John McClane arról híres, hogy teljesen véletlenül keveredik olyan helyzetekbe, amelyekben másfél óra alatt percenként két kiképzett terroristát kell likvidálnia, negyedóránként bombát hatástalanítania, félóránként pedig megmentenie az emberiséget. Csakhogy az egy film, amivel Bruce Willis megkereste az új feleségre való hozományt. John McCain is ilyen babérokra tör, hiszen mindenhez ért, túlélte a vietnami hadifogolytábort, most pedig felvilágosítja a magyarokat arról, hogy kit választottak miniszterelnöknek.

Beszólt egy régi haver

A magyar kormány ugyan már hozzászokott a tengerentúlról érkező kokikhoz, de az mégis kiverte a biztosítékot, amikor egy régi haver, a republikánus szenátor John McCain újfasiszta diktátorként jellemezte Orbán Viktort:

„Nem vagyok ellene a politikai kinevezetteknek, mert tudom, hogy hogy játsszák ezt a játékot, de így állunk: egy nemzet annak a határára került, hogy feladja a szuverenitását egy újfasiszta diktátornak, aki ágyba bújik Vlagyimir Putyinnal és mi a Gazdagok és szépek (szappanopera) producerét küldjük nagykövetnek.” 

John McCain rendkívül sok hasonlóságot mutat John McClane-nel. Soroljam? Nem ismer se istent, se embert; ha éppen véleménye van, akkor biztosra vehetjük: kimondja. Belevág a kalandba, fittyet hányva a kockázatokra, vagy éppen tettei következményeire, harcosan szembeszáll bárkivel, aki épp az útjába kerül. De a legfontosabb McClane-tulajdonság mégis az, hogy mindent lever maga körül. 

De az egy film, nem a valóság

A valóságban John McClane nem létezik, fikció. John McCain pedig az amerikai valóság maga. Akkor is, ha baromságokat beszél, akkor is, ha nem. Ugyanis John McCain véleménye - amit az amerikai kormány részéről rendkívül vérszegényen cáfoltak, szinte elnézést kérve a szenátortól - mérvadónak számít ott, ahol mondta és kihat a politikai közéletre. Nagy hiba lenne figyelmen kívül hagyni annak a John McCain-nek a szavait, aki januártól a felsőház védelmi bizottságának elnöke lesz.

Mindazonáltal nem gondolom, hogy a hazai belpolitikai életben mély nyomot hagynának a szenátor mondatai, hiszen az átlagpolgár számára Amerika minden szempontból nagyon messze van. S habár McCain szerdán újfent előhúzta a magyar kártyát, kibontva a neofasiszta diktátorozás általa fontosnak vélt részleteit, a közbeszédben mégis csak a jelző maradt meg. Mondjuk, az nagyon:

Az amerikai kitiltási botrány árnyékában a magyar diplomácia nem mehet el szó nélkül sem John McCain, sem az amerikai kormány szintén nem túl baráti viselkedése mellett. Már csak azért sem, mert a kinti politikai serpenyőt nagyon megterhelik ezek az ügyek. A Napnál is világosabb, hogy Orbán Viktor illiberális állammal kapcsolatos elképzelései, vagy a multikat sújtó intézkedések messzemenően sértik az amerikai érdekeket. Ennek már sok jelét adták. Azt azonban kár lenne tagadni, hogy McCain kijelentése az eddigi legkeményebb üzenet. Illik komolyan venni, s úgy reagálni rá, hogy Magyarország megőrizze szuverenitását - hiszen a behódolást az eltelt évszázadok alatt már sokszor kipróbáltuk. Nem jött be.

Kíváncsi vagyok, hogy ezt a helyzetet ki oldja fel? A magyar kormány helyében lehet, hogy elhívnám John McCain-t egy körútra és bemutatnám neki az országot. Nézze meg, hogy miről formál véleményt több ezer kilométer távolságról. Hiszen régebben kebelbarátja volt a magyar jobboldalnak.

Orbán Viktor nagyot hibázik, ha nem látja: lépnie kell. Neki. És ennél többet. Azt meg csak remélni tudom, hogy John McCain nem hozza majd magával John McClane-t.