Mert a politika is lehet érdekes

PoliPraktika

PoliPraktika

Elsüllyed-e Európa hajója?

2015. augusztus 07. - Herczeg Sándor

Miért gondolják azt Brüsszelben, hogy a schengeni határszakasz megvédése csupán magyar feladat? S miért pont azok, akiknek az ősei még a mi nyilaink ellen kérték Isten segítségét? Ha a kocka teljesen átfordul, akkor megkongathatjuk a harangot Coudenhove-Kalergi gróf eszméi felett.

Amíg vannak olyan országok az Európai Unióban, melyekre nem nehezedik migrációs nyomás, addig nem is lesz egységes megoldás. A jelenlegi elodázós politika tragédiákat fog szülni, s újfent csak az unió teljes tehetetlenségét mutatja. A széttárt kéz pedig egészen addig lesz látható, amíg az első migráns sátrat nem ver Brüsszelben vagy Strasbourgban. Csak akkor már késő lesz. Ugyanis ebben a nem valószínűtlenül abszurd szituációban fog meghalni a már most is sok helyen vérző európai ábránd. Sőt, jóval mélyebb sebet fog ütni, mint amelyet a Charlie Hebdo karikaturistáin ejtettek.

Az Unió mellett egyébként az ENSZ sem lehet büszke. Annak idején Srebrenicában 400 holland békefenntartó nézte tétlenül a szerbek által véghezvitt népirtást. Ugyanezt tették Ruandában is, ahonnan folyamatosan vonták ki erőiket a konfliktus eszkalációjára fittyet hányva – egyesek szerint közel egymillióan haltak meg a harcok következtében az afrikai államban. Innen nézve ezért semmi sem meglepő.

A magyar kormány ideiglenes határzára belpolitikai üzenet főleg a szélsőségességre is hajlamos szavazók felé, magyarán: merítés a Jobbik táborából. Ugyanakkor valóban nemigen tehet mást, hiszen legalább a szándékot meg kell mutatnia a helyzet rendezése érdekében. S bármennyire is szeretné néhány elszabadult hajóágyúként garázdálkodó, a migránsverés álmával orgazmust produkálni képes „ gondolkodó” - a kerítéshez nem lehet géppuskafészket állítani. Emellett a neoliberális befogadás-pártiaknak – akik leginkább saját szobájukban, klaviatúrájuk ütögetésében élik meg gyönyörüket – is fel kellene fogniuk eszméik tökéletes helytelenségét. Távolról sem szabad azt hinni, hogy csak a mi hajónk süllyed. Igaz ugyan, hogy a végeken kapott léket, a brüsszeli bürokratáknak pedig a hajóorrban van a kajütjük, de velünk együtt merülnek alá, ha továbbra is csak mi lapátoljuk ki a vizet. Ha a jog ereje nem védi, akkor felállíthatunk mi akár 10 milliárd forintos költségen is kerítést, semmit sem tettünk. S ezt nem csak azért írom, mert a félkész határzárat már át is vágták. Ez várható volt. Nem lesz ez másként egészen addig, amíg az Európai Unió döntéshozó szervei alszanak és ahelyett, hogy valóban határozottságot sugalló eszközökhöz nyúlnának, inkább aktákat tologatnak, vagy kacarásznak az Európai Bizottság elnökének legújabb blődségein.

kerites.jpg

(fotó forrása: Index Kelemen Zoltán Gergely MTI)

Fel kellene ismerni végre azt a tényt, hogy az uniós politika jelen állapotában a szélsőséges gondolkodás bástyáit emeli fel és erősíti nap mint nap. A migrációs probléma kezelésének minél távolabbra eső megoldása egyértelműen nekik kedvez. Ha 24 óra alatt cirka 1500 határsértő érkezik Ásotthalomnál, az ugyanannyi idő alatt legalább 10 olyan embert szül, aki fizikai erőszakkal is szívesen fellépne ellenük. Ennek okán könnyű kiszámolni, hogy hol tartunk most – nem beszélve arról, mit hoz a holnap. Teljesen hétköznapi, normális életvitelű emberek fognak csatlakozni azokhoz, akik e vonatkozásban már felismerték, hogy eljött az ő idejük, a bevándorlás pedig remek szikra ideológiájuk terjesztésére. Mindezt csak tetézik az idétlenségbe hajló, emberbaráti köntösbe bujtatott liberálisnak mondott frazeológiák, melyeket már szinte senki nem vesz komolyan, érvrendszerük kellékei úgy olvadnak, mint a napsütésben a vaj, társadalmi támogatottságuk pedig a nullával kompatibilis.

Lehet így is folytatni. De kíváncsi lennék arra, hogy Jean-Claude Juncker vicces kedve megmaradna-e abban az esetben is, ha Európa menekültekkel teli hajója vele együtt süllyedne el.

A bejegyzés trackback címe:

https://polipraktika.blog.hu/api/trackback/id/tr147688708

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mortullus 2015.08.07. 23:43:56

"...De kíváncsi lennék arra, hogy Jean-Claude Juncker vicces kedve megmaradna-e abban az esetben is, ha Európa menekültekkel teli hajója vele együtt süllyedne el."

Szerinted ez meghatná ezt a vén alkoholista hülyét? Foglalkoznak ezek ott az EB-ben Európa jövőjével? Szerintem krvára nem.
Mindenben kiszolgálják az USA-t irányító pénzügyi maffiát ezek az elvtelen senkiházi bitangok.
Junckert is max. a napi vodka adagja érdekli. Európára magasról tojnak a saját "vezetői", ez a szomorú igazság.

E.Katolnai 2015.08.08. 05:20:46

Európa szép lassan lejjebb fog csúszni, egyre többen fognak szegényebben, kiszolgáltatottabban, dzsuvában élni, leszűkült élettérrel, megnyirbált lehetőségekkel, és mindezt köszönheti a szélsőséges liberál-fasisztáknak (merkel, barosso, juncker, hollande), akik végeredményben Európa legelkeseredettebb sírásói.
De megérdemli Európa népe, mert ők választották be a hatalomba évről-évre mindenfelé ezt a démoni csürhét, az egyszerű kutyasorsra ítéltetett birkák szavazatainak köszönhetően lehetnek hatalmon, tehát az Európaiak csakis magukat hibáztathatják.

Miegér 2015.08.08. 07:45:21

@E.Katolnai:

"Európaiak csakis magukat hibáztathatják"

Amint Európa aláírja majd a TTIP-t, a menekült áradat hirtelen meg fog szűnni. Szóval az európaiaknak nem sok közük van ehhez.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.08.08. 09:20:38

@Miegér:

Atyaisten, megszólalt az ÉSZ.

@E.Katolnai:

Persze lehet ezt is mondani és végeredményben igazad is van, de épp a magyarországi példa mutatja, hogy a nép nem olyanokat választ a hatalomba, amilyeneket szeretne, hanem csak a meglévő korrupt és színvonaltalan választékból választhat. Ez valószínűleg magának a demokráciának a hibája, amelyben a művelt és tájékozott ember szavazata pont annyit ér, mint a Való Világon vagy az Éden Hotelen nevelődött analfabétáé, vagy éppen a láncszavazáson egy sörért szavazó lumpenproletáré.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.08.08. 09:21:25

Ja, amúgy üdítően józan és pártatlan írás.

midnight coder 2015.08.08. 10:31:15

@Miegér: A kezed meg belelóg a bilibe.

midnight coder 2015.08.08. 10:34:15

@mortullus: Szerintem mire a menekültek elkezdenek igazán komoly problámát okozni, az öreget már rég elviszi a májzsugor.

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2015.08.08. 10:48:19

@Kovacs Nocraft Jozsefne: mint minden itt a zindexen...a kettosmercetől az egyenlítőig.
eleve érthetetlen, hogyan is került ez ITT ki főcímre...?

alfacharlybravo 2015.08.08. 10:53:20

Az angolok álláspontja világos, hogy aki illegálisan jött az menekült kérelmet nem nyújthat be, az ki lesz rúgva. Az ausztrálok ennél sokkal keményebbek, aki életveszélyben érzi magát annak az emberevők földje is jó nem muszáj Ausztráliában hawajoznia. Vissza kell állítani a határőrséget és komolyan megvédeni a Schengeni határokat. Nem teljesen világos a liberális gazemberek álláspontja, mit akarnak elérni?

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2015.08.08. 10:57:00

@alfacharlybravo: nincs álláspont, amit orbán tesz az rossz.kb. ennyi.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2015.08.08. 11:18:27

@alfacharlybravo: Kik a liberális gazamberek? Mi az álláspontjuk?

Szűtté mamá? Szűjjé! 2015.08.08. 12:22:27

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Tényleg? Én is közéjük tartozom? Mi alapján állapítottad ezt meg? Én mint liberális?
Ez legfeljebb a jóféle finkelsteini megosztási kampánylogikában értelmezhető. Aki nem fideszes, az liberális hazaáruló, aki a nemzet elsüllyesztésén munkálkodik... miért is? Eddig már nem szokott eljutni a magyarázat... de gondolom a nyáj egybentartásához nem is kell, csak legyen kit gyűlölni.

Szóval, mi alapján vagyok én liberális?

Nevetséges.

alfacharlybravo 2015.08.08. 12:28:57

@Minden ember belsejében van kaka: Hát ez jó kérdés, de talán akik megszervezték Irak lerohanását, a felfordulást az egész arab világban meg Afrikában akik génkezelt vackokkal akarnak mérgezni bennünket, talán a hazai támogatóik? Akik adósság csapdába csalják a világot, csak most a kincsek nem a Jeruzsálemi templomban gyűlnek. Most biztos helyen vannak állami adósságlevelekben hedge fondokban meg a tudja fene hol. Ha meg a tönkretett lakosság haragra gerjed és van némi atrocitás akkor meg megy az óbégatás, hogy már megint bántanak bennünket.

Potyka Kálmán 2015.08.08. 13:30:59

Mondjuk mindez az első pillanattól kezdve nyilvánvaló volt.

Ny.i.l.v.á.n.v.a.l.ó.

Az is nyilvánvaló, hogy az Eu egészen addíg nem fog tenni semmit, ameddíg a németek, vagy a franciák be nem sokallnak... de még akkor is évekbe telhet, amíg rájönnek, hogy a helyzet rendezéséhez tényleg át kell gondolni néhány nemzetközi egyezményekben meghirdetett alapelvet. Ez különösen a francia szocialistáknak (eh, liberálisoknak) fog nehezére esni. Addíg marad a képmutatás.

Amikor Orbán "kimeri" a menekülteket, valójában meghosszabbítja a krízist, igaz ezt német kérésre teszi.

Hoppá, néhány "gondolat", amely író "utólag okos" fejében az életben nem fogalmazódik meg, mert ehhez eggyel tovább kellene gondolni az események láncolatát. Az meg nem megy.

Még egy megjegyzés: író jobban tenné, ha nem hívná "gondolkodó"-nak a gépfegyvereket vízionáló tesztoszteron túltengésben és agyi vértolulásban szenvedő illetőket. :p

alex69 2016.02.13. 14:25:49

Amerikai magyarok küldik nekem a híreket: Obama évek óta fegyvereket szállít Lenygel országba és Romániába is. Puytin azt üzeni, hogy ha nem állítják le a fegyverszállítást, akkor meg fogja szállni az orosz armada a kelet-európai országokat, hazánkat is. Mit tesz ez ellen Orbán kormánya?? Mikor szabadítjuk már fel hazánkat ?
süti beállítások módosítása