Mert a politika is lehet érdekes

PoliPraktika

Európában valami elveszett útközben

2016. május 05. - Herczeg Sándor

Ahmed” megérkezik Magyarországra, Ásotthalomnál átvágja a drótot, de Toroczkai László mezőőrei elkapják, majd a rendőrök lerakják Körmenden. „Ahmed” ott sem tétlenkedik, hanem rárúgja az ablakot megbámulja a kézilabdás lányok(ra)at... Ha mi nem akarunk Ahmeddel együtt élni, akkor 78 millió forintnyi eurót fizessünk Brüsszelnek. Ez lenne az uniós javaslat, az euroatlanti integráció bölcsőjében megfogalmazva. Ez még akkor is katasztrófa, ha sok migráns nem „Ahmed”-ként viselkedik és esze ágában sincs bárkivel is balhézni. Az én szomszédom például Karim, s rendes ember, biztosan megvetné „Ahmed”-et.

Az ötlet szimpla emberkereskedelem. Kissé visszaidézi azokat az időket, amikor Leonyid Brezsnyev belepofázhatott abba, hogy mit tegyünk mi. Vagy éppen gondoljunk. Brüsszel úgy van vele, hogy a merkel-i Németország által (is) elkövetett hibákat most szétdobja a többi tagállam között. Természetesen azon lehet vitatkozni, hogy a kvóta helyes, vagy nem, nyilvánvalóan ellene és mellette is léteznek alátámasztható érvek, de az, hogy egy ember 78 millió forintot ér, több mint tragikus. Az uniós agymenés legújabb szüleménye ugyanis az, hogy menedékkérőkként negyedmillió eurót kellene fizetnie az országoknak, ahol nem akarják átvenni a rájuk eső embereket azok számlájára, akik vállalják a feladatot.

menekultek_kormend_varga_gyorgy_mti_index.jpg

Menekültek Körmenden 2016. május 2-án

(a fotó forrása: Index Varga György/MTI)

Magyarul: ha nem akarsz együtt élni „Ahmed”-del, akkor fizesd ki az árát. Brüsszelben, ahol tulajdonképpen megszületett a határok nélküli Európa, amely az égbe emelte a szabadság fáklyáját, kulturális és eszmei kérdésekben felvilágosodást hozott, majd ’89-90-ben segített ledönteni a vasfüggönyt – meghatározták egy ember árát. Ennek okán pedig ugyanannyira árazták be a körmendi kézilabdás lányokat láttatni engedő ablakot rúgó bámuló „Ahmed”-et, - akiről még most sem tudni, hogy mi a fenét csinált Körmenden - mint az én Karim szomszédomat, aki példás családapaként neveli kislányát és kitűnő szakemberként áll helyt a mindennapokban. Karim szerintük pont ugyanannyit ér, mint „Ahmed”, vagy éppen Najim Laachraoui, aki a főszerepet vállalt a brüsszeli terrortámadásokban és a menekülthullámot kihasználva érkezett meg Európába. A körmendiek pedig talán érthető módon, de mégis tömeghisztériát sejtetően minden egyes bevándorlóban Najimot látják, még akkor is, ha csupán egy ablakon át bámészkodik, ami azért valahogy mégis betört. Az Európai Unió jelenlegi vezetői észre sem veszik, hogy pont ugyanazt a tragikus hibát követik el, mint azok, akik mindenkit lelőnének, akiknek sötétebb a bőre az övékénél, miközben saját határaikat képtelenek megvédeni, elveszítve ezzel szuverenitásukat. Helyette egy kalap alá veszik az embereket, sőt, pénzben határozzák meg őket. Még mindig ott tartanak, mint az a rossz kertész, aki hetente kiszedi a gazt, de arra nem jön rá, hogy a gyökér földben maradásával csak a felszínen látható gondot tüntette el, miközben a valódi problémát hagyta elburjánzani.

Amennyiben ez lenne az az Európa, melyet létrehozói megálmodtak, akkor valami nagyon elveszett útközben, s ha ezt a brüsszeli döntéshozók nem találják meg, akkor nekünk kell. Ugyanis továbbra sem szeretnék „Ahmed”-eket és Najimokat, ugyanakkor szívesen ülök le egy üveg sörre Karimmal. Ehhez pedig jogom van, hiszen az igazi Európa pont erről szólna.

A bejegyzés trackback címe:

https://polipraktika.blog.hu/api/trackback/id/tr38689460

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2016.05.06. 20:46:03

"Magyarul: ha nem akarsz együtt élni „Ahmed”-del, akkor fizesd ki az árát."
Így is lehet interpretálni, meg úgy is, hogy a nyugati országokban is van belpolitika (érdemes erre gondolni, ha már az ember politológus). Az ottani választó nem érti, hogy miért vannak országok, akik tartják a markukat a különféle támogatásokért, de amikor munka lenne, akkor elhatárolódnak, és, hogy ezt miért tűrik a politikusaik. Hát, most ez a vélekedés öltött testet.

Jogod az van, mint ahogy nekik meg ahhoz, hogy ne adják oda a pénzüket, ha nem úgy viselkedsz, ahogy elvárják...
Ez ennyire egyszerű. A világ valamit-valamiért alapon működik és, ha mi nem segítünk nekik, akkor ők se nekünk.

desw 2016.05.06. 20:53:02

@Lord_Valdez:

"Jogod az van, mint ahogy nekik meg ahhoz, hogy ne adják oda a pénzüket, ha nem úgy viselkedsz, ahogy elvárják..."

Mi az hogy nem úgy viselkedünk, ahogy elvárják??? Merkel csicskái vagyunk, b+???

És van olyan EU-s törvény, amelyben az szerepel, hogy amennyiben nem fogadunk menekülteket, akkor nem jár eu-s pénz? Gyanítom, hogy nincs.

jágör68 2016.05.06. 20:54:26

@Lord_Valdez:

És hol van benne a csatlakozási szerződésünkben, hogy hozzánk illegális határátlépők ezreit telepítik be cserébe a- virtuális- nyomtatott papírpénzért cserébe?- amit egyébként is nekik kell visszacsorgatni és alamizsna ahhoz képest, amit a magyar munkaerő megtermel nekik és amit ránköntenek az agyontámogatott gazdaságukból...

Netuddki. 2016.05.06. 21:07:19

Egyre nagyobb a sötétség a fejekben.

A nagy helyzet, hogy az orbán egy büdös szót nem szólhat azok után, hogy letelepedési kötvényeket árul a rogánnal a "migráncsoknak". 300 ezer euróért áraztak be egy embert? Most veri a nyálát, hogy az EU is beárazott egy menekültet. Kicsit kevesebbért ugyan, de majdnem ugyanannyira.

A nagy nyálveregetés helyett el kéne inkább számolni a kötvények után járó extraprofittal!

tralalala 2016.05.06. 21:11:27

@Lord_Valdez: "Jogod az van, mint ahogy nekik meg ahhoz, hogy ne adják oda a pénzüket, ha nem úgy viselkedsz, ahogy elvárják..."

Bocs, de a támogatások mértékét hosszas tárgyalások és megállapodások után szerződésekben szabályozták.

Hol van ez az egyoldalú "idebasszuk a mingráncsot, ha nem tetszik fizess" maffiastílushoz?

Ez olyan baszki, mintha a főnököm azt mondaná, hogy mától az ő leszopása is a munka része, és csak ne pofázzak, mert ő fizet nekem.

tralalala 2016.05.06. 21:15:34

@Tibi !: "az orbán egy büdös szót nem szólhat azok után, hogy letelepedési kötvényeket árul a rogánnal a "migráncsoknak"."

A legtöbb országban van hasonló konstrukció, Németországtól Kanadáig. Egyik ország sem olyan hülye, hogy az ide tőkét hozó külföldi vállalkozó elé fölösleges akadályokat görgessen. Ennyire csak az orbánfóbiás prolik hülyék.

desw 2016.05.06. 21:17:47

Ha más nincs, akkor fizetni kell és kész. Aztán mehet extra adó a német cégekre, oszt csumi csá.

Netuddki. 2016.05.06. 21:24:33

@tralalala: Orbánfóbia te balfasz tolvaj fidesztroll? Nincs semmi fóbia, csak rühellem a paraszt tolvaj bűnöző gazdádat, meg a bandáját akikkel tönkreteszik az országot. Anyagilag és erkölcsileg. Hogy rohadnátok meg ott ahol vagytok!

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2016.05.06. 21:25:41

@desw:
Olyan van, hogy követjük az EU parlament döntéseit...

@jágör68:
:)

@tralalala:
És jogodban áll felmondani. Nem kötelező ott dolgozni.
Welcome to reality!

tothh · http://polizis.blog.hu 2016.05.06. 21:26:19

@Lord_Valdez: "Így is lehet interpretálni, meg úgy is, hogy a nyugati országokban is van belpolitika (érdemes erre gondolni, ha már az ember politológus)."

Szerintem ez az egész konkrét ügy LÉNYEGE. A nyugati és északi országok belpolitikai fejleményei pont ezt az irányt magyarázzák. Itthon persze úgy tűnik, hogy a most felettébb sikeres EU-szkeptikus, elitellenes, stb. (leginkább az általam nem szerencsésnek tartott szélsőjobboldal gyűjtőfogalmat alkalmazzák) pártok főként a migránsok okán növelték támogatottságukat. Holott mintha elfelejtenénk a tavaly kicsúcsosodott görög válságot. Pont ezek az erők képviselték leginkább azt az irányvonalat, hogy a gazdag országoknak NEM szabad legalábbis ilyen szinten pénzelni a szegényebbeket. És ebbe nem csak a görögöket értik bele, hanem a mi egész régiónkat is, vastagon.
Nyilván ezt pontosan tudja Merkel, Hollande, Rutte, Sipila, Faymann, stb. is. Ez bele van kalkulálva az egész folyamatba. Sőt, nekem az egy kicsit az érzésem, bár lehet ebben tévedek, hogy ez az egész ugyanennek a becsomagolása humanitárius papírba.

Maga a javaslat amúgy tényleg vérlázító, én mindazonáltal a keleti, a kvótát egyébként a józan ész szerint ellenző országok részéről hiányolok, az két dolog. Egyik, valamilyen alternatív javaslat letétele az asztalra az össz-megoldás érdekében (az nem az, hogy ide ne jöjjenek, menjenek Szlovénián keresztül). Ebből Tusk alig-alig megjelenő javaslata (menekülttáborok EU területén kívül, ahonnan 1-1.5 év után jöhetnek be a TÉNYLEGES menekültek), amit mára OV is átvett és a sajátjaként hirdet, volt az egyetlen értelmes. A másik, hogy azt el kell fogadni, hogy valamilyen szintű szolidaritást tanúsítani kell a MENEKÜLTEK ellátása kapcsán. (Ehhez viszont megint az lenne szükséges, hogy MEGSZŰRJÜK ki a menekült, ki az egész áradatra rátelepedő, ld. előző pont.)
Erre lehetne méltányos összeget is feladni. Kár, hogy ez nem merült fel, mert így nem marad érvkészlete a kvótát joggal elutasító országoknak.

Ami miatt a kvóta teljesen irreális, az alapvetően nem is az, hogy mi nem akarunk senkit befogadni (persze ez is benne van, de az egészet tekintve másodlagos), hanem az, hogy senki se akar szegény országba jönni. A migránsok célja elég körülírhatóan 5-6 gazdag ország. Itt tartani max erőszakkal lehetne minket, akkor majd megint lehet a médiát rémhírekkel teledobni.

Az a probléma, hogy az egészben - szerintem - mindenki kommunikációs játékot játszik, és ez kölcsönösen jó lesz mindenkinek. Végül lealkudnak a brutál összegből, ezt majd győzelemként eladhatják Orbán és a tsai. A nyugatiak megint be tudják mutatni, hogy ők a humánusak, de még sem lehet "büntetlenül" migránsokat elutasítani. Ráadásul, vélhetően az otthoni imázsukat is tudják erősíteni, legalábbis ideiglenesen visszaszorítani az elején említett feljövőben lévő pártcsaládot. (Hozzáteszem, ezek közül igazából csak azok profitáltak a migrációból, ahol már eleve megvolt egy több generációs muszlim népesség, és együttélési problémák...)

tralalala 2016.05.06. 21:32:51

@Lord_Valdez: Ok, tehát akkor ez szerinted normális dolog, hogy nem ilyen mindenféle szabályok meg szerződések vannak, hanem erősebb kutya baszik oszt cső, ha nem tetszik, lehet koccolni.

tralalala 2016.05.06. 21:37:58

@Tibi !: Ne mérgeskedj kishaver, inkább arról beszélj, hogy ha a világon mindenhol tárt karokkal fogadják a tőkét hozó üzletembereket, Kanadától Németországig, akkor te ez ellen miért tiltakozol.

1. Mert fasz fogalmad se volt arról, hogy ez más országban is gyakorlat.
2. Mert annyira ostoba vagy, hogy képtelen vagy különbséget tenni a zöldhatáron átkúszó arab meg az adózó, embereket foglalkoztató, kebabgyárat nyitó arab között.
3. Zorbáááán! Csuticigááááány! Köcsöööög!

Alick 2016.05.06. 22:11:46

"Alkesz" és "8 általános" elvtársak közölték a brüsszeli KB által kiadott ukázt: minden európia egyenlő, de vannak még egyenlőbbek.

Alick 2016.05.06. 22:35:31

@tothh: Egyébként is elég sok vaj van az eurokrácia fején... ha képviselő lennék, napirendre vetetném a schengeni rendelkezések Merkel és a többiek általi elszabotálását.
Utána lehetne folytatni a TTIP-vel, szót emelni a tárgyalások nyilvánosságra hozataláért, illetve ha ez nem történik meg, a felfüggesztéséért, a tárgyalások lebonyolításának felelősségét megvizsgálni, stb.

bloglegelő 2016.05.06. 22:59:26

@Tibi !: aki nem orbánfóbiás, attól még nem fideszhívő

de te tegyél ki egy orbán-képet a szobádba, és verd előtte a faszod, ha mindenről ő jut az eszedbe

másoknak meg az ország megvédésén jár az eszük, orbánimádat nélkül is

te hülyegyerek

$pi$ 2016.05.06. 23:06:24

"mi nem akarunk Ahmeddel együtt élni, akkor 78 millió forintnyi eurót fizessünk Brüsszelnek"

Aha! Évente!

Elmebetegek ezek, azt hiszik, hogy mindent megtehetnek. Valójában meg azt érik el, hogy egyre több ember akad ki a bevándorlókra meg brüsszelre és egyre szélsőségesebb kormányokat választanak maguknak. Egyre drasztikusabb és keményebb lépéseket követelnek az állampolgárok brüsszel meg az eu ellen. :(

BiG74 Bodri 2016.05.07. 01:52:59

Ez a brüsszeli kitaláció azért ilyen vállalhatatlan, mert ez a célja, a vállalhatatlanság. Ráadásul értelmetlen, mert kicsit sem veszi figyelembe, hogy a migráncsoknak már van tervük. Ha erről szól az Eu akkor ennek már kapáltak.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2016.05.07. 09:48:30

@tralalala:
Van valami gyomorforgató abban, hogy hirtelen milyen fontosak lettek a szerződésben foglaltak.
Jelen esetben a szerződésnek része nem csak az, hogy jár a pénz, hanem hogy a közös döntéseket implementáljuk. A jelen esetben pont arról van szó, hogy Magyarország nem teljesíti a maga részét az EU-s szerződésekből.
Te most úgy csinálsz, mintha az EU-s támogatások az valami különálló dolog lenne, ami mindentől függetlenül járó segílyke lenne.
Nos, nem az. Ez az egész egy nagy szerződés. Az egy más kérdés, hogy az EU-nak nincsenek kidolgozott intézményei és szabályai a renitensek kezelésére. Amikor ezt naivan létrehozták, még úgy képzelték, hogy az EU egy önkéntes klub, mindenki eldöntheti, hogy akar-e része lenni, ezért nem próbál meg okoskodni és élősködni a többieken. Tévedtek.
Amit most látsz az az, hogy ad hoc intézkedéseket találnak ki, mivel nincsenek meg az állandó mechanizmusok rá. Ha lennének, akkor ilyenkor azzal büntetének és nem egyedileg barkácsolnák őket.

$pi$ 2016.05.07. 10:48:21

@Lord_Valdez: "A jelen esetben pont arról van szó, hogy Magyarország nem teljesíti a maga részét az EU-s szerződésekből."

Mit nem teljesítünk?!

desw 2016.05.07. 11:13:22

@Lord_Valdez:

"Jelen esetben a szerződésnek része nem csak az, hogy jár a pénz, hanem hogy a közös döntéseket implementáljuk. A jelen esetben pont arról van szó, hogy Magyarország nem teljesíti a maga részét az EU-s szerződésekből."

Ahogy írod, a "közös" döntéseket. A kvóta nem közös döntés (nemcsak Magyarország ellenzi), és az sem közös döntés volt, hogy Merkel mama meghívót küldött a migránsoknak.

desw 2016.05.07. 11:20:17

@Lord_Valdez:

"Van valami gyomorforgató abban, hogy hirtelen milyen fontosak lettek a szerződésben foglaltak."

Az sem kutya, ha a nagyon ántidemokratikus' Törökország vízmentességet kap. Ohhh! Azok a szent európai értékek!

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2016.05.07. 19:47:50

@$pi$:
Még semmit, mert még nincs döntés.

@desw:
A parlament az egy ilyen dolog. Többségi döntés születik, a kisebbség pedig alkalmazkodik. Nem is értem, mi a probléma, hisz pont ezt jelenti a csodált illiberális demokrácia.
A meghívót küldött az egy költői túlzás.

$pi$ 2016.05.07. 21:20:35

@Lord_Valdez: "Még semmit, mert még nincs döntés."

Hát ez az! :) Divat azzal bírálni a magyar kormányt, hogy nem európai amiket csinál, de szerintem elég korrektül betartják a szabályokat. de mondjuk személyenként és évenként 250 ezer eurót fizetni az azért elég esélyes, hogy kiverje a biztosítékot.

Noname Watanabe 2016.05.09. 09:58:17

@Lord_Valdez: Hagyjuk már ezt a mítoszt, hogy mi a nyugat kegyelemkenyerén tengődünk... Tengődünk, de közben rohadt sokat nyernek rajtunk az önzetlen nyugatiak.
Közép-európai ápolónők pakolják a sz.rt a magatehetetlen német öregek alól, közép-európai orvosok dolgoznak a nyugati kórházakban (a képzésük költségeit nem a nyugat állta). Nem kicsi piachoz jutottak a nyugati cégek a csatlakozással, cserébe visszacsorgattak némi szubvenciót, amiből lehet mondjuk szökőkutat építeni egy borsodi zsáktelepülés főutcáján.

Noname Watanabe 2016.05.09. 10:03:31

Egyértelmű, hogy a migránsválságot nem a betelepítés-befogadás-integrálás szentháromságával lehet majd megoldani.
Egy dolog, hogy Szíriából befogadnának mondjuk kétmillió menekültet. Oké, és aztán? Megindul a Maghreb-térség öt-hatmillió nyomorgója, az iraki térség egy-kétmillió menekültje, majd az elsivatagosodó Száhel-övezet lakosai, majd Fekete-Afrika embertöbblete, Banglades, Pakisztán, India lakosságának pár százaléka. Fogadjon be az Unió mindenkit? Tízmillió embert? Húszat?

Ez csak tüneti kezelés lenne. Igazi megoldást csak az szolgálna, ha 1. sikerülne pacifikálni az instabil, háborús övezeteket 2. élhető körülményeket teremtenénk a kérdéses területeken. Sokba fájna, persze. Lehet, plusz adókat is ki kéne vetni. A vállalkozók ezentúl két helyett három évente cserélnék le az Audit, a német melós Bali helyett csak Mallorcára mehetne nyaralni. De legalább nem válna Európa egyetlen gigantikus menekülttáborrá.

IdomitottFoka 2016.05.09. 13:37:45

@Noname Watanabe: "Közép-európai ápolónők pakolják a sz.rt a magatehetetlen német öregek alól, közép-európai orvosok dolgoznak a nyugati kórházakban (a képzésük költségeit nem a nyugat állta). "

Ez aztán nem a nyugat hibája. Ha a t kelet baszik még megpróbálni is rendezni az eü helyzetét, ha azt képzeli hogy ilyen magas képzettséget és munkabírást igénylő munkavégzésért mogyoróval fizethet miközben völgyhíd és stadion ürügyén mindig van ellopható pénz, akkor pofa súlyba, ha az ápoló és a doktor elhúz.

"lehet mondjuk szökőkutat építeni egy borsodi zsáktelepülés főutcáján"

Na ezt sem a nyugat akarta. Az hogy erre herdálta a falu a pénzt, az a mindenkori tolvajbanda sara.

"1. sikerülne pacifikálni az instabil, háborús övezeteket 2. élhető körülményeket teremtenénk a kérdéses területeken. Sokba fájna, persze."

El se tudod képzelni. Ha csak annyiba kerülne, amennyit írtál, már megtörtént volna. És mégis ki pacifikálna? Te mennél rendfenntartani oda?

Noname Watanabe 2016.05.09. 15:29:04

@IdomitottFoka: Nem túl okos annyival lerendezni a bérkülönbségeket, hogy "mert itt ellopják".
Nem a nyugat hibája? De a nyugat húz hasznot belőle. A lényeg épp az volt, hogy az EU nem az önzetlen, szamaritánus nyugati államok meg az "élősködő" keletiek gyülekezete. Az EU-s támogatásokat bőven ellensúlyozza az olcsó munkaerő és a csatlakozással nyert piac.

"Na ezt sem a nyugat akarta. Az hogy erre herdálta a falu a pénzt, az a mindenkori tolvajbanda sara." - miért, mit akartak? Konkurenciát a saját gyáraiknak?

"El se tudod képzelni. Ha csak annyiba kerülne, amennyit írtál, már megtörtént volna. És mégis ki pacifikálna? Te mennél rendfenntartani oda? " - inkább engedjünk be évtizedes távlatban harmincmillió menekültet, akit itt etetni, ruházni, képezni, integrálni legalább annyi pénz, mint esetleg Nigériában vagy Tanzániában kiépíteni egy használható ivóvíz-hálózatot, esetleg minimális szinten javítani az oktatás szintjét, és elérni, hogy ne tíz gyerek/család legyen a standard.
Ha meg arra volt politikai és pénzbeli tőke, hogy szétcsesszék az államszervezetet nem egy közel-keleti vagy észak-afrikai országban, akkor a helyzet pacifikálását is meg kell tudnia oldani a nyugatnak. Épp a saját érdekében.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2016.05.10. 07:33:25

@Noname Watanabe:
Totális tévedésben vagy. Erre utal már maga a "visszacsorgatnak" szó is.

Abból a tévedésből indulsz ki, hogy annak rossz, akin mások keresnek. Valójában amikor a magyar ápolónő kimegy a német öreget mosni, akkor az a magyar ápolónek is jó. Azért megy, mert neki ez így jobb.
Ha jól járt a német öreg és jól járt a magyar ápolónő, akkor nincs értelme "visszacsorgatásról" beszélni.
Hasonlóan azzal, hogy termelnek a magyar piacra, az ország jól járt. Különösen abszurd a kizsákmányolási teoria, ha megnézzük, hogy a magyar export-import mérleg már 2009 óta többletes és abban még Kína is benne van. A német-magyar viszony mindig is pozitív volt még pusztán külker szinten is.

Az meg, hogy évente 1500 milliárd körüli összeget kapunk (vö. a magyar GDP 33000 milliárd) felzárkoztatási támogatásként az egy ellenőrizhető tény.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2016.05.10. 07:39:46

Egyébként meg erről beszéltem:
inforadio.hu/kulfold/2016/05/09/ketteszakadhat_az_europai_unio/
"A luxemburgi külügyminiszter szerint a folyamatok abba az irányba mutatnak, hogy könnyen kettészakadhat a közösség formálisan is.

Jean Asselborn arról beszélt, ha az utóbbi tíz évben kibontakozott folyamatok tovább tartanak, kialakul egy "mag-Európa", és azon országok, amelyek nem akarnak ezzel a "sebességgel" haladni, kénytelenek lesznek a döntéshozatalban megelégedni egy "másmilyen jelentőséggel".

A kérdés szerinte nem elsősorban a menekültekről szól, hanem az Európai Unión belüli szolidaritásról. Úgy fogalmazott, el kell dönteni, hogy az unió "vonszolja-e magát tovább letargikusan", vagy új lendületet vesz, és ha egy ország azt mondja, hogy "nincs szüksége Schengenre, az euróra, a szabad mozgásra, a szolidaritásra, a strukturális- és kohéziós alapokra", akkor "zárt intézménnyé" lehet tenni az uniós tagállamok szövetségét – fogalmazott a luxemburgi külügyi tárca vezetője az MTI tudósítása szerint."

De hasonlókat fogalmazott meg korábban a finn pénzügyminiszter is:
24.hu/kulfold/2016/02/25/finnorszagbol-szoltak-be-orban-nepszavazasara/

Most lehet utálkozni, meg marxista kizsákmányolási elméleteket alkotni, de a nyugati országban a választók fejében egyre erősebben van jelen a gondolat, hogy elegük van a folyton lejmoló, de nem segítő keleti országokból.

IdomitottFoka 2016.05.10. 09:11:34

@Noname Watanabe: "Nem túl okos annyival lerendezni a bérkülönbségeket, hogy "mert itt ellopják"."

Ezzel mégis mit akarsz mondani? Talán nem ellopják? Azért adnak magasabb fizetést nyugaton, hogy velünk kibasszanak?

" az EU nem az önzetlen, szamaritánus nyugati államok meg az "élősködő" keletiek gyülekezete"

Ezt el tudom nekik nézni, én se vagyok önzetlen szamaritánus. És ezt eddig is lehetett tudni róluk, akinek ez most esik le, az kiváló szavazórobot, akarom mondani polgár. Az hogy az EU-s támogatások és plusszok nem csorogtak le a k-európai társadalmak minden szegmensébe, na az sem a nyugat hibája.

"meg kell tudnia oldani a nyugatnak"

Meg kéne. Csak nem tudják. A pénz nem old meg mindent, Nigériában amúgy is volt pénz, az egy olajország. A víz sem pénzből van. Kompetencia kellene, de az vagy nincs, vagy nem pálya neki, hogy Afrikába menjen szopni meg az életét kockáztatni, különben sem hagynák.

"inkább engedjünk be évtizedes távlatban harmincmillió menekültet"

A kettő nem alternatívája egymásnak. Mellesleg ez nem valószínű, kipróbálták a beengedést, most megnézik, hogy állnak a közvélemény-kutatásban ennek a hatásai és levonják a következtetést. Az eus progresszívek jobbára papírkutyák.