A Simicska Lajos és Tarlós István között dúló csata végkimenetele még távol van. Ezzel együtt sem jelent semmit mindazoknak, akik nem kíváncsiak a pixisből kiesett volt kegyenc sértődött akcióira, valamint az oszlopdöntögető főpolgármesterre, aki felsőbb utasításra azt utálja, akit éppen kell.
A politikai küzdelmeket csak félszemmel figyelőknek is teljesen nyilvánvaló, hogy a geciző Simicska cégének oszlopai egyetlen okból vannak útban. Ahogyan az üzletember, úgy a kormány szabta ösvényen haladó fővárosi önkormányzat is ott tart be a másiknak, ahol csak tud. Ha nem lenne ennyire szomorú, akkor pont röhejes lenne, csakhogy ez mutatja meg a mai Magyarország valós képét. A kicsinyes politikai színezetű gazdasági adok-kapok egyik fél számára sem végződhet győzelemmel, erkölcsi értelemben mindkét oldal amortizálódik. Az egykori bajtársak virtuális és utcai háborúja egyrészt semmissé és értéktelenné teszi a múltat, nevetséges paprikajancsi-bohózattá a jelent és kétségessé a jövőt. Nem beszélve arról az üzenetről, melyet már nem az „Aki nincs ellenünk, az velünk van!”, hanem az „Aki nincs velünk, az ellenünk van!” mondás fémjelez, ami keserű szájízre ad okot a rendszerváltás utáni harmadik évtizedben.
(a fotó forrása: Index)
Simicska Lajos éppen annyira nem lesz soha az életben pozitív közszereplő, mint Habony Árpád, vagy netán Andy Vajna. A Fideszben korábban betöltött gazdasági árnyékember szerepkörében jórészt észrevehetetlen volt, rivaldafénybe kerülése pedig azon hatalommánia része, melynek elvakultságában rossz tyúkszemre lépett. A gecizés csupán arra mutatott rá, hogy hazánkban a gazdagság nem feltétlenül jár együtt a józansággal és intelligenciával. Ez még nem is lett volna akkora baj, ha a Fideszben nem veszik fel a kesztyűt és csapják vele arcon Simicskát – de nem egyszer, amúgy párbajképesen, hanem sorozatütésekkel.
Esterházy Péter mondta egyszer: bizonyos szint fölött nem süllyedünk bizonyos szint alá. Igaza volt. Azzal a mentalitással, amivel folyamatosan betartanak Simicskának, egyetlen dolgot érnek el. A köztudatban tartást. A háború kezdetén egy lyukas garast se tettem volna rá, hogy Simicska Lajosnak egyszer még rajongótábora is lesz a legnépszerűbb közösségi portálon. De lett, s ez fényesen igazolja az ellene irányuló támadások sokszor kontraproduktív hatását. Az eset olyan, mint az anyósától már 30 éve szenvedő férj sóhaja: ha még az elején lelövöm, 10 éve szabadultam volna. A hasonlat nyilván erősen áttételes, magyarán: ha levegőnek nézik Simicskát, ma már sokkal kevésbé lenne tényező. Ehelyett most újabb frontvonal nyílik, hiszen a kormány a Lánchíd ellenében és állítólag munkatársai megkörnyékezésével indítana rádiót. A kabinet egyetlen szerencséje az, hogy az ellenzék továbbra is a töketlenkedés és a teljes tanácstalanság tengerében szeli a habokat, s olykor még ott is képes fuldokolni.
Panem et circenses.
