A futball és a politika kapcsolatára számtalan hazai esetet lehetne említeni. A magyar válogatott nemrégiben véget ért EB-szereplése pozitív példa, hiszen évtizedek óta nem ünnepelték együtt a nemzeti tizenegyet olyanok, akik egyébként talán nem is ülnének le egy asztalhoz. A foci erejére jellemző, hogy az Aranycsapat által 1954. július 4-én meglepetésre elveszített világbajnoki döntő három napig tartó zavargásokat okozott Budapesten, melyet a karhatalomnak kellett levernie. Számtalan forrás áll rendelkezésre focistáink későbbi sorsáról, így tudjuk, hogy Buzánszky Jenő 2015. januári halálával már mindenki az égi futballpályán rúgja a bőrt. Az általános megdöbbenést okozó német csapatból viszont ketten még ma is élnek, egyikük a legidősebb futball világbajnok.
Amilyen eufória övezte a Dzsudzsák Balázs vezette válogatottat, olyan várakozás előzte meg a svájci világbajnoki döntőt is, melyet 2:0-ról fordítottak meg a németek úgy, hogy korábban 8:3 arányú vereséget szenvedtek el tőlünk a csoportkörben. A kommunista vezetés éppen ezért valóságos népünnepélyt várt július 4-én, szinte senki sem tudta elképzelni, hogy a finálé után ne Puskás Ferenc emelje fel a világbajnoki trófeát.
Fritz Walter és Puskás Ferenc kézfogása az 1954-es döntőn
(a fotó forrása: nemzetisport.hu)
A mindig éber és mindenhol ellenséget látó rezsimet ezért váratlanul érte a kudarc, arra azonban nem is számítottak, hogy a felháborodás olyan mértékű lesz, ami szabályos utcai összecsapásokba torkollik. A Sipos András és Donáth Péter által készített „A nagy válságtól a rendszerváltásig” címet viselő tanulmányban megtalálható az a rendkívül tanulságos, szigorúan titkos jelzéssel ellátott jelentés, melyet Kiss István rendőr alezredes, a Belügyminisztérium budapesti főosztályvezető rendőri helyettese írt 1954. augusztus 14-én:
A labdarúgó világbajnokság elvesztésével kapcsolatban, folyó évi július hó 4-én, 21 órakor, a November 7. téren, kb. 3-4000 főnyi tömeg gyűlt össze. Ezen tömeg a labdarúgó világbajnokság elvesztését vitatta, amikor is a tömeg hangulata egyre emelkedett, mely alkalommal Sebes Gusztáv és Puskás Ferenc ellen kezdtek tüntetni. A tömeg újságokból fáklyákat készített, és elindult az OTSB felé, majd az OTSB-hez érve, Sebes és Puskás elleni jelszavakat kiabálta, innen tovább haladtak a Stúdióhoz. Útközben a tömeg állandóan növekedett, részben kíváncsiskodókkal, részben pedig újabb tüntetőkkel. A Stúdióhoz érve, annak kapuját, az ott lévő államvédelmi őrség biztosítása ellenére, betörték, utána kb. 150-200 fő az udvarra behatolt azzal a szándékkal, hogy a rádión keresztül Sebesnek és Puskásnak üzenjenek: „ne jöjjenek haza, mert ki lesznek végezve.” Fent jelzett tömeget a Biztosító Alosztálytól és a kerületektől sürgősen kivezényelt egységgel a Stúdió udvarából kiszorítottuk, és a környező utcákban szétoszlattuk. Ez az intézkedés kb. 23.30 órakor fejeződött be. Ezek után a várható újabb gyülekezési területeken és azok környékén, az illetékes kerületi osztályokkal, fokozott járőrszolgálatot rendeltünk el. Július 5-én, már a délelőtti órákban voltak csoportosulások a Nemzeti Színház előtt, a körúti totózó helyiség előtt. Este, kb. 20 órára, már kb. 3-4000 ember verődött össze, és ez a tömeg még egyre növekedett. A tömeg hangulata mind emelkedettebb lett, állandóan tüzelték egymást Sebes és Puskás ellen, nevezettek kivégzését hangoztatva, valamint azt, hogy „aki magyar velünk tart”
Ellepték a József körutat, a Nemzeti Színház környékét, majd a Szabad Nép-székház előtti területet. A Szabad Nép-székháznál sportújságot követeltek, egyben az egész jelzett terület közlekedését, szabad forgalmát megbénították. A közlekedés és a közrend helyreállítása céljából a rendelkezésünkre álló, kb. 200 főnyi karhatalommal a fenti területről eloszlattuk. A tömeg azonban a Rákóczi útra és a Lenin körútra ismét összetömörült, sőt időközben kb. 8-10.000 főre emelkedett, az említett két útvonalon felvonulást rendeztek, továbbra is Sebest, Puskást gyalázták, és útjukba kerülő villamosok áramszedőjét lehúzták, autóbusz ablakot törtek be és egy személyautót felborítottak, a totózó ablakait betörték. A tömeg a továbbiakban, részben az OTSB, részben a Stúdió elé nyomult, ahol újabb karhatalmi erő közbenjöttével megakadályoztuk az épületekbe való behatolást, és oszlatni kezdtük a tömeget. A tömeg innen el is oszlott, de visszament a Nemzeti Színházhoz, és ismét a Rákóczi utat és Lenin körutat lepte el. Az itt is közben kb. 4-500 főre emelt karhatalmi erővel a főútvonalakról a kisebb mellékutcákba szorítottuk a tömeget, így a kisebb csoportokat 23-24 óra körüli időben sikerült teljesen feloszlatni. A feloszlatás - tekintettel a tömeg felizgatott hangulatára - nem ment simán, több ízben a tömeg és a rendőrség közötti összeütközésre került sor. Július 6-án, a Nemzeti Színház előtt ismét kísérlet történt a tüntető elemek részéről a csoportosulásra, kb. 21 órakor. 3-4000 ember a hangadókkal együtt ugyan ismét összejött, azonban már tömörülni egységesen nem tudtak, mivel a karhatalmi egységek az előző tapasztalatok alapján szervezetten akadályozták meg a tömörülést. Ugyanis a területet körzet- és részlegparancsnokságokra felosztva biztosítottuk: I. körzet: Nemzeti Színház, II. körzet: November 7. tér, 1./ részleg: Stúdió, 2./ részleg: OTSB, 3./ részleg: Baross tér. A tömeg teljes feloszlatása kb. 23.30 órakor befejeződött, közben azonban a közrendvédelmi erők és a tüntetők között több összeütközés történt. Már a 6-i tüntetések alkalmával több olyan értesülés jött a tömeg felől, hogy 7-én a labdarúgó csapat a Keleti-pályaudvarra érkezik, ezért ott fognak gyülekezni. Az értesülések alapján 7-ére a körzet- és részlegparancsnokságokat a követelményeknek megfelelően átcsoportosítottuk, hogy legelsősorban biztosítottuk a Keleti pályaudvart és környékét, ezenkívül a Nyugati és Déli pályaudvart is biztosítottuk kisebb erőkkel, mivel a tömegből olyan hangok is érkeztek: „lehet, hogy másik pályaudvaron fogadják a csapatot”. Az átcsoportosítás helyességét bizonyította az, hogy 7-én már a reggeli órákban több kísérlet történt a tüntető elemek részéről a Keleti pályaudvar előtti térségben való csoportosulásra. Ezeket a kísérleteket az ott lévő erőkkel csírájában sikerült felszámolni, kivéve egyet, amikor is kb. 3.000 fő a Keleti pályaudvar érkezési oldalán összegyűlt, ennek a szétoszlatásához a Biztosító alosztály századát kellett igénybe venni. Ez alkalommal a tömeg ellenállása már jóval kisebb volt, mint az előző napokban. A pályaudvarok biztosításán kívül megszerveztük az operatív és közrendvédelmi beosztottakkal Sebes Gusztáv, Puskás Ferenc és Szepesi György lakásának biztosítását. Ezeknek a biztosító részlegeknek a felhasználására azonban sor nem került, így kb. 24 órakor a hazaérkezés zavartalanul megtörténhetett. A tömeget - összetételét illetően - három részre lehet bontani. Az első részre, akik lényegében a hangadók voltak s akik a tüntetést megkezdték, fiatal, 16-20 éves jampecok, huligán elemek, akik egyébként is - mérkőzések után - a Rozmaring espressó látogatói és a Nemzeti Színháznál lévő totózó előtt szoktak tartózkodni. Voltak közöttük többen, akik ismert Kinizsi „B” közép drukkerek. A tömeg másik része, különösen az első és második napon, dolgozó emberekből tevődött ki, akik igen nagy sportrajongók, s felháborodásukban, vagy elkeseredésükben csatlakoztak a rendzavaró jampecekhez. A harmadik rész kíváncsiskodókból tevődött össze, akik egyébként is az utcán sétáltak és a tömeg magával ragadta őket. Ezt az értékelést bizonyítja az előállított személyek összetétele is, akiknek jelentős része 16- 20 éves jampecokból állt. Az intézkedések során 472 személyt állítottunk elő, ebből 11 főt adtunk át az ügyészségnek izgatás, közvagyonrongálás, illetve hatósági közeg elleni erőszak miatt. 461 személlyel szemben büntető parancsot bocsátottunk ki, akikre 50-100 Ft-ig terjedő pénzbüntetést szabtunk ki, közbotrány okozás címén.
Az előállított személyek összetétele:
Munkás 312
Alkalmazott 54
Értelmiségi 48
Tanuló 58
Az előállított, munkás foglalkozásúaknál meg kell jegyezni, hogy azoknak jelentős része deklasszált, jampec öltözködésű és magatartású személy. Megállapítottuk, hogy a tüntetés hangadói ezen deklasszált, jampec-öltözetű egyének voltak. A diákok névjegyzékét az illetékes DISZ-szervezetnek és az iskoláknak meg fogjuk küldeni, és ugyanilyen értesítést küldünk a munkahelyekre is. [...]
Az addig általános megbecsülésnek örvendő és istenített Aranycsapat ilyen szintű fenyegetése nyilvánvalóan nem csupán nekik, hanem a rendszer spanyolcsizma-szerű szorítása ellen is szólt, a gőzt pedig csak így tudták levezetni. Alig két esztendő múlva ez a harag már konkrétan az állampárt és vezetői ellen irányulva csúcsosodott ki az 1956-os forradalomban, melyet követően a nemzeti válogatott meghatározói tagjai közül Puskás Ferenc, Czibor Zoltán és Kocsis Sándor külföldön maradt. Szerencsére a szurkolók megbocsátottak kedvenceiknek és soha nem felejtették el azt, amit a hazájukért tettek, hiszen mind a mai napig a legnagyobb magyar sportolók között emlegetik őket. További életpályájukról számtalan írás és könyv született, az őket meglepetésre legyőző és életük meccsét játszó németekről azonban kevesebb, holott hazájuk diadalmámorban fogadta a német csapatot.
A döntőn óriási napot kifogó hálóőr, Anton Turek 1957-ig játszott a Borussia Mönchengladbach csapatában. Teljesítményére jellemző, hogy egy német sportriporter Istenhez hasonlította a kapust, aki 65 évesen hunyt el Neuss-ban. A hátvéd szerepkörben játszó Josef Posipal csak 1951-ben lett német állampolgár - addig román volt -, ezt követően 32-szer húzhatta magára a címeres mezt. 1958-ig a Hamburger SV csapatát erősítette. 1997-ben, 69 esztendősen szívelégtelenségben hunyt el Hamburgban. Werner Liebrich – aki a csoportmeccsek során súlyos sérülést okozott Puskásnak – 1962-ig a Kaiserslautern csapatát szolgálta, majd 1965-ben rövid ideig vezetőedzője is volt. 1995-ben halt meg 68 évesen. Werner Kohlmeyer 1960-ban vonult vissza az aktív labdarúgástól, további élete viszont sikertelenül alakult, hiszen elvált és elszakadt gyermekeitől is. Bánatát alkoholba fojtotta, majd mindössze 49 évesen, 1974-ben meghalt. Karl Mai, aki fedezet volt, 1963-ig az FC Dornbirn csapatában focizott, majd az ESV Ingolstadt vezetőedzőjeként tevékenykedett. A „Charly” becenévre hallgató sportoló 1993-ban hunyt el, 64 évesen. A német gárda emblematikus figurája volt a „Der Boss” becenevű, a döntőn két gólt is szerző Helmut Rahn, aki 1960-ig 40 válogatott mérkőzésen 21 találatot jegyzett. Pályafutása befejezése után a nyilvánosságtól visszavonulva élt, alkoholproblémával küszködve. A 74. születésnapja előtt három nappal, 2003. augusztus 14-én érte a halál Essen-ben. Az 50-es és 60-as évek legnépszerűbb labdarúgója volt az a Max Morlock, aki 472 mérkőzésen 294 gólt ért el a Nürnberg színeiben, míg a válogatottban 21 találatig jutott, melyből egyet a döntőn szerzett kétgólos magyar vezetésnél. 1994-ben hunyt el, 69 évesen. 1995-ben az 1. FC Nürnberg stadionja előtti teret Max-Morlock-Platz-ra keresztelték át a tiszteletére. A Walter-testvérpár fiatalabbik tagja a csatár Ottmar Walter volt, akinek a VB-finálé volt karrierje csúcspontja. Húsz válogatottságig jutott, melyeken összesen 10 gólt jegyzett. 80. születésnapján, 2004. március 3-án megkapta a Németországért érdemrend keresztjét. A Fritz Walter Stadion északi lelátójához vezető ajtót 80. születésnapja alkalmából Ottmar Walter-kapunak nevezték el. 2013-ban, 89 évesen elhunyt. Bátyja, a csapatkapitány Fritz Walter a német labdarúgás ikonikus figurája. 1959-ig, több mint 21 éven át játszott a Kaiserslautern csapatában, 411 meccsen 380 gólt lőtt és 61-szeres válogatott volt. 1985-ben klubja róla nevezte el a stadionját. 2002-ben, 81 éves korában hunyt el Enkenbach Alseborn-ban.
Az 1954. július 4-i német kezdőcsapat két tagja él még. Az idén töltötte be 84. életévét Horst Eckel, aki 1966-ig volt aktív játékos. A fedezet szerepkörben a csapatot erősítő labdarúgó a világbajnoki cím mellett két ízben lett német bajnok. Jövőre lesz 90 éves a csatár Hans Schäfer, aki részt vett az 1958-as és 1962-es világbajnokságon is. Három évvel később vonult vissza 39-szeres válogatottként és egy olyan pályafutás után, melynek során közel 400 meccset játszott a Köln színiben és azokon összesen 254 gólt lőtt. Jelenleg ő a legidősebb még élő, világbajnoki címet szerzett futballista.
