Mert a politika is lehet érdekes

PoliPraktika

Márki-Zay Péter népbírósága

2019. december 14. - Herczeg Sándor

Ha egy politikus pert veszít, akkor rögvest elfogultsággal, és/vagy a hatalom kiszolgálásával vádolja a bíróságot. Ugyanakkor győzelme esetén az igazságot ünnepli. Függetlenül az éppen hatalmon lévő kurzusoktól, ehhez talán hozzászokhattunk már rendszerváltás óta. Az viszont példátlan, hogy egy vidéki város polgármestere sorozatosan elbukott perei után „Vérbíró” néven indítana internetes oldalt, hogy a nem neki igazat adók „elszégyelljék” magukat. Ez éjsötét történelmi korszakot idéz. Olyasféle nyomásgyakorlás, melyet Rákosi Mátyás is előszeretettel alkalmazott. Hasonlóan egy másik kommunista politikushoz, mégpedig éppen ahhoz, akire Hódmezővásárhely polgármestere előszeretettel hivatkozik, ha minősíteni akarja ellenfeleit.

Márki-Zay Péter még tavaly „alapított” egy díjat, amit Biszku Béláról nevezett el és egy tüntetés keretében osztogatta ellenlábasainak. Mindemellett korábban közölte azt is, hogy a Fideszre szavazóknak (és még gyermekeiknek is) lehajtott fejjel, „BiszkuBélaként” kell majd az emberek között járni. Aztán a minap mondott egy olyat, melynek szellemi előfutára éppen Biszku volt. Úgy vélte ugyanis, hogy a számára kedvezőtlen bírósági ítéletek miatt érdemes lenne egy verbiro.hu oldalt indítani, hátha elszégyellik magukat. Mindez nem csupán azt bizonyítja, hogy Márki-Zay ebben az ügyben hajszálpontosan úgy viselkedik, mint Rákosi és Biszku, akik a kommunista és diktatórikus vezetés elkötelezett híveiként az igazságszolgáltatás működésébe is beleszóltak, hanem azt is, hogy a közvéleményt a bírák ellen hangolja. Ami elképesztően rossz út.

mzp_index_ajpek_orsi_20191209.jpg

Márki-Zay Péter 2019. december 9-én

(Fotó forrása: Index, Ajpek Orsi)

1957. december 1-én Biszku Béla belügyminiszter „A büntetőpolitikánk egyes kérdéseiről” szóló jelentés tárgyalását így vezette be a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottságának ülésén:

Mi Nezvál elvtárssal kaptunk korábban a Politikai Bizottságtól megbízást a jelentés elkészítésére. A kérdés azért merült fel, mert egyrészt túlzsúfoltság van a börtönökben. A másik ok, amiért ezt a jelentést be kellett hozni a Politikai Bizottság elé, hogy az ellenforradalmi szervezkedés bűnöseinek felelősségre vonásánál, a politikai jellegű bűncselekményeknél sok az enyhe ítélet és viszonylag kevés a fizikai megsemmisítések száma.

Félreértés ne legyen: azzal semmi probléma nincs, ha valaki nem ért egyet a bíróság döntésével. Még az sem okoz gondot, ha ennek a nyilvánosság előtt hangot ad. Ugyanakkor rendkívül baljóslatú időszakot akar visszahozni az a politikus, aki a bírókat koncként veti oda azok elé, akiknek hozzá hasonló meggyőződése van, ergo tálcán kínálja őket egy internetes oldalon, amivel nyilvánvalóan rájuk zúdítja a népharagot – ha igazuk van, ha nincs. Mennyivel másabb megoldás ez, mint amikor a második világháború után megalakult népbíróságok döntéshozóit a kommunisták azért gyalázták, mert számukra nem megfelelő ítéleteket hoztak, s pellengérre állították őket szócsövükben, a Szabad Népben?

Semmivel. Pontosan ugyanaz, csak most nem papíralapon, hanem az interneten fog zajlani látványos megkövezés, melynek előzménye a listázás lesz, ami ellen Márki-Zay Péter felháborodottan tiltakozott még 2018 februárjában, amikor a listázás az ő támogatóit vette célba. Ha akkor ezt jogosan tette – márpedig igen – akkor az ő bírókat listázni kívánó terve miben lenne más?

Márki-Zay Péter bírókat megszégyenítő ötlete egyértelműen azzal járna, hogy hívei szabadon és minden kötöttség nélkül szidalmaznák a polgármester számára kedvezőtlen ítéleteket hozókat. Magyarul: őt pártoló közönsége elé hajítaná virtuális lincselésre a bírókat, az amatőröknek pártfeladattá téve a jog gyakorlását. Gondolkozzunk el ezen, majd lapozzuk vissza a Szabad Népet és olvassuk el, hogy mit írt 1945. július 24-én, amikor Ries István akkori kommunista igazságügy-minisztertől idézett.

A vádbeszédeknek arra kell törekedniük, hogy a laikus népbíró megértse azt a történeti helyzetet, amelybe ezek az ügyek bele vannak ágyazva. A másik mód, a pártok feladata, hogy a beküldött népbírókat iskoláztassák és megértessék velük,» mi a szerepük. Tudomásunk szerint rövidesen kiadják a nagy bűnösöket. Az ezekben a bűnügyekben elmondandó vádbeszédekben fel kell tárni mindazt, ami történt. Felhatalmazást fogok kérni a minisztertanácstól olyan rendelet kiadására, amely szerint ezekben az ügyekben az igazságügyi minisztériumnak módja legyen a népügyészi teendők ellátásával a Népügyészségen kívül álló személyeket is megbízni, olyanokat., akiknek eddigi jogi. szociológiai, vagy történeti, irodalmi működése biztosíték arra, hogy a vádbeszéd valóban a magyar nép nevében fogja a rendszert megvádolni és feltárni azokat az okokat, amelyek szükségessé teszik a múlt bűneinek megtorlását.  Az igazságügyi kormánynak állandó kapcsolatban kell lennie a Népbírósággal. De gondoskodni kell arról is, hogy végre a magyar közönséggel meg a reakció elleni küzdelem fontosságát, hogy hozzák mindazt a Népügyészség tudomására, amit tudnak, hogy a reakciót üldözhessük. Nem akarunk spiclirendszert kifejleszteni, vagy a népet árulkodásra tanítani, de meg kell érteni, hogy itt mindennél fontosabbról; a magyar nép életéről, fejlődéséről, fennmaradásáról van szó.

Nem is beszélve a vérbíró szó eredeti, a közvélemény számára ismert jelentéséről: ők voltak azok, akik az 1956-os forradalom után futószalagon gyártották a halálos ítéleteket, szervilisen kiszolgálva a pártállam vérszomját. Éppen ezért azt ajánlom, hogy ennek tükrében ízlelgessük újra a hódmezővásárhelyi polgármester kijelentését:

Majd a vérbiró.hu-t elindítjuk, és előbb-utóbb elszégyellik magukat.

(Ries István nyilatkozatának teljes szövege a Szabad Nép 1945. július 24-i lapszámában található az Arcanum Digitális Tudománytár internetes oldalán)

A bejegyzés trackback címe:

https://polipraktika.blog.hu/api/trackback/id/tr10015352122

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

HaD 2019.12.16. 08:10:13

Mondjuk nem tudom hogy a cikk író milyen megoldással tudná rávenni az elvtársakat a színvallásra ,akik az emút 30 évben tisztázatlan körülmények közt gazdagodtak(hogy finoman fejezzem ki magam) és ezt úgy tették hogy a magyarok egy generációjának a hozzáadott értéke olyan gazdpol ámokfutásba lett beleölve amely súrolja hazaárulás fogalmát????...arról nem beszélve hogy a "rendszerváltásnak" nevezett mutatvány az összes előző generáció munkáját tette semmivé...gondolom a különböző rezsimek az emút 30 évben mikor arról papoltak hogy elszámoltatják az aktuális előző bandát akkor azt a cikk író szerint nem is gondolták olyan komolyan:):)???? Vagy miként látja ezt "kis" problémát a cikkíró hölgy/úr?? Az eredménye ezeknek az "elszámoltatásoknak" ismert.....

HaD 2019.12.16. 08:15:09

...nota bene...ezeknek az apukájuk meg a nagypapájuk NEM bírósági eljárással szerezték meg a gazdasági hatalmat anno...pontosabban az idézett és még nagyon sok más saját maguk által(ruszki segítséggel) kreált törvények mentén ténykedtek...melynek szintén megkapó eredménye volt:)...csak azt ne mondja a cikkíró hogy pl legálisan szerezték meg a hatalmat korrekt választásokon,és ezért a nép valós felhatalmazását bírták! Anno...nem úgy mint manapság:):)

MAXVAL bircaman közíró · http://bircahang.org 2019.12.16. 08:31:47

MZP igyekszik lihegve teljesíteni gazdái ukázait, de előbb-utóbb beleesik saját maga gyűlöletből szőtt csapdájába,

nemecsekerno_007 2019.12.16. 09:04:08

Ilyen egy igazi demokrata.
Majdnem Mindenki Magyarországa...

b.feher 2019.12.16. 09:10:51

MZP egy komplett idióta, egy elszabadult hajóágyú. Polgármesternek talán alkalmas - ezt döntsék el négyévente a helyiek - de nyilatkozni és az országos politikában részt venni részéről öngyilkosság. Lakatot kellett volna tennie a szájára nagyon rég.

ZX 2019.12.16. 09:44:00

@b.feher: Mert a fideszes agyhalottak nyilatkozatai jobbak?

Muhammad Balfas 2019.12.16. 10:38:12

Hadházy unokatesója egyébként..

Sir Galahad 2019.12.16. 11:55:39

@b.feher: Személyesen csak néhányszor láttam szemtől szemben MZP-t, és azon gondolkodtam, vajon eleve ilyen volt, vagy a hatalom tette ilyenné (egy komplett idióta, egy elszabadult hajóágyú - írod). Az mindenesetre engem elgondolkoztatott, hogy ennek ellenére, és dacára annak, hogy eddigi regnálása óta semmi érdemit nem tudott felmutatni és a mostani kampányban sem tudott ígérni szinte semmit, nagy fölénnyel megválasztották és még egy meggyőző testületi többséget is mögé szavaztak. És ennek ellenére sem lett higgadtabb.

Muhammad Balfas 2019.12.16. 12:27:52

@Sir Galahad: A kanadai telefonügynökösködés ilyenné tesz az embert..:)

n3spr3ss0 2019.12.16. 12:55:40

@Sir Galahad: Mitől lenne higgadtabb? Ennyi fidesz mocsok láttán nyugodtan lehet ennyire hangos.

nemecsekerno_007 2019.12.16. 13:01:47

MZP egy nárcisztikus vetítőgép. Veszélyes ha ilyenek, szimplán kampánytechnikai módszerekkel hatalomra tudnak jutni. Ha, a “Fidesz lop”, és hasonló faék szlogenekkel pozícióba tud valaki jutni, az gáz.
Olcsó, fapados polgi, olyan mint Botka.

HaD 2019.12.16. 13:06:10

...talán ha ő is adna a hódmezővásárhelyi zsinagóga korszerűsítésre egy kis zs-t akármit is nyilatkozgathatna a faszi:)....most hogy a pesti hitközséget kistafírungozta az amúgy népnemzeti már már antiszemitának titulált kis kormányunk:)

Sir Galahad 2019.12.16. 13:09:42

@n3spr3ss0: Az előző ciklusban fideszes volt a közgyűlési többség Vásárhelyen, ott tettek keresztbe egymásnak oda-vissza, ahol tudtak. Érthető, ha ebből adódik egy feszültség. De most, hogy teljhatalma van a városházán, milyen fidesz mocsok idegesíti?

nemecsekerno_007 2019.12.16. 16:06:30

@n3spr3ss0: Többsége van MZP-nek, innentől övé a felelősség is. Ne mutogasson senkire...

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll 2019.12.16. 18:44:09

Nocsak, nocsak! Nem tetszenek a saját módszereitek?

Hidvégi Mihály 2019.12.16. 19:48:52

Ha az állampárt kisajátítja a bíróságokat is, akkor bizony nincs kizárva, sőt szinte törvényszerű, hogy rossz ítéletek (is) szülessenek, s ez ellen a népnek védekeznie kell.

Ergo: soha, senki ne buzerálja a bíróságokat, a bírók pedig védekezzenek a befolyásolásuk ellen, mert különben így járnak a bírók, hogy fejükre olvassák vérbíróságukat.

Sajnálom.

Mickey Pearce 2019.12.16. 20:00:17

@Hidvégi Mihály: Az megvan hogy mindíg van olyan akinek nem tetszik egy ítélet??
Sajnálod, mi?
USA: a nép úgy védekezhet a hivatalosok túlhatalma ellen, hogy automata fegyvereket tarthat otthon éles lőszerrel. Az milyen fasza lenne nálunk is...

Aldou Raine 2019.12.16. 20:15:16

Párhuzamba állítani az 50-es évek bíróságait egy mai ellenzéki politikus megnyilvánulásaival tökéletesen abszurd és szakmaiatlan is (történelmi szempontból legalábbis): hiszen míg előbbi esetben egy diktatórikus HATALOM hozza a jogi a döntéseket, addig az utóbbi esetben egy elnyomó berendezkedés ELLEN fellépő politikus tesz ellenzéki javaslatokat!

Hidvégi Mihály 2019.12.16. 20:22:39

@Mickey Pearce: Nem értesz engem. Sajnálom. Tanulj! Sokat...

BiG74 Bodri 2019.12.16. 23:09:25

Én nem tudom milyen ez a Márki-Zay, de politikusként, politikusabban kellene viselkedni, pláne, hogy bizalmat kapott.

BiG74 Bodri 2019.12.16. 23:18:14

@BiG74 Bodri:
Mondjuk a mindennapi politikát eltartott kisujjal böködő "politikusok" elefántcsont toronyból lekiabált véleménye biztos sokat számít a szarban hempergőnek.

szánmonoxid 2019.12.17. 04:57:48

Teljesen igaza van MZP-nek.
Aki a Fideszre szavazott bármikor is, szégyellje magát örök életében. De még a gyerekei meg unokái is, szégyenbélyeget kellene ütni a homlokukra, hogy egy tolvaj cigányra és rablóbandájára szavaztak.

szánmonoxid 2019.12.17. 04:59:25

@Sir Galahad:
Lehet, hogy a népnek elege volt már a tolvaj, hazudozó cigánybandából?

JFK-alapítótag 2019.12.17. 08:24:42

"Márki-Zay Péter bírókat megszégyenítő ötlete egyértelműen azzal járna, hogy hívei szabadon és minden kötöttség nélkül szidalmaznák a polgármester számára kedvezőtlen ítéleteket hozókat."

Ez már napi gyakorlat a hatalom részéről:
... minden kötöttség nélkül szidalmazzák a ... maffia ... számára kedvezőtlen ítéleteket hozókat. ...

Ismerős technika:
Vádold a saját bűnöddel az ellenfeled!

---
Többször kellett a cikket elolvasnom.
Nem derült ki belőle, hogy konkrétan mi baja a bírókkal Márki-Zay Péternek.
Rákerestem.
Becsületsértési perekkel próbálják ellehetetleníti.

"... a bíróság megállapította, hogy a politikus valótlan tényállításaival megsértette az intézmény jó hírnevét, amikor tavaly tavasszal az országgyűlési választások kampányában két lakossági fórumon úgy fogalmazott, „ha önök bemennek a hódmezővásárhelyi kórházba, az életüket kockáztatják”, és az állítását több példával is igyekezett alátámasztani."

Egy magyar kórház és a jó hírnév hmmm.
Így most már meg van védve?

A karaktergyilkosságokban utolérhetetlen O1G maffia hozza a formáját.