Elhanyagolt, gazos sír a helyi Dillinka temetőben. 1969-ben váltották ki, jövőre le is jár. Nem gondozza senki, az utolsó véset 2003-as. Azt hihetnénk, hogy akkor temettek ide utoljára, de az igazság más. A sírkő mellett, a földbe szúrva, van egy félig korhadt fejfa, melyen nincs névtábla. Megehette volna az idő is, de lehet, hogy szándékosan törték le. Ismerve azt az embert, aki alatta nyugszik, nem lenne meglepő. 

1988

Filmes forgatócsoport érkezése élénkíti fel a vásárhelyi Széchenyi utcát. Gyarmathy Lívia rendezőnő és csapata érkezik meg a dél-alföldi városba, anyagot gyűjtve egy dokumentumfilmhez, amely később a magyar filmszemlén megkapja a társadalmi zsűri fődíját, a Színház- és Filmművészeti Főiskola hallgatóinak elismerését, sőt 1989-ben az év legjobb európai dokumentumfilmjének járó Félix-díjat is. Ezt azonban akkor még nem tudhatják. Azt viszont igen, hogy a forgatás annak ellenére sem könnyű, hogy az egypártrendszer már az utolsókat rúgja. Az alkotás ugyanis a recski kényszermunkatáborról szól, a nyilatkozók között felvonultatva számos egykori rabot, akik elképzelhetetlen szörnyűségekről számolnak be. A filmrendezőt – akinek férje, a szintén volt recski fogoly, Böszörményi Géza segít – tizenhat alkalommal jelentik fel, kocsijának kerekét kiszúrják, sőt egy volt ÁVH-s tiszt még rendőrt is küld rá, amikor a témát megtudja. Hódmezővásárhelyre azonban nem a volt rabok miatt jönnek. Bordás Sándorné Kati néni, aki idén 55 éve lakik a Széchenyi utcában, még ma is élénken emlékszik a harminc évvel ezelőtt történtekre, hiszen férje történelem-földrajz szakos tanár volt, később pedig helyettese annak a Petróczy Sándornak, aki a Csongrád Megyei Moziüzemi Vállalat igazgatójaként dolgozott. Ők igazították útba Gyarmathy Líviát, s így kerítették elő Forján Istvánt. Csupán néhány házzal kellett odébb menni, de nem találták otthon. A kocsmában viszont igen, ott ismerték a legjobban.

A jelenét. A múltját annál kevesebben.

De ki volt ő?

Forján – sok esetben Fóriánként írják – 1931. február 9-én látta meg a napvilágot Hódmezővásárhelyen, saját bevallása szerint kisparaszti családban. Harmadik gyerek volt, idősebb nővére, Eszter 1925-ben, míg a fiatalabb – Margit – 1928-ban született. A már fent említett Kati néni szerint a szülők is befolyásos emberek voltak, hiszen amikor ő 1963-ban férjhez ment, azt is jelenteni kellett nekik. Amikor Forján 17 éves lett, meghamisította személyi adatait, belépett a pártba, majd a hadseregbe. Szekszárdra, később pedig Tolnára került, de miután megkezdődött a rendőrség újjászervezése, átirányították az Államvédelmi Osztályra (ÁVO), ahol beíratták a Budán található Operatív Tiszti Iskolára. Kitűnő eredménnyel végzett és az Andrássy út 60-ba helyezték, – ma ott található a Terror Háza – mint elhárító tisztet. Államvédelmi főhadnagyként szolgált, s 1950 őszén Recskre vezényelték. Ekkor vette át a tábori operatív csoport parancsnoki posztját a „Makaróni” gúnynevű Nagy Lászlótól. Ő is gyorsan kiérdemel egy új elnevezést, a rabok „Borzas”-nak keresztelik el, s valamennyien kegyetlen, rendszerhű ávósnak írják le. Még csak 19 éves, de már szinte élet-halál ura a recski kényszermunkatáborban. Olyan ember, akinek dolgaiba még a táborparancsnok sem láthat bele. Mindezt saját szavaival mondja el az 1988-ban készült dokumentumfilmben, amikor megpróbálja kisebbíteni bűneit. Kevés sikerrel, hiszen Recsket nem véletlenül hívták a magyar Gulag-nak.

Néhány tény Recskről

A kényszermunkatábort 1950 nyara és 1953 ősze között, az Államvédelmi Hatóság (ÁVH) működtette. A mintegy 100 hasonló közül ez volt a leghírhedtebb. A rabok a saját kezükkel építették fel az egykor a Barkóczy-család tulajdonában álló területen, ahol addig birkák legeltek. Az őrök már akkor kijelentették, hogy a foglyokkal senkinek sem kell elszámolniuk. Meleg vizes tisztálkodásra havonta egyszer volt mód. Böszörményi Géza visszaemlékezése szerint a penészes kenyereket azon a kocsin hozták a raboknak, amelyiken a trágyát is szállították. Az egyik leghíresebb fogvatartott Faludy György költő volt, akit 1950 júniusában csuktak le. Mivel papírt nem használhattak, ezért rabtársaival tanultatta meg versei nagy részét. A bánásmód rettenetes volt, büntetésre például vizesverem-fogdát is használtak. A körülbelül 2 méter mély gödörbe éjjel feljött a talajvíz, így bent lévő internáltnak reggelig abban kellett állnia. A hajnali 5 órás ébresztő után elenyésző táplálékkal, kezdetleges eszközökkel télen-nyáron napi 10-12 órában nehéz fizikai munka – sziklafejtés, szállítás, lapátolás, kőtörés és kőfaragás – várt az internáltakra úgy, hogy az élelmezésük fejenként nagyjából 1000-1200 kalória volt, mintegy négyszer kevesebb annál, mint amit az igénybevétel megkövetelt.

Vizesverem Recsken

A táborban két sikeres szökési kísérlet történt: 1950 augusztusában Dobó József Csehszlovákiába jutott, de miután megtudta, hogy az ÁVH több családtagját is letartóztatta, feladta magát. 1951. május 20-án nyolc rabnak (Michnay Gyula, Lőcsey Géza, Stern Mendel, Stern Pál, Kihut József, Kertész Géza, Haraszti József, Mózes Mihály) sikerült megszöknie, de közülük csak Michnay Gyula tudott kijutni az országból. Miután Bécsen keresztül Münchenbe ment, a Szabad Európa Rádióban felsorolta 520 rabtársa nevét. A tábort 1953-as kiürítése után néhány esztendővel lebontották. Helyét fával ültették be és eltüntettek minden nyomot. A kommunista rezsim alatt a magyar hatóságok folyamatosan azt állították, hogy a recski kényszermunkatábor sohasem létezett.

Újjáépített barakk az egykori táborban - Recsk ma nemzeti emlékhely

Egyes adatok szerint a három év alatt 1760-an raboskodtak Recsken. Ma sem tudni pontosan, hogy mennyien vesztették életüket az ávósok brutalitása, az éhezés és az elviselhetetlen körülmények miatt. Bank Barbara történész, kitűnő Recsk-kutató 27 konkrét esetet említ 2017-ben megjelent könyvében, ugyanakkor megjegyzi, hogy számuk minden bizonnyal több volt, hiszen sok esetet nem dokumentáltak. Jeltelen sírban, illetve a váci rabtemetőben nyugszanak.

Mit csinált Forján Recsken?

Nem csupán egyszerű őr, hanem a tábor operatív irányítója volt közel három évig. Ebbéli minőségében szinte bármit megtehetett. S meg is tett. A Böszörményi Géza által írt „Recsk 1950-1953 Egy titkos kényszermunkatábor története” című könyvben Korondi Béla volt recski postamester erről így beszélt:

Fórián István egyszer azt mondta, hogy mégis adatokat kell szereznem, és ezért nekem ki kell menni a Nagy Kő alá este fél tízkor. (Ez a községnek a végén van, ahogy megyen az út Mátraderecske felé). Ez a Nagy Kő a parádfürdői országút és a vasút között van. Azt mondta, ott várjak, és mikor ők fütyülik az Internacionálé dallamnak – ezt a Fórián mondta – első részletét, én fütyüljem a folytatást, és akkor odajönnek hozzám. Így is történt. Az egyik bokorból előbújt egy géppisztolyos, meg a másikból is. Akkor öt lépést előreléptem, és kibújt ez a Fórián, a szemembe világított, és mondta, hogy most tessék regélni. Mondtam, hogy én nem tudok semmit, én semmilyen adatot nem tudok szolgáltatni. Fegyverrel fenyegettek.

Várkonyi Imre volt ÁVH-s alhadnagy, Fórián helyettese 1988-ban így emlékezett főnökére:

- Miket csinált Fórián, hogy ilyen keménynek tartotta?
- Hát egy olyan konkrét esetről tudok, amikor… amikor lementem a fogdába, a Pista bent volt, én is lementem a fogdába, és ott valakivel… azt hiszem, hogy… azt hiszem, hogy azt meg is verte. De ki volt szolgáltatva pedig az az ember. Ilyen… nem tudom a nevét neki, egy középkorú, jó fizikumú ember volt, és… és erre konkrétan emlékszek.
- Fóriánnal mikor találkozott utoljára?
- Hát kérem szépen, körülbelül 10-12 éve Szegeden. Vásárhelyen lakik valahol, de nagyon le van robbanva. Hogy mondjam… szóval egyrészt kulturálatlan öltözködése volt, ittas volt.. igaz, hogy Recsken is sokat ivott, és általában akkor verekedett, mikor ivott. Ez az igazság, mondjuk.

Bodnár István író, újságíró, aki szintén három évet raboskodott Recsken, a következőket mondta 1988-ban:

- Kik voltak az operatív osztály tagjai?
- A vezetője Fórián István, a Borzas. Bőrkabátban járt, civil ruhában, Lenin-sapkában.
- A táborparancsnok vagy az elhárító büntetett Recsken?
- Az elhárítás utasítására történt minden.
- Az elhárító tiszt, Fórián István tagadta ezt. Azt mondta, hogy minden esetben a táborparancsnok döntött a büntetésről.
- Nem igaz. Fórián hallgatta ki azt, aki ellen panasz volt. Az elhárítás szabott ki büntetést, hogy büntetőszázadba kerüljön valaki vagy sem.

Madaras Ferenc, aki két évet Kistarcsán, hármat pedig Recsken töltött, 2004-ben megjelent könyvében írt Fóriánról, akit csak úgy emleget: „Borzas, a kegyetlen, tőle mindenki félt.”. Hozzáteszi azt is, hogy a szökés után visszahozott rabok őrök általi brutális megverésében Fórián vezető szerepet játszott.

Erdey Sándor 1989-ben vetette papírra visszaemlékezéseit „A recski tábor rabjai” címmel, melyben leírta, hogy a nyomozócsoportban a legnagyobb hatalma a csoportvezető, Hódmezővásárhelyről származó Forján István ÁVH-s főhadnagynak volt. Kegyetlen kinézete miatt Borzasnak nevezték el. Erdeynek egyébként személyes afférja is volt vele, melyet érdemes szó szerint idézni:

Nyugalmat erőszakolva magamra, közöltem még, hogy mindannyiunkat törvénytelenül tartanak őrizetben, ártatlan embereket üldöznek halálba. Bírói ítélet nélkül dolgoztatnak, kényszer hatása alatt, embertelen körülmények között, családunk sem tud rólunk, tudjuk, hogy minket halálra akarnak éheztetni és dolgoztatni. Közben annyira belelovalltam magam a jogos kirohanásomba, hogy befejezésül le is köptem. „Borzas” szó nélkül félbeszakította a már-már hisztériába csapó kifakadásomat, előbb két hatalmas pofonnal, majd a nyitott zárkaajtón berohanó őrrel, „mongol”-lal együtt kiosztott rúgásokkal és ütlegeléssel. Megfenyegetett, hogy létezik még Recsknél is rosszabb hely, és amennyiben nem hagyok fel a befolyásommal, megtalálják rá a módot, hogy elhallgattassanak.

Kétség sem fér hozzá, hogy a Recsken szinte teljhatalmat gyakorló Forján István fiatal kora ellenére – még a tábor bezárásakor is csupán 22 éves volt – a legvadabb ávósok közé tartozott. Amikor 1988-ban Gyarmathy Lívia stábjának sikerült egy hódmezővásárhelyi kocsmából előkerítenie, az 57-ik évét taposta, de az alkohol miatt öregebbnek tűnt.

Forján István interjú közben 1988-ban - egy elkapott pillanatkép Gyarmathy Lívia fiilmjéből

Az interjút nem otthon adta, hiszen nem egyedül lakott. Ekkor még mindkét nővére élt, Eszter azonban nem örült a hirtelen jött nyilvánosságnak, így Forján a Bordás-család házában ült a kamerák elé. Sok mindent tagadott, sőt, igyekezett ködösíteni is, azonban 1953 utáni életéről már talán hitelesebben számolt be. A tábor bezárása után főhadnagyi rangban a Belügyminisztériumba került, az elhárítási részlegre. Az Írószövetség 1956-os ügye kapcsán kezdett gondolkozni a rendszer hibáin, majd még azon a nyáron kérte leszerelését. Szavai szerint ebbe beleegyeztek, így rövid ideig Makón dolgozott tsz-szervezőként. Ugyanakkor a forradalom után újból behívták. Karhatalmista lett, majd ezt követően a pécsi megyei rendőr-főkapitányság belső elhárítási alosztályán volt főelőadó. Itt viszont már arra is terveket kellett készítenie, hogy hány összeesküvést tervez leleplezni, melynek okán összetűzésbe keveredett főnökeivel. Visszatért Hódmezővásárhelyre, ahol a vegyesipari vállalatnál kitanulta a kárpitos szakmát, utána elment a házgyárba gépkezelőnek, sőt egykori kollégái visszaemlékezései szerint a valamikori HÓDIKÖT-ben kötő szakmunkásként is dolgozott. A film készítése idején, 1988-ban, már rokkantnyugdíjas volt. Helyzetéről így beszélt:

- Nézze, erre egy szóval válaszolok: én katona voltam, hajtottam végre parancsokat, amit jelen pillanatban és jelen esetben is végrehajtanak, és merem állítani, hogy jelen pillanatban is megvannak azok a törvénysértések, ha nem is épp olyan százalékban, mint akkor voltak, csak más irányúak, más természetűek. Magam részéről úgy érzem, hogy túl nem lőttem a célon. A katona parancsot hajt végre. Az a meggyőződésem, hogy ma is, aki katona vagy rendőr, annak végre kell hajtani a parancsokat.
- Bármilyen parancsot? 
- Bármilyen parancsot. Bármilyen parancsot! 
- Szóval Önnek nincs olyan gondolata, hogy... 
- Van, lehet gondolata. Lehet gondolata a katonának, persze más lapra tartozik, hogy csak a polgári életben, amikor saját önnön maga döntheti el, hogy milyen intézkedést foganatosítson. De a parancsot azt végre kell hajtani, bármilyen parancsot kap. Ha végiggondolok az életemen, én azt mondhatom, hogy nem volt olyan magas beosztásom, hogy én a dolgokon változtatni tudtam volna. 
- Önnek elég magas beosztása volt. 
- Talán, talán... lehetett volna nagy akarat árán segíteni a dolgokon, de ehhez más politikai irányzatnak, más politikai határozatoknak kellett volna lenni. Mert mihelyst a politika megváltozott, azonnal megváltoztak a körülmények is. Egy húzásra, egy intésre. Egyébként a másik meg az, hogyha lehetett volna, sok mindent másképp csináltam volna, de erre a törvény adta lehetőségek nem voltak meg. Amikor már változtak a politikai körülmények, mint ahogy mondottam is, még ellent is mondtam, de mint ahogy tetszett látni, ez se tetszett a főnököknek, mert ezért kellett leszerelnem. Én nem bírálhatom el saját magamat, és nem is vagyok erre hajlandó, vagy nem is vagyok erre illetékes. 
- Ön soha senkire nem emelte a kezét? 
- Tudtommal nem. Így jött, vagy így volt... mit mondjak erre... rászoktam az italra. De miért iszik valaki, vagy miért nőzik valaki? Teljes mértékben, úgy lelkileg, mint emberileg nem voltam boldog az életemben... Lehet, hogy én voltam a Borzas. Lehet, hogy hallottam, csak nem foglalkoztam vele. Tudja, annyi minden lezajlódott az életemben. Már harminc éve ennek, régóta beteg vagyok, mert idegproblémám is van, gyomoridegem van. Ebből kaptam fekélyt, most meg érszűkületet, úgyhogy most már teljesen kivagyok. 
- Magáról az terjedt el, hogy hihetetlenül kemény és kegyetlen ember volt Recsken. Mi erről a véleménye? 
- Nézze, katona voltam. Ezt tudom mondani.

Akik ebben a korszakában ismerték Forján Istvánt, azok visszahúzódó, magának való emberként írták le, aki nagyon sokat ivott. A hatvanas évek végén elhunyt az édesapja, majd az édesanyja is. Az 1988-ban készült film bemutatója után sokan – még a kocsmában is – vetették szemére előéletét és vonták felelősségre tettei miatt. Forján egy Kölcsey utcai házban nővérével, Eszterrel élt, annak 1998-as haláláig. Margit nevű testvére 2002-ben halt meg. Az élettől megcsömörlött, alkoholista férfi az itt is látható 2004-es fotón jóval idősebbnek néz ki, s ezt nyilván nem csak betegségei okozták, hanem az ital is. A valamikori ÁVH-s főhadnagy, aki a recski kényszermunkatábor rettegett alakja volt, soha nem nősült meg és gyermeke sem született. 2004. január 30-án, 73. születésnapja előtt 11 nappal magányosan halt meg. Mivel egyetlen rokona sem élt már, a város temettette el szülei sírhelyére.

Háza az államra szállt, majd egy házaspár vette meg, akik később kiadták albérletbe. 2012-ben, amikor jelenlegi tulajdonosához került, felújítást hajtottak végre az ingatlanon, ezért lecsupaszították a falakat. A munkálatokat végző mester két olyan vályogtéglát talált, melyeket egyetlen mozdulattal ki tudott emelni, s ezzel elé is tárult egy ott kialakított rejtekhely. Üres volt. Ha valaha volt is benne eldugva valami, s azt Forján tette oda, régen eltűnt.

Forján sírja

A recski kényszermunkatáborban meghaltak egy része jeltelen sírban alussza örök álmát. A sors fintora, hogy Forján István nyughelyét is csak egy elkorhadt, névtábla nélküli fadarab jelzi. Vajon letörte valaki, netán az idő vasfoga tüntette el Forján István nevét? Az igazságot talán sohasem tudjuk meg, az azonban biztos, hogy az egyik legkegyetlenebb hódmezővásárhelyi életének döntő részében nem volt boldog ember.

S ez rendjén van így.

A cikket a Recsken, illetve azóta elhunyt ártatlan áldozatok emlékének és a még élő, maroknyi túlélőnek ajánlom.

Felhasznált források és fotók eredete:

Könyvek:
Böszörményi Géza: Recsk 1950-1953 - Egy titkos kényszermunkatábor története (könyv és film Gyarmathy Lívia rendezésében)
Madaras Ferenc: Recsken diplomata voltam „Török követ”
Erdey Sándor: A recski tábor rabjai
Bank Barbara: Recsk - A magyar internálótáborok története 1945-1953

Internet:
mult-kor.hu, mno.hu, youtube.com, mek.oszk.hu, academia.eu (Jámbor Zsuzsanna tanulmánya), recskiszovetseg.hu, magyarszemle.hu, gondola.hu, tte.hu