Mert a politika is lehet érdekes

PoliPraktika

Botka László egyáltalán szegedi?

2015. június 26. - Herczeg Sándor

A napfény városának polgármestere szerint a lakókat nem zavarják a menekültek és nincs semmiféle konfliktus. Kezdem azt hinni, hogy annak idején titokban elvállalta az MSZP elnökségét, a Tisza-partra pedig csak a klónját küldte.

Igaz, hogy Botka László ezt a kijelentést még a múlt pénteki testületi ülésen tette, de ettől még meglepő. Érdemes lenne átgyalogolnia esetleg a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság épületébe, ott talán tájékozódhatna a helyzetről. Ők ugyanis helyette is éjjel-nappal dolgoznak a nemlétező menekültáradat kezelésén. Vagy bepötyögnie a www.police.hu címet, ahol minden nap olvashatja az aktuális határsértői létszámot. Ezt én is megteszem, holott nem közpénzt kapok fizetésként, ahogyan ő, immár több mint 20 éve. Attól még, hogy eltakarunk egy ronda sebet, az nem fog begyógyulni gondozás nélkül. Igazából nem értem, hogy egy városvezető miért nem tud elvonatkoztatni pártjától, s inkább a szemének hinni. Kár elfelejteni, hogy nem csak a szocialista szavazók polgármestere, hanem Szeged minden polgáráé. Arra pedig már nem emlékszem, hogy a Gyurcsány Ferenc 23 millió román vendégmunkással kapcsolatos riogatásánál is ilyen karakán mondatokat fogalmazott volna meg.

botka_laszlo_nepszava.jpeg

(a fotó forrása: Népszava)

Váltig állítom, hogy egy polgármesternek nem feltétlenül kell elveszítenie a látását. Mégis úgy hiszem, hogy Botka László politikai vakságban szenved, a probléma kezelése helyett ideológiai ábrándokat kerget, s inkább felveszi a strucc kényelmes, ámde szerfölött hiábavaló szerepét. A nyilatkozat első olvasásakor valóban úgy véltem, hogy ez kabaré, s Botka viccel. Humornak azonban durva lett volna. Ennek okán vontam le azt a következtetést, hogy a szegedi polgármester bizonyára csak a klónjával képviselteti magát, aztán ha helyet cserélnek, minden újra a régi mederben folyik. De nem. A múlt péntek óta a déli határszakaszon át érkezett közel 6 ezer migráns egy csapásra mit sem változtatott véleményén. Nem is beszélve a röszkei „lázadásról”, vagy éppen a szegedi határba kivezényelt lovas rendőrökről. Ezeket Botka simán átaludta. Ugyanitt a következőket már többször feszegettem, s továbbra sem hagyom annyiban.

Megdöbbentő azonban, hogy milyen sokan vannak azok, akik mindezt a jobb- vagy baloldali szélsőségesként nem képesek érzékelni. Mikor fogják már belátni az érintettek az egyeztetés szükségességét? Mikor lesz végre ebben az országban egy nemzeti minimum, amely felül tud emelkedni önös, ideológiai, netán pártérdekeken? 

Tulajdonképpen azt sem értem, hogy Botka milyen indíttatásból döntött saját vaksága mellett. Milyen előnyt érez abból, hogy gyökeresen mást mond, mint amit a nagy többség lát? Kétségtelen tény, hogy a megalázás határán táncoló eredménnyel verte meg a tavaly őszi önkormányzati választáson riválisát, de ez még nem jogosítja fel arra, hogy bármilyen, a valóságtól elrugaszkodott álláspontját a szegedi polgárok sajátjaként tüntesse fel.

index_foto.jpg

(a fotó forrása: Index)

Azt, hogy annak idején Botka nem vállalta el az MSZP vezetését, teljesen racionális döntésnek tartottam, hiszen felesleges lett volna harcolni egy romba döntött várért, amikor a Dóm színpadán is szerepelhet teljes fényárban. Most azonban kétségeim támadtak, hiszen Botka előrébb helyezte a pártot, mint a józan eszét. Talán úgy véli, hogy ő már nem is szegedi, hanem valaki egészen más.

Érdemes lenne felhívni a figyelmét, hogy az élet igazából nem színház, ahol szerepelni kell. Ráadásul a Szegedi Szabadtéri Játékok még el sem kezdődtek.

A bejegyzés trackback címe:

https://polipraktika.blog.hu/api/trackback/id/tr97575628

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.