Mert a politika is lehet érdekes

PoliPraktika

PoliPraktika

A Biszku-ügy 25 év szégyene

2015. június 01. - Herczeg Sándor

Távolról sem szabad elhinni, hogy a Biszku Béla perében ma született döntés csak a bíróságra vett rossz fényt. Ez a história a rendszerváltás óta eltelt időszak minden percének szégyene. Sőt, ha nem lett volna két élelmes és elszánt újságíró, akkor a keményvonalas kommunista politikus még ma is nyugodtan, mindenkitől elfeledve üldögélne karosszékében.

Ez a hét azzal kezdődött, hogy Biszku Bélát, az 1956-os megtorlásokban döntő szerepet játszó egykori szerszámlakatost, volt belügyminisztert, szabadlábon távozni hagyták, miután a Fővárosi Ítélőtábla hatályon kívül helyezte a Fővárosi Bíróság elsőfokú ítéletét. Akkor első fokon öt és fél éves szabadságvesztésre ítélték felbujtóként több ember sérelmére elkövetett háborús bűntett, lőszerrel való visszaélés, valamint a kommunista rendszer bűneinek nyilvános tagadása miatt. Ezzel a döntéssel gyakorlatilag az ügy újraindul.

biszku.jpeg

Biszku Béla (balról) hatalma tetőfokán Kádár Jánossal a Parlamentben 

Nem vagyok jogász, pláne bíró nem. De akkor sem értem, hogy mi az a konkrétum, amit mindenképpen igazolni kell ahhoz, hogy Biszku Béla döntéshozó szerepét bizonyítsák a megtorlások és kivégzések vonatkozásában. A politikus 1957. március 1. és 1961. szeptember 13. között belügyminiszter volt Kádár János kormányában, eképpen irányító és jóváhagyó szerepkört töltött be. Elhiszi azt még valaki, hogy ilyen pozícióban semmit nem írt alá, semmit nem tudott és nem adott utasítást semmire? Érdemes szó szerint idézni az Index összefoglalóját:

Az ítélőtábla szerint már önmagában csak azért is hatályon kívül lehetett volna helyezni az elsőfokú ítéletet, amiért a 46 halálos áldozatot követelő salgótarjáni sortűz esetében kritika nélkül átvett részleteket az ügyben lefolytatott régi per indoklásából, miközben egyes tényeket figyelmen kívül hagyott. A törvényszék arra az ellentmondásra sem adott jó magyarázatot az ítélőtábla szerint, hogy miért állapították meg Biszku felelősségét a salgótarjáni sortűznél, miközben a Nyugati térinél pedig nem. Az igazságügyi szaktanácsadóként bevont Kahler Frigyes szakvéleményét is problémásnak találta az ítélőtábla. Kahler az 1993-ban létrehozott, a kommunizmus bűneit vizsgáló Történelmi Tényfeltáró Bizottság elnöke volt, az ítélőtábla szerint az ügyészség előre tudta, mi lesz az álláspontja Biszkuval kapcsolatban. A szakértő a véleményében nem foglalhat állást úgy, hogy az elfogultság látszatát keltse, mondta a bíró. Az író szerint a martonvásári bántalmazás ügyében is megalapozatlan volt az ítélet, mert a törvényszék nem rendelt ki orvosszakértőt. A háborús bűnökhöz képest jelentéktelen vádpont volt a lőszerrel visszaélés, amellyel az otthonában talált töltények miatt kellett Biszkunak szembenéznie. A 2014 májusi elsőfokú ítélet ebben is bűnösnek találta. Ugyanakkor az ítélőtábla szerint az elsőfokú bíróság meg sem kísérelte ellenőrizni Biszkunak azt a védekezését, miszerint a töltények nem az övéi voltak, ő még a létezésükről sem tudott.

Az igazi kettős mérce. Kénytelen vagyok felidézni a történelemből tanultakat, s visszaemlékezni arra, hogy az 1946-os, Nürnbergben lefolytatott, náci háborús főbűnösök elleni perben mi is volt a leginkább népszerű védekezési alap. Egyrészt sokan hivatkoztak a kapott parancsra, másrészt arra, hogy nem tudtak alárendeltjeik túlkapásairól. A nemzetközi bíróság ezeket az érveket simán lesöpörte az asztalról, hiszen felelős katonai és politikai vezetők álltak előttük, akik ilyen ürüggyel nem védekezhettek. Azoknak pedig, akik Biszku Béla idős korát, az eltelt hosszú időt emlegetik és ezek tükrében békén hagyását pártolják, érdemes emlékezniük az 1962-ben elítélt Adolf Eichmann-ra, a deportálások fő szervezőjére, akit a második világháború lezárása után 17 évvel állítottak bíróság elé. Nem beszélve azokról az "egyszerű" tábori őrökről, akiket még mindig keresnek, s ha megtalálnak, sorozatosan ítélnek el több éves börtönbüntetésekre. 

bodey_janos_index.jpg

Biszku Béla a bíróságon 2015. június 1-én

(a kép forrása: Bődey János Index)

Azt gondolom, hogy a rendszerváltás szégyene az egész Biszku-ügy. 1990-től 2010-ig senki sem törődött a teljes visszavonultságban élő egykori belügyminiszterrel, felelősségre vonása nem merült fel. Ez a 20 év minden akkor regnáló kormánynak egyaránt felelőssége. Elfelejtették, hogy Biszku az MSZMP Központi Bizottságának zárt ülésein többször felszólalt a bíróságok súlyosabb ítéleteit sürgetve, sőt több halálos verdiktet követelt. Amelyik bíró nem fogadta meg az "ajánlást", azt leváltották. Az 1956-os forradalom tizenhárom napjáért kivégeztek közel 300 embert, mintegy húszezret pedig bíróság elé állítottak. Ez a megtorlás kegyetlenebb volt, mint 1848-49 és 1919 után, illetve a második világháborút követően  - összesen. Emellett nem elég, hogy a rendszerváltás utáni kabinetek nem keresték Biszkut 20 évig, hiszen ha nincs Skrabski Fruzsina és Novák Tamás önmagáért beszélő kitűnő alkotása, s szenzációs újságírói cselfogása, akkor még ma sem lenne per.

S ez az igazi szégyen. Hiszen sejthető volt, hogy a nagy nehezen elindult perben lesznek még fordulatok, valamint ügyvédi furfangok is. Az első fokon kapott öt és fél évre az ügyész életfogytiglant kért, de most kezdődhet elölről az egész. Gyanítom, hogy az egész magyar igazságszolgáltatásnak sóhaj szakadna fel a melléből, ha Biszku már nem érné meg ennek a kabarénak a végét, s lezárhatnák az egész színjátékot. Hirtelen ügy sem lenne, el lehetne felejteni az egészet.

Azonban egy valamit fel kellene érni ésszel. Teljesen mindegy, hogy Biszku Béla végül hány évet kap, ötöt vagy ötvenötöt. A lényeg az lenne, hogy KAPJON ítéletet. Fogja fel végre, hogy tettei nem következmény nélküliek, s régi hatalma ma már mit sem ér. Meg kell jelennie egy olyan ítélőtábla előtt, ami nem politikai utasításra cselekszik, hanem megadja azokat a jogokat még Biszku Bélának is, amit ő még hírből sem ismert, mit több, nem ismert el soha. 

Ennek felfogása lenne Biszku Béla valódi és évtizedek óta jogosan kijáró legnagyobb büntetése.

A bejegyzés trackback címe:

https://polipraktika.blog.hu/api/trackback/id/tr437509698

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Béla Tölgyesi 2015.06.02. 06:11:21

Sándor, egy kicsit náci vagy. Vagy nagyon?

jog-ász 2015.06.02. 06:27:21

nemzetközi jogból bukó beugró kérdés volt: a nürnbergi bíróság a II.vh győztes hatalmai átal létrehozott szervezet volt, eredetileg a háborús büncselekményeket is az 1945ös Londoni egyezményben határozták meg, a katonai erőfölény adta az erőt a végrehajtáshoz.
addig kell örülni míg a magyar bíróság nem valakik véleményét, az index cikkét, riporterek által készített biztosan kiváló filmeket vesznek alapul, hanem bizonyítékokat, még ha az valakiknek nagyon fáj is.
azért kell ennek örülni, mert neked is lehet bíróságon ügyed, és ott sem a haverod vagy a mérges szomszédod dönti el mi lesz a pereddel, hanem bizonyítékok alapján a bírónak kell megmagyaráznia.
az ítélőtábla nem mondott mást, mint azt hogy meggyőződése szerint a meglévő bizonyítékok nem elegendőek, azt nem lehet felülbírálni.
ha tényleg érdekel a tábla döntése akkor a birosag.hu oldalon már tegnap közzétették, de az indexet idézd.
posztokban, cikkekben, riportfilmekben lehet akármit írni, mondani, bírósági ítéletekben nem.

Ad Dio 2015.06.02. 07:32:58

@jog-ász:

A jog és az erkölcs valóban nem azonos. De ha ilyen látványosan ütközik a kettő, akkor az egyiknek sem tesz jót. Ez a tag egy mocskos gyilkos. Kiszolgálója egy embermilliókat halálba hajtó diktatúrának. Személyes felelőse az 56 utáni megtorlásoknak. Árulója a magyar nemzetnek. RÁADÁSUL lőszerrel való visszaélő és a kommunista bűnöket nyilvánosan tagadó és relativizáló valaki. E vádpontok közül kettő dokumentált és bizonyított. Ugye nem komoly hogy nem lehet ítéletet hirdetni? Ez egy vicc. De nagyon rossz vicc.

♔batyu♔ 2015.06.02. 07:42:05

Ez van, ha Orbánék nem tudják lecserélni a bírói kar kommunista részét az EU és a hazai balliberálisok miatt.

Gyilkosságokért a többivel együtt megússza, bezzeg ha beszólt volna valami rabbinak, már 2 nap múlva ül.

Mégis mi a fenét vártunk. Az MSZP tele van hasonlókkal szép nyugdíjjal.

Virág et. 2015.06.02. 08:03:55

Eichmann a példád az idős korra? Ember, 56 évesen végezték ki. 56.

Egyébként betűre ugyanaz történik itt is, mint a náci háborús bűnösök esetében. Vicces, hogy a most hurrogók többségében ugyanazok , akik Laci bácsiztak meg gyilkosoztak pár évvel ezelőtt. Csatáry megvan? Mi is történt vele? Hogyan is derült ki, hogy jé, itt él velünk 20 éve? A BBC riportereinek kellett ideutazni Londonból, mert Fruzsika meg Tomika sz.rt bele magasan, ahogy a magyar ig.szolg. is.

Képírót meg konkrétan felmentette a bíróság. Akkor nem hallottam ezt a kórust sivítani, nem voltak haragos blogbejegyzések, nem volt kommunista a bíróság sem az aktuális hülyének, aki felettem kommentel.

Volt viszont szimpátiatüntike szegény Laci bácsinál. Valahogy most nem látom, hogy a "szélsőliberálisok" sorba állnának Biszku háza előtt a szimpátiájukat kifejezendő...

Biszkut el kell ítélni, el is fogják, ha addig nem hal meg. Már rég el kellett volna. Aki a bulvárhurrogáson túl is kíváncsi a részletekre, annak rendelkezésére áll az ítélet az interneten.

Endy1 2015.06.02. 08:11:14

Már megint ez a múltba révedés. Hogy 70 éve ki és mit követett el. Tökömet érdekel. Nem érdekel az sem, hogy Jellasics horvát nemzeti hős, nálunk meg áruló.

Kommunista bűnök tagadása, mint bűncselekmény, pedig egy szánalmas kategória. Nem, nem azt mondom, hogy nem történtek bűnök szerintem. Szerintem is voltak bűnök, ez azonban nem hatalmaz fel arra, hogy másnak másként kelljen gondolnia.

Endy1 2015.06.02. 08:16:17

@Ad Dio: embermilliók? Azt a betyár, nem is tudtam, hogy Magyarországon embermilliókat végeztek ki a háború után. Igaz azt se tudtam, hogy a háború alatt.

Kivlov 2015.06.02. 08:30:58

Az hát.
'89ben kellett volna tarkón lőni az összes korábbi kommer vezetőt, vagyonelkobzás mellett. A kishalakat meg kitiltani a parlamanentből.
A gond ott van, hogy az nem rendszerváltás, amikor lehúzol egy M betűt egy párt nevéből és más pártzászlók alatt, de kb ugyanazok az arcok okoskodnak tovább.
Antalljóska qrta el..."nem kicsit...nagyon..."

Muad\\\'Dib 2015.06.02. 08:34:41

Én már többször megírtam, hogy feleslegesnek tartom, hogy ilyen idős embereket - ennyi idő után - börtönbe zárjanak. Akár náci volt az illető, akár kommunista. Hamarosan a természet úgy is elvégzi a munkát.
Viszont nehéz nem kettős mércét látni, mikor más ítéletek esetén nemzetközi tiltakozások és cikkek jelennek meg (Képíró ugyebár), amikor pedig egy kommunista elnyomó hatalom volt belügyminiszteréről van szó, nagy a kussolás. Ilyenkor felfordul az ember gyomra.

Muad\\\'Dib 2015.06.02. 08:36:58

@Endy1:
Mármint a kommunista/nemzeti szocialista bűnök tagadásáról szóló törvény baromság. Merthogy a törvény mindkettőt bünteti. Semmi értelme.

Trackers 2015.06.02. 08:38:15

Egyetértek.

Ügyészeket kellett volna ráuszítani az iratokra, túlélő vezetőkre, és bírósági, ügyészi módszerekkel, rendőrségi eljárás keretén belül kellett volna felderíteni a kommunista diktatúra visszaéléseit.
Kb olyan elszántsággal, mint a nácikat kutató csapat.

Tekintve, hogy Antalék alkujának része volt a megbocsátás, és büntetlenség, valamint a tény, hogy akkoriban még vagy 3 évig az orosz hadsereg itt állomásozott, és hogy 94-ben Horn Gyusziék Kunczéval karöltve minden maradék terhelő iratot eltüntettek, ez ma már nehezen elképzelhető.

szamaritánus 2015.06.02. 08:40:48

@Endy1: remélem, akkor a holokauszttagadással sincs bajod.

Trackers 2015.06.02. 08:40:49

@♔batyu♔:
Valóban félő, hogy a Kuncze időszakban eltüntett akták nem tüntek el igazán, csak magánszemélyekhez kerültek.
Egykori ügynököket (bírókat, ügyészeket, politikusokat) pedig ezen keresztül zsarol az MSZMP maradvány maffia kormánya.

♔batyu♔ 2015.06.02. 08:43:02

@Endy1: Persze, páran ugyanígy vannak a holokauszttal. Régen volt, spongyát rá, mi a faszt nyomkodják le a torunkon. Gondolom, az sem zavar ugye?

Virág et. 2015.06.02. 08:45:18

@Muad\\\'Dib: Azt sehol nem is állítottam, hogy senki ne tiltakozott volna. "EZ" a kórus viszont tuti nem, akik ma itt, meg a fél jobboldalon felmentést vizionálnak, azok akkor szépen csöndben voltak. Ennyit írtam.

♔batyu♔ 2015.06.02. 08:47:43

@Virág et.: Te nem olvasgattál régebben fórumokat?

Trackers 2015.06.02. 08:49:11

@Virág et.:
Én pl gimis voltam akkor.

Ez min is változtat ?

Nem történtek meg a bűnök ?

totalnick 2015.06.02. 08:51:36

@Virág et.: te kikről beszélsz öreg? Ők talán náci vezetők voltak? A zsiráfok már a mozdonyvezetőket is beperlik. Hogy lehet egy Csatáryt egy belügyminiszterrel összehasonlítani? Nem vagy semmi. A Fidesz meg csak ne játssza a nagy elszámoltatót, és ne mutogasson a "komcsi bíróságra"!!! Kétharmaddal sem képesek nyilvánosságra hozni az ügynökaktákat. 25 év után sem. Ez a szégyen.

Endy1 2015.06.02. 08:56:38

@szamaritánus: nincs vele bajom, ha nem is értek vele egyet. Az is egy vélemény. A problémám azokkal van, akik meg akarják ismételni a holokausztot, vagy a kommunizmust. Nagy különbség.

Endy1 2015.06.02. 08:59:54

@♔batyu♔: félreértesz. Nem értek egyet a kommunizmus "bűneivel", ahogy a holokausztéval sem. De azon lovagolni, hogy kik milyen szinten lehettek még benne egy kicsit idejét múlt dolog.

VadMacs 2015.06.02. 09:00:27

@♔batyu♔:
>Ez van, ha Orbánék nem tudják lecserélni a bírói kar kommunista részét az EU és a hazai balliberálisok miatt.

Gondolom ezeknek a jómunkásembereknek a számlájára írod azt is, hogy az általad agyonsztárolt fideSS a mai napig nem volt képes lépni az ügynökakták nyilvánosságra hozásának ügyében. Elvégre kedvenc pártod arról sem tehet, hogy a parlamentben ők vannak a legjobban megrakva (ex)komcsikkal. Ja, basszki valami nem stimmel - komcsikkal megrakott párt miért is akarnák a komcsi bíróidat elmozdítani? Hát persze, a mocskos osztályellenes imperialista ballibsik miatt nem sikerül...

Endy1 2015.06.02. 09:01:32

Szerintetek egyébként a hajdani ügynökakták kihez kerültek? Az oroszokhoz, vagy az amcsikhoz?
Mi olyan lehet Orbán múltjában, amivel Putyin zsarolni tudja őt?

♔batyu♔ 2015.06.02. 09:04:29

@VadMacs: Persze, természetesen. De azt nem az ő számlájukra írom, hogy a volt kommunisták egyáltalán elindulhattak a választásokon. És nem is az MDF-ére.

Mert a probléma nem 2014-ben keletkezett, hanem 1990-ben.

A Fideszben valóban találhatók exkomcsik, de gondolom előtted is világos, az MSZP csak ezekből áll és az a holdudvar is, akik a balliberálisok mögött állnak. Pld. Apró konglomerátum. Akik valójában kormányoztak.

Alick 2015.06.02. 09:05:41

@Muad\\\'Dib: ha már Schiffer is bevállalta, hogy az ilyen-olyan történelmi események tagadását büntető törtények és az önkényuralmi jelképek betiltása alapvetően marhaság...

Trackers 2015.06.02. 09:05:51

Íme egy példa az irateltüntetésről, Horn Gyula kapcsán:

magyarnarancs.hu/belpol/horn_gyula_acute56-os_multja_lathatatlan_iras-61608

Csárády József ezredes, a HM Központi Irattárának igazgatója azonban kategorikusan cáfolja az első állítást. "A dokumentum létezett, itt volt a kezemben. Minden személyi anyagot nyilvántartásba vettünk, úgyhogy bizonyítani tudom, hogy a Horn-dosszié is itt volt." Csárády úr, aki 1984 óta vezeti a HM irattárát, a Narancsnak lapzártakor elmondta: még nem kapott értesítést az ügyészségtől, hogy adjon információkat az ügyről. De elmondása szerint a következők történtek: 1993 novemberében felhívta őt Kubinyi Ferenc, hogy adja ki számára a Horn-dossziét. Õ ezt megtagadta, mire Kubinyi azzal fenyegetőzött, hogy magas rangú HM-kapcsolatai révén "úgyis megszerzi". Így is lett.

Alick 2015.06.02. 09:08:30

...és vajon G.W. Bush-t mikor vonják felelősségre a hamis indokok alapján indított iraki háború miatt, amiben többszázezer iraki civil vesztette életét?

♔batyu♔ 2015.06.02. 09:09:04

@Endy1: Szerintem mindkét helyen ott vannak. Orbánt viszont egészen biztosan nem tudják zsarolni, ha tudnák, már megzsarolták volna. Orbán 90-ben nagyon fiatal volt és elég nyilvánvalóan nem a rendszer kegyeltje. Ráadásul már szinte a tojáshéjban Sorosék voltak ráadásul mögötte. Valahol mázlija is volt, hiszen amikor ő kezdett el politizálni, a komancsok már régen elkúrták és nyugatról pénzelték magukat, tehát fellazult nagyon a fegyelem.

♔batyu♔ 2015.06.02. 09:16:59

@Endy1: Ez szerintem is így van, de aki valóban gyilkolásra adott parancsot, az viszont üljön csak akkor is ha zsidót ölt és akkor is ha másokat.

A bűn szempontjából az, hogy halálra dolgoztattak, vagy lelőttek egy csoport zsidót pontosan egyenlő azzal, hogy halálra dolgoztattak vagy lelőttek egy csoport kulákot, vagy más rendszer ellenségének kikiáltott embert. Nincs súlyosabb eset.

2015.06.02. 09:21:46

@Ad Dio:

" E vádpontok közül kettő dokumentált és bizonyított."

Szerinted igen, míg a bíróság szerint nem.
Melyiket fogadjuk el?

gigabursch 2015.06.02. 09:23:53

Kivételesen előkerül egy cikk, ami tényleg próbál egyenlő mércével mérni, erre rögtön megjelenik az ájvékolók hada és elkezdi a szokásos nácifasisztatrappistateroristabesenyőpista lózungot.

Innen lehet megkülönböztetni az embert aki a tényeket vizsgálja és próbál azonos mérce szerint vizsgálni mindent, az ökológiai selejttől, aki csak és kizárólag a saját maga által megnyomorított szemüvegén keresztül hajlandó bármit is nézni és torz világképét meg mindenkire ráerőltetni.
Gratulálok @Béla Tölgyesi: !

Endy1 2015.06.02. 09:25:13

@♔batyu♔: oroszoknál vannak a papírok. Ezért van Paks 2 és nagy orosz barátság most.

Kivlov 2015.06.02. 09:26:17

Egyébként nagyobb büntetés már ennek a 93 éves vén kommernak az, hogy még él és maga alá sz*rik minden másnap...

Ad Dio 2015.06.02. 09:27:54

@Endy1:

"Kiszolgálója egy embermilliókat halálba hajtó diktatúrának."

vö "kommunizmus" természetesen nem csak hazánkban. Biszku egyébként nem közvetlenül a magyar kommunistákat szolgálta, hanem a szovjeteket.

2015.06.02. 09:28:42

"Nem vagyok jogász, pláne bíró nem. De akkor sem értem, hogy mi az a konkrétum, amit mindenképpen igazolni kell ahhoz, hogy Biszku Béla döntéshozó szerepét bizonyítsák a megtorlások és kivégzések vonatkozásában."

Ha az lennél, értenéd.
Az a megoldás tehát, hogy tanulni kell.

2015.06.02. 09:29:53

@Ad Dio:

"Biszku egyébként nem közvetlenül a magyar kommunistákat szolgálta, hanem a szovjeteket. "

Komolyan mondom ez egyre jobb. :)
Ennek a mondatodnak mi a rák köze van a biszku perhez?

Ad Dio 2015.06.02. 09:31:05

@MikeBoy:

A lőszerrel való visszaélésről és a kommunizmus bűneinek tagadásáról beszélek. Felvétel van róla. Ezt hogy kell hívni? Nem volna dokumentált?

A többiről lehet vitatkozni. De ez a két vádpont BIZTOSAN megáll.

Egyébként a többi is. Ő volt a felelőse az 56 utáni megtorlásoknak. De facto. Mindenről tudnia kellett - hivatalból.

Ad Dio 2015.06.02. 09:32:05

@MikeBoy:

Olvass-értelmez-ír. Ez a helyes sorrend. Legalább egy láncszemet kihagytál :-).

♔batyu♔ 2015.06.02. 09:34:51

@Endy1: Aha és nyilván Gyurcsány is ezért tárgyalt az oroszokkal.

Paks orosz rendszerű, kézenfekvő, hogy az oroszokkal oldják fel. Főleg úgy, hogy hitelt adnak, továbbá a berendezések jó részét a Ganz szállítja, ami orosz-magyar vegyesvállalat.

Orbán egyenesen ostoba lett volna, ha nem az oroszokat választja, hiszen rajtuk kívül vannak a franciák és az USA. De ezek más szabványú erőműveket csinálnak.

2015.06.02. 09:35:19

@Ad Dio:

A kérdésemre válaszolj pls!
Mivel jelenleg nem ítélték el Biszkut egyikben sem, ezért a bíróság szerint ezekre nincs megfelelő bizonyíték.

"Szerinted igen, míg a bíróság szerint nem.
Melyiket fogadjuk el? "

♔batyu♔ 2015.06.02. 09:36:08

@Kivlov: Ezért kellene csak a nyugdíját elvenni. Viszont azt az összesnek, tehát pld. Pozsgainak, Lendvainak is.

2015.06.02. 09:36:30

@Ad Dio:

És megint a kérdésemre válaszolj!
Mi köze annak a mondatnak a perhez?

room_101 2015.06.02. 09:38:18

@Kivlov:
A kommented alapján akkor az volna a segítség, ha felkötnék, így viszont pont jó büntetést kap, akkor meg minek vegzálni?

Ad Dio 2015.06.02. 09:38:47

@MikeBoy:

Olvasd már el mi az előzmény te tök :-)))).

VadMacs 2015.06.02. 09:38:56

@♔batyu♔:
Csak annyi gond van azzal, amit írsz, hogy a maszopos komcsik legalább nem tagadják rendszerszintűen, hogy honnan származnak. Narancsbolsiéknál azért ez nem így van, a szektás rajongóikról nem is beszélve (lásd pl a mi kazettás istenbarma bérblogger birkánk, vagy a bíbolódós elmeroggyant lerriszilver').

Nem lenne rossz amúgy, ha végre el lehetne érni: ne tölthessen be államigazgatási szerepet olyan jómunkásember, aki a komcsikat anno kiszolgálta. Pláne az utolsó időszakban, amikor már azt sem lehetett elmondani, hogy kötelező volt ebbe vagy abba a szervezetbe felnőttként belépni. Hogy aztán az mezei KISZ titkár volt, munkásőr, vagy belügyes, mellékes.

Biszkuról meg annyit: tagadta a komcsi bűnöket? Éles lőszer volt? Akkor miről beszélünk? Ha engem is elítélhetnek ezért, ne arra hivatkozzunk már, hány éves, meg hogy neki már úgyis mindegy. Tudtommal a törvények mindenkire vonatkoznak, életkortól függetlenül. Én pedig a magam részéről támogatom ezt a törvényt - se náci/nyilas, se komcsi ne röhögjön a pofámba azért, mert évtizedeken keresztül megúszhatta korábbi bűneit, most meg a szólásszabadságra hivatkozva kérkedjen korábbi tetteivel/hitvallásával.

Ad Dio 2015.06.02. 09:41:31

@MikeBoy:

Vajon nem volna szabad egy liberális államban kétkedve fogadni egy bírósági ítéletet? Miről maradtam le?

Rövid leszek: az az ország, ahol nem tudnak se perc alatt elítélni egy olyan embert aki az adott ország forradalmának leverésében és az azt követő megtorlásokban vezető módon részt vett, az nem demokratikus, nem jogállami, nem igazságos. Ja, és ne fáradj, ez olyan evidens számomra, hogy nem nyitok róla vitát ;-).

2015.06.02. 09:41:34

@Ad Dio:

Figyu!
Azért tettem fel a kérdést, mert hülyeség amit írtál szerintem az előzményekkel együtt is.

2015.06.02. 09:44:10

@Ad Dio:

Húhaaaa!

"Vajon nem volna szabad egy liberális államban kétkedve fogadni egy bírósági ítéletet? Miről maradtam le?"

Állítottam én ilyet bárhol is még közvetve is? NEM.
És mi köze ennek az én eldöntendő kérdésemhez! SEMMI.

Akkor fuss már neki még egyszer, ha lehet!

Ad Dio 2015.06.02. 09:44:16

@MikeBoy:

:-))) szíved joga. Nekem meg az, ha nem értek veled egyet. Így szép ez a világ, nemde?

2015.06.02. 09:48:33

@Ad Dio:

" Ja, és ne fáradj, ez olyan evidens számomra, hogy nem nyitok róla vitát ;-). "

Mint ahogy az is evidens számomra, hogy fogalmad sincs arról, mi az a jogállam és olyan hülye vagy a joghoz, mint egy TÖK! :)
De ettől függetlenül persze állíthatsz róla bármit.

Csak tudod gyanúsnak kellene lennie számodra, hogy két primitív kérdésre sem, tudsz válaszolni semmit, csak terelsz.
Az ilyen egyszerű dolgok szokták mutatni azt, hogy döcög a világképe a halandó ember fiának. :)

Ad Dio 2015.06.02. 09:49:59

@MikeBoy:

Már hogyne lenne. Megkérdezted hogy a bírságot vagy az én véleményemet fogadjuk-e el. Erre válaszoltam. Persze kérdés az hogy ki az akik "elfogadjuk". Te pl. azt gondolsz amit akarsz. Ha szerinted ez a gané nem bűnös, felőlem gondold bátran. De hogy én mit fogadok el, azt lehetőleg bízd rám. Természetesen mindez tökéletesen független a bírósági ítélet jogi következményeitől. Nem fogok önbíráskodni (amúgy sincs hely a házi börtönömben :-) ).

De ha már így felmerült. Én is feltenném a magam kérdését: szerinted ez a Biszku bűnös vagy sem?

Ad Dio 2015.06.02. 09:52:00

@MikeBoy:

"Mint ahogy az is evidens számomra, hogy fogalmad sincs arról, mi az a jogállam és olyan hülye vagy a joghoz, mint egy TÖK! :)"

Csak ismételni tudom magam.
":-))) szíved joga. Nekem meg az, ha nem értek veled egyet. Így szép ez a világ, nemde?"

2015.06.02. 09:53:32

@Ad Dio:

Áruld már el nekem egyszerű embernek, hogy miben nem értesz velem egyet, amikor csak két kérdést tettem fel?
Ja leesett, hogy hülyeségeket írsz.
No de, ha nem tudod, hogy miért gondolom azt, hogy hülyeség, akkor hogyan gondolhatod azt, hogy nem értesz velem egyet?
Várjunk erre az a megoldás, hogy tévedhetetlennek képzeled magadat ebben a kérdésben.
Szóval tévedhetetlen vagy? De ugye akkor a bíróság és én, meg mások veled szemben nem azok! Hmmmm

Kivlov 2015.06.02. 09:54:43

@room_101:
felesleges vegzálni, 25 éve kellett volna tarkón lőni gondolkodás nélkül.
mostmár mind1.

Ad Dio 2015.06.02. 09:58:32

@MikeBoy:

"Áruld már el nekem egyszerű embernek, hogy miben nem értesz velem egyet, amikor csak két kérdést tettem fel?"

"Azért tettem fel a kérdést, mert hülyeség amit írtál szerintem az előzményekkel együtt is."

Az idézett mondat két tagmondatból áll. A második tagmondat állítmányával nem értek egyet. Az első tagmondat tényinformáció. Kívánod hogy elemezzem mondattanilag, vagy így is megvan :-)?

2015.06.02. 09:58:55

@Ad Dio:

Logika!

"Vajon nem volna szabad egy liberális államban kétkedve fogadni egy bírósági ítéletet? Miről maradtam le?"

vs

"Már hogyne lenne. Megkérdezted hogy a bírságot vagy az én véleményemet fogadjuk-e el."

Ha megkérdezem, hogy a te véleményedet fogadjuk-e el a bírósági ítélettel szemben, akkor az azt jelenti, nyilván lehet róla véleményed még szerintem is és ez triviális te tulokagyú.
Szedd már össze magad ember! :)

Ad Dio 2015.06.02. 09:59:47

@MikeBoy:

Nem gondolom hogy tévedhetetlen volnék. Ilyen igénnyel természetesen fel sem léptem. Viszont van egy véleményem, ami nem egyezik a bírósági ítélettel, sem úgy tűnik a Te véleményeddel. Baj :-)?

Ad Dio 2015.06.02. 10:01:27

@MikeBoy:

Na ennek fuss neki még 1x.

Ja és én már annyi kérdésedre válaszoltam, tedd már meg hogy az egyetlen kérdést amit feltettem nem ignorálod.

Bűnös ez a Biszku vagy sem?

2015.06.02. 10:03:22

@Ad Dio:

Te tényleg a teljeseen vitaképtelen terelő komenthuszár vagy! :)

"A második tagmondat állítmányával nem értek egyet."

ami ez

"mert hülyeség amit írtál"

Én mit is írtam a kérdésem után?

"Ja leesett, hogy hülyeségeket írsz."

Tehát ott vagyunk és tök fölöslegesen ismételd meg
Ugye mire reagálni kellett volna és ELDUNNYOGJA A PICINYEM az utána jön, na akkor még egyszer a gyengébbek kedvéért:

"No de, ha nem tudod, hogy miért gondolom azt, hogy hülyeség, akkor hogyan gondolhatod azt, hogy nem értesz velem egyet?
Várjunk erre az a megoldás, hogy tévedhetetlennek képzeled magadat ebben a kérdésben.
Szóval tévedhetetlen vagy? De ugye akkor a bíróság és én, meg mások veled szemben nem azok! Hmmmm "

2015.06.02. 10:05:28

@Ad Dio:

"Na ennek fuss neki még 1x."

Minek ember?
Az, hogy a bíróság ítéletét fogadjuk el a tiéddel szemben az TRIVIÁLISAN azt jelenti, hogy neked lehet a bíróság ítéletéről véleményed.

Ad Dio 2015.06.02. 10:05:57

@MikeBoy:

Tudod nem gondolnám hogy ez a kérdés a mai Magyarország központi témája lenne. Mert nem az. Igyekezzen meghalni ez figura, mi meg majd igyekszünk elfelejteni. Ha van Isten, felelni fog, ha nincs, akkor meg úgyis miden mindegy...

Nem is ez a baj... azt elszomorító látni, hogy 2015-ben vannak emberek akik simán bevédik a kommunista diktatúra véreskezű belügyminiszterét. Ezek az emberek azok akik miatt tényleg félteni lehet a demokráciát és a jogállamot. Ez pedig legalábbis középkomoly dolog :-/.

totalnick 2015.06.02. 10:07:00

@MikeBoy: a móri ügy után, vagy mondhatnám a Rezesova ügyet is (ahol előbb az elkövető családja vette meg a bíróságot.. majd a másodfokra rászóltak "fentről"), kinél hivatkozási alap egy bírói döntés? Mindenki jobban jár, ha a saját igazságérzete szerint osztályozza az embereket. Ne a bíróságra hivatkozz ha Biszku ártatlannak érzed. Mert ez az érzés számodra belülről jön. Valld be magadnak.

Ad Dio 2015.06.02. 10:07:53

@MikeBoy:

"Te tényleg a teljeseen vitaképtelen terelő komenthuszár vagy!"

Lassan klasszikussá válik annyit idézem :-))).

":-))) szíved joga. Nekem meg az, ha nem értek veled egyet. Így szép ez a világ, nemde?"

2015.06.02. 10:08:42

@Ad Dio:

Természetesen bűnös!
És még mondok néhány politikust így első blikkre, akik természetesen bűnösök.

Orbán Viktor
Hazaárulás és korrupció

Gyurcsány Ferenc
Hazaárulás és korrupció

Ugye mindketten egyértelműen bűnösök és el kellene őket ítélnie a bíróságoknak?

Ad Dio 2015.06.02. 10:09:21

@MikeBoy:

Na, vajon lesz vér a pucádba válaszolni a kérdésemre? Vagy elsunnyogod? ;-)

Ad Dio 2015.06.02. 10:10:26

@MikeBoy:

Na, akkor nem is vagyunk olyan messze. Szóval bűnös ez a gané. Szerinted is. Viszont a bíróság szerint meg nem.

Na akkor? Jól esik kötözködni?

2015.06.02. 10:11:35

@totalnick:

Nem érzem Biszkut ártatlannak.
A jog rendszerünk pedig egy nagy rakás szar.

Ettől függetlenül erre a kérdésre mi a válaszod?

"Szerinted igen (bűnös), míg a bíróság szerint nem.
Melyiket fogadjuk el? "

Ad Dio 2015.06.02. 10:12:44

@MikeBoy:

"Ugye mindketten egyértelműen bűnösök és el kellene őket ítélnie a bíróságoknak?"

Körte-alma.
Azért egy diktatúra véreskezű hóhér belügyminisztere nincs egy kalapban sem OV-vel sem GYF-el.

2015.06.02. 10:15:18

@Ad Dio:

"Na akkor? Jól esik kötözködni? "

Nem kötözködök, csak meg kellene értened a jogrendszer lényegét.
Annak pedig az a lényege, hogy itt a mi "véleményünk" nem számít.
Lehet véleményünk, csak nem számít.
Én ugyanis nem akarom, hogy te azért, mert van véleményed bíró légy egy akármilyen ügyben.
És te sem akarnád ezt fordítva.
Innentől fogva viszont a véleményünk csak vélemény marad és nem több.
És ezt

nemecsekerno_007 2015.06.02. 10:17:44

@jog-ász: jogi csűrés-csavarás. csakhogy a jog van a társadalomért és nem fordítva. ez elég sok dologra igaz ebben az országban, sokaknak van "miheztartási" problémája.

Van egy angol mondás: "Ahol szándék van, ott van mód." Nürnbergben volt szándék.

2015.06.02. 10:18:31

@Ad Dio:

Körte alma? Ugyanmár!

"Azért egy diktatúra véreskezű hóhér belügyminisztere nincs egy kalapban sem OV-vel sem GYF-el. "

Who cares?
Bűnösök vagy nem azok?
Vagy a te általad kitalált rendszerben csak az általad "véreskezű" jelzővel ellátottakat lehet így triviálisan elítélni.
A szimplán csak korrupt Miniszterelnökök hagy fussanak?
Ez nem tűnik egy jó ötletnek.

Boka1 2015.06.02. 10:18:49

Igazából volt egy cinkos kádári összekacsintás. Én elnézem Nektek 1944-et, Ti meg elnézitek Nekem 1956-ot. Mivel annyi börtönhely nincs, hogy a két rendszer bűnöseit lecsukjuk, marad az, hogy a hozzáállásunkat változtatjuk meg az eseményekhez. Elismerjük, hogy bűnösök voltunk és ígéretet teszünk, hogy máskor ilyet nem teszünk. Az elkövetők százezres száma eleve lehetetlenné tenne egy igazságos eljárást, hisz kis ország, mindenkinek van minden oldalon rokona, barátja.

nemecsekerno_007 2015.06.02. 10:19:37

@Béla Tölgyesi: persze, nyílván náci. A mai napig szenvedi ez az ország azt, hogy az 50-es években szétverték a kis helyi közösségeket. Ennek komoly gazdasági hatásai is vannak, ezeket kell most újraépíteni. Ez az egyik legnagyobb bűne a Kádár-rendszernek és Biszkunak is.

Ad Dio 2015.06.02. 10:22:11

@MikeBoy:

Ez abban az esetben volna így, ha a bírói testület tévedhetetlen volna. Akár lehetne is. Bár, várjunk csak! Az első fokú ítélet nem ez volt. Ja? Akkor melyik a tévedhetetlen?

Nem mondtam egy szóval sem, hogy az ítélet nem legitim. Az. Sajnos. Egy magyar bíróság kimondta. Jogerős. Ez nem kérdés.

De nem is erről van szó. Hanem arról, hogy egyetértek vagy sem az ítélettel. És nem, nem értek egyet vele. És azt is gondolom, hogy ez egy mocskos játszma. Azt nem tudom, hogy az öreg hóhér haverjai kavarják-e a szart, vagy a Fidesz szeretné az ítéletet 2018 környékére áttenni, de az számomra evidens, hogy legalább két dokumentált vádpont van és még sincs elmarasztaló ítélet...

sanyix 2015.06.02. 10:28:16

Nem lesz elítélve, soha :) A fidesz kommunistái megsértődnek ha elítélnék. Ez csak cirkusz a népnek mint a többi "elszámoltatás".

Persze a fütyiszmajmok rákenik másra, ők nem akarnak tudomást venni arról hogy hol vannak még kommunisták, inkább a homokba dugják a fejüket :)

pret.hu/hirek/politika/fidesz/fidesz-hazugsagok/2012/01/kommunista-fideszesek/

Virág et. 2015.06.02. 10:37:06

@♔batyu♔: De. Ezért mondom.

@Trackers: Hol írtam, hogy nem történtek meg? Csak kéne némi önkritika, szembenézés a most felszólalóktól. Mert pár éve még nem szólaltak fel, amikor betűre ugyanez történt.

@totalnick: Az emberiesség elleni bűnöket csak a csúcson kell megbüntetni, a végrehajtókat már nem is? Csak mert ezt írod. A mezei katona vagy rendőrtiszt az nem számít, csak a vezető.

Ez marhaság. Számít mindkettő, súlybéli eltérés lehet, de mindkettő számít és mindkettő felelősségre vonandó.

2015.06.02. 10:41:56

@Ad Dio:

Ok, a jog és a jogi norma definíció szerint nem más, mint:
általános magatartásszabály.

Vannak olyan helyzetek a jogban, mikor a bűnösség ellenére nem ítélsz el valakit, pl. elévülés.
És most tegyük félre Biszkut meg ezt az egészet.

Az általános magatartásszabály elvei szerint szerinted elítélsz-e egy 90+ éves embert 50 évvel előtti bűntettei miatt?

Mellékes, de nem árt tudni, hogy 1956-ban a forradalmárok nagyjából ilyen elvek mentén, hogy triviálisan bűnös végeztek ki matuzsálemkorú fehérterrorban résztvevőt is.

totalnick 2015.06.02. 10:46:41

@MikeBoy: de számít a véleményünk. A Rezesova-ügyben egyértelműen a közfelháborodás miatt szólt le a politika a bíróságra. És a te szent bíróid (akik ugyanolyan korrupt, megvehető senkik, mint bárki más) érdekes módon összekapták magukat. De mielőtt azt gondolnánk, hogy végülis jó dolog történt, ott a móri ügy, ahol szintén a politika szólt le. Mellesleg azzal a bíróval mi lett? Vonják a fizetéséből (vagy a nyugdíjából) a kártérítést? Természetesen nem, hisz akkor kinyitná a száját, hogy miért kellett hibáznia. És akkor ez a mesevilág (hogy egy feketébe öltözött jogászgyerek osztja az igazságot) romba dőlne a naiv tömegek számára is. Ami káoszhoz vezetne. Mellesleg csodálkozom, hogy a társadalom miért fogadja el még mindig ezeknek a döntéseit. Ott volt a Damu ügy. (spec egy házban laktam velük.. tudtunk a cigánygyerek dührohamairól) Ugyanakkor a "hostesslány" Timike mindenféle bizonyíték nélkül mesélte el, hogy őt valamikor régen megerőszakolták. A cigány meg mást mondott. És a bírónak volt képe döntést hozni. Milyen alapon? A testi sértésre lehetett közvetett bizonyíték, (a ház kameráin látható, hogy kergetőztek... bár ennél több nem), de a nemi erőszakot ki látta? És mégis emiatt mehetett börtönbe a pali, ami nagyon súlyos kérdéseket vet fel ezzel az egész mesevilággal kapcsolatban. Annyi unortodox dolgot kitalált már a Fidesz. Ezt a bíróságnak nevezett ökörséget is meg kéne már reformálni. Kezdetnek talán annyi elég lenne, hogy a bírók ne legyenek érinthetetlenek. Kaphasson pénzbünetést, vagy tilthassák el a szakmától, ha kiderül, hogy akkorát "tévedett". Példul mi lett a Rezesova ügy elfokú bírójáva, Dr.Fülöp Ágnessel? A szakértőt (aki amúgy régi jóbarátja, és munkatársa volt a bírónak) meghurcolták. A bírónak meg elég annyi, hogy "ő elhitte a szakértő hazudozásait"? Akkor vigyék diliházba, mert ezek szerint krónikusan befolyásolható személyiség.

kvadrillio 2015.06.02. 10:54:37

Megmondanád, hogy ő Voksán Virág?

HMMM.....ÁTSZABTÁK RENDESEN !

OCCT HA MAJD GYEREKE LESZ, CSODÁLKOZNAK RAJTA, HOGY KINEK A MÉG RANDÁBB ARCA NÉZ VISSZA A GYEREKBEN ! :o) MERT AZ A RÉGI ARCÁT FOGJA MUTATNI ! :)))

GMS 2015.06.02. 10:59:52

@Muad\\\'Dib: persze, elél vagy még 20 évet oxigénpalacok, meg luxuskörülmények közt, nővérkékkel, te meg mindezt fizeted plusz a nyugdíját is, ami biztosra veszem, nem minimálbéres. Hát igazán gratulálok. A sok piszkálódonak meg csak annyit, hogy ha a te apádat nyírták volna ki, mert éppen rosszkor volt, rossz helyen, neked sem az lenne a véleményed, hogy hadd éljen még a szegény gyilkos. Minden nézőpont kérdése. Ha a mostani diktatúra átállna a kivégzésekre, akkor lenne csak cifra világ. Sokan befognák a szájukat, mint régen. Nagyon csendes ország lennénk....
És igen, nem volt rendszerváltás ott, ahol a kerekasztal mellett és a színfalak mögött (mert ez persze nem volt benne a TV-ben) a pártok a kéz kezet mos elve mentén megegyeztek, hogy mindegy, ki van hatalmon, komoly felelősségre vonás, soha, semmikor nem lesz. És azóta is szépen így van, bármely párt is van hatalmon. És ezt az országot ismerve így is marad.

kvadrillio 2015.06.02. 11:00:17

A LIBÁS BAJNAI MIATT ÖNGYILKOSOK LETTEK SOKAN, FÖLAKASZTOTTÁK MÁR ÉRTE ŐT ?????.....A GAZDASÁGI VÁLSÁG MIATT SZÁZEZREK LETTEK ÖNGYILKOSOK, FÖLAKASZTOTTÁK MÁR ŐKET ????? A DEVIZAVÁLSÁG MIATT SZÁZAK LETTEK ÖNGYILKOSOK FÖLAKASZTOTTÁK MÁR ŐKET ????? MILLIÓKAT ÖLNEK MEG HÁBORÚKBAN, FÖLAKASZTOTTÁK MÁR A GYILKOSOKAT ???????

2015.06.02. 11:00:47

@totalnick:

Ne haragudj, de erre nincs mit válaszolnom!
Példa, hogy mikkel van tömve az írásod.
Úgy hívják ellentmondások és azzal nem tudok, mit kezdeni.

"de a nemi erőszakot ki látta? És mégis emiatt mehetett börtönbe a pali, ami nagyon súlyos kérdéseket vet fel ezzel az egész mesevilággal kapcsolatban."

"A Rezesova-ügyben egyértelműen a közfelháborodás miatt szólt le a politika a bíróságra."

Ezt ugyan KI LÁTTA?
Remélem érted a probléma lényegét.
Olyan állításaid vannak, miket még csak megközelítően sem tudsz igazolni.
De te tényként kezeled őket és ítéletet is hozol.
Vajon jobb vagy-e annál a bírónál, akit megrágalmazol?

kvadrillio 2015.06.02. 11:02:56

....NA NE BOHÓCKOGGYUNK MÁÁÁÁÁ. ILYEN MONDVACSINÁLT KIRAKATPEREKKEL...:o)))))))))).....azok hurcolják meg most Biszkut, akik ebbe az öngyilkos nyomorba taszították a magyar és egyéb nemzetségeket......5 millióan élnek a létminimum alatt !!!!....ÚGY KIVÁGNÁM ŐKET A PARLAMENTBŐL, MINT M ACSKÁT SZARNI ! OCCT OTT JÁCHATNÁNAK A PÖCSÜKKEL INKÁBB, MINT BÁRKI MÁSSAL.....:)

Ad Dio 2015.06.02. 11:03:12

@MikeBoy:

Ugyan jutottunk valahová, de még mindig lehet finomítani. Ugyanis a szélsőségekkel számolsz csak.

Fussunk neki még 1x.

1. bűnös.
2. a bűnének _nincs_ elévülése (az élethosszig tartó büntetéssel súlytható bűncselekményeknél nincs ilyen)
3. sok értelme nincs aggastyánokat börtönbe csukni

Ok. Akkor most az a megoldás hogy büntetlenül hagyni kell elsétálni? Hagyéljen? Magyarázd ezt meg azoknak akiknek családtagját kivégezték vagy bebörtönözték anno. Sok sikert...

Azért akad még pár középutas megoldás is szerencsére.

Tudtad hogy 240 a nettó nyugdíja? Azért kap nyugdíjat, mert kiszolgált egy azóta megbuktatott diktatúrát... aham... gyakorlatilag a bűncselekményeit fizetjük közpénzen. Ezt elvenném tőle mint a sicc.

Másfelől attól mert letöltendőre ítélik, még nemkötelező hogy végre is hajtsák az ítéletét. Nagyon is európéer dolog volna elítélni ezt a ganyédombot, majd a kegyelemben részesíteni a korára való tekintettel. A nyugdíját elvenni és mehet amerre lát.

Ha nem büntetik meg, annak az az üzenete hogy ha okos vagy, büntetlenül BÁRMIT megúszhatsz. Azt is, ha történetesen vérbe fojtasz egy forradalmat. Kell legyen a bűnnek következménye. Főleg ha ilyen nyilvános, mondhatni emblematikus bűnről van szó.

2015.06.02. 11:04:40

@Endy1: Az oroszok szerint ez a mocskos stréber Biszku mindenbe beleütötte az orrát és mindenhol nyüzsgött és ott volt, akkor is ha nem kellett volna.

kvadrillio 2015.06.02. 11:09:47

...a nyugdíja fáJ valakinek ? hááát...90 fölött van az életkora..., DE.....SNITT PALI BÁCSI HAVI 1,5 MILLIÓS NYUGDÍJAt kap haláláig, mert látszat-közteselnökként szerepelgetett....., minden köztes elnök ( Áder-papa is )haláláig kapja az 1,5 millás nyugdíjat..., a polgármesterek ha 3-4 ciklust végigvisznek...kiemelt nyugdíjat kapnak....., ez nem bánt senkit ????? MIKÖZBEN EZEK A FANOK VÉGIGLOPJÁK A CIKLUSAIKAT (KÓSA LAJOSKA IS ) MEG A HAVERJAIKNAK JUTTATNAK MILLIÓKAT...

kvadrillio 2015.06.02. 11:11:23

...HMMMM......HA BISZKU, ABBAN A HELYZETBEN NEM ÚGY VISELKEDIK AHOGY TETTE, A MEGHURCOLÓI KÖZÜL SOKAN NEM ÉLNÉNEK MA ! :o)))))))))))

kvadrillio 2015.06.02. 11:13:44

...ÉN CSAK AZ UKRAJNAIAKAT SAJNÁLOM.....MIÉRT, KIKÉRT IS HALNAK, HALTAK MEG ANNYIAN KÖZÜLÜK ?????

2015.06.02. 11:13:52

@Ad Dio:

1. A bíró nem az alapján ítél a jogrendszerben, hogy szerinte bűnös-e valaki, hanem az alapján, hogy a bizonyítékok szerint bűnös-e. Ez még akkor is így van, ha triviálisan bűnös. Gondolj bele, hogy van olyan bizonyíték, ami konkrétan nem használható fel, pedig lehet, hogy 100%-ig bizonyítja a bűnösséget.

2. Nem hiszem, hogy pl. a lőszerrel való visszaélés olyan, amiért kaphatsz életfogytiglant.

3. Igen

A problémák abból fakadnak, hogy nem jó a jogrendszerűnk, ebben egyetértünk.
De ez nem jelenti azt automatikusan, hogy most jobbat mutatsz.
Lehet, hogy a megoldásod jónak tűnik erre Biszku esetre, de aztán lehet, hogy más esetekben meg éppen más változtatásokat akarnál. És ez probléma.

Zollerbá 2015.06.02. 11:17:29

"De nézzük meg a legfőbb ügyész, dr. Polt Péter családi kapcsolódásait. A maszopos és szadeszes képviselők által a parlamentben már tucatnyit meghaladó alkalommal leszavazott dr. Polt Péter legfőbb ügyész édesapja az a dr. Polt Miklós, aki a Kádár-rezsim Legfőbb Ügyészségében a bírósági főosztály örökös vezetője volt, és mint ilyen a halálbüntetés eltörléséig nyilván maga is többször tett indítványt halálbüntetés kiszabására. Birtokunkban van az az irat, amelyben a Legfőbb Ügyészség elismerte, a vérügyész, egészen két évvel ezelőttig, még nyugdíjasként bejárt a Legfőbb Ügyészség könyvtárát rendezgetni. Tiszta családi vállalkozás! Azért érthetetlen az a maszopos és szadaszes magatartás, amivel dr. Polt Péter parlamenti megnyilvánulásait rendre leszavazzák, mert a legfőbb ügyész maga is egy-gyökerű velük. Ezt leginkább az domborítja ki, hogy éppen a maszopos közpénzügyi államtitkár, Keller László által tett és elhíresült agancsos feljelentés alapján szerzett tudomást a közvélemény arról, hogy dr. Polt Péter legfőbb ügyész együtt vadászgat dr. Bártfai Jánossal.

Ahogy emlékszünk még a régi szép gulyás-kommunizmusra, a közös vadászgatás tipikusan bolsevik magatartásforma, amit jellemzően az tesz aktuálissá, hogy a minap a maszop befolyás alatt lévő média vezetőhírként számolt be arról, amikor egy nógrádi vadásztársaságban a szocialista képviselőt saját fivére lőtte agyon, egy rosszul célzott lövéssel. Mint emlékezetes, Keller panaszt tett amiatt, hogy dr. Polt Péter legfőbb ügyész a vagyonnyilatkozatában nem szerepeltette vadásztrófeáit. Dr. Bártfai János ősbolsevik mivoltát igazolja az a körülmény, hogy a késői Kádár-korszaktól kezdődően egészen az utóbbi évekig hol az Igazaságügyi Minisztériumban, hol a Miniszterelnöki Hivatalban töltött be nagyon magas beosztást, és mint ilyen, neve természetesen megtalálható a Postabank VIP listán is."
Rokonok az "igazságszolgáltatásban"

sanyix 2015.06.02. 11:19:03

@Virág et.: miért is? A katona ha nem teljesíti a parancsot, akkor kivégzik. Azt várod el hogy legyen öngyilkos? És általában nem a közkatona találja ki hogy mit csináljon... hanem a fejesek mondják meg.

kvadrillio 2015.06.02. 11:22:00

NU..., AKKOR TÉRJÜNK VISSZA A MAI AKTUALITÁSOKHOZ: ...HOL VAN A BRÓKERKÁROSULTAK PÉNZHE ????? HOVA TŰNTEK A MILLIÁRDOK ??? :o)))))))))

kvadrillio 2015.06.02. 11:23:58

KIK IS CSALNAK A NET-EN ÁLPÓKEREZÉSSEL, ÁL-BRFÓKEREZÉSSEL ??? HÁNYAN ÉLNEK LUXUSSZÍNVONALON BELŐLE ??????? KAMUJSZUEREN CSEJÁTÉKOKKAL HÁNYAN GAZDAGODNAk ???? kik vannak beúnne ???

Ad Dio 2015.06.02. 11:25:25

@MikeBoy:

Mi lenne ha nem csípőből tüzelnél :-/. A lőszerrel való visszaélés még nem évült el (közelmúlt fejleménye), ahogy a kommunizmus bűneinek tagadása sem.

De nem is ezek a fő bűnei ennek a dögnek.

Ad Dio 2015.06.02. 11:29:35

@MikeBoy:

"De ez nem jelenti azt automatikusan, hogy most jobbat mutatsz.
Lehet, hogy a megoldásod jónak tűnik erre Biszku esetre, de aztán lehet, hogy más esetekben meg éppen más változtatásokat akarnál. És ez probléma."

Semmiféle változásra nem utaltam. Csupa meglevő jogi lehetőséget mutattam be. Ma is lehet kegyelmet kapni. Akár életfogytiglan alól is. Ahogy a nyugdíj elvétele sem számít skandalumnak.

100 szónak is egy a vége: katasztrófa hogy ez a tetű megúszhatja. Tragikus. Rettenetesen sokat árt a jogállam eszméjének és az igazságszolgáltatásba vetett hitnek :-(.

2015.06.02. 11:29:58

@Ad Dio:

"(közelmúlt fejleménye)"

Mi a tököm? Mit csinál ez mostanában?

kvadrillio 2015.06.02. 11:31:35

hova lettek a cukorgyáraink ??? MIÉRT TESZNEK A GYÜMÖLCSLEVEKBE GLÜKÓZ-FRUKTÓZT CUKOR HELYETT? MIÉRT KÉNYSZERÍTENEK ARRA, HOGY ETTŐL A SZARTÓL ALLERGIÁVAL KEZELJENEK EMBEREKET ÉVEKIG AZ EÜ-BEN ????? MIÉRT TESZNEK HOMOKTÖVIST A GYÜMÖLCSLEVEKBE??? SOKAN ALLERGIÁSAK ERRE IS !
HOVA LETTEK, MIÉRT SZÜNTETTÉK MEG A HÚSFELDOLGOZÓKAT ????? KÓSERVÁGÁS LEHET ?????

oszt jónapot 2015.06.02. 11:32:03

@MikeBoy: ""A Rezesova-ügyben egyértelműen a közfelháborodás miatt szólt le a politika a bíróságra."

Ezt ugyan KI LÁTTA?"
Mi az, hogy ki látta baszdmeg? Rogán kamerák előtt hőbörgött.

vezér01 2015.06.02. 11:32:10

@Béla Tölgyesi: Bélám ! Egy kicsit internáci vagy. Vagy nagyon ? Emlékeztetlek rá,hogy Németországban egy 95 éves embert állítottak bíróság elé,mert SS katona volt Auschwitzban. A zsoldkönyve igazolta,hogy végig a tiszti konyha szakácsaként szolgált, a foglyokkal nem érintkezett. A bíróság véleménye szerint azonban ennek nincs jelentősége,tagja volt a gépezetnek,tehát bűnös. Biszku nem sima tagja,hanem irányító motorja volt a gépezetnek, elengedése csak azt bizonyítja,hogy lószar volt itt,mama,nem rendszerváltás .

Boka1 2015.06.02. 11:32:18

@sanyix: A hópehely is azt hiszi, hogy semmi köze a lavinához.....

Meg hát ugye a régi vicc az apáca zárdából:
-Főnővér, főnővér! Betörtek a partizánok, megerőszakolták összes nővérünket, csak Mária nővért nem!
-Őt miért nem?
-Mert Ő nem akarta!

Ad Dio 2015.06.02. 11:35:29

@MikeBoy:

2012-ben házkutatásnál találták meg az éles lőszert.

kvadrillio 2015.06.02. 11:35:52

MIÉRT NINCS MAKÓI FOGHAGYMA ??????? A KÍNAINAK SE ÍZE, SE BŰZE, NEM LEHET EGY JÓ FOKHAGYMÁS SÜLTET CSINÁLNI VELE ! HOVA LETT A JÓ MAGYAR KOLBÁSZ, FELVÁGOTT ? MIÉRT FAGYASZTOTT, LEJÁRT SZAVATOSSÁGÚ KÜLHONI NYESEDÉKEKET KEVERNEK BELE ????? KIKET AKASSZUNK FÖL EZEK,ÉRT ?????
MIÉRT VETTÉK EL A BALATONT A MAGYAR EMBEREKTŐL ? MIÉRT ENGEDIK BELE A SZART A VITORLÁS-TULAJDONOS ÚJGAZDAGOK ??? KIIK IS EZEK AZ ÚJGAZDAGOK ???
HOL ÜDÜLHETNEK A MINIMÁLBÉRESEK ? ÉS A FEKETE-SZÜRKE GAZDASÁGBA KÉNYSZERÍTETT MILLIÓK ?????

kvadrillio 2015.06.02. 11:40:50

MIÉRT MENTEK KÜLFÖLDRE DOLGOZNI TÖBB MINT 1...EGY MILLIÓAN ??? MIKOR A TÖB B MINT 83.000 ALAPÍTVÁNYBAN IS...RENESZÁNSZOZNAK EGYESEK ÓRIÁSI MILLIÁRDOKAT LENYELVE????? MIÉRT CSAK A JELENLEG MUNKAHELLYEL RENDELKEZŐKET SEGÍTI A KORMÁNY ADÓKEDVEZMÉNYEKKEL ??? MIÉRT FIZETTET A MUNKANÉLKÜLIEKKEL ( ÉS MIBŐL IS FIZESSÉK ???!!!) EÜ-JÁRULÉKOT ???
MILYEN TÁRSADALMI STRUKTÚRA AZ, AHOL A TÁRSADALOM HÁROMNEGYEDE LÉTMINIMUMON VEGETÁL ???

totalnick 2015.06.02. 11:44:32

@MikeBoy: nem csak én hozok ítéletet látatlanul, hanem a bírók is. Tehát csak arra akartam felhívni a figyelmed, hogy egy bíróra (vagy ítéletetre) mutogatni tök naiv dolog.

kvadrillio 2015.06.02. 11:46:35

Döbbenetes leleplezésre készült Welsz Tamás?
Hírszerkesztő

2015. március 08

Tizenhat útlevél volt Welsz birtokában, még hozzá egyik ismerőse szerint "olyan emberek okmányai, akiknek a személyén mindenki meg fog lepődni" és ezeket az információkat akarta a nyilvánosság elé tárni - értesült a hvg.hu.

KIK IS AKARNAK ITT ÍTÉLKEZNI ??????? :o)))))

kvadrillio 2015.06.02. 12:38:39

Mit kellene még tanítani az egyetemeken?
2015. június 01., 17:29
Szerző: Tokfalvi
Címkék: antiliberalizmus, holokauszt, oktatás, Pázmány Péter Katolikus Egyetem Kinyomtatom • Elküldöm • Szóljon hozzá »

Nem fogadta egyöntetű lelkesedés a Pázmány Péter Katolikus Egyetem rektorának bejelentését, miszerint – Európában egyedül – a holokauszt története kötelező alapozó közismereti tárgy lesz az intézmény minden karán.

A megélhetési manifeszt idiótákkal itt nem foglalkozunk, de érdekes, hogy olyan ellentétes nézőpontú szerzők, mint Zsigmond és Péterfy (Mandiner), illetve Révész Sándor (Népszabadság) nagyjából ugyanazokat az alapérveket hozták fel, teljes joggal: 1. A kötelező világnézeti oktatásnak csekély a hatásfoka (és ez kiváltképp nagy baj, ha a cél az antiszemitizmus visszaszorítása). 2. A kötelező világnézeti oktatás tartalmilag elkerülhetetlenül egy dogma oktatása, és ez ellenkezik a liberális minimummal. 3. Miért éppen a holokauszt? (Zs & P érvelése szerint más fontos alapozó tárgyak is hiányoznak, Révész gondolatmenete szerint a holokausztot nem lehet elszakítani a genocídiummal még nem járó “történelmi gyökérzetétől”, mondjuk Prohászka Ottokár antiszemita műveitől vagy az 1919 utáni hivatalos antiliberalizmustól.)

Az is táplálhatja a kételyeket, hogy a PPKE a tananyag összeállítására két – amúgy kiváló és nagyhírű – izraeli tudóst kért fel. Elhessintjük azt a gyanút, hogy azért külföldieket, mert valamelyik elismert magyar szakértő felkérésével nem akart valamelyik politikai oldal favorizálásának látszatába keveredni. De azt meg kell jegyeznünk, hogy amiért egyáltalán szükség lehet a holokauszt kiemelt oktatására Magyarországon – Európában egyedül -, az pontosan a magyar vészkorszak sajátossága az általános európai és közelebbről a kelet-európai holokauszthoz képest: hogy a románt nem számítva utolsó nagy zsidó közösség megsemmisítése akkor kezdődött, amikor a többié már rég véget ért, már amennyire a németektől kitellett, és időarányosan a leggyorsabb volt. Egyszóval elkerülhető vagy legalábbis lassítható lett volna, ha mások a honi feltételek.

A fő honi feltétel pedig nem az volt, hogy a zsidókat meg kell semmisíteni. Nem. Annál urasabb volt a magyar elit (egyébként a német is barbárságnak tartotta egészen 1941-ig; korábban nem vetődött fel a módszeres, teljes legyilkolás mint cél, nagyjából azt mondták, hogy “nem vagyunk mi oroszok”). Hanem az volt az elv, hogy a zsidók ne akarjanak többet, mint ami számarányuk szerint őket “megilleti” , akkor se, ha megvolna rá a gazdasági és oktatásból adódó lehetőségük, mert hiába álcázzák magukat magyarnak, attól még genetikailag idegenek, az ösztöneikben, a vérükben nem magyarok, nem is lehetnek, tehát ellenségeink. És nem olyan ősi dolgokkal foglalkoznak, mint a földművelés vagy a katonáskodás,hanem pénzzel meg kereskedéssel, sőt spekulációval, és ha túlságosan megerősödnek, az nekünk rossz.

Aztán meg az, hogy ne legyenek itt, mert nem olyanok, mint mi, és amjük van, azt elvették tőlünk, tehát ha nincsenek itt, és visszakapjuk, amit elvettek, az a magyarságnak tiszta nyereség.

Aki nyitott szemmel jár az országban, láthatja hogy ezek az elvek – antiliberalizmus, antikapitalizmus, etnikai esszencializmus - élnek, virulnak, sőt dominálnak. És ez nem kis részben a magyar felsőoktatás bűne, azoké az egyetemi és főiskolai oktatóké, akik ezeket az anti- és kirekesztő eszméket zavartalanul, sőt néha rajongók hadát gyűjtve terjesztik.

Én nem gúnyolódom a PPKE lépésén, és nem is a hasznosság felől nézem, hanem úgy, mint erkölcsi törlesztést a fent említett eszmék zavartalan terjesztésének évtizedei után. Ezért igenis dicséretet érdemel. Más egyetemek is követhetnék az alapozó tantárgyak megreformálásában, bár az európai holokauszt történetének oktatásánál lényegesebb volna olyan, a szabadsággal összefüggő alapértékeket oktatni, amelyeknek terjedése jobban ellensúlyozná a diplomás antiszemitizmust.

...MÁÁÁÁÁÁÁRMINTHOGY MIVAAAAN ?????....ERKÖLCSI TÖRLESZTÉS A HOLOLKAMUOKTATÁS ???? REVANS ?????? TÉNYLEG IGAZA VAN BALCZÓ ANDRÁSNAK: ZSIDÓ GYARMAT MAGYARORSZÁG ???????...EZ A TOKFALVI....MÉLYEN BE VAN TOKOSODVA, VALAMIFÉLE ZSIDÓ-VISSZAVÁGÁSBA A 70 ÉVVEL EZELŐTTI HOLOIZÉÉRT...AMIHEZ A MAI TÁRSADALOM SEMMI KÖZE !!! HA EZ A REVÁNS, TÖRLESZTÉS IGAZ LENNE..., ÉN LENNÉK AZ ELSŐ AKI MEGSOROZNÁM A KIÖTLŐKET !!! KOMOLYAN ! ÉS TÉNYLEG MENJENEK HAZA INNEN A ZSIDÓK, MERT MÁR BORZALMAS A BELEPOFÁZÁSUK MINDENBE, AMI A MAGYAR TÁRSADALOM BELÜGYED !!!!!!!!!!!!! HA A KORMÁNY PEDIG A ZSIDÓK SZEKERÉT TUDJA CSAK TOLNI, MONDJOPN LE !!!!!

kvadrillio 2015.06.02. 12:45:24

NEM AKAROK HOLOOKTATÁST, NEM AKAROK HOMOKTÖVISES GYÜMÖLCSLÉT(BÁR A ZSIDÓKKAL KÖTÖTT KERESKEDELEMBEN BELETEHETIK...BASSZAMEG !), NEM AKAROK KÍNAI FOKHAGYMÁT, NEM AKAROM, HOGY ELMENJENEK A MAGYAROK, AZT AKAROM, HOGY ITTHON REN ESZÁNSZOZZANAK !!!, NEM AKAROM, HOGY " a PPKE a tananyag összeállítására két – amúgy kiváló és nagyhírű – izraeli tudóst kért fel. "...IZRAELI +TUDÓSOK ???" IRKÁLJÁK A MAGYAR EGYETEMEK TANANYAGAIT (BALOG ZOLTÁN MENJ A PICSÁBA INNEN !!!) EZ ITT MAGYARORSZÁG ! EZ A MAGYAROK HAZÁJA !!! AZ IZRAELIEK NE TERRORIZÁLJÁK A MAGYAROKAT ÉS NE PRÓBÁLJANAK FELETTÜK URALKODNI !!! EZ ITT NEM HOLLIWOOD !!!!!

Virág et. 2015.06.02. 12:48:18

@sanyix: Sem Csatáry, sem Képíró nem "közkatona" volt, hanem tiszt vagy éppen vezető.

Egyébként ezt a védekezést okkal nem fogadják el sehol, mivel ez a csúcsvezetőn túl mindenkit mentesítene. Biszkunak is volt felettese, a Rajk-per bizonyítja, hogy a csúcson lévő moszkoviták sem voltak kivételek, ha párton belüli kivégzésekről volt szó.

Figyelembe veszik? Persze, de ez nem mentesít senkit.

kvadrillio 2015.06.02. 12:57:30

Rám azt mondják, hogy antiszemita vagyok. Nem vagyok az. De úgy látszik, ha elmondja valaki egy bizonyos helyzetben, hogy mit lát, mit tapasztal, azt kockáztatja, hogy megvádolják ezzel. Meséltem azt a bizonyos tévéinterjút, amelyben kimondtam azt, hogy Magyarország zsidó hódoltsági terület, s hogy erre hogyan reagáltak egynémely zsidó vezetők. („Igaz, de minek ezt kimondani…”) Kínálkozik egy párhuzam. A százötven éves török megszállás idején odamegy valaki, egy magyar ember, a budai pasához és azt mondja neki: kérem, Magyarország török hódoltsági terület. Vajon mit tesz erre a pasa? „Igen, és mit akar ezzel mondani?” Legfeljebb visszakérdez. Hiszen nyilván ők is észrevették már, hogy itt vannak Magyarországon. Itt vannak legalább száz éve. Ez tény, mit lehet erről beszélni. Akar-e valami lényegeset mondani, jóember? A törökök tudták, hogy a keresztény magyar nép nem igazán szereti őket, de ez nem izgatott közülük különösképpen senkit; önmagában nem volt „gondolatbűn” nem szeretni a törököt. Ma más a helyzet. Ahogy József Attila mondja a Dunánál című versében: „a meghódoltak kínja meggyötör”… Ma a meghódoltnak (már beszéltünk róla) a lelke is kell! Elvárják a meghódoltaktól a hazugságot: nincsen is hódoltság, minden rendben, minden nagyon szép, minden nagyon jó, mindennel meg vagyunk elégedve. De talán, úgymond, előnye is van az antiszemitizmus vádjának, amit a nyakamba akasztottak. Nincsen veszíteni valóm. Ha megpróbálnék ebből kihátrálni, magyarázkodni, forgolódni, az olyan lenne, mintha a kígyó meg akarna fordulni a gázcsőben, nem megy… Én persze nem tudok semmit tenni a mai hódoltságunk ellen, mint ahogy az időjárás ellen sem tehetek semmit. De ha esik az eső, akkor ne mondhassam el, hogy kérem szépen, most esik az eső? Amikor már ez is tilos, az a lelkek elleni közvetlen támadás. „Ki tiltja meg, hogy elmondjam, mi bántott hazafelé menet?” – ez is József Attila. Hogy kit, mi bánt – szerintem – ez elmondható. Az kell hogy legyen! Volt egy olasz film, Serafino, amelyben a főhőst bolondnak nyilváníttatják az örökség kedvéért, jó, rendben van, Serafino elmegy a rokonaihoz és megdobálja őket valami pizzatészta-félével, mindennel, ami a keze ügyébe esik. Ja, ha egyszer bolond, akkor „illik” úgy is viselkednie! Nem igaz? Miért félnék én kimondani azt, amit gondolok? Miért lopnám meg a magam életét? Vagy azokét, akik olvassák vagy hallgatják, hogy mit mondok? Ha egyszer elkezd az ember C dúrban énekelni, akkor nem válthat át fisz mollba. Ha tehát azt mondom – halkan, következetesen, félreérthetetlenül –, amit látok és tapasztalok a mai Magyarországon, semmilyen… „anti” nem vagyok. Fekszik egy ember a földön, egy másik áll a nyakán, szöges bakancsban, a fekvő ember felszól: elnézést, uram, de a nyakamon tetszik állni. A bakancsos csípőre teszi a kezét: mi van, szóval magának nem tetszik, hogy bakancs van a lábamon?! Bocsánat, a nyakamon áll, Kohn úr! Úgy? Szóval, maga antiszemita!
Forrás: kuruc.info/r/7/11395/

Balczó András......iknterjú........NU, AKKOR KIKNEK A NYAKÁN IS VAN MA MAGYARORSZÁGON A ZSIDÓ CSIZMA ???????? AKIK RENESZÁNSZOZNAK...MIKÖZBEN A MAGYAROK KIVÁNDOROLNAK A SAJÁT ORSZÁGUKBÓL ?????????? BASSZAMEG !!!

Boka1 2015.06.02. 12:58:34

Nagy Imre is moszkovita volt... Sokan elfelejtik. Vagy meg sem tanulták...

kvadrillio 2015.06.02. 13:01:02

FELDMÁYEREK MILLIÓKAT KERESNEK 8IU0 ÉVESEN, MÍG A MAGYAROK MOSOGATNAK ANGLIÁBAN 2 DIPLOMÁVAL ????? HÁT A FASOM NEM KŐNEHHH A ZSIDÓKNAK ????? FÖLROBBANOK REN DESEN.,....

kvadrillio 2015.06.02. 13:20:51

Foglalkozása: bérkommentelő
182981506
Hanula Zsolt
Hanula Zsolt követés
2015.06.02. 10:55
Aki már látott életében online vitát, biztosan ismeri az azokban alkalmazott általános érvkészletet is: aki mást gondol, mint én, az vagy idióta, vagy kommunista, vagy náci, vagy zsidóbérenc, vagy békemenetelő, esetleg ebből több is egyszerre. Ha ez sem éri el a kellő hatást, jöhet a jolly joker, a vitapartner bérkommentelőnek bélyegzése. Ez azt jelenti, hogy akkora hülyeségeket ír, amilyet ember önszántából tuti nem tesz, vagyis biztosan fizetik érte. De vajon tényleg léteznek bérkommentelők? Vannak cégek, politikai erők, amelyek embereket fizetnek meg azért, hogy őket dicsérjék, és a konkurenciát gyalázzák a internetes kommentekben? Persze, hogy vannak, egész iparág épült ki erre a net zavaros bugyraiban. Alámerültünk, és kipróbáltuk, milyen az egyszeri bérkommentelő élete.

Az ember azt gondolná, hogy a bérkommentelés szupertitkos művelet, és csak rövid pórázon tartott, szigorúan ellenőrzött kommentelőügynökök csinálhatják – elvégre a lebukás iszonyú ciki a megbízó számára. Ez részben így is van, ha például Habony Árpád NER-dicsőítő kommentelőkommandót tartana fenn, abba biztosan nem lehetne csak úgy, pár Google-kereséssel bekerülni. A kisebb halaknál azonban nem olyan vészes a lebukás réme, így akár egészen nyíltan is csinálhatják a dolgot. Ahogyan annak idején egy távmunka-portálon sikerült Captcha-fejtő rabszolgának beállnunk, most is a freelancer.com felé vettük az irányt, és nem is kellett csalódnunk.

Olyannyira nem, hogy külön kategóriája van a fórumos hozzászólás típusú munkáknak, általában 20-25 aktív hirdetés fut benne, és kihalászhatunk hasonló munkaajánlatokat a social media marketing, a viral marketing és a classified posting kategóriákból is. A melók nem túl változatosak, nagyjából két alaptípus van. Egy: hozz létre egy csomó felhasználót, és generálj velük beszélgetéseket az adott fórumokon, magyarul dobd fel a forgalmat. Kettő: hozz létre egy csomó felhasználót és dicsérd, illetve linkeld a termékemet velük az adott fórumokon. A bérek általában a 10-30 dolláros sávban mozognak, és újoncként gyakorlatilag lehetetlen elcsípni őket, annyira erős a konkurencia: fillérekért dolgozó indiaiak, bangladesiek és pakisztániak, kilométeres referencialistával villogó amerikaiak (erős a gyanúm, hogy ők aztán lepasszolják a melót előbbieknek). Néhány próbálkozás után beláttuk, hogy itt nem terem nekünk babér, .............

DE MIKÉRT MENTEK AZ EMBERKÉK KÜLFÖLDRE DOLGOZNI, M IKOR BÉRKOMMENTELŐK IS LEHETNÉNEK, SZÉP HAVI JÖVEDELEMÉRT ???! VAGY EBBEN AZ ÁLLÁSBAN IS FELDMAYEREK DOLGOZGATNAK ???????

kvadrillio 2015.06.02. 13:27:23

Navracsics: Mindenki menjen külföldre, és legyen ott magyar!
EUrologus
2015.06.02. 10:45
A magyar EU-biztos szerint nem vesztesége az országnak, ha valaki külföldre költözik.

Nem kellene egymást kizáró kategóriákként kezelni a külföldi munkavállalást, és a magyarországi kapcsolatok megtartását, mondta Navracsics Tibor több tucat fiatal előtt péntek este, az Emberi Erőforrások Minisztériuma „Rólad szól” programjának záróeseményén. A kezdeményezés keretében az elmúlt négy hónapban huszonnégy magyarok lakta városban hívtak össze fiatalokat egy nyilvános vitára, ahol többek között munkakeresésről, családalapításról, a szórakozóhelyek biztonságáról, az internet veszélyeiről beszélgettek. A külföldre költözés témája több helyszínen is előkerült.

„Öt-hat éve úgy tűnik, hogy a magyar közbeszédnek állandó, és nemzethalált előrevetítő témája: elmenni külföldre, abban benne van az, hogy megszakítani a kapcsolatokat az anyaországgal, hogy az ember elveszíti a magyarságát, hogy, akár a jóért, akár a rosszért, idegenben bolyong, és az országnak ez vesztesége – vezette föl megszólalását az ifjúságpolitikáért felelős magyar EU-biztos, és elmondta, hogy ő másképpen gondolkodik a kérdésben. – Nem tudom, hogy nem az-e a probléma, hogy mi ezt egymást kizáró kategóriákként fogalmazzuk meg.

Ez nem egy szerelem, hogy én szakítok, és most akkor én csak ott dolgozom, és innentől kezdve Magyarországról még levelet sem vagyok hajlandó fogadni

– jelentette ki. Szerinte változtatni kellene a közbeszéden, hogy az ember úgy tudjon elmenni külföldre dolgozni, hogy megőrzi a kapcsolatát Magyarországgal. ....

MARADJ TE NAVRACSICSKA KÜLHONBAN (BRÜSSZELBEN )!!! HAVI 50-60 MILLÁÉRT !
A MAGYAROK ITTHON AKARNAK RENESZÁNSZOZNI !!!!! :)

gizmo26666 2015.06.02. 13:52:40

De hát a regnáló, és a korábbi kormányaink is tele vannak/voltak régi mszmp tagokkal, akik a saját érdekükben nem akarták egymást felültetni, ezért is nem hozták nyilvánosságra az ügynöükaktákat. Az a csoda, hogy Béla bácsi ügyében engedtek, és látszólag példát statuáltak.

Visceroid 2015.06.02. 14:26:01

"1990-től 2010-ig senki sem törődött a visszavonultságban élő egykori belügyminiszterrel."

1989-től 2000-ig senki nem törődött a volt kommunistákkal. Aztán jött Orbán és minden volt kommunista egyszerre nemzeti lett, és kiderült, hogy ők valójában csak a rendszert bomlasztották belülről anno.

apro_marosan_petergabor 2015.06.02. 14:26:13

Sajnos a cikkszerző reménytelenül naiv.
Tényleg úgy tűnik, hogy rószadombi paktum létezik. Ugyanis kommunistát aszerint nem lehet felelősségre vonni. Kommunista felelősségrevonása márpedig eddig nem is történt meg.
A színfalak mögött valami sötét egyezség húzódik meg, mely a kommunistáknak - cserébe a vértelen "rendszerváltásért" - minden aljas tettük ellenére - büntetlenséget biztosít.
Lassan kihalnak és kihalnak az ügyeik is.
Az SZDSZ - illetve útód és zombi pártjai (DK, MSZP, Együtt PM stb.) pedig hátra dőlhetnek foteljeikben és elégedetten tapsolhatnak.

01234567 2015.06.02. 15:09:12

@♔batyu♔: Ilyen alacsony színvonalú fröcsögéshez, mint itt a kommentek, nem szoktam szólni, de....
Ha már Orbán. Orbán annak a mai napig a Fideszben komoly embernek számító Stumpfnak a kiszemeltje, és menedzseltje(aki egyébként a Fideszt gründolta a Bibóban, ami ugye a kommunista állam igazgatási elitképzőjének kollégiuma volt),akinek az apósa Horváth akkori belügyminiszter volt(80-as évek), aki a rendszerváltáskor a "Duna gate"-ba bukott bele, ami bizony az ügynök akták ellopása volt(bizony az oroszok által is). Na most akkor ezt róbáld összerakni, értelmezni.

01234567 2015.06.02. 15:12:33

@apro_marosan_petergabor: Gondolom, Stumpf, Szűrös, Pozsgay, Fideszesek volt párttitkár apja, mai napig szoci családja, az ott vezető funkciót betöltő egykori KISZ titkárok is említendőek.

♔batyu♔ 2015.06.02. 15:23:58

@01234567: És ezt mire írod? Nem azt írtam, hogy a fideszben nincsenek komancsok, hanem azt, hogy az MSZP-ban csak az van. (1990-ben)

Azért alacsonyszintű fröcsögés neked amúgy minden, mert nem vagy képes normálisan értelmezni.

kvadrillio 2015.06.02. 16:23:01

Állítólag csak konkurenciaharca miatt volt csőbomba a távolsági buszon
Nem köthető terrorszervezethez az a pokolgép, amelyet egy bolgár buszon találtak Magyarországon május végén, az ügy hátterében cégek közötti konkurenciaharc áll - tájékoztatta Pintér Sándor belügyminiszter az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságát a testület keddi, zárt ülésén, az ülésről távozó képviselők szerint.
A zárt ülésről távozó Pintér Sándor újságíróknak azt mondta: a bizottságot felvilágosította a történtekről, "minden egyes másodpercről", arról, hogy mi, hogyan történt, és milyen eredményesen dolgozott az ügyben az Országos Rendőr-főkapitányság és a Terrorelhárítási Központ.

A miniszter jelezte: meggyőződése, hogy bírósági eljárás lesz és ítélet születik majd az ügyben. Molnár Zsolt (MSZP) elnök az ülésről távozóban beszámolt arról, hogy a miniszter szerint cégek közötti konkurencia áll az ügy hátterében, a nagyon súlyos, köztörvényes bűncselekménynek nem volt köze sem az Iszlám Államhoz, sem más terrorszervezethez.

Ezt erősítette meg Németh Szilárd (Fidesz) is, aki hangsúlyozta: az ügyben semmilyen politikai, vallási motiváció nem volt jelen, és "magyar szál" sincs benne. Széll Bernadett (LMP) szerint a miniszter válasza "vállalható" volt. A gyanús csomagot május 16-án találták az M0-s autóút Anna-hegyi pihenőjében, a bolgár Omega Group Prágából Várnába tartó járatán. A csomagot a rendőrség a helyszínen hatástalanította, és emberölés kísérlete miatt indított nyomozást. A busszal utazó 34 bolgár és román állampolgárt a rendőrség tanúként hallgatta ki.

Bolgár hivatalos tájékoztatás szerint kihallgatták a busz sofőrjét, aki a cég tulajdonosa is. A kihallgatásról távozóban Dragomir Petkov a Trud című bolgár lapnak elmondta: az Omega Group 84 járata szombaton 10 órakor indult Prágából Várnába. Az utasok között volt egy 25 év körüli, valószínűleg cseh vagy szlovák fiatalember, akinek Pozsonyig volt jegye.

Ő a Brno közeli pihenő idején nem tért vissza a buszra, "erősen alkoholszaga volt, sapkát és szemüveget viselt, ruházata ócska és viseltes volt" - mondta a sofőr. Beszámolt arról is, hogy Budapest közelében már azért álltak meg, mert ő is erős vegyszerszagot érzett. Amikor megkérdezte az utasokat, hogy szállít-e vegyszert valaki, mindenki nemet mondott. Ezután nyitották ki a csomagtartót, ahol rátaláltak a csomagra, amelyből a szag származott. Egy ablakmosó folyadékot tartalmazó műanyag flakont és egy óraszerkezetet találtak benne, és ekkor hívták ki a magyar rendőrséget.
Nyomtatóbarát változatSend by emailPDF version
Hozzászólások

nujahhh !...sztem most megnyugodtak azok, akik a buszon utaznak és megúszták a halált ! CSŐBOMBA, "CSAK KONKURECIAHARC MIATT" IRTOTTA VOLNA KI ŐKET ! KAPITALIZMUSBAN VAN ILYEN..., AZAZ CSAK ILYEN VAN !.... a cocilizmusban ebből is hiány volt....ugye...:)

Bernik 2015.06.02. 16:53:36

"A bíróság hétfői döntésében az indoklás a légvérlázítóbb."
Szomszéd cikkből vettem át, mert végre valaki konkrétan leírta! Ennél már csak az tűrhetetlenebb, hogy az öt éven át kétharmados hatalom majd ezt a tegnapi szégyent is mások nyakába varrhatja! Mintha bizony nem ők íratták volna az új, "nemzeti" alkotmányt MSZMP Politikai Bizottsági tagokkal, "egykori" kommunistákkal!!!
Itt a fényességes erdedmény. Remélem, a jövő generációk örökre megjegyzik e mai neveket!
A Nürnbergi Per bírója, ha a náci párt korábbi tagja lett volna, ő sem találhatott volna "szebb" mentegetést a tömeggyilkosok számára, mint a tegnapi indoklásban hallhattuk a történelmi és jogi felelősség "elkülönüléséről". Hiszen Göbbels, Göring, Hess és a többi náci disznó esetében talán konkrét gyilkosságokat bizonyítottak rájuk?
Szégyen ez az "elvi" alap az "indoklásban"!
Aztán a konkrétumok szintje legalább ennyire:
A nem kommunista szakértő aggályos a bírónak, de azért biszku öccsét javasolja tanúnak!!!!! Jellemző.
A kommunista bűnök tagadásának bűncselekményéről meg egyszerűen "megfeledkezik", mert arra már hazudni se tud mit.
Gratuláció a "nemzet" kétharmados kormányának. Pezsgőt bonthatnak a kommunista gyilkosok, a rózsadombi medencéik partján!

kvadrillio 2015.06.02. 16:56:03

50 ÖSZTÖNDÍJAS HELY IZRAELIEKNEK MAGYAR EGYETEMEKEN ÉS 7 ÉV UTÁN ÖSZTÖN DÍJ-EMELÉS..????!!!..:o))).....RAFINÁLTAN ÜGYESEK A ZSIDÓK NA !!!!!

Jeruzsálemben hívogatta hazánkba a zsidókat Szijjártó államtitkára Reklám A magyar-izraeli kapcsolatokat méltatta Szabó László, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára, amikor Niszim Ben Sitrittel, az izraeli külügyminisztérium főigazgatójával tárgyalt kedd délután Jeruzsálemben. Niszim Ben Sitrit hangsúlyozta, hogy jónak tartja a magyar-izraeli kapcsolatokat, s úgy érzi, hogy jelentős elmozdulás történt pozitív irányba. Az izraeli diplomácia egyik vezetője kijelentette, hogy Izrael továbbra is szorosan együtt kíván működni a baráti országnak tekintett Magyarországgal - közölte az MTI-vel a megbeszélésen jelenlévő Nagy Andor tel-avivi magyar nagykövet. Az izraeli fél a találkozón jelezte, hogy szorosabbra szeretné fűzni kapcsolatait a V4-es visegrádi tagállamokkal, Lengyelországgal, Csehországgal, "Szlovákiával" és Magyarországgal. Júniusban Izraelben egy politikai igazgatói tanácskozást terveznek a kapcsolatok további erősítésére. Szabó László is hangsúlyozta, hogy Magyarország baráti partnerként tekint Izraelre, és megismételte a magyar kormány korábbi ajánlatát ötven izraeli diáknak szóló ösztöndíjas egyetemi helyről. A zsidó államban nagyon népszerűek a magyar orvosi egyetemek, s Budapest majd megteszi javaslatát a fogadandó diákok szakterületéről, amelyek közt PhD doktori képzéseket is terveznek. Ebben a kérdésben a közeljövőben kétoldalú megállapodást fog kötni a két ország. A jeruzsálemi beszélgetésen elhangzott, hogy a zsidó közösséget továbbra is foglalkoztatja az épülő budapesti Sorsok Háza jövőjének kérdése. Ezzel kapcsolatban Szabó László biztosította tárgyaló partnerét, hogy az Orbán-kormány mindent megtesz egy olyan megoldás megszületéséért, amely megfelel a helyi zsidó szervezetek elképzeléseinek. A kormány által nyolc-kilenc hónapja életre hívott zsidó kerekasztal megbeszéléseinek ez az egyik témája. Szabó László a tanácskozáson kiemelte a magyar gazdasági mutatók pozitív változását, s hogy egyre több befektetés történik Magyarországon. (MTI nyomán)
Forrás: kuruc.info/r/2/143198/
Jobbik: emelni kell a felsőoktatási ösztöndíjkeretet és jegyzettámogatást
A Jobbik a felsőoktatási ösztöndíjkeret és jegyzettámogatás emelését kezdeményezi - írta közleményében Farkas Gergely országgyűlési képviselő, az Országgyűlés Kulturális Bizottságának tagja.
A nemzeti párt politikusa emlékeztet: a Jobbik a jövő évi költségvetéshez olyan módosító javaslatcsomagot nyújtott be, amely a felsőoktatásban tanuló hallgatók helyzetének javítását célozza meg. Indítványaink kezdeményezik például a hét éve változatlan hallgatói normatíva emelését, mely pluszforrást kizárólag a tanulók szociális vagy tanulmányi ösztöndíjának emelésére lehetne fordítani - tette hozzá.

Farkas Gergely sajnálatos ténynek tartja, hogy hazánkban sok olyan fiatal van, akikben megvan a kellő tudás és ambíció ahhoz, hogy diplomát szerezzenek, azonban anyagi lehetőségeik ezt nem teszik lehetővé. Míg a kormány válasza erre a helyzetre a diákhitel, a fiatalok eladósítása, addig a Jobbik szerint inkább az állami férőhelyek bővítésével és a most benyújtott javaslatcsomagunk elfogadásával kellene segíteni a fiataloknak - húzta alá a képviselő, aki szerint javaslataik ráadásul valóban azokat segítenék, akik megérdemlik, hiszen a tanulmányi ösztöndíj emelése azokat jutalmazná, akik jól teljesítenek az egyetemeken, főiskolákon. A szociális ösztöndíj emelése pedig a rászorultaknak lenne segítség a mindennapos költségeik fedezésére.

Kezdeményeztük továbbá a nevetségesen alacsony jegyzettámogatás emelését, hiszen ennek jelenlegi mértéke sokszor még egyetlen tankönyv beszerzését sem teszi lehetővé - fogalmazott a közleményéban.

Látva a riasztó elvándorlási adatokat, a Jobbik szerint a kormánynak sokkal kiemeltebben kellene foglalkoznia a fiatalok mindennapi problémáival. Ennek egyik szelete az oktatás kiszámíthatóvá tétele és a fiatalok felsőoktatási részvételi lehetőségének biztosítása – anyagi helyzetétől függetlenül. Ezért elengedhetetlen a néhány focistadionnyi pénzt megmozgató javaslatcsomagunk elfogadása, jelezve a fiataloknak, hogy hazájuk megbecsüli őket, és eladósítás helyett támogatást nyújt nekik - hangsúlyozta.

hmmm...ÖSSZENŐ.....AMI ÖSSZETARTOZIK ??? ! :o)))))

Zollerbá 2015.06.02. 17:00:20

Biszkuék győzelme /2013/

Ma az antikommunisták népe utcára vonul, hogy meghallgassa a megélhetési kommunistázókat és kommunista csatlósaikat a világ elkommunistásodásáról. Épül a posztkommunista Magyarország.

Biszku Bélát perbe fogják. Nincs jelentősége. Biszku Béla megnyerte ezt a pert. Biszku Béláék már réges-régen megnyerték ezt a pert. Egy korszak lezárul, az utolsó illúzió is szertefoszlik. Vesztettünk. Mi, antikommunista magyarok vesztettünk. A kommunisták nyertek. Minden szinten, szinte mindent. A 92 éves aggastyán pere jó summázata szánalmas helyzetünknek. Egy odadobott konc nekünk, a hülyéknek: „Nesztek, rágjátok!”

A kommunisták mindent megnyertek. Megcsinálták a rendszerváltást. Kitalálták az új, az ő demokráciájukat, megalkották hozzá az új rendszer új elitjét, a posztkommunista eliteket: a kulturális, a tudományos, a média, a gazdaság és a politikai eliteket mind ők alkották meg. Minden, amit ma Magyarországon látunk, az ő alkotásuk.

MDF, SZDSZ, Fidesz… ezeket Grósz Károly dolgozószobájában találták ki. Ők döntötték el, hogy kik kerülhetnek oda a húsos bödönökhöz a nagy újraelosztások idején. Ők döntötték el, hogy kik ülhetnek oda az „Ellenzéki Kerekasztalhoz”, mellyel el is dőlt, hogy kik lesznek az új rendszer szereplői. Ők adták a pénzt és a kapcsolati tőkét az új pártok szervezéséhez, de a ’90-es kampányhoz is. Aki nem volt megfelelő nekik, nem volt megbízható számukra, azt már a kezdet kezdetén eltaposták.

Miért nyerhettek ők?
Weimar vagyunk. Nagyhatalmi döntésre felülről ránk akasztották a demokráciát, mint egy rongyot. A magyar ember sosem volt antikommunista. Jó, ha egymillióan vagyunk ebben az országban antikommunisták. A magyar embert sosem érdekelte ez a kérdés. Csak minket, egymillió hülyét érdekelt, családi és erkölcsi okból. Csak nekünk, egymillió hülyének volt fontos, hogy a diktatúra utódpártja eltűnjön. Ebből csak mi csináltunk erkölcsi ügyet a magunk számára, a többinek ez soha nem volt ügy.

Ebben az országban jól, igen jól megélnek emberek az antikommunizmus bizniszből több mint 20 éve. Kihasználták az elkeseredésünket, a tehetetlen igazságérzetünket, a többség által meg nem értettségünket. Csak szavazatok voltunk nekik mindig is. Semmi több. Hittünk bennük még akkor is, ha sejtettük, hogy ők is abból az akolból valók.

Minden csak színjáték volt és szemfényvesztés. És a csillámpor szórás folytatódik, az antikommunizmus biznisz ma kapósabb üzletág, mint valaha. Nekünk, antikommunista magyaroknak megmondják, hogy ki a kommunista. A dolog már teljesen szürreális: kommunista lehet bárki és bármi. Egy wc-dekli, egy mozgó jármű, az Európai Unió vagy a német kancellár – nem számít. Időben változik, hogy éppen mi a kommunista, mert a kommunista az, akire, amire rámutatnak. És mi hisszük. Hisszük, mert hinni akarjuk. Mert nem akarjuk elhinni, hogy ennyire becsaptak minket azok, akik több mint 20 éve jól megélnek a kommunistázásból. Nem akarunk szembenézni a valósággal, azzal, hogy egy korszak lezárult, és mi vesztettünk. Meggyilkolt szeretteink, felmenőink már soha itt a földön elégtételt nem fognak kapni, de a megélhetési kommunistázók élhetnek boldogan, és szónokolhatnak az országgyűlésben arról, hogy ki itt a kommunista. A kommunista pedig köztük ül, ő is kommunistázik, és magában röhög rajtunk.

Mi vagyunk az az egymillió antikommunista magyar birka, aki meg is érdemli, hogy rajtunk röhögjön. Igaza van. Ő megcsinálta. Valóban megcsinálta.

Ma az antikommunisták népe utcára vonul, hogy meghallgassa a megélhetési kommunistázókat és kommunista csatlósaikat a világ elkommunistásodásáról. Épül a posztkommunista Magyarország.

Ügynöktörvény, lusztrációs törvény? – hiú ábránd. Ha megszületne, akkor is a posztkommunisták írnák meg, és úgy írnák meg, hogy nekik jó legyen. A hálózatok országában élünk. Posztkommunista hálózatok küzdenek egymással a hatalomért. A titok felfedése nem érdeke senkinek, mert amíg a titok titok marad, addig lehet zsarolni, embereket kézben tartani, hálózatot működtetni. A viszont zsarolási potenciál mindig biztonságban tartja ezt az elitet. Az utódpárt, és az ellen-utódpárt politikai váltógazdálkodása posztkommunista politikai rendszerünk stabilitásának alapja.

Az antikommunista harcot elvesztettük. Biszkuék nyertek. Őket már csak a Jóisten vonhatja felelősségre, és a földön nem, csak a túlvilágon nyerhetnek igazságtételt elhunyt családtagjaink, a kommunizmus áldozatai. Szégyellnünk kell magunkat azért, mert nem voltunk elég erősek ahhoz, hogy kiharcoljuk értük az igazságtételt.

Mostantól viszont azon kell lennünk, hogy szétverjük a posztkommunista Magyarországot, és helyén fölépítsük azt a polgári Magyarországot, amit már régen megálmodtunk! Ezzel tartozunk az áldozatoknak, tartozunk utódainknak és önmagunknak is.

Megyesi Mózes
(volt önkormányzati képviselő,
Fidesz, Erzsébetváros)

Zollerbá 2015.06.02. 17:05:47

Biszkuék győzelme /2013/
Ma az antikommunisták népe utcára vonul, hogy meghallgassa a megélhetési kommunistázókat és kommunista csatlósaikat a világ elkommunistásodásáról. Épül a posztkommunista Magyarország.

Biszku Bélát perbe fogják. Nincs jelentősége. Biszku Béla megnyerte ezt a pert. Biszku Béláék már réges-régen megnyerték ezt a pert. Egy korszak lezárul, az utolsó illúzió is szertefoszlik. Vesztettünk. Mi, antikommunista magyarok vesztettünk. A kommunisták nyertek. Minden szinten, szinte mindent. A 92 éves aggastyán pere jó summázata szánalmas helyzetünknek. Egy odadobott konc nekünk, a hülyéknek: „Nesztek, rágjátok!”

A kommunisták mindent megnyertek. Megcsinálták a rendszerváltást. Kitalálták az új, az ő demokráciájukat, megalkották hozzá az új rendszer új elitjét, a posztkommunista eliteket: a kulturális, a tudományos, a média, a gazdaság és a politikai eliteket mind ők alkották meg. Minden, amit ma Magyarországon látunk, az ő alkotásuk.

MDF, SZDSZ, Fidesz… ezeket Grósz Károly dolgozószobájában találták ki. Ők döntötték el, hogy kik kerülhetnek oda a húsos bödönökhöz a nagy újraelosztások idején. Ők döntötték el, hogy kik ülhetnek oda az „Ellenzéki Kerekasztalhoz”, mellyel el is dőlt, hogy kik lesznek az új rendszer szereplői. Ők adták a pénzt és a kapcsolati tőkét az új pártok szervezéséhez, de a ’90-es kampányhoz is. Aki nem volt megfelelő nekik, nem volt megbízható számukra, azt már a kezdet kezdetén eltaposták.

Miért nyerhettek ők?
Weimar vagyunk. Nagyhatalmi döntésre felülről ránk akasztották a demokráciát, mint egy rongyot. A magyar ember sosem volt antikommunista. Jó, ha egymillióan vagyunk ebben az országban antikommunisták. A magyar embert sosem érdekelte ez a kérdés. Csak minket, egymillió hülyét érdekelt, családi és erkölcsi okból. Csak nekünk, egymillió hülyének volt fontos, hogy a diktatúra utódpártja eltűnjön. Ebből csak mi csináltunk erkölcsi ügyet a magunk számára, a többinek ez soha nem volt ügy.

Ebben az országban jól, igen jól megélnek emberek az antikommunizmus bizniszből több mint 20 éve. Kihasználták az elkeseredésünket, a tehetetlen igazságérzetünket, a többség által meg nem értettségünket. Csak szavazatok voltunk nekik mindig is. Semmi több. Hittünk bennük még akkor is, ha sejtettük, hogy ők is abból az akolból valók.

Minden csak színjáték volt és szemfényvesztés. És a csillámpor szórás folytatódik, az antikommunizmus biznisz ma kapósabb üzletág, mint valaha. Nekünk, antikommunista magyaroknak megmondják, hogy ki a kommunista. A dolog már teljesen szürreális: kommunista lehet bárki és bármi. Egy wc-dekli, egy mozgó jármű, az Európai Unió vagy a német kancellár – nem számít. Időben változik, hogy éppen mi a kommunista, mert a kommunista az, akire, amire rámutatnak. És mi hisszük. Hisszük, mert hinni akarjuk. Mert nem akarjuk elhinni, hogy ennyire becsaptak minket azok, akik több mint 20 éve jól megélnek a kommunistázásból. Nem akarunk szembenézni a valósággal, azzal, hogy egy korszak lezárult, és mi vesztettünk. Meggyilkolt szeretteink, felmenőink már soha itt a földön elégtételt nem fognak kapni, de a megélhetési kommunistázók élhetnek boldogan, és szónokolhatnak az országgyűlésben arról, hogy ki itt a kommunista. A kommunista pedig köztük ül, ő is kommunistázik, és magában röhög rajtunk.

Mi vagyunk az az egymillió antikommunista magyar birka, aki meg is érdemli, hogy rajtunk röhögjön. Igaza van. Ő megcsinálta. Valóban megcsinálta.

Ma az antikommunisták népe utcára vonul, hogy meghallgassa a megélhetési kommunistázókat és kommunista csatlósaikat a világ elkommunistásodásáról. Épül a posztkommunista Magyarország.

Ügynöktörvény, lusztrációs törvény? – hiú ábránd. Ha megszületne, akkor is a posztkommunisták írnák meg, és úgy írnák meg, hogy nekik jó legyen. A hálózatok országában élünk. Posztkommunista hálózatok küzdenek egymással a hatalomért. A titok felfedése nem érdeke senkinek, mert amíg a titok titok marad, addig lehet zsarolni, embereket kézben tartani, hálózatot működtetni. A viszont zsarolási potenciál mindig biztonságban tartja ezt az elitet. Az utódpárt, és az ellen-utódpárt politikai váltógazdálkodása posztkommunista politikai rendszerünk stabilitásának alapja.

Az antikommunista harcot elvesztettük. Biszkuék nyertek. Őket már csak a Jóisten vonhatja felelősségre, és a földön nem, csak a túlvilágon nyerhetnek igazságtételt elhunyt családtagjaink, a kommunizmus áldozatai. Szégyellnünk kell magunkat azért, mert nem voltunk elég erősek ahhoz, hogy kiharcoljuk értük az igazságtételt.

Mostantól viszont azon kell lennünk, hogy szétverjük a posztkommunista Magyarországot, és helyén fölépítsük azt a polgári Magyarországot, amit már régen megálmodtunk! Ezzel tartozunk az áldozatoknak, tartozunk utódainknak és önmagunknak is.

Megyesi Mózes
(volt önkormányzati képviselő,
Fidesz, Erzsébetváros)

anyadmajma 2015.06.02. 17:07:36

@♔batyu♔: Te batyufasz, a fidesz vezérkarában jelen pillanatban több a volt mszmp tag és funkcionárius, mint az egész baloldalon együttvéve.
Ja, persze, megint olyan hülye vagyok, hogy azt hiszem érdekelnek téged a tények. Pedig nem is.

Zombi elvtárs · http://www.zombielvtars.blog.hu 2015.06.02. 18:04:36

Jó lenne, ha a hátralévő éveit börtönbe rohadva töltené. Kár, hogy a cimboráit már nem lehet bíróság elé hurcolni. Van olyan személy Magyarországon, akit a rendszerváltás után elítélték hasonló bűnökért? Régi ÁVH-s, stb? Bocsánat, fiatal vagyok és járatlan a témában, de valahogy egyre sem emlékszek.

kvadrillio 2015.06.02. 18:08:28

A ZSIDÓK MILLIÁRDOKAT KAPNAK FELÚJÍTÁSOKRA,(ZSINAGÓGÁKRA, ZSIDÓ TEMETŐKRE...) A MAGYAROK HADISÍRJAIRA MEG KALAPOZNI KEDLL ????? BASSZA MEGB !Latorcai Csaba: folytatódik a zsinagógák felújítása
2015-06-01 10:59:31
AJÁNLD ISMERŐSÖDNEK Cikk ajánlása NYOMTATÁS Nyomtatás Betűméret növelése Betűméret Betűméret csökkentése

Folytatódik a zsinagógák felújítása a holokauszt-emlékév után is - közölte Latorcai Csaba, a Miniszterelnökség kiemelt társadalmi ügyekért felelős helyettes államtitkára az M1 aktuális csatornán hétfőn.

A kormány 2014-re, a holokauszt 70. évfordulójára hirdetett emlékévet. Latorcai Csaba a hírműsorban azt mondta: a cél az, hogy a zsinagógák felújításával újra vallási vagy a helyi közösségi, kulturális élet színtereivé váljanak az épületek.

Felidézte, hogy a holokauszt idején a vidéki zsidóság 99 százalékát meggyilkolták, a zsinagógaépületek többsége évtizedek óta használaton kívül áll, vagy például boltként működik. Eddig mintegy 15 épület felújítását kezdték meg - mondta.

Tájékoztatása szerint idén kezdődik meg a szegedi zsinagóga, Európa harmadik, Magyarország második legnagyobb zsinagógája, "az egyetemes épített örökség emblematikus épülete" megújítása.

Latorcai Csaba a programmal kapcsolatban még februárban azt mondta, a zsidó kultúra és örökség megőrzése a kormány kifejezett szándéka, ezért 2015-ben is több kiemelt projektet támogat.

Közölte, 4,5 milliárd forintot biztosítanak az átfogó zsinagógarekonstrukciós programra a fővárosi Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga és az Alma utcai szeretetotthon felújítására, a miskolci és a szegedi zsinagóga állagmegóvási munkáira és a rabbiképző könyvtárának megmentésére.
Hadisírok felújítására gyűjtenek Székesfehérváron
Elindult Székesfehérváron az az adománygyűjtés, amely a hadiözvegyek és hadiárvák támogatását, valamint fehérvári katonai emlékhelyek felújítását célozza.
A Mind egy szálig elnevezésű jótékonysági akció egyik elindítója, Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium (HM) parlamenti államtitkára pénteken az M1 aktuális csatornának elmondta: a tíznapos akció keretében Székesfehérváron több érdekes programmal várják az adományozókat.

A jótékonysági programsorozat részeként pénteken nyílt meg a Szent István Király Múzeumban a Volt egyszer egy tisztikar című tárlat. A kiállításon Vargha Tamás az M1-nek elmondta: a programsorozat célja, hogy közösen emlékezzenek a világháborúkban harcolt katonákra, "akik hősök voltak mind egy szálig".

A május 21-i honvédelem napja és a jövő vasárnapi Hősök napja között megszervezett akció keretében a programok mellett Székesfehérvár belvárosában a Magyar Honvédséghez, a honvédelem ügyéhez kötődő civil szervezetek önkéntesei több standnál is gyűjtik az adományokat. A jótékonykodók székesfehérvári gyermekek által készített pünkösdi rózsát kapnak.

Az államtitkár azt mondta: az adománygyűjtés egyre sikeresebb. Az első évben az első világháborúban elhunyt Nemes Szalay Miklós hadnagy, míg tavaly a második világháborúban elhunyt repülőhadnagy, Pozsonyi István síremlékét újították fel.

kvadrillio 2015.06.02. 18:09:51

Budapesti zsinagógák

Alma utcai imaterem (ortodox)
Bethlen téri zsinagóga (status quo)
Dessewffy utcai zsinagóga (ortodox)
Dohány utcai zsinagóga (neológ)
Dózsa György úti zsinagóga (jelenleg vívóterem - mellette imateremben van neológ közösség)
Frankel Leó utcai zsinagóga (neológ)
Hegedűs Gyula utcai zsinagóga (status quo)
Hősök temploma (neológ)
Hunyadi téri zsinagóga (neológ)
Kazinczy utcai zsinagóga (ortodox)
Bét Sálom zsinagóga (hagyományőrző)
Keren Or imaterem (Chabad Lubavics)
Lágymányosi zsinagóga (TIT központ)
Nagy Fuvaros utcai zsinagóga (status quo)
Óbudai zsinagóga (Chabad Lubavics)
Páva utcai zsinagóga (neológ)
Pesterzsébeti imaház (neológ)
Rabbiképző zsinagógája (neológ)
Rákospalotai zsinagóga (nem működik) – Országos Széchényi Könyvtár raktára
Rumbach utcai zsinagóga (status quo, nem működik)
Szeretetkórház imaterme (neológ)
Teleki téri zsinagóga (szefárd)
Thököly úti zsinagóga (neológ)
Újpesti zsinagóga (neológ)
Vasvári Pál utcai zsinagóga (Chabad Lubavics)
Visegrádi utcai zsinagóga (ortodox)
Zuglói zsinagóga (neológ)

Zsinagógák más településeken

Bajai zsinagóga (városi könyvtár és művelődési központ van benne)
Berettyóújfalui zsinagóga (jelenleg vasraktár)
Békéscsabai zsinagóga *
Debreceni zsinagóga *
Debreceni ortodox zsinagóga - kihasználatlanul áll, de a hitközség tulajdona, látogatható
Egri zsinagóga (kiállítóteremként funkcionál)
Egri kis zsinagóga (alkalmi kiállítóterem)
Esztergomi zsinagóga (kiállítóteremként funkcionál)
Gyöngyösi zsinagóga (Üzletházként működik)
Győri zsinagóga (kiállítóteremként és koncertteremként funkcionál, a hozzáépült szárnyban van a győri egyetem zeneművészeti kara)
Hódmezővásárhelyi zsinagóga*
Karcagi zsinagóga
Kecskeméti zsinagóga (1974 óta Tudomány és Technika Háza)
Kecskeméti ortodox zsinagóga (1991 óta Magyar Fotográfiai Múzeum)
Kiskőrösi zsinagóga (ma adventista imaház)
Kisvárdai zsinagóga (múzeum)
Kőszegi zsinagóga (felújítandó állapotú)
Mádi zsinagóga
Makói ortodox zsinagóga
Mátészalkai zsinagóga
Mezőcsáti zsinagóga (Üres, funkciótlan)
Miskolci zsinagóga (Kazinczy u.) *
Nagykanizsai zsinagóga (Üres, funkciótlan)
Nagykőrösi zsinagóga*
Nyíregyházi zsinagóga
Paksi zsinagóga (városi könyvtár)
Pápai zsinagóga
Pécsi zsinagóga *
Soproni ó-zsinagóga
Sümegi zsinagóga (ma gyermekkönyvtár)
Szegedi zsinagóga honlapja *
Szekszárdi zsinagóga (Művészetek Háza)
Szentesi zsinagóga (1998 óta Városi Könyvtár)
Szolnoki zsinagóga (Képtárként működik)
Szombathelyi zsinagóga (Bartók Béla Zeneiskola)
Szombathelyi ortodox zsinagóga (Üzletek működnek benne)
Tatai zsinagóga (Görög-Római Szobormásolatok Múzeuma)
Tokaji zsinagóga
Váci zsinagóga *
Várpalotai zsinagóga (Jelenleg a Nagy Gyula Galéria működik benne)
Verpeléti zsinagóga (tűzoltószertár)[1]
Zalaegerszegi zsinagóga (Városi Hangverseny- és Kiállítóterem)
süti beállítások módosítása