1945. augusztus 9-én Nagaszaki fölött robbant a második világháborút tulajdonképpen végleg lezáró atombomba. A korábbi kapitányáról Bockscar névre keresztelt bombázó az elsődleges célpont, de a felhők miatt nem látható Kukora felől érkezett a város fölé, majd terhét ledobva éppen csak visszaért támaszpontjára, hiszen fogyóban volt az üzemanyaga. Három nappal ezt megelőzően Hirosima már elszenvedett egy hasonló támadást, az akkori csapatból egy ember újra részt vett az akcióban. Hasonlóan az Enola Gay legénységéhez, ők is többnyire szükségesnek ítélték a bomba ledobását.
Nagaszakiban körülbelül 260 ezren tartózkodhattak a plutóniumbomba ledobásakor. A Bockscar helyi idő szerint 10 óra 53 perc körül ért a város fölé, 11 óra 01-kor oldották ki a bombát. A Fat Man nevű bomba 47 másodperc elteltével, mintegy 1600 méter magasságban robbant fel, 21 kilotonna TNT-nek megfelelő erővel. 39 ezren azonnal életüket veszítették, 1945 végéig mintegy 70 ezren, 1985-ig további 24 ezren haltak meg. Hat nappal később, augusztus 15-én Hirohito császár rádióbeszédben jelentette be, hogy Japán feltétel nélkül leteszi a fegyvert. Több atomfegyver bevetésére tehát nem volt szükség, a Bockscar személyzetének nem kellett újra repülőre szállnia. A gépen 13-an teljesítettek szolgálatot. Ma már egyikük sem él.
A Bockscar legénysége egy korabeli fotón
(a fotó forrása: honvedelem.hu)
Philip Michael Barnes (1917.03.23. – 1998.08.16.) segéd-fegyvermérnök, Edward Kenneth Buckley (1913.08.16. – 1981.06.26.) radarkezelő, Albert Travis „Pappy” DeHart (1915.08.08. – 1976.12.31.) faroklövész, valamint John Donald Kuharek (1914.04.03. – 2001.04.24.) repülőmérnök további sorsa a feledés homályába merült, róluk csupán születési és halálozási dátumot sikerült fellelni a hosszas keresgélés ellenére is. A többiekről sincs sok.
Charles Donald Albury (1920.10.12. – 2009.05.23.) másodpilóta
A Bockscar bevetésének utolsó élő tanúja az 1945-ben 25 esztendős Albury volt, aki soha nem bánta meg a küldetést, amely szerinte egy japán szárazföldi inváziót akadályozott meg. Floridába költözött, s később kereskedelmi pilótaként dolgozott az Eastern Airlines társaságnál, ahol vezetői pozíciót is betöltött egy programban. Idős korában szívelégtelenségben szenvedett, melynek következtében Orlando városában hunyt el 2009-ben.
Charles D. Albury 1980-ban
(a fotó forrása: thestar.com)
Frederick Lincoln „Dick” Ashworth (1912.01.24. – 2005.12.03.) fegyvermérnök
Nagaszakit követően Ashworth a hadsereg kötelékében maradt és egészen az altengernagyi fokozatig jutott. 1968-as nyugdíjazásáig töltött be fontos, döntéshozó pozíciókat. Szerepet játszott többek között a haditengerészeti akadémia vezetésében, szolgált az amerikai flotta helyettes főparancsnokaként, sőt az amerikai atlanti flottánál is, melyek során számtalan rangos kitüntetésben részesült. 78 évesen házasodott másodízben, miután három évtizedig élt Santa Fé-ben. 2005-ben, 93 évesen egy szívműtét közben halt meg Phoenix-ben.
Kermit King Beahan (1918.08.09. – 1989.03.10.) bombázótiszt
A sors különös fintora, hogy a fegyverszakértő Beahan pontosan aznap ünnepelte a 27. születésnapját, amikor a repülőgépe Nagaszaki fölé ért. A háború követően tovább szolgált a légierőnél, ahonnan 1964-ben alezredesi rangban távozott. Műszaki íróként, majd mérnökként dolgozott egy építőipari cégnél egészen 1985-ig. A küldetést helyesnek tartotta, de reményét fejezte ki, hogy soha többé nem kell atombombát bevetni emberek ellen. 1989-ben, 81 éves korában szívroham végzett vele Clear Lake City-ben.
Jacob Beser (1921.05.15. – 1992.06.16.) radarelhárító
A támadás idején 24 éves Beser volt az egyetlen, aki korábban a Hirosima felett ledobott atombombát szállító repülőgép személyzetének is tagja volt. A háborút követően a Westinghouse Electric Corporation mérnökeként dolgozott, majd ment nyugdíjba 1985-ben. Mindig megvédte a kormány döntését, amely Hirosimára és Nagaszakira vonatkozott, hivatkozva az amerikai áldozatokra és az esetleges japán földi betörésre. 1988-ban ezzel kapcsolatban könyvet is írt „Hiroshima and Nagasaki Revisited” címmel. Négy fia és nyolc unokája született. 1992-ben, 71 évesen rákbetegségben hunyt el Baltimore-ban.
Raymond G. Gallagher (1921.10.19. – 1999.05.02.) repülőmérnök-helyettes
A katonatisztet hősként fogadták otthonában a küldetés után. Ő maga sem tagadta a háború szörnyűségét, de nyilatkozataiban nem látott más megoldást annak gyors befejezésére. A repülőmérnök-helyettesként szolgáló Gallagher 1945 után megnősült és két gyermeket nevelt fel, majd egy kábelfektető cégnél dolgozott közel 40 esztendeig. 1995-ben a Chicago Tribune készített vele interjút, ahol a bombázást megvédve a háború lezárását nevezte meg elsőrangú prioritásnak. 1999-ben, 78 éves korában, Chicago-ban érte a halál.
Frederick John Olivi (1922.01.16. – 2004.04.08.) fegyvermérnök
A küldetés után hadnaggyá előlépett Olivi később egy B-29-es pilótája lett, majd a titkosszolgálat kötelékébe lépett. 1958-ban kapitányi rangot kapott, majd 1972-ben hagyta maga mögött az egyenruhás életet. Ezt követően egy chicago-i mélyépítési cégnél dolgozott mérnökként, ahonnan 1986-ban nyugdíjba ment. 1999-ben írt önéletrajza 2005-ben jelent meg Olaszországban. Chicago-ban hunyt el 82 esztendősen.
James F. Pelt, Charles W. Sweeney és Frederick J. Olivi 1945-ben
(a fotó forrása: atomicheritage.org)
James Frederick van Pelt Jr. (1918.07.07. – 1994.12.10.) navigátor
A Nagaszakiban végrehajtott bombázás után Pelt élete gyökeres fordulatot vett, hiszen orvosi diplomát szerzett és szülész-nőgyógyászként dolgozott. 1965-ben magánpraxist indított. Riverside-ban található sírköve szerint korábban megjárta Koreát és Vietnamot is. 1994-ben hunyt el. 76 évet élt.
Abe M. Spitzer (1912.03.20. – 1984.05.27.) rádiós
Az akcióról szinte azonnal – már 1946-ban – megjelent első könyv társszerzője az akkor 34 éves katona volt, Merle Miller-rel együtt írta meg a „We dropped the atombomb” című művet, ami később még sok kiadást megélt és szemlélteti a legénység vegyes érzelmeit is. A civil szférában ruhaipari értékesítőként dolgozott. White Plains városában 72 évesen autóbalesetben vesztette életét.
Charles William Sweeney (1919.12.27. – 2004.07.16.) a Bockscar parancsnoka
Az atombombát szállító repülőgép kapitánya 1976-ig maradt aktív szolgálatban, s vezérőrnagyi rangban szerelt le. Élete végéig helyesnek ítélte meg az akciót, soha nem kérdőjelezte meg Truman elnök döntését. Idős korában élményeiről könyvet is írt, melyet Paul Tibbets, az Enola Gay parancsnoka számos ponton kérdőjelezett meg, sőt későbbi memoárjaiban néhány helyen cáfolta, illetve pontosította is. Utolsó hangfelvétele egy 2002-es dokumentumfilmben maradt vissza az utókorra. Boston-ban hunyt el 2004-ben, életének 85. évében.