Mert a politika is lehet érdekes

PoliPraktika

Huszonhárom párt még csak jelöltet sem állított

2018. március 17. - Herczeg Sándor

Az országgyűlési képviselőválasztáson induló pártoknak március 5-ig kellett leadni a szignókat ahhoz, hogy csatasorba állhassanak tavasszal. A névsor lassacskán teljesen véglegessé válik, bár néhány esetben még folyamatban vannak a jogorvoslati kérelmek elbírálásai. Az viszont már biztos, hogy a rajtvonalhoz állók közül akad néhány meglepően ismeretlen, de mégis elég nagy csapattal felálló alakulat, s persze olyan is, amelyiknek egyetlen jelöltet sem sikerült állítani. Itt a teljes lista.

Magyarországon 106 egyéni választókerület van. A Fidesz-KDNP, a Jobbik és az LMP mindenhol indul, az MSZP-Párbeszéd és a DK pedig már előre koordináltan 58-46 arányban osztotta meg a körzeteket, két helyen pedig egy-egy független mögé álltak be. Meglepően sok helyen sikerült ajánlásokat gyűjtenie a Momentumnak (95 jelölt), az Összefogás Pártnak (66), a Magyar Igazság és Élet Pártjának (57), a Magyar Munkáspártnak (57), illetve a Kell az Összefogás Pártnak (52), különös tekintettel arra, hogy például a parlamenti jelenléttel is rendelkező Együtt-Korszakváltók Pártja csak 43 jelölttel maradt talpon.

valaszt_2018.png

A választásokra 105 szervezet jelezte részvételét, közülük 5-öt nem vettek nyilvántartásba, így 100 formáció állíthatott jelöltet, de természetesen nem mindegyiküknek sikerült. Az összesítés a március 17-i, szombati helyzetet mutatja, az NVI hajnali 5 órai honlapfrissítését követően.

paint_part_1.pngpaint_part_2.pngpaint_part_3.pngpaijt_part_4.pngpaint_part_5.pngpaint_part_6_2.pngpaint_part_7.pngpaint_part_8.png

A fenti táblázat megértéséhez tudni kell, hogy a Kereszténydemokrata Néppárt, a Magyar Liberális Párt-Liberálisok és a Párbeszéd Magyarországért Párt esetében azért nem szerepel külön jelölt, mivel mindannyian egy másik szervezet listáján és színeiben, közös jelöltként indulnak. A KDNP-sek a Fidesz, a Párbeszéd és a Liberálisok pedig az MSZP aspiránsai között vannak nyilvántartva.Országos listát az a párt állíthatott, melynek legalább 27 jelöltje indul Budapesten, illetve 9 megyében. Ezt 40 párt próbálta meg, közülük március 17-ig jogerősen 24 szervezetnek sikerült. Három párt – Értünk Értetek-A Hiteles Párt, Demokrata Párt, Hajrá Magyarország! Párt – elutasítása még nem jogerős, a többiek már nem reménykedhetnek.

Összességében eddig 1602 jogerős és 3 nem jogerős, de nyilvántartásba vett egyéni jelölt áll most a rajtvonalon. 4 induló van bejelentve, ők döntés előtt állnak. A választási bizottságok 1220 jelöltet jogerősen, 40-et egyelőre nem véglegesen utasítottak vissza, míg 75-en visszaléptek. Mindez azt jelenti, hogy a március 17-adatok szerint április 8-ra összességében 2.944-en jelentkeztek be.

Ugyanakkor a 100 jelölőszervezet között 23 olyat is találni, melyeknek egyetlen indulót sem sikerült kiállítaniuk. Mellettük akadnak olyanok is, akik ugyan szerették volna megmérettetni magukat, de vagy a bizottságok utasították el aspiránsaikat, vagy maguktól léptek vissza. Az Együtt a Magyar Kisebbségekért és Hátrányos Helyzetűekért Párt járt ilyen szempontból a legszerencsétlenebbül, hiszen 30-an jelöltették magukat, de mindegyiküket visszautasították. Az Alternatív Magyar Néppárt 11 indulójából 9-et dobtak vissza, ketten pedig visszaléptek, a Haza és Becsület Pártot, illetve a Korrupció Nélküli Magyarországért Pártot felvállaló egy-egy jelölt is a visszalépést választotta. Figyelemre méltó még a Tiszta Energiával Magyarországért Párt szereplése: 5 visszautasítás, 1 visszalépés – a 6 jelöltből, valamint a Vállalkozók Szövetsége a Reformokért, melynek színeiben heten próbálkoztak, közülük 5-öt visszautasítottak, ketten pedig visszaléptek. A Magyar Demokraták Szövetségének Pártja 9 indulóval rendelkezett, a bizottságok valamennyit elutasították.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://polipraktika.blog.hu/api/trackback/id/tr7113747640

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.