Mert a politika is lehet érdekes

PoliPraktika

Szanyi szerint ez humoros

2016. szeptember 02. - Herczeg Sándor

Szanyi Tibornak sikerült egy kivégzéssel tréfálkoznia, s mindezzel párhuzamba állítania a magyar miniszterelnök-helyettest. A legutóbbi tisztújításon megalázó eredménnyel megbukott politikus ízléstelenségének az ad még ennél is nagyobb hangsúlyt, hogy Észak-Koreát hozta fel példának, amit egyébként szinte a teljes hazai sajtó viccként tálal olvasói elé. Kissé morbid humor egy olyan államot bohózatként beállítani, ahol már egy 2011-es Amnesty International-jelentés szerint is 200 ezer politikai fogoly volt.

Szanyi már korábban is többször adta tanújelét ösztönös bárdolatlanságának. Nem fogok beállni abba a sorba, melynek tagjai alkoholizálással vádolják, mert az olcsó megoldás lenne. Tőlem ihat, amennyit akar – hiszen józanul is otrombaságokat enged meg magának, holott annak nem kellene semmire felvágnia, akiből még a saját pártja sem kér. Európai parlamenti képviselőként pedig érdemes lenne annyi intelligenciával rendelkeznie, hogy egy közösségi portálon nem viccelődik olyan hírrel, ami egy tömeggyilkos diktatúrát vezető őrült zsarnok újabb aljasságáról szól. Nyilván naiv vagyok, de talán az európai eszme demokratizmusát kellene hirdetnie, s mindemellett fellépnie az önkényuralom ellen.

De nem.

szanyi_semjen.png

(forrás: Szanyi Tibor Facebook-oldala)

Szanyi Tibor simán felrúgja ezt. Az Észak-Koreában történt legutóbbi kivégzést arra használja fel, hogy pitiáner, önös politikai érdekből, felettébb bunkó módon beleszálljon Semjén Zsoltba, akinek még a nevét sem képes helyesen leírni. Ez szánalmas. Mi több, vérlázító. Mégpedig azért, mert a hazai sajtó döntő része hajlamos az észak-koreai rendszert, s főleg irányítóját, a még apjánál is vérszomjasabb Kim Dzsongunt kacagnivaló bolondnak és burleszkfigurának beállítani. Hozzáteszem: hatalomra kerülése előtt Hitlert is igyekeztek kis osztrák senkiként aposztrofálni. Kim Dzsongun korántsem egy vicc poénfigurája, hanem egy teljhatalmú zsarnok, aki bárkit megölet, aki útjában áll, milliókat tart tökéletes nyomorban, zárat táborokba és kerget az éhhalálba.

S ez csupán az olyan szűk látókörű, homályban élő politikusoknak vicc, mint amilyen Szanyi Tibor, aki újra bebizonyította: nem alkalmas európai parlamenti képviselőnek, pártelnöknek - sőt, gyakorlatilag közéleti szereplőnek sem.

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://polipraktika.blog.hu/api/trackback/id/tr7311671238

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Jakab.gipsz 2016.09.02. 19:34:39

Megjegyzem nekem se tetszik, sem Szanyi bárdolatlan humora, sem pedig az ami "távoli ázsiai rokonoknál" történik, mert ugyebár gyakoriak a vádak, " magyarok konok ázsiai szittya barbárok, ez az ügy kicsit reánk is tartozik. Talán mert ma már minden félnótás azt gondolja, hogy ha van egy atombombája, amivel pusztítani lehet, valaki lesz. Tatok tőle ez a pusztítás dolog nem ennyire egyszerű, mert pusztítani minden félnótás tud. Úgy tűnik Szanyi egy érdekes párhuzamot, kívánt belénk sulykolni hátha azt értjük amit Ő, ez esetben, Szanyi úr legyen szíves Marx úrhoz reklamációval fordulni. Ugyanis az Marx remekművét szemléljük.

midnight coder 2016.09.02. 19:45:24

Nem csoda, hogy nincs túl sok baja velük, elvégre anno az összes komcsi párt testvér volt, még ha akadtak is nézeteltérések (Pl. oroszok és kínaiak). Lehet hogy anno még segélyt is küldtek a szegény Észak-Koreai elvtársaknak hogy segítsék a harcukat a gonosz kapitalisták ellen.

sutyerák 2016.09.02. 20:00:43

van ott brüsszelbe' pár ilyen figuránk. aza SShöplin is,mega Dajcs,Mogorvai hisztina,-országimídzs.

Árkászati Hadimérnökség 2016.09.02. 20:58:01

Lélektani alapja van annak, hogy ha egy ilyen kicsi, ám nagyravágyó vezetővel megvert ország viszonyait a nagyok egyetértően elítélik, de szintén egyetértően nem bolygatják, akkor az átlagember humorral vezeti le az emiatti frusztrációját.
Ezt le tudja lakkozni a morál azzal, hogy mielőtt a gúny kitör, lefojtja a "szegény kiszolgáltatott átlagészakkoreai..." kezdetű mondattal.
Szóval vagy a frusztráció, vagy az azt legyőző morál.
Esetleg leszarjuk.
Egyik sem tesz jót szegény észak-koreaiaknak.
És Szanyi? Vagy gúnyolódik, ezzel átlagemberré válik, ezért leszólják, vagy magára önti az erkölcs lakkját, és kussol, mint mindenki.
Előbbi esetén kivívja a blogger lenézését, utóbbi esetben ugyanúgy nem foglalkozik vele senki, mint azzal a néhánytízezer hasonló, vagy erősebb döntéshelyzetben lévő politikussal, akik semmit nem tesznek Észak-Korea demokratizálásáért.
Ja, persze meglennének az eszközök a koreai pszichopata és brancsa kipaterolására, de ezt nem teszi meg senki. És senki nem is írja meg legalább a parlamenti képviselőjének, hogy tegyen valamit.
Ilyenek vagyunk, közülünk egy Szanyi. Eddig azt hittem, egy idegen, elfogadhatatlam sudribunkó, de a poszt közelebb hozott minket.

Jakab.gipsz 2016.09.02. 23:50:31

@sutyerák: Morvait hagyd ki ebből az ügyből. Ámde ha már szóba hoztad, tegyünk fel egy kérdést, hazudik vagy sem Morvai. Ha igen légy szíves bizonyítsd be! Mert ha Morvai nem hazudozik, akkor valaki más de az nagyon ügyesen.

Tomi0116 2016.09.03. 09:08:36

Herczeg Sándor, köszönöm!
Teljesen egyetértek minden szóval, remek cikk, és sajnos igaz.

Netuddki. 2016.09.03. 09:13:18

Hö?

"felettébb bunkó módon beleszálljon Semjén Zsoltba, akinek még a nevét sem képes helyesen leírni"

Való igaz. Helyesen így írjuk a kis nagypofájú tolvaj szimbióta nevét, kisbetűvel: semjén zsolt, de a tömjénzsóti is elfogadott.

Netuddki. 2016.09.03. 09:18:49

Az meg valóban abszurd, beteg, fekete humorba illő, hogy a XXI. században még létezik olyan ország ahol egy diktátor teljesen nyíltan kivégeztethet (légvédelmi gépágyúval, a kis perverz) bárkit is.
Sanyika meg szerintem teljesen félreértette, nem a tömjéánzsóti volt a célszemély, hanem az orbán. Akinek azért néha nedves álmaiban előfordul dzsunka unszan helyzete.