Mert a politika is lehet érdekes

PoliPraktika

PoliPraktika

Nem egymást kellene elkergetniük

2019. november 09. - Herczeg Sándor

Aktív és persze kicsit is normális politikai szereplő igen ritkán használ a nagy nyilvánosság előtt olyan jelzőket ellenlábasaira, mint az elmeroggyant, a kőbunkó, esetleg a féreg. Leginkább soha. Olyan pláne nem, aki az adott posztot még egy hónapja sem tölti be. Az pedig még megdöbbentőbb, ha az illető háziorvos. A hódmezővásárhelyi Mester János, akit október 13-án, Márki-Zay Péter jelöltjeként választottak meg a belvárosi körzet képviselőjévé, olyan kommentet írt az önkormányzat működtette Facebook-oldalra, melyre nehéz szavakat találni. Magyarázatot pedig semennyire.

Mester 2019-ig nem volt képviselő, nagyon közszereplő sem. Kevés információt lehet róla találni. Amit pedig igen, az is elég visszás. Egy 2016-os, a megyei napilap portálján megjelent cikk szerint ugyanis az MSZP-SZDSZ kormány által bevezetett vizitdíjat egy beteg elme szörnyszüleményének nevezte, ugyanakkor az azt megszüntető népszavazás után visszasírta, mondván, ha a kormány nem kompenzálja, akkor csődbe fog menni. Nyilván erre nem került sor, hiszen máig praktizál. A doktor most bukkant fel újra, október 13-án megmérettette magát és meg is nyerte azt a választókerületet, ahol egyébként a rendelőjét is működteti.

November 9-én a Polgármesteri Hivatal gyorshír szolgálata elnevezésű, a hódmezővásárhelyi önkormányzat felügyelte Facebook-oldal kitett egy posztot. Ebben az orvosi rendelők meg nem valósuló kialakításáról esik szó, melyet a polgármester a fideszes képviselők hibájának ír le. Ezt nem véleményezném, akár az is lehet, hogy így van. De – és ezt a „de” szót hangsúlyoznám. Egy megválasztott képviselőnek tényleg így kellene reagálnia minderre, pláne, hogy háziorvosként érintett is?

 Mit vártunk ettől a fidesstől, Csürhe, rosszindulatő férgek gyülevész hordája. Elmeroggyantásban szenvednek, mert azt sem tudják, mit mikor szavztak le…Kőbunkó barmok. Mit szól ehhez a főköbunkó?

komment.jpg

(forrás: A Polgármesteri Hivatal gyorshír szolgálata Facebook-oldal)

Szó szerint idéztem. Mester doktor pontosan ezt írta, éppen annyi helyesírási hibával, amennyit látnak fentebb, s ahogyan azt a képernyőmentés is bizonyítja. Később az oldal moderátora, vagy maga az érintett leszedte a hozzászólást, de akkorra már késő volt. A dologban nem (csupán) a helyesírás színvonala tragikus, – az lenne a legkevesebb – hanem maga a tény:

Mester János borzalmas hangnemben beszél emberekről, s ezt nem tehetné meg több okból sem. Egyrészt a Magyar Orvosi Kamara rendelkezik egy etikai kódexszel, amit neki is be kellene tartania. Ami egyebek mellett a következőket mondja ki:

II.1.3. Az orvosi hivatás általános etikai követelményei (1) Az alapvető etikai normák maradandó, általános emberi, erkölcsi értékeken, évezredes hagyományokon alapulnak, nem függhetnek aktuális politikai gazdasági irányzatoktól, az egyén pillanatnyi érdekeitől. Kívánatos, hogy az orvos megfeleljen az általános etikai normáknak, és ezt képes legyen egész életében gyakorolni.

Csodálkoznék, ha ez a komment megfelelne az általános etikai normáknak. Mester János önkormányzati képviselő, ezáltal közszereplő. Olyan közszereplő, akinek példát kellene mutatnia, pláne úgy, hogy a Márki-Zay Péter által vallott „szeretet hatalma” jegyében került pozícióba. Magyarázza meg nekem valaki, hogy ez a komment miben fedi le a fenti elveket? Miért hiszi Mester János, hogy szűk egy hónapja regnáló képviselőként joga van ilyen ocsmány módon írni olyanokról, akiket szintén úgy választottak meg a hódmezővásárhelyiek, mint őt? S vajon Mester kire gondol a „főkőbunkó” jelző alatt? Esetleg Lázár János országgyűlési képviselőre, akit pontosan ugyanolyan demokratikus körülmények között küldtek a vásárhelyiek a Parlamentbe, – nem egyszer, hanem ötször egymás után – mint őt a Városházára?

img_3972.jpg

Mester János hódmezővásárhelyi önkormányzati képviselő

(a kép forrása: Facebook)

Jó lenne eljutni egyszer odáig, hogy – bármelyik oldalról jöjjön is – elítéljük a trágár, vulgáris megnyilvánulásokat, a politikai ellenfelet megengedhetetlen hangnemben ócsárló kijelentéseket. Üdvözöltem volna, ha annak idején, amikor a fideszes Balogh Józsefről kiderült az asszonyverés, eltakarodik a Parlamentből is és nem csupán a pártból. Netán a szintén fideszes Pócs János is veszi a kalapját a kemencés cigánysztorija után azzal a jobbikos Gyöngyösi Mártonnal együtt, aki a zsidó képviselők listázásáról vizionált a holokauszt emlékművet leköpő és máig Jobbik-tag Kulcsár Gergellyel karöltve. Persze ne felejtsék el a hátizsákjukba belepakolni a kispestieket fehér porral szembeköpő, MSZP--ből kirúgott Lackner Csabát és a prostikon lólengést bemutató Borkai Zsoltot.

Talán nem vagyok egyedül ebben a következmények nélküli országban, aki úgy gondolja, ha valaki ilyenekre ragadtatja el magát, akkor vonja le a konzekvenciát: mégpedig azt, hogy nem képes közéleti feladatokat ellátni, mert egészen egyszerűen nem elég intelligens hozzá. Aztán húzzon el. Megválasztott képviselő ne nevezzen senkit – a képviselőtársait se –kőbunkónak és csürhének, féregnek meg elmeroggyantnak. Vagy ha megteszi, adja vissza a mandátumát, hátha olyan kapja, aki nem a gyűlöletre, hanem a kompromisszumokra épít és komolyan veszi a „szeretet hatalma” szlogent. Mester János fényévekre áll ettől és elfelejti: neki tárgyalnia kell majd azokkal is, akiket most otromba módon gyaláz. Rájuk is emberek szavaztak.

2022 itt kezdődik? Valóban? Így ne kezdődjön. Inkább meg kellene érteni végre, hogy van korrupt, alkalmatlan és megengedhetetlen módon viselkedő kormánypárti és ellenzéki politikus is. Éppen ezért nem egymást kellene elkergetniük.

Nekünk kellene őket.

A bejegyzés trackback címe:

https://polipraktika.blog.hu/api/trackback/id/tr2015298244

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2019.11.09. 07:59:07

egy modern kori vallásháború, aminek talán ideje lenne véget vetni. de amíg budapesten az "a" betűben nem tudnak megegyezni, már pedig nem tudnak addig marad a polarizált közélet, felkorbácsolt indulatok.

kétféle módon lehet ezt felszámolni. az egyik, hogy létrejön az "összefogás" és elsöpri ezt a "fasiszta" rezsimet. és ez esetben győz az mszp-együtt-szdsz, vagy dk-párbeszéd-momentum. vagy ahogyan ezt a formációt hívják.

a másik lehetőség, hogy vidéki városokban helyi egyesületek jönnek létre. valódi civilek. kisebbségből azok kontrollálják a fideszt. illetve ahol többséget vezetnek azok irányítják a várost. anélkül, hogy beállnának a kormánypártba vagy akár a fővárosi ellenzékbe. és ezek a lokálpatrióta közösségek állhatnak össze egy választási párttá. de ez ellenzékváltást jelent elsődlegesen. ez valószínűleg 22-ben és esetlegesen még 26-ban is a fidesz győzelmét eredményezné. de így jöhet létre normális, kontruktív közélet, értelmes párbeszéd azzal a feltétellel, hogy a "ner" oligarcháknak adakozniuk kellene. helyi egyesületek kikényszerítik. márki zay péter azt, hogy lázár és haverjai adakozzanak. de mondjuk egy miniszterelnökséget éveken át vezető politikusnak éppenséggel lehet vadászkastélya. de nem lehet teljhatalma. aztán ha kiderül, hogy ezen túl még offshore számlákon még ezen túl is nagyon sok pénze van, akkor azt a következő generáció, majd joggal, vagy jogtalan módon elszedik a gyerekétől, vagy nem szedik el. az egy másik történet.

STIRLITZ 2019.11.09. 09:52:39

Én azért még emlékszem Bayer Zsolt gusztustalan, trágár beszólásaira, zsidózasaira, cigányozására, meg arra hogy a pápa őszentségét demens vénembernek titulálta.

Meg ott van Gajdics Ottó úr is, aki alig marad le tőle, az összes habzószájú fideszes pártpropagandistával együtt a Pestri srácok, a 888.hu meg hasonló szennytermékek oldalain.

Egy centivel nem különb a fidesztől érkező mocskolódás sem. Sőt. Amikor Lázár János a közmunkásokat kollektíve bűnözőknek tartja, meg azt nyilatkozza, hogy "akinek amennyije van, az annyit is ér" akkor ne verjük már a placcot Mester doktor ur két mondatán ha kérhetem.

d.j 2019.11.09. 13:46:16

Köztörvényes, elitélt bűnözőket megválasztanak, újraválasztanak polgármesternek. Idióták töltenek be miniszteri és államtitkári posztokat. Vicc ez az ország, amelynek a létrehozásában az mszp és a fidesz kart karbaöltve segédkezett. Mind a két formációt megszüntetni, legyalulni és sóval behinteni még az emlékük se maradjon. De a jelenlegi helyzetben ez nem fog menni, mert van 2-2,5 millió sötét tahó akik erre a két formációra szavaznak, valamint a haszonélvezői valamilyen formában. Akiknek létszükséglet a demagógia és az uram-bátyám rendszer, a seggnyalás a korrupció, mert tudatlan tanulatlan tahók. Szánalmas és felháboríttó hová jutott ez az ország.

fideSS a retardáltak gyűjtőhelye 2019.11.09. 15:02:33

@STIRLITZ:

Akiknek a fideSS Hofi-hírcsatornája, az Index szól, azok már elfelejtették ezeket.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.11.09. 15:59:52

Jó dolog, hogy a ballibák azonnal megkezdték saját lejáratásukat.

nemecsekerno_007 2019.11.09. 16:08:13

Munka meg jövökép kell az embereknek, akkor kigyógyulnak a Kádár-rendszerben szerzett tutyimityuságból. Sok mindent lehet mondani erre a kormányra, de azt nem, hogy ne lenne piac-, és vállalkozás-barát. Ja és itt senki ne jöjjön a NER lovagokkal. Inkább az a 200-300 ezer katás ami lényeges. Ez a 0-24 órás politikai cirkusz már fárasztó, és sajnos a jelenlegi ellenzéket se szabad a hatalom közrlébe engedni, mert nincs meg a minimális nemzeti konszenzus...

inteligencs elenzeki 2019.11.09. 16:51:33

Mindenkit a saját megnyilvánulása minősít.

Számomra érdekes az is, hogy egy ilyen tahóból, hogyan lehetett orvos ?
A helyesírása alapján 8 általános, de azt is nehezen elvégezve.

Már kezdem azt hinni, hogy nem a Fidesz-Kdnp annyira erős, hanem az ellenzék ilyen balf.sz.
Most a momentum is rágyorsult arra a baromságra, hogy lebratyizik a környező országok nem magyar képviseleti pártjaival. Anélkül persze, hogy bizonyíték lenne arra, hogy ezeknek a pártoknak tényleg érdeke lenne, a magyarok nemzetiségi alapú képviselete. Valószínűbb, hogy csak a szavazatuk kell.

Tehetetlen Dodó 2019.11.09. 17:12:35

Orvosnak álcázott büdös, trágár proli.

sírjatok 2019.11.09. 17:19:26

@cívisvárosi: "s ez esetben győz az mszp-együtt-szdsz, vagy dk-párbeszéd-momentum"

de jó, végre lesz megint IMF hitel, államcsőd, infláció, hátha még jobban befekszenek az EU-nak is, hiszen azok úgyis kizárólag azért léteznek, hogy a mi javunkat akarják, csak a bolond orbán nem érti

sírjatok 2019.11.09. 17:20:51

@d.j: "mert tudatlan tanulatlan tahók. Szánalmas és felháboríttó"

szerintem aki "felháboríttó"-t ír, az tanulatlan, aki meg csuklóból fikáz le 2x 2,5 milliót, hogy azok mind hülyék, na az meg tudatlan.

sírjatok 2019.11.09. 17:23:51

@STIRLITZ: "akkor ne verjük már a placcot Mester doktor ur két mondatán "

ezt, hogy "jaj hát ilyen mindkét oldalon van", odaírod azokra a helyekre is, ahol azon keseregnek, hogy miket ír a bajer meg a gajdics?

Ja nem, oda nem.

d.j 2019.11.09. 17:30:55

@sírjatok: Ok, mert te soha nem vétettél helyesírási hibát mi? Ez legyen az életedben a legnagyobb öröm, te barom.

morph on deer 2019.11.09. 17:47:38

@Tehetetlen Dodó:
”Orvosnak álcázott büdös, trágár proli.”

Mikor pedig lehetne Tehetetlen Dodónak álcázott büdös, trágár proli is például, igazad van. Dehát az élet igazságtalan, mint látod...

2019.11.09. 18:12:29

@sírjatok:
a szocik eladósítják az országot. a libek eladják. a konzik asszisztálnak. minden egyéb: fasizmus.

Tehetetlen Dodó 2019.11.09. 18:57:24

@morph on deer: Jól van, pronyó, ügyesen megvédted a tahó elvtársadat.
Megjegyzem, jók az ilyen kamingautok: az ember legalább tudja, melyik szemétládához ne forduljon orvosi segítségért.

Tangooo 2019.11.09. 19:30:40

@STIRLITZ: Ez a hozzászólása szerecsen-mosdatás és egy csöppet sem von le a "doktor úr" elfogadhatatlan szóhasználatából.
A posztoló minden egyes betűjével egyetértek, elsőtől az utolsóig.

Sajnos az ingerküszöb már az egekben van ezért ez a tobzódás a fröcsögésben: elég csak néhány 444-es kommentet elolvasni - ez a főcsapás.

Sir Galahad 2019.11.09. 19:32:09

@STIRLITZ: Bayer meg Gajdics stílusa ugyan valóban hasonló a vásárhelyi doktoréhoz, ők azonban tudtommal semmilyen választott funkciót nem viselnek. Ez azért jelentős különbség.

morph on deer 2019.11.09. 19:32:14

@Tehetetlen Dodó:
“ ügyesen megvédted a tahó elvtársadat.”

Védte a fene. Csak új kontextusba helyeztem a szövegedet. Nem is örülsz? :)

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2019.11.09. 20:27:39

ez olyan mint a nyolcvanas években satoraljaujhelyen? az volt a mondás, a Szűcs műtsön meg.
hogy gyógyít egy ilyen ember?

enrikokaruszo 2019.11.10. 09:36:29

válasszunk királyt a Duna jegén
parasztnak meg kuss
ide most zenét kérek

chrisred 2019.11.10. 10:36:42

@cívisvárosi: A fasiszták meg egyszerűen kijelentik, hogy innentől minden az övék az országban, és az ő magánügyük, mit csinálnak vele.

kvadrillio 2019.11.10. 11:31:50

A PANGEA NEM ENGEDETT BE ! :o)
EZÉRT...
JAHHH..., HA A ZSIDÓKNAK LEHET, AKKOR A KURDOKNAK PLÁNE LEHETNE SAJÁT ORSZÁGUK !!!
RÁADÁSUL A ZSIDÓK, AZÓTA IS BETELEPÜLNEK A VILÁG MINDEN ORSZÁGÁBA A JÓL FIZETŐ ÁLLÁSOKBA !!+!!!

JAHH....NEM KOMMENTELHETEK ??? MÉÉÉÉÉÉR ??? TE IS ZSIDÓ VAGY ??? :o)))))))))))))))))))) NEMTECC A VÉLEMÉNYEM ??? HE ??? :o)))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

VULGÁRIS MEG MINDIG VOLT, VAN ÉS LESZ ! EZT LE KÖLLLL NYELNI MINDENKINEK !!!!! :o)))

2019.11.10. 11:38:52

Nekem viszont attól van hányingerem, hogy állandóan azt toljátok, hogy a PC szöveg a jövő. De miért ne mondhatnám meg - akár közszereplőként is - bárkiről, hogy rühellem a pofáját, hogy gusztustalan és álszent, hogy menjen a jó édes anyjába.
Ha a bajszos szar nyomhatja az Ország házában és a médiában az idióta és sokszor egymásnak ellentmondó véleményét - lásd:abortusz, klímaváltozás, a buzik és a pedofilok összemosása, az ellenzékről alkotott markáns véleménye, etc. etc.

Persze úgy is el lehet küldeni valakit az anyjába, hogy az még örömmel is megy, de sosem értettem, hogy miért kell finnyáskodni. Az Index blogjaiban sokkal komolyabb trágárkodás, személyeskedés folyik, az miért nem zavar senkit?

A magyar két dologban tudja kifejezni ellenérzését, utálatát a mindenkori rendszer ellen; humorral és trágársággal. Nincs még egy olyan nemzet, ahol ennyire kifinomult lenne a vulgáris szóhasználat, mint a magyarban.

Arról meg nem is beszélve, hogy sokkal egyenesebb dolognak tartom, hogy valakinek elmondom, húzzon el a picsába, mint hogy jó pofizzak, miközben a gondolataimban már a nyakát szorongatom.

A vélemény-, és szólás szabadság NE ADDIG terjedjen már, hogy mások megmondják, mit és hogy fejezhetem ki a véleményem.

És még egy dolog: a Kövér állandóan jön az őszödi beszéddel.
Nos, az a helyzet, hogy ott legalább a Fletó ŐSZINTÉN beszélt, még ha nem is a köznek szánta a mondanivalóját. Azaz EBBŐL a szempontból NINCS mit a szemére hányni. Ellenben a csúti folyamatosan és sunyin hazudik, ezt már több alkalommal is a szemére vetették, ám érdekes módon a fityiszes agyhalottaknál ez semmit nem jelent.

A nemecsek007 nevű azt állítja, hogy a csúti és népi zenekara legalább piaci-, és vállalkozásbarát. Perszepityu!

A haveroknak, a rokonoknak biztosan.
Csak egy példa: Jól látszott azon az intézkedésen, amikor a dohánytermékek árusítását azok kapták - műkörmös, "sztárénekes", helyi polgármesterek rokonai, ismert celebek, akik korábban SOSEM foglalkoztak ilyen tevékenységgel, ellenben erősen kötődnek a csúti és népi zenekarához.

És akkor még a többi mutyiról nem is beszéltem.
Mészáros Lölő, Csányi, Leisztinger, Garancsi, Tiborcz, Orbán Győző, egytől egyik az utóbb években lettek milliárdosok, de a Csányin kívül egyik sem azért, mert olyan kurva nagy tehetség lenne a vállalkozások világában.

Mindkét oldalon vannak szar alakok, megélhetési politikusok, hazug disznók.

Ennyi.

kvadrillio 2019.11.10. 11:53:28

HA EZA FOS...SZÁJÚ JANICSÁÁÁR ÓZD POLGIMESTERE MARADHATOTT, AMI KURVANAGY SZÉGYEN, AKKOR MIRÓL POFÁZIK BÁRKI IS ???!!!

EZT A FASZT ÚGY VÁGTAM VOLNA POFÁN ÉS KI A BÜDÖS PICSÁBA ÖRÖKRE, MINT MACSKÁT SZARNI SZIBÉRIÁBA !

RÁ SE TUDOK NÉZNI A POFÁJÁRA.

Szárazon kúrj@k seggbe – Janiczakot a Momentum és a Párbeszéd sem támogatja
2019.07.14.10 Hozzászólás
Facebook
Viber
SMS
VK

Mint ismert tavaly tavasszal botrányos hangfelvételek kerültek nyilvánosságra a jobbikos politikussal kapcsolatban. Női beosztottját minősíthetetlenül, trágárkodva anális közösüléssel fenyegeti meg saját női beosztottját, ha nem teszi, amit ő mond.

Janiczak: Igen, de ezt neked nem szabad tudni
Bézsenyi Bernadett: Jó.
Janiczak: Alexának sem, meg Petinek sem.
Bézsenyi: Oké, senkinek nem mondok semmit!
Janiczak: Oda dobod föl a pi**ádat!
Bézsenyi: Hagyjál már!
Janiczak: Szárazon k*rlak se**be az összes fa***al!

Janiczaknak nem ez volt az egyetlen botránya. Az interneten keringett még egy Adolf Hitler imitátorral készült közös fotó is.

Ezért most már nem csak a Demokratikus Koalíció, hanem a Momentum és a Párbeszéd is ellenzi Janiczak Dávid jelölését az őszi önkormányzati választásra Ózdon.

A DK öt nap után gondolta meg magát, és Janiczak szélsőjobboldali múltjára hivatkozva visszavonta támogatását. A szélsőliberális Mérce azt írja, a Momentum és a Párbeszéd – ugyanilyen okból – eleve nem is állt mögé.

A Párbeszéd kifogásolta polgármestersége alatt tett intézkedéseit is, amelyek szerintük a szegényekkel és cigányokkal szemben kirekesztők, illetve “urambátyám-alapon” hozott döntéseket. A Momentum azt is felhozta, hogy Janiczak nem kért bocsánatot korai jobbikos korszakában tett megnyilvánulásaiért.

A jelen állás szerint Janiczak Dávidot változatlanul támogatja az LMP, az MSZP, Márki-Zay Péter Mindenki Magyarországa Mozgalma, valamint természetesen a Jobbik.

Érdekes, hogy ezek a dolgok tavaly, amikor Vona Gábor még elhitte, hogy leválthatja Orbán Viktort, Hellertől kezdve Havasig mindenki beállt a “szélsőjobbos” Jobbik mögé. Ma már új szelek fújnak és megint előkerült a nácikártya.

Forrás: HVG nyomán

A KURVA ANYJÁT ENNEK AZ ÁLLATNAK !!!!!

enrikokaruszo 2019.11.10. 11:58:30

@Látens Inszinuáció: azért kerülendő a trágárság, a verbális agresszió, az igénytelenség, mert ezek a közbeszédet még ennél is jobban lerombolják, és mélyrepülésbe mennek át a közállapotok....persze, érezhető a törekvés, hogy ha valakik a szennyben érzik otthonosan magukat, hát igyekeznek mindenkit összekenni:)

törppicur 2019.11.10. 12:26:39

A legsuttyobb pártelnök cimet a parlamenten kivüli Momentum Fegyőre érdemli meg
Minősithetetlen kommentben ugrott neki egy miniszternek, neki már megbocsátott a poszter? Tudod, Erdogán és Putyin hátsóját emlegette a miniszterrel összefüggésben - szép is ez a ballibbant véleményszabadság

kvadrillio 2019.11.10. 12:42:29

JAHHH...HÜJJJJE VAGY KÖVÉR !!! GYURCSÁNY NEM VEZETTE BE A FIZETŐS EÜ-T, ORBÁN MEGTETTE ! DE...., ETTŐL Ő...., NEM SOKKAL JOBB VEZETŐ MINT GYURCSÁNY !
AZ EÜ...PEDIG LEGALÁBB OJJJJAN ROTHADT MINT A MAI KORMÁNY VEZETŐI !

Kövér: Borkai erkölcsi kisiklása semmi Gyurcsány őszödi beszédéhez képest

Kövér László-gondolatok vasárnap reggelre.

enrikokaruszo 2019.11.10. 12:49:44

@cívisvárosi: egyrészt, sajnos nem áll meg a határon, átömlik, szétterjed a undergroundból, másrészt egyre nagyobb tömegek tájékozódnak kizárólag onnét...vagyis, innét:)

kvadrillio 2019.11.10. 13:38:37

Borkai büszke magára, és mosolyogva távozott a városházáról

HAHAHAHAAA.....PEDIG SOKMILLIÓ EMBERKE LÁTTA, HOGY KURVÁRA EGY FÉRFIATLANUL FORMÁTLAN SEGGE VA NEKIJEHHH ! :o)))))

enrikokaruszo 2019.11.10. 13:50:34

@kvadrillio: szóval rákerestél...tulajdonképpen magad hozod megalázó helyzetbe, nem érzed?

midnight coder 2019.11.10. 14:23:04

@Comte de Gippaud: "Már kezdem azt hinni, hogy nem a Fidesz-Kdnp annyira erős, hanem az ellenzék ilyen balf.sz."

Persze hogy az ellenzéke balfasz.

kvadrillio 2019.11.10. 14:46:28

VIKTORKA ! TE HOZTAD LÉTRE EZT A ERÉGMÚÚÚÚÚLT TÁRSADAMI STRUKTÚRHÁT ??? HÁÁÁÁT..., MEGBASZHATOD !!!

Mert a politikai elit meg a gazdasági elit eggyé vált sok helyen. Az, hogy a polgármesteré, meg a képviselő testület tagjaié, meg az orvosé, a helyi értelmiségé az összes föld és erdő a település környékén. Sokszor ők a munkáltatók is. Tehát én olyannak látom az egészet, mintha a feudális Magyarországon lennénk. Mindezek ellenére az embereken azt láttuk, hogy szeretnének a kezdeményezésünkben részt venni.
IMG 6859

ÚJFÖLDESURAK ??? ÚJGAZDAGOK ??? ÚJARISZTOKRÁCIÁK ????? ORBÁN-FÉLE ÁLLAMELMÉLET ?????

EGY ELMEBETEG ELMEBAJOS VÍZIÓI, AMIT HAGYOTT EZ A MEGTIPORT MAGYAR NÉP MEGVALÓSÍTANI !
REMÉLEM....MÁR NEM SOKÁIG !

MÁR A CIGÁNYOKNAK IS KINYÍLT A CSIPÁJUK...:o)))))))))))))))))))))))))))))))))))

enrikokaruszo 2019.11.10. 15:40:08

proletárforradalom, hogyne
1. vigyük haza a lapostévéket
2. követeljünk alapjövedelmet
3. emeljünk emlékművet az áldozatoknak

kvadrillio 2019.11.10. 15:45:54

@kvadrillio: """
Egységes Magyarországot akarnak
IMG 7193
Munk Veronika
Munk Veronika
követés
2019.11.09. 23:25
Roma szervezetek és értelmiségiek fogtak össze, hogy segítsenek megfogalmazni a romák, és általában a hányattatott települések problémáit a helyi választási kampányok során. Egy békésebb, gyűlölködésmentes közélet reményében nyilatkozatokat írattak alá háromezer emberrel, köztük számos polgármester-jelölttel és képviselővel, akik közül jó páran azóta megválasztott önkormányzati dolgozók. Így, alulról szerveződve szeretné az 1 Magyarország Kezdeményezés a helyi közösségeket szétszakító ellentéteket feloldani. A kezdeményezés társalapítóival, Rézműves Szilviával és Rácz Bélával beszélgettünk.
"""

AVAGY,,,,,,,AMIKOR A CIGÁNYSÁG IS ÖNTUDATRA ÉBRED...:o)))

hoplita 2019.11.10. 16:26:48

@Tehetetlen Dodó:

Mán meg itt prolizol, telhetetlen szopó bácsi?
Nyomás a mandidra, te ott vagy védett állat, nyomi nyugger.:)))

HaCS 2019.11.10. 16:49:23

Ha ez bárkit is megnyugtat, én ezt a megnyilatkozást ugyanúgy elítélem, mint bármely hasonló, primitív kijelentést.

Szerintem is elhúzhatna a közéletből az ÖSSZES hasonlóan lekezelő, bunkó személyiség.
Csakhát valamiféle perverzió folytán permanensen ilyeneket jelölnek, és választanak meg állampolgáraink saját képviseletük ellátására jópár éve. (Nem, nem mindig volt ez így.)

Mondhatnám jelenleg itt tartunk.

Van még valami?

kvadrillio 2019.11.10. 20:28:03

NNNNNA.......KÁLMÁNOLGICA ADDIG "EGYENESBESZÉDELT" HAVI 4 MILLÁÉRT MINT MŰSORVEZETŐ-SZERKESZTŐ, MÍG ANNYIRA MEGGAZDAGODOTT, HOGY BENYOMTÁK ŐT KULT-FŐTANÁCSADÓNAK ! MOSTNEMTOM, NINCS ELÉG EGYETEMEN VÉGZETT KULTURÁLIS MENEDZSER VAGY OLGICA ECHTE ZSIDÓCSAJKÉNT BÁRHOVA BENYOMHATÓ ???!!!

OCCT NEM AKADT JÓÓÓÓMAGYAREMBER ERRE A POSZTRA ??? MUSZÁJVOLT EGY ECHTE ZSIDÓ REPORTŐRT BENYOMNI ???!!!

MINDENHOVA CSAKAZSIDÓT..., CSAKAZSIDÓT MERT ÚGYISHÜJJJE, DE HAGGYTNAULJAMEGMÁÁÁÁÁR !!!!! :o)))))

Európai téridő 2019.11.10. 22:23:57

@STIRLITZ: Melyik pápa őszentségét? Ferencet, vagy XVI. Benedeket? Mert Ferenccel az is probléma, hogy latin-amerikai származású és európai ügyekben empátiadeficites.

BiG74 Bodri 2019.11.11. 08:33:03

@Látens Inszinuáció:
Azzal, hogy a fidesz pont kihasználja, hogy a korrekt beszédet elveti, azzal semmit nem legalizál.
A mindennapi beszédben, az ismerősökkel, haverokkal lehet így beszélni. Itt a blogon kis senkiként én is beszélhetek igy. Egy hivatalos politikus nem, mert a mondanivalójában nem a tények, hanem a túlfuttatott érzelmek a döntőek. Ha szerintem ez undorító a fityeszes felszopóktól és döbrögiektől, akkor undorító az ellenzéktől is.

rallus 2019.11.11. 09:27:21

Ennek nem lesz jelentősége, mert a most győztes ellenzéki vezetők megvalósítják választási ígéreteiket és ezzel végleg legyőzik a gonosz Fideszt!
Azután az élet móka, dal és kacagás lesz, cizellált beszédű kölökgyurcsányok simogatják a kisbárányt, miközben selymes, zöld füvet legel az oroszlánnal együtt...

Ballib vagyok rettegek 2019.11.11. 11:19:51

A Gyurcsnyista gyűlölködők réges régen elveszítettek minden önkontrolt.

Honfitársainkat megvetik, országunkat elárulják.

Ballib vagyok rettegek 2019.11.11. 11:22:06

@Látens Inszinuáció:

Ímhol ni, a Blanka nevű faszozó szarozó bukdácsoló legújabb tanítványa. Anyád büszke rád. :D

Ballib vagyok mert rettegek 2019.11.11. 12:28:57

A Soros bérenc ballibeknek jó lenne már kőbaltával a fejükbe vésetni, hogy náluk nagyobb gyűlölködők nincsenek! Errefel ők a mi oldalunkra kiabálják hogy mi lennénk a mindenkit és mindent gyűlölködők. Hát ide figyeljetek ti ballibek:

Sorost, Brüsszelt, migránst, lippsit, Momentánost, DK-st, maszoposat, függetlent, álcivilt, álmagyart, norvégot, Junkert, Merkelt, románt, szlovákot, zsidót, cigányot, arabot, öntelt németet osztrákot, Velencei Bizottságot, a túlsúlyos balib médiát, Eu seggnyalókat, Liget projekt védőket, Orbán ellen tünetetőket és sorolhatnám még három hétig - ezeket gyűlölni nemzeti kötelességünk.

Aki tehát ezeket gyűlöli az nem gyűlölködő, hanem a nemzetért aggódó és aktívan cselekvő tisztességes igaz magyar ember!

Ennek a teljesen ellenkezője a lippsik, akik csak azért gyűlölködnek hogy gyűlölhessenek minden cél nélkül. Hát ez a hatalmas különbség van a fideszesek és a lippsikk között, ezt a kultúrális kisebségi komplekszust hogy ők nem is magyarok hanem álmagyarok a valódi magyarok hazájában a lippsikk sose tudták levetkőzni hanem ezt esztelen és céltalan gyűlölködéssel kompelzárják midnen nap de ez már megbukott amit a legutóbbi önkormányzati választás is megmutatta Orbán Viktor maradt hatalmon a lippsikknek nem sikerült még megingatnia sem őt.
Ha így megy tovább 2022-ben meglesz a négyötöd is!

Kataj 2019.11.11. 13:02:37

Kapcsolódom a "2022 itt kezdődik" felütéshez. Az Index címlapon épp most szomszéd, de önmagában 24 órája kinn virító, ordas és sértő hazugságról van szó. Fényképpel ellátva, hogy minél többeknek megakadjon rajta a szeme, közel egy napja ott, ahol máskor a kormánypropagandának nem tetsző hozzászólás is elegendő, hogy lekapják a blogot az Index címlapról. A címlapi kiemelésében a következő olvasható:
„Azt hittem, Erdoğant szidták.
Pedig az egyik közreműködő sze­rint a tüntetésnek NATO-, és EU-ellenes célja volt."

Az Index címlapot kapott blog egy moszkovita "balosé", aki ráadásul, "ki érti miért", még a hozzászólás lehetőségét is tiltja. Viszont a kurdok tragédiája iránt érzékenyek számára fontos ezzel kapcsolatban felhívni a figyelmet valamire!
Szinte "természetes", hogy egy putyini lakáj minden alkalmat megragad a nyugati szövetség elleni uszításra. Mint ahogyan az is jellemző, hogy a hasonló beállítottságú, csak sokkal sunyibb Index ezt, ezekkel a mondatokkal címlapra tette.
Azonban ebben az esetben különösen felháborító, hogy most a kurdok elleni népirtás miatt Budapesten szervezett tüntetés, valamint a háborús bűnös Erdogan botrányos "vendégszereplése" az alkalom erre a hazug és egyben nyugatellenes hangulatkeltésre. Mert igaz, hogy az inkriminált blogban már szó van ellentétes véleményekről is, azonban a felületes olvasók, vagy csak az Index címlapjáig eljutók (ők vannak sokkal többen) számára is a fenti két hazug mondat ragad meg. Sunyi, aljas és hazug hangulatkeltés, mely sérti azokat, akik igenis Erdogan népirtása és mi Kedves Vezérünk diktátor cimborájának szóló, tűrhetetlen, diktatórikus felhajtással kísért udvarlása ellen tiltakoztak.

HaD 2019.11.11. 13:58:51

ha netán a banda másik felét hoznák ki győztesnek(a pintér-féle szavazó szerver segedelmével:)) 2022-ben annak kizárólag két oka lehet. 1.) Szívó ágra kerül az ország az ejus pénzmosodában és a következő pár éveben nem akarja a fides elvinni a balhét...hogy aztán újra "megmentsenek" bennünket. 2.) az emút 12 év kis ügyeit a másik fél(amit ballibnek csúfolnak) legitimálja azzal hogy nem tesz majd semmit hogy felgöngyölítse a fideses haverok húzásait(mert hogy a sajátjaik is napvilágra kerülhetnének...Vízkereszt vagy amit akartok....:)

Buchhalter 2019.11.11. 13:59:59

@Kataj: kár,hogy kicsit nyakatekert módon fejezed ki magad. Az én és pár értelmesebb exfidesz szavazó szerint teljesen el kell határolódni a kormánytól,amely nyíltan nyalja egy szemétláda diktátor seggét.Lásd Erdogan és az ő kis kompániája. A mostani török vezetés elég nagy szarban van . Mivel nyakig benne voltak a korrupcióban Az AK és Erdogan folyamatosan kénytelenek előre menekülni és a lakosságuk számára egyre rosszabb döntéséket hozni : dollárhitelekkel nyomatta a növekedést és a haveri körnek ugyanúgy ész nélkül szórta a pénzt. Maga a török gazdaság fenntarthatatlan. Óriási a hiány. A török haderő fenntartása túl sokba kerül.Csak a személyi állomány 622 000 fő. A nyugdíjkorhatár férfiaknál 60 nőknél 58 év .Ez is reformra szorul Az oktatás is : 14 évis korig kötelező az iskola.És egy ilyen csődtömeggel barátkozik Orbán és pereputya. Ráadásul a törökök erőltetnék a régi elvesztett területeiken így nálunk is a muszlim vallást és oktatást. Már volt aki belebukott a magyar történelemben a török barátságba : Lásd Thököly Imre kuruc felkelése.Egy idő utána saját keresztény katonái fordítottak neki hátat.Német ide vagy oda nem volt kedvük muszlimmal közösen öldökölni saját keresztény társaikat.Törökország mostanában olyan útra lépett mint annak idején Bizánc és utóbbi eltűnt a történelem süllyesztőjében.A Fidesz helyében ezen egy kicsit elgondolkodnék.
süti beállítások módosítása