Mert a politika is lehet érdekes

PoliPraktika

PoliPraktika

Leírni, ami leírhatatlan

2015. szeptember 11. - Herczeg Sándor

Nevezhetjük őket illegális bevándorlónak, migránsnak vagy akár menekültnek. De bárhogy is: a röszkei gyűjtőponton szeptember 9-én éjjel én elsősorban embereket láttam. Akik között természetesen akadhat jó és rossz szándékú egyaránt. Ahogyan köztünk is.

Takarókba burkolódzó anya ballag két gyermekével a sínen, mögöttük botra támaszkodva egy hetven év körüli férfi. Időnként felnéznek, majd óvatos léptekkel közelítik meg a kereszteződést, ahol már a rendőrök állnak.

Ez már Magyarország. Nekik Hungary.

Az útjuk a vasúti átjáró után csupán néhány méterre lévő első gyülekezőhöz vezet. Ott már húsz-harminc ember ül, reflektorokkal megvilágítva, ami megkönnyíti a tájékozódást az ősz sötétjében. Ekkor kap kiemelt szerepet a nyelvtudás, hiszen ebben a helyzetben tolmácsból soha nincs elég – habár a rendőrök közül sokan angolul kommunikálnak és rendezik hármas sorokba a frissen érkezetteket. Akadnak életerős, fiatal férfiak, nők és rengeteg gyerek. Nekik a legnehezebb, hiszen a szemükből látszik, az egészből semmit sem értenek, és úgy fogják szüleik kezét, mintha soha nem akarnák elengedni. Csak a szemüket kell nézni, azokba már beleégett a történelem.

dsc_0010.JPG

(a szerzős saját felvétele a promenad.hu oldalról)

Az egyenruhások – akik emberfeletti és kétségkívül dicséretre méltó helytállást tanúsítanak, sokszor 14-15 órán át egyhuzamban – folyamatosan irányítják a szeméttel telített területen az embereket 20-30 méterrel odébb, ahová egymást követően állnak be a buszok. Arab és angol nyelvű kiáltások és felszólítások hallatszanak, a zűrzavar bábeli, melyet az önkéntes segítők igyekeznek oldani. Megfigyelhető, hogy egy-egy csoportnak minden esetben van egy „vezetője”, aki nem csupán képviseli az embereket, hanem jól láthatóan kijelölt kapcsolattartó, s egyben kordában tartja sajátjait. Ez nem mindig sikerül, hiszen a maszkos sofőrök vezette buszok begördülésekor szabályos rohamot indítanak a helyekért, az ötven személyes járművekre – az ajtóban álló rendőr magasra tartott kézzel mutatja a számot – több százan akarnak feljutni. Az empátia és a tolerancia tényleg a röszkei gyűjtőponton szolgálatot teljesítő rendőrök és civil segítők ismérve, hiszen elsőként a terhes asszonyok – a „pregnant woman” kiáltás figyelmeztet erre – szállnak fel, majd a kisgyermekes családok. Néhány éves csemeték kerülnek a vakuk kereszttüzébe – legalább negyven magyar és külföldi médium dolgozik egyszerre – hiszen az apa magasan a feje fölé tartva tör utat sorstársain keresztül.

dsc_0013.JPG

(a szerzős saját felvétele a promenad.hu oldalról)

Teljesen egyértelmű: ez a busz az ő mentőcsónakuk. A korábban már sokszor látott „kitörés” most sem marad el. Mindig akadnak olyanok, akik nem bíznak senkiben és semmiben. Elfutnak a környező kukoricás irányába, ott sejtve az autópályát. Nem kell hozzá 2-3 perc és a mintegy 30 fős, fiatal férfiakból álló csoport már el is tűnt a sötétben, csupán a „Gyertek, nem akarunk maradni!” kiáltás visszhangzik a fülünkben még néhány másodpercig. Annak ellenére, hogy pont felém rohantak, nem történt bajom. Mindegyik „rohamozó” kikerült.

Egy busz elment, de rögtön jön a következő és a tömeg nem csökken, hiszen a sínen át folyamatosan bontakoznak ki a most érkezők sziluettjei a csillagos éjszaka alatt, ami az eddigi rekordot hozta. Több mint 3.300-an jöttek, közöttük 600-nál több gyerek. Ekkor érte el a határt a szíriai kurd Dzsagardin, aki a katonaság elől menekült el, mindenét eladva – miközben cigarettával kínáltam, csak úgy dőlt belőle a keserűség. Szavai olyan gyorsan pörögtek, hogy önkéntes segítőm és tolmácsom, az 1970 óta Magyarországon élő Abdul Rahim orvos is nehezen tudta fordítani. Láttam, amit sokan nem, a tábortűz fénye által megvilágított könnycseppet, ami végigfolyt Abdul arcán, miközben Dzsagardin beszélt. Sok történet lenne még. Elmondhatnám, hogyan menekült el Mohamed, aki nyolc gyermekével érkezett. Vagy Omar, aki egy 15 fős gumicsónakban ült, amelybe 50 embert zsúfoltak be összesen 15 ezer euróért. Kegyetlen szavak hangzanak el, melyek valóságtartalmát nem vizsgálhatom. Igazából ez a tömeges migráció átvághatatlan gordiuszi csomója, hiszen beszéltünk olyan fiatalemberrel is, aki Szenegálból jött és csak a kalandvágy hajtotta. Ő biztosan nem menekült, hanem gazdasági bevándorló és éppen ezért veszélyes az általánosítás, érkezzen az a szélsőjobb felől, vagy éppen a neoliberális befogadás pártiaktól. A világ nem fekete vagy fehér, éppen úgy nem, ahogy az emberek bőrszíne is sokféle. Tudom. Láttam.

dsc_0153.JPG

(a szerzős saját felvétele a promenad.hu oldalról)

Egy azonban biztos: sokan szinte mindenüket oda- vagy eladták a tökéletes ismeretlenért. A reményük pedig nem sokkal erősebb egy mobiltelefon világító képernyőjénél, amit egy házaspár arra használt, hogy annak fénye mellett tegyék tisztába néhány hetes gyermeküket. A földön, egy koszos pokrócon, amely körül elképzelhetetlen mennyiségű szemét, üres üveg, ételmaradék, sátordarab, papírhulladék hevert szanaszét egy olyan exodus terepasztalát képezve, melyet még itt nem éltünk meg. Az önkéntes, sárga mellényt viselő segítők folyamatosan gyűjtik össze a szemetet, de láthatóan nem lehetséges lépést tartani az újabb és újabb érkezőkkel. De miközben ezt átgondolom, már vissza is zökkenek a valóságba, melynek képei filmszerűen pörögnek előttem, s azon kapom magam, hogy fotózok. Van mit, s szinte mindegyik fénykép nagyobbat üt, mint a teleírt papír.

dsc_0068.JPG

(a szerzős saját felvétele a promenad.hu oldalról)

A szemüket kellett nézni. Ott, este 10 órakor, a röszkei gyűjtőponton. Élőben, két lábbal a földön állva. Sokkal robusztusabb igazság kerekedik ki abból, mint bármiből, amit a médiumok valaha is képesek lesznek visszaadni.

Ült velem szemben egy anya. 25-30 éves lehetett. Az egyik gyermeke a kezében. A másik mellette állt, de a fáradtságtól már félig ráborult. Körülötte jöttek-mentek az emberek, de nála mintha megállt volna az idő. Egy percig néztük egymást. A szemében olyan szintű üresség ült, melyet még életemben nem láttam. Aztán elmosolyodott. Soha nem fogom tudni, hogy ez minek szólt, de egyet megjegyeztem. Ha ebben a helyzetben képes volt erre, akkor nekünk is meg kell tudni tenni.

Elnézést, hogy nem tudtam leírni. De leírhatatlan.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://polipraktika.blog.hu/api/trackback/id/tr37778588

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Agysebész migráns 2015.09.13. 15:41:38

"Egy azonban biztos: sokan szinte mindenüket oda- vagy eladták a tökéletes ismeretlenért. "

Nagy hibát követtek el.

Agysebész migráns 2015.09.13. 15:44:20

"A szemüket kellett nézni. Ott, este 10 órakor, a röszkei gyűjtőponton. "

Nem kell a szemüket néznünk.

Nem mi tehetünk arról, hogy mi van a hazájukban, és arról se mi tehetünk, hogy idejöttek. Mi nem hívtuk ide őket és nem ígértünk nekik semmit.

Nézze az a szemüket, aki tönkretette őket.

Mi nem akarjuk őket nézegetni, és ők se akarnak minket.

31/48 2015.09.13. 16:10:36

Ha a szenegálit véletlenül nem fogadnák be, majd ott is rendeznek egy polgárháborút (folytatják az eddigit), vagy megint megpróbálják lerohanni Gambiát.

Az emberi találékonyság és alkalmazkodóképesség bámulatos és minden akadályon felülkerekedik.

Ha a jólét ára, hogy hogy le kell vágni néhány mandinkát megint, akkor egy magára valamit is adó wolof nem habozik.

Tiszteltetem Brüsszelet 2015.09.13. 16:26:45

Én nem a szemüket, hanem a színüket nézem.

Nem az én fajtám, és nem is az én nyelvemet beszélik. És asszem nem is hívtam őket.

RAUS

steery 2015.09.13. 17:21:32

És senkinek nem jutott még eszébe, hogy a vonulási útvonal mentén kirakjon egy rakás szemeteskukát meg konténert, rajtuk 8-10 nyelvű feliratokkal:
"Ebbe dobd a szemetet, mert nem győzzük összeszedni. Ez itt már Európa, te pedig hívatlan vendég vagy. Ne szemeteld össze az országunkat!"

Brix 2015.09.13. 18:16:50

" Elmondhatnám, hogyan menekült el Mohamed, aki nyolc gyermekével érkezett" Elmondhatnád Mohamednek , hogy menjen haza mind a 8 gyermekével..Amikor világra gyártotta , akkor mit gondolt, miből fogja eltartani őket? Gondolom most az szeretné , hogy tartsa el Európa őket....

Krumpli Bogart 2015.09.13. 18:43:17

Mohamed a próféta is menekült Mekkából Medinába....aztán ami lett belőle, azt máig szívja az egész világ...
Egyébként megható írás, de nem ad választ az égető kérdésekre:
- Miért kell illegálisan jönni?
- Miért kell szembehelyezkedni az itt hatályos jogrenddel?
- Miért csak az önkéntesek szedhetik a szemetet (amit legalább könnyen felszedhető kupacokba gyűjthetnének)?

Válaszoljon már végre valaki ezekre a kérdésekre!

Krumpli Bogart 2015.09.13. 18:57:15

Tényleg nagyon szeretném megérteni, hogy egy Szíriában ismert futballedző, aki a hazájában nyilván legalább a középosztályhoz tartozik és a munkájával járó utazgatás miatt egy átlagembernél sokkal tájékozottabb, ráadásul meglett korú ember egy kisgyerekkel a karján, mégis mi a fenéért illegálisan rohan át a stadionok országán?
Attól fél, hogy Orbán Viktor bezárja egy stadionba és nem ereszti el, míg ki nem juttatja a nemzeti válogatottat a világbajnokságra?

Mi van emögött a szervezettnek és indokolatlannak tűnő illegális tömegben-vonulás mögött??????

Krumpli Bogart 2015.09.13. 19:09:13

@Agysebész migráns: Valóban nagy hibát követtek el és attól félek, hogy a németek most azért állnak le a befogadással (korábban százezrekről volt szó, annak a töredéke se ment ki), mert felmérték az első 10.000 ember gazdasági "használhatóságát" és a kapott adatok alapján úgy ítélték meg, hogy nem éri meg nekik.
:(

♔bаtyu♔ 2015.09.13. 19:50:36

Itt is a szemüket kell nézni.

Bevándorlók egy csoportja megtudta, hogy össze kell szedniük maguk után a szemetet. Addig nincs kaja.

www.napiszar.hu/Thumbnails/25750.w-800.h0.q100.jpg

♔bаtyu♔ 2015.09.13. 20:04:41

@Krumpli Bogart: Úgyis megkapják a többit is. Ha már egyszer meghívta őket ez az ostoba Merkel.

Medgar 2015.09.13. 20:07:47

@Krumpli Bogart: Gondolom nincs ennyi filozófia prof. állás náluk.

♔bаtyu♔ 2015.09.13. 20:08:14

@Krumpli Bogart: "Mi van emögött a szervezettnek és indokolatlannak tűnő illegális tömegben-vonulás mögött??????"

Havi 250 Eur. apanázs/kopf

Tiszteltetem Brüsszelet 2015.09.13. 20:53:36

@Krumpli Bogart: hehe

szíriában ismert futballedző.....csak nem ő az?

Az Iszlám Állam terrorszervezet ismert támogatójának elgáncsolása miatt hurcolják meg László Petrát a magyar hatóságok
Forrás: kuruc.info/r/6/148278/

pamut 2015.09.13. 21:59:15

@Tiszteltetem Brüsszelet: lol, itt is szórjátok a náci oldalt? :D

panelburzsuj 2015.09.13. 22:09:35

@pamut:
Aktívak az aktívák.

Érthető: keddtől nekik is új időszámítás kezdődik.

Elapad a fikázható fekaáradat - igyekezni kell.

Python2409 2015.09.13. 23:02:36

"Ekkor érte el a határt a szíriai kurd Dzsagardin, aki a katonaság elől menekült el, mindenét eladva "

Lefordítva:Ahelyett,hogy harcolt volna a családjáért és a hazájáért,inkább gyáván elmenekült,hogy Európában éldegéljen,az európaiak nyakán!

Gyáva féreg!

Határt lezárni,illegális bevándorlókat kitoloncolni,AZONNAL!!!!!!

kisQtya 2015.09.14. 16:45:39

Ide is beteszem szegény az elnemgáncsolt szír fociedzőnkről a neten fellelhető érdekességeket:

www.facebook.com/ThisIsChristianSyria

We don't accuse or oppress anyone here, but let's be honest and logical, what would you think if you saw someone used the Swastika, as facebook cover ?
there are two options :
1- to be a Nazi
2- or Nazi sympathizer
so it's the same thing for the refugee Ousama Al Mohsen, he used the flag of Al Nusra front as his facebook cover, so we have two options :
1- to be a memeber of Al Nusra
2- or Al Nusra sympathizer
and we are not yet talking about the flag of free syrian army militia, or calling the terrorists as ( Al Mujaheedin ), as his personal page shows !

hu.wikipedia.org/wiki/Al-Nuszra_Front

Az egyik ikonikus menekültünk embercsempész, a saját ártatlan kisfia fulladt a tengerbe, a másik meg finoman szólva szimpatizál a radikális eszmékkel.
Neki is jár menedékjog? Vagy azért cipeli magával ezt a gyereket, hogy rá tekintettel maradhasson Európában?
süti beállítások módosítása