Mert a politika is lehet érdekes

PoliPraktika

PoliPraktika

Kivitték Lőrincet, ebből baj lesz!

2017. március 28. - Herczeg Sándor

A választások közeledtével egyra nagyobb iramban szaporodnak azok a parlamenti beszólások, melyben a képviselők rendkívül változatos módon képesek egymást ekézni. Nem túl régen vette kezdetét a tavaszi ülésszak, de máris bővelkedünk az ilyen riposztokban. Ezek a legjobbak:

Dömötör Csaba államtitkár válasza és az arra bekiabált szocialista vélemény a tavaszi ülésszak negyedik ülésnapján, február 27-én:

Tisztelt Képviselő Úr! Ezek a tervek, ezek a baloldali tervek borzasztóak, felérnek egy hátba szúrással. Az MSZP megint úgy szúrná hátba az országot, ahogy hátba szúrták az olimpiai pályázatot. Ezt nem fogjuk engedni, és kettős erővel fogunk küzdeni Magyarország további erősödéséért. Köszönöm, hogy meghallgatott. (Közbeszólások az MSZP soraiból, köztük dr. Varga László: Hát, ez elég kevés volt. Ez nem volt elég agresszív. Rogánt kérjük vissza!)

index_ogy.jpg

(a kép forrása: index.hu)

Egy elmés megjegyzés jobbról Lezsák Sándor parlamenti alelnök felvezetéséhez:

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. Válaszadásra megadom a szót Tállai András államtitkár úrnak. (Jelzésre:) A kártya bent van? (Közbeszólás a Jobbik soraiból: …elhagyta a meccsen!) Egy mikrofont kérek az államtitkár úrhoz.

Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) kisebb matamatikai problémája a vonatkésésekről szóló azonnali kérdése kapcsán:

Hát, én elég sokat utazom a MÁV menetrend szerinti járataival, és annyira felbosszantott, államtitkár úr, hogy 92 százalékban pontosan közlekednek a vonatok, hogy gyorsan készítettem egy statisztikát, most már mindennap felírom, hogy hány percet késik a vonat, amin utazom. 2017. II. 10-től 27-ig, a mai napig 13-szor utaztam menetrend szerinti járatokon, ebből a 13 járatból 11 késett…, 9 késett, 3 nem késett, államtitkár úr. (Sic!)

Fónagy János (Fidesz) államtitkár beismeréssel felérő felismerése a Bangóné Borbély Ildikónak adott reflexiójában:

Tisztelt Képviselő Asszony! Tavaly a menetrendszerűség mintegy 90 százalékban teljesült. Erre természetesen én is azt mondom, hogy jobb lenne, ha ez 95 vagy 96 százalék lenne. Ha Japánban két percet késik a vonat, az főcím az újságokban, csak Japán nem a magyar hálózaton van.

Bárándy Gergely (MSZP) válasza arra, hogy elfogadja-e a Magyar Nemzeti Bank alelnökének reflexióját az elnök hiányában:

Köszönöm a szót, elnök úr. Mivel nem alelnök úr beszél hülyeségeket a parlamentben, ezért nyilván válaszolni sem tud arra, hogy elnök úr ezt miért teszi. Megvárnám őt. Köszönöm.

KDNP-s és MSZP-s kéretlen megjegyzések, miközben a legfőbb ügyész kíván reagálni:

POLT PÉTER legfőbb ügyész: Csak a komoly felvetésekre kívánnék válaszolni. (Dr. Rétvári Bence: Akkor le is ülhetsz. - Dr. Varga László: Halálos komolyságú volt! Le kell mondani!)

Lázár János (Fidesz) Miniszterelnökséget vezető miniszter válaszának első mondata Hadházy Ákos (LMP) részére címezve:

Köszönöm szépen. Mindenekelőtt, elnök úr, ha megengedi, akkor szeretnék a kérdésére válaszolni: „Mikor alakult újra a kormányzati jósda?” - szeretném tájékoztatni, hogy nem alakult újra Gyurcsány Ferenc kormányzati jósdája.

Ugyanezen válasz csattanója:

Ha Hódmezővásárhelyen jár, kizárt dolog, hogy sötétséget tapasztalhasson, hacsak nem ön hozza oda.

Tuzson Bence (Fidesz) államtitkár válaszol egy napirend előtti hozzászólásra március 6-án – de néhányszor megzavarják:

Ez az ügy is rávilágít arra, hogy hogyan működött annak idején, 2010 előtt Magyarország, hogyan mű- ködött Magyarországon a gazdasági élet, és hogyan környékeztek meg, tüntettek el egyes gazdasági társaságokból pénzeket. (Közbeszólás az MSZP soraiból: Hazudsz aljas, szemét módon! Fel tudod olvasni röhögés nélkül?!) Rávilágít arra, hogy hogyan működött ez az ország, mert vannak más ügyek is. (Gőgös Zoltán: Azt megtudod az én interpellációmból is!)

Jakab István (Fidesz) parlamenti alelnök intézkedése a Mészáros Lőrincet ábrázoló papírmasé figura megjelenését követően:

Bocsásson meg, államtitkár úr! Kénytelen vagyok most egy pillanatra felfüggeszteni az ülést (Dr. Varga László: Elég is volt ennyi!), abban az értelemben csupán, megértését kérve, hogy kérem a Terembiztos Szolgálatot, szíveskedjenek eltávolítani a teremből ezt a… (Közbeszólások az ellenzéki padsorokból: Lőrincet!) - nem kívánom minősíteni. Szíveskedjenek eltávolítani! (A Terembiztos Szolgálat munkatársa kiviszi a teremből a papírból készült figurát. - Zaj az ellenzéki padsorokban. - Közbeszólás a Jobbik soraiból: Kivitték a Lőrincet!) Megkérem a Jobbik-frakciót, szíveskedjenek most már a hangoskodást abbahagyni. (Gőgös Zoltán: Kivitték Lőrincet, ebből baj lesz! - Dr. Apáti István: Gáz van!)

Balog Zoltán (Fidesz) az emberi erőforrások minisztere fejezi ki elégedetlenségét Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) felé:

Ön folyamatosan rikácsol, miközben én beszélek, a képviselőtársaival együtt. Ehhez csak gratulálni tudok.

Némi nemi félreértés Jakab István parlamenti alelnök és Sallai R. Benedek (LMP) között:

Miniszterelnök úr halaszthatatlan közfeladat ellátása miatt válaszadásra Lázár János, Miniszterelnökséget vezető miniszter urat jelölte ki. Kérdezem képviselő asszonyt, elfogadja-e a válaszadó személyét, vagy a miniszterelnök úrtól személyesen kéri a választ.

SALLAI R. BENEDEK (LMP): Ha nem haragszik, elnök úr, nem vagyok képviselő asszony, bocsánat.

Közbeszólások Majtényi László köztársasági elnök-jelölt bemutatkozásakor március 13-án:

Köszönetet mondok továbbá az elmúlt hónapokban mellettem állt segítőknek, családomnak, feleségemnek, Székely Sándornak, Gulyás Balázsnak, Krasztef Péternek és Mellár Tamásnak. Lássuk tehát… (Kósa Lajos: Soros György?) Soros Györgynek nem köszöntem most meg, de majd legközelebb! (Moraj és közbeszólások a kormányzó pártok padsoraiból, többek között Balog Zoltán: A hálátlanság…)

Orbán Viktor (Fidesz) miniszterelnök tanácstalansága Sallai R. Benedek (LMP) kérdése kapcsán:

Mélyen tisztelt Elnök Úr! Ahhoz, hogy válaszolni tudjak, tudnom kellene a kérdést, de nem vagyok pszichiáter.

És az LMP-s képviselő riposztja:

Köszönöm szépen. Pedig néha hasznos lenne, ahogy a kormány tagjait meg Matolcsy urat elnézem, ha mégiscsak pszichiáter lenne.

Egy meglepő kérés Kövér László (Fidesz) parlamenti elnöktől:

Uraim! Uraim! Mire az idegeskedés? Nyugi! Államtitkár úr, folytassa!

Jobbikos zavarórepülések Rétvári Bence (KDNP) államtitkár hozzászólása közben március 21-én:

Ezt még, úgy látom, egy-két felszólalás erejéig, ezt a fajta antikommunista vonalat tartani fogják, majd pedig - miután már helyi szinten a jelöltállításban is együttműködnek, és itt felszólalnak, és lekommunistázzák az MSZP képviselőit (Z. Kárpát Dániel: Milyen vadászház?) - elmennek a választókerületekbe (Közbeszólás a Jobbik soraiból.), és leegyeztetik egymással, hogy Szentendrén meg máshol ki indít jelöltet, ki nem indít jelöltet. (Mirkóczki Ádám: Már reggel hazudsz!)

Folytatása következik…

A bejegyzés trackback címe:

https://polipraktika.blog.hu/api/trackback/id/tr6312383009

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása