Mert a politika is lehet érdekes

PoliPraktika

PoliPraktika

Három ok, amiért a baloldal bukni fog

2015. szeptember 18. - Herczeg Sándor

A migrációs hullám néhány hónapja bőven elegendő volt a hazai balliberális blokk totális koncepciótlanságának bemutatására. A Facebook-os kommentek még a DK, az Együtt és az MSZP támogatói között is inkább a kormány lépéseit dicsérik.

Zsákutca 1.

A drótkerítés kérdéskörét, de főleg a szerdai röszkei ostrom után kialakult közhangulatot teljesen tévesen értelmezik és tematizálják a baloldali ellenzékiek. A humánum köpönyegébe bújva egészen egyszerűen nem lehet meggyőzni a szavazókat, mi több, már a sajátjaikat is elveszítik, hiszen a kődobáló migránsok bevédése kontraproduktívan hat a józanul gondolkodók esetében.

reuters_1.jpg

(a fotó forrása: Reuters/Stoyan Nenov)

Zsákutca 2.

Gyurcsány Ferenc túlzásba vitt bevándorlás-pártisága csupán a szenilisek szemében lehet pozitív. A határon túli magyarokkal szemben miniszterelnökként megfogalmazott mondatai, valamint a 23 millió románnal kapcsolatos riogatása nem merült feledésbe az aktívkorú voksolóknál, sőt még ma is ellenérzéseket ébreszt. Bohózatba illő Szerbiában ragadása pedig nevetséges cirkuszi figuraként tüntette fel a DK elnökét.

hirhatar_com_gyurcsany.jpeg

(a fotó forrása: hirhatar.com)

Zsákutca 3.

A rendőrség helytállása példás volt szerdán, sőt arányos a tüntetők által alkalmazott módszereket illetően. Nem mellékes, hogy a rendfenntartó szervek elsősorban a hazát, s csak másodsorban a határt védték. A baloldal színpadot téveszt azzal, hogy támadja, s egyben megkérdőjelezi a bevetett erő nagyságát, hiszen a magyarok elsöprő többsége teljes mellszélességgel a rendőrség mellé állt. A DK markáns ellenségessége rögtön a méltatlan külföldi bírálók táborába sodorja Gyurcsányékat, ergo: a hazátlanség vádja lesöpörhetetlen lesz. Ha mindehhez hozzátesszük, hogy a francia Le Figaro olvasói 88 százalékban helyeslik a magyar kerítésépítést – akkor még érthetetlen is.

horvath_balazs_index.jpg

(a fotó forrása: Index/Horváth Balázs)

Egészen elképesztő, hogy a balliberálisok üzenetei milyen mértékben állnak szemben a társadalmi vélekedéssel. Ha ezt így folytatják, akkor hamarosan nem csak ez a három ok lesz, ami végképp marginális pozícióba löki őket. Ennek bekövetkezése pedig nem csupán hegemón helyzetbe hozza a kormánypártokat, hanem a még egyébként hiteles ellenzéki ideákat is a süllyesztőbe taszítja.

Jelenleg itt tartunk.

A bejegyzés trackback címe:

https://polipraktika.blog.hu/api/trackback/id/tr647797688

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Milyen veszélyek fenyegetik a "civil zöld" szervezetek által Magyarországot?! 2015.09.20. 11:21:57

Amikor valaki a természet szeretetéből adódóan a középiskola után elkezd természet- vagy környezetvédelmet, természet- vagy környezetmérnökséget, ökológiát, humánökológiát tanulni egyetemi BSc majd esetleg MSc szinten, lehet, hogy nem azért tanulja meg...

Trackback: Vajon kiállja a próbát a Schengeni Egyezmény és a Dublin III? 2015.09.19. 08:48:54

2015. szeptember 15. napjával „új időszámítás kezdődött” – az elmúlt napokban megszámlálhatatlan alkalommal és fórumon szembesülünk a hangzatos kijelentéssel. Az új migrációs szabályok hátteréről és hozadékairól kérdeztük Dr. Hack Péter jogászt és okta...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxval bircaman megbízott szerkesztő · http://bircahang.org 2015.09.18. 11:20:21

Végre egy jó hír. A ballibek a legjobbak saját maguk rombolásában.

Gyurcsány pedig az SZDSZ paródiája: megnézi mit nem akar semmiképpen a magyar lakosság 95 %-a, s aztán azt azonnal beiktatja választási programjába.

Aranyi Gábor 2015.09.18. 17:51:06

@Hóhér az utolsó barátod: Für alle Fälle kezdhetsz csomagolni. Tarlós tejet már ne vegyél! Puszta Szerét ejtjük, hogy előbb szűkebb, majd tágabb körben is kifejthesd, hogy élted túl az agyhalált. (-a barátod egyik főnöke...)

Netuddki. 2015.09.18. 18:50:43

Csak szólok, az úgynevezett "bal" oldal már régen megbukott.
Ettől még az orbán maffia tolvaj bűnözők gyűjtőhelye. Szar ügy...

dukeekud 2015.09.18. 19:09:20

En mar jo ideje varom, hogy az elmebeteg Gyurcsany a kormany, a nemzet elleni hatarozott, eszement kirohanasaval, tovabb rombolja a baloldal hitelet.
Es orommel lattam, hogy ez most megtortent.
Kepes volt azt nyilatkozni, hogy az Orban direkt uszitotta ra, a Szerbiaban levo menekultekre a magyar rendoroket.
Valoszinuleg magabol indul ki, mert 2006 -ban ok tenyleg elore tervezetten tamadtak ra, a jogosan tunteto emberekre, es vertek, lotek, kinoztak oket.

♔bаtyu♔ 2015.09.18. 20:20:37

Az itteni ballibsiknél szerintem ez már nem oszt, nem szoroz, viszont Európa hazaárulói nagyot buknak majd. (A youtube videók hsz-ekben nevezik saját kormányukat hazaárulónak németek, szerbek, horvátok, osztrákok).

Hallom, Gyurcsány menedéket adna 180.000 bevándorlónak. Az ember el sem hinné, hogy annak idején ez románozott a legjobban a ballibsi brancsban.

♔bаtyu♔ 2015.09.18. 20:48:31

@maxval bircaman megbízott szerkesztő: Feri szerintem Orbán megbízottja. Vagy nagyon dühös azért, mert a ballibsik annak idején megpuccsolták Bajnaival. Ráadásul Bajnaival!!!!!, én is dühös lennék.

Agysebész migráns 2015.09.18. 22:12:58

Ma ilyen libsi blogger comingout nap van az Indexen?

Bár engem nem zavarnak a libsik, amíg otthon csinálják kettesben, a négy fal között.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.09.18. 23:03:45

@maxval bircaman megbízott szerkesztő:

Gyurcsány és az egész balliba bagázs egy vicc. Egy nagyon rossz vicc.

Viszont igen hasznos idióták, mostanra még a saját híveik körében is lejáratták magukat. Lényegében politikai öngyilkosságot követnek el, és csak örülni tudok, hogy nem ők vannak kormányon, mert akkor az országot tették volna mostanra tönkre.

Potyka Kálmán 2015.09.18. 23:26:28

A 2-es pontoddal kapcsolatban: rosszul látod. Gyurcsány Ferenc nem "bohócfigurává" vált.

Hanem szinte szimbolikusan az "erőszakos idegenek" mellett áll a "magyarokkal szemben". Méghozzá egy külhoni állam területén. Nehéz lenne ennél jobban leírni az uniós megtámogatása után a Bizottság komunikációs rezdüléseit követő DK vezérének mostani poliitkai platformját.

Annál is inkább, mert ha nem tévedek, Ferenc az "Eu kijelölt helytartója" szerepkörbe pozícionálja magát (lehet nyugodtan szó szerint érteni, van olyan Görögországban is).

Ami a választást illeti: a baloldal el sem gondolkozott rajta milyen lesz korábban elveszített választói között a menekültkérdés fogadtatása. Egész egyszerűen "rutinból" politizálnak (ja, már amennyi rutinjuk akad a marginalizálódott helyzetből talpraállásban).

Róth Manó unokái 2015.09.18. 23:35:44

Apáik, nagyapáik után Róth Manó unokái is elárulják a hazát.

Tudományos libsizmus 2015.09.18. 23:36:57

Gyurcsány rá akar égetni Orbánra egy 2006. októbert, ez nyilvánvaló.

Azt meg fogom nézni magamnak, mit fog homorítani a nemzet böszméje, amikor majd Ukrajnából is megindul a menekülés, közöttük magyarokkal.

Ha a 22 milliós Szíria eddig produkált 4 millió menekültet, akkor az 50 milliós Ukrajna is simán összehozhat annyit. Azok azonban nem Törökországba menni, hanem egyből irány Európa. Merkel - ha addig nem mond le/nem rúgják ki - megint szénné ég, amiért összebalhézott az oroszokkal. Így majd Orbánra marad a feladat, hogy megkérje szépen Putyint az EU nevében, csináljon rendet Kijevben.

Szerintem a mese elején vagyunk, a java még hátravan.

Ballib Cenzúra · http://ballibcenzura.blog.hu/ 2015.09.18. 23:42:18

@Tudományos libsizmus:

Hogyan ?

Gyurcsány több tízezer magyart veretett azonosító nélküli rendőrökkel, akik többek között ellenzéki képviselőt rugdustak ájulásig "Mocskos Fideszes" felkiáltások közepette.

Itt pedig a határt védték a rendőrök, párszáz vagy inkább pártucat agresszív fizetett provokátorok által felhergelt iszlám illegális bevándorlóval szemben.
Akik gyerekeket dobáltak át a kerítésen, használtak pajzsként, és asszonyokat toltak a rendőrökre.

Tudományos libsizmus 2015.09.18. 23:56:34

@Ballib Cenzúra:
Gyurcsány freudi elszólásai:
- A miniszterelnök utasítására támadtak a békés tömegre.
- A rendőrök szándékosan rátoltak egy agresszív magot a békés menekültekre.
- A vipera és a gumilövedékek alkalmazása aránytalanul súlyos reakció a rendőrség részéről.

Egyértelműen 2006-ról beszél és észre sem veszi.

Tudományos libsizmus 2015.09.19. 00:00:42

Most látszik különben, hogy Putyin korrekt politikus.

Ha egy Obama-féle gazfickó lenne, most könnyen ráküldhetne Európára 3-4 millió ukrán menekültet. A világ egyik legjobb titkosszolgálata az övé. Az újabb - most már milliós - menekülthullám térdre kényszerítené az EU-t, ő pedig szépen bevonulhatna Kijevbe. Valahogy úgy, mint a Krímbe legutóbb.

Ballib Cenzúra · http://ballibcenzura.blog.hu/ 2015.09.19. 00:23:18

@Tudományos libsizmus:

Gyurcsány mégegy dologban lebukott a napokban..

Ugye emlékszünk mikor lehazugozta a Zuschlagot, aki váltig állította, hogy az MSZP fekete kasszájából 50 milliót kapott a lelépésért cserébe....
Amire Gyurcsány azt mondta, hogy hazugság, és van az a pénz amiért fekete kasszát hazudik Zuschlag.

Nos épp a napokban derült ki, hogy a fekete kassza nagyon is létezik.

steery 2015.09.19. 00:23:58

A baloldal hazaárulók gyülekezete, akik épp most lövik fejbe magukat. És nem fogunk könnycseppet elmorzsolni a szemünk sarkában miattuk.

leader of noobs · http://sjwriporter.blog.hu 2015.09.19. 01:28:00

Gyurcsány nem hiszem, hogy őszinte migránsvédő, hanem valószínűleg még mindig azt hiszi, hogy a média elit által közvetített vérző szívű humanista értékrend közmegegyezésen alapul.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2015.09.19. 01:29:59

Végül is teljesen jogos a poszt megközelítési iránya, rájöttem. Tényleg nem érdemes azon töprengeni, hogy hogyan lehet valaki ekkora idióta, inkább elgondolkozhatok azon, hogy vajon miért jó ezeknek, ha teljesen nyilvánvalóan idiótaként viselkednek. Hiszen ha tényleg teret szeretnének nyerni a magyar (nem a külföldi!) politikában, akkor ha okos tanácsokat adni képtelenek is, legalább megpróbálhatnának utólag egyetérteni az események tanulságával. És akkor sokkal kevesebb embernek szúrna szemet, hogy ezek mekkora idióták. Ez valami perverzió lehet a ballibeknél, hogy még mindig olyasmiért verik a nyálukat, ami itt már szinte senkinek sem hiányzik, ráadásul a tömeg ki is röhögi őket.

Nagyon, de igazán nagyon kíváncsi lennék arra, hogy Gyurcsány meglátására a szegény tőrbe csalt menedékkérőkről hányan mondták azt az ország lakosságából, hogy úgy van. Szomorú, de biztos vagyok abban, hogy van legalább ezer ilyen ember, ma, itt.

alfacharlybravo 2015.09.19. 03:42:34

Ez butaság egy általános menekült válság idején holmi politikai oldalakról beszélni. Itt kő kemény anarchia lesz az országok eltűnnek az államok megszűnnek, Mad Max állapotok alakulnak ki. Már most vannak jelek például már kezdi elveszíteni a kormányzat az irányítást a fegyveres testületek felett. Nincs hadseregünk ami van az megélhetési katona, nem akarja megvédeni az országot. A civilek szabad csapatokat hoznának létre lelkesen buzog a haza szeretet, a liberálisok meg már szorgalmasan gyakorolják a fegyver használatot a lőtereken, fokozódik a verbális agresszió, innen már nincs messze az egymás gyilkolászása. Ukrajna a szomszéd 50 millió a teljes káosz szélén. Kétséges, hogy ha Oroszország marad egyedül talpon ők meg tudják őrizni az integritásukat, az iszlám minden oldalról nyaldossa a határaikat. Elég sötét a helyzet

Rudi Kató 2015.09.19. 06:44:26

Felszólítom az összes kommentelő társamat, hogy ne rágalmazzák hazaárulással a "baloldalt"! Nekik soha nem volt és nem lesz Magyarország a hazájuk csak rablásaik, gyilkolásaik, árulásaik helyszíne! maximum lakhely árulók lehetnek!

Rudi Kató 2015.09.19. 06:46:51

@Róth Manó unokái:
Ugye rosenfeldről a zsidó patkányról beszélsz? Érdekes nála mindig elfelejtkeznek a fajtársai megemlíteni a származását nem úgy amikor a holokamú pénzeket szedik fel!

vuvuvu2 2015.09.19. 07:33:26

jó kis összefoglalás. hozzáteszem, hogy a ballib európa-szerte megásta a saját sírját.

aki olvas angol vagy más idegen nyelvű cikkeket, láthatja, hogy a cikkek hasonló hangnemben támadják Orbánt és Magyarországot, a kommentelők 99%-a azonban egyetért az általunk alkalmazott határvédelemmel. és nemcsak a konzervatív lapokban mint a figaro, hanem tipikus ballib médiafelületeken is.

♔bаtyu♔ 2015.09.19. 07:56:59

@vuvuvu2: Az tény, hogy Európa gyökeresen más lesz. Ezt a ballibsik nem látják, de ők 2006-ban azt sem látták, hogy az ország megváltozott, amit megtehettek 1990 előtt, azt már akkor nem tehették meg.

Moin Moin 2015.09.19. 08:02:52

"...a rendfenntartó szervek elsősorban a hazát, s csak másodsorban a határt védték." - A haza nem áll támadás alatt, mivel semmiképp sem "támadásnak" nevezni azt a szándékot, h emberek a lehető leggyorsabban át akarnak utazni z országon, céljuk, Németország felé, amely ország befogadja őket.

Az országot Orbán maffiája ["Fidesz"] tartja egész pályás letámadás alatt: hogy azt kedve és érdekei szerint fosztogathassa. (Erről csak egy apró, hír: index.hu/gazdasag/2015/09/18/az_mnb-sek_csinaltak_meg_egy_milliardos_ceget/ ) Orbánék azért hiszterizálják a naiv népet a "migránsveszéllyel", mert így akarnak "a haza megmentőinek" szerepében ttszelegve és a magyarok többségének alaktalan (egzisztenciális) szorongásait kihasználva hatalmon maradni. Jól tudják ui., hogy h megbuknak és távozni kényszerülnek a hatomból, akkor azzal számukra mindennek vége: agyő kiélhető uralomvágyak, agyő gazdagság és büntetlenség!:-)

Éppen ezrt (is) a dolognak [a Fidesz-uralomnak] nagyon-nagyon csúnya vége lesz: a mostani, a migránsokat kihasználó és az országot az összes szomszéddal-szövetségessel tudatosan összeugrasztó politika tovább fog eszkalálódni és valószínűleg átterjed más, új "ellenségekre" is - egészen addig, amíg csak egyszer egy olyan ellenséggel sikerül összeakaszkodni, akivel szemben Orbánék esélytelenek. (Van tipp, hogy mi-ki lesz ez.)

Orbánék pánikban vannak - és pánikban kikapcsol a realitásérzék. Nem marad más, csak a "bármi áron való" túlélés ösztöne - és ezt a bármi árat majd később a magyar népnek kell kifizetnie!

♔bаtyu♔ 2015.09.19. 08:02:52

@Androsz: A hazai balliberális oldal hangadóinak jórésze külföldről Sorosék, illetve más ny.európai országok által támogatott. Civilnek álcázott politikai szervezetek, pártok, média. Ezek a támogatók akaratához "toboroznak" szimpatizánsokat.

Ez a struktúra örökölte meg a balliberális szavazókat, akik szépen erodálódnak, hiszen nem az ő akaratuk szerint viselkedik ez a struktúra, hanem a megrendelők akarata szerint.

Заграница нам поможет, запад с нами. (törölt) 2015.09.19. 08:02:54

@vuvuvu2: daily mailt, guardiant rendszeresen olvasok, annyi hazugság, túltolt érzelgős fotó van mindenütt (minden fotón nők, gyerekek, mankós férfi), magyargyűlölő politikusok nyilatkozatai (hogy ez, amiy a magyarok tesznek, ez non-European meg a kontinens legsötétebb napjait idézi), képen szerb rendőrök, alatta a leírásban magyar rendőröknek mondják őket.
Szerbek most a nyugati ballib kedvencei, akik lám mily humánusak... Srebrenica, Koszovó el van felejtve.

Érdekes módon a kommentek viszont szinte kivétel nélkül dícsérik Magyarországot. Úgy látszik a ballib médiairányítás elvesztette a hatékonyságát. Pedig kapja a nyugati sajtó a muníciót rendesen a magyar elvtársaiktól is.

♔bаtyu♔ 2015.09.19. 08:05:39

@Moin Moin: Orbánék annyira pánikban vannak, hogy most már szépen olajozottan tolják át a bevándorlókat a megrendelő felé. Mellesleg az egyetlen ország vagyunk, ahol pánik nélkül és rendezetten zajlanak a dolgok.

♔bаtyu♔ 2015.09.19. 08:10:30

@Заграница нам поможет, запад с нами.: Igen, mintha itt a blogokat és az alatta lévő hsz-eket olvasnám.

Amúgy a liberális média egységességét kiválóan jelzi, hogy mindegyikben pontosan ugyanazok a hazugságok vannak, azaz pld. a francia, német médiában is agysebészek ostromolják a kerítéseinket. Természetesen ott is az összes menekült és a terroristák, bünözők ott is otthon maradtak.

Заграница нам поможет, запад с нами. (törölt) 2015.09.19. 08:14:00

@Tudományos libsizmus: Gyurcsányt meg kell őrizni az utókornak, szükség van rá, mint nemzeti orákulumra.
Ha nem tudja az utókor mit kellene tennie egy sorsdöntő helyzetben, akkor csak Gyurcsányhoz fordulnak az államférfiak, az őszödi böszme szóra nyitja a száját és megnyilatkozik. Ekkor a nemzeti orákulumőrzők pontosan papírra vetik a szavait és a kormány elé terjesztik. A kormány ebből tudni fogja, hogy mit ne tegyen, Gyurcsány ugyanis arról híres, hogy mindig a valósággal ellentétesen ítél meg mindent. Egyszerűen az ellenkezőjét kell tenni annak, amit mond és akkor újabb ezer évig fennmarad és végre felvirágzik Magyarország.

Nem Orbán a zseni! Neki is van szántalan hibája. Gyurcsány a nemzeti antitalentum, a viszonyítási pont, az abszolút nulla. Ne Orbánra hallgassatok, hanem csak az ellenkezőjét tegyétek annak, amit a Böszme mond és hosszú, boldog életetek lesz a Földön.

Furore Carcosa 2015.09.19. 08:14:11

@Заграница нам поможет, запад с нами.: "Érdekes módon a kommentek viszont szinte kivétel nélkül dícsérik Magyarországot."

Érdemes a twitteres reagálásokat is átfutni: ugyanez a tendencia.

europe.liveuamap.com/

Furore Carcosa 2015.09.19. 08:24:12

@Moin Moin: „Orbánék azért hiszterizálják a naiv népet a "migránsveszéllyel", mert így akarnak "a haza megmentőinek" szerepében ttszelegve és a magyarok többségének alaktalan (egzisztenciális) szorongásait kihasználva hatalmon maradni.”

Engem aztán senki nem hiszterizál a migránsveszéllyel: látom én azt a tulajdon két szememmel is. Továbbá azt is látom, milyen megoldást kínál rá a baloldal (például: egyuttpart.hu/tobb-emberseg-nagyobb-biztonsag/), meg hogy mit cselekszik a kormány. És nem esik nehezemre érzékelni, hogy magyar választópolgárként melyik jobb számomra a kettő közül.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.09.19. 08:25:39

@Moin Moin:

"A haza nem áll támadás alatt, mivel semmiképp sem "támadásnak" nevezni azt a szándékot, h emberek a lehető leggyorsabban át akarnak utazni z országon"

Ez az állításod vitatható.

1) Magyarországnak joga - és EU-s KÖTELESSÉGE - megakadályozni, hogy az ellenőrzést, regisztrációt megtagadó tömegek átléphessék az országhatárt. E kötelesség alól nem ad felmentést az, hogy csak átutazni akarnak az országon, ahogy az sem, hogy más tagországok e kötelesség megszegésére buzdítanak azzal, hogy álszent módon elítélik az ellenőrzött beléptetést lehetősvé tévő határzárat.

2) A nemzetközi menekültjogi egyezmények sem jogosítanak fel senkit arra, hogy a hatóságokkal való együttműködést megtagadók beléphessenek az országba és ott szabadon vagy egyéb módon mozoghassanak. A menekültnek nemcsak jogai, hanem kötelességei is vannak, pl. a hatóságokkal való együttműködés kötelessége. Aki ezt megtagadja, az nem tekinthető menekültnek, hiszen nem is kér menedékjogot.

3) A határt védő rendőrök megtámadása mindenképpen bűncselekmény, a szept. 15-én hatályba lépett törvények nélkül is az lenne.

4) Ha az ország határait védő erőket megtámadják, az bizony az ország ellen intézett támadás - függetlenül attól, mi célból történik a támadás. Azt talán nem vitatod, hogy a rendőrök betondarabokkal és kövekkel való megdobálása támadásnak minősül, ahogy azt sem, hogy az ultimátum adása - nem teljesítés esetén támadást kilátásba helyezve - szintén már önmagában is támadás és bűncselekmény.

Innentől teljesen mindegy, vajon Orbán csak úgy mellékesen milyen politikai célokra használja fel a "menekültek" támadását.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.09.19. 08:30:17

@Moin Moin:

Talán az is elgondolkodtató lehet, hogy az EU több országa is követi Orbán példáját és lezárja a határait. Köztük a viszonyítási pontot jelentő Németország is.

Persze értem én, hogy míg Orbán hatalmi vágyának kielégítése céljából zárja le a határt, addig a többi ország pusztán humanitárius célokból teszi UGYANEZT. :D

bekerült 2015.09.19. 08:48:25

@dukeekud: Ökör !
Az esti ATV adásban, a JOBBIK szóvivője azt közölte, hogy a kapukat a szerb rendőrök nyitották ki a menekülteknek. Ezzel kapcsolatban az a kérdés, hogy mit kerestek a szerb rendőrök Magyarországon, mert a kerítés a mi oldalunkon épült ! Állítólag le volt zárva a határ és én ezt úgy gondolom, hogy ez vonatkozott a kapukra is. Hogy tudták a kapukat kinyitni a szerb rendőrök, ha zárva volt, ráadásul a magyar oldalon ? Ha betörtek, akkor azt a szerb rendőrök követték el és nem a migránsok. A magyar TV közvetítette, hogy a kapukat a magyar rendőrök visszacsukják, ezt láttuk is. Simán kilincsre tudták zárni ! Semmiféle betörés és erőszakos nyomulás nem volt ! Szándékos akció viszont igen és erre felhasználták a menekülteket ! Szó sem volt tehát tiltott határátlépésről, legfeljebb egy kitárt kapun való áthaladásról békésen, amit egy regisztrálásnak kellett volna követni. Hogy ki tárta ki a kaput és miért, azt pedig ki kell vizsgálni ! A szerb rendőrök nemigen jöttek át magyar területre, de, ha mégis, akkor bizony ez diplomáciai botrány, erről viszont egy szót se hallottunk a saját kormányunktól !

bekerült 2015.09.19. 09:06:37

@Kovacs Nocraft Jozsefne: A gond az, hogy a menekültek szét lettek verve Röszkénél, aminek a következtében simán fogadjuk a Horvát határon őket. Miért nem Röszkénél tettük ezt ? Már több ezret befogadtunk simán és azok itt is fognak maradni.
A többi ország kénytelen követni a határai lezárását, mert egyébként mindenki rajtuk keresztül menne, mivel Magyarország felé nem tudnak menni. Kialakul tehát az a kényszerítő mód, hogy ha ti így, akkor mi meg így ! Az egész dolognak a menekültek isszák meg a levét. Mi lett volna, ha 56-ban velünk is ezt teszik ? Mi van az emberiességünkkel ? Ha valaki nem hajlandó vállalni a saját maga által elfogadott kötelezettségeit, akkor miért csodálkozunk, ha mások is ezt teszik ?
A Horvát határ lezárása Magyarország felől és majd a Romániai is, elszigetel bennünket is. Mit fogunk kezdeni az Ukránokkal, ha megindulnak ? Oda is kerítést építünk ? Azoktól nem féltjük a vallásunkat, vagy a közösségeinket. Mert közülük se válogathatunk, hogy te jöhetsz, te meg nem ! Jöhetnek akár millió számra is és pravoszláv templomokat kell építenünk nekik !

nu pagagyí 2015.09.19. 09:10:10

Egy pártnak elsősorban elveket kell képviselnie, nem pedig az éppen aktuális közhangulatot kiszolgálni, főleg nem egy olyan országban, ahol a közhangulatot egy hatalmi párt által felzabált állami propagandahivatal állítja elő tetszése szerint.

Ha nem maradnak olyan pártok, amelyek kiszámítható alternatívát tudnak nyújtani az annak a jele, hogy megszűnt a demokrácia. Demokráciában egy párt értelemszerűen nem képviselheti az "egész népet" és nem is képviseli, bármit is állítson. Ami most tetszik, az korántsem biztos, hogy egy év múlva is tetszeni fog az embereknek, főleg ha a kiderülnek a manipulációk és hazugságok, amelyek a közhangulatot formálták, vagy a megcsömörlenek az emberek a következményektől, esetleg egy csoda folytán egy lépéssel tovább kezdenek látni. Minden döntés valakik ellen is irányul, nem csak valakikért. Lásd trafiktörvénnyel tönkretett addigi trafikosok. És hatalomba sok döntést kell hozni. Egy demokráciában minden hatalmi
párt előbb-utóbb amortizálja magát, akkor is ha jól kormányoz. Sőt leginkább akkor amortizálja magát, ha igyekszik olyan döntéseket hozni, amelyek hosszabb távon tesznek majd jót az országgal, mert általában rövidtávon az ilyen döntések népszerűtlenek és persze nincs garanciája annak sem, hogy hosszabb távú céljaik tényleg jót tesznek-e. Tisztességes demokráciában ilyen esetekben sem hazudozik a hatalmi párt, nem titkolja a célját, nem hazudik a jelenről, akkor se ha ez népszerűtlenséghez vezethet. A mostani pedig még csak nem is tisztességes.

Ha egzisztenciális okból, elvtelenségből vagy félelemből behódol az ellenzék, nem lesz olyan hiteles hang, amely megfogalmazhatja a kiutat, ha befuccsoltunk. Most pedig az lenne a dolga az ellenzéknek, hogy az emberekre leselkedő hosszútávú veszélyekre hívja fel figyelmet, például kimutassa hogy a menekültek jogainak semmibevétele, a mi jogaink további korlátozását fogja hozni. Az előítéletek felkorbácsolása rombolja a szolidaritást és mindenki áldozat lehet.

Jóléti Dán Kekszesdoboz 2015.09.19. 09:19:39

Sej ha Gyúrcsány lenne az apám
s Dobrev Klára az anyám
Apró Antal a nagyapám
A szuttyos csirkét nem unnám!
Együtt merengenénk azon
A pápát hogyan lőjük agyon.

vuvuvu2 2015.09.19. 09:19:59

@Заграница нам поможет, запад с нами.: én is ezt tapasztaltam az angol nyelvű oldalakon. de figyelünk más nyelvű sajtót is, eredetiben, és nemcsak az angolszász weboldalakon észlelhető, hogy a közvélemény nem osztja a ballibek álláspontját.

bekerült 2015.09.19. 09:34:58

Az az igazság, hogy a baloldal is és a jobboldal is bukni fog és bukott is már nem egyszer. Ezzel nincs semmi baj, mert előbb utóbb felállnak és megrázzák magukat és mennek tovább.
1./
A pillanatnyi közhangulatot nagyon nem jó figyelembe venni, amikor ellenzékből politizál valaki. A FIDESZ propaganda gőzhengere látszólag mindent visz, teljesen addig, amíg már nem tudják eltitkolni a nyilván valót.
Előbb utóbb bukta lesz a vége és kiderül, hogy nincs másról szó, mint a FIDESZ szarkeveréséről. Senki nem fog nekik hinni a végén, annyit hazudoznak.
2./
Gyurcsány Ferenc következetesen a menekültekről beszél és nem a bevándorlókról !
Ezt összemosni és ezen ok miatt szapulni, teljesen elhibázott politika. Ferenc pápa is Gyurcsány mellett van ugyanis és Gyurcsány se mond mást, mint a Ferenc pápa. Gyurcsány legalább vette a fáradtságot és kiment a helyszínre és nem az irodájából pofázik, mint egyes bloggerek.
3./
A rendőrség, amikor a kitárt kapun békésen besétáló menekültek Magyarországra értek, agyba főbe verték őket viperával ! Ezt felvételek sokasága bizonyítja ! A kaput a rendőrök bezárták a végén simán kilincsre ! Ez azt mutatja, hogy senki erőszakkal nem jött át hozzánk ! Miért kellett akkor óberkodni ? Mert Orbán ezt akarta ?, Hogy utána a Horvát határon átengedje őket simán és buszokkal szállítsa őket ? Több ezer menekültet fogadtak már a Horvát határon. Miért nem lehetett ezt Röszkénél megtenni ?
A magyarok többsége először simán bekajálta amit a FIDESZ propaganda beadott és most nyílik a szemük és látják meg az ellentmondásokat !
Senki nem fog a végén nekik hinni és mindenkit magukra haragítanak !
Lejáratják az országot és bennünket is !
A baloldal se akar bevándorlókat, pláne nem ellenőrizetlenül, a menekülteket azonban kötelességünk ellátni és emberségesek lenni hozzájuk.
Lehetne ezt humánusan is csinálni, ha nem lenne Orbánnak fontosabb a szarkeverés !
A saját piszkotokba fogtok belefulladni, addig folytatjátok ezt a hazugságözönt !

maxval bircaman megbízott szerkesztő · http://bircahang.org 2015.09.19. 10:00:09

@bekerült:

Ha nem lett volna a röszkei akció, most nem lenne senki Horvátországban és Szlovéniában. Azaz Mo. elérte, hogy a probléma ne csak Mo-ot érintse. S lám, egyre kevésbé kárognak a nemzetkozi liberális médiák már, hogy Mo. kegyetlenkedik a "menekültekkel".

John Nethem 2015.09.19. 11:01:01

@Moin Moin:

Ilyen csőszerű szűklátókörűséget mint amit te is képviselsz, sajnos nehéz megemészteni.

TE megengednéd, hogy egyszer csak kopogtatnak az ajtódon, és ott állna több ezer ember, aki azt mondja ÁT AKAROK MENNI a lakásodon, mert az áldott jó Ferike az Angyal utcában befogadna mindannyiunkat?? Lényegtelen mit mondasz, mert őket nem érdekli.... Aztán megpihenni betelepednek a kanapédra, sátort vernek a konyha közepén, a gyerekszobában pedig néha összeverekednének az afgánok meg a szírek..... Kidobálnák a hűtődből a vasárnapra bevásárolt karajt és az ő vallásuknak nem megfelelő dolgokat, majd rád parancsolnának öltözz fel rendesen, mivel nem tetsző számukra, ahogy öltözködsz a 40 fokos meleg ellenére.
Te ájtatosan és az emberiességtől fátyolos szemmel mindenre csak bólogatsz, miközben a szomszéd már csukta az ajtót, és feléd mutató táblát tett ki: arra tessék.....
Közben Ferike összetojta magát a sok ember láttán, így kezdi felmérni saját helyzetének veszélyét, kezdene visszakozni, lassan ő is nekifeszül a saját bejárati ajtajának, de te még mindig kebledre ölelnéd a világ összes fájdalmát, miközben már a csillárod is megtelt menekültekkel. A fürdőd már úszik a nyitva felejtett csaptól, az alsó szomszédnak fogytán a türelme...... Közben a lakásod falain apró hajszálrepedések jelentek meg, a padozat lassan behorpad, egyre nehezebben bírja az egy négyzetméterre jutó terhet, már csak órák kérdése, hogy a gerendák megroppanjanak, és magába omoljon az egész..... És mindezért téged fognak okolni, a biztosító pedig nem fizet......

John Nethem 2015.09.19. 11:20:32

@bekerült:

"Gyurcsány Ferenc következetesen a menekültekről beszél és nem a bevándorlókról !
Ezt összemosni és ezen ok miatt szapulni, teljesen elhibázott politika. Ferenc pápa is Gyurcsány mellett van ugyanis és Gyurcsány se mond mást, mint a Ferenc pápa. Gyurcsány legalább vette a fáradtságot és kiment a helyszínre és nem az irodájából pofázik, mint egyes bloggerek."

Gyurcsány egy szereplésvágytól elvakult pojáca, szavai hiteltelenek.

Vedd már észre, hogy akik jönnek, annak 25-30 %-a a valódi menekült, a többi mind egy JOBB és GAZDAGABB ÉLET reményében indult útnak.
Aki 6 hónapot képes dolgozni Törökországban azért, hogy útnak induljon az első adandó alkalommal egy számára teljesen idegen kultúrába és vallásba, AZ NEM MENEKÜLT, hanem igenis gazdasági bevándorló. Mint a német hivatalosok mondják: az oda érkezők 65-70 %-a NEM SZÍR és legalább 55-60 százalékuk NEM MENEKÜLT !!! Akkor miről is zagyvál Gyurcsány ? Egy kibicnek semmi sem drága, de ne is számítson rá, hogy bármilyen szerepet is szán neki a politika....
Nos igen, éppen GYURCSÁNY mossa össze a kettőt !
Ami meg a pápát illeti, idétlenséget mondasz: még ha tudná is a pápa, ki az a Gyurcsány, semmi köze a "Gyurcsány mellett van" álláspontjának.
Gyurcsánynak nem fáradság médiaszerepelni, ( és itt most ne is menjünk bele a FÁRADÁS és a FÁRADTSÁG magyar értelmezésébe...), végül is minden eseménynek megvan a maga udvari bolondja, itt és most az önjelölt Gyurcsány személyében. Mert mit is keresett ott ? Milyen minőségben ? Tán népbiztos ? Titkosszolgálati vezető ? Újságíró ? Hatósági ember ? Egy frászt: szarkeverő szemlélődő, aki csak azt lesi, milyen hibát vétenek kizárólag a túloldalon....

Willkommenskultur 2015.09.19. 11:28:09

A baloldalnak nem volt soha egy fikarcnyi esélye sem a győzelemre, mióta megbuktak.

Nem bukhat, mert nincs honnan buknia.

nu pagagyí 2015.09.19. 11:38:32

@maxval bircaman megbízott szerkesztő: Magyarország kihúzta magát a kötelezettségei alól. Pont olyan agresszív, követelőző és a közös törvényeket figyelmen kívül hagyó csürheként viselkedünk, milyennek a menekülteket láttatja a "nemzeti" propaganda.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.09.19. 11:40:45

@bekerült:

"aminek a következtében simán fogadjuk a Horvát határon őket. Miért nem Röszkénél tettük ezt ?"

Azért, mert ha ott tettük volna, akkor egyetlen "menekült" sem menne más irányba, így továbbra is mi lennénk az áradat vesztesei.

"A többi ország kénytelen követni a határai lezárását, mert egyébként mindenki rajtuk keresztül menne, mivel Magyarország felé nem tudnak menni..."

Ugye viccelsz? Nekünk ugyan miféle kötelességünk lenne megkímélni más országokat az áradattól? Nem mellesleg olyan országokat, akik akkor, amikor még mi voltunk az egyetlen tehetviselő, folyamatosan bennünket szapultak állítólagos embertelenségünk miatt? Nem mellesleg olyan országokat, akik, amint szembesültek a "menekültáradattal", pontosan azokhoz az eszközökhöz nyúltak, mint előbb mi? Lásd Werner Idióta Faymannt vagy a horvátokat.

"Az egész dolognak a menekültek isszák meg a levét. Mi lett volna, ha 56-ban velünk is ezt teszik ?"

Komolyan gondolod ezt a demagóg dumát?

"Ha valaki nem hajlandó vállalni a saját maga által elfogadott kötelezettségeit, akkor miért csodálkozunk, ha mások is ezt teszik ?"

Magyarország vállalta a kötelességeit: Regisztrálatlan van arra nem hajlandó "menekültek" be nem engedése a schengeni övezetbe. Mégis minket basztat a nyugati liberálfasiszta média. Görögországot nem basztatja, pedig Görögország hónapok óta nem teljesíti kötelességét. Ausztria is reg. nélkül engedett tovább Németországba egy rakás "menekültet", mégsem basztatja őket senki, sőt Idióta Fayman holokausztozik. Szerbiát és Horvátországot sem basztatja senki.

Ha ennek ellenére Magyarországot hibáztatod, akkor egy szemét hazaáruló söpredék vagy.

"A Horvát határ lezárása Magyarország felől és majd a Romániai is, elszigetel bennünket is."

Demagóg a dumád, de nagyon.
Aha, elszigetel. A menekültáradattól. Na de épp ez a cél, nem érted?

"Mit fogunk kezdeni az Ukránokkal, ha megindulnak ?"

Ne terelj!

"Jöhetnek akár millió számra is és pravoszláv templomokat kell építenünk nekik !"

A pravoszláv keresztény, a muzulmán nem az. A pravoszláv vallás nem agresszív, a muzulmán az. Stb.

Egy demagóg fasz vagy, legalább tisztességesen vitatkozni tanulj meg.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.09.19. 11:41:44

@John Nethem:

"Vedd már észre, hogy akik jönnek, annak 25-30 %-a a valódi menekült"

Jóval kevesebb.

♔bаtyu♔ 2015.09.19. 11:48:18

@nu pagagyí: Bocs, de mi is Mo. kötelessége?

A regisztráció és a MENEKÜLTEK ellátása. Nem a bevándorlóké, azokat be sem szabadna engedni. Nem Orbán döntött így, hanem az ENSZ.

Melyik ország tudta maradéktalanul elvégezni a regisztrációt? Köszönöm, egyik sem. Miért? Mert a "menekültek" nem akarják magukat regisztrálni. Ki végezte el a legtöbb regisztrációt annak ellenére, hogy a bevándorlók ellenszegültek? Eltaláltad, mi.

Itt tanítalak b+, holott éppen neked sem kötelező csak az indexről tájékozódni.

♔bаtyu♔ 2015.09.19. 11:57:33

"A német konzervatív CDU/CSU pártszövetség parlamenti (Bundestag) frakciójának vezetője, Volker Kauder szerint nem lehet bírálni Orbán Viktor miniszterelnököt az uniós külső határ ellenőrzése miatt.

Volker Kauder a Focus című német hírmagazin szombati számában megjelent interjúban arra a kérdésre, vajon korábban kellett volna-e segíteni az Európai Unió külső határain fekvő tagországoknak, elmondta: amikor már látható volt, hogy „nem néhány ezer emberről van szó, jobban kellett volna segíteni Olaszországnak, Görögországnak vagy Magyarországnak”. „Európa ebben kudarcot vallott” – tette hozzá.

Az ideiglenes műszaki határzárra vonatkozó kérdésre azt mondta: „nincs ok Orbán Viktor bírálatára, ha ellenőrzi a külső határt”. „Az, hogy azt gondolja, ehhez egy kerítést kell építeni, alapvetően összhangban van a joggal, akkor is, ha mi azt gondoltuk, hogy a szögesdrót kerítések Európában a múlthoz tartoznak” – mondta a német konzervatívok frakcióvezetője.

Arra a kérdésre, hogy mindennek alapján a magyar miniszterelnök helyesen jár-e el, Volker Kauder kijelentette: „nem tartom elfogadhatónak azt, ahogyan Orbán úr a menekültekkel bánik és hogy országa számára hatályon kívül helyezte a Dublin-eljárást”.

"ogy országa számára hatályon kívül helyezte a Dublin-eljárást”

Lazán visszabasznának vagy ide 150.000 bevándorlót, amelyeket ráadásul ők hívtak be és a bevándorlók eleve oda is akarnának menni.

Van realitás érzéke a srácnak rendesen.

John Nethem 2015.09.19. 11:58:38

@bekerült:

Tárgyi tévedéseid elképesztőek:

"A rendőrség, amikor a kitárt kapun békésen besétáló menekültek Magyarországra értek, agyba főbe verték őket viperával ! Ezt felvételek sokasága bizonyítja ! A kaput a rendőrök bezárták a végén simán kilincsre ! Ez azt mutatja, hogy senki erőszakkal nem jött át hozzánk ! "

1.) A rendőrségnél CSAK gumibot illetve TONFA van. Vipera sehol, mivel nem rendszeresített.
2.) Manipulált képeket láttál, megint a szenzációt és amin keresztül sikerül a hatóság ellen hergelni például téged. ( Nem mintha Te nem fotelből ítélkeznél....én legalább alaposan utánanézek a dolgoknak, ÖSSZEFÜGGÉSEKNEK, mielőtt megszólalok.)
Hogy mik a történések valójában ?
1.) A határt lezárták,--- JOGA a magyar államnak---, és Pintér jelzi, hogy 30 napra.
2.) A magyar oldalon rekedtek néhányan, akik családjának egyik fele a szerb oldalon rekedt. Ezért intézkednek, hogy a magyar oldalra jutottak visszakerülhessenek a másik oldalra, ezért kinyitják a kaput. A családok megtalálják egymást. A tömeg AZT HISZI, hogy a kapunyitással elindulhat. De a kaput újra becsukják, ehhez pár könnygáz sprét kell alkalmazni. A tömeg lázadozni kezd, majd az agresszívabb része köveket kezd dobálni a magyar oldalra... ( Ez bezzeg nem gond a szerb hatóságnak, csak a magyar víz átkerülése a szerb oldalra, miközben a szerb hatóság karba tett kézzel lesi a saját oldalán zajló eseményeket: ostoba dedósok ). A kövek egyre durvábbak és sűrűbbek, közel a kapuhoz, majd elkezdik rugdosni a kaput, és sikerül betörni. Újra könnygáz és indul a vízágyú.
Az őrjöngő "kemény menekültek" inkább itt fitogtatják az erejüket semmint hogy a saját hazájukért harcolnának.... közben néhányan azt kiabálják: le is lőhetik őket a rendőrök, ők AKKOR IS RAJTUNK AKARNAK keresztülmenni !!!!!! Már bocsánat: az én jogommal mi is van ? Ha ezt én nem akarom az nem számít ? Hogy jön egy MENEKÜLT ahhoz, hogy Ő HATÁROZZA MEG A FELTÉTELEKET ??? Tud valaki is példát hozni a világtörténelemből ehhez ?? Na ugye....
Illene elolvasni a GENFI egyezmény valamennyi cikkelyét ( én megtettem többször is), sehol nem szerepel ilyesmi benne.... A HUMÁNUM nem egyenlő a BEHÓDOLÓ magatartással.

Írtad: "Miért kellett akkor óberkodni ? Mert Orbán ezt akarta ?, Hogy utána a Horvát határon átengedje őket simán és buszokkal szállítsa őket ? Több ezer menekültet fogadtak már a Horvát határon. Miért nem lehetett ezt Röszkénél megtenni ?"

B*ssza meg, hát nem érted hogy NEM AKARNAK REGISZTRÁLNI !!!! Ők csak át akarnak menni rajtunk . DE EURÓPA NEM ÍGY MŰKÖDIK !!!! Aki Európába akar lépni, REGISZTRÁLNI kell (Schengen plusz Dublin) . Vagy mehet amerre akar, de Európába nem kap bebocsátást. Ha ezt az elemi követelményt nem akarja teljesíteni -- akkor mi lesz később ?? lásd a vészfékezett vonatot a németeknél -- azon a Genfi egyezmény sem segít.

Írtad: "A magyarok többsége először simán bekajálta amit a FIDESZ propaganda beadott és most nyílik a szemük és látják meg az ellentmondásokat !"

Hát ellentmondás csak benned van, meg a balliberális média egyoldalú hisztériakeltésében.....

Írtad: "Senki nem fog a végén nekik hinni és mindenkit magukra haragítanak !
Lejáratják az országot és bennünket is !"

No ez is egy balliberális ordenáré hazugság.
Ha megnéznéd a külföldi balliberális sajtót és az oda kommentelők ezreit, elbújnál szégyenedben.... És akkor még a nyugati jobboldali sajtóról ne is beszéljünk....

Írtad: A baloldal se akar bevándorlókat, pláne nem ellenőrizetlenül, a menekülteket azonban kötelességünk ellátni és emberségesek lenni hozzájuk.

Rosszul tudod... A baloldal minden viselkedése pont ezt erősíti: a menekültek ezreit, az ellenőrizetlenül rajtunk átgázolást...
És mint írtam: a menekülteket valóban el kell látni , de a tömeg vagy 25-30 %-a csak a menekült, és ezt jó lesz bevésni az agyba....
És ne álmodozzunk: amikor Németország behozza lemaradását a több mint 300 ezer hátralékos menekültkérelem elbírálásánál, no akkor indul majd meg a visszatoloncolás... Már van olyan terv Németországban, hogy azok, akik nem menekültek, az első országig (Ausztria) állják a visszaútjuk költségeit.
Kétségünk ne legyen: Ausztria tovább fogja passzolni hozzánk a nekik visszatoloncoltakat.
Sajnos ez nem vízió, hanem kőkemény tényekből levont következtetés, aminek a bekövetkező valószínűsége 95 %.

Írtad: "Lehetne ezt humánusan is csinálni, ha nem lenne Orbánnak fontosabb a szarkeverés !
A saját piszkotokba fogtok belefulladni, addig folytatjátok ezt a hazugságözönt ! "

Orbánt nem kell szeretni.. ( Én sem teszem) Sőt! A politikusokat sem kell. Nem is azért vannak ! Azért tartjuk őket, hogy az érdekeinket képviseljék.
de sajnos ebben a menekülthisztériában Orbán az egyedüli REÁLpolitikus egész Európában.

John Nethem 2015.09.19. 11:59:43

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

Igen, én is tudom, de egy kis kacsintást tettem a baloldal felé jóindulatom jeléül :)

Andy73 2015.09.19. 12:00:42

A baloldal már 2010-ben megbukott, hiszen az egyharmadot sem érik el a parlamentben, csak a Jobbikkal együtt. Ha arra gondol a szerző, hogy így várhatóan az 5 százalékos küszöböt sem fogják elérni, és még listán sem kerülnek be a parlamentbe, arra is jó esély van. De 2018-ig még sok idő van, és a migrációs válság sajnos még fokozódni fog addig, egész Európában Ezért a baloldal szerepe most teljesen lényegtelen.

John Nethem 2015.09.19. 12:23:35

Egy kiegészítés a VIPERA használatához:

A TEK valóban használja.

John Nethem 2015.09.19. 12:50:30

Gondolom a hazai balliberálisok majd azt is a magyar náci jobboldal hibájának tartják, hogy SZLOVÉNIA BALOS KORMÁNYA nemrég KÖNNYGÁZT vetett be az elvakult "horda" ( bármennyire is legyen menekült, HORDAként viselkedik) ellen.
Merthogy a szép szóból nem ért.

John Nethem 2015.09.19. 12:54:36

Ez már kész komédia, amikor Dél-Magyarországon a földeken dolgozó közmunkás megijedt a földmérőktől és fordítva: mindkét oldal a másikat nézte menekültnek ....
Így az egyikük biciklire pattant és elmenekült, a másik meg a kukoricásba rohant....

freestep 2015.09.19. 12:55:47

A magyar politikai életben kétségtelenül Gyurcsány Ferenc a legalja. Mindenből politikai tőkét kíván kovácsolni. Vonul a melegekkel, beköltözik a cigányokhoz, kimegy a menekültekhez. Mindenkinek képviseli az érdekeit (ami egyébként nem lenne baj, főleg ha ezt puszta emberszeretetből tenné és nem hazug módon az érdekeit követve) kivéve az adófizető törvénytisztelő magyar állampolgárét (na ez viszont óriási baj).
Gyurcsány Ferenc a politikai fekete lyuk, ami minden morális értéket elnyel. Belőle sugárzik a politikai fekete fény.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.09.19. 12:59:35

@John Nethem:

Természetesen ez is Magyarország - és elsősorban a Patás - hibája, hiszen mi mutattunk rossz példát. Szegín megtévedt horvát báránykák csak a tőlünk tanultakat alkalmazták.

baldoc 2015.09.19. 13:25:51

@freestep: "A magyar politikai életben kétségtelenül Gyurcsány Ferenc a legalja. "
Akkor képzelje el, ha tudja, hogy Orbán Viktor kicsoda??
Tudja ,AKI MÉG SOHASEM HAZUDOTT!!

stim 2015.09.19. 13:40:57

2/1

A baloldal elméletileg szociális intézkedések formájában segítené a szavazóit, hogy jobb színvonalon éljenek, a munkájukért jobb bért kapjanak. Ez a szocializmus elmélete ami szembe ment a tőke profit maximalizálásával ahol a munkabér minél kevesebb, a munkaidő minél hosszabb a haszon pedig minél nagyobb. A szocializmus törekvése a megbecsült munkástársadalom volt akit a szakszervezet nem enged, hogy kizsákmányoljon a. Ahol a munkás tud a munkaidő után a családdal és a művelődéssel is foglalkozni. Ez az elmélet. és szabad, alapvetően kapitalista országok kevés szocializmussal (de a a piacra figyelve) a szakszervezeteik erejével képesek voltak ebbe az irányba vinni a folyamatokat. Az, hogy ez Európa keleti felén szovjet fennhatósággaqal diktatúrák formájában valósult meg és központosított szellemi leépüléssel az látható a volt szocialista országok gazdasági és mentális állapotán. Hasonlítsuk össze Kelet-Németországot ahol szocializmus volt Németország egyéb területeivel és nem lesznek illúzióink. Vagy menjünk át Magyarországról Ausztriába, hogy lássuk mi a különbség szocializmus és nem szocializmus között.

Európa alapvetően kapitalista de szociális intézkedésekkel élhetőbbé tett nyugati felén a szocializmus 89-es bukása után szegény szocialista politikusok alól kicsúszott az ideológiai talaj. Új ideológiákat keresnek mint liberalizmus mert a vörös csillag itt, Európa keleti felén vértől vörös mégha erről Strassbourgban nem is kívánnak tudomást venni. Ezért a hitehagyott szocialisták új választói tömegeket keresnek akiknek mint újszülöttnek eladhatják a már ők sem tudják mit.
Ugyanis aki tömegével engedi be az olcsóbb munkaerőt az szociálisan rosszabb helyzetbe hozza azokat akiknek az érdekeit képviselniük kellene. A költségvetést plussz kiadásokra kényszeríti amivel megnő az adósság kockázata ami adósságot (ha nincs pénz) bankoktól kell felvenni kamatostul. A munkaerőpiacon megjelenik egy olcsóbb munkaerő ami leviszi az árakat. Magyarán a szocialisták elárulják a szavazóikat, lebontják az eddigi eredményeiket, erősítik a bankok pozícióit, adósság veszélye felé viszik az országot, a szavazóik érdekeit sértik. A szocialisták a szavazóik jólétét veszélyeztetik. Ezt a szavazók értik, érzik de a médiát uraló szűk kapitalista réteg fajtól és vallástól függetlenül érdekelt az őslakosok vagyonának megszerzésében és az olcsóbb munkaerővel a profit növelésében.
"A kommunistáktól még nehéz lesz megszabadulni, mert senki sem olyan veszedelmes, mint egy bukott eszme haszonélvezője, aki már nem az eszmét védi, hanem a zsákmányt !"Márai Sándor

stim 2015.09.19. 13:41:26

2/2

Miért támadják Magyarországot?
Azok akiknek már az ideológiai talaj sincs a lábuk alatt amiben fekve kapaszkodhatnának azokkal szemben Magyaroszágon megjelent egy ideológiamentes, problémamegoldó, feladatokra koncentráló kormány. A politikus a polisz, a város(állam) ügyeivel foglalkozott az ókori görög (rabszolgatartó) demokráciában és a városnak az ÜGYEIT kellett megoldania nem pedig Szókrátésszal meg Platónnal vitatkozni a barlanghasonlatról miközben egymást túrták ki (persze csak illedelmesen) a helyesebb fiúk közelségéből. Ma az EU nem old meg problémákat hanem filozófál. Ha szeretem a lovakat akkor a legjobb lovászt keresem melléjük úgy a gyerekeim mellé a legjobb tanítót szeretném és ha az állam ügyeivel foglalkozó politikusra van szükségem akkor olyat keresek aki megoldja a problémákat nem pedig filozófál. Majd ha filozófusokkal szeretnék vitázni akkor felmegyek a neten egy olyan oldalra ahol megtehetem. De nekem nem vitatkozás kell hanem megoldás. A filozófálgatás pótcselekvés tehetségtelen és impotens politikusok számára akik abban élik ki magukat, hogy kígyót-békát kiabálnak arra aki megoldja a problémákat ezért tisztán látszik mellettük az ő tehetetlenségük, haszontalanságuk, alkalmatlanságuk. Olyan politikusok kellenek akik megoldják a problémákat. Magyarországot és/vagy a magyar kormányt támadni pótcselekvés; olcsó kenyér tehetségtelen politikusoknak és kényelemből a gondolkodást megspóroló médiamunkásoknak. Látszik, hogy ki oldja meg a problémákat, ki hozza az eredményeket és ki az aki csak azzal gyanusítgatja a másikat munka és megoldások, eredmények helyett, hogy gyűlölködik, stb. Olyan politikus kell aki megoldja a problémákat. Aki az én érdekeimet veszi figyelembe nem másét mert én vagyok a demokráciában a hatalom egyik gyakorlója és ezt a jogomat nem kívánom visszaadni. Ezért aki csorbítja az érdekeimet arra nem szavazok. Ehhez viszont tudni kell felismernie mindenkinek a saját érdekét.

Vannak akik külföldre, külföldön dolgoznak és azt hiszik, hogy a mostani bevándorlás ellenesség veszélyezteti a munkájukat. Nem. Már akkor is lehetett külföldön dolgozni amikor ez a hisztéria nem volt. Éppen ezért a gyakorlat mutatja és nem én mondom, hogy a kettőnek nincs köze egymáshoz. A XXI. században mindenkinek joga van a tisztességes haszonhoz és ott eladnia a tudását ahol ezt igénylik (!). A XXI. században ez egy létező jelenség. Az ember odaér a határhoz, kultúrember módjára együttműködik és ha látják, hogy "manner makes man" akkor beengedik. Ha úgy viselkedik mint egy állat illetve nem hívja senki akkor pedig nincs rá szükség. Ma, ha külföldre szeretnék dolgozni nyelvet tanulok, előveszem a jobbik modoromat és még így is hátrányban vagyok mert hiába jók a képességeim ha a liberális média gyalázza, mocskolja a hazámat. És vannak honfitársaim akik inkább gyalázzák a neten a hazájukat csakhogy ezt a hendikeppet ne kelljen elszenvedniük és a piacon maradhassanak mert vagy gyengék ahhoz, hogy kitartsanak a magyar álláspont mellett vagy egyszerűen nem értenek vele egyet, demokráciában ez nem is kötelező de a stílusuk őket minősíti. Így válnak médianyomásra vagy ideológiai eltévedésből hazaárulóvá. Mert lehet kritizálni valamit amit-akit szeretek de ha valaki gyalázkodik, gyűlölet fröcsög belőle az már az ő viselkedése és önmagáról állít ki bizonyítványt nem pedig arról amiről-akiről beszél. A stílus maga az ember.

dukeekud 2015.09.19. 13:52:04

@Rudi Kató: " hogy ne rágalmazzák hazaárulással a "baloldalt"! Nekik soha nem volt és nem lesz Magyarország a hazájuk csak rablásaik, gyilkolásaik, árulásaik helyszíne! "

Ezzel a kijelentessel hatarozottan egyetertek.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2015.09.19. 14:12:29

höhöhö....ki nem szarja már le gyurcsányt...?

John Nethem 2015.09.19. 14:37:08

@stim:

Piszkosul egyetértek !!!

Az ógörögök úgy fogalmaztak: „A filozófia a hatalom szolgálóleánya.” Ma a társadalomtudományok töltik be ezt a szerepet. Ahol hatalomról és pénzről van szó, ott nagyon ritkán vannak a véletlenre bízva a dolgok.

Hajdú Peter 2015.09.19. 14:44:29

Az volna a szerény kérdésem, ezekhez a szegény menekültekhez, akik a Szerb rendőrök védelmében, olyan bátran dobáltak a magyar rendőröket, HOGY MI A SZÁJBABASZOTT TETVES KURVAANYUKÉRT NEM OTTHON VÉDIK AZ ORSZÁGUKAT A TERRORISTÁKTÓL ????????

Csak nem azért, mert könnyebb, kényelmesebb, és persze jövedelmezőbb végig szambázni Európát, és vircsaftólni a nyugati médiában ??
Persze érthető sokkal egyszerűbb gyerekeket kerítésen átdobálni, mint helyt állni a terroristákkal szemben.

Anti Liberal 2015.09.19. 16:14:51

@♔bаtyu♔:

„Az, hogy azt gondolja, ehhez egy kerítést kell építeni, alapvetően összhangban van a joggal, akkor is, ha mi azt gondoltuk, hogy a szögesdrót kerítések Európában a múlthoz tartoznak”

Valaki kérdezze már meg a németeket arról hogy vannak e most tankjaik meg tengeralattjáróik...Mert én úgy emlékszem hogy régen is voltak.. És akkor ez most bennem rossz érzéseket kelt..Mert hát ugye voltak tankjaik..meg vannak is.. :)

maxval bircaman megbízott szerkesztő · http://bircahang.org 2015.09.19. 17:45:23

@nu pagagyí:

Pont Magyarország volt az mely megpróbálta betartani a vonatkozó szabályokat.

maxval bircaman megbízott szerkesztő · http://bircahang.org 2015.09.19. 17:51:22

@bekerült:

Fokozott határvédelem csak ott kell ahol jelentős a veszély. Az USA sem épített kerítést a kanadai határon.

Ortodox templomok most is vannak Magyarországon. Egyiket se a magyar állam építette, hanem a hívek. Az egyikre az én családom is adakozott a 30-as években.
.

bekerült 2015.09.19. 20:18:50

@John Nethem: Na kezdjük !

Amit te tárgyi tévedésnek tartasz, azt kizárólag az eddigi bizonyított tények alapján írtam !
Te viszont újra be akarsz adni egy maszlagot nekünk, hogy a FIDESZT védjed !

1./
Az, hogy a rendőrségnél mi van rendszeresítve, azt, ha akarom elhiszem, ha nem, akkor nem. 2006-ban se ez volt a kérdés, pedig akkor még rendszeresítve voltak.
2./
A manipulált képeket a magyar televízió közvetítette ! Azon tisztán látszik, hogy a menekültek békésen vonulnak a kapun át és köszönik a kapunyitást !
Jól értsd meg, semmiféle agresszív viselkedés nem látszik, mint amivel ti etetni próbáltok bennünket !

Igen, a határt lezárták, ezt írtam is és egyúttal nem értem, hogy miért tárták akkor ki, vagy, hogy tudták lezárni úgy, hogy a szerb rendőrök oda mentek és csak úgy kinyitották ? Ezt a JOBBIK szóvivője állította, aki felvételekre, tehát bizonyítékokra hivatkozott !
A családegyesítés is sántít, amit el próbálsz adni itt nekünk.
Miért kell a család egyesítéséhez rendőrsorfal ?
Miért TÁRJÁK KI a kapukat és miért nem egyenként igazolás után történik meg a család egyesítés, mert miből tudták, hogy valóban a családtagokat engedték be a határon.
Miért irányították a rendőrök a tömeget jobbra és balra, mert ezt is hitelesen állították, majd minden előzmény nélkül nekik estek.
Miért nem engedték a sajtót a magyar oldalon is forgatni , ha nincs takargatni valójuk ?
Hidd el, nem kispályással találkoztál és én is utána nézek dolgoknak mielőtt leírok valamit és meglátom az összefüggéseket.
Nem a hatóság ellen hergelek senkit, csak utálom, hogy hülyeséggel etetnek bennünket és rámutatok az ellentmondásokra. Jobban tennéd, ha te se vennéd be a maszlagot és utána néznél dolgoknak.

Azt verziót amit te megpróbálsz itt megetetni velünk, azt még eddig a magyar kormány nem ismerte el !
Tudni illik ezzel a verzióval Gyurcsánynak van igaza, hogy a kapukat a magyar rendőrök nyitották ki és ezt a menekültek úgy értelmezték, hogy mehetnek !
Miért nem gondoskodtak arról, hogy ez ne történjen meg és tájékoztatással el lehetett volna kerülni !

Ki hergelt akkor és kit ?
A KAPU NEM LETT BETÖRVE, AZT SIMÁN BE LEHETETT ZÁRNI A VÉGÉN KILINCSRE, EZT MAGAM LÁTTAM A MAGYAR tv-BEN.

Erre te minden további nélkül állítasz ilyen marhaságot !
Na és ezen okok miatt aztán belelovalod magad a miértekbe.
Nem kellene, mert rosszul érvelsz és hazudsz !

Senki nem várja, hogy hódolj be valakinek és kár ilyen érzelmi dolgokra hivatkozni, amikor a száraz tényeket tesszük egymás mellé !
A tények szerint erősen kilóg a lóláb és Gyurcsánynak van igaza !

A MAI FEJLEMÉNYEK TÜKRÉBEN IS, ÚJRA MEGKÉRDEZEM, HOGY MIÉRT NEM LEHETETT EZT MÁR RÖSZKÉNÉL MEGTENNI, MIÉRT KELLETT A MENEKÜLTEKKEL EZT A KANYART MEGTETETNI ?
Most akkor így működik EURÓPA, vagy nem így ?
Ma már tízezrekről beszélünk, akiket regisztráció nélkül simán visznek az osztrák határra !
Mire kellett akkor ez a kerítés ?
Én nem a balliberális médiából értesülök, hanem a jobboldali TV-k által sugárzott anyagok ellentmondásait "kóstolgatom", mint a tiedét is !

Állítom, hogy a hisztériát és a szarkaverést ti csináljátok !!!

A ti hazugságaitok még csak most derülnek kifelé és a közvélemény is most kezdi látni a dolgok másik oldalát is, mert ugyanis a média tisztán jobboldali, nálunk legalábbis !
Azt, hogy ki hazudik, ki nem, az még csak ezután fog kiderülni, hiába igyekszel előre elfoglalni az igazmondó szerepet !

Nem tudom rosszul, azt, hogy a baloldal se akar ellenőrizetlen bevándorlást és azt sem, hogy mindenki azt csinál amit akar !
Azt viszont állítom, hogy nem embertelen módon akarja megoldani ezt a kérdést és főleg nem hazudozva össze vissza.
Orbán direkt csinált ebből hajcihőt, hogy a népszerűségét erősítse !
Ő a haza megmentője, ugye ?

Te honnan tudod, hogy mennyi a menekült ? Miből állapítottad meg ilyen pontosan ?
Ne hanta pantáz már megint !

Na igen, a visszatoloncolás !
Milyen jogon toloncolják hozzánk, vagy Ausztriába, ha nincsenek ott regisztrálva ?
Toloncolják haza őket, ahová valók !
Már megint hangulatot keltesz és indulatokat gerjesztesz a baloldal ellen, vagy inkább azok ellen, akik nem értenek veletek egyet !

Ennyit a te "KŐKEMÉNY TÉNYEIDRŐL " !

Hát a realitásról meg jobb, ha te hallgatsz és ne add el nekünk Orbánt, mert közben kilopja szemünket.
Ezt ugyanis nem tudja abba hagyni, mivel veleszületett adottsága !

Ha hallgattál volna bölcs maradtál volna !

bekerült 2015.09.19. 20:47:21

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

Na figyelj te kis demagóg bölcselkedő !

Orbán meglátta a szarkaverési lehetőséget és embertelen módon próbálja elriasztani tőlünk a menekülteket, hogy "védje " az országot ".

Amit kifogásolnak vele kapcsolatban, az az embertelenség és a szarkeverés !
Azért, ha sokan dudálnak, hogy szembe mész a forgalommal, akkor illik ezt figyelembe is venni !
Ha mindenki minket basztat, akkor lehet, hogy valamit nem jól csinálunk és a végén mi maradunk a SZÉGYENBEN !
Mi a büdös francot oldott meg Orbán Röszkénél, ha most a Horvát határon tízezrével jönnek át újra azok, akik Röszkénél le lettek taposva ?
Miért nem teljesíti akkor most is a kötelességét Orbán ?

És még az a hazaáruló, aki a hazugságaitokra fel meri hívni a figyelmet ?
Szemét disznók vagytok !

Ha te azt hiszed, hogy ezek a kerítések csak a menekültekre lesznek hatással, akkor te vak is vagy, nem csak buta és süket !
Már most is gond van a vállalkozóknál és a kapcsolatokban is, pedig még csak most indult az egész.
Sorba fogunk kerítést építeni még az Ausztriai határszakaszra és az Ukránéra is, mert visszatoloncolás és újabb bevándorlás is várható még.
Ha neked ez a cél, akkor már biztosan tudod, hogy aki ez ellen ellenkezik, azt meg Kistarcsán fogják körbekeríteni !
Lesz nagy öröm nálatok, marhatjátok majd egymást !

Az Ukrán menekültek kérdése valós veszély és ezt nem én találtam ki, ez napirenden van.
Jobb, ha az eszedbe vésed, mert az lesz a következő lépés.
Persze ez nem ugyanaz, mint a muzulmánok, meg az iszlám, ami állítólag egy békés vallás, mint a zsidó, meg a keresztyén.
Csak azt nem tudom, hogy miért háborúztak annyit isten nevében, még egymás ellen is a pápisták meg a reformisták, a többiről már nem is szólva.

Amit most csináltok, az is istennek ellentmondó és még a pápai utasítást sem követitek !
És még te beszélsz demagógiáról !
Tiszta, vérgőzös fasizmus beszél belőletek !

Na ezt csak hülyeségből írtam, de, hogy buták vagytok mint a segg az biztos !

dunántúli gyerek 2015.09.19. 21:05:35

@bekerült: Szar duma amin rég túllépett a történelem.

Napok kérdése és bezárul Németország, Ausztria már kezdi az alapozást.....

''Ausztria tartja magát a dublini egyezményhez, és természetesen minden egyes esetben megindítja az eljárást azért, hogy Horvátországba vagy Szlovéniába visszaküldhesse a menekülteket - közölte az osztrák belügyminiszter szombaton. Johanna Mikl-Leitner úgy fogalmazott: „senki nem tudja nekem elmagyarázni, hogy Horvátországban és Szlovéniában miért nem nyújtanak be menekültkérelmet, ezek az országok miért ne lennének biztonságosak”.

bekerült 2015.09.19. 21:10:24

@John Nethem:

Na persze !
Kötelező nekem elhinni azt amit te állítasz. hogy : "Gyurcsány egy szereplésvágytól elvakult pojáca, szavai hiteltelenek. " ?

Felhívta egy ellentmondásra a figyelmet és aki utána néz, az igazat is ad neki, pláne, ha a te család egyesítési verziódat olvassa.
Ez szerint a magyar rendőrük mindenféle tájékoztatás nélkül megnyitották a kapukat !!!!

Ezt te is elismerted !
Akkor ki a hiteltelen ?

Miből állapítottad meg, hogy ki a menekült, vagy ki a bevándorló ?
A magyar kormány ugyanis csak a hasára üt, mint ahogy ezt te is teszed !

Muszáj nekem minden hasra ütést elhinnem csak azért mert te állítod ?
Ugye nem ?

Maradjunk annyiban, hogy én elhiszem amit te mondasz, te meg elhiszed amit én mondok !
Gilt ?

Akkor azt a 25-30 %-ot miért nem láttuk el tisztességesen, a többit meg küldtük volna haza ?
Miért kellett embertelenül szarrá verni őket és könnygázzal, vízágyúval, viperával, műanyag lövedékkel lövetni őket VÁLOGATÁS NÉLKÜL !

Még a gyerekekre se voltatok tekintettel, okoska !
A meghozott törvények sincsenek tekintettel a gyerekekre sem !

Nem Gyurcsány zagyvál itt, hanem ti.
Gyurcsány nem tesz mást, mint amit Ferenc pápa is cselekszik és hirdet ! Nem azt írtam, hogy pertu haverok, ha nem azt, hogy hasonlóan gondolkodnak és cselekszenek.
A politika már most is szerepet szán neki, mert lám ti is mindig őt emlegetitek, ti teszitek naggyá !

Gyurcsány Ferenc országgyűlési képviselő és a DK elnöke.
Ebben a minőségben kötelessége a a tájékozódás és a helyszíni szemle, hogy az őt megbízók hitelesen tudjanak ismereteket szerezni, ne csak az Orbán verzióját tudják csócsálgatni, amit te is csinálsz !

Igen, lesi, hogy mit hibáztok, mert egy ellenzéki politikusnak ez a feladata !
Orbán is ezt tette, amikor ellenzékben volt.

Sajnos ezt már nem fogja tudni megtenni, mert rá fog rohadni a műanyag lakat !

Mert ezek a tények eddig !

bekerült 2015.09.19. 21:17:16

@dunántúli gyerek:
Ha Horvát országban, vagy Szlovéniában nincsenek regisztrálva, akkor csak haza tudják küldeni őket !
Mert ugye, hol a bizonyíték, hogy honnan jöttek át ?

John Nethem 2015.09.19. 21:29:26

@bekerült:

Hát ez bizony zagyvára sikeredett nálad.

Előre csak annyit, értem már miért van ez nálad, hiszen csak egyfajta szemléletből (jobboldali anyagból) próbálod kihámozni az ellentmondásokat, ezért aztán magad is ellentmondásokba esel.
Kész komédia kerekedett például abból is, hogy most akkor volt fegyver a horvát rendőröknél vagy nem ? Folyamatosan ellentmondó nyilatkozatok jelentek meg, még a rendőrségi police.hu információi szerint is fegyvertelenek voltak, ámbár akkor például nem tudom mi fityeghet a huncut horvát rendőrnő jobboldalán.... Tán csak nem uzsonnás szütyő ??
kep.cdn.index.hu/1/0/993/9939/99391/9939143_638638b19c2dd82e4c21f5666fb5c6e1_t.jpg

Tekintettel arra ,hogy én nem vagyok elkötelezett egyik oldalra sem, messze egyszerűbb elismernem, ha tévednék. Ahhoz viszont tárgyi bizonyítékok szükségesek. Részedről is. Az hogy Gyurcsány mit mond, nem releváns. Majd pont most ne hazudna, amikor fél életében azt tette.......

Hát akkor ezt pörgesd vissza, talán egy kicsit kitisztul a dolog:

www.delmagyar.hu/szeged_hirek/attortek_a_migransok_azonositott_terroristat_fogott_a_tek_-_video/2445409/

dunántúli gyerek 2015.09.19. 21:31:32

@bekerült: Hol olvastál olyat, hogy haza küldik őket? Ausztriát mióta érdeklik a törvények, nekem nem úgy tünt az elmúlt 10 napban hogy érdekelné őket (érthetően).

bekerült 2015.09.19. 21:38:34

@dunántúli gyerek:
Egy csomó hülyeségről kiderült már, hogy nem ér semmit !
Itt van egy hír, amiből kiderül, hogy Szíjártó külügyminiszterünk azt se tudja, hogy mit beszél !
nol.hu/belfold/a-magyarok-kertek-a-horvat-rendoroket-hogy-jojjenek-be-az-orszagba-1564137

Ausztria emberségesen oldja meg a menekültek kérdését és nem folyamodik olyan eszközökhöz mint Orbán !
Én nem azt mondtam, vagy írtam, hogy már küldik őket, hanem azt, hogy nem tudják hozzánk se, de Szlovéniába se toloncolni őket, ha ott és itt nálunk, nincsenek regisztrálva !
Mert a regisztráció lenne az alapja a visszatoloncolásnak, okoska !

bekerült 2015.09.19. 21:38:34

@dunántúli gyerek:
Egy csomó hülyeségről kiderült már, hogy nem ér semmit !
Itt van egy hír, amiből kiderül, hogy Szíjártó külügyminiszterünk azt se tudja, hogy mit beszél !
nol.hu/belfold/a-magyarok-kertek-a-horvat-rendoroket-hogy-jojjenek-be-az-orszagba-1564137

Ausztria emberségesen oldja meg a menekültek kérdését és nem folyamodik olyan eszközökhöz mint Orbán !
Én nem azt mondtam, vagy írtam, hogy már küldik őket, hanem azt, hogy nem tudják hozzánk se, de Szlovéniába se toloncolni őket, ha ott és itt nálunk, nincsenek regisztrálva !
Mert a regisztráció lenne az alapja a visszatoloncolásnak, okoska !

bekerült 2015.09.19. 21:47:12

@John Nethem:
A fegyvert én is láttam a Horvát rendőrnél a TV-ben és ezt is olvastam :
nol.hu/belfold/a-magyarok-kertek-a-horvat-rendoroket-hogy-jojjenek-be-az-orszagba-1564137

Szíjártó barátunk már megint hülyét csinált magából és az országból !

Azt, hogy ki hazudik, ki nem, azt nem tőled fogom megtudni és főleg nem az Orbán hívőktől és magától Orbántól, aki mint tudjuk, soha nem hazudott !

De ne akadjunk ezen fel, nem akarja senki, hogy te, vagy mások szeressék Gyurcsányt, szeressétek csak Orbánt, Szíjártót, Lázárt, meg a többit, amíg meg nem unjátok.
Ha majd kinyílik a csipátok és felszáll a köd, akkor is ezt tegyétek majd és menjetek vele ahova ő fog menni.

Szemetekben hazudoznak össze vissza és ti mégis imádjátok őket.
Megérdemlitek !

dunántúli gyerek 2015.09.19. 21:48:36

@bekerült: Te hülye vagy. Szíjjártó azt állította hogy a horvátok nem egyeztettek, és a külügyminiszterük hazudott arról hogy egyeztettek.

Ennek nem mond ellent a NOL videója. Mióta egyeztetnek ilyesmiről talpas rendőrök az ő tudta nélkül?

John Nethem 2015.09.19. 21:49:03

@bekerült:

Írtad: "Akkor azt a 25-30 %-ot miért nem láttuk el tisztességesen, a többit meg küldtük volna haza ?
Miért kellett embertelenül szarrá verni őket és könnygázzal, vízágyúval, viperával, műanyag lövedékkel lövetni őket VÁLOGATÁS NÉLKÜL"

Csak rád vár a hatóság, hogy Te kiválogasd őket.....
Én tartom magam ahhoz, hogy hülye kérdés nincs, csak hülye válasz, de te meghazudtolod a dolgot: HÜLYE a kérdésed.
Számtalanszor elhangzott már: NEM AKARNAK EGYÜTTMŰKÖDNI senkivel ! Így pedig k*rva nehéz kiválogatni ki is a konkrét menekült és ki nem.
Most meg már pláne nem, amikor 750 dollárért 4 óra leforgása alatt szír útlevélhez lehet jutni. Már akkor elhangzott, amikor Merkel "meghívta őket", hogy itt mindenki szírnek fogja vallani magát.....

Mert a vízágyú nem tud ember és ember között válogatni, meg a könnygáz sem tud különbséget tenni újságíró és hőzöngő között... De ha neked sikerül feltalálni ilyesmit, biztosan vevők lesznek rá.....

bekerült 2015.09.19. 21:52:50

@dunántúli gyerek: A külügyminiszterük azt mondta, hogy "HELYI EGYZTETÉS VOLT " és ez igaz !

John Nethem 2015.09.19. 22:15:52

@bekerült:
Csak jelzem: 210 ezer a Magyarországon regisztráltak száma.

és a Röszkei eseményekről még:

www.youtube.com/watch?v=uefv4QhtQYk

www.youtube.com/watch?v=6z7Xwf4Ug2E

Még az is lehet, hogy a forrásaidban keveredik HORGOS I és HORGOS II

bekerült 2015.09.19. 22:18:56

@John Nethem:
Micsoda bölcsesség, és te mégis tudod, hogy mennyi a menekült ?
Pontosan !
25-30% és nem több !
És, ha 35% ?
Vagy 60% ?
Szóval ne rugózzál ezen, mert ebből te nem tudsz kijönni jól !
Te is csak a hasadra ütsz és más is ezt teszi !
A kritikát meg meg kell szívlelni és nem újabb hazugsággal tetézni !

Ki akarna Orbánnak ujjlenyomatot adni, hogy ide toloncolják majd vissza, ha megunják őket ?
Azok se hülyék és eszük ágában sincs idejönni hozzánk, ami valljuk be, elég szegénységi bizonyítvány !

Azt, hogy miért indultak el és ki ösztönözte őket és ki fogja még ezt csinálni, azt még ezután fogjuk megtudni.
Egy biztos, hogy helyzet van és tenni kell.
Meg kellene mutatni, hogy emberségesen is tudjuk kezelni a helyzetet, de erre Orbán képtelen, mert neki harcolni kell minden áron !
Meg szégyent hozni az országra !

Milyen ügyesen tudod magyarázni, hogy miért nem tudod szétválasztani a menekülteket, ugyanakkor itt szinte mindenki utálattal és haraggal gondol minden BEVÁNDORLÓRA és azonosítja őket a menekültekkel !!!

Bravó, bebizonyítottad, hogy csak az ELŐITÉLET beszél belőletek és azok a feltételezések, amiket ti itt összehordtok !

Ha nem tudod szétválasztani őket, akkor bizony nem illik Sztálint követni és azt mondani, hogy ahol ácsolnak, ott hullik a forgács is. Inkább összevertek 25-30% menekültet is, csak a többi bevándorló ne jöjjön ide hozzánk, de az a legbiztosabb, ha senki nem jön !
Vagy mégis, hiszen a Horvátoktól mindenkit fogadunk.
Már ne haragudj, de ez csak az Orbán politikájának a csődjéről árulkodik.
Volt idejük, kellett volna készülniük rá és nem a lopkodással foglalkozni csak !

És igen !
Ha nincs sanda szándék, akkor az újságíróknak biztosítani illene, hogy a megfelelő tájékoztatást meg tudják tenni, nem pedig mindenkit kitiltani a helyszínről.
Ez árulkodik legjobban a sunyi szándékokról !

bekerült 2015.09.19. 22:34:41

@John Nethem:
Megnéztem !

Az első videó akár, ha a ECHO TV csinálta volna !
Rendesen össze van vágva és az Orbán kedvére összevágott verzió, amely főleg az események utáni zavargásokról közvetít, de arról amiről beszéltünk csak egyet mutat.
Ez viszont engem igazol !
A videó végén megmutatják, hogy a rendőrök kilincsre zárják a kaput !

Tehát hazudtál, amikor azt írtad, hogy betörték azt !

A másik videó akkora igazság, hogy már el is tüntették a yutuberól.
Biztos orbitális hülyeség volt !

A forrásaim elég széleskörűek, mint ahogy ezt már tapasztalhattad is.
A hülyeségekre azonban nincs magyarázat !

A szándékos embertelenség a menekültek elriasztására lett kitalálva és ezt gyakoroltatta Orbán.
Tudunk mi emberségesek is lenni, csak akarat kérdése !
Orbánból mind a kettő hiányzik.
Ha enged is, azt csak taktikából teszi a saját érdekében.

John Nethem 2015.09.19. 23:02:09

@bekerült:

Kisapám !!! Azért nem annyi, amennyit mondasz, mert nézz utána a német adatoknak !! Te is hozzáférsz !! Keresd meg. Én is megdolgoztam érte, nem ám csak a nyálat kell verni ....

Nincs értelme a veled való vitának, mert demagóg módon mantrázod a sületlenséget..... Amikor eljutottak Németországba, és aztán fölrakták a vonatra őket Bajorországban, hogy viszik őket Berlinbe, AZ SE VOLT JÓ NEKIK !!!! Többször meghúzták a vészféket, mert NEM AKARTAK OTT SEM Ujjlenyomatot adni . Akkor hirtelen már Svédország volt a cél , nem volt jó Németország.
Úgy hogy te ne handabandálj itt nekem könyörületről meg miegymásról.
Szájhős vagy, és az is maradsz. Na halljuk, hogyan is oldanád meg a folyamatosan érkező napi 4500 menekült ellátását ?? Miközben persze a nyugat elvárja tőled, hogy betartsd Schengent éppúgy mint Dublint, miközben a menekültek 950 százaléka nem hajlandó engedelmeskedni neked. Várom a válaszodat.

Az hogy ki is hoz szégyent az országra, várd csak ki a végét....

Mellébeszélsz !!! Én azt tartom, a menekülteljárásban lehet eldönteni, ki menekült és ki nem. De ennek nem hajlandóak alávetni magukat. Innentől NEM ÉRVÉNYES a Genfi egyezmény sem, mint írtam, ott van a 2. CIKK, a menekült kötelessége.
De hát neked beszélhet az ember, hajtod a magadét.

Semmi előítélet nincs bennem. Számtalanszor segítettem az idegeneken, többször is útba igazítottam őket metróban, vagy a városban, és számtalanszor elbeszélgettem velük. Már vagy 25 éve több bevándorolt ismerősöm is van, fekete afrikai éppúgy mint afgán, úgy hogy a vádad éppen a magad előítéletét jelzi.

Fogd már föl, hogy a magyar állam elleni támadás történt. Egy határzárat akartak áttörni ÉRTETLEN és HŐZÖNGŐ emberek, akiknek egyértelműen elmondták, hogy a határt lezárták. Ha még ezek után sem értik meg, akkor viselniük kell a következményeket. ( A törvény nem ismerete nem mentesít a hatálya alól. Még szép is lenne ha igen, az lenne maga az anarchia).
Azt az apát pedig, aki a pici gyereke életét kockáztatta, azonnal le kellett volna tartóztatni.

Ami a horvát átengedést illeti, addig lesz csak így, amíg föl nem húzzák a kerítést a GYODA mellé. Onnantól már csak ellenőrzés és regisztráció mellett lehet belépni az országba.
No persze hogy kibújt megint a szög a zsákból, hogy bármi euro-külpolitikai dologról át tudsz kapcsolni rögtön a pénzlenyúlásokra és bármivel össze tudod hozni, mint Mari néni Kispiripócson , amikor pletykál a szomszéddal.

Melyik területről tiltották ki az újságírókat ? ( Bicskei állomás ?)
Azért már engedtessék meg, hogy ha valami műveleti terület, akkor ne az újságíró legyen a legfontosabb szempont, mert ha netán valakinek baja esne közülük, akkor bezzeg elszabadulna a pokol. Háborúban ha egy tudósító az első vonalból közvetít, akkor vállalja annak kockázatát is. Itt sajnos egyetlen újságíró sem meri bevállalni, ezért nem is kell láb alatt lenni.
Sunyi annak a szándéka, aki mindenhol csak azt lát....

John Nethem 2015.09.19. 23:11:42

@bekerült:

Az első videó az EURONEWS. Ja, ha nem a te verziód, akkor csak vágott lehet Orbán kedvére...

Jó duma.

Nem értem az értetlenkedésedet.
Becsukták az ajtót, mert határzárt vezettek be.
Majd a hőzöngők berúgták az ajtót, és engedély nélkül át akartak jönni Magyarországra. ( Betörték/berúgták ugyanaz. a lényeg önhatalmúlag kinyitották)
Majd a vízágyuk és a könnygáz hatására hátrált a tömeg, ekkor újra be tudták csukni a kaput.

Nincs akkora szerencséd a második videóval. Úgy hogy próbálkozz. ( Már ebből is látszik az előítéleted. Egy kis műszaki probléma nálad, és már kompilálsz.)

Hát ha ez a te rögeszméd, hogy Orbán találta ki az egészet, akkor lelked rajta. Élj ezzel a teherrel. De így csak sajnálni tudlak.
No, isten veled, fölösleges rád pazarolnom az időmet.

bekerült 2015.09.20. 08:29:59

@John Nethem:
Az első videó az EURONEWS amely a magyar TV-től vette át az adást !
Ezt a videót ugyanis már láttam a magyar TV-n és erre céloztam már akkor is, amikor a kapu becsukásáról írtam korábban.
Az összevágás pedig egyértelmű, nem is lehetett másként.
Feltűnő, hogy a vandálok igen szerény rendbontást végeznek és a számuk is igen csekély.
Tudod, arra gondolok, hogy, ha csak annyi rendbontás történt ilyen indulatok mellett, akkor bizony kár volt mozgósítani és felfújni a habot. Egy Fradi-Újpest után sokkal több balhé van, pedig azok csak szórakoznak !

Na, ne kavarjál !
A határzárat már korábban kihirdette Pintér, te szerinted is 30 napra !
Nem emlékszel ?
Amikor becsukták, a hőzöngők a közelükben se voltak és már a hőzöngésnek vége volt. Ha nem így lett volna, akkor a betörésről is láttunk volna egy ici-pici videót !
Nincs ilyen és nem is tudnak mutatni, mert ez is egy szimpla hazugság. !

Nincs kapubetörés, kapu kitárása van a magyar rendőrök részéről és ebben igaza van Gyurcsánynak !
Ha én berúgok egy ajtót, te azt nem csukod be kilincsre utána !
Ennyi műszaki érzékednek már lenni kéne !
Pláne egy ilyen nagy szárnyú ajtó, úgy elvetemedik mint a pinty, ezen meg nem látszik semmi !
A vízágyú meg a könnygáz, meg a többi stimmel, csak a tömeg egy pár lézengőből áll ! Hülyék pedig mindig vannak egy ilyen tömegben.

A második videó se lehet jobb mint az első és így nem is érdekel az, hogy mit próbáltok megetetni velünk.
Orbán különben is azt mondta, hogy ne arra figyeljünk amit mond, hanem arra, amit tesz !
Jobb, ha ti is ezt teszitek, hallgattok a vezéretekre !

Így bizony kedves barátom, csak még annyit, hogy a nevemben ne hivatkozzon senki a az egész országra, mert vagyunk azért egy páran, akik utáljuk, hogy félre vezetnek bennünket és nem értünk egyet a jelenlegi vezetés megoldásaival !

Szégyelljük, hogy ilyen senkiházi banda vezeti ezt az országot !
Hála nektek !

bekerült 2015.09.20. 08:52:45

@John Nethem:

Na már a "kisapád" is vagyok, még jó, hogy nem a nagyapád !
A német adatok is és az újságok is állandóan változnak és ott is vannak olyanok, akik politikai megrendelésre írogatnak és mindig azt emelik ki, ami nekik igazolásul szolgál. Ha Merkel mellett vannak, akkor azt, ha ellene, akkor egy másikat !

A menekültek megtévesztése, illetve félre tájékoztatása már sport szintjén működik.
Sokszor azt se tudják hol vannak és hova viszik őket !
Így fordulhat elő, hogy nem tudják hova viszik őket és azt hiszik, hogy visszaviszik Magyarországra a vonatot !
Ezért húzták meg a vészféket !

Minden hova mennének, csak hozzánk ne kelljen jönni !
Kíváncsi lennék, hogy ha te a helyükbe lennél, akkor neked mi lenne a jó ?

A regisztrációt és az ujjlenyomatot Dublin írja elő, hogy vissza lehessen toloncolni !
Na ezért nem akarnak együttműködni, mert félnek a visszatoloncolástól !
Ha a helyükben lennél, te is ezt tennéd !

Hol van itt menekült eljárás ?
Kiutasítás van rövid időn belül és kész !

Azt, hogy fognak jönni a menekültek, már az év eleje óta tudja Orbán, miért nem készült fel rá ?
Plakátolni, meg hülyeségeket csinálni tudott, de értelmes dolgot nem óhajtott csinálni !
Még a kerítést is felhúzhatta volna eddigre és most kész tények lettek volna mire ide értek volna a menekültek !
Nem tette, mivel nem ez volt a fő cél, hanem a szarkeverés !

Még, hogy nincs előítéleted ?
Csak nyomod a FIDESZ propagandát, amíg bele nem fulladtok.

Várjuk ki a végét és addig is fogjátok be a lepcsest és viselkedjetek úgy, ahogy kell !
Ne hazudozzatok össze vissza !

bekerült 2015.09.20. 16:59:00

Ez is megér egy misét :

nepszava.hu/cikk/1070237/1

freestep 2015.09.21. 20:17:22

@bekerült: Persze, nem mindegy, hogy a fasznak (viperának) melyik végére kerülünk :-D
süti beállítások módosítása