Mert a politika is lehet érdekes

PoliPraktika

PoliPraktika

Brüsszel közel lehet Vásárhelyhez

2018. június 21. - Herczeg Sándor

Hadházy Ákos kilépett az LMP-ből. Botka László visszahúzódott Szegedre és látványosan távol tartja magát az MSZP-től. Mi a közös ebben a két politikusban? A választások után egy ernyőszervezetről hangosan gondolkodó Márki-Zay Péter, hiszen ő fújta meg azt a harasztot, ami Hódmezővásárhelyen zörög.

Alig egy héttel ezelőtt röppent fel az a hír a városban, hogy a vásárhelyi polgármesternek jóval merészebb céljai vannak a helyi politikánál. Mindezt szerintem némiképp igazolja, hogy februári megválasztása után azonnal országjárásba fogott. Mindenhol az általa kiválasztott ellenzéki jelölt mellett kardoskodott, majd az urnazárás után gyakorlatilag valamennyi ellenzéki pártot inkompetensnek nevezte. Az áprilisi kormányellenes tüntetésekre is elment, ahol széles összefogást és pártok felett álló szervezetet vizionált, mivel szerinte csak így lehet majd legyőzni a Fideszt.

hadhazimarki.png

Hadházy Ákos és Márki-Zay Péter egy hódmezővásárhelyi sajtótájékoztatón április 4-én

(a kép forrása: radio7.hu)

Most pedig Hadházy Ákos kilépett az LMP-ből. Független lesz, ahogyan az a Kész Zoltán is az volt, aki a hírek szerint Hadházyhoz hasonlóan szintén járt Hódmezővásárhelyen. Hadházy ugyanakkor Márki-Zay Péterrel együtt többször is igyekezett ráhúzni a vizes lepedőt a helyi fideszes képviselőkre. (Zárójel: ne feledjük, hogy annak idején a független, de azóta a Párbeszéd-frakcióba beült Mellár Tamás mellett is kampányolt Vásárhely polgármestere). Mindemellett Márki-Zay első polgármesteri útja Botka Lászlóhoz vezetett. Hadházy Ákos Facebook-oldalán már most több hozzászóló is Márki-Zay Péterrel együtt, egy leendő pártban emlegeti az alig 24 órája „nem LMP-s” politikust. S kit látnának még ott szívesen egyesek? Karácsony Gergelyt…

Tehát alakul.

Az eddigi történések fényében simán elképzelhető, hogy Márki-Zay Péter számára tényleg szűk a polgármesteri köntös és valóban többre vágyik. Kinyilatkoztatásai, az általa egykoron létrehozott választási oldal, a megszámlálhatatlan országos sajtótájékoztató, az ellenzéki jelöltek mellett kiállás, a demonstrációkon tartott beszédek, illetve az azóta sem megszűnő médiaszereplések mind-mind ebbe az irányba mutatnak. Mit is veszíthetne? Semmit. A helyi harcokat viszont könnyedén maga mögött hagyhatná és országos, mi több, úgymond nemzetközi politikussá válhatna…

marki-zay_botka.jpg

Márki-Zay Péter és Botka László a szegedi városházán - az uniós zászlót a vásárhelyi polgármester kapta ajándékba

(a kép forrása: radio7.hu)

Ami pedig tény: jövő tavasszal európai parlamenti választások lesznek, ahol általában nem túl magas a részvétel. 2014-ben nem érte el a 30 százalékot sem, így például az LMP-nek ORSZÁGOSAN elég volt alig 117 ezer szavazat ahhoz, hogy képviselői helyhez jusson Brüsszelben, hiszen már ezzel átlépte az 5 százalékos küszöböt, míg a 2018-as országgyűlési választáson ugyanezzel a szavazatszámmal csak a 2 százalék lett volna meg. Így teljesen nyilvánvaló, hogy a Márki-Zay Péter Vásárhely határán kívüli esetleges politikai ambíciói a legkönnyebben valóban egy EP-választáson valósulhatnának meg.

Társai lennének. Sőt, talán már vannak is.

A bejegyzés trackback címe:

https://polipraktika.blog.hu/api/trackback/id/tr9014063195

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kivlov 2018.06.22. 11:29:29

Mzp sz*rjon sünt...

exterminador 2018.06.22. 11:48:26

Majd a Habony-média lekaraktergyilkolja, oszt' jó napot.

kocsisj 2018.06.22. 12:46:36

@Kivlov: De csak a viktor után.

nemecsekerno_007 2018.06.22. 12:58:15

Hagyjuk már Botkát, csak a Barta 4 éve miatt van még pozícióban. Meg a sok nyugger, meg köztisztviselő miatt. A leggázabb az volt amikor elsőként megjelent nála MZP.

6.Lenin 2018.06.22. 13:33:49

"Márki-Zay Péter Vásárhely határán kívüli esetleges politikai ambíciói a legkönnyebben valóban egy EP-választáson valósulhatnának meg.

Társai lennének. Sőt, talán már vannak is."

Ez nagyon igaz (lehet) . Nagy lesz ezen a piacon a tülekedés jövő tavasszal. Minden szélhámos ott lesz ezek körül.
MZP is.

Nagyobb lóvé, semmi felelősség. azt pofázhatnak, amit Dzsordszi bá megfizet.

Itthon talán még azt is elvárnák tőlük, hogy mutassanak is fel valamit. Ott nem kell.
Ők nem hülyék, hanem.......k.
Szerintem.

Sinci Roca 2018.06.22. 14:32:16

...nincs itt semmi érdekes, csak beindult a fidesz karaktergyilkoló sunyi és aljas bandája...szar kis hazaáruló bagázs vagytok

Baszodjon meg minden lipsi 2018.06.22. 16:03:20

"Mi a közös Hadházyban és Botkában?"

Mindketto szanalmas LUZER.

6.Lenin 2018.06.22. 16:11:43

@maxval balcán bircaman:

Amennyiben egy MZP kaliberű pacák képes az ellenzéket megosztani, akkor számítanak valamit? Érdekesek lennének valakinek is?
Szerintem ezek önerőből ekkora köcsögök, nincs szükségük külső "támogatókra".
MZP egy sima szélhámos, 2-3 év múlva már a nevére se fog emlékezni senki.
az elmúlt 30 év eltűnt "nagyságainak" a számát fogja szaporítani ő is.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.06.22. 16:13:48

@6.Lenin:

A ballib tábor messiásra vár. Ez jó, mert folyton minden ballib vezér lejáratódik. Minden újabb "összefogó vezér" újabb megosztást hoz.

Ki MZP és személyen mit akar - lényegtelen. A jelenleg játszott, ballibeket megosztó szerepe hasznos az országnak, mert ezáltal tovább zuhannak a ballib pártok.

morph on deer 2018.06.22. 18:31:38

Hát hogy lehetett Lázer Janót kihagyni a pakliból?
Hiszen mi sem nyilvánvalóbb, mint hogy ő is kell ahhoz, hogy ők négyen képesek lesznek létrehozni egy ökomenikus ‘új erőt’, és mindenki vadul fog tódulni hozzájuk, aki egy orbánmentes jövőben reménykedik!

Érdemes átgondolni!
Velük garantáltan nem kell MSZP-vel, DK-val, LMP-vel számolni, viszont plusz lenne, hogy a fideszből a racionálisan gondolkodó maradék kissebbségnek is lenne hova mennie az orbáni zakkant vonal támogatása helyett, szóval jobb ötlet lenne, mint bármi.

Sajnos Botkából kinézem, hogy már megint uralkodni akar, de talán sikerül kordában tartani, egy darabig legalább.

Érdekes lesz!
:)

,, 2018.06.22. 19:29:03

@morph on deer: nem tudom eldönteni, hogy viccüsz-e :)

exterminador 2018.06.22. 19:40:38

@,,: attól függ, Lázár mennyire sértődött meg.
Abban kételkedem mondjuk, mennyire lenne értelmes döntés a bevonása, szerintem az ellenzéki szavazók túlságosan utálják ahhoz, hogy lenyomhassák a torkukon.

,, 2018.06.22. 19:48:36

@exterminador: pár perce olvastam, hogy megint összebalhéztak valamin
De kizártnak tartom h lézer bárkivel összeállna OV ellen, neki a fideszben vannak tervei
Amúgy nekem vállalhatóbb ezerszer, mint MZP, legkarizmatikusabb arc ma Mo-n a politikai életben, szerintem

exterminador 2018.06.22. 20:22:01

@,,: Kétségtelen, hogy intelligens.

6.Lenin 2018.06.22. 20:29:47

@exterminador:

Annyira biztos. hogy a jelenlegi ellenzékkel nem fog összebútorozni, az eleve a bukását jelentené.
Én megvárnám, hogy jövőre milyen szerepet szánnak Lázárnak az EU-ban, mert nem tartom kizártnak, mint anno Áder volt. Bukásáról álmodoztak, aztán már másodszor KE. Nagyot bukott.
Lázár se fog ezzel az ellenzékkel közösködni. minek? Nincs jövőjük Mo-on. a maiak közül senkinek. Hosszabb távon biztosan nincs.
süti beállítások módosítása