„Jöjjenek, kérem, azonnal! Borzalmas hibát vétettem! Az egész életem és minden elveszett! A 6616/a. sz. vonat a helytelen vágányra haladt ki és összeütközött az 5565. számú vonattal!” – ezek a mondatok pontosan 50 esztendővel ezelőtt hangzottak el Mende forgalmi szolgálattevőjének szájából, de az idő kerekét már nem tudta visszaforgatni. 1968. december 22-én Mende és Sülysáp között, Pusztaszentistván közelében 43-an haltak meg Magyarország egyik legtragikusabb kimenetelű vasúti szerencsétlenségében.

Az egész ország a karácsonyt várta, az ilyenkor szokásos bevásárlási láz és az ebből eredő feszültség minden pillanatra rányomta a bélyegét. A vasúti kocsik is megteltek mindazokkal, akik szeretteik számára hozták-vitték az ajándékokat. Negyvenhárman azonban nem adhattak, s nem is kaphattak többé.

A mentés pillanatai a beol.hu fotóján

17 óra 3 perckor a Mende közigazgatási területéhez tartozó Pusztaszentistván megállóhelyen a két átjáró között egy 53 vagont húzó tehervonat és egy 8 kocsiból álló, mintegy 7-800 utast szállító személyvonat 46,5 km/h sebességgel frontálisan összeütközött egymással. Az ütközés helyszínén a személyvonat gőzmozdonyának szerkocsija a levegőbe emelkedett és belefúródott az első személykocsiba, melyet szénnel és üvegtörmelékkel borított be. A tehervonat 11 favázas teherkocsija a mozdonyra, majd egymásra torlódott. Ezt követően kisiklott, és mindkét vágányt elzárta. A következmény tragikus volt. 31 férfi, 7 nő és 5 gyermek vesztette életét, köztük Pataj Ferenc, a gőzmozdony fűtője. (Az ő, valamint Papp László mozdonyvezető neve szerepel a Mozdonyvezetők Lapja által 2011 novemberében közzétett emléktábla fotóján is.) Mellettük még 60 utas szenvedett kisebb-nagyobb sérüléseket. A Mendei Híradó című önkormányzati tájékoztató lap – amely egyébként rendkívül részletes és méltóságteljes visszatekintést közölt Balogh Gábor kutató tollából a balesetről és december 22-re megemlékezést is szervezett az áldozatok előtt tisztelegve – 2018. decemberi számában leírta, hogy az ütközés olyan erejű volt, ami lehetetlenné tette az életmentést.

A Pest Megyei Hírlap 1968. december 29-én írta le a baleset utáni pillanatokat, kiemelve a környékbeliek helytállását és gyors segítségét. A cikk szerint valamennyien egyöntetű elismeréssel szóltak a helyszínre érkezett katonák tevékenységéről, parancsnokuk irányító munkájáról, külön kiemelve Korányi Tibor alezredest. A szerencsétlenség a két magas vasúti töltés között történt. Az egyik oldalon néhány méterre a sínektől lakóházak voltak. A hatalmas zaj miatt a lakosok kezdetben földrengésre gondoltak.

Kirohantak, de a csörömpölés, jajveszékelés, kiabálás nyomán azonnal tudták: nagy baj, vasúti szerencsétlenség történhetett. Odarohantak. Valaki — ma már nem tudni, ki — végigrohant az utcákon kiáltozva. „Jöjjenek emberek, menteni! ... Fűrészt, csákányt, vizet hozzanak!...’’ Rohant mindenki. Az asszonyok, gyerekek vízzel, a férfiak csákánnyal, fűrésszel. A személyvonat összezúzott mozdonya élesen sípolt, ömlött a gőz belőle. Suhada Pál szentistváni lakos — aki szintén menteni érkezett oda (mozdonyvezető a szakmája) — felmászott a mozdonyra, elállította az ijesztően sípoló hangot, s elhárította az esetleges robbanás veszélyét. A többiek ... sokan voltak, egymásra is alig emlékeznek, elsősorban az élőket mentették. Néhányuk nevét sikerült megtudnunk: Szirony János tsz-tag, Csaba Sándor mozdonyfűtő, Verseczky Ferenc, Fazekas István tűzoltók, Kriskó István, Bodó Kálmán, Bodonyi Sándor gyári munkások, Kónyár József vasutas, Gulyás Albert, Molnár Sándor... de ki tudná felsorolni mindannyiuk nevét — akik ott voltak. Késő éjjel pihenhettek csak meg, amikor felváltották őket. Azon az éjjelen — bár a fáradtságtól majd összeestek — aludni egyikük sem tudott.

A mentés óriási apparátust mozgatott meg, több száz tűzoltó, rendőr, magyar és szovjet katona volt a helyszínen a MÁV személyzete és technikai eszközei mellett. A baleseti helyreállításban részt vett egy 60 és 125 tonna teherbírású budapesti baleseti, majd egy debreceni daru is. A kisiklott teherkocsik nagy részét ez emelte be. A két mozdonyt darukkal nem lehetett szétszedni, ezért a ceglédi katonai laktanyából érkezett lánctalpas járművekkel húzták szét őket, nem kis nehézségek árán.  A gőzmozdonyt a főkeret deformációja miatt nem lehetett visszaemelni a sínre, és a 125 tonna teherbírású daru sem bírta az űrszelvényen kívülre rakni, ezért a pálya mellé borították, majd december 28-án 2 órás vágányzár keretében talpra állították. A kazánt és a keretet külön-külön sínre helyezésével szállították el.

A Szolnok Megyei Néplapban Szitnyai Jenő 1968. december 24-én így írt a helyszínen látott állapotokról:

Vasárnap este 10 órakor Szilágyi János rendőr alezredessel, Pest megyei főkapitánnyal érkezünk a szerencsétlenség színhelyére. A pusztaszentistváni megálló sorompó keresztezte, meredek domboldalak övezte vasúti sínjeit reflektorok világítják meg széles csíkokat hasítva a tejfehér ködben. Az országos mentőszolgálat rohamkocsijai a helyszínen talált sérülteket már elszállították a fővárosi kórházakba. Az utasforgalmat autóbuszokkal bonyolítják le. A két szerelvény feltehetőén 50—80 kilométeres sebességgel rohant egymásnak. A Diesel vontatású tehervonat motorkocsija valósággal fellökte a másik szerelvény gőzmozdonyát, szerkocsiját a mögötte lévő vagon tetejére. A 424-es mozdony hatalmas kerekei most ott állnak a vagon porrá tört ülésén. A személyvonat több kocsija összepréselődött, a tehervonat több vagonja egymásba futva eltorlaszolta a szomszéd vágányt. 4 kocsija kisiklott, 13 súlyosan megrongálódott. Éjfél előtt a rendőrség előzetes letartóztatásba vette Szántai Ferencet, a mendei állomás 51 éves forgalmi szolgálatvezetőjét, a szerencsétlenség okozóját, aki a biztosító berendezés téves kezelésével ugyanarra a vágányra irányította mindkét szerelvényt. A fagyos hidegben megfeszített erővel folyik a mentés. Éjfélkor tűzoltók és katonák egy órás heroikus küzdelmével a személyvonat egyik összecsúszott vagonjából élve sikerült kimenteni egy fiatalembert. Azonnal kórházba szállították. A vonat személyzetéből ketten meghaltak. Az egyik mozdonyvezető életveszélyes sérülést szenvedett, a másik, a tehervonat vezetője még időben kiugrott a kocsiból, őt is sérülten vitték kórházba. Hegesztők vágják szét a roncsokat, amelyet a daruk karvastagságú drótkötelekkel emelnek a magasba. Csörlőgép húzza ki a pályáról a tört vagonokat. Élő embert már sehol sem találnak. Hajnali 3 órakor harckocsi csörömpöl a vágányok mellé, bevetik a romeltakarításra. A lankadatlanul dolgozó mentők forró teával, kávéval enyhítik a dermesztő hideget. Pihenésre nincs idő, de nem is gondol rá senki. Hajnali öt órakor a derengő világosságban újult erővel feszülnek a roncsoknak a kezek, a csákányok, a dübörgő motorú gépek. Fülsüketítő reccsenéssel szakadnak szét az egybeolvadt vagonroncsok. Lassan tisztul a pálya. Hat óra után rendőrségi kocsival indulunk vissza a fővárosba. A ködfüggönyön áttör a reflektorfény: folytatja a harcát az ember. Megrendült csend az autóban. Hallgat a vezető, hallgatnak az utasok. A baleset áldozatainak, hozzátartozóinak szól megrendülésünk, együttérzésünk — karácsony napján.

A Magyar Államvasutak december 26-án adta ki hivatalos jelentését, melyben közölte, hogy a balesetben negyvenhárom személy meghalt, ötvenhét személy megsérült, közülük 27-en elsősegélynyújtás után elhagyták a kórházat. Leírták azt is, hogy a személyvonat mozdonya mögötti első személykocsi a mozdony szerkocsijába fúródott, a második kocsi pedig az elsőbe torlódott, míg tehervonat kocsijai közül több kisiklott.

A Dunántúli Napló 1968. december 26-i számában megjelent jelentés már a szerencsétlenség okaira és a felelősségre is kitér:

A balesetvizsgáló bizottság eddigi megállapítása szerint felelősség terheli Szántai Ferencet, Mende állomás forgalmi szolgálattevőjét és Papp Lászlót, a személyvonat mozdonyvezetőjét, aki maga is súlyos sérülést szenvedett. Szántai Ferencet a rendőrség előzetes letartóztatásba helyezte. A forgalmi szolgálattevő súlyos mulasztást követett el, mert az állomási biztosító berendezést szabálytalanul kezelte és a vonatot helytelen vágányra irányította. A mozdonyvezető azzal követte el a szabálytalanságot, hogy a még Budapesten kapott írásbeli rendelkezést figyelmen kívül hagyva szabálytalanul haladt át Mende állomáson és nem figyelt fel arra, hogy helytelen vágányon közlekedik.

A vasúti szerencsétlenséggel kapcsolatban a Petőfi Népe 1969. február 26-i száma közölte a Pest megyei Főügyészség vádiratát, melyet a Pest megyei Bírósághoz nyújtott be foglalkozás körében elkövetett halált okozó gondatlan veszélyeztetés, valamint a társadalmi tulajdonban különösen nagy kárt okozott gondatlan rongálás bűntett miatt az akkor már előzetes letartóztatásban levő Szántai Ferenc 52 éves MÁV-főellenőr, forgalmi szolgálattevő ellen. Mint írták: a rendőrségi nyomozás megállapításai szerint a baleset bekövetkezése miatt felelősség terheli Papp László mozdonyvezetőt és Csüllög Endre mozdonyfűtőt is. A vasúti katasztrófánál azonban mindketten, de különösen Papp László mozdonyvezető olyan súlyos sérüléseket szenvedtek, hogy bírósági felelősségre vonásukra csak egészségi állapotuk helyreállítása után kerülhet sor. Ezért a Pest megyei Főügyészség velük szemben az eljárást elkülönítette és felgyógyulásuk után vádiratot fog ellenük benyújtani. (Erre egyébként később nem került sor, a Mendei Híradó szerint a mozdonyvezető elnöki kegyelmet kapott, míg a fűtő cselekménye közkegyelem alá esett, ezért ellene az eljárást 1970. május 8-án megszüntették.)

A mendei forgalmi szolgálattevőt ugyanakkor bíróság elé állították, peréről a Pest Megyei Hírlap 1969. március 30-i száma így számolt be:

Helyszín a Pest megyei Bíróság egyik tárgyalóterme. A széksorok a tárgyalás eddigi három napján majdnem üresen maradtak. Csak a vádlott néhány hozzátartozója, ismerőse jött el. Szántai Ferenc széke a szürke egyenruhás fegyőrök között áll. Innen hallgatta végig szerdán a szerencsétlenség néhány szemtanújának, részesének vallomását. Az 52 éves forgalmi szolgálattevőnek most látnia kellett azokat, akik hosszabb-rövidebb időre egészségükkel fizettek tévedéséért. Hallania kellett azokat, akik közül sokan legkedvesebb hozzátartozóikat vesztették el a vonaton. Negyvenhárman haltak meg ott, huszonkilencen súlyosan, ötvenöten könnyebben sérültek meg. A vádlott sírt. Figyeltem, ahogy összekulcsolta kezét, ahogy meggörnyedt termetét egyenesre próbálta feszíteni, mikor felállt és halk hangon a bírósághoz szólt. Hát ő volt? Egyszerre villan fel előttem e megtört, idős ember arca, s annak az éjszakának egy-egy tragikus mozaikképe. Ő volt? Évtizedek óta vállalta a vasutasok nehéz életét, tizenöt éve megbecsült forgalmista Mendén, szívéhez nőtt, mozdulataihoz simult minden készülék, berendezés. Hát ő volt? Hogyan lehetett, miért? A pénteki tárgyaláson, tudományos vizsgálatok alapján, orvos szakértők adtak erre választ. Az orvos-pszichológus szerint Szántai nem rendelkezett gyors helyzetfelismeréssel, „megnyúlt” nála az érzékelés, döntés és cselekvés folyamata. A pszichológus szerint a vasutas alkalmatlan volt feladatára. Az igazságügyi orvosszakértő véleménye nem ilyen egyértelmű. Szántai állítólag már korábban kérte áthelyezését. A balesetet követő nyolc-tíz nap múlva vette volna át a személypénztárosi állást. A szakértők egy-egy megjegyzésénél izgatottan összesúgtak a széksorokban ülők. Újabb szakértők vallomását kopogta az írógép. Vasutasok. Balesetvizsgálók. A szerencsétlenség előtt, december 10- én a mendei állomáson új, automata irányító berendezés kezdett működni. Egyelőre az egyetlen vágányra alkalmazva. Aztán december 20-án forgalomba helyezték az új, jobboldali vágányt. Szántai a kitűnő berendezést már rutinosan kezelte.

És két nap múlva ...

December 22-én, 16.53 órakor Sülysápról elindult Mende felé egy tehervonat. Ugyanakkor robogott az állomás irányába a 66.16/A jelzésű ünnepi mentesítő személyvonat. Szántai természetesen mindkettő érkezéséről tudott. S mégis ráengedte a személyt a bal vágányra. Szemben a tehervonattal. Miért?! Az elmondottakból arra lehet következtetni: a forgalmi szolgálattevő mindig az egyetlen, bal vágányra irányította a vonatokat, hiszen huszadikáig más nem is volt. Régi beidegzettség, rutinmozdulat a gombon. S bár az automata is jelezte a rossz intézkedést, nem vette észre tévedését. A két szerelvény a pusztaszentistváni állomáson egymásnak rohant.
A forgalmi szakértők azonban szót ejt a személyvonat vezetőinek felelősségéről is. Ők is hibák sorozatát vétették. A mozdonyon elromlott a gőzszabályozó, s ilyenkor a vonatnak meg kell állnia a legelső állomáson. Nem álltak meg. A vonatvezető és a mozdonyvezető írásban kapott tájékoztatást: Mendétől a jobb vágányon fognak közlekedni, mégsem vették észre, hogy helytelen pályán járnak. Végül: az állomás után nem vették figyelembe az ún. hívó jelzést, amely a sebesség 15 kilométerre csökkentésére kötelez. Az összeütközéskor a vonatvezető meghalt. A mozdonyvezetőt azóta is kórházban ápolják...

A vádlottak padjára most csak Szántai Ferenc került. Halált okozó gondatlan veszélyeztetés, társadalmi tulajdonban különösen nagy kárt okozó gondatlan rongálás vádja terheli. Az apró részletekre kiterjedő bizonyítási eljárás befejeződött. A Pest megyei Bíróság dr. Ács András-tanácsa holnap hirdet ítéletet. Egyik tanulsága bizonyára az lesz: a legkorszerűbb technikában is a legfontosabb szerep az emberé. S erről az emberről tudni kell, képességei, kora szerint meddig tud eleget tenni a követelményeknek. Szántai Ferenc esetében a nem megfelelő kontroll, s az önkontroll kihagyása vezetett a szomorú következményekhez.

A bíróság végül 1969. március 31-én hirdetett ítéletet. A forgalmi szolgálattevő 9 éves börtönbüntetést kapott foglalkozás körében elkövetett halált okozó gondatlan veszélyeztetés és társadalmi tulajdon különösen nagy kárt okozó gondatlan megrongálása címen, mellékbüntetésként pedig 8 évi időtartamra eltiltották MÁV forgalmi szolgálattevői foglalkozásától. Az indoklásban egyebek mellett elhangzott: a baleset során 43-an haltak meg, 23-an szenvedtek súlyos, 53-an könnyű sérülést, 14 utas egészségi állapota hosszú hónapokra megromlott, s az összeütközéskor 7—800 utas élete forgott közvetlenül veszélyben.

Szántai Ferenc (középen) a bíróság előtt a Pest Megyei Hírlap fotóján 1969. március 30-án

A tragédia ihlette az 1979-ben készült Hívójel című filmet Bencze Ferenc és Juhász Jácint főszereplésével.

Mende Község Önkormányzata 2008. december 22-én, a vasúti baleset 40. évfordulóján – a szerencsétlenség helyszínétől kb. 75 méterre – a jelenlegi megállóhely állomásépülete mellé emlékfát ültetett, az épületen pedig a Pusztaszentistváni Baráti Kör közreműködésével márványtáblát helyezett el, hogy emlékeztesse az utókort az áldozatokra. Idén, december 22-én, délelőtt 10 órakor, az 50. évfordulón a mendeiek ismét összegyűlnek a pusztaszentistváni állomáson, hogy fejet hajtsanak előttük.

Fotók és források: library.hungaricana.hu, Mendei Híradó (Véleményes jelentés), beol.hu, wikipedia.hu, Index.hu (fórum, Bárdos Imre közlése)

A cikk jogi részéhez dr. Atalay Borbála gazdasági és büntetőjogi szakjogász nyújtott segítséget.