Mert a politika is lehet érdekes

PoliPraktika

A józanságra szükség van – a Lázár-beszéd margójára

2015. augusztus 22. - Herczeg Sándor

Lázár János augusztus 20-i hódmezővásárhelyi beszéde nem pusztán az ünnepről szólt, sokkal inkább az utóbbi hónapok legértelmesebb állásfoglalásának tekinthető a bevándorlás vonatkozásában. Ennek okán csak remélni lehet, hogy ezt a kabinet sem véli másként. A miniszter mondatai gondolatokat ébreszthetnek egyesekben. Minden politikai oldalon.

A migráció témakörében leginkább két álláspont csontosodott meg a közvélekedésben. Az egyik – folyamatosan erősödő  tábor hívei a fizikai erőszaktól sem riadnának vissza, golyószórókat állítanának fel a déli határszakaszon, áramot vezetnének a kerítésbe, de minimum vízzel teli árkokat vizionálnak, tekintet nélkül a bevándorlók korára és nemére. Épeszű ember nyilvánvalóan nem tud támogatni ilyen elképzeléseket. Ugyanakkor a „másik” oldal sem teljesen „komplett”, amikor tárt karokkal ölelne keblére bárkit, aki hozzánk érkezik, sőt, a migráció hasznosságáról papol, ami ismét meghökkentően hatalmas ostobaság. Ez a társaság egy rosszul értelmezett liberális nézetrendszerből kiindulva adna pénzt és paripát, s még szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hogy a fegyvert kihagyták a sorból. Érdemes lenne elgondolkodniuk azon, hogy napi cirka 1700 migránsból vajon hányak lehetnek olyanok, akik távolról sem asszimilációs szándékkal másznak drótkerítést, hanem jóval alantasabb okból. Ne kendőzzük el a lehetséges igazságot: hazánknak – és ez más uniós állammal ugyanígy van – ekkora nyomás alatt semmilyen eszköze nincs terroristák kiszűrésére. Magyarul: ide bárki beszivároghat, legyen akármilyen célja. Ne felejtsük el: a Charlie Hebdo francia szatirikus lap elleni támadást mindössze két ember követte el, tizenkét halottat, köztük két rendőrt hagyva maguk után.

lazar_hodmezovasarhely_hu.jpg

Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter augusztus 20-án Hódmezővásárhelyen

(a fotó forrása: hodmezovasarhely,hu)

A kormány kerítése nyilvánvalóan nem a végleges megoldás. Talán lesz némi visszatartó ereje, az embercsempészek esetleg kereshetnek más útvonalakat – a horvátok is rájöttek már erre – de uniós összefogás nélkül Magyarország édeskeveset tehet, csupán tünetileg kezelhet bizonyos problémákat. Ugyanakkor szívesen megismerném a balliberális oldal terveit a helyzet kezelésére, mert a kabinet bírálatán túl még nemigen láttam mást, míg a Jobbik legalább rendelkezik valamilyen vízióval, főleg, ha a határőrség visszaállítására irányuló, egyébként megfontolandó javaslatát nézzük.

Lázár János nem csupán miniszterként ált mikrofon mögé augusztus 20-án, hiszen választókerülete erősen érintett a migrációs problémában. Éppen ezért is volt fontos, hogy miként gondolkozik, látja-e a fentiekben is megfogalmazott reális veszélyforrásokat, s azokra milyen megoldásokat kínál. Azt már tudjuk, hogy a plakátkampány nem az, a gond mértéke messze meghaladja a szavak erejét, most tettek kellenének. A választópolgár szemszögéből nézve pedig át kell lépnünk az ideológiai megközelítéseket, egy ásotthalmi vagy röszkei tanyatulajdonost ugyanis nem győzhetünk meg velük, hiszen amíg végighallgatja, addig több száz bevándorló halad keresztül a kertjén. Ennek fényében is érdemes értelmezni a miniszter meglátásait:

Augusztus huszadika tehát erről a kettős hagyományról, erről a kettős kötelezettségről szól. Különösen úgy, hogy Magyarország geopolitikai helyzete, vagyis a fekvéséből, elhelyezkedéséből következő szerepe ezer éve nem változott. Két világ határán vagyunk. A Nyugat és a Kelet határán. Hol híd vagyunk, hol végvár. A történelmi szerepünk ma újra ahhoz hasonló, ami a Szent István-i időkben volt, meg persze később az évszázadok során. Magyarország akkor is, ma is a keresztény Európa őrvidéke, a keresztény Európa végvára. Védtük Európát a tatártól, a töröktől, ’56-ban a kommunistáktól. 

Most megint ilyen történelmi időket élünk. Hogy most megint újra Európa – és meggyőződésünk, hitünk szerint a keresztény világ – végvára lettünk. Az a sok-magyarországnyi illegális bevándorló, amely délről és keletről felénk és rajtunk keresztünk Európa felé tart, nem ellenség. De teher! Teher, amely a vállunkon cipelendő, amelyet a vállunkon kell hordanunk. Az a kérdés, hogy bírjuk-e? Van-e pénz segélyre? Van-e üres állás? Van-e hely nekik Európában és van-e hely nekik Magyarországon? Egyszóval van-e erőnk cipelni azt a terhet, amit ez a modern népvándorlás ezer év után ránk ró? Van erőnk több országnyi ember terhét cipelni a vállunkon? Nekünk magyaroknak és nekünk európaiaknak.

Erre a kérdésre kétfajta válasz létezik. Egy szép, meg egy igaz. Azok, akiket nem nyomaszt az ország vezetésének a terhe – azok, akik nem viselnek felelősséget a tanárok és az orvosok fizetéséért, a családok támogatásáért, a nyugdíjakért, az emberek, családok, vállalkozások tulajdonáért, az ország közbiztonságáért –, egyszóval azok, akik megengedhetik maguknak, hogy csupa szépet mondjanak, azt mondják, hogy „Persze! Jöjjenek!”. Jöjjenek csak a bevándorlók Családostul, szomszédostul. Egész falvak, városok! Egész tartományok! Tárt kapukkal várjuk őket… Aztán majd a kormány és az ország gondoskodjon róluk. De közben persze csökkentse az adókat, emelje a béreket és építsen utat, iskolát és kórházat. Ezek a „nyitott” polgárok nálunk valahogy mindig a belvárosokban élnek, sosem vidéken, pláne nem az ország szélén. Ezek a jogvédők valahogy mindig távoli idegenek jogait védik, sosem a magyar családokét, sosem az ország függetlenségét. Teszem azt, mondjuk a vásárhelyi emberek érdekét.

És persze van egy másik válasz is. Egy olyan válasz, amely két lábbal áll a földön, amely nem a hollywoodi filmekből indul ki, hanem a magyar hétköznapokból. Ez a válasz pedig így hangzik: „Nem!”, nincs erő cipelni ezt a váratlan többletterhet. És tévedés ne essék: nem csupán, nem pusztán Magyarországnak nincs ereje, hanem az egész keresztény Európának nincs erre ereje! Ezt nem én mondom. És még csak nem is a magyar kormány mondja. Mondja ezt a németek kancellárja. A britek miniszterelnöke. Meg az olaszok és a görögök kormányfője mondja, sőt, könyörgi, kiáltja egyre hangosabban. Nem bírjuk! Ha nem teszünk valamit, olyan mentőhajó leszünk, amely maga is elsüllyed a reá kapaszkodók terhe alatt. És akkor mindenki vízbe fúl: az is, aki segítséget kért és az is, aki segíteni akart.

Ha valamikor, akkor most rendkívüli szükség van a józanságra. A szavakban és a tettekben egyaránt, hiszen ebben a felfokozott hangulatban egy parányi szikra is elég a pusztító tűzhöz. A bevándorlás kérdése az utóbbi esztendők egyik, a társadalmat leginkább megosztó ügyévé vált, a szélsőjobboldali raktárban pedig óriási tartalékot halmozott fel olyanokból, akik régebben még egészen más pályán játszottak. A valós veszély – a liberális ál-emberbarátságon túl – leginkább az, hogy az Európai Unió szinte teljes tehetetlensége ennek a parázsnak a folyamatos izzításával lobbant lángra mára egyébként megszűnt szélsőséges eszméket. Erre pedig semmi szükség nincs. Amire van, az a helyzet pragmatikus, s nem faji megoldása. A józan politikai felfogás alatt ezt értem, s nagy örömmel látnék olyan intézkedéseket, amelyek nem a migráció tűzoltásszerű kezelésében, hanem a gyökerek felkutatásában lennének érdekeltek, ergo: nem a bevándorlók ÚTJÁT, hanem az ELINDULÁSÁT akadályoznák meg. S ebben az uniós tagállamok közül azoknak a részvételére és anyagi forrásaira kellene leginkább támaszkodni, akik annak idején a migránsokat kibocsátó országokat gyarmatként zsákmányolták ki – sőt szívesen fogadnám az USA segítségét is, ha már ennyire a demokrácia éllovasának gondolja magát, az olaj megszerzésén túl is. Most még talán nem késő, de minden tétlenségben töltött óra permanensen növekvő nemzetbiztonsági kockázattal jár, ami egyébként Lázár beszédéből szintén kitűnt:

A biztonságnak,- ami egy kormány kötelessége, hogy garantálja - sokféle arca van. Létbiztonság. Közbiztonság és a Nemzet biztonsága… A bevándorló áradat, az a sok-magyarországnyi ember, amely Afganisztán, Szíria vagy Szudán felől errefelé, Európa és Magyarország déli határa felé tart, igenis jelent veszélyt, és jelent kockázatot. Igaz, más-más kockázatot, mert az a több mint hatvanmilliónyi úton lévő ember valóban nem egy családba tartozik, és nem lehet egy kalap alá venni. De ez a néptömeg igenis kockázatot jelent Magyarországra és a magyar családokra nézve. És kockázatot jelent Európa minden polgárára! Van, aki nemzetbiztonsági kockázatot jelent, hiszen a papírok, azonosítási lehetőségek nélkül mozgó tömegben előre jelezhető, hogy politikai és vallási szélsőségesek is jönnek. Hogy ez merő populizmus? Mondják ezt azoknak, akiknek a szerettei terroristatámadásokban haltak meg Tunéziától Párizsig!

Van, aki közbiztonsági kockázatot jelent, mert már nem tudja vagy akarja tisztelni a magántulajdon szentségét. Ezért betör és jogos tulajdonosától erővel veszi el azt, amire szüksége van. Talán csak a termést a kertből. Talán egy biciklit a ház elől. Talán többet. Mindig egy kicsit többet. Aki nem hiszi, járjon utána, innen nem messze, a déli határ magyar és szerb oldalán! És van, aki – mondom idézőjelben – „csak” létbiztonsági kockázatot jelent. A nyelvet sem beszélő, zömében szakmával sem rendelkező szegények számát növelik. Elég teher nekünk az, hogy megvédjük a bűntől és a szükségtől a saját szegényeinket. A hajlék vagy munkanélküli magyarokat... Erre Európa gazdag országainak sincs pénze, nemhogy nekünk, a tegnapi válságból épp csak kikecmergő, iparkodó magyaroknak.

Azonban a népvándorlás „csak” tünet. A valódi betegség az, hogy távoli országokban megbomlott a rend. Az erőszak az úr és anarchiába süllyedtek a társadalmak. Felbomlott az az államiság, amely Magyarországon ezer éve stabil, és amelyet hagyományosan épp ezen a mai napon, augusztus 20-án ünneplünk. Íme, az államiság, ami békeidőben olyannyira elvont fogalom, hogy talán nem is vagyunk teljesen tisztában a jelentőségével, ilyenkor azonban, válság idején, katasztrófák idején, népvándorlási krízis idején megmutatja az állam a valódi értékét és a valódi jelentőségét. Európa és Magyarország egyaránt bele fog rokkanni, ha a tüneteket akarja kezelni, miközben érintetlenül maradnak a bajok valódi okai. Nemhogy nem használnánk, de egyenesen ártanánk ezzel.

A tüneti kezeléssel ugyanis azt a hamis üzenetet küldenénk a távoli országok polgárainak, hogy ott nem kell dolgozni, és nem kell, hogy rend legyen. Elég, ha felkerekednek és átköltöztetik a családjukat, a városukat, az egész országukat egy másik világba, a mi világunkba. Felelősségünk van abban, hogy ezek az emberek ne csapják be magukat és ne hagyják magukat becsapni mások által – se jószándékú széplelkek, se hátsó szándékú embercsempészek által. Nem önzésből, hanem az irántuk és a sajátjaink iránt érzett felelősségből mondjuk ezt, és meg is kell mondanunk az igazságot.

Azt, hogy Európában és Magyarországon se hely, se pénz nincs sokmilliónyi ember befogadására. A népvándorlást tehát meg kell állítanunk. Lehetőleg még azelőtt, hogy pénzzé téve mindenüket újabb milliók indulnának el a hamis ígéret földje felé. De, ha akkor nem tudjuk, akkor ott, ahol elérik Európa határát, ott kell ezt megtennünk. A görög partoknál. Az olasz partoknál. Vagy a magyar államhatáron. Ezért van szükség a védősáncra a határon. Aki azonban új vasfüggönyt emleget, nem tudja, mit beszél. Vagy nagyon is tudja, és tudatosan terjeszti ezeket a híreket. A vasfüggöny elzárt bennünket Európától. A déli védősánc pedig megvédi Európát. Megvédi a közös Európát, amelyben Magyarország is részes, és amelynek Magyarország is része.

De ezzel párhuzamosan szükség van azokra az intézkedésekre is, amelyek a már nálunk lévő menekültek számára biztosítják az emberi élethez szükséges minimumot. A tiszta ivóvizet, az étkezést, a higiéniát és az orvosi ellátást. Aki ugyanis csak a „falról” beszél, azok valójában hallgatnak arról, hogy mi magyarok minden segítséget megadunk azoknak, akik valódi menekültek. Igazából, erőnkön felül segítjük őket. Magyarország nagyobb mértékben kitett a népvándorlás veszélyének és Magyarország több terhet visel e probléma kezelésében, mint Európa védettebb, belső országai.

És itt térek vissza az államalapítás üzenetére és tanulságára... Arra, hogy az állami létnek feltétele az erős szövetségesi rendszer is, amit Szent István ismert fel a legjobban az elmúlt ezer esztendőben. Szövetségesek, amelyek kérhetnek – például védelmet a Szövetség déli és keleti határain. És szövetségesek, amelyeknek adniuk is kell cserében azért, ha kérnek. Mi, magyarok jó szövetségesek vagyunk. Ezer éve vagyunk hűségesek Európához. Végvári vitézekhez méltón tartjuk a kapukat, védjük belső-Európát attól a tehertől, amelynek súlya alatt valójában összeroppanna.

De cserében elvárunk néhány dolgot! Példának okáért az áldozatvállalásunk elismerését. De mást is. Tiszteletnél, erkölcsi támogatásnál többet. Érdemi támogatást várunk el a munkánkban és a küzdelmeinkben. Az Európai Unió nem várhatja el Magyarországtól, hogy magára vállalja a bevándorlás oroszlánrészét, miközben csak kisegérnyi támogatást kapunk tőlük. Európa és Magyarország sorsa összefügg. Szimbiózisban élünk, nem pedig alá-fölérendeltségben.

Magyarország továbbra is kész arra, hogy – ahogy a történelemben oly sokszor megtette már – újra a keresztény Európa védőbástyája legyen. De ehhez a hátország, a belső Európa érdemi támogatása is kell. Szövetségesek között ez így tisztességes. És így ésszerű! Európa érdeke az, hogy Magyarország erős végvár legyen. Hát, ne gyengítse, hanem erősítse Magyarországot Európa! Szent István állama, Európa védősánca akkor tudja betölteni történelmi hivatását, történelmi küldetését, ha nem hagyják magára, ha nem marad magára. Augusztus huszadikának, a magyar államiság ünnepének ez is legyen üzenete – Európának és a világnak is!

Úgy gondolom, hogy egy pillanatra sem feledkezhetünk meg az utódaink iránti felelősségről. Amit most döntünk el és most cselekszünk majd a bevándorlás ügyében, az rájuk is hatni fog. Amennyiben a lovak közé dobjuk a gyeplőt és kezeletlenül hagyjuk a helyzetet, akkor unokáink nem fogják áldó imádság mellett elmondani szent neveinket. Ha mégis, akkor egészen más nyelven és eszme keretében.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://polipraktika.blog.hu/api/trackback/id/tr537725318

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Éhes ló 2015.08.22. 20:35:46

Duma van.
Üres duma.
Tettek nincsenek.
Akik a déli határokon telibeszarják a magyar törvényeket már hetedhét országban megtették és megteszik ismét.
Nekem magyar állampolgárként ez nem következmények nélküli próbálkozás lenne és durván megbüntetnek, ha meg merném tenni.

Nem emlékszem, hogy az alaptörvényt, a rendőrségi törvényt, a honvédelmi törvényt, a BTK-t felfüggesztették volna és bárki iratok nélkül lophatna, hatolhatna be magánterületekre, léphetne át államhatárt bárhol, ahol eszébe jut, miközben a határra vezényelt - amúgy 2006 őszén magyarokat válogatás nélkül több alkalommal is véresre verő rendőrállatok - asszisztálnak a tömegessé vált törvénysértésükhöz.

Egy illegális határsértőt sem utasítottak ki, miközben bármelyikükre több erőforrást, figyelmet fordítanak, mint egy magyar adófizető állampolgárra.
Én nem utazok ingyen, nem jár nekem ingyen gyógyszer, orvosi ellátás, étel, ital, fedél a fejem fölé és persze nincs médiafigyelem sem, amikor cigányok rabolnak ki, bankok vernek át és tolvaj politikusok lopnak meg évtizedek óta.
Nekem csak kötelességeim vannak a magyarokat kiraboló és idegeneket, törvénysértőket istápoló állam felé.

Rá fognak pacsálni, mert van olyan mérték, amit nem érdemes túllépni sem illegális határátlépőkként, sem őket babusgatókként.

Andras Charity 2015.08.22. 23:11:21

Igen pontos és bölcs beszéd. Hej, Miniszter Úr, de jó lenne a korábbi gyalázatos hazugságokat elfelejteni... Egyenlőre nem megy.