Mert a politika is lehet érdekes

PoliPraktika

Tíz néma levente a Parlamentben

2015. január 03. - Herczeg Sándor

Nem pusztán a mezei képviselők közül kerülnek ki azok, akik hozzászólásaikkal nem bővítették a plenáris tanácskozások jegyzőkönyveit a legújabb ciklus 41 ülése alapján. Meglepő, de Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke éppúgy nem kívánt beszélni, mint Mesterházy Attila volt MSZP-elnök, vagy a decemberben miniszterelnöki biztossá kinevezett fideszes Farkas Flórián. Rajtuk kívül még heten maradtak némák az Országgyűlés internetes oldalán található adatok szerint.

mgy.jpg

Fotó: Népszabadság.

Horváth Imrének kevés ideje volt

Kubatov Gábornak (Fidesz) 2007, míg Bíró Márknak (Fidesz) 2010 óta nem akadt olyan témája, amit meg akart volna osztani a plénummal, így ők mindenképpen rekorderek ezen a téren. A Parlament május 6-i megalakulása óta nem szólt még az Orosházáról egyéniben bejutott Simonka György (Fidesz), a Sárbogárd és körzetében nyertes Varga Gábor (Fidesz), valamint a pártja országos listájáról mandátumot szerzett Varga József (Fidesz). A hírek szerint hosszú ideje betegeskedő Lasztovicza Jenő (Fidesz) tapolcai honatya neve mellett sincs még hozzászólás. Több mint ezer, a funkciójából adódó „technikai” hozzászólást tüntet fel az adattár Jakab István (Fidesz) parlamenti alelnöknél, de egyéb hozzászólása neki sem volt. A tizedik „néma” mentségére szólva elég annyi, hogy az újpesti időközi választáson diadalmaskodó Horváth Imre (MSZP)  csak december 8-án foglalhatta el helyét a patkóban, így neki nem volt ideje első beszédének elmondására. A már nem képviselők közül a 20 nap után mandátumát visszaadó Bajnai Gordon (független), az októberben szegedi polgármesterré választott Botka László (MSZP), a júliusban kormányhivatalhoz távozó Rácz Róbert (Fidesz), illetve az Európai Parlamentbe kerülő Molnár Csaba (független) sem emelkedett szólásra lemondásáig, míg Kiss Péter (MSZP) az országgyűlési voksolást követően nem sokkal, a nyáron hunyt el.

Akik csak egyszer álltak fel

Kissé „aktívabbak” voltak, s legalább szűzbeszédüket elmondták azok, akik egy ízben megnyilvánultak a plenáris ülésen. Bóna Zoltán, Horváth László, Kerényi János, Kósa Lajos, Kovács József, Kövér László, Lezsák Sándor, Pánczél Károly, Papcsák Ferenc, Pesti Imre, Szabolcs Attila, Tessely Zoltán, Tiffán Zsolt, Vantara Gyula (mindannyian Fidesz), valamint a független Oláh Lajos mindössze egyszer szólt május 6-a óta. Közülük a decemberig miniszteri biztosként is dolgozó Tiffán Zsolt használta el a legkevesebb időt, 50 másodpercben ismertette az előterjesztő nyitóbeszédét az Állami Számvevőszék 2013-as szakmai tevékenységéről szóló beszámoló kapcsán.

Az LMP-sek taroltak

Új belépőként rögtön az élre tört a Lehet Más a Politika színeiben politizáló Sallai R. Benedek. A civilben természetvédelmi mérnök honatya 134 alkalommal ragadta magához a mikrofont és több mint 10 órát beszélt összesen. Párttársa, a már korábban sem szűkszavú Schiffer András frakcióvezető „csak” 126 ízben szólt, de ezt közel 11 órán keresztül tette, így ismét ő lett a nézeteit legbővebben kifejtő képviselő. A Fidesz részéről Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti államtitkára szerepelt a legtöbbször, 128 hozzászólását kis híján 8 és fél órán át mondta. Nem sokkal maradt le mögötte egy másik kormánytag, s egyben a KDNP éllovasa, Rétvári Bence sem. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára 126-szor kért szót, s közel 8 órát beszélt. Az MSZP legaktívabb tagja a Budapest III. kerületét képviselő újonc Kiss László volt, aki 94 alkalommal emelkedett szólásra, több mint 9 órában. A Jobbik legtöbbször ismét Z. Kárpát Dánielt állította csatasorba, aki 98-szor érezte fontosnak a beszédet, alig két perc híján 8 órában. A legsűrűbben szereplő miniszter Lázár János (Fidesz) Miniszterelnökséget vezető miniszter volt, 72 ízben, összesen majdnem 3 óra 20 percet beszélt.

A bejegyzés trackback címe:

https://polipraktika.blog.hu/api/trackback/id/tr487036121

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.