Mert a politika is lehet érdekes

PoliPraktika

PoliPraktika


A józanságra szükség van – a Lázár-beszéd margójára

2015. augusztus 22. - Herczeg Sándor

Lázár János augusztus 20-i hódmezővásárhelyi beszéde nem pusztán az ünnepről szólt, sokkal inkább az utóbbi hónapok legértelmesebb állásfoglalásának tekinthető a bevándorlás vonatkozásában. Ennek okán csak remélni lehet, hogy ezt a kabinet sem véli másként. A miniszter…

Tovább

Ez a tábla 61 éve buzdít harcra a szocializmus győzelméért

Nemrégiben ugyanitt értekeztem egy, a Tanácsköztársaságnak emléket állító hódmezővásárhelyi tábláról. Már akkor felhívták a figyelmemet, hogy nem az egyetlen. Valóban. Akad másik is. Azt még mindig vitatják a történészek, hogy miként értékeljék Ságvári Endre…

Tovább

Ez a tábla 25 éve nem szúrt szemet senkinek

A "dicsőséges" magyar Tanácsköztársaságnak és az ott megalakult direktóriumnak, illetve vésztörvényszéknek állít emléket egy ház falán látható tábla 1959 óta Hódmezővásárhelyen. A betűk ugyan megkoptak, el is veszítették jelentőségüket, de mégis túlélték a…

Tovább

Igen, Lázár János tényleg ilyen.

Az Index csapata elkísérte Lázár János Miniszterelnökséget vezető minisztert legutóbbi hódmezővásárhelyi fogadóórájára. Azóta azon csodálkozik a fél internet, hogy ez a politikus "úgymond" másik arca. Pedig nem. Hódmezővásárhelyen - ahol már negyedjére választották meg…

Tovább

Honnan indult Lázár János?

2002 és 2014 között tizenkét esztendő telt el. Aki akkor született, még nem járta ki a nyolc osztályt, azaz nem mondható nagyon hosszú időnek. Azonban a politikai munkatársi pozícióból a Miniszterelnökség élére kerülni ennyi idő alatt nem kis fegyvertény. Hogyan tudta ezt…

Tovább
süti beállítások módosítása