Mert a politika is lehet érdekes

PoliPraktika

PoliPraktika

Patkánypolitizálás a makói DK-nál

2016. március 26. - Herczeg Sándor

Furcsa módszert választott a Demokratikus Koalíció teljes politikai súlytalanság állapotában leledző makói szervezete, s leginkább a párt választókerületi elnöke, Mucsi Tamás. A korábban televíziós szerkesztőként is dolgozó „politikus” egykori munkatársai pedig arra emlékeznek, hogy a jelenlegi makói DK-s „megmondóember" tíz évvel ezelőtt még fideszes kampányújságot írt.

Mit tegyünk akkor, ha a választópolgárok többsége nem kér belőlünk, s az általunk képviselt pártból egyetlen jelöltet se szavaz be a testületbe? A legutóbbi makói önkormányzati képviselőválasztáson így járt a Demokratikus Koalíció, hiszen a Polgári Szövetség Makóért szervezettel és a Magyar Szocialista Párttal közös aspiránsai közül egyéniben egy PSZM-es, valamint egy MSZP-s került be a grémiumba, a korábbi szocialista polgármester, Buzás Péter, pedig listáról csúszott be. Így a DK hoppon maradt, de mivel Buzás 20 év polgármesterség után nemigen szeretett volna egy fideszes többségű testületben képviselőként ücsörögni, helyette a vigaszágon mégis a DK-s Török Miklós ugrott be a helyére.

mucsi_tamas_promenad_hu.jpg

Mucsi Tamás plüss patkány-osztogatás közben március 25-én

(a fotó forrása: promenad.hu)

Ezzel együtt a Demokratikus Koalíció létszámaránya 1:11, azaz 9 százalék, ami nem jelent izmos támogatottságot. Innen indulunk. A helyi ügyeket jól ismerők azonban azt is látják, hogy Török doktor nem túl sűrűn dobál kavicsokat a politikai tóba, helyette inkább a korábbi polgármesterrel bizalmasabb viszonyt ápoló Mucsi Tamás igyekszik fenntartani a Demokratikus Koalíciót a hagymavárosban, annak ellenére is, hogy nem tagja a képviselőtestületnek. Az ebből adódó szereplési lehetőség hiányában ezért minden alkalmat megragad arra, hogy politikai babérokat gyűjtsön. Mindezt több-kevesebb sikerrel teszi, hiszen még a lehulló falevél tárgyában összehívott sajtótájékoztatóit is rendre lehozták a zsurnaliszták, akkor is, ha annak nem volt túl sok értelme. A nagy – de néhai fideszes kampányújság-múltját tekintve inkább körívű karriert befutó Mucsi azonban ennél azért többre áhítozik, s február 19-én meg is találta azt, amivel szerinte saját magát a hajánál fogva húzhatja ki a politikai ismeretlenség mocsarából. A Demokratikus Koalícióra szerencsére egyébként kevéssé jellemző hangvételű megjegyzést posztolt az egyik közösségi oldalon, ami kiverte a biztosítékot a makói városházán, hiszen olyanokat illetett méltánytalan, s egyben gusztustalan jelzővel, akik ezekre a vádakra közszolga lévén nemigen válaszolhatnak.

Mucsi Tamás szó szerint a következőket jegyezte le:

Azért röviden reagálnék Farkas Éva Erzsébet Magyar Időkben tett nyilatkozatára. Aki olvasta, az tudja miről van szó. A Polgármesteri Hivatalban nem voltak soha patkányok, de már ezt is megoldották. Minden folyosón azok rohangálnak! Kétlábon járók.

screenshot_2016-02-25-07-40-07.png

Az ominózus Facebook-bejegyzés

(a kép forrása: Mucsi Tamás Facebook-profilja)

Azt szokták mondani, hogy akinek egy vitában nincs érve, az általában a személyt támadja. Az érvek hiánya pedig általában az ész hiányával jár karöltve. Ennek egy még alacsonyabban lévő létrafoka a másik emberi mivoltában való meggyalázása, amire nem is érdemes reagálni, hiszen Esterházy Péter szerint egy bizonyos szint felett nem süllyedünk egy bizonyos szint alá. Aki ilyen kontextusban két lábon járó patkányokat vizionál, annak érdemes körülnéznie a saját portáján, hiszen nyilván megszokott képekből és elvekből építkezik. Magára valamit is adó politikus, még ha olyan amatőr kezdő is, mint a DK-s makói választókerületi elnök, először gondolkozik, aztán beszél. S ha az agymunka után is patkányokat talál mondani, akkor leül, a combjára támasztja könyökét, s mint Auguste Rodin hőse, azon elmélkedik, vajon alkalmas-e erre a pályára. Mucsi Tamás nem ezt tette, s miután becsületsértésért feljelentették, s nyomozást indítottak ellene, patkányügyben Nagypéntekre hívott össze sajtótájékoztatót, ahol az újságírókat ekézte. Ha valaki azt hinné, hogy ennyivel aztán végképp meg is elégedett, az téved.

Plüss patkányokat osztogatott. Mindez azt jelenti, hogy a Demokratikus Koalíció választókerületi elnöke a patkánypolitizálás útjára lépett, ami egyébként semmilyen politológiai terminológiában nem szerepel.

Talán nem véletlenül. Azokat ugyanis intelligens emberek fogalmazták meg.

A bejegyzés trackback címe:

https://polipraktika.blog.hu/api/trackback/id/tr318527312

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ember100 2016.03.26. 15:38:15

Helló !

Értem a felháborodást , elég tapló dolog volt a patkányozás .
DE azért nézzük meg az előzményeket is
Pl. Gyurcsány a gyilkos , Bajnai a libás gyilkos ... és volt még egy pár.
Ha bemegyek egy kocsmába és a földre köpök ne csodálkozzak hogy kivágnak onnan (régi dakota közmondás ).

Tiborpapa 2016.03.26. 16:41:19

Talán jobb lett volna macskát ajándékoznia.

egysmás 2016.03.26. 20:25:11

De fosol a Feritől!

Bakacsin 2016.03.26. 20:35:56

Lehet, hogy ezt a kultúrát hozta magával a fideszes idejéből?
süti beállítások módosítása