Az utóbbi egy évben is a Fidesz meggyőző fölényét méri minden közvéleménykutató, miközben az ellenzéki pártok nem tudnak elmozdulni a holtpontról. Egyelőre úgy tűnik, hogy a kormánykoalíciót csak egyvalaki verheti meg. Saját maga, de inkább a haszonleső klientúra.
A migrációs hullámot egy szörfvilágbajnok tudásával meglovagoló Fidesz körül Simicska Lajos eltávolítása után rögtön kezdett kibontakozni az új siserehad. Azok, akik meggyőződésből, vagy ideológiai azonosság okán állnak mellettük, mindig halkabbak, mint a mellüket verő farvízélvezők. Természetesen nem lehet mindenki Habony Árpád esküvői tanúja, vagy Andy Vajna felesége. Az, hogy valaki havi 15 ezer forintért bérel festményeket, a menyegzőjére pedig ingyen kapja meg a Szépművészeti Múzeumot jelzésértékkel bír afelől, hogy Habonynak milyen informális hatalma van, ha konkrét pozíciója nincs is. Baán László múzeumigazgató magyarázata pedig nem véletlenül mutat erős párhuzamot azzal, amikor az előző rendszerben az állami vállalatok vezetői jóféle pálinkával, illetve pompás lakomával megfűszerezett vadászatokon látták vendégül a fontos elvtársakat és párttitkárokat.
Habony Árpád
(fotó forrása: Index/Huszti István)
Az ilyen ügyek sokkal jobban aláássák a Fidesz tekintélyét és olvasztják a népszerűségi csúcsot, mint tucatnyi kormányzati ballépés. Ebbe a körbe bőven belefér a KLIK XIV. kerületi vezetőjének lépése is, melyben a Teleki Blanka Gimnázium igazgatóját vegzálta közérdekű bejelentésre hivatkozva - a vakok számára is nyilvánvalóan a tüntetésben betöltött szerepe miatt. Ugyanakkor erre a lapra írandó Deutsch Tamás nemrégi Twitter-bejegyzése is, ami a hatalmi arrogancia vonatkozásában szinonim Gyurcsány Ferenc 2006-os kijelentésével:
Lehet tüntetni a Parlament előtt, előbb-utóbb megunják, hazamennek.
Gyurcsány Ferenc 2006
Azért (is) alapítottuk a Fideszt, hogy bárki szabadon tüntethessen, ha épp nem tetszik neki a "rendszer". Szóval, kellemes tüntetést mindenkinek!
Deutsch Tamás 2016
Holott csak néhány dolgot lenne érdemes megjegyezni:
Semmilyen támogatás nincs ingyen.
Ha ingyenesnek tűnik, akkor drágább.
Ha biztos az ingyenesség, akkor a legdrágább.