A politika iránt kevésbé érdeklődők számára is közismert tény, hogy az 1990-ben megválasztott Parlament megalakulásától beszélhetünk kormánypárti és ellenzéki frakciókról. Azt azonban biztosan kevesebben tudják, hogy 30 évvel ezelőtt, 1989-ben már megkezdődött az addig homogénnek gondolt állampárti berendezkedés eróziója a Tisztelt Háza falai között is.
Az 1985-ben összeült Országgyűlés 386 tagjából még 288-an voltak MSZMP-tagok, viszont 1989 végén már csak nagyjából húszan csatlakoztak ahhoz a csoporthoz, amely felvállalta a korábbi egyeduralkodó formációt, azaz a Magyar Szocialista Munkáspártot.
Aczél György, Hámori Csaba, a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottságának tagjai és Péter János országgyűlési képviselő beszélgetnek az Országgyűlés alakulóülésén, 1985. június 28-án.
Rések a pajzson
A nem az állampárt irányította és egyes képviselők másként gondolkodását fémjelző megmozdulás, néhány, enyhe bírálatot jelző felszólalás formájában már 1987-ben és 1988-ban is történt, – különösen a rendkívül népszerű Király Zoltán szegedi újságíró járt ebben az élen, akit ekkor zártak ki a pártból – ugyanakkor az állampárttól való függetlenedés első jele a párton kívüliek csoportjának bejelentése volt 1989. január 11-én Benjámin Judit, a budapesti VIII. kerület egyik képviselője által. Ez végső formát január 24-én öltött, az akkor 51 tagú csoport vezetőjének Fodor Istvánt, alelnökké Benjámin Juditot és Eke Károlyt választották. Utóbbi képviselő egyébként 1989 júniusában átvette a vezetést, Fodor István pedig később az Országgyűlés megbízott elnöke lett.
A közelgő változás ikonikus fotója: a meglepődött Kádár János hallgatja Király Zoltán egyik felszólalását
A frakciókban addig nem gondolkodó Parlamentben sokáig csupán szakmák és esetlegesen megyék szerint szerveződtek össze a Tisztelt Ház tagjai. Ezek közül az első, nagyobb sajtóvisszhangot kapott alakulat az eleinte tíz taggal létrejött, majd később emelkedő létszámú formáció volt. Ők a Bős-Nagymarosi vízlépcső megépítése ellen tiltakoztak, 1989. május 12-i bejelentésük előtt, március 8-án már Bubla Gyula egy felszólalásban közéjük tartozóként említette Berdár Bélát, Bognár Józsefet, Börcsök Dezsőt, Gregor Pétert, Gágyor Pált, Horn Pétert, Juhász Mihályt, Huszár Istvánt, Morvay Lászlót, Nagyiványi Andrást, Szabó Kálmánt és Tóth Jánost. Ez még nem pártalapon működő csoport volt, de megmutatta, hogy bizonyos ügyek mentén elköteleződött képviselők nem mindig az MSZMP álláspontját osztják. Hamarosan azonban megjelentek a pártok is.
Sorozatos lemondások, az első ellenzéki képviselő megválasztása
1988-ban sorra alakultak meg az ellenzéki pártok, ezzel együtt jó néhány „őskövületnek” tartott képviselő mondott le, akik az MSZMP májusi pártértekezletén kiszorultak a hatalomból. Június 29-én vált meg mandátumától többek között több olyan politikus is, akik a legszűkebb vezetés tagjai voltak: Gáspár Sándor, Havasi Ferenc, Óvári Miklós politikai bizottsági tagok, Németh Károly egykori főtitkárhelyettes, illetve Kádár János korábbi helyettese, egy időben az Elnöki Tanács elnökeként tevékenykedő Lázár György. Az egyik legnagyobb visszhangot Cservenka Ferencné gödöllői képviselő gyakorlatilag kikényszerített lemondása kavarta, aki ellen aláírásokat gyűjtöttek választókerületében, hasonlóan a Budapesten lemondott Vida Miklóshoz – ő nem várta meg az eljárást, 1989. március 22-én visszaadta a mandátumát.
Vida Miklós, az elsőként visszahívott képviselő. Az eljárást Wachsler Tamás kezdeményezte a Fidesz részéről
Csakhogy amíg sokszor az akkori rendszer szerint pótképviselőket hívtak be még az egyéni helyekre is, addig Cservenkáné esetében választásra került a sor, amit 1947 óta először nem az állampárt által favorizált jelölt nyert meg, hanem az ellenzék által közösen támogatott Roszik Gábor evangélikus lelkész. Az 1989. július 22-én aratott győzelmével ő lett az első „hivatalosan” ellenzéki honatya, aki egyébként az MDF gödöllői szervezetének alapító tagja volt, jelölését pedig az MDF, a Fidesz, az SZDSZ, illetve az Április 6-a kör segítette. Ekkor már nem volt az egypártrendszerre épült Parlament tagja Losonczi Pál, az Elnöki Tanács korábbi elnöke, aki 1989. március 8-án mondott le Apró Antallal együtt. Ő volt annak idején Nagy Imre perének személyes felügyelője. Roszik képviselővé választása előtt két héttel, 1989. július 6-án elhunyt Kádár János is.
Roszik Gábor mutatja a győzelem szimbólumát 1989. július 22-én
A Magyar Demokrata Fórumnak így tulajdonképpen a gödöllői győztes révén, annak 1989. szeptember 26-i mandátumigazolását követően sikerült bejutnia a Parlamentbe. Ez a dátum jelentős szereppel bír abban a történetben, amely az egypártrendszert már a Tisztelt Ház falai között hónapokkal a szabad választás előtt szétforgácsolta.
Időközi voksolások, a csoportok megalakulása
A Parlament fenegyerekének tartott, Szegeden 1985-ben a választást ellenszélben megnyerő Király Zoltán folyamatosan feszegette az MSZMP határait, melynek következményeként 1988-ban ki is zárták a pártból. Az akkor szélmalomharcnak tűnő küzdelmének azonban új lendületet adtak az 1989-ben több helyszínen is megtartott időközi választások, melyeket kivétel nélkül ellenzéki jelöltek nyertek. Roszik Gábort követően 1989. augusztus 5-én Debreczeni József Kecskeméten, míg Raffay Ernő Szegeden győzött, őket szeptember 16-án a Zalaegerszegen sikeres Marx Gyula követte. Mandátumukat a Parlament szeptember 26-án igazolta, így Király Zoltán aznapra időzítette azt a felszólalását, melyet az első bejelentésnek tekinthetünk az ellenzéki csoportok vonatkozásában.
„Tisztelt Ház! Miután most már van elfogadott napirendi pontoknak egy egész sora erre az ülésszakra, úgy érzem, van jogom és okom bejelenteni egy új csoport megalakulását a parlamentben. Azért mondom, hogy most célszerű, mert bár jónéhány csoport alakult már a parlamentben, ezek egy célra egy érdekképviseletre szerveződött csoportok.
Az a csoport, amelyről most röviden szólni kívánok, ez a parlamenti struktúrába illeszkedő, a parlamentarizmusnak megfelelő, annak hagyományait folytatni kívánó csoportosulás. Vagyis bejelentem, hogy megalakítottuk — az ügyrend, a Házszabályok alapján s annak figyelembevételével is — az ellenzéki demokraták parlamenti csoportját. A csoport a Magyar Demokrata Fórum tagjaiként az 1989-es, idei időközi választásokon mandátumot nyert képviselőkből, valamint független országgyűlési képviselőkből tevődik össze. Néhány kitételt szeretnénk munkánkról, annak célirányosságáról említeni; milyen módon, a Házszabályok mellett milyen kívánalmak szerint kívánunk színre lépni és működni. Mindenekelőtt: nem kirázólagos pártfrakcióként, hanem parlamenti csoportként tevékenykedik, amelynek tagjai a Magyar Demokrata Fórum politikai törekvései és a választókerületi érdekképviseleten túl a megszerveződött politikai ellenzék szellemiségét kívánják megjeleníteni a parlamentben. Természetesen a törvények és törvénymódosítások kezdeményezésével is élni kívánunk, amikor erre módunk, lehetőségünk kínálkozik, ugyanakkor a parlamenti jogosítványokon túlmenően, — mint interpelláció, kérdés, nyilatkozatok, állásfoglalások közreadásával is a kormányzati ellenőrző munkát szeretnénk még karakterisztikusabbá tenni. Az ellenzéki demokrata csoport — mint említettem — parlamenti csoport, éppen ezért nagyra tartja a független képviselőcsoport létét, és felajánlja, hogy bizonyos kérdésekben, közös vita és egyetértés alapján, kész azonos álláspontot képviselni a vitában és azonos módon szavazni. Ugyanezt az alapállást kérjük a független képviselők csoportjától is. Azt is bejelentem, hogy a csoportot az alapító nyilatkozatot aláíró képviselők alkotják. Nem kívánjuk bővíteni azon egyszerű oknál fogva, mert úgy gondolom, a következő hónapokra, tehát a következő parlamenti választásig már túl rövid az idő, s ugyanakkor a függetlenek csoportjával való együttműködés lehetőséget teremt egy szélesebb körű fellépésre, nagyobb hatékonyságra.
A többi, amit hozzátennék, végül is technikai jellegű, ezek voltak a lényegi elvi jelentőségű elemei a csoport működésének. Szeretnénk, ha kapnánk az országgyűlésben csoportként is helyet, szobát, technikai feltételeket, amelynek minimuma már 1989-ben az írógép, a telefon és szeretnénk azt a lehetőséget is kérni a parlamenttől — most nyilván nem, mert ez megoldhatatlan technikailag — átprogramozni a gépet, hogy az ellenzéki csoport egy tömbben, egy szektorban úgy ülhessen együtt, éppen ezért, hogy menet közben is vitázhassunk egymással, vagy egyeztethessünk álláspontot vitás kérdésekben.
Az aláíró képviselők, a csoport tagjai: Bánffy György (Budapest), dr. Debreczeni József (Bács-Kiskun megye), dr. Marx Gyula (Zala megyéből), dr. Raffay Ernő (Csongrád megye), Roszik Gábor (Pest megye), Zsigmond Attila (Budapest) és jómagam.”
Ettől kezdve gyakorlatilag nem volt megállás. Az MSZMP 1989. október 7. és 10. közötti kongresszusát követő feloszlatása után 10 napon belül, október 17-én Hámori Csaba bejelentette az MSZP, azaz a Magyar Szocialista Párt csoportjának megalakulását, melyhez többek között a később ismert nevek közül Pozsgay Imre, Nyers Rezső, Lakos László és Filló Pál is csatlakozott. A legmeglepőbb azonban mégsem ez a tény, hanem inkább az, hogy az állampárt Parlamentjében sikerült képviseletet szereznie az akkoriban megalakuló Kereszténydemokrata Néppártnak, akikhez Séra János kisbéri képviselő csatlakozott – a jegyzőkönyv szerint ugyanis október 30-án már így kapott szerepet. A Népi Demokratikus Szövetség nevű formáció nevében pedig Szűcs Gyula vásárosnaményi honatya emelkedett szólásra október 18-án.
Berecz János, Grósz Károly és Németh Miklós a Parlamentben 1989. március 9-én
A Magyar Szocialista Munkáspárt megszűnésébe nem beletörődők folytatták a párt tevékenységét és 1989. december 17-én megtartották kongresszusukat, ahol Thürmer Gyula lett az elnök. Ő nem volt képviselő, ezért a Parlamentben két nappal később Berecz János a következőket jelentette be:
„Tisztelt Képviselőtársaim türelmét pedig szeretném egy információ-ismertetésre igénybe venni. A sajtóból ismeretes, hogy a Magyar Szocialista Munkáspárt XIV. kongresszusa vasárnap megtartotta első ülését, amelynek a feladata a párt újjáalakulásának és talpraállásának a demonstrálása volt. Ennek jegyében hosszú, kemény, de konstruktív vitával megalkotta a szervezeti szabályzatát. A szervezeti szabályzat egy-két fontos megállapítása az országgyűlés színe elé is tartozik. A szervezeti szabályzat rögzíti, hogy az MSZMP tevékenységében tiszteletben tartja az Alkotmányt, s az alkotmányos jogszabályokat, munkáját az egyesülési jogot és a pártok működését és gazdálkodását szabályozó törvények alapján végzi. Ezért előírja a tagság kötelességének, hogy betartsa a törvényeket, s az azt megsértőket fegyelmi alá veti vagy szakít velük. Ugyanakkor a szervezeti szabályzat elveti a bürokratikus centralizmust, a demokrácia szabályait tartja működési alapjául, s ezért kétszintű döntési rendszert hozott: csak az alapszervezetek és a kongresszus, valamint a Központi Bizottság hozhat döntéseket a pártra és működésére vonatkozóan. Megválasztotta a párt vezetőségét. Az elnök és a három alelnök átlag életkora 38 év. Az operatív vezetés —amely 14 főből áll — 47 éves átlaggal bír. A politikai nyilatkozat-tervezet vitáját megkezdte, alkalmasnak ítélte arra, hogy a mintegy 100 ezer főnyi párttagság elé bocsássa vitára, s a januárban tartandó második ülésszakon véglegesíti. A politikai nyilatkozat-tervezet összhangban van a szervezeti szabályzat elveivel. Az MSZMP parlamenti csoportja felújította tevékenységét a legutóbbi ülésszakon, és a tagjai szavazati joggal vettek részt a kongresszuson. Tegnap ülést tartott a mintegy 20 főből álló parlamenti csoport. Engem választott vezető szóvivőjévé. Azok a képviselőtársak, akik eddig gondolkodtak, kérem, hogy ha támogatni akarják az MSZMP parlamenti csoportját, nálam jelentkezzenek, és holnap, az ebédszünetben újabb ülést tartunk. Köszönöm a figyelmüket.”
Ehhez a csoporthoz tartozott mások mellett Grósz Károly, az MSZMP volt főtitkára, valamint Fodor László, Puja Frigyes, Horváth Miklós, Juratovics Aladár, Szilágyi Gábor, Szilágyi Tibor, Dauda Sándor, Szilágyi Gábor és Duschek Lajosné.
Az 1990-es esztendő még világosabbá tette a rendszerváltás közelségét. Január 23-án Roszik Gábor bejelentette a Magyar Demokrata Fórum csoportjának megalakulását, amely az Ellenzéki Demokratákból jött létre. Ugyanezen a napon a Szabad Demokraták Szövetségébe még 1989. október 14-én belépett – így az első SZDSZ-es képviselővé váló – Balla Éva budapesti képviselő deklarálta az SZDSZ-frakció megalakulását, melynek tagjai mellette a szegedi Rózsa Edit, illetve az időközi választáson január 15-én a fővárosban mandátumot szerző Tamás Gáspár Miklós voltak. Ekkor lépett színre a Házban az egyébként 1989. június 11-én megalakult Magyar Néppárt is, melyet Márton János országos listás képviselő elnökölt, akihez hárman társultak: Cselőtei László aszódi, Vassné Nyéki Ilona kerepestarcsai, valamint Vodila Barna edelényi képviselő. A parlament január 23-i jegyzőkönyve szerint kisebb derültséget váltott ki, hogy Boros László budapesti honatya egy addig ismeretlen, Független Szociáldemokrata Párt nevű formáció nevében kért szót, holott azt egyedül ő képviselte.
Tamás Gáspár Miklós kampányanyaga 1990 márciusából
A pártok képviselőcsoportjai mellett tevékenykedtek tovább a többiek: Eke Károly vezetésével 1989 szeptemberétől a Független Képviselők Csoportja néven folytatták működésüket a párton kívüliek, de nem maradtak egységesek. Kevesebb jegyzőkönyvi jelenléttel bír, de nyoma van annak is, amikor Lékai Gusztáv hajdúszoboszlói képviselő 1990. január 25-én azt kérte a plénumtól, hogy 127 tagú csoportjuk neve Semleges Képviselők Csoportja legyen, ami így gyakorlatilag a függetlenek mellett a legnagyobb létszámú formáció volt.
Mi lett az első ellenzéki képviselőkkel?
Az állampárti Parlament 1989. december 21-én döntött arról, hogy 1990. március 16-i hatállyal feloszlatja magát. Az erről szóló határozat szinte egyhangú volt, a 320 igen mellett csupán ketten – Szentágothay János és Velkey László – tartózkodtak. Az utolsó ülést március 14-én tartották. A szabad választás nyomán létrejött új Országgyűlésbe a régi képviselők elenyésző kisebbsége – a mintegy 380-ból csupán 24 fő – került be, természetszerűleg azok közül, akik ott már inkább az ellenzékhez vagy esetleg az MSZP-hez, illetve a függetlenekhez tartoztak. Ugyanakkor például az SZDSZ első képviselője, Balla Éva nem jutott parlamenti székhez, mint ahogyan a KDNP-s Séra János sem, hasonlóan a Magyar Néppárt négy képviselőjéhez, illetve a független csoportot elsőként bejelentő Benjámin Judithoz.
Mandátumot szerzett Bánffy György (MDF), Czoma László (független), Debreczeni József (MDF), Eke Károly (független), Fodor István (független), Hámori Csaba (MSZP), dr. Horváth Miklós (MDF), Jakab Róbertné (MSZP), Király Zoltán (MDF), Lakos László (MSZP), Mezey Károly (MDF), Németh Miklós (független), Nyers Rezső (MSZP), Pozsgay Imre (MSZP), Raffay Ernő (MDF), Roszik Gábor (MDF), Rózsa Edit (SZDSZ), Szentágothay János (MDF), Szűrös Mátyás (MSZP), Tamás Gáspár Miklós (SZDSZ), Vona Ferenc (MDF) és Zsigmond Attila (MDF). Rajtuk kívül a szocialista Filló Pálnak – 1991. április 22-én – és az MDF-es Marx Gyulának – 1991. május 13-án – sikerült visszakerülnie a régiek közül, de nekik nem 1990-ben, hanem később, egy időközi választás, valamint egy haláleset miatti mandátumpótlás után.
Többségük ma már nem aktív szereplője – sokan el is hunytak – a politikai életnek, habár akadnak olyanok is, akik 1994 után több ciklusban is megőrizték helyüket. Németh Miklós volt miniszterelnök azonban már 1991. április 22-én lemondott mandátumáról. 1994-ben esett ki a Parlamentből Bánffy György, Czoma László, Debreczeni József, Eke Károly, Fodor István, Hámori Csaba, Horváth Miklós, Király Zoltán, Marx Gyula, Mezey Károly, Pozsgay Imre, Raffay Ernő, Roszik Gábor, Szentágothay János, Tamás Gáspár Miklós és Vona Ferenc. 1998-ig maradt képviselő Nyers Rezső, Rózsa Edit és Zsigmond Attila, Jakab Róbertné pedig rövid megszakítással 2002-ig őrizte meg mandátumát, illetve Szűrös Mátyás is szünet nélkül volt honatya egészen 2002-ig. A felsoroltak közül a legtovább Filló Pálnak sikerült „kitartania”, hiszen ő csak 2010-ben köszönt el a Parlamenttől.
A cikk forrásaihoz jelentős segítséget nyújtottak a library.hungaricana oldalon található országgyűlési jegyzőkönyvek, az MTI rendszerváltással kapcsolatos hírei, Kukorelli István: Adalékok az alkotmányos rendszerváltáshoz című munkája, valamint Sztrapák Ferenc: Magyar nyitány című könyve. Fotók: gondola.hu, roszikgabor.blog.hu, linkedln, HVG, mnl.gov.hu, index.hu, tudasbazissulinet.hu, MTI Soós Lajos
