Mert a politika is lehet érdekes

PoliPraktika

Akit már sohasem felejtenek el

2018. szeptember 28. - Herczeg Sándor

A 12 éves Gabriella az asztalánál ült. Tanult, ahogyan minden este. Érezte, hogy édesapja a háta mögött áll, de – félreértve a gesztust – nem fordult hátra. Horváth István, a Malév fedélzeti mérnöke aznap este búcsú nélkül ment munkába. Többé nem tért haza. Egyike volt annak a 11 magyarnak, akik Bejrút mellett, 1975. szeptember 30-án zuhantak le a légitársaság menetrend szerint járatával. Haláluk a mai napig tisztázatlan. Horváth Gabriella ma 55 éves. Negyvenhárom év után most először osztja meg érzéseit nyilvánosan.

Tények és teóriák

1975. szeptember 30-án, helyi idő szerint hajnali 2 óra 33 perckor a Malév Budapest–Bejrút között közlekedő 240-es járata süllyedés közben felrobbant, majd a libanoni fővárostól 10 kilométerre a Földközi-tengerbe csapódott. A hatvan halálos áldozattal járó  szerencsétlenséget mindmáig egyedülállónak tekinthetjük a légi katasztrófák történetében: nincs még egy olyan repülőbaleset, amelyet annyira felületesen vizsgáltak volna ki, mint az ismeretlen okból megsemmisült Malév-gépét.

lezuhantgeplead.png

A Malév Tupoljev TU-154 B2 típusú repülőgépe

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy előtte egy nappal Budapesten megnyitották a Palesztin Felszabadítási Szervezet – közismert nevén a PFSZ – képviseleti irodáját. Az ünnepségre népes delegáció érkezett Magyarországra. Jasszer Arafat, a PFSZ elnökének kivételével a Fatah szinte valamennyi vezetője a főváros vendége volt. Másnap indultak volna vissza Bejrútba, pontosan azzal a géppel, amely végül lezuhant. Érdemes tudni, hogy a háborús övezetnek számító városba csak a keletnémet Interflug és a Malév indított járatokat.

beiru1975indexfotoforrasexpress.jpg

Harcok Bejrútban 1975-ben

Szeptember 29-én este 22 óra 40 perckor a 10 fős magyar személyzet és az 50 utas még mindig várakozott arra, hogy felszállhassanak. Pintér János kapitány többszöri halasztás után csupán ekkor kapta meg az engedélyt. A feltételezés az volt, hogy fontos utasok érkezésére várnak, akik miatt négyszer odázták el a felszállást. A visszaemlékezések arról tanúskodnak, hogy közvetlenül az indulás előtt már senki sem szállt be, viszont ismeretlen tartalmú rakományt pakoltak a gépbe. A légitársaság által az 1974-ben beszerzett HA-LCI lajstromjelű Tupoljev TU-154 B2 típusú gép 160 utas befogadására volt alkalmas, de 1975. szeptember 30-án alig harmadannyi utassal készülődött a libanoni fővárosba. Újabb érdekes adalék: állítólag két héttel korábban, a Malév egyik jegyirodájában azzal tanácsolták el a jegyet vásárolni kívánókat, hogy a gép megtelt. Késő este végre elhagyhatták a fővárost és elindultak céljuk felé. Soha nem értek oda…

A katasztrófa

A bejrúti légi irányításhoz semmilyen rendkívüli jelzés nem érkezett a Malév-gép pilótafülkéjéből. Az időjárás szinte ideális volt. A Tupoljev rutinszerű leszállásra készült. A 6000 lábra – 1860 méterre – süllyedt gép mindössze 10 kilométerre volt a repülőtértől, amikor eltűnt a képernyőről. A Brit Királyi Légierő egyik Cipruson állomásozó katonai gépe éppen a térségben őrjáratozott, s látta is az ereszkedő repülő fényeit, majd hajnali 2 óra 33 perckor hirtelen fényes tűzgömböt észlelt, később pedig lángoló roncsdarabok hullottak a Földközi-tengerbe. Tény, hogy az esetet a magyar kormány eltussolta, a híradások rendkívül szűkszavúak voltak, a vizsgálat pedig hevenyészett és gyakorlatilag semmit sem derített fel, holott a helyszínre magyar szakértők is utaztak. Bizalmas üzenetükben arról tájékoztatták az akkori légügyi hatóságot, hogy a szovjet műszaki szakértők az ígéret ellenére sem érkeztek meg, a bizottság pedig nem tudott kijutni oda, ahol a sodródó roncsdarabokat összegyűjtötték.

malevterkep.png

A gép lezuhanásának helyszíne a Google térképén

Összesen 37 holttestet találtak a tengerben, melyeket egy napon belül eltemettek úgy, hogy az sem derült ki, volt-e köztük magyar áldozat. Mindössze annyi vált ténnyé, hogy a gép a partoktól 6 tengeri mérföldre csapódott a tengerbe, amely ott 200-500 méter mély. Az alig két hetes vizsgálatot azzal zárták le, hogy nem lehet megállapítani a baleset okát. Gyakorlatilag a mai napig ez a hivatalos álláspont. Sokkal többen vélik viszont úgy, hogy a gépet olyanok lőtték le, akik úgy gondolták: a repülőn ül a Budapesten járt palesztin delegáció is, netán a gép katonai rakományt szállít.

szemelyzet.jpg

A repülőgép magyar személyzete - a jobb felső satokban Horváth István

glausiusgaborgenipontcom.jpg

Glausius Gábor - az egyetlen magyar utas

Egy azonban biztos: Pintér János parancsnok, Mohovits Árpád pilóta, Kvasz Károly másodpilóta, Horváth István fedélzeti mérnök, Majoros László utazó szerelő, valamint Herczegh Miklósné, Németh Lászlóné, Fried Richárd, Kmeth Ágnes és Szentpály Mercedes légiutaskísérők, Glausius Gábor, az egyetlen magyar utas, illetve negyvenkilenc külföldi állampolgár – egy angol család, francia apácák, két finn, egy – egy szaúdi és angolai, valamint harminc libanoni férfi – úgy haltak meg, hogy ma sem tudjuk:

Miért?

Gabriella története – ahogyan ő mondja el

Édesapám, Horváth István szerelőként a hangárban kezdte repülőtéri pályafutását, majd utazószerelőként folytatta kormánygépeken. Később IL-18-ason hajózószerelőként repült, ami belépő volt ahhoz, hogy TU-154-es típuson fedélzeti mérnök lehessen. 1974-ben szerezte meg TU-154-esre a típus vizsgát. Egészen a szerencsétlenségig repült. Apu tartalék volt, olyan helyett ment, aki beteget jelentett, mert nem merte vállalni az utat. Tudta, hogy veszélyes. 1975 szeptemberében már jóformán semmilyen légitársaság nem repült Bejrútba, csak a Malév. 1975. szeptember 29-én éjjel indult ez a járat MA-240-es járatszámmal. Este anyu vitte ki autóval a repülőtérre. Én az íróasztalomnál ültem és tanultam, 12 éves voltam. Megállt mögöttem. Azt hittem azt nézi, hogy mit tanulok. De ő köszönni szeretett volna. Mivel félreértettük egymást, sarkon fordult és kiment. Anyu még visszajött, hogy menjek, köszönjek apunak. Én nem álltam fel, azt mondtam: majd ha hazajön. Soha többé nem volt lehetőségem köszönni neki.

Ezért

az én küldetésem az, hogy azt tanítsam mindenkinek, gyerekeimnek és ismerőseimnek, okuljanak az esetemből. Soha senkitől, aki fontos nekünk, nem szabad haraggal elválni, lefeküdni, elaludni. Nagyon korán, gyerekfejjel ilyen nagy pofont kapni az élettől, egy életre megtanultam. Kegyetlen tanulópénz volt.

Nem tudni soha, hogy melyik az utolsó pillanat. Apu azt mondta, hogy a repülés nem veszélyes, akár az utcán is az ember fejére eshet egy tégla. Soha nem gondoltam, hogy bármi baja eshet. Másnap reggel Anyu dolgozni ment a repülőtérre. Jókedvűen, hiszen nem tudott semmiről. Nem értette, hogy miért néznek rá furcsán. Mások már tudták, de ő nem is sejtette. Behívatták a személyzeti osztályra, s ott közölték vele a rossz hírt. 9 óra körül hozták haza. Amikor megláttam kisírt szemeit, már tudtam, hogy baj van. Rám nézett, és azt mondta, hogy apád meghalt. Hirtelen nem tudtam felfogni, csak ez a szó zakatolt az agyamban, „apád meghalt”, majd bevillant, hogy Úristen, el sem köszöntem tőle! Ezt soha nem lehet kiheverni. Ezután lassan összegyűlt a család és vártuk a híreket, amik nem jöttek. (A 70-es években még nem volt telefonunk.)

horvathistvan.jpg

Horváth István, a Malév fedélzeti mérnöke

horvathgyerekcsaladjo.png

Horváth István feleségével és az akkor 11 esztendős Gabriellával 1974-ben

Később valamelyik újságban csak egy pár soros hír jelent meg a szerencsétlenségről: Bejrút partjánál a tengerbe zuhant a gép és senki sem élte túl. Azt mondták, ha megtalálják őket, akkor hazahozzák, de nem lehet megnézni. Ezt követően közölték, hogy senkit sem találtak meg a 11 magyar közül. Így egy emlékművet állítottak a Farkasréti temetőben a 10 fős személyzetnek és az 1 utasnak. Arra hivatkoztak, hogy mivel háború van, nem lehet kutatni és felhozni a roncsokat. Később kitudódott, hogy találtak meg holttesteket, de magyar áldozat nem volt köztük. Sok év elteltével láttunk egy fekete-fehér fényképet, amelyen éppen hajóval végzik a mentést és holttesteket emelnek a fedélzetre. Azt is hallottuk, (valóságalapját nem tudjuk) hogy közös sírba helyezték el a megtalált maradványokat. Azóta lakótelep épült rajta. Tehát esély sincs semmire. Akkoriban az a hír terjedt el, hogy akkor alakult meg Magyarországon a palesztin felszabadítási iroda és a megnyitóra érkező vendégek ezzel a géppel utaztak volna haza. A gép indulását tolták, így éjjel indult ezen utasok nélkül, ki tudja milyen áruval a fedélzeten.

glausiusgyasznepujsag19751002.png

Hír a szerencsétlenségről a Népújság 1975. október 2-i lapszámában

Gyerek voltam, 12 éves, Anyu próbált megóvni engem, nem feltépni a sebeket sem nálam, sem saját magánál. Amit gyerekfejjel láttam, tudtam, az az, hogy nem hozták haza Aput. Anyu a szemem láttára, egyik pillanattól a másikra teljesen tönkrement, mind lelkileg, mind fizikailag. Évekig reménykedtünk, hogy mivel nem találták meg őket, talán nem is halt meg, hanem fogságban van, s egyszer csak betoppan. Az ember mindig megpróbál valamibe kapaszkodni, ami reményt ad. A ruhái hosszú évekig úgy sorakoztak a szekrényben, ahogy Apu otthagyta. Anyu sohasem kezdett új életet.

aldozatokemlekmuorigoforrasferihegyponthu.jpg

Az áldozatok emlékműe a Farkasréti temetőben Budapesten

18 évesen kezdtem a repülőtéren dolgozni és sok emberrel találkoztam, akiknek már 1975-ben is ott volt a munkahelyük. Ők sok mindent tudni véltek. Ez volt az a repülőgép-szerencsétlenség, amelyről mindenki tudta, hogy nem személyzethiba volt. Gyanították, hogy miért éjjel mentek, kik voltak vagy lettek volna az utasok, akik mégsem ezzel a géppel utaztak és mit szállítottak. Tudni vélték, hogy lelőtték, de soha senki a mai napig nem mondta ki hivatalosan. Tudtuk, hogy az aktákat 30 évre titkosították, de 30 év elteltével sem lehetett hozzáférni az iratokhoz és bármilyen konkrétumot megtudni. Ami az igazság lett volna.

horvathzsanerrepulo2.jpg

Mindig a repülés közelében - kép a családi albumból

Szóbeszédből azt is tudtuk, – vagy csak egy kifogás volt, hogy ne derülhessen ki semmi – hogy lízingelt gép volt az oroszoktól. Amennyiben kiderül, hogy lelőtték a gépet, nem fizetett volna a biztosító. De mint látjuk, nem ez volt az eltussolás elsődleges oka, hanem a politika, mert a mai napig nem ismerjük a tényeket. Lehet, hogy egyszer ismertek lesznek a tények, de nem biztos, hogy én már azt megérem. Próbálom ezeket a dolgokat életben tartani, de nehéz.

Én nagyon büszke vagyok édesapámra, emlékét örökké a szívemben őrzöm. Ha a gyermekemre nézek, akkor őt látom, nagyon hasonlít rá. Nem értem és nem tudom feldolgozni, hogy miért kellett 36 évesen meghalnia egy olyan ügy miatt, amelyhez Magyarországnak semmi köze sem köze sem volt. Aput nem tudja visszaadni senki. Nekem nélküle kellett felnőnöm.

Szeretném tudni, hogy valójában mi történt, de nem gondolom, hogy megnyugvást okozna.

horvathgabriellajo.png

Horváth Gabriella

Epilógus

Biztos vagyok abban, hogy Horváth István tudja: ha 1975-ben nem is, de most Gabriella elköszönt tőle. Az akkor 12 éves kislány szívében Apu ma is több ezer méteres magasságban repül, s a földre lenézve büszke arra, hogy nem felejtették el őt. Soha nem is fogják. Emlékét lánya és gyermekei, majd az unokák viszik tovább.

Ha ez az írás csak kicsit is segít ebben, akkor az én küldetésem sem volt hiábavaló.

Felhasznált források és fotók eredete:

index.hu, origo.hu, nlcafe.hu, iho.hu, library.hungaricana.hu, ferihegy.hu, express.hu, geni.com

Ezúton mondok köszönetet Horváth Gabriellának, akinek visszaemlékezései és családi fotói nélkül ez a cikk nem jöhetett volna létre.

A bejegyzés trackback címe:

https://polipraktika.blog.hu/api/trackback/id/tr3714269373

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Alick 2018.09.29. 10:31:42

Az anno lelőtt maláj vagy iráni géppel ellentétben ezt még célpont összetévesztésnek se lehet nevezni...

Burgermeister 2018.09.29. 11:04:19

Részvétem, borzalmas ezt igy olvasni!

Schulteisz az ikrek 2018.09.29. 12:15:45

@Hallgass a szívedre Sorost rúgd fenékbe: Igen ez ment 89-ig, most persze nem mismásolnak el semmit. Vagy mégis... Ja tényleg. 89-től idáig bőven lett volna idő, ha van szándék. Politika. Tetű banda az egész.

listentoyourheart 2018.09.29. 15:56:10

A gépnek nem egy magyar utasa volt, hanem legalább kettő! Vujicsics Tihamér zeneszerző is a gépen utazott.

MagasMacska 2018.09.29. 16:16:17

@listentoyourheart: Úgy emlékszem, az egy korábbi szerencsétlenség volt.

listentoyourheart 2018.09.29. 16:24:40

Köszönöm, hogy kijavítottál és igazad van.
Utánanéztem, Vujicsics Damaszkusz mellett zuhant le a csehszlovák légitársaság Prága-Teherán járatán bő 1 hónappal korábban. Az ok ebben az esetben is hasonló lehetett.

Measurer 2018.09.29. 23:53:17

Az eltusolás egy másik lehetséges oka: fegyverszállítással háborús kockázatot vállalt a repülőtársaság.
www.hetek.hu/hatter/200312/malev_katasztrofa_anno_1975