Mert a politika is lehet érdekes

PoliPraktika

PoliPraktika

Előválasztás helyett casting

2021. június 09. - Herczeg Sándor

Az ellenzéki előválasztás gondolata 2010 óta a legjobb ötlet volt. Konkrétan arra adott lehetőséget, hogy minden egyes választókerületben az ott élők dönthessenek a kormánypártok ellen induló számukra legesélyesebb jelöltről. Az ellenzék ezzel valóban megülhette volna a demokrácia ünnepét, hiszen a helyzet úgy állt, hogy ebbe a versenybe gyakorlatilag bárki benevezhet(ett), legyen az párt-, vagy civil aspiráns. Az ígéret az volt, hogy szabadon, saját elvek és szimpátia alapján a részt vevő hat párt (jelenleg az Új Világ Néppárttal már 7) jelöltjei sárdobálás-mentes, pozitív kampánnyal fogják meggyőzni az embereket arról, vajon melyikük győzheti le a Fidesz-KDNP-t. Tisztességes versengésben, ahogyan ez egy demokráciában szokás. Sok-sok beszéd hangzott el arról, hogy a végül állva maradó egy jelölt mögé a többiek fegyelmezetten sorakoznak majd fel. Ami nem is lett volna probléma, hiszen az összefogás ténylegesen arról szól, hogy a voksokat igyekeznek maximalizálni.

De nem így történt, s ehhez elég ránézni a budapesti 18 választókerület jelenlegi állására. Ha a korábbi, a DK által konkrétan ki is jelentett ígéret válik valóra, akkor a hat pártnak – DK, Jobbik, LMP, Momentum, MSZP, Párbeszéd – lenne minden választókerületben 1-1 jelöltje. Azaz, ha az MSZP-Párbeszédet már eleve koalíciós partnernek tekintjük, akkor 90. Ezzel szemben ez a szám június 9-én 41.

Érdemes megnézni a következő táblázatot, amely a budapesti 18 egyéni választókerület a cikk írásának időpontjában aktuális előválasztási helyzetét tükrözi.

elovalasztas_kepkent.png

Még messze nem jelentette minden párt a saját emberét, de a fentebb említett 41 főre már most is jut pluszban 25 olyan hely, ahol a másik aspiránsát támogatják, tehát eleve letettek az indulás jogáról vagy visszaléptek. Mindez azt jelenti, hogy az öt párt és az MSZP-Párbeszéd szövetség előre lemondott összesen 25 saját jelöltjéről, ami közel 28 százalékos arány. Nyilván ennek a folyamatnak nincs vége, a visszaléptetett vagy el sem indított jelöltek száma napról napra nő, s nem csupán a fővárosban, hanem vidéken is.

Erre remek bizonyíték a Veszprém megyei 3., tapolcai székhelyű választókerület, ahol a DK Sibak Andrást vonta vissza a jobbikos Rig Lajos kedvéért. Sibak több évig a város polgármestere volt, majd parlamenti képviselő. A visszalépés kapcsán nem különösebben magyarázkodott, ugyanakkor Facebook-os közösségi oldalán lazán nyilvánosságra hozta Varju László neki írt levelét, amelyben a DK alelnöke „több mint 40” választókerületben történt egyezkedésről tájékoztatta, amibe Sibak is beleesett – hátrányára. (Hozzáteszem, hogy Sibak oldala nem kifejezetten tobzódik a kedvelőkben, akiknek a száma összesen 136, így ez a levél sem okozott visszhangot.)

sibak_andras_rig_lajos_varju_laszlo.png

A Békés megyei 1., békéscsabai székhelyű választókerület DK-s jelöltje Boldis Katalin lett volna, az ő közösségi oldalán még áprilisban Dobrev Klára aláírásával jelent meg egy szórólap, ahol így írt:

boldis_katalin_20210416.jpg

„Mivel Katalint személyesen is ismerem, biztosan tudom, hogy ő a legalkalmasabb a feladatra, aki tisztességgel és kemény munkával fogja meghálálni a bizalmát. Az Ön körzetében az ő győzelme a kulcs ahhoz, hogy 2022 után egy élhető, demokratikus és szabad európai magyar köztársaságban élhessünk.”

Két hónap sem telt el, hiszen június 8-án következett a bejelentés, hogy Boldis már nem jelölt, a DK a jobbikos Stummer Jánost támogatja helyette. Dobrev ezúttal ezt közölte a választókkal:

stummer_dobrev_20210608.png

„Éppen egy ilyen emberre van szükség ahhoz, hogy 2022-ben itt is győzni tudjunk, ezért a DK Stummer Jánost támogatja az őszi ellenzéki előválasztáson.”

Ha visszakanyarodunk a fővárosba, akkor azt látjuk, hogy a 18 budapesti egyéni választókerületből csupán 2 akad, ahol még nem történt visszalépés/át-támogatás, (X. és XIII. kerület) a többi helyen már mindenhol eredményre vezettek a háttértárgyalások, melyekből egyetlen tényezőt zártak ki: a választókat. Azokat, akiknek a kedvéért és érdekében tulajdonképpen az egészet kitalálták, s akiknek jelentős, exponenciálisan növekvő hányada ezt egyre többször teszi szóvá érdemes megnézni Jakab Péter Facebook-oldalát Nemes Gábor DK-jelölt támogatása kapcsán ­­– a közösségi médiában.

Félreértés ne essék. Az nem lenne gond, ha az előválasztás UTÁN egy jelölt állna szemben a Fidesszel, hiszen ez azt feltételezi, hogy őt az ellenzéki szavazók választották ki egy demokratikusan megrendezett voksoláson. Ez lenne rendjén. Most viszont az a helyzet, hogy a választók helyett a pártvezetők MÁR ELŐRE eldöntötték, – a kerületekben élők megkérdezése nélkül – hogy ki a legesélyesebb.

Magyarul kitaláltak egy előválasztást, ahol majd a nép dönt, majd a döntés előtt egy csomó helyen megegyeztek, a választókat pedig szinte kész helyzet elé állították. A 18 budapesti választókerületből 16-ban. Eddig – holott korábban a Republikon Intézet elég világosan fogalmazott az előválasztásra tett ajánlásában, amelyben kétfordulós választókerületi formát képzelt el. Ez végül nem ment át, miközben az feleslegessé tenné a most látható „füstös szobákban megbeszélt” alkukat, melynek visszásságát a miniszterelnök-jelöltek közül Márki-Zay Péter egyébként pontosan ezekkel a szavakkal bírálta.

A kérdés az, hogy a jelenlegi, előválasztás előtti casting miben demokratikusabb és különb attól, amikor a Fidesz átalakította a választási rendszert és újraszabta a választókerületeket? Semmiben. Minden pontosan ugyanúgy történik, mint korábban: az egyes pártok vezetői pusztán hatalomtechnikai szempontok, a majdani minél nagyobb parlamenti frakció létrehozása reményében előre lezsírozzák azt, szerintük ki és hol nyerhet, aztán majd megpróbálják azt a látszatot kelteni, hogy az ellenzéki érzelmű választók döntenek. Mindez azonban csak vetítés lesz az összes olyan településen, ahol lepacsizták egymás előzetes támogatását, netán visszaléptek, ezzel csökkentve a kínálatot, amit szimpatizánsaik elé tárnak. Ez így nem demokratikus, csupán annak illuzórikus látszata.

Az ok egyszerű, csak ezt a pártok soha nem fogják kimondani: nem bíznak a választókban, pontosabban nem hisznek abban, hogy az őszi voksolás során ők majd tényleg a Fidesszel szemben legesélyesebb aspiránsra teszik a legtöbb X-et. Mivel ezt mégsem közölhetik a saját táborukkal, inkább megpróbálják szűkíteni azt a kört, amiből a végén választani lehet: eleve nem indulnak, netán visszalépegetnek egymás javára, magyarul nem a jelölteket, hanem a választópolgárokat irányítják. Sőt az is elképzelhető, hogy nem hisznek egy olyan mérvű előválasztási részvételben, amely legitimizálhatja a győztes jelöltek erejét. 

Ősszel el fog dőlni, hogy ez helyes taktika-e, de ettől függetlenül lassan az a szituáció áll elő, mint amikor a vicces anya megkérdezi a gyermekét, ebédelne-e, mire az visszakérdez: miből lehet választani? A válasz: kettőből -  eszel vagy nem.

A bejegyzés trackback címe:

https://polipraktika.blog.hu/api/trackback/id/tr3116587366

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ulpius66 2021.06.09. 21:23:37

"Szólj hozzá!"
(ezzel buzdítanak kommentelésre.....)

HÁT EHHEZ NEHÉZ BÁRMIT HOZZÁSZÓLNI!

AZ ELSŐ SZÓTÓL AZ UTOLSÓIG EGYETÉRTEK VELE!!!!

ulpius66 2021.06.09. 21:28:38

Dehogy lesz itt ballibsi előválasztósdi!

A liberál-fasiszta SoroSS-elvtárs magyarországi sameszei a Bitó-szalonban felolvassák, hogyan döntött a gazdi: MELYIK VÁLASZTÓKERÜLETBEN KI INDUL ÉS KÉSZ!

TERMÉSZETESEN UGYANEZ LESZ A BALLIBSI LISTÁVAL IS.....

A SOK HÜLYE BALLIBSI VÁLASZTÓ, MEG HITT AZ ELŐVÁLASZTÓSDIBAN.....

ulpius66 2021.06.09. 21:32:03

A legnagyobb átbaszás persze nem is a ballibsi választókat érte, hanem azokat a ballibsi jelölteket, AKIK TÉNYLEG HITTEK ABBAN, HOGY LESZ ELŐVÁLASZTÓSDI!!!!!!

NYILVÁNVALÓAN EZEKNEK AZ ÁTVERT EMBERKÉKNEK JÓ ZSÍROS ÁLLÁSOKAT ÍGÉRTEK BE AZ "ÖNKÉNTES" (HAHAAHHHAAAAAA.....) VISSZALÉPÉSÜKÉRT CSERÉBE!!!!!
(ESETLEGESEN ELŐKELŐ LISTÁS HELYEKET.....)

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.06.09. 22:05:32

Végülis a 6 ballib párt ugyanazt mondja, szóval eleve nem programok, hanem személyek vetélkednek.

evilwolf 2021.06.10. 16:22:58

Kampány van, ilyenkor intenzívebben röfögnek a választási malacok.
Röfögik, hogy elszámoltatják a tolvajt.
Röfögik, hogy velük jobb lesz.
Röfögik, hogy a gazdaság is jobb lesz. (pedig csak az államadósság emelkedik megint)
stb

CSOKKI MÁLNA 2021.06.10. 20:23:02

Tök mindegy..A szavazatok úgyis úgy lesznek számolva, ahogy köll. Addig még Feri eldönti, hogy Gery vagy mégis Klárika. ("Gergő mögül elment a támogatás."-mondotta a böszme még korábban.:)

nemecsekerno_007 2021.06.10. 21:24:38

Üveggyöngy Nagykereskedés.

birka menet 2021.06.10. 21:45:32

@ulpius66:

A legnagyobb átbaszás téged ér te szellemi fogyatékos kisfidernyák amikor rájössz, hogy tök mindegy ki indul orbán ellen, a választás csakis az orbán maffiáról fog szólni. Márpedig abból elege van a népnek, ezért orbán ellen akár egy migráncsot is el lehetne indítani, Budapesten 2/3-ot fog kapni, vidéken meg hozza az egyszerü többséget, ezzel 12 év maffia kormányzásnak vége.

Te meg rendelj meg egy vízzáró padlózatot beépítésre mert annyit fogsz zokogni orbán gazdád bukása után, hogy az als ó szomszédodnak szokása lesz beverni a pofád, mert állandóan eláztatod.

birka menet 2021.06.10. 21:47:37

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Szerencsére a fidessnek van programja:

Ausztria: 9 millió lakos: 10 ezer covid halott
Orbanisztán 9 millió lakos: 30 ezer covid halott

Orbán 3-szor gyorsabban irtja a magyarokat!
Orbán megint jobban teljesít!

CSOKKI MÁLNA 2021.06.10. 21:57:28

@jancsi_4: Mi van te hülye, kipróbáltad, hogy nem vagy e kitiltva? :) Az aláírásod is ez, ugye te analfabéta? :))

Nancsibacsi 2021.06.10. 22:00:11

Kormánypárti szavazóként Dobrev Klára + MSZP jelölt. Ennyi...

BölcsÉsz 2021.06.10. 22:32:51

"Ez így nem demokratikus, csupán annak illuzórikus látszata."
Tévedsz, még csak látszat sem.

birka menet 2021.06.10. 23:46:27

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Te buktál el csúnyán miután kiderült hogy Putyin által fizetett bértroll vagy.

arthurthedent 2021.06.11. 04:53:37

Nincs új a nap alatt, megpróbálják bevezetni az egypártrendszer. Merthogy ők a demokratikus oldal. :D

Ménár Atya 2021.06.11. 06:36:04

A lista teljesen mellékes az átlag polgár számára.
Előre egyeztetett színház az egész.
Ha nyernek, akkor jó lesz, ha nem nyernek akkor meg sokkal jobb ,és Fitymatyi, ismét 4 évig itt sipítozik majd ahogy az elmúlt 4 évben is tette.
Szerencsére még mindig Dr. Orbán Vitor a miniszterelnöke, ezért a gazdaság nem dőlt be,mit a náci gyurcsány alatt :)

Andy73 2021.06.11. 08:23:47

Ha csak egy jelölt lesz az előválasztáson, az nem is választás, hanem tényleg csak színjáték. Pontosan úgy, mint a rendszerváltás előtt. Az elvtársak visszatérnek a régi módihoz, csakhogy már más rendszer van, immár több mint 30 éve. A demokrácia lényege a választás lehetősége, de úgy látszik, hogy ez még mindig nem esett le az elvtársaknak. Így nem csoda, ha nem tudnak nyerni.

nemecsekerno_007 2021.06.11. 08:48:45

@jancsi_4: Na mi van papagáj?! Innen még nem basztak ki.

arthurthedent 2021.06.11. 11:08:45

@Andy73: "Pontosan úgy, mint a rendszerváltás előtt. "

Úgy van! Hihetetlen, hogy modernnek gondolják magukat miközben még mindig a náciktól rettegnek, még mindig fel akarják függeszteni a jogállamiságot és még mindig egypártrendszerben képzelik el az ország jövőjét.

Annak idején a Kádár után pár évvel nyomták, hogy "mi egypártrendszerben képzeljük el az ország jövőjét". Hát a Gyurcsány meg például úgy, hogy a bukott politikusok a feleségük nevén futtatják az országot. :-o

11 Favágó 2021.06.11. 13:28:10

@jancsi_4:
Ország Megbetegedés Elhunytak
Franciaország 5.729.967 110.270
Törökország 5.313.098 48.524
Egyesült Királyság 4.542.986 127.867
Olaszország 4.239.868 126.855
Spanyolország 3.729.458 80.465
Németország 3.718.617 90.283

50-100 millió lakosú országok adatai. Ezek szerint (szerinted?) a legjobb a török egészségügy és covid-kezelés
süti beállítások módosítása