Mert a politika is lehet érdekes

PoliPraktika

PoliPraktika

Elrendeltetett?

2016. február 20. - Herczeg Sándor

Apostoli Magyar Királyság és Szent Korona Bank. A magyar politikai élet zagyvaságának lakmuszpapírja az a Facebook-csoport, amely közel 3 ezer taggal rendelkezik, egy magát kormányzónak kikiáltó pártelnök irányítja, a tagok pedig elhiszik, hogy adósságaikat "virtuális" pénznemben, egy állami engedéllyel nem rendelkező bank fogja kifizetni.

Borbély József érdekes színfoltja a rendszernek. 2014-ben saját magát nevezte ki az Apostoli Magyar Királyság kormányzójának, majd „átvette” a hatalmat Magyarország felett – bármit is jelentsen ez. A korábban általa alapított TEMPO Párt jelöltjeként még ugyanabban az évben indult az országgyűlési képviselőválasztáson is, de rendkívül szerény eredményt ért el, hiszen mindössze 84-en szavaztak rá, ami 0,21 %-os eredmény. Azért az leszögezhető, hogy ez még egy választókerület megszerzéséhez is édeskevés, nemhogy a kormányzósághoz.

borbely.png

(a kép forrása: valasztas.hu)

Most tekintsünk el attól a ténytől, hogy Magyarország köztársaság, melynek élén köztársasági elnök áll, miniszterekből álló kormánya, illetve általános, egyenlő és titkos alapelvű választásokon legitimizált parlamentje van, s ezért senki sem lehet kormányzó, pláne úgy, hogy magát nevezi ki, mert egy reggel arra ébredt. Borbély Józsefet ez nem zavarja, hiszen bankot hozott létre és folyamatosan rendeleteket alkot. Az általa „alapított”, de természetesen PSZÁF-engedéllyel nem rendelkező Szent Korona Banknak a Facebook-on jelenleg 1843 követője van. Ők döntő többségükben komolyan úgy vélik, hogy devizában felvett adósságaikat a Szent Korona Bank a szentkorona nevű pénzben fogja megfizetni úgy, hogy az nekik semmibe se kerül. Emellett természetesen alapjövedelmet is kapnak minden hónapban. Nyilvánvaló, hogy a még alapszintű pénzügyi tájékozottsággal sem rendelkező szimpatizánsok adataikkal együtt már regisztrálták is magukat a „bank” internetes felületén, ami legalábbis elgondolkodtató a BTK ide vonatkozó, jogosulatlan adatkezelésről szóló paragrafusának függvényében, habár elképzelhető, hogy az ügyfelek önként és dalolva adták személyes adataikat...

borbely_jozse_index_nagy_attila.jpg

Borbély József hívei körében

(a fotó forrása: Index/Nagy Attila)

A Szent Korona Bank Facebook-profilján megosztott tartalom szerint, amely egyébként egy bírósági tárgyalás Youtube-videója, Borbély József közli a meglepett bírónővel, hogy a Szent Korona Bank fel fogja vásárolni a világ összes bankját, sőt azt is, hogy a Fővárosi Törvényszéknek van már számlája náluk. Ami után még elfogultságot is jelent be minden bíró ellen.

Touché.

Erre nyilván nem létezik érv. A történet – amely már évek óta tart – február 29-én folytatódik majd. Borbély nemrégiben ugyanis ekkora hirdette meg az újabb „hatalomátvételt”, melynek során a következő fejlemények várhatók.

elrendeltetett.png

(a kép forrása: Borbély József Facebook-profilja)

Minden esetre rendkívül nehezen tudok elképzelni egy olyan forradalommal is felérő váltást, melyhez 30! ember részvétele elégséges lenne. Erre pedig végképp kíváncsi leszek:

2016. március 1-től már nem lakoltatnak ki senkit Magyarországom. A közműszolgáltatók ugyanezen naptól haladéktalanul visszakapcsolják a nemfizetés miatt kikapcsolt szolgáltatásaikat az érintett lakosságnál.Szintén ugyan ezen naptól a Magyarországon működő összes pénzintézet köteles teljes kapacitással részt venni a mindenki számára alanyi jogon járó 2000 Szentkoronának megfelelő havi 400.000 Ft zökkenőmentes folyósításában.

Nem beszélve erről a bátor kijelentésről:

elrendeltetett2.png

(a kép forrása: Borbély József Facebook-profilja)

Már csak abban reménykedem, hogy amennyiben ezek az ígéretek a jelzett időpontokban nem teljesülnek maradéktalanul, akkor nem csupán a "kormányzó úr", hanem elkötelezett hívei is elgondolkoznak elképzeléseik valós teljesíthetőségén, bankjuk és pénzük létjogosultságán, valamint sok egyéb ötletükön, melyeket nem is kívánok kommentálni. 

Ebben az egyébként valószínűnek mondható esetben pedig nem elrendeltetett, hanem bevégeztetett.

A bejegyzés trackback címe:

https://polipraktika.blog.hu/api/trackback/id/tr648406210

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hengerfejtömítés 2016.02.20. 20:57:16

Ezt olvastad?
tempohirek.com/news.php?readmore=833

Érdemes végigolvasni, régen nevettem és szörnyülködtem ennyit egyszerre :)

Möff CAT a Torcsvúdos gyerek 2016.02.20. 21:45:07

Erre azért befizetek állóhelyre oszlop mögé 29.-ére :D

Voznyák Pista2 2016.02.21. 16:16:17

Én csak azokat az arcokat szeretném látni, akik elmennek erre a gyűlésre :)
Bár szoci majálisokon is meg szoktam jelenni, hogy röhöghessek.

Sir Galahad 2016.02.21. 16:49:46

Ugyan már. A kormányzó úr nagyobb showman, mint a komplett sóderklub együtt. Tessék hátradőlni és szórakozni!

Netuddki. 2016.02.21. 18:23:09

Éppen olyan értelmes fizimiskájuk van mint a legtöbb fideszes politikusnak...

diamondagi 2016.02.21. 20:10:06

Éljen a Kormányzó úr! Végre valaki, aki tesz is valamit az emberekért, nem csak a szája jár!!! Köszönjük a sok segítséget, áldozatkész munkáját a pereskedésekben, amikor szinte önköltséges áron járja az ország bírósáait, hogy segítsen a rászorulókon!!! Aki elolvassa ezt a cikket komolyan elhiszi ezt a sok ostobaságot ? idézem "Most tekintsünk el attól a ténytől, hogy Magyarország köztársaság, melynek élén köztársasági elnök áll, miniszterekből álló kormánya, illetve általános, egyenlő és titkos alapelvű választásokon legitimizált parlamentje van, s ezért senki sem lehet kormányzó, pláne úgy, hogy magát nevezi ki, mert egy reggel arra ébredt. Borbély Józsefet ez nem zavarja, hiszen bankot hozott létre és folyamatosan rendeleteket alkot. Az általa „alapított”, de természetesen PSZÁF-engedéllyel nem rendelkező Szent Korona Banknak."

Milyen köztársaság??? A köztársaságot 1949-ben külföldi nyomásra helyezték rá a Királyságra, úgy, hogy azt meg sem szüntették, tehát azóta illegitim módon működik, mint ahogy illegitim minden azóta felállított hivatala is !!! Milyen legitimizált parlamentről beszél??? Mikor csalással "nyerték" meg a választásokat!!! És minek kellene egy illegitim köztársaság illegitim "Pszáf"-jának bejelenteni egy máig is életben lévő és legális államforma, az Apostoli Magyar Királyság jegybankját!!! Gondolkozzatok már!!! Ez olyan lenne, mintha pld. Csehország bankját be kellene jelenteni a Pszáf-nak!!! Nem röhej ??? De!!! Úgyhogy sok sikert nekünk!!! Reméljük eléri célját a fotelforradalom, és akkor minden magyar ember fellélegezhet, mert megszünnek az adósságok, megszünik a nyomor, jólétben, gazdagságban, boldogságban fogunk élni!!! Aki ezt szeretné az csatlakozzon hozzánk !!! Itt lehet regisztrálni a Szent Korona Bankba!!! www.apostolimagyarkiralysag.hu/stk/reg.php

Kocsó Pista bácsi 2016.02.21. 23:02:27

@diamondagi: miért, kedves ágica, aki elolvassa a drága kretén vezéretek oldalát, az az igazságot fogja rajta megtalálni? Egy elmeháborodott ember hagymázas képzelgései ezek, nem többek...az meg, h ti önként és dalolva adjátok át minden személyes adatotokat neki, már csak a hab a tortán... kívánom, hogy megnyúlt ábrázattal nézzétek végig mindannyian, ahányan bedőltetek neki és ahányan vakbuzgalommal nyaldossátok a fenséges kormányzó úr tomporát, amint végre hosszú-hosszú időre vagy elmegyógyintézetbe vetik ezt a kergemarhát, vagy pedig a legsötétebb börtöncellába, több rendbeli csalásért...mert amit művel, az magas szintű csalás, semmi több... tény és való, hogy finoman szólva SEM csodálatos a helyzet az országban, de az, h ennyi embert az orránál fogva képes vezetni egy már ránézésre is holdkóros ember, aki egyszerűen képtelen két értelmes mondatot egymás mögé tenni, na az a szánalmas, nem azok, akik felemelik ellene a hangjukat, hiába is károg magácska, amit akar...

Ádám Éva 2016.02.22. 12:24:46

@Kocsó Pista bácsi: Tekintsünk el egy kicsit most attól, hogy mit írt a Borbély Úr, annyit még csak el ismer, hogy " finoman szólva sem csodálatos a helyzet az országban ", de azon már nem gondolkodik el, hogy ez a helyzet miért van így ? Ugyan miért nem tesz Ön is valamit a változtatás érdekébe ? Mert a hatalmon levők nem a legmagasabb szintű csalást folytatják az országban ? Ők nem vezetik orruknál fogva az embereket ? Nekik nem nyaldossák a hátsójukat ? Gondolja végig, ki a nagyobb csaló ? Ugye tudja Ön, hogy a negatív reklám is reklám ? Ha a mély altatásban levő emberek nem figyelnek fel a jó szándékú, saját érdeküket célzó segítségre normális szinten, akkor talán olyan szinten lehet fel kelteni az érdeklődésüket amilyen szinten vannak.

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2016.02.22. 15:53:20

@diamondagi: tudod nem az a durva, hogy Borbély egy elmebeteg, hanem hogy sokan hisznek neki :D

Herczeg Sándor 2016.02.22. 17:34:28

@diamondagi: Értelmezhetetlen hozzászólásából kár, hogy kimaradt az, miszerint Ön a Facebook-adatlapja szerint a Szent Korona Bank munkatársa. Emellett sajnálom, hogy eltitkolta a valódi nevét is, valamint azt, hogy "nagyképű senkiházinak" nevezett a közösségi média egy posztjában. Ha lenne bátorsága kiállni a véleménye mellett itt is, akkor megtenné névvel. Ahogyan én.

Amit pedig itt ír, azzal csak azt bizonyítja, hogy a történelemről halvány fogalma sincs.

"A köztársaságot 1949-ben külföldi nyomásra helyezték rá a Királyságra..."

Magyarország akkor népköztársaság volt, de sebaj. Ilyen apróságok Önt ne zavarják.

"...úgy, hogy azt meg sem szüntették, tehát azóta illegitim módon működik, mint ahogy illegitim minden azóta felállított hivatala is !!! "

Eszerint az Ön házassága, esetleges gyermekeinek születési anyakönyvi kivonata, valamint minden más személyes okmánya szintén érvénytelen.

Nem törlöm az ideírt sorait, szeretném ha más is olyan jót kacagna, mint én.

csak egy néző 2016.02.22. 17:58:14

@diamondagi:
Ágika, mesélj már nekünk valamit a CDT-ről. Van már egy maréknyi gyémántod?
Hány embert sikerült már bepaliznod? Gondolom már milliomos lettél.

Celticsfan777 2016.02.23. 08:41:32

@diamondagi: Nem akarok vitatkozni veled mert már többször bebizonyosodott hogy te komolyan hiszel ebben, és amiatt még sajnálni sem tudlak. Úgyhogy csak leírok ide 2 TÉNYT:

1, amit csináltok az csalás. csalás személyes adatokkal, valamint elég nyilvánvaló hogy az 1500 Ft regisztrációs díjból éltek. Ez tény.

2, Borbély lehet hogy mentesül a börtön alól, mivel papírja van róla hogy elmebeteg. Neked viszont nincs. Ez is tény.
Mi lesz a gyerekeiddel ha mész a börtönbe?

Nem akarok neked segíteni, mert gyűlölni való amit művelsz, de olyan jó szívem van hogy azért adok neked egy jó tanácsot: Még addig szállj ki ebből amíg lehet... Nem fog tetszeni a börtön, hidd el nekem.

Kocsó Pista bácsi 2016.02.23. 09:29:39

@Ádám Éva: ééértem... szóval megint jönnek a szokásos "Magyarország 9 millió lakosa mélyaltatásban van, de van 3-4ezer felébredt ember, aki már tudja, mi a dörgés és az lesz, amit ők mondanak"-féle érvek...mintha már ezt hallottam volna más kontextusban is (chemtrail-hívők, felemelkedés-hívők, stb.)... a gond csak ott van, h míg utóbbiak 98%-ban ártalmatlan hangemberek, akik bedőlnek a legelemibb hoaxoknak, addig maguk egy piramisjáték kellős közepébe katapultálják magukat anélkül, hogy felfognák a dolgot. Vagy próbáljon észérvekkel, kézzel fogható tényekkel dobálózni, vagy inkább bele se kezdjen a szájkaratéba, mert úgyis alulmarad. Amúgy meg:
1. Mesélje már el nekem, ugyan miért lehet az, hogy annak ellenére, hogy az Apostoli Magyar Királyság ilyen hosszú ideje él, én mégse tudok lemenni úgy a közértbe, hogy SZTK-ra vegyek egy kiló kenyeret?
2. Mesélje már el nekem, ugyan miért van az, hogy alanyi jogon járó alapjövedelemről hadovál a tekintetes Kormányzója, mégis a szent korona bankjába történő belépés, illetve az "új" személyi igazolványának megcsináltatása kemény magyar forintokért cserébe lehetséges? Nem lehetne ezt abból a zsíros alapjövedelemből lecsípni, ha már úgyis bőkezűen osztogatja?
3. Mesélje már el nekem, ugyan hogy képzelik a létezést a továbbiakban, ha a Kormányzó úr rendeletileg megszüntet mindent, amit a köztársaság általa "illegitimnek" titulált hivatalai meghoztak? Ugye tudja, hogy ebbe az anyakönyvezés is beletartozik, ami azt vonja maga után, hogy a nevét is elveszti, és ezáltal az Apostoli Magyar Királyság a 9 millió névtelen senki országává válik? Mert ugye azt egy percig se gondolta komolyan, hogy a nevét majd átviheti az új személyazonosító okmányára, ugye? Hisz azt a mostani, illegitim kormányszervek egyike adományozta magának...
+1: erről majd akkor meséljen, ha ez az egész cirkusz bedöglött... milyen érzés lesz fedél nélkül élni a híd alatt? Mert abban biztos lehet, hogy ha hiteltartozása van és makacsul ragaszkodik ehhez a színjátékhoz, akkor a bank és a behajtói szemrebbenés nélkül viszik majd a feje felől a házat, a feje alól meg az ágyat és akkor aztán lobogtathat nekik bármit, amit a nagyságos Kormányzója írt, az nem fogja őket meghatni.
Azt mondja nekem, mi élünk álomvilágban és nem vagyunk hajlandók felébredni... nos, ez többszörösen is igaz magukra
(halkan jegyzem meg, hogy már lentebb is írták, hogy amit műveltek az többszörösen kimeríti a csalás, és személyes adatokkal való visszaélés bűntettének fogalmát... ha elmegyógyintézet nem is, egy szép kis börtöncella simán kinéz a kormányzónak és mindazoknak, akik ebben aktív részt vállalnak...)

Ádám Éva 2016.02.24. 08:17:50

@Kocsó Pista bácsi: Ha Ön ennyire kedveli a "szájkaratét " miért nem arra válaszolt amit írtam ? A kérdéseire ne tőlem várjon választ, ha kíváncsi , akkor olvasgassa a Tempó párt weboldalát, Hallgassa meg a Borbély Úr videóit aztán következtessen, ha képes rá.

Badinyi Jós Ferenc : Jézus Urunk Evangéliuma
" 14.) Mert a gonoszok a hazugságot és a bosszút vallják istenüknek. Majd eltitkolják és meghamisítják az én beszédemet is, amit az Igazságról hirdetek, hogy titeket a Fényvilágból a sötétség útvesztőjébe tereljenek."

Kocsó Pista bácsi 2016.02.27. 01:18:45

@Ádám Éva: ha ön ennyire kedveli Borbély urat, miért nem tartja 24/7-ben a pirospozsgás picsájában a nyelvét ahelyett, hogy itt tép hiába a száját? Borbély József egy kókler, egy megalomán tévhitekkel megáldott csaló, aki hiába is próbál nagynak látszani, sosem lesz több mezei közröhej tárgyánál (mindenki, akit egy cseppnyi józan ésszel megáldott a teremtő kiröhögi)... a pártját meg hiába is hozza fel, hisz be se jutottak a parlamentbe, érdemi szerepük az ég adta világon sincs ( és ne is kezdje magyarázni h de ők az AMK pártja és ott fontos szerepet töltenek be... nincs olyan, hogy Apostoli magyar Királyság... soha nem is volt, és nem is lesz)...a videóit meg hagyjuk... "kormányzónak" meri nevezni magát egy olyan ember, aki KÉT értelmes mondatot nem bír egymás után tenni, ha megkérdezik valamiről, csak terel, vetít és hablatyol össze-vissza?? ugyan, kérem...
Jólelkű embernek tartom magam és nem szokásom átkozódni, de az efféle hihetetlen primitívség láttán nem tudok mit csinálni... ezennel kívánom magának és Borbély egész sleppjének, hogy amikor végre felnyílik a szemük ( mert tévedés ne essék, kettőnk közül MAGA az, aki álomvilágban ringatja magát), és meglátják, hogy mindenük odalett ebben a tetves csalássorozatban, akkor majd ön és a slepp többi tagja is ott legyen a Lánchíd közepén, majd pedig kézen fogva vessék magukat egyszerre a Dunába...az én szememben nem érdemel se türelmet, se kivárást az ennyire sötét ember...

Imrus Falworth 2016.03.01. 00:30:38

@diamondagi: szerintem pattanj le a szerről, mert hülye leszel.
ja, már nem.

Eva Nagy 2016.03.19. 16:17:49

@Kocsó Pista bácsi: Amikor elmész személyi igazolványt csináltatni, ki mondja meg a hivatalnak, hogy Te ki vagy? (mondjuk elveszett a korábbi igazolványod) Csak nem TE? Csak nem Te magad vagy aki megmondja, hogy ki vagy Te? Na látod! Hát így működnek ám a világ dolgai!

Eva Nagy 2016.03.19. 16:19:34

Nem kell izgulni! Csak annyi történik, hogy a vircsaftnak vége! Aki akar meneküljön!

Kocsó Pista bácsi 2016.03.19. 22:48:14

@Eva Nagy: Amikor felkelsz egy nap és azt mondod, h mától én uralom Magyarországot és csak az az igaz, amit én mondok, akkor ki a hülye? Te, vagy mindenki körülötted, aki körberöhög, amint ezt elmondod neki? A szarrágó kormányzótok egyre magasabbra veri fel a tétet (már az egész világ királyának nevezi magát), ti meg buzgón nyaldossátok a picsáját...közben észre se veszitek, h minden egyes nagyzoló bejelentésével egyre messzebb és messzebb tolja el a hatalomátvételt. Azt meg ne is emlegessem h mennyi hülye kell ahhoz, h éjjel-nappal őrizzenek egy szaros sátrat a Kossuth téren... szemmel láthatóan sok. Elfogadja vagy sem, a tények makacs dolgok és nem változnak. továbbra is egy utolsó senkiházi csaló a kormányzótok, csak míg neki papírja van róla, és ezáltal megúszhatja a felelősségre vonást, addig titeket, a legközelebb álló sleppjét, akik a befolyó pénzeket kezelik, olyan pillanatok alatt bevarrnak többrendbeli csalásért, mint a sicc...és még a kormányzótok se fog kihúzni a szarból. Szóval jól mondod, a vircsaftnak tényleg vége, csak kettőnk közül nem nekem kellene menekülőre fognom a dolgot. Tényleg, meséld már el nekem, miért nem jó a kormányzótoknak ha a "hívei" szentkoronában adományoznak neki? Hisz állítása szerint már az a legitim fizetőeszköz, nem a forint... érdekes mód, mégis forintot kunyerál úton-útfélen... ti meg jó balfaszok módjára külditek is neki. Remélem hamarosan posztolni fogja, melyik szigetre utazott el "feltöltődni" a pénzeteken... szánalmas csürhe vagytok...
süti beállítások módosítása