Mert a politika is lehet érdekes

PoliPraktika

Pártok és híveik – a politikai fanatizmus ismérvei

2015. november 02. - Herczeg Sándor

A vallásosságba vetett hit manapság a pártok szavazóinál mutatkozik meg legélesebben. Nem hiába nevezik magukat egyesek a különböző formációk híveinek. Úgy is viselkednek.

Ez a megállapítás döntően a Fidesz, a Jobbik és a DK szimpatizánsaira igaz, hiszen az elkötelezettek számára Orbán Viktor, Vona Gábor, vagy éppen Gyurcsány Ferenc pontosan ugyanolyan tévedhetetlen, mint Isten a vallásos embereknek. Hasonló jelenséget még a 90-es években Torgyán Józsefnél lehetett megfigyelni, aki bőven rá is játszott erre a szerepre. Bármelyik párt fanatikusait is vesszük górcső alá, világosan látjuk, hogy „vezéreik” kinyilatkoztatásait minden fenntartás nélkül hangoztatják, az igazságtartalom legcsekélyebb vizsgálata nélkül tovább is adják. Számukra egyszerűen elfogadhatatlan, hogy istenített eszményük bármikor és bármilyen ügyben ne legyen otthon, állításaik, téziseik és kijelentéseik kétségbevonhatatlanok. Ez a vakhit egyértelműen párhuzamba állítható az istenhittel, a különbség csupán annyi, hogy a célszemély egy „fizikailag megfogható”, azaz élő és létező politikus.

index_koszticsak_szilard.jpg

Orbán Viktor, a Fidesz elnöke

(fotó forrása: Index/Koszticsák Szilárd)

A jelenség veszélye is itt van, hiszen hiába vannak érvek és ellenérvek, a hívőket ezek hidegen hagyják. Csak azokat a gondolatokat képesek elfogadni, amelyek az ő elképzeléseiket igazolják, csupán olyan sajtót fogyasztanak, melyek az ő véleményüket visszhangozzák. Ennek okán világlátásuk – a hitből, vagy az ellentények befogadásából fakadó idegességből adódóan – rendkívül beszűkült, s egy idő után az értelmes, többszintű, ergo: „színes” nézőpontra képtelenek. Közülük kerülnek ki – bármelyik oldalon legyenek is – a véresszájú kommentelők, a legvadabb tüntetők és a legingerültebb hangoskodók. Azt pedig már tudjuk, hogy az ilyen szintű megoszlás és megosztás semmi jóra nem vezet. Éppen ezért baj, hogy a pártok nem is törekszenek a „hívők” szerepének átértelmezésére – kizárólag ideológiai alapon előre összerágott táplálékot adnak  - sőt, a szavazótábor megerősítését pontosan a gyarapításukban látják. Ennek következtében kialakul egy kemény mag, amely tulajdonképpen megszállott hite miatt a demokrácia alapjait és a vélemények sokszínűségét kérdőjelezi meg – ekképpen a szabad gondolkodást gátló és letörő, illetve a megalkuvást díjazó egypártrendszer irányába mutat. Csak több blokkban.

vona_iroda_1.jpg

Vona Gábor, a Jobbik elnöke

(fotó forrása: jobbik.com)

A „hívők”a realitást általában nagyvonalúan nélkülöző habitusa képtelen elfogadni azt, hogy nem mindenki függő és kényszeresen, a verbális eszközöket bevető kínzást alkalmazva igyekszik saját csapatába sorozni mindazokat, akik képesek magukévá tenni több, egymástól független, vagy akár kormánypárt-ellenzék relációban működő pártvéleményt is. Sőt, az is megfigyelhető, hogy ilyen esetekben összefogva is ostorozzák a kívülállókat, sokszor gyökereikben analóg érveket alkalmazva. Feltűnő ugyanakkor, hogy a „hívők” legnagyobb része megdöbbentően tájékozatlan a követett pártvezér formációjának másod-, vagy harmad-vonalbeli szereplőivel kapcsolatban, magyarán fogalmuk sincs a Fidesz, a Jobbik, vagy akár a DK alelnökeinek, netán elnökségi tagjainak kilétét illetően – hiszen gyakorlatilag „egy az Isten”. De ez nem zavarja őket abban, hogy általuk egyébként nem ismert politikusokat „ab ovo” ítéljenek el csak azért, mert más párthoz tartoznak, tekintet nélkül arra, hogy éppen mit mondtak.

gyurcsany_index_1.jpg

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke

(fotó forrása: Index/Bődey János)

A gondolkodás képessége mindig veszélyes az éppen aktuális hatalomra nézve. Problémás volt az egypártrendszerben, s most is az. A pártok sokkal inkább örülnek a fanatizált, nem folyton agyaló bázisnak és ezért kevéssé magyarázzák ideológiájuk lényegét, tetteiket pedig még annyira sem. Inkább lemondanak arról az egyre vékonyodó rétegről, amely tényleg meg akarja érteni a mozgatórugókat, s nem csupán az érzelem, hanem az értelem talaján is állni kíván. A gond az, hogy tévedhetetlen ember nincs. A közélet kérdéseinek megoldásához, a gazdasági kihívások adta helyes válaszokhoz és egyáltalán a politikai igazságokhoz mindig az értelmes, egymás meghallgatásán és elfogadásán alapuló vitákon keresztül vezethet út.

Ez pedig több szereplőt és nem egy „Isten-t” kíván.

A bejegyzés trackback címe:

https://polipraktika.blog.hu/api/trackback/id/tr268045288

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxval bircaman megbízott szerkesztő · http://bircahang.org 2015.11.03. 06:15:55

A fanatikus hívek aránya minden pártnál minimális.

Aldou Raine 2015.11.03. 08:26:49

Igazi elvakult fanatizmus Orbánnal kapcsolatban alakult ki. Maga az "orbánizmus" mint új politikai fogalom is erre utal. democrat.blog.hu/2013/10/26/az_orbanizmus_nepszerusegenek_okai_magyarorszagon