Mert a politika is lehet érdekes

PoliPraktika

PoliPraktika

Minden sarkon párt van már

2018. január 27. - Herczeg Sándor

Akár 414 párt is indulhat az április 8-i országgyűlési képviselőválasztáson, de nyilvánvalóan csupán töredékük lesz képes végül mandátumot is szerezni. Habár az állami támogatásokat némileg megszigorították a közelmúltban, a Nemzeti Választási Iroda legutóbbi adatai szerint 58 formáció már bejelentkezett a megmérettetésre. Túlzás nélkül lehet állítani, hogy akad közöttük néhány egészen elképesztő alakulat is.

Kezdjük talán azokkal, akiknek szinte híre-hamva sincs a bejelentésen kívül. A Hátrányos Helyzetűek Pártja például olyannyira hű a nevéhez, hogy még az interneten sincsen semmiféle nyoma, hasonlóan a Kell az Összefogás Párthoz, ami nem azonos a Szepessy Zsolt-féle Összefogás Párttal.  A legrosszabbul persze a Közösen Egymásért Demokratikus Néppárt járt, mert az ő jelentkezésüket elutasította az NVI. Sötét lóként szerepel az Európai Roma Keresztények Jobblétéért Demokratikus Párt, amely nevéből adódóan bizonyára egy szűkebb csoport érdekeit hivatott képviselni, ám erre némileg árnyékot vet, hogy 2014-ben ezt az alakulatot büntették a hatóságok választási hanyagságuk miatt. De messze nem ők a legfurcsábbak. A választáson indulni szándékozó pártokból szemezgettünk…

valaszt_2018.png

(a kép forrása: hirtv.hu)

Szövetség a Szent Korona Országáért Konzervatív Párt

A 2014-ben feltűnt, Szigeti Sándor által elnökölt alakulat programjának első pontja a trianoni diktátum megdöntése, de fontosnak tartják a történelmi alkotmány és az ország szuverenitásának visszaállítását is, sok egyéb elképzelés mellett. Legfőbb szövetségesüknek a magyar republikánusokat és a radikálisokat jelölték meg internetes oldalukon, ahol számos információt lehet megtudni róluk. Ez már eredmény, mivel sok párt még a világhálón sincs jelen, nemhogy jelöltje lenne. Mondjuk,, 2014-ben nekik sem volt egyetlen egy sem, a valasztas.hu adatai szerint nem is indultak.

A Mi Pártunk-IMA

Ők is újak, hiszen 2016 végén álltak össze, noha a pártelnök Száva Vince korábban már szerepelt egy másik formációval is, nem sok sikerrel. Kétségtelen, hogy most is sokáig kell keresgélni, hogy bármit találjon róluk az ember, de egy igencsak eldugott helyen lévő forrásból annyit azért meg lehet tudni, hogy céljuk a magyarországi nemzeti, etnikai és nemzetiségi identitásukat vállaló emberek gazdasági, kulturális, szociális, etnikai értékeinek megerősítése, a hagyományok megőrzése, a nemzetiségi nyelvek ápolása, értékeinek megismertetése, a közhatalom gyakorlásban való aktív részvétel szándékával. A kisebbségek érdekképviselete, így a nők politikai önérvényesítésének és érvényesülésének elősegítése is. Majd meglátjuk, hogy ez mire lesz elég.

Új Magyar Front Mozgalom Párt

A párt 2016 júniusában indult Hajósról, így most mérettetheti meg magát először. Internetes oldaluk visszautal arra a Magyar Frontra, melyről az antifasiszta ellenállás juthat az eszünkbe. Az Új Magyar Front, keresztény, nemzetben gondolkodó, modern, jobb-közép irányt képviselő, valódi rendszerváltó, megfelelően konzervatív, polgári mozgalom kíván lenni. Egy a hazánkat és a népünket szerető, boldog, magyar társadalom létrehozása a célja, ahol a közhatalmat tisztességes, becsületes, alázatos és önzetlen politikusok gyakorolják – olvasható többek között Szabadi István, az Új Magyar Front elnökének közleményében, melyet a párt alakulását követő tájékoztatón tett közzé. Mindemellett megfogalmazta azt is, hogy 2018-ban sok regnáló politikusnak fognak fejfájást okozni. Érdeklődve szemléljük majd a hátralévő szűk 2 és fél hónapban.

umf_sajtotajekoztato_-20170117_002-620x330.jpg

Szabadi István a párt sajtótájékoztatóján

(A kép forrása: halasinfo.hu)

Élhetőbb, Boldog Magyarországért Párt

Tipikus sötét ló. A fellelhető adatmorzsák alapján valamikor 2017 és 2018 fordulóján jegyezték be a pártot, mást azonban nemigen lehet tudni róluk még akkor sem, ha valóban mindenki egy boldog, élhető országban akar lakni, így a cél speciel valóban tökéletes. A megvalósítás már egészen más lapra tartozik, különös tekintettel arra, hogy információ híján nehéz érdemi döntést hozni ügyükben.

Nemzetegyesítő Mozgalom

Nem egyszerű eset. Videójukban Pászti-Tóth Erzsébet elnök gyakorlatilag kijelenti, hogy nem törnek törvényhozó hatalomra, viszont a választásra bejelentkeztek. Ezt a paradoxont internetes oldaluk egyéb megnyilvánulásaiban sem sikerült feltörni annak ellenére sem, hogy a pártvezetőről videós bemutatkozást is láthattunk. Az igaz, hogy a közel 50 oldalas kiskáté elolvasására már nem vállalkoztam.

paszti.png

(a kép forrása: youtube.com)

Fiatalok és Idősek Társadalmi Integrációja Párt

A pártnév elég széleskörű összefogást jelöl meg, ennek azonban bővebb mögöttes tartalmát sehol sem fedeztem fel, csupán a Nemzeti Választási Iroda őrzi a formáció nevét és indulási szándékát. Reménykedjünk benne, hogy a hátralévő időszakban több korszakalkotó ötlet is születik majd integrációs témákban, s ezt nem fogják eltitkolni az urnanyitásig.

Közlekedő Polgárok Pártja

Ez viszont bravúros névválasztás – menni mindenki szokott, kivétel nemigen akad. De ennyiben ki is merült, mert a formációnak sikerült szinte tökéletesen elbújni a vizslató szemek elől.  Ezt még megtehetik április 8-ig, de azért aznap már villantani kellene valamit, amennyiben az indulás nem csupán kósza ötlet, hanem konkrét terv is volt.

Iránytű Párt

A pártot egy éve, 2017 februárjában jegyeztette be Schiller László elnök. Igen, valóban ugyanaz a Schiller, aki az alakulat oldalán látható bemutatkozójában maga is egyértelműsíti: "Politikával 2002 óta foglalkozom. Az Új Baloldal elnökeként és  később  a Szociáldemokrata Párt egyik vezetőjeként volt alkalmam tapasztalatot szerezni ezen a téren." Ezek szerint a harmadik próbálkozás hozta meg a helyes irányt, s ezt jelképezheti a párt neve, melyben megtalálhatjuk a politikai tengerben a helyes utat.

0013.jpg

Schiller László egy pártrendezvényen

(a kép forrása: iranytupart.hu)

Origó Párt

A Facebook-on megtalálható szervezetnek úgy tűnik, hogy a sajátos nevelésű gyermekek témakörében lennének megvalósítandó elképzelései, legalábbis ezt boncolgatják viszonylag hosszú bejegyzésükben. Amit egyébként januárban posztoltak, tehát nem tekintenek vissza hosszú múltra. A választásra viszont bejelentkeztek, azaz alkalmasint lehet majd folytatás is.

Változást Akaró Szavazók Pártja

Nős, ők nem kukoricáznak, szinte azonnal belecsaptak a lecsóba. Mintegy 50 pártnak küldtek levelet nemrégiben azzal a céllal, hogy együtt harcoljanak a hatalom ellen. A végkövetkeztetés még nem teljesen világos, mindenesetre egy távolról sem teljes körű vitanap már létrejött. A párt elnöke, dr. Katona Andrea, egy időben az Országos Széchenyi Könyvtár főigazgatója, jelenleg főiskolai docens vezette a legutóbbi, 2017. szeptemberi egyeztetést, mely több-kevesebb sikerrel zárult internetes oldaluk hírei szerint. Sok párttal ellentétben viszont van egy komoly, igen részletes elképzeléshalmazuk is, amely a 365 napos program nevet viseli.

katona.jpg

Katona Andrea pártelnök

(a kép forrása: youtube.com)

Végső Esély Párt

Minden bizonnyal a legfiatalabb elnök – Székely Zoltánné 1991-ben született – irányította párt 2016-ban egy baráti beszélgetés nyomán született meg. A párt honlapján ez áll: „2016 őszén összeült a baráti társaságunk, és a beszélgetés közben jött szóba egy politikai párt megalapításának és létrehozásának gondolata. Ennek eredményeképpen közös megegyezéssel megalapítottuk a Végső Esély Pártot. Az alapítás 2017. március.18. – án valósult meg egy alakuló gyűlés által. Az alapítók létszámát tekintve 10 főből áll, melyből 6 Nő és 4 Férfi alapító van. A felügyelő bizottságot 4 Nő és 1 Férfi alkotja. Nagy hangsúlyt fektetünk a valódi problémákra, és azok megoldására.” Ugyanitt olvasni azt is, hogy tőlük leginkább a faktoring cégeknek van félnivalójuk, azokat szeretnék felszámolni.

Dolgozók Magyarországi Pártja

Mielőtt bárki a szívéhez kapna, a formációnak semmi köze Rákosi Mátyáshoz, sőt az ugyanilyen nevű, 2011-ben megszűnt párthoz sem, hiszen ők tavaly bontották ki szárnyaikat. Rögtön azzal kezdték, hogy újsághirdetésben kerestek képviselőjelölteket, s azt a hírek szerint mérsékelt sikerrel tették – ezt nyilatkozta tavaly év végén Rigó István elnök. Ő sem mindennapi figura, mert jogászdiplomája ellenére külföldön kamionozott, manapság is fuvarozásból és mezőgazdaságból él. Az, hogy a politikához mennyire konyít, majd április 8-án eldől.

Korrupció Nélküli Magyarországért Párt

A korrupció bűncselekmény – ezzel a ténnyel nyit a párt honlapja. majd így folytatja: egy 12 főből álló elszánt kis csapat vagyunk. A formációnak nevet adó pejoratív szó nagyon sok helyen fordul elő írásaikban, a program résznél azonban a „Hamarosan” felirat tündököl, a vezetőségről pedig semmit sem tudni. Lehet, hogy ezzel még várnak, majd igyekszem résen lenni.

Minden Szegényért Párt

Nos, ez egy igazi kuriózum. Némi kutatás után az derült ki, hogy a pártot minden bizonnyal Nótár Zoltán igrici uborkatermelő ötölte ki, aki adatlapja szerint az Országos Roma Önkormányzat tagja. Nem kevesebb célt tűztek ki, mint azt, hogy 18 ezer milliárd forint! ellopott pénzt szereznek vissza a demokratikus baloldallal összefogva. Nótár a Facebook-on mostanában igen aktív, live-közvetítése igazi csemege, legalábbis azoknak, akik élnek-halnak a „Legyen tánc”-jellegű választási érdekességekért…

notar_zoltan.png

Nótár Zoltán élő közvetítése közben

(forrás: Nótár Zoltán Facebook-oldala)

Hajrá Magyarország! Párt

Hamarosan indulunk… ez áll a korábban az MDF-ben feltűnt és Kőszegen képviselőként is működő Racker Béla gründolta párt oldalán. Nemrégiben azzal villantottak nagyot, hogy a jelöltállítás utolsó napján a hódmezővásárhelyi időközi polgármester-választáson mutattak fel egy aspiránst, de Fehérné Horváth Katalinnak csupán 178 érvényes ajánlást sikerült összevadászni a szükséges 300 helyett, s így már a startnál elbukott. Sőt, hiányzó ívei miatt még ő fizethet majd 40 ezer forintot. A pártnak a Facebook-on jelenleg 84 követője van, ami nem túl jó előjel április 8-ra, ráadásul a képet még az is árnyalja, hogy Racker 2014-ben a bizniszpártként elhíresült Új Magyarország Párt jelöltje volt, s végül be kellett érnie 0,06 %-os eredménnyel, azaz 42.586 emberből összesen 25-en voksoltak rá.

nol_hu.jpg

Racker Béla 2014-ben

Érdemes tudni, hogy a 2014-es választások után némileg szigorúbb lett az állami támogatások rendszere, ugyanakkor az érvényben maradt, hogy 27 egyéni jelölt elindításával, azaz 13.500 aláírás összegyűjtésével már országos lista állítható. 53 jelöltig 149 millió forint jár a pártnak, 54 és 79 között 298,5, 80 és 105 között 447,75, 106 jelöltnél pedig 579 millió. Az Országgyűlés 2017 novemberében döntött arról, hogy annak a pártnak, amely 1 százalékot sem ér el az országgyűlési választáson, vissza kell fizetnie a kampányra kapott állami támogatást – mégpedig az érintett párt vezetőtestületének vagyonából. 2014-ben 14 olyan párt is volt, aki – bár országos listát állított – de az 1 százalékos eredményt sem érte el.

A bejegyzés trackback címe:

https://polipraktika.blog.hu/api/trackback/id/tr1813606571

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Borogy 2018.01.28. 11:33:32

Ebbol hany a FideSS alatal letrehozott sok kamu part, hogy szethuzza az ellene szavazokat? Szeretnem, h legyen kormanyvaltas, de ebbol nem lesz sajna...nem latszik semmi igazi osszefogas...1 jelolt kene minden FideSS ellen es kesz, nem 250....

megamovieboy · http://europeanphalanx.blog.hu/ 2018.01.28. 12:16:40

Egy demokráciában mindenkinek joga van nagy nyilvánosság előtt hülyét csinálnia magából. :)

megamovieboy · http://europeanphalanx.blog.hu/ 2018.01.28. 12:18:05

@Borogy: Nézd, amíg a Fidesznek éppen 50%-a van, addig a többi párt ennek a töredékét tudja felmutatni. Nem is lenne jogos, ha átvennék a hatalmat.

Peter Götz 2018.01.28. 12:32:02

@megamovieboy: Egy demokráciában"

ha valaki ismeri a politikai fogalmakat,az már tudja,hogy Magyarországon megszűnt a demokrácia!!!!!!!!!!!

Peter Götz 2018.01.28. 12:34:26

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: ugyan már,még mindig írogatsz,
és persze megint hazugságokat

KILENCVEN NYOLC SZÁZALÉK 2018.01.28. 13:13:00

"Akár 414 párt is indulhat az április 8-i országgyűlési képviselőválasztáson, "

Tamogatom, es remelem a szavazok egyenletesen fognak eloszlani koztuk. Es akkor minden ellenzeki partnak lesz kb 0.1 szazaleka.

A valóság páros lábbal rugta pofán a libbantakat 2018.01.28. 13:18:37

Pénteken megalakult az SZLBLP.
SZOPJATOK LE BUZI LIPSIK PÁRTJA

Remélem meglesz a kétharmadunk.

sZulamith 2018.01.28. 13:43:55

Nem csodálkozom. Ez a rengeteg párt az is jelentheti, hogy jelenleg valami nagyon nincs rendben. Mégis hol mondja el a problémáját az egyén? Kénytelen tömörülni, hátha meghallgatásra talál.

nemecsekerno_007 2018.01.28. 15:09:00

@sZulamith: "Mégis hol mondja el a problémáját az egyén?"

- pszichiáter
- szomszéd
- postás
- esegleg próbálja megoldani...

dare 2018.01.28. 15:56:44

Őszintén szólva, engem nem érdekel mennyi párt van az ellenzéki térfélen.
Azok számítanak csak, akik biztos bejutók a parlamentbe.
A Dk, az Lmp, a Jobbik szinte 100% ott lesz, nekik ez már azt lehet mondani páholy.
Viszont nagy felelősség van mind a 3 párton azért, hogy megállítsák az Orbán kormány túlkapásait.
Az Mszp-P-nek nagyon jó kampány kell a 10%-hoz, de meglehet nekik.
Talán az Együtt is megüti az 5%-os küszöböt, de nekik még valamit ki kell találniuk.

Ez az 5 párt szükséges csak a Fidesz hatalom korlátozására.
A Kétfarkúakat most nem sorolom ide, de rájuk is szükség lehet a következő ötlethez.
Most olvastam a mandin egy érdekes felvetést, amit egy hölgy, név szerint Németh Eszter írt.
Szerintem zseniális a felvetése.
Mert én azt forszíroztam már egy ideje, hogy 106 körzetben egyezzenek ki a pártok a jelöltállításban, de azért éreztem legbelül, a pártok erre nem lennének képesek különböző okok miatt.
De nem kell 106 körzetben megegyezni, elég 40 körzet a Fidesz hatalma korlátozásához.
Erre a fent említett 5 párt vezetőjének órási jelentősége lehetne a végkifejlet miatt.
Aki nem hajlandó rá, azt a nép meg is fogja nekik köszönni majd a szavazólapon, tehát nyomást kell rájuk gyakorolni.

A legjobban a biztos bejutóknak kell leülni egymással beszélni, mert a szocik nagyon be vannak merevedve, pedig a legjobban nekik kellene körzeteket elengedni pl a Jobbik javára.
Ezt a Jobbik is viszonozhatja, de nem tudom Vona engedne-e át körzeteket, mivel nagyon magasra tette most a lécet magának.
A fővárosban viszont nagyon gyengék, ott tehetne engedményt, és ha csak a töredékszavazatokért szállna harcba, az gesztus szempontjából is sokat jelenthetne a bizonytalanoknak.
Az Mszp-P meg ugye a bejutásért küzd, ők se nagyon akarnak körzeteket a kukába dobálni.

Németh Eszter felvetése viszont kivitelezhető, mert nem az összes körzetet figyeli, ezért akik tudják hol nincs semmi esélyük, és hol lehet esélyük a többi ellen, az 40 körzetben már kiszűrhető.
Tudjuk hol erősebb az Mszp, hol a Jobbik, a Dk, az Lmp, és az Együtt is.

CSAK 40 KÖRZET, ENNYI KÖRZETBEN KELL MEGEGYEZNI!

A szorosabb körzeteket majd a KOM megméri, ott najd a választók döntenek, és még így is lesz esélyük nagyon sok körzetben összemérni a bicepszet.

Ez a 40 körzet kivitelezhető, és a nép is nagyobb szavazási kedvet fog tanúsítani, ha látja hogy érdemes felállni a székből.
Nem kell visszalépniük, mert az én meglátásom pedig az, hogy minden körzetben képviseltesse magát minden párt a töredékszavazatokért, csak ki kell jelenteniük a jelöltjük helyett a legesélyesebbet támogassák a választók.

40 körzet, ennyit kell tenni az emberekért.
Csak 40.
Meg fogják hálálni, és nagyobb lesz a részvétel a választáson, ha ennyit képesek lesznek tenni a választókért.

megamovieboy · http://europeanphalanx.blog.hu/ 2018.01.28. 16:42:28

@Peter Götz: Ha szigorúan vesszük, akkor a washingtoni adminisztráció, vagy a brüsszeli, melyek a globalista elit kiszolgálói és teljesen figyelmen kívül hagyják a nép akaratát, akkor az USA és az EU sem demokrácia, sőt ezekhez képest Orbánék legalább a határozottan kifejezett közakaratot figyelembe veszik, ami az ellenzékről nem mondható el.

megamovieboy · http://europeanphalanx.blog.hu/ 2018.01.28. 16:46:08

@dare: Nem akarlak nagyon elkeseríteni, de olyan pártok hatalomrajutásáért harcolsz, melyek megvásárolhatóak. Az Mszp-Dk a Fidesz zsebében van, a Jobbik a Moszkva-Teherán tengely után végre magyar - Simicska - kézben van. Az LMP fordulatait már nem is tudom követni. Arra gondolni, hogy ezek a pártok hoznának javulást, mondjuk úgy, elég nagy naívitás.

dare 2018.01.28. 16:59:42

@megamovieboy: Félreértesz, én nem a hatalomra jutásukért harcolok, hanem a mostani állapot javulásáért, ami nélkülük nem lehetséges.
Most nem akarok pártokat elemezni, nem érdekel ki mit képvisel.
Egy dolog számít csak, a Fidesz visszaszorítása.
Aki a Fidesz általi javulást várja, az mennyire nevezhető naívnak?

nemecsekerno_007 2018.01.28. 18:09:49

Ezt a bolhacirkuszt :)

Oszt dolgozni ki fog???!! :D

sZulamith 2018.01.28. 20:58:38

@nemecsekerno_007:" - esegleg próbálja megoldani.." itt a pont. Ekkor választja a külföldet.

nemecsekerno_007 2018.01.28. 21:02:04

@sZulamith: "itt a pont. Ekkor választja a külföldet..."

- erre meg nekünk kell megoldást találni. már ha itthon hagyja a nagyit, hogy én fizessem a nyugdíját akkor az nem üzlet.
- mer' lehet szindi a patást, de nem ő fizeti a nyugdíjat, hanem én.

megamovieboy · http://europeanphalanx.blog.hu/ 2018.01.28. 21:40:22

@dare: Elméletben teljesen jogos, hogy kontrol nélkül semelyik párt nem teljesít a legjobban. Ezt én is így gondolom. De itt most az a helyzet van, hogy a Fidesz, vagy Simicska által irányított pártok közötti választás esetén nehéz azt gondolni, hogy korlátozni fogják egymást, vagy pozitívumot hoznak ki egymásból.

Katalin Weith 2018.01.30. 21:21:37

Szíves tájékoztatásul, a Kell az Összefogás Párt összefogásban indul a Magunkért Mozgalommal a választáson. A szervezetek weboldala, tevékenysége és programja megtalálható a neten és a Facebookon is:
www.magunkert.com és http://www.kössz.eu oldalakon.
Felelős ember a jelenlegi politikai-társadalmi helyzetben nem képes tétlenül ülni a fotelban és nézni, ami körülötte történik. Személyesen is ismerve több újonnan alakult párt vezetőjét, megerősíthetem, hogy többünket a jobbító, változtatási szándék indított el a pártalapítás felé. Kritikát kap a némán hallgató tömeg és az is, aki éjt nappallá téve dolgozik egy jobb világ érdekében.
Én azért maradok tisztességes, ha kiterítenek, úgyis...

Bognár Attila · http://kulsohaz.blog.hu 2018.02.08. 21:23:14

Itt van az előválasztók helye
elovalasztok.hu
- és persze jómagam is előválasztok ;)
süti beállítások módosítása