Könnyű lenne ezt a kézzelfogható tehetetlenséget arra fogni, hogy a kormánypártok szinte a teljes kommunikációs piacot elfoglalták. Habár ez kétségtelen tény, azt azonban kár elfelejteni, hogy ez a folyamat már hosszú évek óta tart, s majdhogynem csak közvetve van köze a Fidesz jelentős médiafölényéhez.

A rendszerváltás óta megfigyelhető, hogy a mindenkori kormánypártok népszerűsége általában ciklusuk felénél elindul a lejtőn, s ezzel együtt az ellenzék megerősödik. A Fidesz-KDNP második regnálása óta azonban ez messze nem így van, hiszen 2014-ben is simán többségbe kerültek. Kétharmaddal. Ennek oka azonban távolról sem az, hogy az élet minden területén kiválót és maradandót alkottak volna. Más szóval: nem a hegy magas, hanem a völgy mély.

(a kép forrása: index.hu)

Háborúban egymással

Az ellenzéki pártok csupán egyetlen dologban értenek egyet. Nem tetszik nekik a kormány és főleg Orbán Viktor, akit első számú közellenségnek tartanak. Minden másban gyökeresen eltérő nézeteket vallanak, azokat képtelenek egyeztetni, sőt, egy valamirevaló tárgyalás összehozására is teljességgel alkalmatlannak mutatkoznak. Ezzel pedig csak azt a nézetet erősítik egy politikával csak szőrmentén foglalkozó átlagszavazó szemében, hogy az egységre kizárólag a Fidesz képes.

Háborúban a párton belül

Az MSZP és a Jobbik kifejezetten erős abban, hogy saját belharcaikat a nyilvánosság előtt folytatják le. A Napnál világosabb, hogy a szocialisták között szép számban akadnak olyanok, akiknek Botka László miniszterelnök-jelöltsége nem szimpatikus megoldás. Üzengetnek is egymásnak rendesen. A Jobbikban egy fokkal már jobb a helyzet, de a pártból többen is távoztak Vona Gábor elnök látványos néppártosodási törekvéseit látva, s a mai napig röppenek fel hírek ilyen esetekről. Ráadásul minden mérvadó intézet ezt a két formációt hozza a második/harmadik helyre a népszerűségi listákon – így ahol ilyen törésvonalak vannak, arra nem szívesen építenek a szavazók.

Kispártok – kis esélyek

A magyar választási rendszer nemigen támogatja a kispártok Parlamentbe jutási esélyeit. Az 5 százalékos küszöb elérése minimum országos szervezettséget, ismert helyi képviselőket s főleg pénzt igényel. A közelmúltban alakult formációk közül egyedül a Momentum volt figyelemre méltó, de mostanában tőlük is egyre-másra távoznak meghatározó arcok, az egyik internetes portál elleni fölényes támadásuk pedig minimum megosztotta még saját híveiket is. Nem kétséges, hogy az 5 százalék alatti majdani eredmények maximum arra lesznek jók, hogy a be nem jutott pártok költségvetési támogatást kapjanak, s netán túléljék a következő négy esztendőt. Ez a pénz azonban bőven megéri a Fidesznek, hiszen minden elveszett voks a választás megnyerését jelenti számukra.

Pozícióharcok

Amíg az ellenzéki pártok arra törekszenek, hogy ki közülük az igazi kormányváltó erő, addig a Fidesz politikusai gyakorlatilag bármit megtehetnek. Nem beszélve arról, hogy rendkívül rossz üzenet bárkinek egyedüli alternatívaként jellemezni önmagát. Senki sem szereti az önjelölt hazamentőket, mert egyrészt hiteltelen, másrészt nem is igaz. Ha a szavazók azt látják, hogy a pártoknál a listára kerülés és a mandátumhoz jutás az egyetlen cél, akkor egy kézlegyintéssel intézik el őket. S igazuk lesz.

Ellenzéki erózió

A Fidesz parlamenti frakcióját senki sem hagyta ott ebben a ciklusban, sőt az egység az előző kabinet alatt is jellemezte a pártot, utoljára 2013 nyarán Ángyán József lépett ki a képviselőcsoportból. Ugyanez nem mondható el a másik oldalról. Az előző ciklusban szétesett, majd újraalakult LMP, a DK-sok kiválása az MSZP-ből már-már elfelejtett statisztikai adat, de 2014 óta nem csupán Bajnai Gordon hagyta ott az egészet a fenébe, de Kónya Péter is távozott az Együtt szárnyai alól, sőt az LMP esze, Schiffer András is lemondott mandátumáról. (Novák Elődöt talán meg se említsük, hiszen az a Jobbik belharcainak része volt.) Szeptemberben pedig a korábbi pártját egyébként pont a tehetetlenséggel vádoló Demeter Márta igazolt a szocialistáktól az LMP-hez. A külön utak vége pedig fragmentációt, a szétforgácsolódott erők 1-2-3-4 százalékos eredményét vetítik előre, ami semmilyen kormányváltáshoz nem vezethet.

Jelen pillanatban azt tudjuk csupán, hogy ki kivel NEM fog össze, ki NEM fogadja el a másikat, kik, miért NEM tudnak együttműködni, ki kit NEM lát szívesen bármilyen szerepkörben, s ki kivel NEM ért egyet. A sok nemből pedig soha nem lesz egység, azaz mindenkinek lesz sok kicsi pecsenyéje, mégis mindenki éhen marad a végén.