Mert a politika is lehet érdekes

PoliPraktika

PoliPraktika


Kivitték Lőrincet, ebből baj lesz!

2017. március 28. - Herczeg Sándor

A választások közeledtével egyra nagyobb iramban szaporodnak azok a parlamenti beszólások, melyben a képviselők rendkívül változatos módon képesek egymást ekézni. Nem túl régen vette kezdetét a tavaszi ülésszak, de máris bővelkedünk az ilyen riposztokban. Ezek a legjobbak:

Tovább

Tényleg Kádár János népe vagyunk?

Vajon igaz, hogy Magyarországon még mindig nagy kultusza van Kádár Jánosnak? Valós, hogy ma is megválasztanák politikai vezetőnek akár olyanok, akik nem is éltek az általa fémjelzett rendszerben? Lázár János az ügynöklisták kapcsán ezekre a kérdésekre tulajdonképpen igent mondott. Ha a dolgok…

Tovább

Két távozás margójára

Meg kell hagyni, hogy a magyar politikai életben elég kevés elegáns visszavonulást látni, most azonban rögtön kettő is kijutott belőle. Egy lapon ugyan nehéz említeni, de Schiffer András és Novák Előd esete korántsem szokványos. Az utóbbi kissé elhomályosítja az elsőt, ráadásul nem kifejezetten…

Tovább

Láncra vert radikalizmus

Vona Gábor egészen biztosan nem fog visszafordulni azon az úton, melynek építési technikáját Orbán Viktortól leste el. A különbség az, hogy a jelenlegi miniszterelnök 1994 után egy üresnek látszó politikai teret foglalt el, míg a Jobbik vezére a kormánypártok szavazótáborából akar egy jó nagy…

Tovább

Ilyen lenne a Facebook-Parlament

A Hivatalos Értesítőben a közelmúltban jelentek meg azok a beszámolók, amelyek a pártok gazdálkodásáról szólnak. Ezekből arra is lehet következtetni, hogy az egyes szervezeteknek hány tagjuk van. Ha ilyen alapon állna fel az Országgyűlés, az közel sem hozna akkora torzulást, mint a Facebook, ahol a…

Tovább

Politikai pünkösdi királyságok

Nem mindenkinek adatik meg, hogy hosszú politikusi pályafutást tudhasson maga mögött. Voltak olyanok, akik egészen rövid periódust tölthettek el a parlamenti padsorok között, illetve a miniszteri vagy államtitkári székekben. Van, aki magától megy, akad, akit küldenek, netán a körülmények áldozata.…

Tovább

Tíz elfeledett arc a rendszerváltó Országgyűlésből

Huszonhat esztendővel ezelőtt, 1990. május 2-án ült össze először az a Parlament, melybe már a többpártrendszer létrejöttét követően lebonyolított választás alapján ültek be tagjai. Az akkori képviselők közül már csak négyen aktív törvényhozók, a legtöbben viszont már régen kikerültek az országos…

Tovább

Mi történt az 1990-es MSZP-frakció tagjaival?

A szocialisták – némi meglepetésre - a rendszerváltó Parlamentbe 33 képviselővel kerültek be. Közülük már senki sincs, aki aktív országgyűlési törvényhozó munkát végezne. Néhányan időnként még hallatják a hangjukat különböző politikai kérdésekben, mások viszont teljesen eltűntek a közéletből. Az…

Tovább

2015 legjobb politikusi aranyköpései

Van olyan mondat, ami keményen üt, s akad, amin leginkább derülünk. A politikai elit kacagtató, bicskanyitogató, netán harsány röhögésre fakasztó kijelentéseiből válogattam ki az esztendő legjobbjait. Idén is bőven termett nem kívánt olvasnivaló az Országgyűlés internetes…

Tovább
süti beállítások módosítása