Jelenleg kötéllel a nyakában fészkelődik egy kisszéken és tanácstalanul nézelődik. Időnként feltekint a csomóra, amit saját maga rögzített a plafonon lógó kampóra, majd a sámlira pillant, amire ráállt. Önként, fittyet hányva azokra a jelekre, amelyek figyelembe vételével jórészt elkerülhette volna mostani helyzetét.
Az Európai Unió most nem más, mint egy gyűjtőtábor, ahol bárki sátrat verhet, tekintet nélkül arra, hogy honnan jött és milyen céllal, papírokkal vagy nélkülük. Egy olyan ház, aminek nincs bejárati ajtaja, a kijáratot pedig semmi nem mutatja, ami pedig belül van, az egy düledező romkocsma. Ugyan azt csinálhatunk, amit csak akarunk, mehetünk a falakon belül akárhová – de tévedés lenne azt hinni, hogy csak néhány emberre van robbanószer erősítve, ami lerombolja a kócerájt. A tölteteket nem a terroristák fogják élesíteni, megtette ezt már régen az EU vezérkara, az öngyilkos merénylők csupán a totális bénultságot megbosszuló és főleg kihasználó eszközök ehhez. Az Európai Bizottság és velük együtt számos uniós ország vezetője úgy sakkozott, hogy a realitások mellőzésével lassan, de biztosan mattolt közel nyolcszáz millió embert, mindazokat, akik ez EU területén élnek.
Brüsszel
(a fotó forrása: Index/Huszti István)
Addig jutottunk, hogy az unió szívének tekinthető Brüsszel infarktust kapott. Élete megbénult, olyan üzletek is bezártak, melyek sosem szoktak. A terrorfenyegetettség hulláma pedig a tóba dobott kavics által előidézett koncentrikus körök egymást erősítő hatásával írható le. A párizsi gyilkosok gépfegyvereinek golyói nem csupán 129 embert öltek meg, hanem azt a hitet is, melyet egy közös – talán igazából csak utópisztikus – európai eszmébe vetettünk. Az EU-t vezető politikusok vaksága a migrációs válság olyan mértékű kezeletlenségét okozta, amely a szervezeten ütötte seb elüszkösödését jelentette. Várható volt, hogy a nyílt sérülés környékén feltűnnek majd a paraziták, élősködésük pedig jóvátehetetlen károkat hoz. A párizsi Bataclan-nál és a további helyszíneken, majd később a Maliban lemészárolt áldozatok dermedt félelembe taszították az uniót, amely egyetlen lépéssel tudott válaszolni. Pontosan azzal, amivel szemben egyébként létrejött: a szabadságjogok korlátozásával.
Párizs, Bataclan
(a fotó forrása: mirror.co.uk)
Nem tehet mást, mert elkésett. Nem lépett időben, bagatellizálta azokat az ütéseket, amelyeket az ellenőrizetlen bevándorlás ejtett rajta, semmibe vette a schengeni határt is védő magyar jelzéseket, legyintett a terrorveszélyre – holott naponta több ezer érkező között kényelmesen megbújt bárki, aki ártó szándékkal jött. Ennek nyomán az Európai Unió önnön nemtörődömségének, a liberalizmus rosszul értelmezett felfogásának áldozata lesz, saját polgárai életét is kockáztatva.
Most pedig szinte minden sarkon rendőr áll és katonai terepjárók cirkálnak Brüsszelben. Mindenki gyanús, aki él és mozog. A Jean-Claude Juncker és Angela Merkel fémjelezte uniós politika áttételesen visszavetette Európát a „fortélyos félelem igazgat” – korszakába. Le kellene vonniuk a konzekvenciákat és odaengedni mást az iránytű nélkül vergődő uniós hajó kormányához, melynek fenekében a több százezres bevándorló tömegből néhányan folyamatosan lyukat fúrnak az aljzatba, hogy velük együtt süllyedjünk el. Ha pedig nem elég nagy a lék, szívesen csatlakoznak hozzájuk újabb és újabb fanatikusok...
Mali
(a fotó forrása: sbs.com.au)
Nem erre tettünk esküt, nem ezért váltottunk rendszert és bontottunk határokat. Nem azért vívtuk ki alapjogainkat, hogy szükségállapotban, járőröző katonák között éljük mindennapjainkat. Vannak történelmi helyzetek, amikor nem lehetünk tétlenek, határozottak viszont igen – hacsak nem törődünk bele abba, hogy a terroristák az Iszlám Állam zászlaját lobogtatva szabadságunk jelképei felett járjanak örömtáncot. Ha most nem lépünk fel saját magunkért, később már nem lesz miért és kiért sem. A látható ellenség megsemmisítésével együtt a láthatatlanra is döntő csapást kell mérni.
Mert nem hiszem, hogy végig kívánjuk nézni, hogy az Unió végül kirúgja maga alól a sámlit.
