Mert a politika is lehet érdekes

PoliPraktika

PoliPraktika

Szembeköpött rendszerváltás

2015. december 17. - Herczeg Sándor

Büntetés nélküli lett a bűn. Futni hagyták az egyik legnagyobb gazembert. Biszku Béla joggal röhögi ki ezt az egészet, mert jól tudja, hogy a rendszerváltáskor megkötött, kis piszkos alkuk miatt semmilyen bántódása nem eshet.

Ez történt 2015. december 17-én, huszonöt esztendővel azután, hogy az egypártrendszert a többpárti demokratikus berendezkedésre váltotta ez az ország. Egyik első intézkedésként visszaadtuk 1956-nak a forradalmi jelzőt, fejet hajtottunk azok előtt, akik nem érhették meg az igazságtételt.

Tévedtünk.

A legsúlyosabb vádpontban felmentette Biszku Bélát első fokon a fővárosi törvényszék. Az ügyészség az 1956-os megtorlások idején belügyminiszterként tevékenykedő politikust aljas indokból több emberen elkövetett emberölésben felbujtóként vádolta az 1956 decemberében a budapesti Nyugati téren, illetve a Salgótarjánban történt, összesen 49 halálos áldozatot követelő sortüzekkel összefüggésben. A törvényszék szerint Biszku bűnössége ezekben az esetekben nem megállapítható. A biróság csak bűnpártolás, fegyverrel való visszaélés és a kommunista rezsim bűneinek tagadásában találta bűnösnek a most 94 éves Biszku Bélát, amiért két év büntetést kapott három évre felfüggesztve.


bodey_janos_index_1.jpg

(a fotó forrása: Index/ Bődey János)

Halottnak a csók. A legszomorúbb, hogy mindez csak maroknyi embert háborít fel, hiszen a magyarok leginkább az Éden Hotelt és a valóságshow-kat keresik az interneten. Sikerült őket immunissá tenni a valódi értékek iránt, bejött az, hogy ne érdekeljen a közélet, mert mi megoldunk mindent helyetted. Pontosan ugyanezt akarta a Kádár-rendszer. El is érte. Ezért győzött most Biszku Béla. Ezért köpték szembe a rendszerváltást.

S most mi legyen?

Én kérjek elnézést azoktól a fegyvertelen és ártatlan áldozatoktól, akiket 1956-ban és 57-ben egyszerűen agyonlőttek?

Én kérjek elnézést azoktól, akiket egy embertelen elnyomás elleni jogos lázadás miatt akasztófára juttattak? Én, aki akkor még meg sem születtem? Miközben az, aki sokadmagával mindezekért felelős volt, vigyorogva távozik a bíróságról és még van pofája azt mondani, hogy "Fellebbezünk!"

Megtenném, ha tudnám, hogy sokan vannak mellettem. De nem ezt érzem.

Én inkább... szégyellem magam.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://polipraktika.blog.hu/api/trackback/id/tr118180526

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bircaman szerkesztő maxval · http://bircahang.org 2015.12.17. 19:14:11

Ha egyszer nincs kellő bizonyíték, akkor a felmentés a megoldás.

n3spr3ss0 2015.12.18. 14:54:00

Mindig olyanok okoskodnak ebben a kérdésben is,akik talán még nem is éltek akkor,és a mostani hazugságokra mende mondákra alapoznak.Pl. a mostanában ajnározott 56-os hősök,pedig a legtöbbjük köztörvényes bűnöző,gyilkos volt,akik meg valóban hősök voltak,azokat becsmérlik,nem becsülik.Biszku egy nemzetközileg elismert állam törvényes belügyminisztere volt,akit sokadmagával 1957 tavaszán 300 ezres tömeg éltetett a Hősök terén.Mellesleg én sosem szerettem.

laci_52 2015.12.18. 14:56:54

Nem értem a cikk íróját, miért háborog. A bíróságon nem igazságszolgáltatás van, hanem jogszolgáltatás és a kettő nem ugyanaz: amit a jogszabály előír, nem mindig találkozik az emberek igazságérzetével.

Az igazságtétel ügye akkor szorult háttérbe, amikor Antall kijelentette: "Tetszettek volna forradalmat csinálni!". Innentől a Kádár-rendszer összes haszonélvezője büntetlenséget kapott, sőt mi több, vagyonát, gazdasági hatalmát is átmenthette. Az a néhány eljárás, ami az '56 utáni sortüzek ügyében történt, csak a felszín megkapirgálása volt.

Most már késő! Ha így folytatják, mártírt fognak csinálni Biszkuból, bármi is legyen a jogerős ítélet. Egyébként ma már a Biszku-ügy egyre kevesebb embert érdekel: egy aggastyánt húzogatnak be tolószékben a tárgyalásokra, ő maga pedig már azt sem tudja, hol van...

lavór 2015.12.18. 15:13:08

Ugyan! A gazemberek ma is ott ülnek a Parlament székeiben...

Minden párt tele van volt MSZMP tagokkal

chepunk 2015.12.18. 15:24:10

Az egész magyar politikai paletát a KGB hozta létre. Fideszestül, MSZP-stül, SZDSZ, stb... Jobbikostul. Így már sokkal érthetőbb sokminden...

midnight coder 2015.12.18. 15:52:51

Szembeköpött rendszerváltás... Vicc. Arról a gengszterváltásról beszélünk, ahol már 86 óta lelkesen lopták szét az országot a jóelvtársak, miközben a népet még hülyítették azzal, hogy még egy kicsit kell csak meghúzni a nadrágszíjat, de utána jön a kánaán ? Arról ahol az impotens Antall kormány orra előtt lopták szét az országot a jóelvtársak a jóelvtársi kapcsolatok segítségével ? Arról, ahol a lopott pénzből sajtót vásárolva egy ciklus alatt visszavásárolta magát a hatalomba a volt állampárt, sikeresen áttolva a saját szarát a másik oldalra ? Arról, amikor két ciklus alatt egy ország vagyonát lopták szét ? Ezt a gengszterváltást hogy a fenébe lehetne bármivel is meggyalázni ?

Börtönbe most már a fideszesekkel! 2015.12.18. 15:56:08

A fideszkomcsik felmentették a komcsi apjukat, mi ebben a meglepő?

Biszku elvtárs Orbán apja elvtárs és Kövér alpja elvtárs MSZMP-s párttársa volt, együtt énekelték az Interniconálét, együtt nyaltak a ruszkiknak, csak talán nem fogják egymást gyilkolni a marcisták? A kölykeik meg ugyanezt csinálják.

Orbán fia elvtárs megtette a kötelességét, amire az MSZMP kinevelte őt álellenzékinek: megvédte a 3/3-asokat, megvédte a komcsikat, megvédett minden komcsi elvtársát.

Ideje most már, hogy mindezért Orbán elvtársat bevágja a nép a börtönbe.

Börtönbe most már a fideszesekkel! 2015.12.18. 15:58:29

@midnight coder:

és a sor végére ne foggyon el az eszed: arról a rendszerváltásról beszélünk, ahol 2010 óta a fideszkomcsik többet loptak, mint amennyit mindenki más összesen 2010-ig?

stim 2015.12.18. 16:13:58

majd erősödik a Jobbik. A Fővárosi Ítélőtábla fúrta meg az első ítéletet, ott kell keresni a hunyókat.

KissGecihuszár 2015.12.18. 16:33:46

@midnight coder: Ott van Dévényi Tibibá 10 pontos labdája! Ennyi, gyakorlatilag kimondhatjuk -nem árt néhanapján a tükörbe nézni és nem ripityára törni, mert "érdekes" arcot látunk viszont benne!- , hogy szeretett Hazánk és benne mi vagyunk Európa hulladéka! kádár"apánk" boldogan hempereg a sírjában, mert pontosan ezt akarta, azaz egy sík idióta, tartástalan, jellemtelen, a politika, a közügyek iránt totálisan immunis, érdektelen, kilóra megvehető, konzumidióta elvtelen homogén masszát, melyet úgy lehet irányítani (a vágóhídra), mint a birkákat. A szüleink generációja tökéletesre sikeredett és ahogy elnézem a mi, -a 30-50 közti- generációnk is jó tanuló volt, ohne zsanér beszoptuk birka szüleink útmutatásait, hogyan is kell ezt profi módon csinálni...

alprazolam 2015.12.18. 17:20:17

ha ez a legnagyobb gazember, akkor posztírókám 25 éve alszol.

P.Guszti 2015.12.18. 17:27:39

Kár az MDF vagy a Fidesz kormányokat okolni az igazságszolgáltatás tökéletes elmaradásáért, kudarcáért.
A demokráciákban a bírói hatalom független, és itt, az igazságszolgáltatásban elmaradt a rendszerváltás. A kommunista időkben a bírói és ügyészi kar túlnyomó része az MSZMP tagja volt, még akkor is, ha esetleg titokban nem is volt meggyőződéses kommunista. A vezető posztokon pedig még nagyobb volt a jó elvtársak aránya.
Emiatt, a bírói hatalom függetlensége miatt maradt el teljesen a rendszerváltás az igazságszolgáltatásban. Minden kommunista megmaradt pozíciójában, a vérbírák pedig magas nyugdíjjal éltek tovább békésen. Mikor 2010-11 körül a FIDESZ megpróbálta legalább nyugdíjba küldeni a vezető posztokon csücsülő bírákat, rátámadt a teljes EU és Amerika, az összes nemzetközi bíróság.
Amúgy pedig a bírák mindent megtesznek, hogy meneküljenek az ítélkezés elől. A legjobb, ha valamilyen formai kifogás miatt nem kell dönteni. Pláne kényesebb, politikai szálakat is tartalmazó ügyekben. A legjobb végtelenül elhúzni az ügyet. Biszku esetében nyilván az igazságszolgáltatás addig próbálja húzni az ügyet, míg Biszku békésen elpatkol.
Az csak érdekes adalék, hogy a fő szakértő a Biszku ügyben a magas rangú kommunista politikai tiszt volt, aki sikeresen eltüntette kommunista pályafutásának aktáit a rendszerváltoztatás táján.

Pásztor Miklós 2015.12.18. 18:04:25

Talán ha a Fidesz nyilvánossá tenné a III/III-as aktákat, akkor kiderülne pár dolog.
Addig 60 évvel ezelőtti, homályos dolgokra nem lehet ítéletet hozni. Biszku nem adott parancsot a fegyverhasználatra.

Pásztor Miklós 2015.12.18. 18:05:17

@P.Guszti: Azért ha az illető most feljelentene téged ezért a kommentedért, akkor bezzeg siránkoznál egy felmentő ítéletért.

TechNick 2015.12.18. 18:06:47

Rendrakáshoz kevés a kétharmad, geciföldön gecik az urak.

midnight coder 2015.12.18. 18:31:16

@Börtönbe most már a fideszesekkel!: A fideszkomcsik pont annyit loptak, mint amit az összes előző kormány minden évben. Van a rendes éves lopás, ezt minden kormány lezavarja oldaltól függetlenül. De a privatizáció semmi máshoz nem fogható extra zsíros fogás volt: 86-ban még lényegében minden nagyobb érték köztulajdon volt, az átlagpolgárnak volt egy lakása vagy háza, esetleg egy trabantja vagy egy zsigulija, pár kivételzett vagy dörzsölt polgárnak akár autója is (nyugatról, de ilyen csak elvétve akadt), illetve a kapitalizmus csúcsán egy-egy lángossütő a balatonnál vagy egy-egy butik. 1998-ra viszont lényegében minden vagyon megtalálta a kis gazdáját, addigra az állami vagyon aránya kb. a nyugati kapitalista országok szintjére csökkent. Azaz kb. 2.5 ciklus alatt egy ország vagyonát lopták el.

Ezt a privatizáció óta egyik kormány sem tudja überelni, azon egyszerű oknál fogva, hogy nincs ennyi ellopható vagyon. Persze vannak lezsírozott közbeszerzések, 3x-os áron épült autópályák, stb. de ez volumenében meg sem közelíti a privatizélést, és persze ne felejtsük el az időszak másik fő vívmányáról sem, amikor sikeresen felszámolták a volt szovjet államadósságot. Ezen túl még voltak persze akkoriban más, Pl. olajügyek is, meg még pár apróbb pár százmilliós tétel, de ezek már tényleg semmiségek.

Parajpuding 2015.12.18. 18:34:35

Futni? Legfeljebb tolókocsival elgurulni...
Vajon mit fogsz írogatni, amikor biszku méltó utódai, akik ma Magyarországot vezetik, hasonló ítéletet kapnak csak?

midnight coder 2015.12.18. 18:35:56

@Pásztor Miklós: Nem hiszem hogy bármi is előkerül. A gengszterváltás idején valószínűleg elég nagy tételben semmisítették meg az összes bizonyítékot, legalábbis akkoriban elég sok pletyka terjengett erről. Aztán lehet hogy egy-két helyen azért akadnak érdekes papírkák, Pl. a Horn hagyatékában esetleg.

midnight coder 2015.12.18. 18:37:56

@Parajpuding: Addigra már ők is tolókocsiban lesznek. Már ha lesz ilyen ítélet, amit erősen kétlek. A gengszterváltás óta itt csak egy-két kishal bukott le korrupció gyanúval. Na most vagy nincs korrupció, vagy van egy összeghatár ami felett már a fizika törvényei sem vonatkoznak az emberre, nem hogy a BTK.

6.Lenin 2015.12.18. 18:43:27

@Pásztor Miklós:

"Talán ha a Fidesz nyilvánossá tenné a III/III-as aktákat, akkor kiderülne pár dolog."

Te is kíváncsi vagy, hogy kit jelentgetett a nagyid?

"Biszku nem adott parancsot a fegyverhasználatra. "

Nem ő volt a felelős a belbiztonságért a sortüzek idején ? Igaz akkor ez trendi volt.

Érdekes, hogy a politikusok idővel nem emléleznek semmire .

Ballib Cenzúra · http://ballibcenzura.blog.hu/ 2015.12.18. 18:46:09

Sokan vagyunk melletted, és nem felejtünk !

Nem felejtjük kik hol álltak:
www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA

Orbán a magyar nép ópiuma! 2015.12.18. 19:15:42

Kit érdekel???

A Jóisten ilyen hosszú életet adott neki!

Visceroid 2015.12.18. 19:39:10

Mikor is került elő ez a Biszku-ügy? 2010-ben vagy mikor? Addig mit csináltak az elftársak? 20 év kellett hozzá, hogy észrevegyék/észrevegyük, hogy ez az ember még él? Ha a rendszerváltáskor vonták volna felelősségre, akkor lett volna teljesen logikus. Most már felesleges pótcselekvés, mellesleg röhejes is.

paragrafus 2015.12.18. 20:13:21

Azt írja a postíró (idézem): Az ügyészség az 1956-os megtorlások idején belügyminiszterként tevékenykedő politikust aljas indokból több emberen elkövetett emberölésben felbujtóként vádolta....

Nos, csak a tények kedvéért tisztázzuk: Biszku az 1956-os megtorlások idején nemhogy nem volt belügyminiszter, de még csak nem is volt a kormány tagja sem.
Biszku 1957-ben lett a kormány tagja, egyidejűleg belügyminiszter.
Tehát ilyen értelemben még csak ezért sem lehetett felelős a vádakban szereplő 56-os eseményekért. Még felbujtóként sem.

paragrafus 2015.12.18. 20:17:43

A fidesz anno megalkotta az ún. Lex Biszkut. Vagyis az emberiesség elleni bűncselekmények büntetendőségéről és elévülésének kizárásáról, valamint a kommunista diktatúrában elkövetett egyes bűncselekmények üldözéséről szóló 2011. évi CCX. törvényt. (Már ez a kvázi személyre szóló jogalkotás is nagyon komoly alkotmányossági aggályokat vet fel.) Ezen törvényre való hivatkozással jelentették fel jobbikosok a Biszkut. Egy 2011-ben alkotott törvény alapján akarják megítélni 56-ot. Ezért már az ügyésznek észlelnie kellett volna, hogy ez a törvény visszaható hatályú. Hiszen a fidesz azt is kimondta a jogalkotási törvényében (2010. évi CXXX. törvény)

2.§.(2) Jogszabály a hatálybalépését megelőző időre nem állapíthat meg kötelezettséget, kötelezettséget nem tehet terhesebbé, valamint nem vonhat el vagy korlátozhat jogot, és nem nyilváníthat valamely magatartást jogellenessé.

És ezen 2011. évi törvény alapján akarják megítélni Biszku 56-os szerepét? Bődületesen kimeríti a visszamenőleges hatály tilalmát.

Mindezeken túlmenően még megemlíteném a fidesz (egyébként többszörösen alkotmányellenes és közjogilag érvénytelen) alaptörvényét is. E szerint:

….”Hazánk 1944. március tizenkilencedikén elveszített állami önrendelkezésének visszaálltát 1990. május másodikától, az első szabadon választott népképviselet megalakulásától számítjuk. Ezt a napot tekintjük hazánk új demokráciája és alkotmányos rendje kezdetének”….

Hogy is van ez? Tehát, amit a magyar közszolgálatban ebben az időszakban elkövettek, az erre tekintettel megbocsátható. De ami a szovjet megszállás alatt történt az nem? Lényegében kitöröltek 46 évet a magyar történelemből, majd azon időszakért akarják felelősségre vonni, ami ebben az el nem ismert időintervallumban volt. Ellentmondások sorozata.

Arról nem is beszélve, hogy 1956 (véleményem szerint) nem is volt háború. Maximum polgárháború, de arra nem alkalmazható a háborús bűncselekmény törvényi kategóriája. És (véleményem szerint) a bíróságnak előbb azt lett volna kötelessége tisztázni és megválaszolni, hogy 1956 egyáltalán háborúnak tekinthető-e? Mert ha – esetlegesen – mégsem az, akkor a háborús bűncselekmény törvényi tényállása nemhogy nem alkalmazható, de nem is értelmezhető. És ez esetben viszont akkor – mint alkotmányos jogelv – nem megkerülhető az elévülés jogintézményének figyelembe vétele és alkalmazása. Annyira, hogy igenis indokolt és szükséges lett volna alkalmazni az Alkotmánybíróság 11/1992. (III. 5.) AB határozatát ill. az abban megfogalmazott alkotmányos jogelveket. Amelyet – kétségtelen – az Alkotmánybíróság konkrétan a Zétényi-Takács-féle törvény kapcsán mondott ki, de az ezen határozatban megfogalmazott alkotmányos jogelvek ezen ügyben igencsak erőteljesen kell, hogy domináljanak.

paragrafus 2015.12.18. 20:18:33

Az Alkotmánybíróság az előző kommentemben hivatkozott határozatában a következőket fogalmazta meg: A törvény sérti a jogbiztonság követelményét. A törvény sérti az alkotmányos büntetőjognak azt a követelményét, hogy a bűncselekmények büntethetőségének elévülésére – beleértve az elévülés félbeszakítását és nyugvását is – az elkövetéskor hatályos törvényt kell alkalmazni, kivéve, ha az elévülés időszakában az elkövetőre nézve kedvezőbb szabályok léptek hatályba.
Erre tekintettel az Alkotmánybíróság a következőket mondta ki:

1. A már elévült bűncselekmények újból büntethetővé tétele alkotmányellenes.
2. A még el nem évült bűncselekmények törvényi elévülési idejének meghosszabbítása alkotmányellenes.
3. A még el nem évült bűncselekmények elévülésének törvénnyel való félbeszakítása alkotmányellenes.
4. Nyugvási vagy félbeszakítási oknak visszaható hatályú törvénnyel való megállapítása alkotmányellenes.
5. Az elévülés szempontjából nem lehet alkotmányosan különböztetni aszerint, hogy az állam politikai vagy pedig egyéb okból nem érvényesítette büntető igényét.
6. Határozatlansága miatt a jogbiztonságot sérti és ezért alkotmányellenes annak elévülési nyugvási okká nyilvánítása, hogy az állam politikai okból nem érvényesítette büntető igényét.
7. Alkotmányellenes, ha a törvény akként vonja hatálya alá a hazaárulás bűntettét, hogy nem veszi figyelembe a bűncselekményi tényállás által védett jogi tárgy többszöri változását a különböző politikai rendszerekben.

Minderre tekintettel háborús bűntett, mint vád esetében is maradéktalanul érvényesülnie kell az alkotmányos normáknak. Ezek egyike pl. az is, hogy az elkövetéskor hatályos jog szerint kell elbírálni. Továbbá senki nem büntethető azért, ami az elkövetés idején nem volt bűncselekmény. Márpedig a háborús büntettet 1956-ban a magyar jog nem ismerte. Biszku ráadásul nem volt katona, kiképzést sem kapott. És már csak azért sem lehet szó háborús bűnökről, hiszen az nem nevezhető háborúnak, ha magyar szervek magyar állampolgárokkal szemben léptek fel

Elítélik visszamenőleges hatályú törvény alapján úgy, hogy egyrészt a jelenlegi hatalom nem ismeri el azt az időszakot, amelynek része 1956.
Másrészt tisztázatlan, hogy az akkori események nevezhetőek-e háborúnak.
Harmadrészt, akkoriban háborús bűntett, mint bűncselekmény nem létezett.
Mindezek alapján számomra már alapjaiban is egyszerűen értelmezhetetlen a háborús bűntett, mint vád.

Cuhavidéki 2015.12.18. 20:18:45

Németországban Honecekerrel szemben emberi jogi váddal inditottak eljárást.
Honeckert végül egészségi állapota miatt méltányosságból engedték ki az országból.

A Btk XIII.fejezete nálunk is ad teret egyes emberi jogi (emberiességi) ügyekben eljárás indításához.
Az emberiesség elleni bűncselekmények nem évülnek el.
Hiányzik azonban az eljáró vagy hivatali vezetők mellett a hatalmat ezen időszakban ténylegesen gyakorló pártvezetők felelősségének deklarálása.
Ráadásul ez a felelősség legtöbbször kollektiv testületeken keresztül realizálódott.

Felmerül persze az a kérdés is, képes-e egyáltalán a hazai igazságszolgáltatás az emberi jogok érvényesítésére?

paragrafus 2015.12.18. 20:20:28

Ez az ügy tökéletes keresztmetszetet és látleletet ad arról, hogy mennyire hazug és álságos a jelenlegi politikai berendezkedésünk az alkotmányos jogállam szemszögéből nézve. Hogy mire gondolok?

Nos, számomra (jogi szemmel nézve) végtelenül visszataszító, hogy lényegében az egész jogrendszerünk úgy működik (tisztelet az egyre kevesebb kivételnek), hogy nem az adott, elbírálandó cselekmény megtörténtekor hatályos jog alapján bíráljuk el a cselekményt, hanem a cselekményhez igazítjuk a jogot, a jogrendszert. Akár még jogot is alkotunk ennek az érdekében.

Én még úgy tanultam, hogy az igazságszolgáltatás valójában nem igazságot, hanem jogot szolgáltat. És ez így volt helyes. Ami igazságos(nak tűnik), egyáltalán nem biztos, hogy jogszerű is. És sajnálatos módon ehhez a jelenlegi politikai hatalom aktívan asszisztál is. Csak azért, hogy politikai érdekből (népszerűség, szavazatmaximálás stb.) sokkal inkább abba az irányba kívánják eltolni a jogalkalmazást, hogy az az ÉRTELEM helyett érzelmi síkon kerüljön megvalósításra. A jogszerűség egyre inkább a háttérbe szorul, legalábbis ennek egyre jobban ismerhetőek fel egyes jegyei és mintegy előtérbe akarják helyezni a nép igazságérzetét, (nota bene) egyesek bosszúvágyának érvényesíthetőségét. Mert sajnálatos módon ez még létezik egyesekben. És ezt a jelenlegi despota hatalom még tunningolja is.

Komolyan mondom, egyre inkább tapasztalok olyan jeleket, hogy az egyesek által elkövetett bűnöket a laikus (és a joghoz nem értő) társadalom érzelmi, politikai alapon ítél meg. Ha vele egy táborba tartozó követi el a bűnt, akkor az legyen akármilyen nagy gazemberség is, nemcsak, hogy bocsánatos bűn, de még meg is magyarázzák. Ellenben a másik oldalhoz tartozók esetében a legkisebb és a legpitiánerebb ügyekben is szinte felkoncolnák az illetőt. Halálbüntetést, kerékbetörést, élefogytiglant követelnek.
Miközben egyik oldal vonatkozásában sem számít, hogy valójában mit követett el. A bűn tartalmát, mértékét és súlyát a közvéleményben az határozza meg, hogy az érintett személy melyik oldalhoz tartozik. Csak éppen ellenkező előjellel.
És ez egészen elborzaszt engem. Rettentő rossz irányba megy így a jogrendünk, hiszen az igazságomat ma sokkal inkább az határozza meg, hogy milyen színű vagyok. Narancssárga, vagy piros. Kék, zöld, vagy éppen barna.

Ma felmegyek kocsival az autópályára. Holnap hoznak egy visszamenőleges hatályú normát, hogy az autópálya tegnapelőtt óta már egyirányú utca, amelybe tilos a behajtás. És már lehet is büntetni. Ez nekem valóságos rémálom.

Ez az ügy valójában már régóta nem Biszku Béla személyéről szól. Hanem hogy a történelemből ki kell irtani mindent, ami nem a mi oldalunkról és a kedves vezetőről szól. Még az emléket is. Ez a per valójában arról szól, hogy egy ilyen látványos kirakatperrel át akarjuk írni a történelmet.
De akkor megtagadhatnánk a történelmünk azon szakaszát is, amikor török uralom, vagy éppen a Habsburg-abszolutizmus uralkodott kis hazánkban. Hiszen akkor sem állt fenn hazánk önrendelkezése.

Ennek a pernek közelről és távolról sem, köze nincs az alkotmányos jogállamiság kritériumaihoz.

Muad\\\'Dib 2015.12.18. 20:28:11

@paragrafus:
Ezt a kibas*ott király okfejtést esetleg vidd ki Németországba, és mondd meg nekik, azonnal rehabilitálják az elítélt nácikat...

2015.12.18. 20:33:33

25 (!!) gennyes év után politikai érdekből kellett elővenni ezt az embert, aggastyánként, mikor a kaszás már úgyis ott áll 20 centire tőle

miért?, hogy ilyen blogok születhessenek, pl

hisztéria, acsargás, komcsizás, nácizás, napi gyűlölet félóra, kétóra, hatóra, nyolcóra... 1984

miközben a kórházba te viszed a vérnyomásmérőbe az elemet, nincs műtét mert nincs altatóorvos, tarlós leállítja az agglomerációs közlekedést, mindenhonnan ömlik a napi genny

de te ne evvel foglalkozz, hanem pl biszkuval, avval mi volt 56ban, meg 45ben, meg stb

tévedés ne essék, nem mentegetem biszkut, nem sajnálom és nem gondolom, hogy nem érdemelt volna(!) büntetést, akár a legsúlyosabbat, egy IGAZI rendszerváltás és forradalom után, statáriális jelleggel, AZONNAL

ez elmúlt, reménytelenül, örökre

a mulasztás nem ma van, amikor ezt az egy vérkomcsit "futni hagyják" összevissza jogászkodva és ellenjogászkodva, eltartott kisujjal, de habzó szájjal

a valós mulasztás ennél sokkal kiterjedtebb és rettenetesebb, és kimondhatatlanul többe került az országnak az elmult negyed évszázadban, mint ennek az egyetlen embernek a bármiféle "megtorlatlan" rémtettei, vagy könnyen lehet, hogy csak azokhhoz való asszisztálása

DFK 2015.12.18. 20:44:36

@paragrafus: akkor azonnal fel kell menteni és rehabilitálni az összes nácit. És 56ban háború volt:idegen hadsereg támadott az országra.

kvadrillio 2015.12.18. 20:45:17

A legnagyobb magyar online szerkesztőség jöhet létre

Az MT sokáig a Varga Zoltán tulajdonában lévő Centrál Médiacsoporttal tárgyalt a pakkról, év elején meg is állapodtak a felek, de az üzlet végül nem köttetett meg, mert a németek nem bólintottak rá az egyezségre. Többek szerint ennek politikai okai voltak, mert a kormánypárt mindenképp közel akarta tudni magához az Origót, és ezt megüzente a bonni központba is, Vargának pedig nincsenek közeli fideszes kapcsolatai. Szakmai berkekben viszont terjedt egy olyan verzió is, hogy a Centrál csak bizonyos elemeit vitte volna a csomagnak, a DT viszont ragaszkodott a komplett csomag értékesítéséhez.

Ezek után az MT tendert írt ki a társaság értékesítésére, amin több befolyásos médiacég is elindult. Utolsó körben a kitartó Centrál, az Indexet kiadó CEMP, Gattyán György cége, a Docler és a New Wave maradt versenyben, és pletykák szerint Schmidt Mária tavasszal alapított médiacége, a Médiaháló Kft. is szerette volna megszerezni az Origót. A jelek szerint a New Wave adta a legjobb ajánlatot.

Száraz István, a New Wave vezetője.
A lapot kiadó New Wave a cseh Bawaco médiabefektetőjé, amely Szemerey Tamás, Matolcsy György jegybankelnök unokatestvérének érdekeltségéhez tartozik. Szemerey tehetős üzletemberként ismert Magyarországon, két éve még a leggazdagabb magyarok listáján is szerepelt. A New Wave befutása azért is izgalmas fejlemény, mert tavaly több origós újságíró is hozzájuk igazolt át azok után, hogy a portál megroggyant az ominózus Lázár-botrány miatt. Pethő András újságíró - a Miniszterelnökséget vezető politikus európai utazásait firtató - cikkeit követően távoznia kellett a portáltól Sáling Gergő főszerkesztőnek, akit a hírrovat többsége is követett, és közülük többen végül a vs.hu-nál kötöttek ki.

MATOLCSY ROKONAI NEM ÉRDEKELNEK ??? :o)

"""akiket 1956-ban és 57-ben egyszerűen agyonlőttek?"""....ÉS AZÓTA HÁNY EMBERKÉT LŐTTEK, LŐNEK AGYON A VILÁGBAN...ECCERŰEN... ?????

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2015.12.18. 21:27:37

Az háborítana fel, ha elítélték volna bizonyíték hiányában. Akkor lett volna csak igazán hiába a rendszerváltás.

6.Lenin 2015.12.18. 21:43:11

@Lord_Valdez:

"...ha elítélték volna bizonyíték hiányában..."

Egy még életben lévő komcsi vezér esetében elég vezélyes is lehetne. Még emlékezhet a bizonyítékokra és feltehetné a -jogos-kérdést....miért csak engem?

Majd, ha meghal, rá lehet kenni mindent.

SzirmaImre 2016.01.14. 23:51:08

A szerzőnek ajánlatos volna megismerkedni a per anyagával. Gondolom, sem ő, sem a posztolók nem tudják, mire is támasztja a vádat az ügyészség. Nem tudjuk, milyen bizonyítékok állnak rendelkezésre. Vallomás, tanúk, okiratÜ Mivel itt több mint 50 éves történésről van szó, a bizonyítás nem egyszerű (pl. nem minden tanú él 80+ évet á la Biszku).

A jogi felelősség mércéjét pedig az (írott) jogszabályok adják. A törvényes tényállás megvalósulását pedig be kell bizonyítani. És itt nem valami "történelmi", "morális" felelősségrevonásról van szó. (Hiszen az megtörtént, miután mindenki, pl. a szerző is bőszen-bátran komcsizhatja-buzizhatja - és teszi is tán joggal - Biszkut.) A jogi - tehát a "börtönös" - felelősségrevonás esetén minden kétséget kizáró módon kell bizonyítani, hogy ő, azaz Biszku, lőtt, de legalábbis erre parancsot adott, akár tudott róla és nem akadályozta meg, pedig lehetséges lett volna számára etc. És ez így van jól, hiszen mindenki tudja, hogy beosztottak (jelen esetben pl. egy rendőfőkapitány) sokszor seggnyalásból, tudálékosságból, hozzá nem értésből "önállósulnak" és autonóm módon akár sortüzet is parancsol(hat)nak. Nyilván, ezért (is) Biszkut terheli a POLITIKAI, tán még morális felelősség. Mostanság az ilyen vezető talán lemond. De nem feltétlen a büntetőjogi.

Egyszóval, szégyen és gyalázat, hogy az elsőfokú bíróság ezt az alapvetést nem ismeri és ítéletét valami morális-politikai maszlagra alapítja, amit aztán a másodfok teljes joggal megsemmisít.
süti beállítások módosítása