A balliberális ellenzék pártjai fantasztikus sikerként könyvelik el a vasárnapi népszavazás eredménytelenségét, s ezen felbuzdulva máris 2018-ig szaladnak előre. Nem ártana pedig észrevenniük azt, hogy akik igennel, vagy érvénytelenül voksoltak, netán el sem mentek, azok nem feltétlenül rájuk akarják bízni az ország irányítását.
Vajon miből gondolja az MSZP, a DK, az Együtt, a PM, illetve a Liberálisok, hogy a referendumtól távol maradó cirka 56 százaléknyi szavazó két év múlva eszét vesztve rohan majd rájuk ikszelni? Halvány fogalmam sincs. Éppen ezért furcsa, hogy már október 2-án este akkora lelkesedéssel nyilatkozgattak az összefogásról, mint amilyennel odaragasztották magukat a fotelhez egész nap. A választás nem csupán matematika, hanem támogatottság kérdése is. Az pedig sem együtt, sem külön indulva nem látszik meggyőzőnek, sőt, a kormánypártok tábora elég masszívnak tűnik most is.
Molnár Gyula, az MSZP elnöke
(a fotó forrása: Ajpek Orsi/Index)
Csalfa ábrándokat persze lehet kergetni, s azt hinni, hogy az érvénytelen népszavazás után meg fog nyílni az út a hatalom felé. Csakhogy ez a számítás fölöttébb téves. Erre a legjobb példa a Magyar Kétfarkú Kutya Párt. Az, hogy 1 %-ra mérik a formációt, csak azoknak meglepetés, akik viccpártnak gondolták őket. Figyelemre méltó, hogy nagyjából annyian szavaznának rájuk, mint a Kádár-nosztalgiára építő Munkáspártra, az egyszemélyes MLP-re, - azaz a parlamenti mandátumért a szocialistákhoz beférkőző Fodor Gáborra - valamint a tökéletesen jellegtelen Együtt-re. Nekik ezen a tényen nagyon mélyen kellene elmélkedniük. Mindazonáltal ebben minden magát komolynak tartó politikai párt éppúgy ludas. Az MKKP puszta létezése, a kifigurázott, összefirkált és farkakat ábrázoló szavazólapok, a velük együtt a több mint 200 ezer érvénytelen voks az ő egyetemleges felelősségük. Az MKKP részéről ugyanakkora baki lenne azt gondolni, hogy az érvénytelen voksot leadók mindannyian az ő táborukhoz tartoznak, mint amennyire a balliberálisoknak abban a reményben ringatni magukat, hogy a távol maradók az ő híveik. Ha ez igaz lenne, akkor 2003-ban az uniós referendumra fittyet hányókról azt szögezhetnénk le, hogy Európa-ellenesek, ami nyilvánvaló badarság lenne.
Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke
(a fotó forrása: Bődey János/Index)
A végtelenségig fragmentált baloldal legalább hat éve téveszmékben leledzik, hiszen programjuk origójában csak Orbán Viktor leváltása, vagy megbuktatása szerepel – bármi áron, ami nem fog menni a választók számára világos kormányzati alternatíva nélkül. Ez pedig nem lehet az érdektelenségre ösztönző kampány, hiszen az kontraproduktív lesz 2018-ban. Pontosan ugyanúgy, mint a most nagy garral beharangozott összefogási óhaj, melynek bohózat-változatán 2014-ben egy egész ország derült. Bárhogyan is nézzük: a most leadott „nem” voksok 3 millió 300 ezres száma messze meghaladja a kormánypártok táborából jövő, biztos szavazók számát, de azzal érvelni, hogy az „igen”, illetve az „érvénytelen” mellett döntők, sőt, az otthon maradók közül mindenki ellenzéki lenne, kapitális mellélövés. Csupán arra jó, hogy a baloldal belekapaszkodjon egy újabb szalmaszálba, amivel megmagyarázza bizonyítványát.
Illúziókat hajszolni nyilván kellemes foglalatosság, hiszen a remény hal meg utoljára. De addig, ameddig az Orbán-fóbia mellett semmilyen konkrét elképzelés nincs, a választók nem fognak komoly lehetőséget látni egyetlen baloldali pártban sem. Az érvénytelen voksot leadók és az otthon kuksolók sokkal inkább a politikában csalódottak közül kerülnek ki, semmint az őket támogatókból.
S erre minél hamarabb jönnek rá, annál inkább építkezhetnek értelmesen. Most ugyanis előbb egy olyan falat húztak fel, amely alá nem készítettek alapot.