Hetvennégy esztendővel ezelőtt, 1945. április 20-án számos magas rangú náci vezető gyűlt össze megünnepelni Adolf Hitler 56. születésnapját. Négy napja dúlt a berlini csata, így közülük többen már a menekülést tervezték, ám akadtak olyanok is, akik a végsőkig kitartottak. Tíz nap múlva Führer halott volt és magával vitte újdonsült feleségét, Eva Braunt is. A számára már januártól végső menedéket nyújtó, Albert Speer által tervezett bunker azonban nem ürült ki a Führer halálával. Sokan maradtak ott az utolsó 48 órára. Amint eldördült a végzetes lövés, a második világháború legszörnyűbb figurája pedig a lángok martalékává vált, a Führerbunker utolsó lakói a szovjet fegyverropogás árnyékában hozták meg személyes döntésüket. Mindannyian tudták, hogy a remény elveszett. A legfanatikusabbak az öngyilkosságot választották, mások megpróbáltak kitörni az ostromgyűrűből. Az olykor még egymásnak is ellentmondó forrásokat átnézve harminc olyan embert választottam ki, akik biztosan látták a Führer utolsó napjait.
Hitler kijelölt utóda, Joseph Göbbels propagandaminiszter és felesége Magda, öngyilkos lett. Hat gyermeküktől is megvonták az élethez való jogot. Helga, Hildegard, Helmut, Holdine, Hedwig és Heidrun a szüleik által beadott méreg áldozatai lettek. A halált választotta Alwin-Broder Albrecht, Hitler szárnysegéde, Wilhelm Burgdorf tábornok, Hans Krebs vezérkari főnök, valamint Franz Schädle SS-Obersturmbannführer, Hitler személyes testőrségének parancsnoka. "A bukás” című filmben látott módon, a családjával együtt robbantotta fel magát az oroszoktól rettegő Ernst-Robert Grawitz SS-Obergruppenführer, orvos, a német Vöröskereszt vezetője.
A Führerbunker kívülről
(a fotó forrása: berliner-unterwelten.de)
Hitler öngyilkosságát követően a vezető nélkül maradt bunkerlakók túlnyomó része a menekülés mellett döntött. Az 1945. április 16-án megindított szovjet ostrom vérzivatarában talán nem is lehet pontosan megállapítani, hogy hányan voltak még a földalatti létesítményben Hitler halála után. Ők azonban biztosan. Vajon mi lett a sorsuk?
A Hitlerjugend nevű szervezetet irányító Axmann még 1945. április 20-án Hitlerrel együtt szerepelt azon a híres filmfelvételen, ahol a Führer a Berlint védő gyermekeket tünteti ki. A bunkert május elsején hagyta el, Werner Naumann államtitkár, Martin Bormann pártkancellária-vezető és Ludwig Stumpfegger SS-orvos társaságában, és átkeltek a Spree folyón. Később Axmann megvált tőlük és az ellenkező irányban haladt, de miután egy orosz járőrbe ütközött, visszafordult. A Lehrter pályaudvarra érve ekkor látta meg két társa holttestét. Axmann-nak több szerencséje volt, sikerült eltűnnie, majd egészen 1945 decemberéig Erich Siewert álnéven rejtőzködött. Később letartóztatták és egy német bíróság három év, három hónap börtönbüntetésre ítélte. Szabadulását követően üzletemberként tevékenykedett. 1971 és 1976 között Gran Canaria szigetén élt, majd visszatért Berlinbe, ahol 1996. október 24-én, 83 éves korában meghalt.
Az 1945-ben SS-Gruppenführeri rangot kapott Hans Baur a Führer személyes pilótája volt, s ki is dolgozott egy tervet, melynek céljaként Hitler kimenekítését határozta meg az ostromlott Berlinből. Miután ezt Hitler megvétózta, Baur is a bunkerben maradt, melyet Naumann csoportjával hagyott el. Menekülés közben súlyos sebet kapott, melynek következtében 1945. június 10-én a jobb alsó lábszárát amputálták. A kórházban tartóztatták le, majd szovjet fogságban volt 1955. október 10-ig, hiszen tőle reméltek információkat a Führer esetleges repülőgéppel végrehajtott szökéséről. 1957-ig a franciák foglya volt. Ezt követően visszatért az NSZK-ba, ahol sok más túlélőhöz hasonlóan megírta emlékiratait. 1993. február 17-én, 95 évesen hunyt el Herrschingben.
Hans Baur a második világháború idején és idős korában
(a fotó forrása: pinterest.com)
A 42 éves Betz Hitler másodpilótája és egyben Hans Baur helyettese volt, SS-Obersturmbannführeri rangban. A bunkert május elsején hagyta el egy nagyobb, katonákból és civilekből álló csapat tagjaként. A Weidendammer-hídnál erős tanktűz alá kerültek. Georg Betz ekkor kapott súlyos sebet, melyet Erich Kempka, Hitler sofőrje is megerősített későbbi tanúvallomásában. A másodpilótát Käthe Häusermann gondozására bízta, aki a Führer fogorvosának asszisztense volt. Betz nem sokkal később belehalt sérüléseibe.
A szürke eminenciásként, Hitler titkáraként és legfőbb bizalmasaként számon tartott 45 éves Bormann május 2-án, Hitler testamentumával a zsebében menekült el a bunkerból, s vélhetően a kijelölt utódhoz, Karl Dönitzhez igyekezett eljutni. A berlini csata forgatagában tűnt el még aznap, s további sorsában olyannyira nem voltak biztosak, hogy a nürnbergi perben távollétében halálra ítélték. A rejtély felderítésére egészen 1972-ig kellett várni, amikor egy építkezés során, a Lehrter állomás környékén két csontvázra bukkantak, melyek közül az egyik a Pártkancellária vezetőjéé, a másik Ludwig Stumpfeggeré volt. Mindkettőjük szájában ciánkapszula nyomokat találtak. A végső bizonyítékot egy Wolfgang Eisenmenger professzor által vezetett bizottság szolgáltatta 1998-ban, amely DNS-minta alapján azonosította Bormannt. Hamvait 1999. augusztus 16-án a Balti-tengerbe szórták.
Martin Bormann
(a fotó forrása: skepticism.org)
A személyi titkárként dolgozó nő május 2-án esett szovjet fogságba, miután Wilhelm Mohnke SS-Brigadeführer csoportja megadta magát. A korábban személyesen Hitlertől ciánkapszulát kapó Gerda nem vette be a mérget. 1946-ban elvált férjétől, majd a szintén a bunkerből az utolsó napokban elmenekült Werner Naumann propagandaminisztériumi államtitkárral élt együtt. Egy hotelben kapott munkát. Rákban hunyt el 1997. április 14-én. 83 évet élt.
Traudl Junge, Gerda Christian, Else Krüger és Constanze Manziarly
(a fotó forrása: ww2gravestone.com)
A Helmuth Weidling tábornok adjutánsaként tevékenykedő 38 éves katonatiszt volt az, aki Hans Krebs társaságában Vaszilij Csujkov marsallal közölte Adolf Hitler halálhírét, majd a szovjetek feltétel nélküli kapitulációra megfogalmazott igényével tért vissza a kancelláriába. A háború ezt követően már nem tartott számára sokáig, hiszen május 2-án, mintegy száz katonával együtt gyakorlatilag megadta magát. Hadifogságba került, ahol későbbi visszaemlékezései szerint találkozott Raoul Wallenberg svéd diplomatával, aki szintén ott raboskodott. Theodor von Dufving 2001-ben, 94 éves korában halt meg.
A háború lezárását követően hosszú évtizedekre hallgatásba burkolózó Erna Flegel nem hagyta el a bunkert, ahol ápolónőként dolgozott. Május 2-án Werner Haase és Helmut Kunz orvosok, Fritz Tornow, Hitler kutyájának gondozója, Liselotte Chervinska ápolónő és Johannes Hentschel szerelő, karbantartó társaságában került ellenséges kézre, amikor a szovjetek eljutottak a bunkerbe. A szövetségesek ugyan kihallgatták, de nem ítélték el és egészen 1977-ig teljes anonimitásban élt. Később személye előtérbe került, azonban a bunkerben töltött időszakáról csak nem sokkal halála előtt, 2005-ben nyilatkozott. Többek között elmondta, hogy időnként dadaként is gondozta Joseph Göbbels gyermekeit, akiket kegyetlen anyjuk miatt nem tudott megmenteni. Erna Flegel 94 évesen, Möllnben hunyt el 2006. február 16-án.
Erna Flegel idős korában, kezében fiatalkori arcképével
(a fotó forrása: hitlerparody.wikia.com)
A SS-Sturmbannführeri rangban szolgáló katonatiszt Hitler személyes szárnysegéde volt. Ő őrizte azt a szobát, amelyben Adolf Hitler és Eva Braun öngyilkos lett, majd május elsején az éjszakai órákban hagyta el a földalatti épületet. Nem jutott ki Berlinből, még másnap elfogták, majd az NKVD Moszkvába hurcolta. Először egy szovjet, majd egy a kelet-német börtönben raboskodott, ahonnan 1956. május 2-án szabadult ki, pontosan 11 esztendő után. Ezt követően különböző gazdasági cégeknél dolgozott. Lohmarban hunyt el szívelégtelenség következtében, 86 éves korában, 2003. október 2-án.
Otto Günsche fiatalon és idősen
(a fotó forrása: ww2gravestone.com)
A SS-Obersturmbannführeri rangban álló orvosprofesszor Hitlert is kezelte. A berlini harcok legsúlyosabb napjaiban a Birodalmi Kancellária pincéjében sebesült katonák és civilek megmentésén fáradozott. Ő volt az, aki a Führer személyes kérésére annak Blondi nevű kutyáján a cianidkapszulát tesztelte. Haase nem menekült el, a bunkerben esett fogságba május 2-án. Egy moszkvai börtönbe került, ahonnan nem jutott ki élve. 1950. november 30-án, 50 évesen, a tuberkolózis áldozata lett.
Az 1945-ben 37 éves férfi nem katona volt. Az ő felelőssége a bunker technikai állapotára, a gépházra és annak működtetésére terjedt ki, a legmegfelelőbb mai szó erre talán a polgári alkalmazott lenne. Beosztásának megfelelően az utolsó utáni pillanatig dolgozott is, tulajdonképpen a bunkerben várta meg azt, amíg május 2-án az oroszok odaértek. A szovjet fogságból 1949. április 4-én szabadult ki. Későbbi sorsáról nincs információ, csupán annyi, hogy 1982. április 27-én halt meg Aachernben.
A nagyköveti pozíciót betöltő diplomata nem sokáig menekült. A korabeli visszaemlékezések szerint Hitler halála után zavarosan viselkedett, s miután ő is kapott ciánkapszulát, öngyilkossággal fenyegetőzött. Kiszámíthatatlan magatartása ellenére Mohnke csapatával tartott, s ő is eljutott a sörfőzdéig. Ott azonban a szintén jelenlévő Ernst-Günther Schenck SS-orvos tanácsa ellenére május 2-án ráharapott a kapszulára és biztosítékként még főbe is lőtte magát. Azonnal meghalt.
Walther Hewel (középen) Heinrich Himmler (balról) és Martin Bormann (jobbról) társaságában
(a fotó forrása: pinterest.com)
A 47 éves SS-Obersturmbannführer 1945. április 27-én azért érkezett Hitler főhadiszállására, hogy megkeresse a dezertáló Hermann Fegeleint, Heinrich Himmler összekötő tisztjét, akit később ittasan, egy berlini apartmanban talált meg. Fegeleint ezt követően egy rögtönzött bíróság elé állították, majd a korabeli források szerint Högl volt az, aki végül lelőtte. A tiszt még részt vett Adolf Hitler és Eva Braun holttestének elégetésén, majd május elsején éjszaka kitört a bunkerből. Másnap, május 2-án menekülés közben fejsebet kapott a Weidendammer-hídon, melynek következtében életét vesztette.
Hitler titkárnője, akinek visszaemlékezései rendkívül fontos kordokumentumokká váltak, szintén Mohnke csoportjával tartva akarta elkerülni a szovjet hadifogságot. A bunkert a Führer halála után hagyta el, a kitörést követően pedig sikeresen elvegyült a berliniek között. Később a Gerda Alt álnevet felvéve titkárnőként helyezkedett el. Álcája nem volt teljesen tökéletes, mert a szövetségesek felfedték valódi személyazonosságát, habár eljárás nem indult ellene. Még 1947-ben papírra vetette memoárját, de azt már csak közvetlenül a halála előtt, 2001-ben adták ki. Nem sokkal később, 2002. február 10-én rákbetegségben hunyt el Münchenben. "A bukás” című filmben még személyesen is megjelent, az alkotás végén mondott beszéde mintegy beismerése volt fiatalkori téves nézeteinek.
Traudl Junge (középen)
(a fotó forrása: thegolfclub.info)
A berlini ostrom idején a 35 éves Kempka már kilenc éve vezette Hitler autóját és irányította a többi sofőrt is. A bunkerben is ott maradt a Führer mellett és Otto Günsche kérésére ő vitette a benzint főnöke és felesége holttestének elégetéséhez. Május elsején Heinrich Doose SS-Hauptscharführer társaságában, aki maga is járművezető volt, hagyta el a földalatti létesítményt. A vasúti alagutakon keresztül jutottak el a Weidendammer-hídig, ahol Bormannt és Stumpfeggert is látták. A harcokban Kempka könnyebb sérülést szenvedett, a szintén vele menekülő Georg Betz SS-Obersturmbannführer viszont súlyos sebeibe később belehalt, akit egyébként Käthe Häusermann, Hitler fogorvosának asszisztense próbált megmenteni. Hitler vezető sofőrje sikeresen kijutott a gyűrűből és Berchtesgadenbe távozott, ahol június 20-án amerikai fogságba került. A szövetségesek számára ő volt az első szemtanú, aki megerősítette a Führer halálhírét. 1947. október 9-én szabadon engedték. Több kiadást megélt emlékiratai először 1951-ben jelentek meg. Kempka még sokáig megtartotta kapcsolatait a volt SS-tagokkal. 1975. január 24-én, 64 évesen halt meg Freiberg am Neckarban.
Erich Kempka - a bal felső képen Adolf Hitlerrel
(a fotó forrása: editional-streicher.blogspot.com)
A magát már több hadjáratban kitüntetett és meg is sebesült őrnagy a háború utolsó napjait a Führerbunkerben, Helmuth Weidling tábornok, Berlin védelmi erőinek parancsnoka alárendeltségében töltötte. Május 2-án adta meg magát a Vörös Hadseregnek, később kiadták az NSZK-nak. Nem maradt hazai földön, 1949-ben kivándorolt az Amerikai Egyesült Államokba. "A bukás” című filmben részben Knappe 1992-ben napvilágot látott emlékiratait használták fel. 2008. december 1-én, 91 évesen hunyt el az Ohio államban található Cincinnatiban.
A 30 éves nő Martin Bormann titkárnője volt, s főnökéhez hasonlóan az utolsó pillanatig kitartott a Führer mellett, akitől mások mellett szintén kapott ciánkapszulát. A Mohnke-csoport tagjaként a Schultheiss-Patzenhofer sörfőzde pincéjében kapták el az oroszok május 2-án, a reggeli órákban. Később egy brit férfihez ment feleségül, ezért nevet is változtatott. A sírkövén már az Else James név áll. 2005. január 24-én, nem sokkal 90. születésnapja előtt hunyt el Staufen in Breisgauban.
Magda Göbbels elsőként az SS kötelékében fogorvosként szolgáló Kunzot kérte meg hat gyermekének meggyilkolására, de ő ezt nem volt képes megtenni. Nem menekült el, a bunker lakója maradt egészen addig, amíg azt május 2-án el nem foglalta a Vörös Hadsereg. Tíz évet töltött hadifogságban, majd szabadulását követően Münsterben élt. A Göbbels-gyermekek megmérgezésében játszott szerepét később Werner Naumann és Rochus Misch SS-Oberscharführer, a bunker telefonos operátora tisztázta, akik egyértelműen Ludwig Stumpfeggert jelölték meg közreműködőnek. Németországban nem is ítélték el, így fogorvosként dolgozhatott tovább. 1976-ban, 66 éves korában hunyt el Freudenstadt városában.
Helmut Kunz
(a fotó forrása: editional-streicher.blogspot.com)
Az 1945-ben mindössze 17 esztendős Hitlerjugend-tagot Artur Axmann választotta ki futárszolgálatra. Ebben a beosztásában a fiatal fiú tanúja volt a náci rendszer végső tragédiájának, hiszen testközelből követte végig az összeomlást. Május elsején hagyta el a bunkert és sok társával ellentétben neki sikerült elérnie az amerikai zónát. Később az Amerikai Egyesült Államokba költözött, ahol a turizmus és utazási üzlet területén töltött be különböző pozíciókat, tanított, sőt tíz könyvet is írt. A volt nácikra egyébként nemigen jellemző módon elkötelezett békeaktivista lett. Több mint 150 országban beszélt a tolerancia, a megértés és az erőszakmentesség fontosságáról. Az Oregon államban található Coos Bayben, 80 esztendősen hunyt el 2008. október 10-én.
Armin D. Lehmann
(a fotó forrása: blueheronpix.com)
Az inas, s egyben testőr, a háború vége felé SS-Obersturmbannführer rangban szolgáló Linge az utolsó utáni pillanatig a Führer mellett állt. Részt vett a holttestek elégetésében is, majd május elsején Hitler sofőrével, Erich Kempka-val elhagyta a bunkert. Szovjet fogságba került, majd Moszkvába szállították, ahol a hírhedt Lubjanka börtön rabja volt 1955-ig. Kiszabadulása után az NSZK-ban élt, s ott is halt meg 1980. március 9-én, 66 évesen. 2009-ben megjelent emlékirata fontos történelmi forrás.
Heinz Linge fiatalon és idős korában
(a fotó forrása: alchetron.com)
Az 1945-ben huszonöt éves nő Hitler dietetikusa volt, akivel rendszeresen együtt ebédelt. A szakácsként is dolgozó Manziarly a titkárnőkkel együtt hagyta el a bunkert és Wilhelm Mohnke csoportjához csatlakozott, bár öngyilkossági szándékát is hangoztatta. Traudl Junge 2002-es interjújában még úgy emlékezett, hogy május 2-án négy nő társaságában látta, aztán elvesztette szem elől. Még aznap eltűnt, halálának körülményei nem ismertek, holtteste nem került elő.
A bunker telefonközpontosaként szolgáló SS-Oberscharführer mindenkit túlélt, aki láthatta Adolf Hitlert a Harmadik Birodalom végóráiban. A Leibstandarte tagja minden bizonnyal utolsóként hagyta el szolgálati helyét, későbbi emlékirataiban azt is megemlíti, hogy végignézte, amint Hans Krebs és Wilhelm Burgdorf is főbe lövi magát. Misch 1939-ben, a lengyel hadjáratban megsebesült, felépülése után 1940-től Hitler személyes szolgálatában állt, többnyire telefonos operátor és testőr pozícióban. A háború vége a Führerbunkerben érte utol. Ő és Johannes Hentschel szerelő volt az utolsó, aki kitartott a földalatti épületben, noha maga Joseph Göbbels is távozásra szólította fel közvetlenül öngyilkossága előtt. Május 2-án próbált elmenekülni, de gyorsan fogságba esett, melyből csak 1953-ban szabadult. Berlinben lakott, csupán 3 kilométerre a bunkertől, szobafestőként dolgozott. Néhány éven belül egy lakberendezéssel foglalkozó boltot nyitott, melyet egészen 1985-ös nyugdíjazásáig vezetett. Emlékiratait 2008-ban az „Utolsó tanú” címmel jelentette meg, a következő évtől pedig a sajtó érdeklődésének homlokterébe került, hiszen ekkor már valóban ő volt az utolsó olyan túlélő, aki élőben láthatta a bunkerben történteket. Rengeteg interjúkérelem futott be hozzá, sok látogatót is fogadott, mi több, dedikált fényképeket küldözgetett világszerte. 96 éves korában, Berlinben hunyt el 2013. szeptember 5-én.
Rochus Misch, az utolsó szemtanú
(a fotó forrása: welt.de)
Az 1945. január 30-án SS-Brigadeführeri rangra emelt katonatiszt Hitler halálát követően a kitörés egyik vezetője volt. Az ő csoportjával tartva próbált a pokolból kiutat találni többek között Hitler titkárnője és dietetikusa, sőt, Walther Hewel nagykövet is. Tervüket nem koronázta siker, hiszen egy sörfőzde épületében csapdába estek, majd ott értesültek a Helmuth Weidling tábornok által elrendelt fegyverletételről. Mohnke a reménytelen helyzetben több társával együtt megadta magát a Vörös Hadseregnek, az általa vezetett SS-katonák közül néhányan viszont főbe lőtték magukat. A Brigadeführer szovjet fogságba került, ahol egy ideig az NKVD őrizte, majd később egy katonai börtönbe zárták, ahonnan 1955. október 10-én kiengedték. Szabadulását követően Barsbüttelben kereskedőként dolgozott. 2001. augusztus 6-án, 90 évesen halt meg. Bár egy normandiai fogolygyilkosság ügyében felelősségre kívánták vonni, a vádakat bizonyítottság hiányában ejtették.
Wilhelm Mohnke (középen)
(a fotó forrása: forum.axishistory.com)
A Gestapo rettegett vezetőjének sorsa alakult talán a legtitokzatosabban. A számtalan tömeggyilkosságért felelős férfit Hans Baur, Hitler pilótája május 1-én még látta a bunkerben, de ezt követően nyoma veszett. A szövetségesek mindent megtettek a kézre kerítéséért, sőt Simon Wiesenthal, a híres nácivadász is az elsők közé tette a listáján. Életének további alakulásáról számos teória látott napvilágot, voltak, akik az Amerikai Egyesült Államokban, de akadtak olyanok is, akik a csehországi Karlovy Varyban sejtették Müllert. 2013. október 31-én Johannes Tuchel történész egy 1961-es dokumentumra hivatkozva azt állította, hogy Heinrich Müller egy berlini tömegsírban nyugszik, ahol vele együtt hatezer embert, köztük háromezer zsidót temettek el. Tuchel hozzátette: Müller holttestét a szövetséges csapatok egy sekély sírban, saját fényképes igazolványával a zsebében találták meg, majd egy olyan sírba került, ahol egyébként Moses Mendelssohn híres német-zsidó filozófus nyughelye is található. Mivel a zsidó vallási szabályok tiltják az exhumálást, a Gestapo vezetőjének sorsa titok maradhat, de a legvalószínűbb mégis az, hogy az 1900. április 28-án született Müller csupán néhány nappal élte túl a 45. születésnapját.
Heinrich Müller
(a fotó forrása: mirror.co.uk)
A Hitler végrendeletében – Göbbels helyére – propagandaminiszterré kinevezett Naumann vezette a 3-as számú kitörési csoportot, melynek tagja volt többek között Martin Bormann, Hans Baur, Artur Axmann és Ludwig Stumpfegger. A menekülők szokásos útvonalán haladtak, a Weidendammer-hídnál azonban a harcok közepébe csöppentek, de neki és Axmann-nak sikerült eljutni a nyugati zónáig. A német kapitulációt követően öt évig álnéven élt, végül 1953 januárjában a britek tartóztatták le azzal a váddal, hogy olyan neonáci szervezkedésbe fogott, amely a nyugatnémet pártokba kíván beépülni. Fogságát követően egy fémipari céget igazgatott. 1982. október 25-én, 73 éves korában halt meg Lüdenscheldben.
A jogi végzettségű, 40 éves SS-Obersturmführer a Kripo, azaz a bűnügyi rendőrség tagja volt. Korábban már számtalan beosztásban dolgozott, hiszen egyes források szerint a deportálásoknál is közreműködött. A végórákat ő is a bunkerben töltötte, melyet május elsején hagyott el. Azon ritka tisztek egyike, akik a háborút követően – egy rövid fogság után – is a „rendszer” részét képezték, mivel 1951 és 1965 között a BKA nevű szövetségi bűnügyi hivatalnak dolgozott. 1987. november 12-én, 82 évesen halt meg.
A Birodalmi Biztonsági Szolgálat vezetőjének Hitler még egy nappal halála előtt is gratulált, hiszen Rattenhuber 1945. április 30-án ünnepelte 48. születésnapját. A ceremónia nem tarthatott sokáig, hiszen másnap már főnöke elégett holtteste felett tiszteleghetett. A Brigadeführeri rangban szolgáló tiszt május elsején egy csoportot vezetett, melynek élén elhagyta a bunkert. Hadifogságba került, majd 1952. február 15-én Moszkvában 25 esztendős börtönbüntetést kapott, ahonnan viszonylag rövid idő múlva, 1955. október 10-én szabadult. Ezt követően kiadták a Német Demokratikus Köztársaságnak, amelynek hatóságai megengedték számára a NSZK-ban történő letelepedést. Münchenben halt meg 1957. június 30-án.
Johann Rattenhuber szovjet hadifogságban
(a fotó forrása: wikipedia.org)
Az orvos végzettségű SS-Sturmbannführer az egyébként meglévő lehetősége ellenére sem hagyta el a szovjet harapófogóba került Berlint. Werner Haase segítőjeként mintegy 100 műtétben vett részt, holott nem volt sebész. Schenck május elsején Mohnke csapatával indult el, így ő is fogságba került, ahonnan csak 1953-ban tért haza az akkori NSZK-ba. Későbbi memoárjaiban először beszélt Hitler betegségéről, a Parkinson-kórról. 1998. december 21-én, 90 évesen halt meg Aachenben.
Az SS-Obersturmbannführeri rangban szolgáló 34 éves orvos, sebész volt az, aki a Göbbels-házaspár kérésére megmérgezte hat gyermeküket. Hitler halálát követően egy tízfős csapat tagjaként próbált áthatolni az orosz ostromgyűrűn. A menet élén egy Tigris tank haladt, amelyet hamarosan kilőttek. Ekkor Stumpfegger a pártkancellária fejével, Martin Bormann-nal menekült tovább, Artur Axmann, a Hitlerjugend vezetője pedig az ellenkező irányban haladt tovább, majd kisvártatva visszafordult. Axmann volt az első, aki későbbi tanúvallomásában beszámolt Bormann és Stumpfegger haláláról. A szürke eminenciáshoz hasonlóan az ő halála is sokáig bizonytalan volt. A rejtély felderítésére egészen 1972-ig kellett várni, amikor egy építkezés során, a Lehrter állomás környékén két csontvázra bukkantak, melyek közül az egyik Bormanné, a másik Ludwig Stumpfeggeré volt. Az SS-orvos ciánnal mérgezte meg magát a berlini harcok közepén, szájában megtalálták az üvegszilánkok nyomait is.
Az altengernagyot és tengerészeti attasét az oroszok viszonylag gyorsan kézre kerítették, majd visszavitték a bunkerbe, ahol Göbbels és felesége elszenesedett holttestét azonosította. A meneküléskor ő is Mohnke csoportjához csatlakozott. Voss volt talán az utolsó szemtanú, aki még május elsején életben látta a propagandaminisztert. 1952-ben egy szovjet katonai bíróság 25 évre ítélte, de 1954-ben kiadták a német hatóságoknak. 1969. november 18-án, 72 évesen, Berchtesgadenben távozott az élők sorából.
Berlin utolsó katonai parancsnoka korábban már harcolt a lengyel és a francia hadjáratban, sőt, a keleti fronton is vezetett egységeket. 1945. április 22-én már a német fővárosban küzdött, amikor egy téves információ miatt Hitler elrendelte a kivégzését, miután azt hitte, hogy Weidling elmenekült a szovjet erők elől. A tábornok tudta igazolni magát, mire Hitler kinevezte a berlini védelmi erők parancsnokává. Ebben a pozícióban ő volt az, aki vezére halálát követően kihirdette a német kapitulációt. Ezt követően hadifogságba került, ahol egy ideig ítélet nélkül raboskodott. 1952. február 27-én egy moszkvai katonai bíróság 25 év börtönbüntetést szabott ki rá. Soha nem tért haza. Vlagyimirben halt meg 1955. november 17-én. A német tábornok 64 évet élt.
Helmuth Weidling (a kép bal szélén) hadifogságban
(a fotó forrása: tumblr.com)
A 2004-ben készült "A bukás" című német filmdráma rendkívül pontosan ábrázolja a berlini csata április 20. és 30. között zajló eseményeit. Az alkotás végén Traudl Junge, Hitler titkárnője így emlékezett vissza akkori gondolataira, majd későbbi érzéseire:
Természetesen szörnyűnek találtam, amit a nürnbergi perből megtudtam. Hatmillió zsidó és más hitű, illetve más fajú ember meggyilkolása rettenetesen megrázott, de mindezt nem hoztam összefüggésbe a saját múltammal. Megelégedtem a tudattal, hogy én egyáltalán nem voltam felelős, és fogalmam sem volt semmiről, de semmiről, mármint a dolgok nagyságrendjéről. De egy nap elmentem Sophie Scholl emléktáblája előtt. Láttam, hogy pontosan egyidős volt velem és épp ugyanabban az évben végezték ki, pontosan abban az évben, amikor én Hitlerhez kerültem. Abban a pillanatban döbbentem rá, hogy a fiatalság nem mentség semmire. Én is tisztábban láthattam volna bizonyos dolgokat.
