Mert a politika is lehet érdekes

PoliPraktika

Hetven éve kezdődött a nürnbergi orvosper

2016. december 05. - Herczeg Sándor

A második világháborút követően nem csupán a nemzetiszocialista állam vezetőit, politikusait és tábornokait vonták felelősségre, bár kétségtelenül az volt a legjobban dokumentált ítélethozatal. Mindezzel együtt egy sor további pert is lebonyolítottak, melyek közül a legnagyobb horderejű a 23 vádlottat felvonultató, a náci rendszert kiszolgáló orvosokat érintő tárgyalás volt. Az esküjüket megszegő és tudásukat az embertelen kísérletek szolgálatába állító doktorok, asszisztenseik, illetve az őket segítő hivatalnokok közül hetet végeztek ki, ugyanennyit azonban felmentettek a vádak alól.

A pert Karl Brandt személye fémjelezte leginkább, ami annak köszönhető, hogy Adolf Hitler személyes orvosaként is tevékenykedett. A nürnbergi „orvosperben a négy bűncselekménytípus (elmebetegek elleni visszaélések, eutanáziagyakorlat, orvosi kísérletek, szelekció) közül lényegében csak az orvosi kísérletek miatt emeltek vádat. A vád bűnszövetségben elkövetett háborús bűncselekmények és emberiségellenes bűncselekmény volt, amelyet Telford Taylor dandártábornok főügyész képviselt. A vád szerint gyilkosságokat, brutális kegyetlenségeket, kínzást és más embertelen cselekményeket követtek el a vádlottak áltudományos emberi kísérletek során.

Az 1946. december 9-én megkezdődött tárgyalás eredményeként 1947. augusztus 20-án hoztak ítéletet. Hét esetben halálosat.

moviellala.jpg

Tíz vádlott a per idején

Felső sor: Viktor Brack, Karl Brandt, Karl Gebhardt, Wolfram Sievers, Karl Genzken

Alsó sor: Oskar Schröder, Herta Oberheuser, Hermann Becker-Freyseng, Fritz Fischer, Waldemar Hoven

(A kép forrása: movielala.com)

Karl Brandt (1904.01.08. – 1948.06.02.)

A sebész végzettségű Brandt 1932 januárjában lépett be a náci pártba, s még abban az évben találkozott Hitlerrel, akinek személyi orvosaként dolgozott. Először az SA, majd 1934-ben az SS tagja lett. Egyike volt azoknak, akik a faji törvények értelmében végeztek abortuszokat, majd 1939-ben kinevezték az eutanázia program egyik vezetőjének. 1942-ben már szinte teljhatalmú közegészségügyi szerepkört töltött be, s ennek megfelelően jutott feljebb az SS ranglétráján is, hiszen végül SS-Brigadeführeri rangban szolgált. 1943-ban már az orvosi kutatások ura volt, azonban a belső intrikák hatására kegyvesztetté vált, olyannyira, hogy 1945. április 26-án letartóztatták. Sikerült életben maradnia, de később amerikai fogságba került. A perben háborús bűnökért és az emberiség ellen elkövetett bűneiért halálra ítélték, majd 1948. június 2-án felakasztották. "Szilárdan hiszem, hogy az amerikai katonai bíróság imént felolvasott ítélete egy politikai bosszúhadjárat formális megnyilvánulása.” – ezek voltak az utolsó szavai.                                                                                     

Viktor Hermann Brack (1904.11.09. – 1948.06.02.)

Ő volt az egyik fő felelőse annak, hogy a nácik az eutanázia program keretében sok ezer emberrel végeztek. 25 évesen lett a náci párt tagja, majd egyik fontos adminisztrátora és ügyintézője a koncentrációs táborokban végrehajtott elgázosításoknak. 1940-ben SS-Oberführerré léptették elő. Heinrich Himmler őt bízta meg a fiatal zsidók sterilizálási módszerének kidolgozásával is. A négy vádpontból háromban bűnösnek ítélték. Lansdbergben akasztották fel 1948. június 2-án.

Rudolf Hermann Brandt (1909.06.02. – 1948.06.02.)

Az ügyvéd végzettségű Brandt 18 évesen még gyorsírás-versenyt nyert, melyet később is gyakorolt, főleg akkor, amikor riporterként dolgozott a bíróságon. 1933-ban csatlakozott Himmler csapatához jegyzőként, s végül egészen az SS-Standartenführeri rangig emelkedett. Egy rövid frontszolgálat idejét nem számítva Himmler mellett maradt, mint ügyeinek fő intézője és összekötője. Ebben a pozícióban elképesztő szerepet játszott egy zsidó csontváz gyűjtemény körüli ügyben is, amelyhez kapcsolódóan antropológiai vizsgálatot akartak végezni.  A háború végén főnökével együtt menekült, de annak lebukása után már ő sem kerülhette el sorsát. Pontosan a 39. születésnapján akasztották fel Landsbergben.      

Karl Franz Gebhardt (1897.11.23. – 1948.06.02.)

A képzett orvos már a nácikhoz történt csatlakozása előtt több könyvet is írt szakterületéről. 1933-ban kötötte szorosabbra kapcsolatait a párttal, két évvel később pedig már egyetemi tanár és az SS-hez tartozó egészségügyi főfelügyelő volt. Professzionális sportorvosként is tevékenykedett, ilyen minőségében fontos szerepet volt az 1936-os olimpián is. 1938-ban Heinrich Himmler személyes orvosa lett. A második világháború alatt a Waffen SS számára létrehozott katonai kórházat vezette. Részt vett a merényletben megsérült Reinhard Heydrich kezelésében, sőt, Albert Speer térdét is gyógyította. Mindeközben egészen a gruppenführeri rangig jutott az SS kötelékében. A háború alatt végzett orvosi kísérleteiért őt és asszisztenseit is perbe fogták. Bűnösnek találták és 1948. június 2-án hat társával együtt felakasztották.

Waldemar Hoven (1903.02.10. – 1948.06.02.)

Már orvostanhallgató korában, 1934-ben belépett az SS-be. 1939-ben fejezte be tanulmányait, s még ugyanebben az évben SS-Haupsturmführerré léptetté elé. Leginkább a tífuszt vizsgálta. Különböző szérumokat fejlesztett ki, amelyek azonban hatástalanok voltak a betegség gyógyítására, így sok ember vesztette emiatt az életét. Szintén ő volt az, aki eutanáziaprogramok alatt nagyon sok (az ő szemszögéből nézve) „haszontalan” embert ölt meg (főleg zsidókat), akiket alkalmatlannak talált bármilyen munkára. 1943-ban halálos mérget fecskendezett egy SS-tisztbe, aki tanúként léphetett volna fel Ilse Koch korrupciós ügyében (Hoven állítólag Koch szeretője volt). 1944 tavaszán egy SS-bíróság halálra ítélte. Buchenwaldban tartották fogva, de a súlyos orvoshiány miatt 1945. április 2-án felmentették. A háború végen a szövetségesek letartóztatták, majd orvosi kísérletei miatt bíróság elé állították a nürnbergi orvosperben. Emberiségellenes bűncselekményei és bűnös szervezetben való részvétel miatt kötél általi halálra ítélték. 1948. június 2-án akasztották fel.

Joachim Mrugowsky (1905.08.14. – 1948.06.02.)

Higiénikus és természettudományokkal foglalkozó szakember volt, aki képzettségét 1930-ban már a nácik szolgálatába állította. SS-Oberführeri rangban a Berlin közelében található Sachsenhausen koncentrációs táborában végzett koordinált orvosi emberkísérleteket, különös tekintettel a biológiai harci anyagokra. A vádpontok döntő többségében bűnösnek találták és 1948. június 2-án kivégezték.

mrugowsky.png

Joachim Mrugowsky

(A kép forrása: youtube.com https://www.youtube.com/watch?v=tu4hvHzN7i4)

Wolfram Sievers (1905.07.10. – 1948.06.02.)

Fiatalkorában nem úgy tűnt, hogy később háborús bűnösként végzi, hiszen különös tehetséget mutatott a zene iránt. Egyaránt játszott orgonán, zongorán és csembalón is. Az iskolából végül mégis kicsapták, majd történelmet, filozófiát és vallástudományokat is tanult.1929-ben csatlakozott a nácikhoz, a háború végén már SS-Standartenführer volt. 1943-ban lett egy olyan intézet igazgatója, amely fontos szerepet játszott az orvosi emberkísérletekben, valamint a zsidó csontvázak antropológiai elemzésében. A tárgyalás során arra hivatkozott, hogy egy titkos náciellenes csoport tevékenységében vett részt, amely Hitler és Himmler megbuktatását tervezte. Ezt a bíróság nem akceptálta, bűneiért 1948. június 2-án fel is akasztották Landsbergben.

A nürnbergi orvosper 23 vádlottja közül a hét halálos verdikt mellett kilenc börtönbüntetés és hét felmentés született. A hosszabb-rövidebb ítéleteket később szinte minden esetben enyhítették, sőt, az elítéltek mindegyike hamarabb szabadulhatott a vártnál.

Karl August Genzken (1885.06.08. – 1957.10.10.)

1926-ban az NSDAP, 1933-ban már az SS tagja volt, a háború végén pedig már SS-Gruppenführer. Orvosként a Waffen SS egyik célirányos hivatalát is vezette, sőt ebbéli minőségében aktív szerepet játszott a később a per tárgyát képző orvosi emberkísérletekben is. 1941 és 1945 között a tífusz, a kolera és a himlő álltak kutatásai középpontjában, melyeket különböző koncentrációs táborokban végzett. Életfogytiglani börtönbüntetést kapott, de 1954-ben szabadon engedték. Három évvel később, 1957-ben halt meg Hamburgban.

Siegfried Adolf Handloser (1885.03.23. – 1954.07.03.)

Már az első világháborúban is orvosként szolgált, a másodikban pedig már ő volt az, aki a német fegyveres erők legfontosabb egészségügyi pozícióját töltötte be. Ebbéli pozíciója miatt fogták perbe, hiszen tudnia kellett a táborokban folyó kísérletekről. Az 1946-ban kezdődött tárgyalást követően életfogytiglant kapott, de ezt 1951-ben 20 évre csökkentették. Három évvel később rákban hunyt el Münchenben.

youtbe.png

Siegfried Handloser a bíróság előtt

(A kép forrása: youtube.com https://www.youtube.com/watch?v=o9Moe5mIRyM)

Fritz Ernst Fischer (1912.10.05. – 2003.)

A fiatal orvos Ravensbrückben végzett orvosi kísérleteket. 1939-ben a Waffen SS szanatóriumának, 1940-ben pedig a Leibstandarte Adolf Hitler csapatorvosaként tevékenykedett. Sebesülését követően lett a később halálra ítélt Karl Gebhardt asszisztense, így részt vett emberkísérletekben is. Ezért kapott életfogytiglani börtönbüntetést, melyet 1951-ben 15 évre enyhítettek. Büntetését nem töltötte le, hiszen 1954-ben szabadult. Ezt követően újra praktizálhatott, s egy német vegyipari üzemben helyezkedett el, ahol nyugdíjazásáig dolgozott. Több mint 90 évet élt, 2003-ban hunyt el, szinte biztosan utolsóként a vád alá helyezett orvosok közül.

wwgrave.jpg

Fischer - és feleségének - sírköve Ockenheimben

(A fotó forrása: ww2gravestone.com)

Gerhard August Heinrich Rose (1896.11.30. – 1992.01.13.)

A trópusi betegségek szakértője volt, egy ideig Kínában is praktizált, ahol tanácsadóként és intézetigazgatóként is dolgozott. 1930-ban csatlakozott a náci párthoz. 1942-ben a Luftwaffe tanácsadója volt, egy évvel később a Robert Koch Intézet egyik alelnökévé nevezték ki. A T4 néven elhíresült programban szakértelme révén nyert megbízatást, számtalan kísérlet fűződik a nevéhez, főleg a malária vonatkozásában. Ezek alanyai a koncentrációs tábori foglyok mellett mentális sérült orosz rabok is voltak. Az orvosperben életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték, amit 1951-ben 20 évre mérsékeltek. Végül 1955-ben szabadult. 1958-ban állást vállalt egy német üveggyárban, később egy palackozó üzem ügyvezetője lett. Élete végéig több – kevesebb sikerrel küzdött rehabilitálásáért, még 1989-ben is volt rágalmazási pere. A vádlottak közül a legmagasabb kort megélve, nem sokkal 95. születésnapja után halt meg Oberkirchenben.

rose.png

Gerhard Rose

(A kép forrása: youtube.com https://www.youtube.com/watch?v=tu4hvHzN7i4)

Oskar Schröder (1891.02.06. – 1959.01.26.)

Az első világháborúba már egészségügyisként szolgáló Schröder 1919-ben doktorált. Később a légierőnél tevékenykedett, s ebbéli minőségében vett részt kísérletekben a dachaui koncentrációs táborban. 1942-ben például azt vizsgálta, hogyan lehetne a tengervizet ihatóvá tenni.1944-ben kérte Himmlert, hogy engedélyezze embereken végrehajtott kísérletek végrehajtását. Mindezekért élerfogytiglant szabtak ki rá, amit 1951-ben 15 évre módosítottak. Ezt sem kellett maradéktalanul leülnie, hiszen 1954-ben szabadlábra került. Egy évvel később megnősült, de ezt már nem sokáig élvezhette, hiszen 1959-ben Münchenben meghalt.

Hermann Becker-Freyseng (1910.07.18. – 1961.08.27.)

Az 1935-ben diplomázott Becker-Freyseng repülőorvosként és tanácsadóként dolgozott a náci pártnak. A dachaui koncentrációs táborban végzett, a nagy magasságot imitáló kísérletei számos áldozatot követeltek. 20 évet kapott, ugyanakkor az amerikaiak listáján „kihozandó” szakemberként szerepelt, hiszen akkoriban már éles volt az űrverseny is. Büntetését 10 évre mérsékelték, de ő is hamarabb szabadult, sőt az USA légierejének is dolgozott egy rövid ideig. Sclerosis multiplex betegsége következtében 1961-ban hunyt el Heidelbergben.

Herta Oberheuser (1911.05.15. – 1978.01.24.)

A nürnbergi orvosper egyetlen női vádlottja 1937-ben Düsseldorfban diplomázott. Először segédorvosként helyezkedett el, majd három évvel később mint bőrgyógyász szakorvos tevékenykedett. Tagja volt a nemzetiszocialista pártnak, 1940-től öt esztendőn át dolgozott az emberkísérleteket folytató ravensbrücki koncentrációs táborban. Az orvosi szempontból életfunkciók vizsgálatára specializálódott táborban azt vizsgálták, hogy extrém helyzetekben, hogyan működik az emberi szervezet. A gyors és biztos eredmények elérése érdekében, ezért a lágerben fogvatartottakon kísérleteztek. Tesztszemélyekből pedig volt bőven. Aktívan részt vett az emberkísérletekben, állítólag ugyanolyan kegyetlen szenvtelenséggel bánt „pácienseivel”, mint férfi kollégái. A doktornő, akit a második világháború után Nürnbergben bíróság elé állítottak, azonban sohasem ismerte el, hogy bármikor is szadista beavatkozásokat végzett volna. Éppen ellenkezőleg: mindvégig a foglyokkal szembeni együttérző, segítő szándékát hangsúlyozta. A bűnösségét tagadó Oberheusert végül 1947 augusztusában 20 évig tartó börtönbüntetésre ítélték, amiből mindössze öt esztendőt töltött le. 1952-ben szabadon bocsátották, és Stocksee-ben orvosként helyezkedett el. Orvosi pályafutásának második szakasza azonban nem tartott sokáig. Miután fény derült sötét múltjára, kénytelen volt végleg búcsút inteni szakmájának. Linz am Rhein-ben halt meg 1978-ban.

Wilhelm Beiglböck (1905.10.10. – 1963.11.22.)

Az osztrák belgyógyász tengervíz kísérleteket folytatott a dachaui koncentrációs táborban. 1934-től az SA tagja volt, a náci pártba már egy évvel korábban belépett. 1944-ben a bécsi egyetem adjunktusa. Azért, hogy az esetleg lezuhant német pilóták a tengeren is életben maradhassanak, megpróbálták a sós vizet ihatóvá tenni, s ezekhez a kísérletekhez rabokat használtak. Mindezekért 15 éves büntetést szabtak ki rá, melyet 1951-ben tízre enyhítettek. Közben a német belgyógyász társaság élénken kampányolt rehabilitációja érdekében. Nem sokkal később ki is szabadult és orvosi állást kapott egy német kórházban. 1962-ben az osztrák kamara meghívására előadást is tarthatott, ami kiváltotta a zsidó közösség tiltakozását. Beiglböck is élete végéig küzdött elismeréséért, s igazolni akarta korábbi tetteit. 1963-ban hunyt el Buxtehude városában, ahol orvosként dolgozott.

Helmut Poppendick (1902.01.06. – 1994.01.11.)

Orvosi engedélyét 1928-ban kapta meg, ezt követően négy esztendeig klinikai asszisztensként dolgozott Berlinben. 1935-ben már fajgenetikával is foglalkozott, s ez a beosztás az SS-tagsággal is együtt járt. A világháború első időszakában az orvosi részleg tagjaként részt vett a belgiumi, a hollandiai és a franciaországi harcokban. Mivel 1932-től párttag volt, 1941-ben a Waffen SS kötelékéhez csatlakozott és oberführeri rangban szolgált. Azt nem tudták rábizonyítani, hogy a ravensbrücki koncentrációs táborban embereken is végzett kísérleteket, de SS-múltja miatt 10 éves börtönbüntetést kapott, melyből mindössze négyet töltött le, hiszen 1951 januárjában szabadon engedték. Az egészségügy területén maradt, Oldenburgban helyezkedett el. Néhány nappal 92. születésnapját követően halt meg.

Kurt Blome (1894.01.31. – 1969.10.10.)

A virológus végzettségű Blome viszonylag nagy hatalommal rendelkező tudós volt a náci hierarchiában. A birodalom helyettes egészségügyi vezetőjeként is tevékenykedett, de a biológiai hadviseléssel összefüggő, koncentrációs táborokban végrehajtott kísérleteket végül nem bizonyították rá Nürnbergben. 1945 januárjában az utolsó pillanatban tudott elmenekülni a közeledő oroszok elől, az amerikaiak azonban néhány hónappal később elfogták, így végül 1946-ban bíróság elé állhatott. Nem megerősített tény, hogy ennek ellenére – és szaktudása miatt – mégis nekik köszönheti azt, hogy az 1947. augusztus 20-i ítélethirdetéskor felmentették a vádak alól. 1951-ben – gyakorlatilag eltitkolva előéletét – el is helyezkedett korábbi szakterületén. A politikai életben is aktív maradt, egy jobboldali formáció tagja volt Németországban, egészen 1969-ben, Dortmundban bekövetkezett haláláig.

blome.png

Kurt Blome

(A kép forrása: youtube.com https://www.youtube.com/watch?v=tu4hvHzN7i4)

Adolf Pokorny (1895.07.25. - ?)

A bőrgyógyászként doktorált szakembert az első világháborúban többször is kitüntették, végül hadnagyi rangban érte meg a harcok végét. 1922-es diplomaszerzését követően a bőr- és nemi betegségek szakorvosaként dolgozott, az első időszakban egy klinikán kezdve praktizálását. Az ő nevéhez fűzték a zsidó foglyok sterilizálásának terveit, állítólag emiatt Himmlernek is írt. Ennek ellenére az orvosperben felmentették, majd eltűnt a nyilvánosság elől, így további sorsa ismeretlen, ahogyan halálának időpontja is.

Hans Wolfgang Romberg (1911.05.11. – 1981.09.06.)

Már 22 esztendősen belépett a náci pártba. 1935-ben fejezte be tanulmányait, majd szerzett doktori címet. Nevéhez a magasságot imitáló emberkísérleteket kötik, melyeket leginkább a dachaui táborban végeztek. Mindezzel együtt nem találták bűnösnek, ezért egyike volt a hét felmentett vádlottnak. Folytathatta orvosi praxisát is, ezért rendelőt vezetett Düsseldorfban. 1959-ben egy müncheni bíróság még vizsgálódott ellene, két, a korábbi perben szintén szabadon engedett vádlott-társával egyetemben. Weil am Rhein-ben halt meg 70 évesen, 1981-ben.

Paul Rostock (1892.01.18. – 1956.06.17.)

A képzett sebész és egyetemi tanár Rostock a második világháborúig már több egészségügyi intézményt is vezetett Bochumban és Berlinben egyaránt. 1937-től a náci párt, 1940-től pedig a nemzetiszocialista német orvosok szövetségének tagja volt. Igen magas pozíciója miatt fogták perbe, de végül felmentették. Ezt követően szerette volna bemutatni a tárgyalást egy másik nézőpontból, de ezt a munkát nem fejezte be. A következő esztendőkben Possenhofenben, Bayreuth-ban, majd haláláig Bad Tölz-ben dolgozott orvosként.

rostock.png

Paul Rostock

(A kép forrása: youtube.com https://www.youtube.com/watch?v=tu4hvHzN7i4)

Siegfried Ruff (1907.02.19. – 1989.04.22.)

Egyetemi tanulmányainak befejezését követően egy orvosi kutatóintézetet vezetett Berlinben, s 1937-ben belépett a náci pártba. Őt is a Dachauban végzett magassági kísérletek, s az ezekből bekövetkezett halálesetek miatt fogták perbe, de végül felmentették. Először Heidelbergben helyezkedett el, majd a Lufthansa főorvosa lett.1954 és 1965 között egy bonni intézetet vezetett, de 1959-ben egy müncheni bíróság előtt is számot kellett adnia cselekedeteiről.  Későbbi munkái szintén a légierőhöz kötötték. Bonnban érte a halál 1989-ben.

Konrad Wilhelm Philip Schäfer (1911.01.07. - ?)

1935-ben diplomázott a heidelbergi egyetemen, majd egy rövid ideig egy kemoterápiás hatásokat vizsgáló laboratóriumban ténykedett. Személyét a későbbi perben 1941-re datálva hozták összefüggésbe a dachaui emberkísérletekkel, sőt, egy 1942-es találmánnyal is, ami a tengervízből vonta ki a sót. Utóbbit a vádirat szerint romákon tesztelték 1944-ben. Állítólagos tetteit nem bizonyították rá, ezért felmentették. Későbbi sorsa és halálának dátuma ismeretlen, csupán annyi valószínű, hogy 1951-ben ő is az amerikai légierőnek dolgozott.

Georg August Weltz (1889.03.16. – 1963.08.22.)

Német radiológus volt, aki 1919-től 1920-ig orvosi asszisztensként egy müncheni kórházban, majd 1921 és 1936 között szakterületén Münchenben dolgozott, ahol egyetemi katedrát is kapott. 1943-ban szerzett professzori címet. A nürnbergi orvosperben őt is a magassági emberkísérletekben játszott szerepéért helyezték vád alá, de 1947-ben felmentették. Ezt követően visszatért szakmájába, 1952-ben adjunktusként tevékenykedett. 1963-ban, Ickingben halt meg.

Az 1946. december 9-én megkezdődött és 1947. augusztus 20-án befejeződött per eredményeként született meg a Nürnbergi Kódex. Az orvosi etikai szabályok gyűjteménye tíz alapelvet fogalmaz meg az embereken végzett kutatásokkal kapcsolatban. Többek között kimondja, hogy az kísérleti alanyokat teljes körűen tájékoztatni kell és önkéntes hozzájárulásukat kell adniuk; a kísérletnek a társadalom számára hasznosnak kell lennie; nem okozhat fizikai vagy mentális fájdalmat és ártalmat; az alany bármikor kérheti a rajta végzett kísérletek beszüntetését. A Nürnbergi Kódex alapjaiban változtatta meg a humán alanyokon végzett orvosi kísérletek megközelítését.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://polipraktika.blog.hu/api/trackback/id/tr10012025817

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

midnight coder 2016.12.06. 06:46:22

Nem kétlem, hogy ezek az emberek megérdemelték a sorsukat, de elég vicces, hogy anno egyetlen szövetséges sem került a vádlottak padjára, mondjuk a Drezdai bombázásokért, Tokyo felgyújtásáért, Hiroshimáért és Nagaszakiért... Ez valóban bosszúhadjárat volt és nem igazságszolgáltatás.

2016.12.06. 09:55:42

A győztesek ritkán kerülnek a vádlottak padjára. De ha ezek a nácik szerinted is megérdemelték, akkor miért lenne bosszúhadjárat? Miért ne lenne igazságszolgáltatás? Attól, mert mások, akik szintén megérdemelték volna, nem kerültek bíróság elé, ezeknek a bűnét nem kisebbíti, vagy nem menti.

maxval bircaman BircaHang szerk · http://bircahang.org 2016.12.06. 10:05:43

@solozzo:

Nürnberg igazságtalanság volt, ennyi az egész. Teljes szakítás a hadijoggal. Korábban a legyőzettek büntetése az volt, hogy legyőzték őket. Most még meg is alázták őket.