Mert a politika is lehet érdekes

PoliPraktika

PoliPraktika

Mi lesz veled, Kormányinfo?

2015. október 05. - Herczeg Sándor

Rogán Antal minisztériumhoz jutásával az általános politikai koordináció a Fidesz volt frakcióvezetőjéhez kerül. Elméletileg erre a sorsa juthatna a több mint fél éves múltra visszatekintő Kormányinfo is, ahogyan arra Lázár János is célzott már. Ha ez történne, akkor az súlyos hiba lenne.

Tagadhatatlan tény, hogy Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszternek nagyobb ismertséget, de ami ennél lényegesebb, választókerületén jelentősen túlmutató népszerűség-emelkedést hoztak a csütörtöki szeánszok. Ezt nem csupán a résztvevő újságírók, hanem kormánypárti politikusok is észlelték, sőt, ez irányú szereplései kapcsán viszonylag kevés ellenzéki támadást kapott. Az eddig bő hat hónapot megélt sorozat egyenként is 1-2 órát meghaladó tájékoztatóiból élesen kirajzolódott Lázár nagyrészt csak Hódmezővásárhelyen és környékén ismert határozottsága és kommunikációs képessége. Ennek tanújeleit sok esetben a közösségi médiákban megjelenő kommentekben lehetett látni, hiszen a személye iránt ellenszenvvel viseltetők sem vonták kétségbe megnyilvánulásainak célratörőségét, illetve információgazdagságát. Habár nem a Kormányinfo keretében történt, de mégis kiemelkedő volt az a szeptember 4-i, pénteki nap, amikor az autópálya közlekedését és saját magukat is veszélyeztető migránsokat szállították el, feloldva egy lehetetlen helyzetet. Ekkor intézkedett úgy Lázár, mintha csak a hódmezővásárhelyi helyi autóbuszjárat ügyét intézné. Pikk-pakk módon lépett fel, néhány óra alatt szüntetve meg az akutnak tűnő problémát. Mindezt Papp Károly országos rendőrkapitány és a most távozó Giró-Szász András államtitkár társaságában mondta el aznap este, amikor Orbán Viktor a magyar-román meccset nézte. Mindezzel együtt látszik, hogy Lázár János dicsérői és szidalmazói egy dologban azonos nevezőn vannak: a miniszter terhelhetősége szinte korlátlan mértékű, a Kormányinfo pedig nagyot dobott az elfogadottságán is.

Létezhetetlen, hogy ezt Rogán Antal ne szúrta volna ki. Amennyiben pusztán a Miniszterelnöki Kabinetiroda hatáskörét nézzük, akkor egyértelmű, hogy a Kormányinfo hozzájuk tartozna. Azt azonban nem hinném, hogy a rendszeres csütörtöki média-megjelenésekkel a Fidesz volt frakcióvezetője Lázárhoz hasonlóan tudna megbirkózni. Egyrészt ezeket teljes mértékben Lázár habitusára, tudására, valamint gyors reagálási képességére szabták, másrészt pedig a Miniszterelnökség feladattengeréhez sokkal jobban illenek. Kétségeim vannak afelől, hogy Rogán képes lenne ilyen széles területet azonnal átlátni, sőt, úgy hiszem, később sem fogja. Amennyiben Orbán Viktor nem kíván gátat szabni Lázár további népszerűség-növekedésének, valamint politikusi legitimációjának, akkor a Kormányinfo továbbra is a Miniszterelnökséget vezető miniszter kezében marad.

index_koszticsak.jpg

Lázár János egy Kormányinfo közben

(a fotó forrása: Index Koszticsák Szilárd/MTI)

Annál is inkább, mert Rogán Antal eddigiekben megfigyelt nyilatkozatai szerint sem aspirál különösebben erre a fajta sorozatra, hiszen jóval bulvárosabb személyiség Lázárnál, aki inkább szakmai és gyakorlati szempontok alapján építette fel magát. Neki éppúgy nem férne bele a cuki image erőltetése, mint ahogyan a Louis Vuitton táska. Ezek fitogtatásával csak ellenérzéseket keltene választókerületében, ami tudvalévőleg nem az V. kerület, ahol mindezt szódával még lenyelik.

Véleményem szerint Orbán Viktor nem áll nehéz döntés előtt. Ha a Kormányinfo sorozatban ezen túl is a pörgősen szakértő politikai kommunikációt kívánja látni, akkor a lehetőséget Lázárnál hagyja. Ha nem, akkor a Giró-Szász András háttérmunkáját és hozzáértését nélkülözni kénytelen Rogán Antal nagyságrendekkel gyengébb, sőt talán „ügyelkenő” produkciójával kell majd szembesülnünk csütörtökönként.

A bejegyzés trackback címe:

https://polipraktika.blog.hu/api/trackback/id/tr437894464

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Netuddki. 2015.10.06. 11:46:44

Ja, előbb csinálnak egy problémát, amit aztán pikk-pakk meg tudnak oldani. Ezt hívom én lázas semmittevésnek...

patkányarcúáginéni 2015.10.06. 12:44:01

Igen: Lázár kitűnően megválaszol az őt sunnyogva, fejlehajtva provokáló szélballib "kérdezőknek" is. Mosolyogva, derűsen, fölényesen.

fidesz maszop dk egykutya 2015.10.06. 12:58:47

@patkányarcúáginéni: az biztos, hogy pofátlanul, mosolyogva tud hazudozni, mint viktor amikor valami rádiónál bárki kérdezhetett tőle. De hát ez a komcsiknak mindig is jól ment.

micsoda? 2015.10.06. 13:29:20

@bértrollbosszantó_kovi1970: "Ezt hívom én lázas semmittevésnek..." Remek megfogalmazása a ténynek.
süti beállítások módosítása