Mert a politika is lehet érdekes

PoliPraktika

PoliPraktika

Eddig 65 párt állított jelöltet a választásokra

2018. március 03. - Herczeg Sándor

A finiséhez érkezett az ajánlóívek aláíratásának időszaka, hiszen a pártoknak március 5-ig le kell adni a szignókat ahhoz, hogy jelöltjeik csatasorba állhassanak tavasszal. Ha valaki azt hinné, hogy ez kizárólag a parlamenti jelenléttel rendelkező szervezeteknek sikerülhet, az nagyot téved. A rajtvonalhoz állók közül akad néhány meglepően ismeretlen, de mégis elég sok aspiránssal küzdeni vágyó alakulat, s persze olyan is, amelyiknek még egy jelöltje sincs, nemhogy 106. Itt a teljes lista.

Az nem meglepetés, hogy a Fidesz-KDNP már mindenhol összegyűjtötte azt a minumim 500 aláírást, amely az induláshoz kell. A Nemzeti Választási Iroda internetes oldalának adatai szerint a kormánypárt 105 politikusa jogerősen képviselőjelölt, csupán egy esetben nincs meg a véglegesítés. Úgy tűnik, hogy letehetik a lantot az MSZP-Párbeszéd, a Demokratikus Koalíció és a Jobbik akitvistái, igaz az utóbbi pártnál egy elutasítás is történt, melyet hétfőig pótolhatnak. Az LMP 94 választókerületben végzett, 12 helyen még nem "látni" a jelöltjüket, (esetleg néhány választókerületben mást támogatnak) sőt hármat egyelőre nem jogerősen elutasítottak.

valaszt_2018.png

A választásokra 104 szervezet jelezte részvételét, közülük 5-öt nem vettek nyilvántartásba, így 99 formáció állíthat jelöltet, de természetesen nem mindegyiküknek sikerült eddig. Az összesítés a március 3-i, szombati helyzetet mutatja, az NVI hajnali 5 órai honlapfrissítését követően.

partpaint.pngpartpaint2.pngpartpaint3.pngpartpaint4.pngpartpaint5_2.pngpartpaint6.pngpartpaint7.png

A fenti lista megértéséhez tudni kell, hogy a Kereszténydemokrata Néppárt, a Liberálisok és a Párbeszéd pártoknál azért nem szerepel külön jelölt, mivel mindannyian egy másik szervezet listáján és színeiben, közös jelöltként indulnak. A KDNP-sek a Fidesz, a Párbeszéd és a Liberálisok pedig az MSZP aspiránsai között vannak nyivántartva.

Országos listát az a párt álílthat, melynek legalább 27 jelöltje indul Budapesten, illetve 9 megyében. A fenti adatok szerint a már bejelentett listákon kívül (MSZP-Párbeszéd, Fidesz-KDNP, DK, Jobbik és Szegényekért Párt) a Lehet Más a Politika is biztosan állít országos listát. Némi meglepetés a Szegényekért Párt listája, hiszen a szervezetnek 1 indulója jogerős, 10 + 17 pedig véglegesítésre vár. Az országos listára - csak a bejelentett és akár nem jogerősen is elfogadott jelöltek számának (zárójelben feltüntetve) alapján - ugyancsak jó esélye van a Együtt-Korszakváltók Pártja (19), az Európai Roma Keresztények Jobblétéért Demokratikus Párt (20), a Kell az Összefogás Párt (15), a Közös Nevező 2018 (17), a Magyar Igazság és Élet Pártja (14), a Magyar Munkáspárt (23), a Magyarországi Cigánypárt (20), a Momentum Mozgalom (24), az Összefogás Párt (11), a Rend és Elszámoltatás Párt (11), a Szegény Emberek Magyarországáért Párt (21), valamint a Tenni Akarás Mozgalom (14) nevű szervezeteknek is, tekintettel arra, hogy sok indulójukat jelentették be a már elfogadottakon kívül is.

Összességében eddig 264 jogerős és 499 nem jogerős, de nyilvántartásba vett egyéni jelölt áll most a rajtvonalon. 544 induló már be van jelentve, ők döntés előtt állnak. A választási bizottságok 24 jelöltet jogerősen, 278-at egyelőre nem véglegesen utasítottak vissza, míg 12-en visszaléptek. Mindez azt jelenti, hogy a szombati adatok szerint április 8-ra eddig 1.621 jelölt jelentkezett be. 

Ugyanakkor a 99 jelölőszervezet között 33 olyat is találni, melyeknek egyetlen indulójuk sincs még. (A 34. gyakorlatilag az Ütőképes Demokraták a Változásért Néppárt, mivel nekik lett volna egy, de visszalépett.) Számukra nagyon szorít a cipő, hiszen március 5-ig minden jelöltet be kell jelenteni, másnap pedig az esetleges országos listákat is.

Sűrű hétvége elé nézünk.

A bejegyzés trackback címe:

https://polipraktika.blog.hu/api/trackback/id/tr9013711584

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gleccsertetű 2018.03.04. 09:32:00

nettó nácizmus, h a "demokratikus ellenzéken" kívül más párt is el mer indulni egy választáson

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.03.04. 11:28:11

Nem csak a ballibek indíthatnak jelölteket??? Atya Isten, ez diktatúra.

bigdata 2018.03.04. 12:14:03

Elvtársak bmeg hányszor mondjam, hogy el kell olvasni a posztot, és csak akkor elsütni a kamujelölteket fedező fejezetet a heti tájékoztatóból, amikor a poszter vagy legalább néhány kommentelő hepciáskodik. Az ilyenek miatt bukunk le folyton a k...a életbe.

Fritz Gerlich 2018.03.09. 10:21:31

... pedig a kormány tett intézkedéseket azért, hogy ne legyen annyi kamupárt! :-) Képzeljük el, hány párt lenne, ha nem is intézkednek, ezek az áldott jó emberek! Mondjuk már az új szabályok megalkotásakor is érezhető volt, hogy kábé annyira hiteles törekvésük, mint Adolf Hitler béke Nóbel-díjra jelölése 1939-ben. :-)))
süti beállítások módosítása