A rendszerváltás egy darabja halt meg vele együtt pénteken. Olyan értékek képviselője, mint a manapság erősen hiánycikk „úriember-politizálás”. Országgyűlési elnökségének négy esztendeje mérföldkőnek és mintának számít az 1990 utáni Parlament történetében. Szabad György 90 évet élt.
Szabad György az Országgyűlés elnökeként
(a fotó forrása: Index Cseke Csilla)
Nagykorúságának határán lévő fiatalembernek számítottam 1990 augusztusában, amikor Szabad Györgyöt választották az Országgyűlés elnökévé. Ő egyike volt azoknak, akik miatt rendszeresen néztem a közvetítéseket. Nem csupán szószéke miatt emelkedett ki a rendszerváltó Parlament mezőnyéből, hanem azért is, mert tudása erre predesztinálta, habitusa, nemzeti öntudata és polgári gondolkodása pedig olyan méltósággal párosult, ami önkéntelen tiszteletet parancsolt. Tudtuk ezt akkor is, hiszen elnökként mindig igyekezett a Tisztelt Ház tekintélyét megőrizni, ő maga pedig megbecsülte azt a helyet, amit kapott – elvárva ezt másoktól is. A munka, melyet magára vállalt, újszerű volt abban az értelemben, hogy amíg az egypártrendszer színtelen ülései egyáltalán nem kaptak közfigyelmet, addig az 1990 utániak természetesen az érdeklődés homlokterébe kerültek. Szabad György megfelelt ennek a kihívásnak. Az elnöki tisztet nem csak a jog szerint azt megillető ranggal ruházta fel, hanem intelligenciájával személyében is kivívta, jelentősen megkönnyítve az utána következő házelnökök feladatát. Ilyen módon ösvényt vágott a rendszerváltás dzsungelében, pozíciójának visszaadva erkölcsi fényét és becsületét. Megfellebbezhetetlen tekintélyét nem vonták kétségbe azok sem, akik egyébként politikai ellenfeleinek számítottak, szavainak parlamenti pályafutását követően is súlya volt.
A Fidesz egyik 2002-es választási rendezvényén
(a fotó forrása: Index)
Hiányozni fog a közéletből. Szabad György halálával nem csak a rendszerváltás egy szelete távozott. Egy olyan világlátás birtokában volt, mely a mai politikai elitnek jórészt nincsen. Ha ma is ő vezetné az üléseket, minden bizonnyal elborzadna azokon, amiket lát és hall. Az a politikai kultúra, melyet ő képviselt, kihalóban van, pedig szükség lenne rá.
A közelmúltban ugyanitt egy egészen más témában írtam:
Mikor lesz végre ebben az országban egy nemzeti minimum, amely felül tud emelkedni önös, ideológiai, netán pártérdekeken?
Szabad György politikai és szakmai pályafutásában megtalálhatjuk ezt a nemzeti minimumot is, hiszen nehezen tudom elképzelni, hogy munkássága vita tárgyát képezhetné. Érdemes ebben az időszakban néhány percre megállnunk és visszatekinteni minderre.