Mert a politika is lehet érdekes

PoliPraktika

PoliPraktika

Ahol semmit nem ér tíz ember halála

2016. január 28. - Herczeg Sándor

Tavaly novemberben 17 embert rabosítottak Siófokon egy Facebook-bejegyzés miatt. Rá két hónapra futni hagyták Biszku Bélát, aki ma is ellenforradalomnak véli 1956-ot, sőt vezető kommunista politikusként szigorúbb ítéleteket követelt. A kolontári vörösiszap-katasztrófa perében ma az is kiderült, hogy tíz halott semmilyen büntetést nem érdemel. Magyarországon ezt nevezik igazságszolgáltatásnak.

A wikipedia összefoglalója szerint a kiömlő, egymillió köbmétert meghaladó mennyiségű zagy elöntötte Kolontár, Devecser és Somlóvásárhely települések mélyebben fekvő részeit. Az erősen lúgos, maró hatású ipari hulladék körülbelül 40 négyzetkilométeren terült szét, tíz ember halálát okozva, a sérültek száma több mint 150 volt. A szennyeződés a Torna-patak teljes élővilágát kipusztította, sőt a Marcal Torna torkolata alatt fekvő része is erre a sorsra jutott. Egy 2010. november 5-én nyilvánosságot kapott kormányhatározat a MAL Zrt.-t nevezte meg a katasztrófa károkozójának. A kormánynak összesen 38 milliárd forintba került a kárrendezés, ebből 21 milliárd forintot a környezeti elemek helyreállítása emésztett fel.

vorosiszap_aldozatok_vorosiszap_info.JPG

A vörösiszap-katasztrófa áldozatainak emlékműve

(a fotó forrása: vorosiszap.info)

Az Index ezt írta ma:

A 2010-ben tíz ember halálát okozó vörösiszap-katasztrófa mind a 15 vádlottját felmentették. A 15 ember ellen különböző vádpontokban, így halált okozó gondatlan közveszélyokozás vétsége, gondatlanságból elkövetett környezet- és természetkárosítás, vagy a hulladékgazdálkodás rendjének megsértése miatt emeltek vádat. A közös az volt, hogy mindenkit megvádoltak közveszélyokozással, de most mind a 15 vádlottat az összes vádpont alól felmentették.

Ezek szerint, ha ma Magyarországon egy ilyen katasztrófa következtében meghal 10 ember, kipusztul egy patak teljes élővilága, több száz ház lakhatatlanná válik, egy községet ki kell telepíteni, valamint 40 négyzetkilométeren gyakorlatilag mérgezővé válik a föld, akkor az nem:

  • halált okozó gondatlan közveszélyokozás vétsége
  • gondatlanságból elkövetett környezet- és természetkárosítás
  • hulladékgazdálkodás rendjének megsértése

Akkor mi?

Farsangi mulatság szervezésének alapos gyanúja, vagy netán lakodalmas körtánc előkészítésére tett gondatlanságból elkövetett indítvány?

Magyarországon miért kap nagyobb büntetést az, aki egy baromságot kommentel, mint az, aki miatt meghal 10 ember, vagy éppen golyót kap 46 az igazság helyett a salgótarjáni főtéren. Miért van az, hogy a rendszerváltás után 26 esztendővel SENKI SEM FELELŐS tíz, lúgos és maró folyadékba fulladt állampolgárért?

Mutasson nekem egyetlen embert ebben a tetves országban, akire ha kell, 5 perc alatt nem bizonyítom rá, hogy bűnös! Magára is, magamra is, mindenkire!” – ezt Virág elvtárs mondta.

Ma az ellenkezője igaz. Itt mindenki ártatlan. Nyilván csak az a tíz ember volt rossz helyen.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://polipraktika.blog.hu/api/trackback/id/tr278327158

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gono 2016.01.29. 10:44:34

kicsit olvass utána a dolognak mélyebben.

mindenféle béna hivatali előírások voltak amit betartottak és baj lett belőle.

ezért nem nagyon lehet meghatározni a felelősséget.

jandera 2016.01.29. 11:02:40

Az évtizedeken átívelő szakszerűtlen előírások, amit az éppen regnáló kormány és annak szervei "követtek el" a legfőbb felelősök az iszapkatasztrófában.
Egy bíróság mégsem ítélheti el azokat, akik eme előírásokat követték. Akik pedig hozták már és/vagy most éppen sérthetetlenek.
Az egykulcsos adó, és az adó visszatérítés eltörlése miatt elszegényedett egykeresős családokban hányan halhattak meg a jelentős bevételkiesés miatt? Szerinted az Ő életük mennyit ér? El tudod képzelni, hogy ezért bárki felelőst megbüntessenek?

vackor1 2016.01.29. 11:04:02

@gono: Ha jól tudom - csak amit a médiában olvastam/hallottam róla , természetesen az ügy iratait én sem láttam, ahogy az itt majd kommentelők közül senki - , akkor ez így igaz.
Azonban a cikk írójának is van igazsága abban, hogy azért azoknak az embereknek - legyenek dolgozói vagy vezetői a cégnek - , akik ezzel foglalkoztak nem kellett volna tudniuk, hogy egy ilyen balesetre van esély és ezt vagy jelezni olyan helyen, ahol érdemi döntést hozhattak volna vagy saját hatáskörben valahogy megoldani ? Vagy az állami felügyeleti szervnél valaki (k) nek nem lett volna a feladata ezt vizsgálni és megoldani/megszüntetni/elháríttatni a lehetőségét is - hiszen ha mást nem is, de azt azért pontosan tudták, hogy süllyed a tározó , az pedig nem normális, valami következménye valamikor biztosan lesz - egy ilyen eseménynek ?
Mennyibe került az emberéleteken és a többi ember életében bekövetkezett változásokon kívül csak anyagilag - amit mellesleg ezek szerint mi fizettünk az adónkon keresztül - ez a történet és mennyivel lett volna kevesebb ezt kivédeni egy plusz gáttal vagy másik tározóval - amit pl. lehet, hogy a tulajdonosok fizettek volna , még csak nem is mi kollektíve - ? És ebben a történetben pénz az egyik legkevesebb. ( persze nem a milliárdokat kereső tulajdonosokra gondolok )

Lehet, hogy ezen is el kellene gondolkozni - persze utólag már ez se ér sokat, de attól még talán lehetne felelőst találni ha így IS nézzük - és legalább tanulni belőle máshol és megelőzni valami hasonló katasztrófát...

Győző Zakariás 2016.01.29. 11:16:40

Akkoriban a jegyző volt felelős a műszaki engedélyezésért. Gondolhatja valaki is komolyan, hogy szakmailag alkalmas volt rá? Hasonló helyzet várható majd amikor nem lesz szükség építési engedélyekre bizonyos nagyságú épületek felhúzáshoz.

jandera 2016.01.29. 11:17:44

Biszku Béla ügyéhez még annyit (anélkül, hogy amivel vádolják, abban mentegetni akarnám ), hogy az ő "uralkodása alatt hányan halhattak éhen, vagy fagyhattak meg tüzelő híján saját szobájukban, és ezt hasonlítsd össze azoknak a haláleseteknek a számával, ami csak az iszapkatasztrófa óta eltelt időben történt!
@vackor1 Igazad van, de jelenleg legalább 10 témakörben jelzik az érdemi döntéshozóknak, hogy baj van/lesz. Ők viszont -úgy mint eddig mindig- sz@rnak rá!

Aurora86 2016.01.29. 11:29:24

Két telejsen különböző dolog a felelősség, és a büntetőjogi felelősség. Itt az a kérdés, hogy a vádlottak megszegtek-e bármilyen előírtást, és ez összefüggésben volt-e az a tragádiával. A bíróság szerint nem -és azért itt megjegyzném, hogy alapvetően akkor írnék én egy ilyen cikekt, ha pontosan tudom, hogy mi van az iratokban, és mi az ítéletben. Ha ez nincsen meg, akkor ez egy teljesen értelmetlen szóhalmozás. Különösen az, hogy ezzel az égegyadta világon semmiféleképen össze nem függő dolgokkal állítasz párhuzamokat.

Pascal · http://torzskocsma.blog.hu/ 2016.01.29. 11:29:27

Ne keverjétek össze a MAL kártérítési felelősségét (polgári) a vezetői büntetőjogi felelősségével. Mint veszélyes üzem a MAL objektív kártérítéssel tartozik mindenért.

A büntetős rész, a foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés (ráadásul ebben az esetben nem halált okozó, hanem "halálos tömegszerencsétlenséget okozó" minősítéssel) akkor állna meg, ha a vezető nem ismeri a vonatkozó szabályozást; vagy ismeri ugyan de nem tartja be. Ha a tevékenységet a szakmai előírások figyelembevételével végezte, akkor ez olyan ipari kockázatnak minősül, ami kizárja a büntethetőséget.

to:rppapa 2016.01.29. 11:36:06

Annyiban igaz, hogy soha senkit semmiért nem vonnak felelősségre. Pontosabban mindig csak azokat, akik szembeszállnak a fennálló hatalommal, vagy csak egyszerűen útjában vannak annak.
A szembeállítás a többi üggyel pedig marhaság, éppen azért, mert azokban sem történt felelősségrevonás. A hasonlóság annyi (és ide vehetnénk még jó pár 2010. után indult politikai indíttatású ügyet), hogy a kormányt kiszolgáló Polt-pot kommandó hajszát indít bárki ellen, akire a kormány (vezetője) rámutat, képes a legképtelenebb vádakat felállítani, tanúkat és/vagy enyhébb ügyekkel vádolt vádlott-társakat hamis tanúzásra bírni, hogy bíróság elé rángathassa a delikvenst. Azután a bíróság - a testületet ért megráncigálások után különösen tiszteletreméltó módon - kiválogatja az ocsúból a magot és megállapítja, kit milyen felelősség terhel valójában. Ha nem is rögtön első fokon - ott azért gyakran félreszalad Justitia kardja -, de a jogerős ítéletekre elég nagy biztonsággal.
Ami egyúttal azt is jelenti, hogy a kolontári ügy sincs még lezárva! Akár még az is elképzelhető, hogy a felülvizsgálati eljárásban valakinek eszébe jut, hogy vajon kik voltak azok, akik hagyták, vagy éppenséggel lehetővé tették, hogy a vállalat felelőtlenül járjon el.

Herczeg Sándor 2016.01.29. 13:04:32

Ritka az, hogy egy cikkhez teljesen értelmes és logikus kommenteket kap az ember. Ebben az esetben ez történt.

Az igazsághoz tartozik azonban az, hogy nem kifejezetten a bíróságot tartom felelősnek azért, mert 6 év alatt nem sikerült felelősöket megnevezni az utóbbi esztendők egyik legnagyobb hazai katasztrófájáért. Az mégis nonszensz, hogy jelenleg nincs felelőse 10 ember halálának, illetve egy gyakorlatilag maradandó, de legalábbis rendkívül súlyos természeti kárnak.

S ennek a regnáló hatalom éppúgy oka, mint az általuk hozott törvények és jogszabályok, melyek okán most nem tudunk megnevezni felelősöket.

Nem azt állítom, hogy pont AZOK a hibásak, akik jelen pillanatban a bíróság előtt álltak, de azt elvárom, hogy nevezzenek meg felelősöket. Azt pedig sajnálom hogy erre közel hat esztendő kevés volt.

Tele_Maus Nonprofit Consulting · www.tele-maus.hu 2016.01.29. 13:06:48

Urak, Hölgyek, Kedveskéim!

Az a baj ezzel az írással, hogy nem feltétlenül van köze a itt - nem épp cél nélkül -egybeszedett ügyeknek egymáshoz. És az, hogy szerintem nem is sok köze van az (i)gazságszolgáltatáshoz.

Mindkét témában az írónak nyilván van jócskán igazsága - de csak külön-külön. És csak emberi, etikai értelemben,. Nem jogi értelemben.

De ettől még ok-okozati összefüggés, vagy dologi (jogi) összefüggés nem (nem feltétlenül mutatható ki közöttük. Másként: alma és körte (és citrom).

A zagykatasztrófa miatt én első helyen a Magyar Állam felelősségét Firtatnám. És nem szívesen értenék egyet azzal a hozzászólással, miszerint az állam(i szervek, szervezetek) nem tehetők (már) felelőssé. Az államnak szerintem - ha nem is időben, de - elévülhetetlen a felelőssége.
Érdekes, hogy a szerző nem vette észre a rossz hivatkozást: "Egy 2010. november 5-én [keletkezett] kormányhatározat a MAL Zrt.-t nevezte meg a katasztrófa károkozójának."
mennyire könnyi ez, így, kérem! Én, a Kormány vagyok a [mindenkori] felelős, de én ezt leszarom, és hozok egy kormányhatározatot - majdnem a legalacsonyabb szintű jogszabály! - arról, hogy de nem én vagyok a hibás. Persze! Aztán pedig ezerrel nyomom a harmadik hatalmi ágat (bíróság), hogy ennek feleljen meg. Nem felelt meg. Még szép.
Fontos megjegyezni, hogy nem utolsó sorban emiatt az ügy miatt is sikerült - állítólag - kétharmadot szereznie ennek a kellemetes bandának, ugyebár.

És a másik eset sem mentes a [mostani] kormány, de még inkább a fidesz érdekeitől. Kérem szépen, el kellene már felejteni a múltat. El kellene kezdeni foglalkozni a jövővel. Siránkozni a 70-100 éve elhunytakon - senki megbántani nem szeretnék, de - magánügy. Nem köz-ügy. és nem igazságügy kérdés. 1998-2002 között ugyanez a hatalom miért nem akarta újraírni a 90-es forgatókönyvet? Csak nem azért, mert akkor még nekik is érdekük volt fenntartani azt a hallgatólagos paktumot, hogy mindegyik a maga érdekében - hogy ő is lophasson - elnézi a másik lopásait. Ez a garnitúra nem 1-2 évre, hanem 20 évre előrelátva tervezi meg -a hatalmát (és nem az ország jövőjét). Én is siránkozhatnék nyilvánosan azon, hogy a horthysta-nyilas brigantik miatt 1944 karácsonyán a Széna téren bombatalálatot kapott a nagyapám, miközben munkaszolgálatosként a korábbi bombaáldozatokat ásta abba a közös sírba, ami az ő sírja is lett. És sírdogálhatnék persze azon is, az igazságosságot emlegetve, hogy a 90-es években a hatalmasságok, a kárpótlásból kizárták a nem harcoló alakulatokban elhalt munkaszolgálatosokat.
Nem vitatom, hogy az 56-os események, vagy a megtorlások később nem voltak szemet dolgok. De aki erre - a fővárosi főügyész, aki egyébként egy igen rossz értelemben véve ambiciózus egyed, a jelenlegi éra hosszan dolgozó nyelvű kiszolgálója - képes azt állítani, hogy ott és akkor háború folyt volna, az szerintem nincs tisztában sem a korral, sem a fogalmakkal. És legyünk tárgyilagosak: a horthy éra jogállapotait elfogadva a - későbbi hazai áldozatokért mit sem felelős - elő-kommunisták, de az antifasiszták csendőrgyilkosságait mondta ki - hagyta helyben.- jogellenesnek a Kúria, és az ellenük elkövetett korabeli üldöztetéseket (pl. kínvallatás) és mészárlásokat pedig jogszerűnek. Akkor ne akarjunk egy - légyen ő akármilyen is, de legalább elvhű! - biszkuból a mostani jogrend elvárásai alapján korabeli bűnözőt vas-akarattal kreáltatni a bíróságok által.

Szóval ha az (i)gazságszolgáltatást akarjuk jellemezni, kérem szépen, akkor érdekmentes jogeseteket nézzünk: pl. annak a cigányembereknek a [jogilag] máig nem helyreállított ügyeit, akiket készakarva téves ítéletekkel öltek meg vagy tettek tönkre, akikre a mai napig is következmények nélkül állíthatta hivatalos eljárásban a bírónő, hogy az ő (emberi) értékük forintban elenyésző, mert hülyék, vagy bármely olyan "kis" ügyben, ahol sokkal-de-sokkal erősebb napi jogtiprások, de legalábbis tisztességtelenségek uralkodhattak és vélhetően uralkodhatnak.

Szeretettel.

Maus Róbert s.k.

Tele-Maus Nonprofit Consulting*
www.tele-maus.hu
(* mint természetes személy magánszemély)

N. Barbie 2016.01.29. 13:26:51

@doktorkotász - Orbánné dr. Kotász Viktor a piktor:
"pl. annak a cigányembereknek a [jogilag] máig nem helyreállított ügyeit, akiket készakarva téves ítéletekkel öltek meg vagy tettek tönkre"
Ez melyik ugy is?

John Doe3 2016.01.29. 13:46:09

@vackor1: A vezetők dolga az volt, hogy betartsák és betartassák a hatályos előírásokat. Ha ezt tették -- és úgy tűnik, így látja a bíróság --, akkor nem vonhatók büntetőjogi értelemben felelősségre. Pl. Magyarországon az elektrosmogra vonatkozó határértékek az orosz szabványnak többszörösei. Az ebből eredő többlet daganatos megbetegedésekért büntető jogi értelemben senki nem felel. Más kérdés, hogy anyagi jogi értelemben lehetne küzdeni -- csak találj megfelelő bírói fórumot hozzá. De ez már nagyon messzire vezetne...

Bobby Newmark 2016.01.29. 14:05:06

@John Doe3: Ja, apró különbség, hogy az elektroszmog egy áltudományos baromság, aminek nincs kimutatható hatása az emberi szervezetre. Pontosan az az ostoba félelem, ami a vasút megjelenésekor volt, hogy "az emberi szervezet nem bír ki x kilométer per óránál többet".
Arra viszont tökéletes, hogy segítségével nagyon könnyen azonosíthatóak a hülyék.

Szelid sunmalac 2016.01.29. 14:21:44

De milyen szep, amikor meg tudjak magyarazni, hogy egy orszagos ipari katasztrofanak nincs felelose...Istenem, de gyonyoru lelkek vannak itt. Ezert nem lehet, azert nem lehet felelossegre vonni senkit. Ilyen van. Ha meghaltak, hat meghaltak, ezert csak jogszabalyok felelosek, amik csak ugy lettek.

John Doe3 2016.01.29. 14:45:31

@Bobby Newmark: Azért ez nem egészen így van, hogy csak pl. az EU által finanszírozott Reflex-studyra utaljak, de ott van pl. a Wertheimer-study. De ha így gondolod, vegyél nyugodtan házat egy 120kV-os távvezeték alatt...

vackor1 2016.01.29. 14:53:48

@John Doe3: Elolvastad a hsz-em első mondatát is? Szerintem abban pontosan azt írtam , amit reagáltál .

@Szelid sunmalac: " jogszabályok.., amik csak úgy lettek.." Ááá, itthon egyik cégem pereskedik egy bankkal , ahol a bírónő szerint az , hogy velem mi történt a cég dolgai miatt - egyszemélyes Kft. - , az nem ok okozati összefüggés .. Tudod mi a vicc ebben ? Jogszabályok szerint így van ( hiszen a cég jogi "személy" én meg ugye magánszemély vagyok , de ezek szerint egy Kft. úgy "születik" , hogy van 80 millió forintja, azt nem tagi kölcsönként teszi bele egy magánszemély , ezért a magánszemély nem perelheti a bankot szerződésszegés miatt , nem is releváns a mondandója .... ) , itt tartunk , innen nem nagyon volt több kérdésem . Magyarország és a jog ( vagy inkább a jog és az életszerűség/ésszerűség , Uram bocsá' igazság ??? )? Lassan ugyanúgy nem lehet egy napon emlegetni , mint a magyar és a foci szavakat..

cselaxi 2016.01.29. 15:01:23

@gono, igazad vagyon.
Már leírtam: szeretem azokat az embereket, akik mindig, minden tudás birtokában vannak, egyszerre s.c.l. jogászok és a világ legjobb sofőrjei (pl.). Akik bármiről, bármikor megmondják a tutit.
Ha eszmét próbálsz cserélni velük, akkor libsibolsi, baloldali, jobboldali, szélsőjobbos, szélsőbalos leszel... hja, és édesanyádat sem kímélik.

vackor1 2016.01.29. 15:03:02

Amúgy pont most olvasom, elnézést , bemásolom ide a cikket, akit nem érdekel mit írnak róla, görgesse ezt el.

Nincs még vége a vörösiszapügynek a felmentéssel

A X-es kazetta tervezői közt és az ellenőrzéseket végző hatóságok háza táján érdemes keresni a vörösiszap-katasztrófa felelőseit: ez következik a Veszprémi Törvényszék csütörtöki ítéletéből, amely felmentette a Mal Zrt. összes megvádolt munkatársát. Az ügyészség viszont kitart amellett, hogy az alumíniumipari cég emberei is bűnösök, fellebbezés miatt az ügy megy tovább másodfokra.
A Veszprémi Törvényszék csütörtökön kihirdetett, első fokú, nem jogerős ítéletében az összes vádpont alól felmentette a vörösiszap-katasztrófa mind a 15 vádlottját, mégpedig bűncselekmény hiányában. Az ítélet indoklása rendkívül hosszú és alapos volt, a bíró a szakkérdésekre részletesen kitért. Az indoklás lényege szerint a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt.-nél dolgozó vádlottak ezért nem bűnösek:
A katasztrófa oka altalaj eredetű stabilitásvesztés volt, ennek a következménye volt, hogy tönkrement a töltés.
A szakértői vélemény szerint a X. számú kazetta megszületése pillanatától kezdve halálra volt ítélve, csak az volt a kérdés, pontosan mikor következik be katasztrófa.
Ennek az oka pedig elsősorban a tervezésnél elkövetett hibasorozat volt.
A törvényszék azt állapította meg, hogy a konkrét közveszély nem akkor következett be, amikor kiömlött a vörösiszap, nem 2010. október 4-én, hanem azon a napon, amikor üzembe került a X. számú kazetta, 1998. december 23-án.

A bíróság szerint a Mal Zrt. megvádolt munkatársainak nem volt reális lehetőségük a veszélyhelyzet felismerésére, mivel
a tervezési dokumentációban írt adatok erre nem utaltak
a hatósági engedélyek érvényesek voltak
volt folyamatos hatósági ellenőrzés, és a hatóság hiányosságokat nem tárt fel, további ellenőrzési kötelezettségeket nem írt elő
és - főként - a katasztrófának előre jelezhető, előre látható, egyértelműen felismerhető jelei nem voltak.
Mindez nem jelenti azt, hogy a Mal Zrt.-sek egyáltalán semmiben nem hibáztak. Az ügyészség összesen 24 különböző mulasztást rótt a terhükre. A törvényszék ezek egy részében kimondta, hogy valóban volt mulasztás, de az ítélet szerint nem ezeken múlott a katasztrófa, nem álltak azzal ok-okozati összefüggésben.

Az ítélet indoklásából logikusan az következik, hogy igenis vannak a katasztrófának felelősei a bíróság szerint is, de azok nem a Mal Zrt. emberei, hanem a tervezésben részt vevők és a hatóságok, amelyek az ellenőrzésekkor nem vették észre a fenyegető veszélyt. A halált okozó, gondatlanságból elkövetett közveszélyokozás a régi és az új Btk. szerint is 2-től 8 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
Az elévülési főszabály szerint egy bűncselekmény a büntetési tétel felső határának megfelelő idő eltelte után évül el, vagyis a gondatlan közveszélyokozásnál 8 év az elévülési idő. Kérdés, hogy ebben az esetben honnan kellene számolni az elévülési időt: attól az 1998-as naptól kezdve, amikor a X-es kazetta működésbe lépett, és ezzel a bíróság szerint kialakult a közvetlen közveszély, vagy pedig a katasztrófa napjától, attól a naptól kezdve, amikor meghaltak az első áldozatok.
A tervezők és a hatóságok felelőssége nem most először merül fel. A katasztrófát vizsgáló parlamenti bizottság 2011-ben nyilvánosságra hozott jelentése ugyan arra jutott, hogy az elsődleges kiváltó ok a Mal Zrt. hibája volt, de ebben a jelentésben is benne volt, hogy tervezési hiányosságok voltak, és az is, hogy a tározóval foglalkozó szinte valamennyi hatóság és közintézmény is hibázott az építéskor, illetve az üzemeltetés időszakában.

Van folytatása is , itt a link :
index.hu/belfold/2016/01/29/a_vorosiszap_itelet_indokai_es_kovetkezmenyei/

Tele_Maus Nonprofit Consulting · www.tele-maus.hu 2016.01.29. 16:01:36

@N. Barbie: most komolyan, ez a legfontosabb Neked? az egyikükről film is készült, a másikukkal (ők testvérek ha jól emlékszem) ugyancsak elég sokat foglalkozott a sajtó, de nem vagyok lexikális csapda, nem is azért hoztam fel, ezek jutnak először eszembe

Tele_Maus Nonprofit Consulting · www.tele-maus.hu 2016.01.29. 16:21:45

Magamhoz (kiegészítő pontosítás): sajnos nem egyvégtében írtam meg a szösszenetem kora délután, így sikerült az egyik fonalat kihagynom, amiért elnézést kérek.

A legelső mondatban veti fel a poszt szerzője - önmagában ezt persze helyesen - a fészbúkoló kommentelők rabosítását. Azzal, hogy ezt sikerült kihagynom, úgy tűnhet, hogy egyetértek a dologgal, holott messze sem.

A siófoki rabosításokra is ugyanúgy igaz a kormányzat - és az őt' tűzön és vízen át kiszolgáló belügyi és ügyészi szervezetek - itt is jól látható célzatossággal "csak" az őt ellenzéki szerepben kritizálókat zaklatja, Ezzel nem állítom, hogy a nóvaja Btk.-t a két hatalmi ág (bűnüldöző és büntető) ne alkalmazná civilek ellen is az efféle kormánypártvédelmi (koncepciózus) bü. eljárások során, azaz a boszorkányüldözésekben. Csak kiemelem, hogy 3-ból 3 itt felvetett esetben a valóságban a (mostani) hatalom akarta a pozícióját megalapozni és akarja (fogja majd) megtartani és megerősíteni. Ezt a kormányt (másikat sem?) az már nem szokta érdekelni, hogy "igaza lett-e", addig fontos csak bármely efféle ügy amíg bkv-vezetőket, főpolgármester-helyetteseket, "gátőröket", brókereket, ügyvédnőket, gyakorlatilag bárkit, akit szabadon "kilőhetnek", bemocskolnak: csak az számít, hogy ott és akkor a popul-index ugorjon egy jót.

És fontos megjegyezni, hogy ezek az ügyek még elveszítve is jók a fidesznek (nota bene: bármely későbbi, hasonlóan rosszhiszemű galerinek), hiszen akik most tabakmutyiznak, EU-lenyúlnak, stadionmilliárdokat nyúlnak [le és a többi és a többi ], ők lesznek a legelsők egy majdani elszámoltatáskor, akik felemelik a mutatóujjukat, hogy "Na de kérem, a bíróság kimondta, hogy ez nem csalás."

Aztán, ha majd ezeknek is vége és azon gyötrődnek a fiúk, hogy újra meglovagolják ezt a birka egy népet, akkor persze megint előveszik, hogy ki és melyik szervezetnél mit művelhetett szerintük.

Nekem ezzel az egésszel - aminek tehát az (i)gazságszolgáltatáshoz, állítom, köze a valóságban nincs - csak az a legszörnyűbb problémám, hogy nem előretekintünk. Mármint globálisan: mert a fiúk a "lopj, hazudj, gyarapodj, s a házad fényre derül (és barátaid, üzletfeleid és rokonaid házai is fényre derülnek)" csatakiáltással a saját erősen lokális jövőjüket, na azt igencsak nézik.

Szeretettel:
Maus Róbert

Tele_Maus Nonprofit Consulting · www.tele-maus.hu 2016.01.29. 16:23:48

@Pascal: "Mint veszélyes üzem a MAL objektív kártérítéssel tartozik mindenért." csak szemantikai, de: objektív kárfelelősséggel (persze a tény és zz eredmény ugyanaz)

Tele_Maus Nonprofit Consulting · www.tele-maus.hu 2016.01.29. 16:29:46

@John Doe3: a büntetőjog is anyagi jog, tudtommal, szerintem a polgári jogi követelésre gondoltál - na ebben az országban a kárfelelősség és annak számszerűsítése is a a Ptk.-ban és különösen a bírói gyakorlatban egy rossz vicc, sok társadalmi, civil gondnak (felelőtlenség, tisztességes joggyakorlás hiánya, rosszhiszemű joggyakorlás előretörése, bekalkulált "per-veszteségek" etc.) az évtizedes forrása szerintem

Tele_Maus Nonprofit Consulting · www.tele-maus.hu 2016.01.29. 16:36:47

@Bobby Newmark: szerintem kommentőr' a sima szmogra is gondolhatott . . . de elnézésed kérem, a "Jet Lag"-tól a tömeges pszichiátriai jelenségeken át igen hatalmas mennyiségű tünetre (megbetegedésre) jelenleg nem ismerik a választ, és mint kumulatív tényező az e-szmog is lehet befolyással, ahogy - sokkal erősebben szerintem -a zajterhelés és a munkahelyi nyomás (teher, kényszer), amik közül ugyancsak egyiket sem lehet - még polgári jogi, kárfelelősségi ügyként sem - sikerrel elővenni, nemhogy itthon, de még az USÁ-ban sem tudtommal... döglünk is megfele' rendesen, bár az is tény, hogy a nem civilizált (de mélyszegény) közösségek még nagyobb arányban halnak kifele' .. ahogy szoktam mondogatni mostanság: úgy 1947 óta a Föld nevű sártengerben' folytatólagosan világháború folyik, csak nem vesszük észre . . .

Tele_Maus Nonprofit Consulting · www.tele-maus.hu 2016.01.29. 16:38:08

@Szelid sunmalac: én nem ezt írtam, és szerintem mások sem ezt írták, olvass újra, jó?

Tele_Maus Nonprofit Consulting · www.tele-maus.hu 2016.01.29. 16:41:47

@John Doe3: (off) én biza vennék 750 kV-os távvezeték alatt is csak ZAJ ne legyen 2-3 km-es közelben, és lehetőleg ember se, állat, növény ezerszám, de ember, az ne Đ mert hiszen nekem már mindegy, úgyis megy el az eszem, ami önmagában még nem is volna, baj, de elég sok esetben vissza sem jön :)

N. Barbie 2016.01.29. 17:06:10

@doktorkotász - Orbánné dr. Kotász Viktor a piktor: A tobbivel nagyjabol egyet ertettem, csak en nem tudok olyan ugyekrol, ahol, mint irtad, ciganyembereket oltek meg vagy tettek tonkre teves iteletekkel, keszakarva.
De meg mindig nem tudom, mert nekem a "film is keszult belole" nem mond semmit.

Tele_Maus Nonprofit Consulting · www.tele-maus.hu 2016.01.29. 17:30:47

@N. Barbie: Szia! Értem. Utánakerestem. Az első Pusoma Dénes, akit hamisan/tévesen megvádolt két nyomozó, ha jól emlékszem, kvázi kiverték/zsarolták a beismerését, a cellában (előzetes) ráállítottak egy besúgót, aki hamisan vagy tévesen vallott rá, a bíróság nem tudott vagy nem akart segíteni, miután véletlenül, jó idővel később, a tényleges elkövetőt elkapták és a szerencsétlent kiengedték, nem tudott visszatérni az ő kis tisztességesen földönfutó cigányos, de emberi életéhez (mélyszegény vidéki létben alkalmi munkák), és pár hétre vagy hónapra rá felakasztotta magát - a "megölést" így értettem, ill. a lelki megölést értettem persze. A kis, apró meghalásokat.

A két (asszem testvér) ügyének is utánakeres a Robika hamarost, de most leég a szintén kisszerű (3 éve havi 52 ezerből élek s megélek, amiből 30 kölcsön), azaz olcsó, de annál finomabb ósanos' libatöpörtyűje nekije' :)

Tele_Maus Nonprofit Consulting · www.tele-maus.hu 2016.01.29. 18:00:52

@N. Barbie: Na itt is vagyok (de minek, mi? Đ) való igaz, nem lehülyézte a bírónő őket, "csak" primitívnek mondta: index.hu/belfold/primitiv1110/
r.

Bobby Newmark 2016.02.01. 11:23:39

@doktorkotász - Orbánné dr. Kotász Viktor a piktor: Szezon, fazon tipikus esete?

Nem, a kommentőr nem a sima szmogra, meg nem a pszichoszomatikus betegségekre, meg nem a stresszre gondolt, hanem az elektroszmogra.

Illetve még csak nem is arra, mert az a mindennapi használati tárgyink által kibocsájtott elektromágneses sugárzás, de ő meg a 120kVos távvezeték (egyébként van 400kV is, csak szólok) erős elektromágneses terére gondolt. Aminek tényleg van kimuatatható hatása.

A "hagyományos" értelemben vett elektroszmog, amitől a hülyék rettegnek, az a mobiltelefon sugárzása, meg a falakban futó kábeleké, meg a tévéé, de azokat meg millió és egy kutatás szerint is elnyeli a bőr mindenféle probléma nélkül, kinn állni egy percig a nyári napsütésben több sugárzást ad a bőrnek, mint az összes elektromos ketyere kb egy évtized alatt.

Tele_Maus Nonprofit Consulting · www.tele-maus.hu 2016.02.01. 12:05:37

@Bobby Newmark:

Szervusz!

Köszönöm, és OK. Persze én csak jót akartam.

De ettől még a kumulatív hatások megvannak, de nem én vagyok aki retteg tőle, sőt nekem ez az alapszakmám (elektronikai fejlesztő technikus), csak jó közelítésnek szoktam érezni a "középen állást" ebben az esetben is, mert semmi sincs ingyen, az összes "jóléti" ketyere így vagy úgy, de (akár negatív) hatással van ránk, egyéni, lokális vagy nagy társadalmi mértékben, egy vagy 100 (vagy ezer) év alatt, és pont mert sok apró, önmagában akár valóban veszélytelen tosz' van jelen, a jó édes istenke sem mondja meg (nemhogy a kutatók,. laborpatkányok, itt vagy a kalitban), hogy mi számít és mi nem.
A GSM ráhatás esetében én ugyancsak nem vagyok hőbörgős (2 bázisállomást tárgyaltam le a társasházamnak, az elsőnél a kétkedőket én győztem meg kisebb-nagyobb sikerrel, jó: van, aki a mai napig utál is érte, de nem gond, sokkal több más miatt is utálhatna).
Ugyanakkor az, ahogy manapság (már, vagy megint) pl. a csecsemőket kezelik, nem törődve azzal, hogy nincs még meg az a hatékony csontszerkezetük még meg a fejükön, ami azt a pár (ezer) mW-ot eliminálná.
A másik, nem a nem-ionizáló sugárzások, hanem sokkal egyszerűbb ügy a GSM (mobil) technológiával, vagy pl. az általam kifejezetten gyűlölt e-könvy-olvasók körében: a világító háttér által a szem (retina, de nemcsak az) folyamatos basztatásának teszi ki magát több milliárd halandó, szó szerint kifolyik a szemük, csak még nem tudják.

A napsugárzás és az e-szmog összevetésénél csak egyet ajánlok figyelmedbe pontosítandó, s a túlságos leegyszerűsítéseket elkerülendő: [szerintem] nemcsak az ionizáló vagy nem-ionizáló sugárzások, nemcsak a kémiai vagy biológiai anyagok, behatások okoznak közvetlenül vagy közvetve rákot (csökkentik a rák elleni védekezést, ill. növelik a rákos folyamatokat etc.), hanem a a különféle mindennapos apróságok összegszerűsége (ezt hívom én kumulatív hatásnak) ugyanezt képes elérni akár ezerszeres tendenciával (szorzóval), hiszen az már nem bizonyítandó, ismert tény, hogy a szervezet képes gyógyítani magát,. jobban mint a ma ismert szerek többsége (hatáserő), de nyilván ennek az ellenkezője is igaz kell akkor legyen, tehát rossz összhatás, tossz belső válasz esetén a saját szervezetének a rontására is képes ugyanaz a szervezet (test, elme együtt).

Ehhez képest én kövér (120 kg), zabáló-faló, lusta (mozgásszegény) és a sportot kifejezetten utáló (nézni is!) lökedelem vagyok, az összes hatásos halálokokkal felvértezve (magas vérnyomás, szívnagyobbodás, csont és ízületi nyalánkságok, érszűkület karban (nyakban, agyban: hatása alapján), neuraszténia (ha ez az: utálom a zajt, az autókat, a primitív véglényeket, akik nincsenek figyelemmel a másik emberekre etc.) ), szóval messze sem sipákolok, csak rögzítettem bizonyos, szerintem fennálló vagy fennállható összefüggéseket :)

Szeretettel:
Robi

Bobby Newmark 2016.02.01. 13:50:00

@doktorkotász - Orbánné dr. Kotász Viktor a piktor: Nem mondtam, hogy a hülye hőbörgősök kategóriájába sorollak, nem kell ennyire védekezni... :)

A sok ketyere leginkább pszichológiai szinten hat az emberre, nem annyira fizikailag. Ha a tévé előtt tespedést nem számítjuk. Ezzel együtt is 50-90 évig eléldegélünk, úgyhogy olyan roppantul nem lehet nagy baj, soha nem éltek ennyi ideig ekkora tömegben az emberek.

Ionizáló sugárzás?! Az mégis hogy jött ide? A kényelmi kütyük viszonylag ritkán sugároznak röntgen és gamma tartományban, protont még ritkábban, elektront meg a katódsugárcsöves tévék óta nem igazán, és ugye azokból sem jött ki...

GSM torony simán megsüt, ha elé áll az ember, de hátrafelé szerencsére nem sugároz. Direkt.

Az e-book olvasók esetében kissé el vagy tájolva, az e-papír éppen hogy nem világít, sötétben nem is lehet olvasni, csak lámpafénynél. Te a tabletekre gondolsz.
De egyébként azt sem kifejezetten értem, hogy miért lenne káros, a pupilla a bejövő fényhez alkalmazkodik, és mindegy, hogy az mekkora felületről jön. Meg ugye a retina egy rakás ideg, az ember érzi, hogy mikor sok a fény, mert fáj. Azt sem látom be, mi a különbség a tableten olvasás, a sötét szobában tévézés, a mozizás, meg az éjszaka szembe világító reflektor közt.
Szó szerint nem folyik ki a szemük, hanem megvakulnak. Ne legyünk már olyanok, mint a fasz amcsik, akik keverik a literally meg a figuratively kifejezéseket!

Az úgy mióta újdonság, hogy a szervezet gyógyítja magát? Körülbelül 200 évvel ezelőttig nem igazán volt más módja az embereknek a gyógyulásra...
Viszont az meg baromság, hogy jobban, mint a gyógyszerek, lásd elmúlt 100 évben drasztikusan megnövekedett várható élettartam, ezredére csökkent gyerekhalandóság, megszűnt fertőző betegségek, millió és egy mára már gyógyítható betegség, stb. Nyilván mindhez szükséges a szervezet saját regenerációs képessége, de nagy részükhöz egész egyszerűen kevés(csak specifikus szerrel vagy antibiotikummal gyógyítható betegségek), vagy felkészítésre szorul(védőoltások). Arról meg ne is beszéljünk, amikor az immunrendszer maga kezdi el felszámolni a szervezetet, és éppen hogy gyengíteni kell azt, hogy életben maradjon a páciens.

Finta László · http://reakciosreflexiok.blog.hu/ 2016.02.01. 20:19:53

Mivel az első fokú ítélet indokolását nem olvastam és az ügyet sem ismerem, távol álljon tőlem az a vakmerő magabiztosság, hogy minősítsem az ítéletet, éppen ezért egy súlyos következményre hívtam fel a figyelmet: reakciosreflexiok.blog.hu/2016/02/01/a_granitszilardsagu_gyurma

az_igazi_trebitsch 2016.02.05. 14:06:20

Talán ha az ügyészség az igazi bűnöst helyezte volna vád alá, akkor megnyugtató ítélet született volna. Ehhez csak azt az embert kellett volna bíróság elé állítani, akinek fontosabb, hogy miniszteri biztos felügyelje Felcsút és környékének fejlesztését, mint az, hogy legalább egy miniszteri biztos felügyelje a környezetvédelmet. Azt az embert, aki hangzatos nevű, feladat nélküli szervezeteket hoz létre csillagászati fizetésű alkalmazottakkal, miközben tudatosan leépíti a környezetvédelmi szervezeteket. Azt az embert, akinek kötelessége lett volna egy minisztert kinevezni azért, hogy kellő hatáskörrel időben megelőzhesse a hasonló katasztrófák bekövetkezését. És hogy ne legyen egyedül a vádlottak padján, mellé lehet ültetni azt az Illés Zoltánt, akinek kötelessége volt a zagytározók szakmai felügyelete, és ezt a kötelességét hanyagul, felületesen teljesítette.
süti beállítások módosítása