Mert a politika is lehet érdekes

PoliPraktika

Öt ok, amiért béna a magyar ellenzék

2017. szeptember 15. - Herczeg Sándor

Könnyű lenne ezt a kézzelfogható tehetetlenséget arra fogni, hogy a kormánypártok szinte a teljes kommunikációs piacot elfoglalták. Habár ez kétségtelen tény, azt azonban kár elfelejteni, hogy ez a folyamat már hosszú évek óta tart, s majdhogynem csak közvetve van köze a Fidesz jelentős médiafölényéhez.

Tovább

Öt ok, amiért a Fideszt nem lehet legyőzni

Igyekeztem teljesen közérthetően leírni, hogy az átlagszavazók – akik nem csüngenek folyamatosan a híreken és nem néznek meg minden egyes híradót – miért látják bebetonozva a kormánypártokat. A választások előtt szűk egy esztendővel nyomát sem látni egyetlen politikai erőnek sem, amelyik eséllyel indulna harcba Magyarország vezetéséért. S ez messze nem azért van, mert a kormány kifogástalanul teljesít.

Tovább

Aki talán a rendszerváltásnak köszönheti az életét

Csongrád megyében őt ítélték utoljára halálra, de az akasztófa árnyékában élő, a társaival együtt nyolc ember életét kioltó Ladányi Jánosnak óriási szerencséje volt. A halálbüntetést ugyan csak 1990 októberében törölték el, de a közbeszédben már régóta teret nyert ennek ténye. Az akkor 29 éves férfi végül életfogytiglant kapott, ami végül 20 évet jelentett. Letöltötte. Az újkori magyar kriminalisztika - Mór melletti - legtöbb áldozatot követelő bűncselekményének egyik elkövetője 2008 augusztusa óta szabad ember.

Tovább

Akiket életre ítéltek...

A Magyarországon tényleges életfogytiglani szabadságvesztés börtönbüntetésüket töltők között van olyan, akinek a lelkén hat gyilkosság szárad. Akad, akit menekülésekor egy nádasban, bujkálás közben kaptak el, de olyan is, aki huzamosabb ideig egy temetőben lakott, sőt egyikük még áldozatai temetésére is elment. A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságának 2014-es döntése értelmében ügyük 40 év elteltével felülvizsgálható, de akkor sem lesz kötelező szabadon engedni őket, így talán az életük végéig a rácsok mögött maradnak. Tettesek és tetteik - második rész.

Tovább

Akiket életre ítéltek

A Magyarországon tényleges életfogytiglani szabadságvesztés börtönbüntetésüket töltők között van olyan, akinek a lelkén hat gyilkosság szárad. Akad, akit menekülésekor egy nádasban, bujkálás közben kaptak el, de olyan is, aki huzamosabb ideig egy temetőben lakott, sőt egyikük még áldozatai temetésére is elment. A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságának 2014-es döntése értelmében ügyük 40 év elteltével felülvizsgálható, de akkor sem lesz kötelező szabadon engedni őket, így talán az életük végéig a rácsok mögött maradnak. Tettesek és tetteik - első rész...

Tovább

Botka László ámokfutása – a baráti tűz

A Magyar Szocialista Párt meglepő módon igyekszik elnyerni a választók bizalmát a jövő évben esedékes választásokra. Az örök ígéretből miniszterelnök-jelöltté előlépett szegedi polgármester hónapok óta azzal van elfoglalva, hogy a baloldalon elhelyezkedő formációkat lövi golyószóróval, s miközben tárat cserél, bojkottot hirdet a vele nem szimpatizáló sajtóval. Ha így folytatja, akkor lámpással kell keresnie azokat, akik megbíznak majd benne.

Tovább

Kivitték Lőrincet, ebből baj lesz!

A választások közeledtével egyra nagyobb iramban szaporodnak azok a parlamenti beszólások, melyben a képviselők rendkívül változatos módon képesek egymást ekézni. Nem túl régen vette kezdetét a tavaszi ülésszak, de máris bővelkedünk az ilyen riposztokban. Ezek a legjobbak:

Tovább

Vérbefojtott gondolat

Ma, amikor a kommunizmus áldozataira emlékezünk, élnek köztünk olyanok, akik haszonélvezői, végrehajtói és tettesei voltak egy gyilkos eszmének, s az abból következő embertelen diktatúrának. S habár sokan relativizálják a szocializmus évtizedeit, ki kell végre mondani: Rákosi Mátyás és Kádár János semmiben sem különbözött egymástól. Ostoba és velejéig gonosz csürhéjükkel nem csupán politikai ellenfeleiket akarták kiirtani, de a szabad gondolatokat is megölték. Talán még évtizedekig nem is lesz feltámadás.

Tovább

Lázár 42 - gyorsan felért a hegyre, de a völgyben is otthon van

Az egyik héten még a választókerületében élőknek tart lakossági fórumot, a következőn pedig a világ talán második legbefolyásosabb politikusával tárgyal nyolcszemközt. Majd hazajön és minderről be is számol azoknak, akik benne látják ügyeik elintézésének zálogát. Lázár János felettébb sikeresen vegyítette a helyi ismertségen, valamint a konvertálható politikai és szaktudáson alapuló karrier elemeit. S még csak holnap lesz 42 éves.

Tovább

266151

Ha valaki azt gondolja, hogy a Budapesten több mint 266 ezer aláírást összegyűjtő Momentum Mozgalom aratott nagyot, az téved. A szinte a semmiből jött szervezet valóban briliáns módon kivitelezett szignógyűjtése leginkább arra világít rá, hogy Magyarországon nem létezik ellenzék. Legalábbis pártszinten nem. S úgy is csak papíron.

Tovább