Mert a politika is lehet érdekes

PoliPraktika

Veni, vidi, Veszprém

2014. november 26. - Herczeg Sándor

Update: Török Gábor bejelentette, hogy nem indul, mert Simicska miatt a veszprémi választás nem a helyiekről szól majd. Szerintem jól döntött, de amit írtam, fenntartom:

Török Gábor jól látja. (Na, persze ki, ha ő nem?) Soha nem volt még ennyire kedvező a politikai konstelláció arra, hogy egy pártoktól független jelölt komoly eredményt érjen el egy országgyűlési képviselő-választáson. Az, hogy a Fidesz a Tárki szerint 12 százalékpontos csökkenést kénytelen elszenvedni, miközben ez a tömeg a bizonytalanok, és a pártot nem választók számát növeli, mindenképpen a civilek malmára hajtja a vizet. De vajon Török Gábor az?

torok.jpg

Most mutasd meg. Fotó: Facebook/torokgaborelemez

Kiábrándultunk a pártokból

A bizonytalanok, illetve a pártokat elutasítók számának ekkora – és főleg ilyen gyors – emelkedésére már nagyon régen nem volt példa, s ezt a helyzetet egyetlen politikai erő sem képes érdemben kezelni. Láthatóan azt sem tudják, hogy ki állnak velük szemben, kivel kellene tárgyalniuk, vagy kik mellé kellene állniuk. Ezt bizonyítja, hogy a Tárki kutatása szerint a kormánypártok hiába veszítenek népszerűségükből, az ellenzék ebből nem tud profitálni. Az újpesti időközi választáson győztes MSZP tehát rosszul gondolja, hogy ölbe tett kézzel várhatja, hogy a hatalom visszakerül hozzá.

A nem lanyhuló tüntetéssorozat ugyanis nem csupán a kormányellenes közhangulat erősödését mutatja, hanem a teljes politikai kurzusból való kiábrándulást is vitathatatlanná teszi. Nem véletlenül mondják a demonstrációk szervezői, hogy az ellenzékből sem kérnek. Nekik, az ügyüknek csak rossz, ha pártpolitikusok tűnnek fel közöttük.

Nem is sok keresnivalójuk van ott, ha olyan totálisan elitellenes felhívások jelennek meg a civil tüntetések Facebook-oldalain, mint például ez:

megerett.jpg

A kérdés, hogy a demonstrációk főszereplői képesek-e megszervezni magukat és megmozdulásaikat. Ennek egyik jele az a korrupcióellenes szövetség, amit a volt NAV-os Horváth András, a trafikbotrányt kirobbantó Hadházy Ákos, az olajügyeket feltáró Karancsi Tibor, valamint Vancsura István, Lukács András és az ex LMP-s Vágó Gábor rakott össze kedden. (Ők civilként pozicionálják magukat, de azért emlékezzünk, hogy ketten képviselőjelöltek voltak tavasszal, sőt Vágó négy évig az Országgyűlés tagjaként dolgozott. Olyan arcok, akik még nem mutatták meg magukat a nagyobb nyilvánosság előtt, csupán a tüntetések szervezői között akadnak. Belőlük még akármi is lehet. Ez azonban csupán a következő hónapokban derül ki, most még a közvélemény-kutatási adatok is inkább csak jelzésértékűek.)

A kérdés tehát az, hogy a kiábrándulás mit hoz létre? Új pártot, vagy pártokat? Esetleg a független civil mozgalmak további erősödését? Török Gábor mint egyszemélyes civil mozgalom, a kétharmad nottinghami várát lebontani vágyó önjelölt Robin Hood színre lépése ez utóbbinak a jele.

Ez tetszik az embereknek

Amikor először viccesen, aztán komolyra váltva meglebbentette, hogy elindul a veszprémi időközi választáson, a Facebook felrobbant. Két nap alatt közel 10 ezer lájk jelezte, hogy az emberek inkább szimpátiával, mintsem ellenérzéssel fogadják az ismert politológus váratlan húzását. Arra tippelek, hogy őt magát is meglepte, hogy ilyen vihart kavart – de a pártokat jobban, a reagálások késlekedésében ez tetten érhető.

Vona Gábor Jobbik-elnök ébredt leggyorsabban: rájött, hogy a kétharmad lebontásához Török Gábor sokkal jobb lenne, mint egy 10-15 %-ot hozó jobbikos, ezért rögtön a támogatásáról biztosította az elemzőt, aki – ez várható volt – kikosarazta őt.

A meglepetések sora ezzel nem ért véget, hiszen a jelenleg nehezen pozicionálható Simicska Lajos is belecsapott a lecsóba. Közölte: lehet, hogy ő is ringbe száll Veszprémben. Török Gábor erre reagálva az InfoRádió Aréna című műsorának kedd esti adásában közölte, hogy ha Simicska elindul, akkor ő nem.

 

Szerintem érthető, hogy Török független politikai elemzőként nem kíván besározódni az utóbbi két évtized legrejtélyesebb politikai polgárháborújában.

Kérdés (tudom, jó sok kérdés van), hogy ez már nem történt-e meg. Ha a veszprémi választók nem értékelik a messziről jött polceleb játékos igyekezetét, és elbukik, akkor azt megsínyli a függetlensége és a hitelessége. Ez történik akkor is, ha győz, bár abban az esetben valószínűleg az a kihívás foglalkoztatja majd, hogy a politikai döntéseket már nem elemeznie, hanem meghoznia kell. Mindezt vélhetően független képviselőként, vagyis nagyon szűk mozgástérrel és kis médiafigyelemmel, amihez nincs hozzászokva.

Na, de mit gondoltok ti?

A bejegyzés trackback címe:

https://polipraktika.blog.hu/api/trackback/id/tr716935947

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.