A választások közeledtével egyra nagyobb iramban szaporodnak azok a parlamenti beszólások, melyben a képviselők rendkívül változatos módon képesek egymást ekézni. Nem túl régen vette kezdetét a tavaszi ülésszak, de máris bővelkedünk az ilyen riposztokban. Ezek a legjobbak:

Ma, amikor a kommunizmus áldozataira emlékezünk, élnek köztünk olyanok, akik haszonélvezői, végrehajtói és tettesei voltak egy gyilkos eszmének, s az abból következő embertelen diktatúrának. S habár sokan relativizálják a szocializmus évtizedeit, ki kell végre mondani: Rákosi Mátyás és Kádár János semmiben sem különbözött egymástól. Ostoba és velejéig gonosz csürhéjükkel nem csupán politikai ellenfeleiket akarták kiirtani, de a szabad gondolatokat is megölték. Talán még évtizedekig nem is lesz feltámadás.

Az egyik héten még a választókerületében élőknek tart lakossági fórumot, a következőn pedig a világ talán második legbefolyásosabb politikusával tárgyal nyolcszemközt. Majd hazajön és minderről be is számol azoknak, akik benne látják ügyeik elintézésének zálogát. Lázár János felettébb sikeresen vegyítette a helyi ismertségen, valamint a konvertálható politikai és szaktudáson alapuló karrier elemeit. S még csak holnap lesz 42 éves.

Ha valaki azt gondolja, hogy a Budapesten több mint 266 ezer aláírást összegyűjtő Momentum Mozgalom aratott nagyot, az téved. A szinte a semmiből jött szervezet valóban briliáns módon kivitelezett szignógyűjtése leginkább arra világít rá, hogy Magyarországon nem létezik ellenzék. Legalábbis pártszinten nem. S úgy is csak papíron.

Az 1960-as évek derekán Kröszl Vilmos nyugodtan sétálgatott a Duna-parton, de valaki felismerte. 1967-ben már ő volt a fővádlottja annak az ötven esztendővel ezelőtt lezajlott pernek, melyben 19 nyilas pártszolgálatost állítottak bíróság elé 560 általuk elkövetett gyilkosságért. Több mint két évtizedig sikerült elkerülniük a felelősségre vonást. Olyannyira, hogy később akadt közöttük tanácselnök, kiváló dolgozó párttag, sztahanovista élmunkás, sőt az 1956-os forradalom leverésében fontos szerepet játszó, s azért kitüntetést kapó katonatiszt.

Hetvenkét esztendővel ezelőtt, 1945. január 27-én a Vörös Hadsereg 322. lövészegysége Majdanek, Belzec, Sobibor és Treblinka után elérte a legnagyobb náci haláltábort, melyet addigra a németek szinte teljesen kiürítettek. Mindössze hét és félezer foglyot találtak életben. A sors furcsa fintora, – talán igazságtétele – hogy az első szovjet tiszt, aki belépett a kapun, zsidó volt. Anatolij Pavlovics Shapiro élete végéig büszke volt arra, hogy mindennek részese lehetett.

Legutóbb a január 6-án kiadott Magyar Közlönyben jelentek meg kinevezések és felmentések, de a harmadik Orbán-kormány megalakulása óta számos változás történt több poszton is. Egyéb források mellett valamennyi minisztérium internetes oldalát átböngésztem, hogy aktuális listát tehessek közzé. Ezek szerint a 11 miniszter mellett 55 államtitkár és 108 helyettes államtitkár dolgozik.

Egy normálisan működő országban meg kellene vetni azt, aki egy parlamenti párt sajtófőnökeként olyat mond, amit Nyakó István csütörtökön az ATV műsorában. De Magyarország nem ilyen. Itt még mindig dübörög a politikai kreténizmus.

A képlet egyszerű. Nyerhet-e egy fideszes jelölttel szemben az, akit a helyi civilek támogatnak, vagy csak pártoknak van esélye mandátumot szerezni? Az idei első komolyabb időközi megmérettetésnek az a tétje, hogy működhet-e nagyban, ami kicsiben bejöhet.

Egyszer azért tudnék annak is örülni, ha az ellenzéki pártok, vagy netán a magukat értelmiséginek tartó gondolkodó civilek fel tudnának mutatni valami olyasmit, ami legalább csekély mértékben valószínű és életképes. Majtényi László elnökké választására ugyanis akkora esély mutatkozik, mint arra, hogy idén Kubatov Gábor lesz a parlamenti beszédrekorder.