Mert a politika is lehet érdekes

PoliPraktika

PoliPraktika

A Márki-Zay jelenség okai

2018. január 13. - Herczeg Sándor

Adott egy mindig jobboldalra szavazó megyei jogú város, melynek parlamenti képviselője a kormány második legerősebb embere és az országgyűlési választások előtt vagyunk alig három hónappal.  A fideszes polgármester váratlanul meghal. Az ellenzék pedig nem indít jelöltet. Egyet sem és egyik párt sem. Vajon miért?

Ha végignézzük Hódmezővásárhely választási eredményeit, akkor teljesen egyértelmű, hogy a város még a legvadabb szocialista időkben is a jobboldalra húzott. 1994-ben a villanykaró is egyéni mandátumot szerzett, ha rá volt festve az MSZP-logo, ugyanakkor Rapcsák András KDNP-színekben csont nélkül hozta a választókerületet, 2002 óta pedig Lázár János mért már-már megalázó vereséget mindenkire, aki ellene indult, jobbikosra, szocialistára, LMP-jelöltre – tehát gyakorlatilag bárkire. November 20-án elhunyt Almási István polgármester, aki még politikai ellenfelei számára is kikezdhetetlen etalon volt, személyét szinte soha nem érte semmilyen támadás sem. Alig egy hónappal később elkezdődött a politikai kabaré, melyhez foghatót ez a város még nem élt meg annak ellenére sem, hogy az ezredforduló környékén a korábban Rapcsák mellett álló képviselők ideig-óráig sikeresen puccsolták meg őt.

marki.jpg

Márki-Zay Péter

Most azonban kiállt egy független jelölt, a 7 gyermekes, katolikus vallását a kampány szolgálatába állító, kirúgását pedig politikai színben feltüntető Márki-Zay Péter, aki ezekkel a sztorikkal végigturnézta az országos médiát, maga iránt olyan sajnálatot és szánalmat – helyenként bámulatot -keltve, mint az a kínai diák, aki 1989-ben a Tienanmen téren a tankok előtt cövekelt le.

Nos, az bátorság volt. Ez viszont smafu. A szavazatokat ugyanis nem szánalomból, hanem konkrét, városfejlesztési elképzelések, programpontok alapján kell(ene) gyűjteni. Egy polgármesterjelöltnek legyen víziója, s ne az általa rákosista diktatúraként jellemzett félelemre apellálva igyekezzen rokonszenvet ébreszteni maga iránt. Hozzáteszem: a kommunisták pont erre a rettegésre gyúrva, képzeletbeli ellenségeket is üldözve kaparintották meg a hatalmat, helyenként az előző rendszer prominenseit, egyházi személyeket, kuláknak bélyegzett parasztembereket, vagy csak simán a másként gondolkodókat kiáltva ki a nép gyilkosainak.

Érdekesnek tartom, hogy rövid időn belül az ellenzéki politikai paletta szinte minden résztvevője egy emberként sorakozott fel Márki-Zay mögé, aki továbbra is független jelöltként aposztrofálja magát, holott az MSZP, a DK, az LMP, a Momentum, a Liberálisok, az Új Kezdet, s persze velük együtt a Párbeszéd és az Együtt is beállt mögé, sőt, mint ahogyan az a politikai semmitmondástól röhejes leveléből kiderül, gyakorlatilag a Jobbik sem indít ellene senkit. Az a helyzet alakult ki, hogy az ellenzéki pártok ejtettek egy megyei jogú várost, Lázár János választókerületét, ahol pedig a parlamenti választások előtt szűk három hónappal közel 37 ezer választópolgáron mérhették volna le saját erejüket. Nem tették, s ennek több oka is lehet.

Ha Márki-Zay nyer, akkor az őt favorizáló pártok be fogják nyújtani a számlát. Ha viszont bukik, akkor ugyanezek az ellenzéki pártok könnyedén mondhatják azt, hogy nem az ő jelöltjük volt, ergo a kudarcot rá, vagy a többi formációra kenhetik. Ez csupán az egyik ok, a másik jóval prózai

Hódmezővásárhelyen csak az MSZP és a Jobbik rendelkezik számottevő bázissal, a 14 fős testületben 2-2 képviselőjük van. Utóbbiakkal nyilván egyeztetett Márki-Zay, ugyanakkor a 10 fideszessel valószínűleg nem, noha megválasztása esetén velük kellene együtt dolgoznia. Az MSZP-t és a Jobbikot leszámítva a többi ellenzéki párt Vásárhelyen talán még papíron sem létezik, pártszervezeteik tökéletesen ismeretlenek helyben. Teljesen nyilvánvaló, hogy nincs egyetlen kézzelfogható, helyi szinten bevethető politikusuk, aki eséllyel indulna a posztért. S ez már évtizedek óta így van, hiszen nagy általánosságban eddig is feltartott kézzel álltak ki bármilyen voksolásra.

Ez pedig tragikus, hiszen ez nem más, mint látszatdemokrácia, ahol nem épül ki a politikai értelemben vett váltógazdálkodás. Hódmezővásárhely tipikus példája annak, hogy a helyben működő ellenzéki erőknek mennyire nincsenek saját ötleteik, elképzeléseik, sőt rövidtávú terveik sem.  A vásárhelyi átlagpolgár látja ezt, felméri, hogy akik saját magukat sem tudják képviselni, azok őket sem fogják. Ezért legyint az egészre és nem fogja elhinni, hogy egy magát függetlennek való, ámde lassan egy tucat párt által tolt jelölt, az egymástól gyökeresen eltérő, sok esetben szembenálló nézeteket artikulálni tudja úgy, hogy közel ¾-es kisebbségben van a helyi testületben.

Mert azt ugye senki sem gondolja komolyan 2018-ban, az országgyűlési választások előtt pár hónappal, hogy a Márki-Zay Pétert támogató ellenzéki pártok semmilyen politikai hasznot nem remélnek ettől, soha semmit nem fognak kérni, ha a jelöltjük netán győzne?

A politika nem science fiction, hanem egy érdekvezérelt folyamat, ahol az ingyen kerül a legtöbbe.

A bejegyzés trackback címe:

https://polipraktika.blog.hu/api/trackback/id/tr5413571581

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hidvégi Mihály 2018.01.14. 16:15:10

hmm, hm...

Nem egészen így van ez.

Miért, teszi fel a kérdést blogírónk?

Miért nincs ellenzék?

Mintha azért nem lenne, mert úgy állítják be, mintha minden a Fidesznek lenne köszönhető, nekik köszönhetően kel fel a nap, nekik köszönhetően esik az eső, nekik köszönhetően terem a búza s nekik köszönhetően esnek teherbe a vásárhelyi kismamák.

Ezzel azért elég nehéz versenyezni. Gazemberek ellen, olyanok ellen, akik ekkorát hazudnak, ennyi forrásuk van mindenre, nos kisbarátom, nem vagy te egy kissé mohó, kicsi pofám, nem vársz el te kissé túl sokat az ellenzéktől? Nem gondolod, hogy egy végtelen gonosz hatalom ellen úgy kampányolni, hogy az ember nem akar hazudni, a tények talaján akar maradni, nos, ez a kívánalom nem egyéb, mint szánalom?

uff68 2018.01.14. 16:33:35

Kicsit tágítsuk a kört...A szavazatokat ugyanis nem szánalomból, hanem konkrét, város (vagy ország) fejlesztési elképzelések, programpontok alapján kell(ene) gyűjteni. Egy polgármesterjelöltnek (vagy miniszterelnöknek) legyen víziója, s ne ... félelemre apellálva igyekezzen rokonszenvet ébreszteni maga iránt.

bgp 2018.01.14. 16:38:16

>Mert azt ugye senki sem gondolja komolyan 2018-ban, az országgyűlési választások előtt pár hónappal, hogy a Márki-Zay Pétert támogató ellenzéki pártok semmilyen politikai hasznot nem remélnek ettől, soha semmit nem fognak kérni, ha a jelöltjük netán győzne?

A fideszt pofán vágni egy időközi választáson, a választások előtt pár hónappal, priceless. Mi mást kérjenek még?

megamovieboy · http://europeanphalanx.blog.hu/ 2018.01.14. 16:40:11

@Hidvégi Mihály: Amiket leírtál nagyrészt igazad van. De az elvárásaid irreálisak. Az USA összes választásai ilyenekről szólnak. Osztogatás a négereknek, a másik szidalmazása, a politikai ellenfelek kirúgása az intézményekből, kamuzás, hamis ígérgetés stb.. De nézhetjük Brüszelt is, ahol nem az európai emberek akaratátá hajtják végre, hanem a nekik jól fizető háttérhatalmak kívánságait próbálják az európai nemzetekre erőszakolni. És ezek demokráciák, itt legakább a népnek lehetősége van legalább a vészféket behúzni. Lehet ez ellen küzdeni, de kifejezetten egy párton számonkérni az egészet, a többiek ellenében az nem fog eredményekre vezetni.

mh1973 2018.01.14. 16:49:34

Ekkora baromságokat összehordani nem lehetett kis meló, javaslom utazz le két napra ebben a porfészekbe és beszélgess egyszerű hétköznapi emberekkel, az önkormányzati és állami intézményekben micsoda terror működik, hogy egy egyszerű munkavállaló nem mehet el a wc-re sem míg a torony alatt rá nem bólintanak!
Na egy ilyen helyen próbálj meg elindulni ellenzékiként, abban a pillanatban az összes távoli rokonod is repül a munkájából és még a megyéből is elüldöznek mindenkit.

Hidvégi Mihály 2018.01.14. 16:55:27

@megamovieboy: Nem, uram, nem irreálisak az elvárásaim. Olyan példákat hozol, amiben én nem hiszek, azt hiszem messze nincs így. Nem emlékszem, hogy amerikai választáson négereknek osztogattak volna (nálunk Medgyessy megtette, volt is kárunk belőle bőven), komoly elnökjelöltek nem szoktak felelőtlenül ígérgetni.

Brüszel (így kell ezt írni?) szerintem az emberek akaratát hajtja végre, nem tudom jártál-e már nyugaton, én azt vettem észre, hogy ott az emberek kurva jól érzik magukat. Nyilván nem ellenük kormányoz Brüszel. Mint ahogy ellenünk sem. Ja, hogy Orbán ellen? Fenét, Orbán nyomorító politikája ellen már inkább, bár azt kétségtelenül bénán teszik, nem gondolták soha, hogy a klubba bekerül egy ilyen gazember is valaha, s most még hüledeznek.

Háttérhatalom? khmm, orvos van a közelben?

Andy73 2018.01.14. 17:00:10

Csak a pontosság kedvéért: a 10 helyi kormánypárti képviselő a Fidesz-KDNP-t képviseli, nem csak a Fideszt, a 2 baloldali pedig az MSZP-DK-EGYÜTT színeiben szerepel. Ezen kívül van még két jobbikos.
kozigazgatas.hodmezovasarhely.hu/kezdolap

ursus artos 2018.01.14. 17:09:32

A blogger vásárhelyi, tudja miről ír...

VaradiJanos 2018.01.14. 17:30:26

Jé, egy értelmes cikk .... a többi indexes szeméttel ellentétben ezt alá is merte írni a szerzője.

Scott Tenorman Must Die 2018.01.14. 17:42:40

@mh1973: most jöttem abból a "porfészekből", semmi ilyen nincs. ellenben mindenki elismeri, h az elmúlt 20 évben hatalmas fejlődésen ment keresztül a város

BiG74 Bodri 2018.01.14. 17:44:40

Érdekes. Ha az ellenzék összefog, az a baj, ha széthúz, az a baj.Szerintem jelen esetben a író baja, az összefogás. Amúgy meg elemez, majd egy bunkósbot egyszerűségével levonja a konklúziót.

Haloperidol 2018.01.14. 17:58:30

Ha az állampolgárok valóban politikai program alapján szavaznak, akkor hogyhogy hatalomra jutott a fidesz azzal a programmal, hogy "folytatjuk"? Miért kell baromságokat beszélni?

dr. mesterséges színezék 2018.01.14. 17:59:30

@BiG74 Bodri: Hogy mi baja az írónak, azt nem tudom, de az látszik, hogy arra emlékszik, hogy a komonisták milyen módon jutnak hatalomra, viszont 2010-re nem; MZ katolikusságának kiaknázását észreveszi, de a plébános miseagitációját nem.
Korrekt embernek tűnik.

BiG74 Bodri 2018.01.14. 18:01:07

@dr. mesterséges színezék:
Igen, valahogy én is így látom. Legalább próbálhatta volna kicsit ügyesebben.

Scott Tenorman Must Die 2018.01.14. 18:09:41

@Haloperidol: úgy, h ismerték az előzményeket, nem olyan bonyolult ez.

BiG74 Bodri 2018.01.14. 18:21:58

Lehet, hogy ettől a Marki-Zay -tól, meg a hozzá hasonlóaktól összefossák magukat a fityisz regnáló hatalmasai?
Az utóbbi időben sok szar felúszott a víz színére, ami miatt a fidesz tényleges ereje szépen lassan visszavonult, kilépett. Ezek eddig lojálisak voltak a fityiszhez és inkább visszahúzodtak. Mi lesz, ha járvány tör ki náluk?

Janossz 2018.01.14. 18:25:34

@BiG74 Bodri: Ölég nagy taslás lenne a rezsimnek egy bukott polgármester-választás Lázárföldjén, választások előtt. Még meginogna az önbizalmuk.
Idegesek a nertársak.

FCUK16 2018.01.14. 18:48:38

nagyon jól szórakozom mindig, amikor az ország tök más részén lakók pl próbálják megszakérteni a vásárhelyi életet :)
konkrétan az van, hogy a vásárhelyieknek van egy működő vezetése, amelyről elhiszik, hogy mindent megtesz a településért, amit csak ember képes. minek váltanának?

pont ezért marad jó eséllyel a fidesz is kormányon idén: mert a másik odlalon az orbántakarodjon kívül nincs semmi komolyan vehető program, ugyanakkor komolyan vehető politikus sincs.

MACISAJT 2018.01.14. 18:57:29

". Az ellenzék pedig nem indít jelöltet. Egyet sem és egyik párt sem. Vajon miért?"

Miért, miért...Erre mondják hogy az esélytelen nyugalmával.
Az hiszik az ellenzéki pártok hogy ezen csak nyerni lehet, bukni meg nem.

És fogalmuk sincs, a híveik, szavazóik körében milyen rombolást végez ez az obstrukcióra, "kész zoltános" gyávaságra alapuló magatartás, mikor azt látják hogy ezeknek még annyi bátorságuk sincs hogy kiálljanak a saját nevükön.
És utána jönnek az országgyűlési, EP és önkormányzati választások és ennek bizony meglesz a böjtje.

nemecsekerno_007 2018.01.14. 19:10:48

Aki nem jut be a parlamentbe, az majd elmegy dolgozni :)

VaradiJanos 2018.01.14. 19:37:24

@Janossz: igen, a parazita fajtád nagyon félelmetes, izgulunk .... vagy nem .... inkább eltaposunk, kis kukac

nemecsekerno_007 2018.01.14. 19:51:38

@VaradiJanos: ? Rendes állásra gondoltam, interjúval, motivációs levéllel. Máris náci lennék?

Stenonis 2018.01.14. 20:18:24

@Scott Tenorman Must Die:
És mennyi üzem települt be az ipari parkba?
Miért járnak át a vásárhelyiek Szegedre dolgozni?
Miért csökken folyamatosan a város lakossága?
Miért vándorolnak el a fiatalok?

bóvli ország jobban teljesít 2018.01.14. 20:24:14

" a kommunisták pont erre a rettegésre gyúrva, képzeletbeli ellenségeket is üldözve kaparintották meg a hatalmat, helyenként az előző rendszer prominenseit, egyházi személyeket, kuláknak bélyegzett parasztembereket, vagy csak simán a másként gondolkodókat kiáltva ki a nép gyilkosainak."

Hehe, ebből meg pont hogy a fideszre ismerünk rá!
A rettegésre gyúrás a képzeletbeli ellenség ellen, az manapság a fideszes beteges Sorosozás és migráncsozás.

A fidesz azért arra rájött, hogy az előző rendszer hulladékait, úgymint az ÁVÓs unokákat, a 3/3-as besúgókat, MSZMP komcsikat, a Horn és Gyurcsány szavazókat, Putyin bérenceket nem üldözni kell, hanem integrálni a fidesz maffiába. Úgy, hogy azok átadják a néphülyítési tudásokat Orbánnak.

Így lett mára a Fidesz az ország hulladékgyüjtő pártja, amelyik befogta magának az összes ostoba, rettegésben tartható, képzeletbeli ellenséget üldöző idiótát.

Tény, hogy ebből a fajtából mindig is sok millió volt az országban. Most már ennek a debil tömegnek egyetlen tömörítő pártja maradt, a fidesz.

Mindenki más meg ehhez a debil gyülekezethez tartozik, azokat meg az ellenzékieknek hívják.

Stenonis 2018.01.14. 20:25:14

@FCUK16:
Milyen programja van Hegedűsnek?
Milyen programja van a fidesznek?
Milyen programja volt 2014-ben a fidesznek?

Az a durva, hogy Almási is csak durván piálva bírta feldolgozni a város vezetését és Kószóból is masszív alkoholista lett az elmúlt pár évben.

bóvli ország jobban teljesít 2018.01.14. 20:27:09

@FCUK16:

igen, kurva jól müködik a hódi vezetés, ma már Lázáré meg a haverjai fél Csongrád megye, a trafikok három negyede és még így tovább.
Ti két darab banánon tartott betanított majmok meg csak sorosozzatok és migráncsozzatok teli tüdővel.

Scott Tenorman Must Die 2018.01.14. 20:29:43

@Stenonis: igen, ez az egyetlen hiányosság (nem teremtődött munkahely), ezt mondták is

a második két pontod nem hmvhly specifikus, hanem országos probléma

Stenonis 2018.01.14. 20:49:40

@Scott Tenorman Must Die:

Azét Vásárhely 20 év alatt nagyjából 10 ezer főt veszített, a lakossága ötödét.

És feltetted az a kérdést, hogy Lázár miért nem tud legalább egy kis céget oda csábítani?

Ezzel pl. mi lett?
www.delmagyar.hu/hodmezovasarhely_hirek/32_milliardos_presuzem_eromu_vasarhelyen/141290/

Ugyanúgy gaz nő a területen, mint 10 évvel ezelőtt.

ex-dr. vuk 2018.01.14. 21:00:46

"képzeletbeli ellenségeket is üldözve kaparintották meg a hatalmat, helyenként az előző rendszer prominenseit, egyházi személyeket, kuláknak bélyegzett parasztembereket, vagy csak simán a másként gondolkodókat kiáltva ki a nép gyilkosainak."

Nem, most Soros embereit es a migransokat kialtotta ki "valaki" a nep ellensegenek. Az mennyivel jobb :D

Barkalot 2018.01.14. 21:03:16

Ha a közvéleménykutatók nem csalnak, akkor ott kb. 33-66 arányban győz a fideszes jelölt (mivel az országos átlagnál sokkal fideszesebb az a város).

Barkalot 2018.01.14. 21:03:56

@Barkalot:

Pontosabban 1/3-2/3 arányban na.

Scott Tenorman Must Die 2018.01.14. 22:58:18

@Stenonis: nem tettem fel. semmi közöm hozzájuk, pár hétre mentem oda. de akkor megint: az egyik serpenyőbe a munkahelyek hiánya, ami nekik is fájó pont, a másik serpenyőbe pedig az, h szinte újjáépült a város

Scott Tenorman Must Die 2018.01.14. 23:00:28

MZP-t pedig inkább sajnálták a helyiek. azt rótták fel neki hátrányként, amit előnyként említettek: normális, becsületes ember, akin nem lehet fogást találni. a politikához, érdekérvényesítéshez viszont dörzsöltség kell. kb ennyi

martineden 2018.01.14. 23:56:12

@Scott Tenorman Must Die: Szerinted melyik a jobb? Egy szép házban éhezni, vagy egy kicsit csúnyábban, jól élni? Ha nincs munkahely sokat érnek vele, ha szép a város, azzal jól lehet lakni, mi?

STIRLITZ 2018.01.15. 00:06:03

Gusztustalan, amikor egy pap, aki a lelkekkel és a hittel kellene hogy foglalkozzon anyagi okokból arra használja híveire gyakorolható befolyását, hogy kampányoljon egy hatalmi rendszer mellett!! Undorító!

VaradiJanos 2018.01.15. 00:31:29

@nemecsekerno_007: ők? Dolgozni? Az ötlet is náci

VaradiJanos 2018.01.15. 00:33:44

@STIRLITZ: bezzeg a professzor-asszonkákba ceun és máshol tehetik, ugye?

DFK 2018.01.15. 04:38:40

@STIRLITZ: Gondolom, Iványi Gábort is elítélted, amikor a szoclib kormány mellett állt ki, ugye?

STIRLITZ 2018.01.15. 06:34:39

@DFK: Mintha Iványi NEM miséken nyomatta volna ezerrel a kormánypropagandát, mint ez a "remek" vidéki pap!

VaradiJanos 2018.01.15. 07:00:49

@STIRLITZ: és egyébként mi a franc közöd van hozzá, hogy végzi a munkáját? Miért gondolja az összes indexes balfácán, hogy ők majd megszabhatjàk, hogy mi a dolga a keresztén egyházaknak....

Scott Tenorman Must Die 2018.01.15. 08:06:17

@martineden: nem kell szélsőségesen gondolkodni, nincs éhezés.

eßemfaßom meg áll 2018.01.15. 09:30:47

a nyugatifény lett a DK blikkje?

"Keményen kiosztotta..
Cukiságával őrjíti meg a ...(+brutális képgaléria!)
Csontig benyalt Orbánnak..-. (+döbbenetes videó!)
Vérfagyasztó stílusban köpködte...
Zokogni fogsz: Akkora...
Tasli a Fidesznek:...
Demcsák Zsuzsa elárulta: ebből él, amióta nem vezet műsort
Torokszorító vallomást tett a...
Gyorshír: Leköpték Vajna Tímea 80 milliós Lamborghinijét (+fotóval)
Durva videó: Izomagyú ...
Szorul a hurok: A ...
Pofon Orbánnak:...
nagyon kemény videóban leplezi le az MSZP piszkos
elborult...
leleplezték...
Botrány:

Ez a kedvencem :
"Legfrissebb mérés: Fidesz 38% – Ellenzék 62%"

Innentől egyértelmű, hogy az Ellenzék nevű párt fog 2018-ban kormányt alakítani :)

martineden 2018.01.15. 11:21:40

@Scott Tenorman Must Die: Szerinted a kozel 10000 ember mert ment el a varosbol?Mert munka hianyaban ehezett volna. Amugy pedig nem valaszoltal a kerdesre sem, hogy szep haz ures hassal, vagy kicsit csunyabb, teli hassal? Egyebkent pedig egyertelmu, h mert a varost szepitettek. Mivel ismerjuk a fideszmaffia gyakorlatat, nyilvanvalo, h minden otszor annyiba kerult, aztan a penzt visszaosztottak az illetekeseknek. Munkahelyteremtesnel meg nem kapnak egy vasat se, sot meg nekik kell kedvezmenyt biztosiani. Hat ezert nem is eroltette, se a nagyorru, se az utoda.

eßemfaßom meg áll 2018.01.15. 13:51:20

@martineden: Szóval szerinted egy másik városba költözés EGYETLEN oka az éhezés elkerülése lehet.

martineden 2018.01.15. 14:02:15

@eßemfaßom meg áll: Hat a zome a megelhetesert illetve a jobb megelhetesert.megy el. Ha nincs munka, kenytelen elmenni,nem? Nem mindenki csokos a fideszmaffianal, hogy ledlampakat szerelhessen otszoros aron, iranyitott palyazat nyeressel.

eßemfaßom meg áll 2018.01.15. 14:38:46

@martineden: szóval az éhezés elől menekülés kezd jobb megélhetéssé átalakulni. Kezdetnek ez is jó.

martineden 2018.01.15. 15:11:59

@eßemfaßom meg áll: Ne forgasd ki a szavaimat fidesztroll.Nagyon is erted te, hogy mirol van szo. A tulokorrunak nem volt fontos a munkahelyteremtes, de a ledlampa szereles otszoros aron a tiborc cegevel, igen.Ez mindent elarul a fideszmaffiarol.Konnyen mondta a ratyi asszony, h sajat labra alltak, ugye?
süti beállítások módosítása