Mert a politika is lehet érdekes

PoliPraktika

PoliPraktika

Emberi jogok és Biszku?

2015. január 17. - Herczeg Sándor

Kissé csodálkozom, hogy Biszku Béla az Emberi Jogok Európai Bíróságához kíván fordulni Strasbourgban. Ugyanis halvány fogalma sincs az emberi jogokról. Hacsak annyiban nem, hogy egész életében lábbal tiporta.

biszku.jpeg

Biszku Béla és Kádár János.

A volt belügyminiszter felbujtóként elkövetett szándékos emberöléssel megvalósított háborús bűntett és bűnpártolással megvalósított háborús bűntett miatt, valamint lőszerrel visszaélés és kommunista bűnök tagadása miatt tavaly májusban első fokon öt és fél év börtönbüntetést és 10 év közügyektől eltiltást kapott.  Ne feledjük el azt sem, hogy a korszak egyik legnagyobb hatalmú politikusaként legalábbis közvetett felelőssége volt a salgótarjáni sortűzben, ahol közel félszázan lelték halálukat.

Ők:

Andó Imre Adolf (14 éves), Angyal Pál (43), Balázs József (31), Bártfai József (30), Benkő Imre (59), Chmell Tibor (17), Dávid Lajos (25), Fekete Imre Nándor (26), Fekete József (19), Fényes Ilona (17),  Fényes Sándor (24), Gálfi János (22), Gubányi Ferenc (45), Havasi László (17), Kakuk József (10), Kiss Gábor (17), Kiss István (22), Kluka József (15), Koczka László (18), Kosléder László (22), Kostyál Endre (28), Kruna János (21),Mihály Ilona (18), Molnár Józsefné Huszár Gizella (26), Molnár Zsigmond (45), Nagy Béláné Bozó Magdolna (20), Nagy Sándor (50), Németh Ferenc (27), Pallai József (20), Peresi Ilona (21), Ravasz István (18), Sály Miklós (20), Szabó Gyula (24), Szabó János (21), Szarvas Pál (30), Szőke Zoltánné Lantos Ilona (38), Telek Erzsébet (22), Telek Ilona (23), Tóth András (19), Tóth Sándor (31), Tóth Sándor (46), Vámos Józsefné Varga Jolán (26), Vilcsek Ilona (27), Vlcsovszki Rezső (50), Dr. Wágner Jenőné Dubovszky Sarolta (42), Zaff József (18).

salgotarjanisortuz.jpg

 Fotó: Magyar Hírlap, archívum

Vajon ők fordulhattak bármilyen bírósághoz? Rokonaik, szüleik, vagy éppen gyermekeik szólhattak közel 40 esztendőn át bárkinek az akkor történtekről? Tüntetni sem volt joguk, golyókat kaptak érte.

Biszku Béla nem ismeri el a magyar bíróság illetékességét, ami alapjában véve nevetséges lenne, ha nem lenne vérlázító. Úgy gondolom, hogy Biszku most pont azzal a demokrácia adta lehetőséggel él vissza, amely az ő regnálásának idején még papíron sem létezett, ezért erre hivatkoznia több mint gyalázat. A volt belügyminiszternek semmilyen erkölcsi alapja nincs arra, hogy egy olyan eszmerendszer eredményeibe kapaszkodjon, amiben ő nem hisz, sőt, ami ellen évtizedekig minden erejével küzdött.

Ez képmutatás és szembeköpése mindannak, amiért az 1956 után akasztófára juttatott forradalmárok, sőt a sortüzekkel lekaszabolt, jórészt polgári áldozatok küzdöttek. Biszku és ügyvédje a minapi tárgyaláson politikai hecckampányról beszélt, ami annak függvényében még érdekesebb, hogy az Amerikai Egyesült Államokban tavaly bíróság elé állítottak egy volt lágerőrt, Johann Breyer-t. Van más példa is. Heinrich Boere a Waffen SS önkénteseként Dániában vett részt gyilkosságokban 1943-ban és 1944-ben. Egysége 54 civil haláláért volt felelős, ő maga három ember meggyilkolását ismerte el. A háború után Németországban bujkált, távollétében halálra ítélték, majd évekig hiába próbálták elérni a kiadatását. Ugyancsak évekig tartott, mire sikerült német bíróság elé állítani, 2010-ben életfogytig tartó börtönre ítélték, annak letöltését 90 évesen kezdte meg.

boere2.jpg

 Heinrich Boere. Fotó: AFP.

Éppen ezért hiszem, hogy kettős mérce ezekben az esetekben nem lehet. Ha őket elítélték – teljesen jogosan –, akkor a 93 éves Biszku Bélának is ülnie kell. A kor ugyanis nem érdem, hanem állapot. A hecckampány pedig az, ha visszaélnek azokkal a lehetőségekkel, amit az előző rendszerben ők soha, senkinek nem adtak meg…

Az ügyészség által a Biszku Bélának helyesen indítványozott életfogytiglani börtönbüntetést a salgótarjáni sortűz fiatalkorú áldozatainak meg nem született gyermekei már nem tudják kérni. Ezért kell nekünk.

Emberi jogunk. Erkölcsi kötelességünk.

A bejegyzés trackback címe:

https://polipraktika.blog.hu/api/trackback/id/tr467081789

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2016.02.28. 16:32:17

Az őrült tengerész

Háborgó tengeren, tomboló vész
Törékeny bárkáján, részeg tengerész
Veszett táncát járja, hullámok hátán,
Vele örül, és rajta röhög a sátán!
Hajója széttört rég darabokra
Ő rábíz mindent, a habokra!
Mi leszakadt róla, vesszen!
Csak a kormányos, Ő lehessen!
Inog, bukdácsol, recseg a bárka,
S Ő nem bánja, hogy ez a hazája!
Élete még a megmaradt padló,
Haláltáncát járja, a megtépett hajó!
Ha roncsait pusztulni hagyja,
Elpusztul végül, e kicsinyke haza!

1986. 06. 20.

Látomás 1987-ből

A válság tovább éleződik
A hazugság lelepleződik,
Teóriák dőlnek halomba
Rohanunk a forradalomba.

Kötvényes finánctól retteg,
Nyugdíjas kenyeréért reszket.
Rendőr int nyugalomra,
Rohanunk a forradalomba.

A kezdet a világ válsága volt,
Álpróféták, ma szerencselovagok.
Munkára biztat a lomha,
Rohanunk a forradalomba.

Átestünk mint Zsófi a taligán,
Hasunkba néhány fok maligán!
A tömeg, bámul ám bambán,
Mindahány átvert, félre vezetett
Ez hová is vezetett?
Utóirat 2013. október 31.

Magyar Macbeth

Zúg a fülébe, ítélet harangja
Akkor is, ha csak ő hallja!
Tépett idege, helyet nem lel
Ajtó mögött, gyilkost képzel!
Félszét szolga, sehogy nem érti,
Magas a gyilkos logika néki.
Tettének súlya, egyre nyomja.
Néki járna, az, az akasztófa!
Nyomja, kínozza, gyötri,
Nem hagy nyugalmat neki
Azt napot, soha nem felejti,
Saját tettét, egyre rettegi!
Elűzné hát az, idegent,
Békét lelhetne, ide bent!
Szeme zavaros, arca ráng,
Fél egyszer a bumeráng,
Egyszer, fejére visszaüt.
Gyilkost keres mindenütt!
Jogát a nép visszaveszi,
Azt vérén, keresztül teszi!

"Tábornok mutat jó példát,
Megleckézteti elvtársát,
Megmutatja: ő nem viccel,
A szájába belevizel."

"Kádár bunkó, de nagyon tanulékony, intelligens, mint egy csatornapatkány – jellemezte őt Kornis Mihály –, rettentően ebbe a XX. századi börtön államvilágba, latrinalétbe való figura (volt); mintha Jaroslav Hasek legnyomasztóbb kelet-európai rémálma öltött volna alakot vele: a szimpatikus smasszer..."
„az 59 évvel ezelőtti gyilkos sortűz minden ok és provokáció nélküli borzalmas tett volt“.Egerben szónok felidézte, a forradalmat és szabadságharcot a világ legnagyobb, túlerőben lévő hadseregének szuronyaival és lánctalpaival sikerült leverni. Hitler 4000 tankkal Oroszországot, Hruscsov Magyarországot támadta meg! Behívóját éltessétek! A hatalomra került bábkormány és pribékjei pedig „ocsmány, aljas, Haynaut megszégyenítő megtorlást kezdtek országszerte” – tette hozzá.
süti beállítások módosítása