Mire volt jó a francia rendkívüli állapot akkor, ha egy kamionnal bárki széttrancsírozhat 84 embert? Miért riogatunk folyamatosan a bevándorlás rémképeivel, ha a mostani tettes is Franciaországban élt? Mikor és ki fog lecsapni megint? Kérdések, melyekre nehezen adhatók válaszok.

Én is lehetek a következő áldozat. Te is. Ami most éppen szétverni igyekszik az európai értelemben vett demokráciamítoszt, nem válogat. Emellett láthatatlan, bárhol feltűnhet és bárkit megsemmisíthet. Mindig egy lépéssel leszünk lemaradva tőle, hiszen kiszámíthatatlanul radikális, a végletekig fanatikus és nem félti a saját életét. Mi pedig igen. S ez a vesztünk, ezért vagyunk sebezhetők. Nem tévednek azok, akik úgy gondolják, hogy a legtöbb merénylő már ránézésre asszimilálódott befogadó országában, második, netán harmadik generációs migráns. Ugyanakkor a most érkezők olyan eszmei utánpótlást hoznak és egyúttal pumpálnak friss vért az alvadóba, amely bármikor apokaliptikus méretű robbanásveszélyes eleggyé alakulhat. Hiába áll több ezer rendőr a legszélesebb párizsi sugárutakon, ha a halál egy nizzai sétányon arat – ez kivédhetetlen.

(a kép forrása: telegraph.co.uk)

A politikusok pedig kondoleálnak. Sorban, egymás után, ahogy a kamion iszonyatos erejétől összetört testek fekszenek. A cselekvés ideje jött el. Az olyan titkosszolgálati módszereké, melynek végén a merényletre készülő, bármilyen vallás vagy ideológia mentén ölni képes gyilkosnak csak az azonosítatlan holttestét veti ki a Szajna, vagy a Temze. Vagy akár a Duna. Olyan kormányközi együttműködésé, melynek nyomán csak a filmbeli Sakáléhoz hasonló jeltelen sírokban fekszenek azok, akik a tömeges pusztítást tekintenék életcéluknak. Most éppen a franciák szabadságot éltető ünnepének felhőtlen örömét csapta szét kegyetlen módon a több tonnát vezető gyűlölet. Holnap a szomszédban lesz.

Bosszút állhatunk. Hogyne. De talán előbb kellene lépnünk és nem lenne kiért bosszút állnunk. Nem maradt más hátra. Ha nem tesszük, akkor a következő kamion előtt is szabad lesz az út.