Mert a politika is lehet érdekes

PoliPraktika

Mégsem lehet más a politika

2016. május 31. - Herczeg Sándor

A ma 53 éves Orbán Viktornak igen értékes születésnapi ajándékot nyújtott át Schiffer András. Az LMP társelnöke és parlamenti frakcióvezetője ugyanis elhagyja a politikai színpadot. Hiba lenne azt hinni, hogy csupán egy kispárt vezetője vonul háttérbe. Schiffer ugyanis egymagában szinte több ügyre irányította rá a figyelmet, mint az MSZP teljes vezetése.

A „checks and balances” kifejezést ugyan nem erre az esetre alkalmazza a politológiai terminológia, de az LMP társelnöke mindenképpen észrevehető féke és ellensúlya volt a kormánypártoknak, még akkor is, ha támogatottságuk éppen csak a parlamenti küszöb eléréséhez volt elég. Kétség sem fér hozzá, hogy a párt mandátumszámát messze meghaladó intenzitással vett részt a parlamenti munkában, melyet nem kifejezetten a hozzászólások számára, hanem sokkal inkább azok tartalmára értek. A Sallai R. Benedek által vitt földkérdésen kívül gyakorlatilag az összes LMP által tematizált ügy Schifferhez köthető, ezért távozása a frakció számára olyan, mintha a 10-es mellé kapott ászt kettesre kellene cserélniük. Visszavonulása ennek okán nem mindössze egy listáról könnyen pótolható mandátumot jelent, hanem olyan űrt, amely simán az LMP kiszorulását jelentheti a médiumokból, ez pedig egyenes út a párt 2018-as sikertelen választási szerepléséhez. Azok, akik rájuk szavaztak, vagy netán jelenleg szimpatizálnak velük, ezt követően kétszer is meggondolják, hogy felszálljanak-e egy olyan hajóra, ahonnan épp a kapitány ugrik be a mentőcsónakba. Az LMP ötfős frakciója nélküle küzdhet tovább azért a médiafigyelemért, melynek nagy részét neki köszönhette.

schifer_huszti_istvan_index.jpg

Schiffer András

(a kép forrása: Index/Huszti István)

Nem lesz könnyű.

A szinte kétpólusúvá vált magyar politikai térben már az is csoda volt, hogy az LMP átugrotta az 5 százalékot, s ezt döntő mértékben Schiffernek köszönhette, aki a baloldal csábítása ellenére nem tartott a belőlük kivált PM-esekkel. Azt látta világosan, hogy az addig nehezen megszerzett önálló arculat felolvadna a fragmentált ellenzéki olvasztótégelyben. Ez is történt, mivel a PM mára marginális erő, egyetlen képviselővel rendelkezik, de ő is a függetlenek között ül. Kétségtelen, hogy Schiffer – főleg menekültügyben – követett el hibákat, de fehér hollóként ezeket el is ismerte, s valljuk be: hozzászólásaival jó néhány fideszes idegszálat eltalált. Normálisan működő parlamentáris demokráciában valahogy így képzelünk el egy olyan ellenzéki politikust, akinek nem csak az obstrukcióban fejeződik ki az ellentmondás. Távozása ugyanakkor lehet pragmatikus is, hiszen a jelenlegi választási rendszerben 2018-ban erősen kétséges az LMP bejutása, nyilván nem véletlen, hogy már most kijelentette: nem kíván elindulni akkor sem. Mindazok számára, akik csak a végletekben hajlandóak gondolkodni, Schiffer megítélése egyoldalú lesz: nekik elképzelhetetlen a középutasság. Amire egyébként jelenleg nincs igény, s ezt érzi Schiffer András is. Egyre kevesebb gondolkodó ember van, s egyre több panel.

Arról viszont nehéz lenne vitát nyitni, hogy erkölcsileg vállalható lépést tett a pártelnökségről és a mandátumról való együttes lemondással. Az más kérdés, hogy ezzel könnyen lehet egy olyan Dugovics Titusz, aki saját társát és nem az ellenfelet rántja le a vár fokáról.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://polipraktika.blog.hu/api/trackback/id/tr208765106

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dunántúli gyerek 2016.05.31. 21:51:06

'A ma 53 éves Orbán Viktornak igen értékes születésnapi ajándékot nyújtott át Schiffer András.'

Akkor tehát még marginálisabbak vagytok mmint eddig gondoltam?

ciki

glad az egyetlen 2016.05.31. 23:04:07

Azért messze nem két pólusú a magyar pártok eloszlása, sőt most ember legyen a talpán, aki megmondja az igazi(!) arányokat.

Az LMP pedig elb@szta...nem kicsit nagyon.
Naivák voltak, mert lehet más a politika, de vannak bizonyos keretek, amiből nem lehet kilépni. Ilyen volt az is, amikor a kezdetén látszott, hogy a fidesznek 2/3-a lesz és nem kellett zseninek lenni ahhoz, hogy az ember tudja, hogy abból baj lesz. Akkor az MSZP ideiglenes összefogást kért, de az LMP élből hárított. Csakhogy időnként a nem cselekvés is cselekvés egyik formája és így az LMP gyakorlatilag megtámogatta Viktorék 2/3-át.
Ez egy jó lecke volt de marhára nem tanultak belőle. Négy éve írtam is már erről post-ot:
legoptimalisabb.blog.hu/2012/11/30/nem_lehet_mas_az_a_franya_poltika

andrásúr 2016.06.01. 04:45:31

Távozott egy volt " ifjú kommunista ", nem bánom ! Pártja eddig is jelentéktelen volt és az is marad !

bringás bosszantó 2016.06.01. 06:15:06

Az idő megadja a választ. Nemsokára kiderül mi lesz a jutalom, egy állami cég vezetése, vagy valami hasonló.
viktor meg fogja hálálni Bandika bomlasztását és az arra fogékonyak félrevezetését.

luis5 2016.06.01. 07:11:12

Jellemző hogy leginkább a DK s dogkeselyuk ugrottak rá. Az LMP az új szabályok szerint, a PM nélkül is önálló párt volt. Most valszeg követi a PMet a Semmibe.

midnight coder 2016.06.01. 07:15:01

@glad az egyetlen: Azt nagyon jól látták, hogy a baloldali politizálás idehaza halott, és hosszú távon az is marad. Azért halott, mert arra ami itt van, nincs igazán baloldali megoldás. A baloldal hagyományosan egy dologhoz ért: mint valami elcseszett Robin Hood elveszi a pénzt a "gazdagoktól" és odaadja a lumpeneknek. A gond ott kezdődik, hogy az EU csatlakozás óta, a "gazdag" - értsd akinek jó szakmája, nyelvismerete van - az országból való gyors távozással reagál, így ez a módszer nem igazán működik. Cégeket szívatni persze lehet, de a hazaiak már így is a csőd szélén egyensúlyoznak, a multi pedig ugyanúgy reagál a csesztetésre mint a "gazdag". Megyóék óta tudjuk, hogy a hitelből osztogatás sem megy hosszú távon.

Ezért aztán olyan programot balról ami bármi halvány reményt keltene az emberekben nem nagyon látni. Így aztán azt kommunikálják, hogy az Orbán lop - ami igaz is, csak hát ők is ezt csinálták amíg hatalmon voltak - lásd a privatizáció teljes folyamata, a párt hatalmának átmentése a jóelvtársi kapcsolatokon keresztül, az orosz államadósság eltüntetése, a különféle egyéb mutyik amikből 2008-2009 táján kb. minden héten kipattant egy... A másik kommunikációjuk pedig az, hogy ők a demokraták, igaz ez inkább külföldre szól, egyrészt mert idehaza ez igazából senkit nem érdekel (ha így lenne anno nem nyertek volna Hornék egyből a gengszterváltás után), másrészt mert Öszöd óta ezt idehaza csak a saját tábor hülyébbik része hiszi el.

Szóval, az hogy a hazai baloldaltól eltávolodott, alapvetően jó lépés volt. A gond az, hogy idehaza zöld politikával megélni viszont nem nagyon lehet. A zöldség leginkább a nagyon gazdag országok luxusa. Mi pedig nem igazán tartozunk ezek közé.

midnight coder 2016.06.01. 07:18:49

Az LMP-nek, vagy bárki másnak akkor lehetne esélye, ha valami hihető alternatívát tudna felmutatni, és hitelt érdemlően tudná bizonyítani, hogy sem Orbánékhoz, sem a hazai "baloldalhoz" nincs köze.

Mr. Waszabi 2016.06.01. 08:24:01

Lehet, hogy csak nem akarta meginni a polóniumos teát. Van, aki nem szereti.

Kelly és a szexi dög 2016.06.01. 09:13:51

most már ha Szél Bernadett elmegy szülni, megszűnik az LMP?

2016.06.01. 09:16:10

@midnight coder:
Ahhoz képest, hogy a baloldali politizás halott, csak baloldali gazdaságpolitikát hirdető pártok vannak a parlamentben.

$pi$ 2016.06.01. 09:47:24

Az LMP az első választásokon amin részt vett azzal kampányolt, hogy ők bizony legalább a kétszeresére emelik a benzin árát, mert az ótók szennyezik a levegőt.

A laikus szemlélő ebből aztán láthatta, hogy mekkora sikertörténet lesz az új párt szereplése. Ahhoz képest sokáig kihúzták...

$pi$ 2016.06.01. 09:48:40

@nagybalfasz: "csak baloldali gazdaságpolitikát hirdető pártok vannak a parlamentben."

Miben nyilvánul meg a fidesz baloldali gazdaságpolitikája? Az erős állam? Az egykulcsos adó? Miben?

2016.06.01. 09:58:50

@$pi$:
Az egyetlen jobboldali elem az egykulcsos adó.

Az erős állam baloldali jellegzetesség, az államosítás is, a piaci verseny korlátozása is (és a módja is, a jobboldali kormányok azért avatkoznak be, ha beavatkoznak, hogy kiüssék a monopóliumokat, az újkomcsik monopóliumokat építenek). A populista pénzosztogatás (lásd csok, rezsicsökkentés, mindenféle adókedvezmények, az öngondoskodáshoz való negatív hozzáállásuk, a lakosság minél inkább államfüggővé tétele mind-mind baloldali "vívmány". Egy fajta szocializmust építenek, ami az eredeti szocializmushoz képest kevésbé egyenlőség párti, de a különbségek az ő ideális rwndszerükben nem értékteremtésre, hanem lojalitásra épülnek, ahogy a szocializmusban is.

$pi$ 2016.06.01. 10:05:01

@nagybalfasz: "Egy fajta szocializmust építenek, ami az eredeti szocializmushoz képest kevésbé egyenlőség párti"

A baloldaliság azt jelenti, hogy térsadalmi egyenlőségre törekvés, a jobboldaliság a társadalmi hierarchia elfogadása, sőt néha kimondottan erőltetése. Szerintem nem nevezhető baloldali gazdaságpolitikának egy olyan eljárás, ami nem az egyenlőséget tűzi ki célul.

"Az erős állam baloldali jellegzetesség, az államosítás is, a piaci verseny korlátozása is"

Hitler pont ezeket csinálta, nem?

2016.06.01. 10:17:19

@$pi$:
A baloldaliságnak több dimenziója van, én a gazdaságpolitikáról beszéltem, nem a szociálpolitikáról. Egyébként Hitler gazdaságpolitikája is baloldali volt, sőt nála ha csak a tiszta németeket nézzük, még a szociálpolitikája is.

Attól, hogy Orbánéknak más a célja (az erősen államfüggő középosztály felépítése, erősítése), attól még a gazdaságpolitikai eszköztára baloldali.

Egyébként ha a definíciója a baloldaliságnak az lenne, hogy az egyenlőség a cél, az eszköz bármi, akkor Észak-Korea nem szélsőbalos hanem szélsőjobbos diktatúra lenne. Ugyanis ott még kasztosodott is a társadalom a komcsi uralom alatt.

2016.06.01. 10:18:38

@$pi$:
Vagy mondhatnám az orwelli világot, ott is kasztosodás van. Attól még az elsősorban balildali diktatúra, mert a modern jobboldali gondolkodásban nincsenek kasztok, valamilyen érdem, jó esetben gazdasági teljesítmény alapján átjárhatóaág van.

kis864 2016.06.01. 10:57:08

Én azt hittem viktor 56-os.

$pi$ 2016.06.01. 11:07:28

@nagybalfasz: "A baloldaliságnak több dimenziója van, én a gazdaságpolitikáról beszéltem, nem a szociálpolitikáról."

Szerintem színtiszta terelés baloldali gazdaságpolitikának nevezni valamit, ami kimondottan elfogadja és növeli a társadalmi különbségeket. Persze, találhatsz olyan elemeket, amik mindkét esetben előfordultak, volt baloldali meg volt jobboldali államosítás is, meg felhozhatsz olyan eseteket, amikor a baloldali gazdaságpolitikában voltak kivételezett emberek, de ez a lényegen nem változtat.

2016.06.01. 11:42:23

@$pi$:
A kommunista eszmerendszer egyik része, hogy egyenlőséget akar elvileg. A másik rész a kapitalizmus kritikája, na ez utóbbit a Fidesz egy az egyben átvette, és alkalmazza is, leszámítva a házon belüli ologarchákat, a nagytőkere.

asgabad 2016.06.01. 11:45:47

Annyira vicces mikor valaki rájön, hogy Hitler is baloldali volt:)
Bocsi a törióráért, de idézzük, csak fel Hitler pártjának nevét....Nemzetszocialista...igen szocialista.....az most nem zavarjon meg, hogy a komcsik következetesen és rosszul lefasiztázzák őket...

Huffnágel Pista · http://www.huffnagelpista.com 2016.06.01. 13:15:28

Minden oké, és nem az okozaté,
a csetepaté, hogy miért nem csorog a lé,
de ez a buké, nem csak a magyaroké,
a világ nyikorog, mint lomiba tett nagykanapé.

Anti bemegy az ajtón, mert rá van írva, hogy Tóni,
Bandi duzzog a sajtón, mint gyerek alatt a póni,
Történelmet ír István, Laci matekot, nyelvtant,
Szenvedő alak a vizsgán, de a létige magától elvan.

www.youtube.com/watch?v=QrWYeBStI9s

2016.06.01. 13:22:44

@asgabad:
Nem rájövök, hanem mindig is tisztában voltam, hogy Hitler gazdaságpolitikája baloldali, de inkább szélsőbaloldali volt. Nyilván ideológiában meg másik szélsőséget képviselt, mint a komcsik.

$pi$ 2016.06.01. 15:55:58

@nagybalfasz: "A kommunista eszmerendszer egyik része, hogy egyenlőséget akar elvileg. A másik rész a kapitalizmus kritikája, na ez utóbbit a Fidesz egy az egyben átvette, és alkalmazza is, leszámítva a házon belüli ologarchákat, a nagytőkere. "

A baloldali vs. jobboldali politikai irányzatokról volt szó. Baloldali attól baloldali, hogy a társadalmi különbségeket nem fogadja el, csökkenteni, megszüntetni igyekszik. A jobboldali a társadalom hierarchikus szerekezetét elfogadja. Ennyi, nem több.

Az, hogy a kommunisták baloldaliak voltak *és* kritizálták a kapitalizmust ezen a dolgon nem változtat mint ahogyan az sem, hogy a jobboldaliak általában támogatják a vallást vagy az, hogy a baloldaliak sokszor internacionalisták.

Ez egyfajta magyar szűklátókörűség, el sem tudnak képzelni egy jobboldali ateistát vagy egy baloldali keresztényt.

Az, hogy a fidesz kritizálja a kapitalizmust nem teszi őket baloldalivá. A kapitalizmus helyett nem egy hierarchia mentes (baloldali) társadalmat képzelnek el, olyan társadalmat képzelnek el, ahol hierarchia van, ez nyilvánvaló.