Mert a politika is lehet érdekes

PoliPraktika

Ez azért szánalmas vergődés…

2016. december 29. - Herczeg Sándor

Szinte egyszerre történt. A feledés jótékony homályába merült, a saját koalíciója által megbuktatott Medgyessy Péter a Jobbikkal kötendő MSZP-s és DK-s összeborulásról vizionál, miközben a középre igyekvő Vona Gábort Köves Slomó küldi el finoman a francba. Kicsit ahhoz kezd hasonlítani a játék, mint amikor a gyerekek körbeszaladgálják a székeket, hogy le tudjanak ülni, de azokból egyre kevesebb van.

Nem tudom, hogy honnan és ki rángatta elő a volt miniszterelnököt, s neki vajon miért kellett ekkorát belecsapni a lecsóba. Az az ember, aki a saját kormányát sem volt képes összetartani, sőt az egyik koalíciós pártra mutogatott korrupciós ügyeket sejtetve, több mint 12 év után akarja megmondani a tutit. Medgyessy alias Machiavelli, akinél a cél szentesítette az eszközt. Mindig megdöbbenek azon, hogy rendkívül "okos", ámde dicstelenül távozó politikusok utólag milyen rettentő éleslátással rendelkeznek.

Egyetlen dolgot hagynak figyelmen kívül. A szavazókat.

Ugyanis bármilyen hihetetlen, a kormányra kerülő pártokat végső soron ők jelölik ki, ezért érdemes számításba venni az akaratukat. Nemigen hinném, hogy egy átlag balos szimpatizáns szívesen borulna egy jobbikos nyakába, s vice versa sem. Kénytelen vagyok azt hinni, hogy Medgyessy leült az íróasztal mellé és egész egyszerűen összeadta az MSZP-re, a DK-ra, valamint a Jobbikra leadott 2014-es voksokat, hátradőlt, végigsimította a homlokát, majd feltalálta a kör négyszögesítését, hiszen úgy látta: jókora szám jött ki, s az persze összevonható. Csupán azt hagyta ki, hogy a Gyurcsány-fanokra a hidegrázás jön rá minden egyes MSZP-s kacsintástól, s akkor még nem is beszéltünk a szocialisták sirámairól ilyen ügyekben. A 2014-es választás jókedvvel-bőséggel megmutatta, hogy egy Monty Python-jelenet humorfoka véres királydráma ahhoz képest, amit a baloldalon anno – és jórészt azóta is – művelnek. A volt kormányfő ehhez még a hozzácsapta a Jobbikot is.

illyes_tibor_mti_m_p.jpg

Medgyessy Péter

(a fotó forrása: Index /Illyés Tibor MTI)

Gratulálok. Ilyen kiváló elképzelést még Kósa Lajos sem tudna összehozni, pedig tőle sem áll távol a légbőlkapás.

Vona Gábor pedig nem kifejezetten örülhet annak, - néhány saját párttársa meg eleve végképp kiakadt - hogy békejobbját elegánsan hátrakulcsolt kézzel fogadta az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség elnöke. A Jobbik vezére nyilván átlátta: a középre igazodás egyik alapfeltétele az antiszemita ruha elégetése, az azonban igaz, hogy régebbi nyilatkozataik és tetteik nem merültek feledésbe, pláne nem cáfolták azokat.

komka_peter_mti_v_g.jpg

Vona Gábor

(a fotó forrása: Index/Komka Péter MTI)

Aki pedig szelet vet, az vihart fog aratni még akkor is, ha Köves Slomó kétségkívül fogadhatta volna békülékenyebben a váratlan gesztust – lett légyen az egy új politikai koncepció része is. Így marad a szánalmas vergődés, ezzel együtt újabb bizonyíték arra, hogy az ellenzék gyenge, nem képes tematizálni a közvéleményt, csupán életképtelen teóriákat szülni Orbán Viktor eltávolítására. Önmagában ez harmatos.

Ez így nem fog menni. Lassan szék se marad, s a földre fogtok ülni.

A bejegyzés trackback címe:

http://polipraktika.blog.hu/api/trackback/id/tr2512080509

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Amator 2016.12.31. 15:22:07

@6.Lenin: Félre ne érts, én nem akarom védeni a mostani ellenzéket, a Gyurcsány kormány volt minden idők legrosszabbika 2010-ig, aztán sajnos jött egy professzionista kormány ( ami ugyanazt folytatta, főként a lopást ), és még szervezettebben folytatták a bűnözést. Az a baj, hogy a mai ididóta közéletben nem lehet kijönni egyetlen programmal sem, mert nincsenek viták, egy dologról 2 perc alatt bebizonyítják az ellenkezőét is, a tények senkit nem érdekelnek, főleg a hívőket nem. Ha új ember lépne politikai szintérre, 1 perc alatt hordana össze róla minden mocskot a kormánysajtó, még egy ma született csecsemőről is. Ha nem tetszik, be lehet őket perelni. De minek. Egy normális ember ezért nem megy ma a politika közelébe sem.

Amator 2016.12.31. 15:24:44

@erőtlen emberi erőforrás: Igen, néha úgy tűnik, de ez azért is lehet, mert az erkölcstelenség ellen egy legalább akkora kaliberű figurát kellene kiállítani, de az meg elfogyott.

monddazigazatmar 2016.12.31. 15:24:53

@Amator: Dehogy törekszik az ellehetetlenítésére.. Ilyen ellenzéket kívánni szoktak maguknak a politikusok, nem tönkretenni.

fidesz maszop dk egykutya 2016.12.31. 15:28:19

@monddazigazatmar: bizony, ezért is beszéli meg mindig viktor fletóval meg az mszps-sekkel, hogy hogy adják elő a következő felvonást, hogy nehogy lecserélve őket egy nem mszmp-kisz-ügynök gyökerű csapat.

monddazigazatmar 2016.12.31. 15:38:56

@Amator:
"Az a baj, hogy a mai ididóta közéletben nem lehet kijönni egyetlen programmal sem, mert nincsenek viták" - Bocs, erről nem vitetkozni kellene, hanem kiállni, hogy valaki elmondja, hogy mi a frankó. Ha meggyőz vele 4-5 millió embert, akkor nyer, és csinálhatja.
"egy dologról 2 perc alatt bebizonyítják az ellenkezőét is, a tények senkit nem érdekelnek" - pont mint az ellenzék amit csinál, ugye? Az egy más dolog, hogy a saját médiájuk úgy tálalja, hogy "valamit kitalál a kormány de az a szakértőknek nem tetszik". Csak kihagyják belőle azt, hogy a balos szakértőknek nem tetszik. Mert hidd el, hogy ugyanolyan szakértők ülnek mindkét oldalon.

"főleg a hívőket nem." Na, ez a legszebb. Az ellenzék meg van győződve, hogy a "hívők" csinálnak dolgokat. Ugyan mitől hinnének? Ha komolyan szarabbul élnének a hívők, akkor nem gondolod, hogy másra szavaznának?
"Ha új ember lépne politikai szintérre, 1 perc alatt hordana össze róla minden mocskot a kormánysajtó, még egy ma született csecsemőről is. "
Ebben sem hiszek. Egy tényleg tiszta embert nem nagyon tudnának lehúzni... Egyébként a balos sajtó nem ugyanezt csinálja? Orbán feleségverésétől a felcsúti reptéren át a rogán dubajozásáig? Ugyanúgy próbálják a karaktergyilkosságokat megcsinálni mindkét oldalon - teljesen felesleges a baloldalt gáncsnélküli uriembereknek beállítani.

monddazigazatmar 2016.12.31. 15:40:41

@fidesz maszop dk egykutya:
Én nem hiszek abban, hogy ez meg lenne beszélve. Simán balfasznak gondolom a baloldalt.

Trackers 2016.12.31. 15:46:02

@Pisti 90:

"Ez a cikk olyan, mintha a Fidesz pártszékházban írták volna."

Miért ?

Szerinted a DK-s szavazó szavazna a Jobbikra ?
És fordítva is működik ?
Tényleg bárkire szavaznak mindannyian, hogy megbukjon a Fidesz ?

Persze nincs kizárva hogy igazad van, és valóban ez a helyzet.
Csakhát kérdés mit szólnak ehez azok, akik éppen Gyurcsány avagy a Jobbik ellenében is szavaznak, nemcsaka FIdesz ellen.

6.Lenin 2016.12.31. 15:47:06

@Amator:

Te is magyarázkodni igyexel 1 rossz bizonyítványt. Én nem nézném le ennyire a választókat. Talán éppen ez az egyik legnagyobb tévedése az ellenzéknek, hogy arra hivatkoznak, a választók nem értik az ő problémáikat, pedig fordított a helyzet.
A pártok nem értik a választók elvárásait. Nem vevők a süket, üres dumákra.

Talán el kéne már végre szakadni attól a téves felfogástól, hogy mi tökéletes tudjuk, mit akarnak a választók, és teljesen felesleges őket megkérdezni, meg amúgy is hülyék hozzá. mi, mindent jobban tudunk.
Nem, ez elbukott, vagy most van bukófélben. Aki ezt felismeri, nyerhet. Nyilván lesz egy átmeneti idő most is. Lesznek tévedések a választók részéről is, de elbuknak a szerencselovagok rövid úton. Ma már mindenki türelmetlenebb (a kelleténél is).
Azért nincs vita, mert senki nem meri vállalni az igazat, másra kenegetik a felelősséget. Vagy azzal kell(ene) foglalkozni, ami valóban érdekli is a választókat, és nem nekik kellene eldönteni, ez kell, hogy érdekelje őket.
Mások lehülyézésétől még senki nem lesz okosabb, elfogadottabb.
Szerintem.

fidesz maszop dk egykutya 2016.12.31. 15:48:52

@monddazigazatmar: de meg van beszélve, ez jól látszik. Elvtárs elvtárnak nem vájja ki a szemét.

nick papagiorgo 2016.12.31. 15:52:15

A nagy "összefogók" (bárki is tartozzon oda) csak azt felejtik el, hogy összefogásokat általában programok alapján szokás csinálni.
Tehát X pártnak van programja, és azzal a párttal tud/hajlandó összefogni, aki az ő programjáéhoz hasonló programmal rendelkezik.

Mert ugye az esetleges győzelem után az országot is kellene irányítani ugyebár. Különben alapvető kérdésekről se tudnak megállapítani, a "győztes koalíció" egy nap alatt összeomlik, és jön megint a Fidesz.

Azt hiszem, ezzel meg is magyaráztam, hogy mennyi realitása van egy esetleges baloldal-Jobbik összefogásnak.

6.Lenin 2016.12.31. 15:53:14

@fidesz maszop dk egykutya:

Akik a rendszerváltozás körül születtek, már 20-30 közötti emberek, választójoggal.
Fogalmuk sem lehet a régi valóban elvtársi világról.
3 millió körül van a bizonytalanok száma. Lenne kivel megbeszélni a dolgokat.

Saját magad is becsapod ezzel a kenegetéssel.
Szerintem.

agarik 2016.12.31. 16:32:53

A judaisták (NEM izraeliták) tehát ismét bizonyították hogy csakis a feszültséget gerjesztik, AKARJÁK azt üvöltözni hogy "de minket útálnak" - no persze ők mindent meg is tesznek érte hogy útálva legyenek, hiszen mást nem kell csinálniuk csak építgetni az újabb és újabb kibucokat MINDENFELÉ, miközben azt kiabálják "holokauszt, holokauszt" mint afféle mindentütő varázskártyát.

A Jobbik viszont kezdhetné azzal a dolgait hogy a saját, ingyenesen szórt újsgaiba legalább nem nyomatja a zsidózást (zsidók csak a náci ideológiában léteznek a tetejébe).

agarik 2016.12.31. 16:33:43

@nick papagiorgo: Te melyik országban élsz?
Itt soha, egyik pártnak sem volt programja a "tömöm a saját zsebemet" "programon" kívül.

Amator 2016.12.31. 16:50:30

@6.Lenin: Azért nem értek egyet, mert a fidesznek se 2010-ben se 2014-ben sem volt semmilyen programja, épp ezért ennyire gátlástalanok manapság. Ezért bátortalan az ellenzék is, mert látja, hogy konkrét program nélkül is lehet boldogulni, minek az. Mivel manapság a csillagos eget is lehazudja a kormány, hidd el, hogy a 30-as IQ felett sem látnak sokan tisztán. Túl logikusan akarod magyarázni a dolgokat. Nem nézem le a választókat, de szerintem az emberek döntő többsége érzelmi alapon dönt. Ebben volt professzionális a fidesz, hogy kiépítettek egy olyan szavazóbázist, akik minden körülmények között követik őket, akármit mondanak, akár az 1 hónappal ezelőtti ellenkezőjét is.

6.Lenin 2016.12.31. 16:57:43

@agarik:

Minden országban vannak szélsőségesek valamilyen elenyésző %-ban.
Mégis csak jobb megoldás, ha valamilyen kontroll alatt lévő pártban/szervezetben/akármiben jönnek össze, és nem az utcán élik ki magukat.
A Jobbik is összegyűjtötte a maga szélsőségeit, ha hangot váltana elhagynák nagy %-ban ezek a hívek és keletkezne egy Jobbik 2.0. Ha váltanak, az már egy más párt lesz, más hívekkel, de az ilyenekből már Dunát lehet így is rekeszteni. Minek még 1?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.12.31. 17:10:36

@6.Lenin:

"Te is elfeledkezel a szavazókról. Akik eddig a Jobbikra(Vonára) szavaztak, elfogadják-é az irányváltást."

Ha nem fogadják el, akkor legközelebb másra szavaznak, ennyi.

Alapvetően úgy működnek a politikai pártok, hogy meghirdetik a programjukat, majd a szavazók eldöntik, támogatják-e ezt vagy sem. Ha változik a program, akkor változik a támogatói kör.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.12.31. 17:11:28

@Amator:

"Azt meg mégsem lehet megvárni, hogy ezek ellopják az ország másik felét is. "

Mármint azután, hogy a szoclib kormányok ellopták az egyik felét?

monddazigazatmar 2016.12.31. 17:11:39

@Amator:
Te tényleg azt gondolod, hogy a nép nem érzi, hogy jobban él vagy rosszabbul mint akármikor?
Érzelmi alapon dönt? A nagy szart. Körbenéz, és minden jobb mint volt 4-8-20 éve. Több a pénze, szebb a környezete.

Amator 2016.12.31. 17:14:50

@monddazigazatmar: Te is túl egyszerűen látod a dolgokat. Honnan tudnák az emberek hogy mi a frankó. Soha nem éltek olyan rendszerben, amikor megtanulhatták volna, hogy mi az. Ezt komolyan mondom. Vagy higgyenek a megmondóembereknek, netán politológusoknak, akik tökéletes bizonyítékai saját áltudományuknak ? Ha valaki igazat mond, és netán nem a kormányoldalon áll, a kormánymédia pillanatok alatt összegyűjt róla dehonesztáló adatokat, még ha nem igaz, akkor is. Nincs kikezdhetetlen ember. Ha jobboldalon áll valaki elő, őt ugyanúgy kikezdik. Mellár Tamás pl. ismerős ?
Nem, jobboldalon nem maradtak szakértők, mert egy magára valamit is adó szakember nem vállal közösséget hályogkovácsokkal. Hol olvastál olyat hogy én védem a baldalt ? Soha nem voltam baloldali, én is ahhoz a többséghez tartozom, aki csak áll és csodálkozik, hogy mi folyik itt jobboldali, netán polgári kormányzás alatt. Mivel jelenleg vidéki suttyók vannak politikai tisztségekben, meg is lehet nézni a közbeszédet, meg a közizlést.

Amator 2016.12.31. 17:16:45

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Én úgy mondanám, hogy kb. az 1/5-ét lopták el a szoclib kormányok, a mostaniak nagyságrenddel többet lopnak, sajnos ebben is jobbak.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.12.31. 17:17:05

@Amator:

"Honnan tudnák az emberek hogy mi a frankó. Soha nem éltek olyan rendszerben, amikor megtanulhatták volna, hogy mi az. Ezt komolyan mondom."

Gratulálok, ez a tőrőlmetszett bolsevik hozzállás: a nép nem tudja, mi jó neki, de minket, bolsevikokat (kommunistákat) nem akármilyen fából faragtak, mi tudjuk.

6.Lenin 2016.12.31. 17:18:27

@Amator:

elsőnek olvasd el ezt a tanulmányt...

index.hu/tudomany/2013/02/20/politikai_nezetekkel_szuletunk/

Természetes, hogy az emberek többsége nem észérvek mentén dönt. Meghatározzák a gének + a körülmények amiben él, aztán besorol valahová, ahová ezek az előbbiek "kényszerítik" . Ide nem programok kellenek, hanem célok, amik megfelelnek az elvárásoknak.
A Fidesz "megtalálta" a hangot egy bizonyos körben, és tud is vele "élni". Nem mindenféle téveszmék mentén kísérletezik (bár lehet tévedek, de talán ezt jelenti, hogy nem régi jobb-, bal-, és más ideológiák mentén cselexik).
Ma már ezek a felosztások nem működnek, lejáratták őket, vagy változott a világ.

Ez a "Fidesz nem engedi" egy jó nagy kamu, nem értik a lényegét. Próbálják utánozni "néppártosodás" meg hasonló faszsággal, de mivel nem értik a lényeget, nem is müxik.
Lehet itt hadoválni mindenféle lopás, korrupció, ilyenek + olyanok, de ez nem célravezető. Nem is működne, ha sikerülne is valamilyen fatális véletlen folytán legyőzni a Fideszt, megbuknának mert nem értik az új világot. a handa-banda ideje lejárt. Természetesen lesz átmenet, bukások, de az irány egyértelműnek látszik.
Szerintem.

blexpress 2016.12.31. 17:18:28

A cikkírónak az utoldó mondata az igaz: a szocik a földre fognak ülni...!a végén.
Nem lesz itt összeborulás a jobbikkal.A nép aki szavaz azmeg tök hülye annak teljesen mindegy ki fog lopni a jövőben, ez is lopik az is lopik......nem mindegy?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.12.31. 17:19:34

@Amator:

Én meg úgy mondanám, hogy az ország feléért az 1/5 értékét kapták, mert nyugati cégeknek kótyavetyélték a közvagyon krémjét. A mostaniak a másik felét saját maguknak lopják el, ezért jobban járt/nak.

Nehogy már erény legyen az, hogy amit ellopok, azt olcsón elkótyavetyélem. :)

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.12.31. 17:22:27

@blexpress:

"A nép aki szavaz azmeg tök hülye annak teljesen mindegy ki fog lopni a jövőben"

Na még egy bolsevik! Ugye amikor a szoclibekre szavazott a nép, akkor persze bölcsen döntött, mi?

A "nép" közt vannak hülyék is, a népet be lehet csapni, de nem a végtelenségig. Nagyon jól látja a nép, hogy az utóbbi 6 évben jobban megy sora, mint a megelőző 8 évben.

monddazigazatmar 2016.12.31. 17:24:49

@Amator:
"Honnan tudnák az emberek hogy mi a frankó."
Mármint milyen téren? Szerinted nem látja, hogy mije van, nem látja, hogy mennyi pénze van, nem látja, hogy hogyan él?
Jobboldalon nem maradtak szakértők.. Oké, hát ezzel nem nagyon lehet vitatkozni. Végül is ugye csak a gdp nő, az adósság csökken, a munkanélküliség csökken, a foglalkoztatottság nő, a rezsi csökken, a munkabérek nőttek... De tudjuk jól, hogy mindez csak véletlen. A kormány semmihez nem ért, a szakértők a baloldalt vannak, akik az eddigi összes intézkedésre azt mondták, hogy rossz, és az ellenkezőjét kellett volna csinálni. Mint 2002-10 ig. Akkor az összes felsorolt dolog pont az ellenkezőjét csinálta.

6.Lenin 2016.12.31. 17:26:54

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

"Alapvetően úgy működnek a politikai pártok, hogy meghirdetik a programjukat, majd a szavazók eldöntik, támogatják-e ezt vagy sem."

Ez meg is látszik a jelenlegi helyzetben. Nem a program mentén döntenek.

Utálja a főnök a zsidókat,cigányokat, vagy nem, ki akar lépni, vagy nem.

Szereti a multikultit, vagy nem.

Minden folt előbb-utóbb megtalálja zsákját program nélkül is. Célok kellenek.

A saját tyuxarosát a polgár valamilyen módon úgyis megoldja, mint eddig is az elmúlt évezredek alatt. Hány idea, program tűnt el a sunyiban?

fidesz maszop dk egykutya 2016.12.31. 17:27:27

@6.Lenin: de lehet fogalmuk, mert vannak ősök, történelem, emlékek, és a többi.

Nincs kenegetés. az hogy a maszop, dk, fidesz tagok szinte kizárólag mszmp/kisz/ügynök tagokból állnak az tény. És az is jól látszik, hogy a nagy ellentét csak színház a parasztnak meg a külföldnek: lásd a kerületi mutyik nem tűnnek fel az aktuális ellenzéknek, na meg az elszámoltatásnak is csak a füstje nagy, és a tevékenység is pontosan egyezik kormányról kormányra.

Amator 2016.12.31. 17:29:15

@monddazigazatmar: Helyesbítenék, a tudatos pártválasztók döntenek inkább érzelmi alapon. A bizonytalanok között inkább tanácstalanság van, mert nincs kit választani. Azért válasszák az mszp-t, vagy Gyurcsányt, mert ők kevesebbet loptak. Na ne már. Ez az én problémám is.
Nézd, én nem két bites alapon itélem meg a dolgokat, tehát elismerem a kormányok jó és rossz dolgait is. 2 példa. A migránsokkal kapcsolatban a lehető legjobb választ adta kormány. A megvalósítás, az már tele van disznóságokkal, vastagon. Elég csak a migránsok utaztatására gondolni, amikor felutaztatták őket a Keleti pu-ra, ott meg szélnek engedték őket, hogy menjenek át a másik pu-ra, vagy mehetnek Isten hírével gyalog, amerre tudnak. A végeredményt ismerjük. Miért is volt erre szüség ?
A másik pozitiv dolog a közmunka. Ha valaki tartós munkanélküli, esélye sincs visszakerülni a munka világába. Ettől sokkal jobb a közmunka. Itt is a megvalósítással vannak problémák.

Amator 2016.12.31. 17:41:47

@Kovacs Nocraft Jozsefne: " Nehogy már erény legyen az, hogy amit ellopok, azt olcsón elkótyavetyélem. :) " Veled öröm vitatkozni. Talán csak a nemzet gázszerelőjét hoznám fel aktuális példának. Tavaly 800 milliót vett ki osztalékként.
Ha leszámítjuk a funkcionális analfabétákat, akkor kb. mindenkinek lejött, hogy ebből 700-750 milliót visszaosztott azoknak, akiktől kapta a megrendeléseket.
Na abból nem lettek újabb befektetések.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.12.31. 17:42:25

@Amator:

Azért, mert a kormány vergődött a teljesen egyértelmű EU-s törvények és az e törvényeket nyíltan semmive vevő merkeli politika ill. az e törvények nyílt semmibe vételére ösztönző nyugat-európai szólamok között.

Most igazából azt a becstelen ballib érvelést folytatod, amely szerint ha Orbán beengedi a "menekülteket", akkor EU-s jogot sért, de a ny.-európai libsi követeléseknek tetszőt művel, ha ellenben nem engedi be őket, akkor ugyanezen libsi köröknek nem tetszőt tesz, viszont betartja a minden EU-tagra, így Németországra is vonatkozó EU-s jogot. Ha van sapkája, azért, ha nincs, akkor azért...

Ráadásul magyarázd már el, hogy lehetett volna regisztrálni az útlevelüket a szerb határon eldobó, január elsején született "menekültek" tömegét, akik még az ujlenyomatadást is megtagadták.

A cinizmusod gyomorforgató.

Amator 2016.12.31. 17:48:15

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Várj egy picit, nem értelek. Fentebb azt írtam, hogy a kormány menekültpolitikája rendben van, én sem szeretnék más kultúrában élni. Annyit írtam, hogy kicsit gonosz módon hagyták végigrandalírozni fél Magyarországon egy kis részét, azét hogy lehessen rájuk hivatkozni. A kerités teljesen rendben van. Biztos hogy velem vitatkozol ?

6.Lenin 2016.12.31. 17:48:18

@fidesz maszop dk egykutya:

Lehetnek téves elképzeléseik, maradjunk ennél.

Ki a fene gondolta anno, hogy az a rendszer egyszer megszűnik?
Az emberek többsége élni, túlélni szeretett volna. voltak-pl iskolaigazgató-akik kényszerből voltak párttagok, titkárok is akár, természetesen voltak önkéntesek is, de még ezt is lehetne különválasztani. Voltak, akik hittek az ideában azért önként vállaltak benne szerepet, voltak, akik önként, anélkül, hogy bármiben is hittek volna, csak lopni akartak, mert a vérükben volt. Ilyenek voltak a nyilasok,AVH-sok, közt szép számmal.

Ezért kéne, hogy bizonyos téves elképzeléseknél több legyen, hogy valóban is ítélkezni tudjunk emberek, emberi sorsok felett.

Micsoda energiát, pénzt emésztene fel megvizsgálni az akkor élt embereket személyenként? Ez a hajó elment 90-ben, és amúgy is értelmetlennek tartom.

Mit számít, hogy mit tett Gyurcsány, ha van néhány híve, aki képes lenne újra a hatalomban látni?

Mi lenne, ha győzne egy koalíció 18-ban, aztán 19-ben újraválasztanák a Fideszt 4/5-el?

Nem álmodozni kéne már, hanem valamilyen működőképes új rendszert kitalálni, amit el is fogadna mindenki, de látszik, hogy ez még sokáig igen nagy probléma lesz lásd USA.
Demokrácia nem csak akkor van, ha én nyertem.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.12.31. 18:00:37

@Amator:

"Biztos hogy velem vitatkozol ?"

Biztos, mert a kommentemet még azelőtt kezdtem írni, hogy megjelent a tiéd, amire most hivatkozol. Továbbá a Keleti körüli események bírálatára pontosan ugyanúgy vonatkozik, amit írtam, mert sajnos nem vagy következetes. Azok ui. egyenes következményei voltak annak, hogy Orbán be kényszerült engedni egy rakás "menekültet", amit te most nyilván hibának minősítesz. Csakhogy akkor még nem volt kerítés, így max. lőfegyverekkel akadályozhatta volna meg őket abban, hogy átlépjék a határt. Stb., stb.

Amator 2016.12.31. 18:00:58

@monddazigazatmar: Szeretném száműzni a kétbites logikát. Szerintem nincs olyan hogy baloldali vagy jobboldali szakértő. Szakértő van, egységes szemlélettel. Ezért is gúnyolódtam fentebb a politológusokon, mint áltudományos szakértőkön, mert szerintem egy politológus pártatlanul, viszonylag objektíven értékeli a politikát, miközben a tv-ben nem ezt látjuk, mindegyik elfogult.
A pénzügyi stabilitást nem vitatom a mostani kormánytól. Talán még az eszközök is rendben voltak hozzá. Csak már váltani kellene, mert pont emiatt nincsenek beruházások. Ezért sem értem, hogy mitől nőne a foglalkoztatottság, ha nincsenek beruházások. Sőt, talicskázzák ki a nyereséget a kormányközeli résztvevők, lásd a 800 milliós osztalékot a nemzet gázszerelőjénél.
A GDP adatok nőnek, de valahogy lemaradtunk Szlovákia és Lengyelország mögött. Tehát lehetne sokkal jobb, ha a nyereséget további beruházásokba forgatnák a nagyurak.

kvadrillio 2016.12.31. 18:06:25

csak...eccerűen: normális ember, ha kellemes ünnepeket kívánnak neki, megköszöni és viszont kívánja. H boldog új évet kívánnak, akkor is viszont kívánja. Magyarországon !
SLOMO, NEM NORMÁLIS EMBER. NEM NORMÁLIS ZSIDÓ EMBER !
NO..., NU..., HA NEM ÉRZI ITT, HAZÁMBAN ...MAGÁT JÓÓÓÓL, AKKOR ALIJÁZZON A SAJÁT HAZÁJÁBA IZRAELBE ! EZ ILYEN EGYSZERŰ !
DE, HA NAGYON MÉRLEGES VAGYOK, AKKOR ECCERŰEN JEWS GO HOME !

6.Lenin 2016.12.31. 18:10:46

@Amator:

"Szakértő van, egységes szemlélettel. "

Miért kamuzol? Ilyen nincs, sőt azt mondom, ne is legyen. Mindenki egyformának látna mindent, brrrr!
Nincs független újságíró sem, ne is legyen. másként miként láthatnánk a különbségeket? Legyen , de olyan tökös, hogy vállalja is a nézeteit.
Ma ezt szeretnék a legtöbben letagadni, miközben ordít belőle a világnézete.
Mire jó ez?
Az van, hogy X-et elfogadom, mert egyezik az én véleményemmel, Y meg hazudik, mert azt nem tudom elfogadni.
Minek kell mindig mindent túlbonyolítani? Elfedi a hazugságot?

Amator 2016.12.31. 18:11:36

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Kár, hogy nem érted a logikámat. Azért említettem a Keletit, mert az tényleg tudatos volt, miért ne lehetett volna azt a vonatot egyenesen a nyugati határhoz irányítani. Vagy mint a későbbi buszok, amik szintén a nyugati határhoz vitték a menekülteket. Egyébként az olimpia alatti reklámokat sem tudom megbocsátani, amikor az M4-en negyedóránként a képembe tolták ugyanazokat a gusztustalan migránsozó reklámokat, az felért egy agymosással. ( No nem nekem. )

monddazigazatmar 2016.12.31. 18:14:39

@Amator: "Szakértő van, egységes szemlélettel. "
Figyelj, a gazdaság meg az oktatás meg az eü meg az akármi azért nem olyan egyszerű dolog, mint mondjuk a kenyérsütés. Szóval hidd csak el, hogy vannak bal meg jobb oldalon is szakértők. Sőt, mindkét oldalon vannak olyan szakértők akik kurvára nem értenek hozzá- mint ahogy minden szakmának vannak kontárjai.
A lényeg az, hogy a médiában úgy jelenik meg, hogy "a kormány akármit csinál" erre a "szakértők szerint nem ezt kéne".
A pénzügyi stabilitás miatt nincsenek beruházások?

monddazigazatmar 2016.12.31. 18:19:32

@Amator: Ebbe a menekült dologba ne menjünk bele. Akármit csináltak, csak a bírálatot kapták. Kezdve azzal, hogy nem engedték be őket, ha regisztrálni akarták, ha hagyták regisztráció nélkül. Mi a francnak kellett volna továbbengedni azokat, amikor az osztrák megmondta, hogy nem engedi be őket? A tábor felé meg nem voltak hajlandók menni. A pápától az enszig minket basztatott mindenki, akkor kezdték el buszoztatni a retkeket.
Az olimpia alatt tényleg túlzás volt a reklám, azt elszámolták kicsit.

Danubius 2016.12.31. 18:19:56

Mondjuk érdekes hogy Merkellel kapcsolatban is mindíg azt boncolgatják hogy változtatnia kell a migránspolitikáját mert rosszul áll a közvéleménykutatásokban és jön a következő választás. Szerintem az ilyen típusú gondolkozás keleteurópai. Merkelnek van egy elképzelése a világról és a kormányzásról, Ő így csinálja, és ha nem tetszik a választóknak, akkor legközelebb nem rá szavaznak. ennyi, nincs sértődés. Tisztára kommunista gárdára jellemző, hogy ahogy fúj a szél úgy változtatjuk a világnézetünket.

Danubius 2016.12.31. 18:25:28

Más szóval nem Viktor legyőzése kell hogy a cél legyen, hanem a választók elé kell álni egy politikai programmal minden iránynak, és arra a programra kell kérni a szavazatokat, amiket majd a párt képvisel. Ezután jön szükség esetén a koalíció, az érdekek egyeztetése. Nem Viktorral kell foglalkozni hanem a politikai programmal. Pl ha én alapítanék most pártot csak ennyit mondanék: mindent meghagyok amit a FIDESZ elért, elismerjük a pozitív dolgokat, CSAK a sajtóban korrupciógyanúsnak ítélt (negyedik hatalmi ág) dolgokat szüntetném meg. Kizárt hogy nem kapnám meg a kétharmadot:-)

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.12.31. 18:26:18

@Amator:

"Szerintem nincs olyan hogy baloldali vagy jobboldali szakértő. Szakértő van, egységes szemlélettel."

Nehéz eldönteni, vajon viccelsz, ennyire naiv vagy, esetleg csak trollkodsz.

A társadalomtudományok - köztük a közgazdaságtan is - nem természettudományok megismételhető, mindig azonos kimenetelű kísérletekkel, örök érvényű törvényekkel. Bizony egy helyzetnek többféle szakmailag helyes megítélése is lehet, ahogy többféle szakmailag helyes válasz is adható rá. És az adott válasz bizony függhet a szakértő politikai hovatartozásától is. Pl. a központi költségvetés elszállására helyes válasz lehet egy restriktív monetáris politika, de egy beruházásélénkítő, átmenetileg további deficittel járó politika is. És bizony gyakran még utólag sem dönthető el, melyik lett volna a jobb válasz, mert nem végezhetők ellenőrző kísérletek.

A fenti megszólalásod újabb bizonyítéka annak, hogy a gondolkodásodat igen nagy mértékben befolyásolja a bolsevik ideológia.

Amator 2016.12.31. 18:27:24

@6.Lenin: "Szakértő van, egységes szemlélettel. "
Tudod ez azért lehet, mert én nem elméleti bölcsész vagyok, hanem műszaki értelmiségi. Tehát nálam nem lehet a fehéret feketeként bemutatni, főleg nem dumával. Azt azért aláírom hogy társadalomtudományi kérdésekben lehet nyerni csak dumával is, sokan gyakorolják is bőszen. Árnyaljuk egy kicsit ezt az újságírós kérdést. Azt elismerem, hogy az egy szakma, és vannak írott és íratlan szabályai. Aki ezeket betartja, utána felőlem lehet egy picit elfogult is, de becsülni fogom a munkáját. Sajnos ilyet ma nem nagyon ismerek. Egyébként az régen rossz, ha a különbséget egy újságiró tevékenysége által látjuk, bár vannak közöttük szakértők is, de az ritka.

erőtlen emberi erőforrás 2016.12.31. 18:27:49

@Amator:
"erkölcstelenség ellen egy legalább akkora kaliberű figurát kellene kiállítani, de az meg elfogyott."

Erkölcstelenség elfogyott? Nemár, tele van a padlás

Szinte bármelyik cikket elolvasod itt a Zindexen, ordas csúsztatásokkal dolgozik, a legtöbb cím már eleve erről szól. Aztán amikor már semmi átok és hazugság nem fog a patáson, akkor elő lehet jönni a jó erkölccsel, hátha valaki meghatódik

histar007 2016.12.31. 18:28:21

A balipsi oldalon a szavazó sosem volt fontos. Őket eszmék vezérelték mindig is, a megfelelő meg majd előretör valahogy. Ha épp egy többségi vélemény az övék akkor mehet az old school demokrácia, vagyis a többség véleménye dönt. Ha nem aktuális mainstream esetleg merginális támogatottságú az eszme, akkor a demokrácia 2.0-t kell elővenni, ahol a kisebbség véleménye a legfontosabb, mert a többség véleménye nettó elnyomás, ami pedig nem demokratikus.
Aki pedig a választók akaratával törődik az a populista, akikek az elvek mentén politizálók mezőnyéből pusztulnia kell. Mintha valami cheater figurák lennének, akikre azt mondják, hogy az "emberekkel az emberekért" az csalás, mert a játék neve az, hogy "kizárólag az elvekért".
Ilyen szép elv volt a nemzeti szocializmus meg s kommunizmus is. Előbbi állandó fenyegetés lassan 80 éve utóbbi egy romantikus próbálkozás. Előbbi elkövetőit sokgenerációs busszúval kell üldözni, az utóbbi tetteseire még haragudni sem ildomos...

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.12.31. 18:33:40

@Amator:

"Kár, hogy nem érted a logikámat."

Értem a logikádat, de az hibás.

"Azért említettem a Keletit, mert az tényleg tudatos volt, miért ne lehetett volna azt a vonatot egyenesen a nyugati határhoz irányítani."

Mondjuk azért, mert az osztrákok kijelentették, hogy nem engedik be őket Ausztriába? És csak a németek unszolására engedték be őket később mégis?

Orbánnak nyilván a jövőbe kellett volna látnia, és tudnia kellett volna, hogy Merkel nyanya végül megkéri az osztrákokat, hogy engedjék át őket Ausztrián... Avagy hogyan is gondolod ezt?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.12.31. 18:39:43

@Amator:

"Tudod ez azért lehet, mert én nem elméleti bölcsész vagyok, hanem műszaki értelmiségi."

Ott tévedsz el nagyon, hogy a műszaki dolgok a természettudományokon alapulnak, ellenőrizhető törvényekkel és megismételhető kísérletekkel. A társadalomtudományok ezzel szemben nem a természettudományokon asólapulnak, ahogy korábbi kommentemben már írtam neked.

Ha ezt nem vagy képes belátni, akkor - bocsáss meg a személyeskedésnek tűnő megfogalmazásért - korlátolt szakbarbár vagy.

Mellesleg én bölcsész végzettségű vagyok, de igen erős természdettudományos érdeklődéssel és egyes területeken nem teljesen alapfokú műszaki ismeretekkel és gyakorlattal. Éppen ezért képes vagyok több oldalról szemlélni dolgokat, míg téged erősen korlátoz az egyoldalú műszaki érdeklődésed.

Amator 2016.12.31. 18:47:36

@monddazigazatmar: "A pénzügyi stabilitás miatt nincsenek beruházások? "
Nem, az rendben van, ez egy érdem, fentebb már elismertem. Könnyű lenne megválaszolni a kérdést, ha például a dohányiparban dolgoznánk.
Konkrétabban, minden kormány protekcionista egy picit, de ami nálunk folyik, az minden határon túlmegy. Te sem fektetnél be egy olyan országban, ahol holnapra hoznak egy olyan szabályt, ami valakinek a haverjára vannak fazonírozni. Ilyen egyszerű. Ne érts félre, én lennék a legboldogabb, ha a hazai ipar átváltana beszállítói irány helyett valami önálló, hazai produktumra, lennének márkás magyar termékek, mert akkor elindulnánk felfelé. És olyan résztvevőkkel, akik a saját tehetségükből értek oda, és nem azért mert valakinek az ismerőse. Mert akkor nincs versenyhelyzet sem. No ezt is látják odakint. Az az ember, aki 2 év alatt lesz milliárdos, az vagy kokainból szerezte, vagy politikai kapcsolatai révén. Nyugaton 10% haszonkulccsal dolgoznak, csoda hogy nem értik a helyzetet. Jó, onnan is lehet hozni negatív példákat, állítólag a kevésbé fertőzött országokban is átlag 10% a korrupciós felár, de ami nálunk folyik, az ennek többszöröse.

porthosz 2016.12.31. 18:49:19

@Danubius:

Lehet hogy kelet európai tulajdonság, de másik szemszögből nézve, az amit Merkel csinál hivhatjuk ám fafejüségnek is, ami nem egy pozitiv tulajdonság.

Mert mindenkinek lehet egy véleménye a világról. De amikor a tények szembejönnek mondjuk egy kamion formájában a karácsonyi vásárban (és ez csak a jéghegy csúcsa), akkor okos ember elkezd gondolkozni, hogy talán rosszul látja a világot. És elkezdi korrigálni magát igazodva a tényekhez.

A buta ember meg csak mantrázza tovább hogy nincs is kamion...
Csak előbb-utóbb a valóság mindig szembejön.

Megjegyzem, ez a fafejüség (értsd: a tévedhetetlenség érzése, nekünk mindig igazunk van) a németek jellegzetes tulajdonsága, el is buktak 2 világháborút miatta. Most készülnek egy 3. háborút elveszteni (50 év múlva kisebbségbe kerülnek a német németek).

6.Lenin 2016.12.31. 18:53:03

Drága Ballib és Náci Honfitársaim!

Még néhány perc és elkezdődik a hajrá, ha elcseszitek, nektek nyekk-bár én így sem jósolok nektek valami nagy jövőt, de ez most mind1.
Itt az alkalom még, egyetek, igyatok, közösüljetek...izé akarom mondani egyesüljetek, de minek, kutyából még nem lett szalonna.
Nos, most itt a vidámság ideje, aztán nektek úgyis jön a ....

BUÉK belétek is, meg mindenkinek. Bor, búza már van, tehát inkább a békességből van némi hiánycikk, abból legyen sok, mindenkinek.

Amator 2016.12.31. 18:57:16

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Szeretném ha átváltanál békülékenyebb hangra, én ezt már sokkal fentebb megtettem. Ezt a bolsevik ideológia miatt írtam. Egyébként elfogadom hogy egy picit szakbarbár vagyok, ezzel nincs is semmi baj. Viszont ahogy magyarázni próbálod a közgazdaságtan bizonyos irányzatait, vagy eszközeit, amit a politika felhasznál, az egy picit amatőrnek tűnik. Nekem csak meglátásaim vannak, sokszor egyezik a tiéddel, ezért nem is értem ezt a vehemenciát. Én azon kevesek közé tartozom, aki azért vitatkozik, hogy megtalálja a közös hangot másokkal, de ez manapság elég nehéz, köszönhetően a kialakult vitakultúrának.
Visszatérve a társadalomtudományokra, neked mi a véleményed a politológusokról ?

morpho 2016.12.31. 19:03:17

Ez a mondat nettó hülyeség!

"Egyetlen dolgot hagynak figyelmen kívül. A szavazókat.
Ugyanis bármilyen hihetetlen, a kormányra kerülő pártokat végső soron ők jelölik ki, ezért érdemes számításba venni az akaratukat."

A szavazókat mindenki figyelmen kívül hagyja és leszarja! A fidesz leginkább. A szavazatuk kell, de még programot sem adnak nekik. "Itt az idő", "Folytajuk"
Amíg ez elég Magyarországon a választások megnyeréséhez, addig a posztból idézett mondatnak semmiféle relevanciája nincs! A választásokat ma már Kubatov listákkal és folyamatosan átírt szabályokkal nyerik meg. Tökmindegy, hogy mit akar a "nép". A fidesz ráadásul évtizedekig leválthatatlan marad, tökmindegy, hogy ki fog össze kivel. A fidesz leváltásához ugyanis demokrácia kéne. Olyan ország, ahol minden párt azonos esélyekkel indul harcba a hatalomért. Ez jelenleg Magyarországon nem így van, a fidesz választásokkal leválthatatlan, úgyhogy az egész poszt egy vízió.

Amator 2016.12.31. 19:04:36

@erőtlen emberi erőforrás: " Erkölcstelenség elfogyott? Nemár, tele van a padlás "
Nem az erkölcstelenséget vitattam, hanem a " kalibert". Olyat nem tudnak kiállítani, aki elég nagy formátumú.

blexpress 2016.12.31. 21:01:05

Kovács Nocraft Józsefnénak válasz:
Igazából most tévedett, mert ha valaki útálja a bolsikat szocikat akkor az én vagyok mert az egész életemet tönkre tették a kommunisták annak idején.
Isten őrisszen attól, hogy megint ők jöjjenek, csakhogy az a probléma, hogy ezek a Fideszesek is csak a saját zsebük megtömésével foglalkoznak és a "népet" le se szarják.
Orbán egy jó politikus és egy jó koponya de sajnos ugylátszik ő is megöregedett és hagyja hogy a többi talpnyaló aljas Fideszes szemét banda átrázza.
Ez a politika!!!
Hiába a legjobb legtehetségesebb gondolkodó, sajnos a tolvajok ellen nincs menekülés.
Ez van ezt kell szeretni....! Illetve nem kell de nem lehet mt csinálni.
Ezért írtam amit írtam.

monddazigazatmar 2016.12.31. 21:06:31

@Danubius: Merkel egyébként eléggé keleteurópai.
Abban igazad van, hogy az a tökös, akinek van egy elképzelése, és ha nem egyezik a választók gondolataival, akkor lemond és csinál mást. Az a gond, hogy 4-5 évente van választás, és 4-5 év alatt igencsak el lehet baszni dolgokat. Szóval, ja, a vénasszony változtathatna

monddazigazatmar 2016.12.31. 21:08:31

@Danubius: "Pl ha én alapítanék most pártot csak ennyit mondanék: mindent meghagyok amit a FIDESZ elért, elismerjük a pozitív dolgokat, CSAK a sajtóban korrupciógyanúsnak ítélt (negyedik hatalmi ág) dolgokat szüntetném meg."
HELYES. Én rád szavaznék.

monddazigazatmar 2016.12.31. 21:19:20

@morpho: "A választásokat ma már Kubatov listákkal és folyamatosan átírt szabályokkal nyerik meg. "
Hát persze. Mert aki egyszer felkerült a kubatov listára az akkor is a fideszre fog szavazni, ha éppen éhenhal, ha éppen nincs munkája, ha éppen arabok robbantgatnak a kertjében. Mert hát fent van a listán. Te magadtól vagy ennyire hülye, vagy segítenek benne?
"A fidesz leváltásához ugyanis demokrácia kéne. Olyan ország, ahol minden párt azonos esélyekkel indul harcba a hatalomért."
Miért, nem azonos esélyeik vannak? Most azon túl, hogy mondjuk senki nem hisz annak a brigádnak ami egy rakás vadembert orvosmérnöknek próbál beállítani...

monddazigazatmar 2016.12.31. 21:23:47

@blexpress:
"ezek a Fideszesek is csak a saját zsebük megtömésével foglalkoznak és a "népet" le se szarják."
Bocs. Lehet, hogy minden szentnek maga felé hajlik a keze, de hogy a népnek is csurran cseppen valami az hétszentség. Mondok egy nagyon egyszerű példát.
Tizenéve bezártak egy gyárat. Az igazgató kapott zsebbe néhány tízmillát, a gyárat privatizálták, megszűnt ezer munkahely. A nép ebből mit kapott- lófaszt
Most valami fideszközeli megkap egy tendert, felépíti, megcsinálja. Túlszámlázza, ezért a zsebébe kerül néhány tízmilla. A nép ebből mit kap? Hát pont látja, hogy ott van valami új.

csentecsa 2016.12.31. 21:46:43

Bal-jobb nemzetiszocialista egységpárt..:))

Zsoltbacsi 2016.12.31. 21:47:13

@morpho:

"A választásokat ma már Kubatov listákkal és folyamatosan átírt szabályokkal nyerik meg. Tökmindegy, hogy mit akar a "nép". A fidesz ráadásul évtizedekig leválthatatlan marad, tökmindegy, hogy ki fog össze kivel. A fidesz leváltásához ugyanis demokrácia kéne."

Tenyleg komolyan kerdezem, hogy ezt a locsogast te komolyan el is hiszed?

Olyan aprosagok ne zavarjanak, hogy:

1: A fidesz a csak listas valasztasokon (pl EP) is hasitott
2: A korzethatarok arirasat a szocik koveteltek korabban
3: Raadasul egy olyan valasztas utan valtoztattak meg, ahol 176 korzetbol 173at megnyertek. Megis milyen adatokbol indulhattak volna ki?
4: Ez a legszebb: a DK fo megmondoembere es valasztasmatematikusa (Toth Zoltan) csinalt egy szimulaciot, hogy a 2014es eredmenyeket behelyettesitette az elozo (meg 386 fos) rendszerbe. Elotte nagy volt a pofa, de az eredmeny lattan mar elhalgattak. Ugyanis az jott ki, hogy ha nem valtoztattak volna meg egyik szabalyt se, akkor 260 kepviselot kapott volna a fidesz 14ben, 257-tol megvan a 2/3......

csentecsa 2016.12.31. 21:48:31

@Amator: Adatok, tények nélküli hablaty, amit előadsz..Vagyis vitaképtelen vagy.

csentecsa 2016.12.31. 21:51:29

@Zsoltbacsi: Pontosan így van. A legutóbbi országgyűlési választásokon a Fidesz-Kdnp közös lista majd' 1 millióval több szavazatot kapott, mint a "Kormányváltás" nevű baloldali közös lista (Mszp, Dk, Pm, E-14, etc.).
Mégis ezután kinek kellett volna kormányt alakítania??

csentecsa 2016.12.31. 21:56:18

@Kovacs Nocraft Jozsefne: A Hír Tv-ben egy egyórás műsor szól arról a 90-es évek beli rablókapitalizmusról, ahogy a szocialista nómenklatúra segítségével szaré'-hugyé' játszották át a magyatr állami vagyont nyugati tőkecsoportoknak, megkárosítva ezzel a magyar népet.
@Amator:

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.12.31. 22:01:20

@csentecsa:

Abban az időben tolmácsként sok ilyen témáról szóló tárgyaláson vettem részt. És akkor még az is biztos, hogy a valóban csúnya részleteket tolmács nélkül beszélték meg.

Amator 2016.12.31. 22:15:16

@csentecsa: " Adatok, tények nélküli hablaty, amit előadsz ". Gratulálok, kultúrált megjegyzés volt. " A korrupció felemlegetésétől borult meg egy kicsit az erőtered ?

erőtlen emberi erőforrás 2016.12.31. 22:43:03

@Amator:
Az evolúció is úgy műxik, hogy van egy természetes szelekció. És addig jó, amíg ez dönt, nem pedig dinasztikus szempontok, amikor minden korcsadék hatalomhoz juthat feltéve ha jó helyre születik

Szabad a pálya, indulhat a versenyfutás az életért (itt valójában csak a politikai hatalomért), aki elbukik az Darwin bácsihoz mehet panaszra

Jolka40 2016.12.31. 23:01:37

@csentecsa: A 90-es évek első négy évében nem a szocik voltak kormányon, ha esetleg elfelejtetted volna. Bizony, akkor szűnt meg a magyar ipar nagy része, és lett egymillió munkanélküli.

csentecsa 2016.12.31. 23:12:22

@Jolka40: Hagyjuk már ezt hogy ki volt kormányon a módszerváltás után közvetlenül. Egy teljesen zöldfülű, lúzer, ezenkívül egy-akkor még- magas támogatottságú és népszerűségű szdsz-szel terhelt kormány volt az ezernyi problémával.
Az egykori elvtársak pedig maximálisan kihasználták informális hatalmukat és hálózatukat, és széleskörű ismereteiket a szocializmus ipari kapacitásait illetően, hogy bizonyos gazdasági kapacitásokat megszerezzenek , másokat meg átjátsszanak az új gazda tőkés erőcsoortjainak persze úgy, hogy ők is jól járjanak. Ennek könyvtárnyi irodalma van, az általam említett műsor is erről szól.
Arról nem is beszélve, hogy az energia és bankszektor jó része valamint a cukor és cementipar az mszp-szdsz kurzus idején lett privatizálva.

csentecsa 2016.12.31. 23:14:49

@Amator: Az, hogy mindenféle adatok, tények és érvek említése nélkül bemondod .hogy a "Zorbán százszor annyit lopott mint a nem Zorbán" , az egy primitív hablatyolás. Ezt tudom mondani..

Amator 2016.12.31. 23:40:41

@csentecsa: "Zorbán százszor annyit lopott mint a nem Zorbán".
Értem, megint csak gratulálok, ilyet nem írtam. Próbálj meg jobban odafigyelni.

Amator 2016.12.31. 23:45:24

@erőtlen emberi erőforrás: Tetszetős amit írsz, még egyet is lehetne vele érteni, azért a hazudozást kivenném a feature-ök közül, mert jelenleg ez kicsit torzítja a dolgokat.

blexpress 2017.01.01. 09:51:52

@monddazigazatmar:
Hát igen , lehet, hogy igazad van de mikor lesz majd az, hogy egy politikus az tényleg egy olyan ember legyen aki tenni is akar valami jobbataz emberekért.(bár azok sokszor nem is érdemlik meg, hogy tegyen valaki értük valamit) .Fizessük meg kapjon több tízmilliót havonta, de ne próbáljon meg "többet számlázni" a saját zsebére. Azt hiszem ez az állapot soha nem fog eljönni, bár Skandináviában (ott dolgoztam tudom miről beszélek)ott néha meg is valósul ez az álom.
Talán ez a fene nagy demokrácia a hibás ebbe a dologban, mert ahogy a régi szólás - mondás mondja a demokrácia nem a legjobb dolog de nincs helyette más.

6.Lenin 2017.01.01. 10:23:52

@blexpress:

" Talán ez a fene nagy demokrácia a hibás ebbe a dologban, mert ahogy a régi szólás - mondás mondja a demokrácia nem a legjobb dolog de nincs helyette más. "

A demokráciát az emberek értelmezik, 1x így, máskor úgy. Attól függ, ki van hatalmon.

Nem a demokraták nyertek, tehát hibás az elektori rendszer, elavult.
Nem mi nyertünk, nincs demokrácia.Amíg nem mi nyerünk, veszélyben a demokrácia.
Skandináv országokban nincsenek zöldek, liberálisok,neonácik, kommunisták, stb?
Majd, ha ott is lesz bármelyikből annyi, hogy ácsingózhatnak a hatalomért, ott is veszélyben lesz a demokrácia. Már van is.

Túl sokan kezdünk lenni. Egyre kisebb nekünk ez a bolygó. Minél többen vagyunk, annál több érdeket kellene kielégíteni, egyeztetni.
Megfelelő is lehetne a demokráciának nevezett, de tudni kéne elfogadni is.
Ezzel kezd baj lenni, egyre inkább nem tudjuk egymást elfogadni.
Szerintem itt kellene keresni a megoldást, nem mindig máshová mutogatni.

Amator 2017.01.01. 11:09:59

@6.Lenin: Ha már demokrácia felfogásról beszélünk, akkor ebbe az is bele kellene hogy tartozzon, hogy úgy tekintünk a képviselőkre és kormányhivatalnokokra, mint a mi alkalmazottainkra. Mivel azok. Mi fizetjük őket. Milyen dolog az, hogy alkalmazunk egy szakácsot, aki rendszeresen megdézsmálja a rá bízott értékeket ( teli hűtő ), azonkívűl hírdetéseket ad fel a kosztpénzből, hogy ő milyen jól dolgozik.
Egy hivatalban lévő kormányt kritizálni illik, mert abból látják, hogy figyelik a munkájukat, ha dícsérjük őket, csak többet fognak lopni. Aki meg az ellenzéket szidja, az fordítva ül a lovon, mert kampányidőszakon kívül irreveláns a tevékenységük.

fidesz maszop dk egykutya 2017.01.01. 11:34:25

@6.Lenin: nem szűnt meg a rendszer, csak átalakult.
Akinek bármilyen köteletőnél több kötődése volt a párthoz, az szar ember, vagy ha hitt az ideológiában csak simán eget rerngetően hülye. Mind2-t ki kell zárni a közügyektől, és a pártnak dolgozóknak teljes nyugdíjmegvonás, aztán jöhet az elszámoltatás. Nincs mit magyarázni, és nincs még késő addig amíg nem döglött meg az összes az említettek közül...
Működő rendszert már kitaláltak, de az "elvtársa" szabotálják ennek elérését.

6.Lenin 2017.01.01. 11:39:49

@Amator:

Kerülgetjük a forró kását.

Természetes, hogy a kormányon lévőket ellenőrizni, kritizálni kell. ebben nincs vita köztünk.
Kinek? A kormányon lévőknek kellene önkritikát gyakorolniuk? Elvárható lenne, de...
Az ellenzéknek kellene, de nem parttalanul, hiteltelenül.

Miként tudná az ellenzék hitelesen kritizálni a kormányt?
Ha képes lenne elfogadható, hiteles alternatívát kínálni.
Kinek is?
A híveiknek nem kell, hiszen többségükben bármit elfogadnak. A kormánypártiaknak? Minek, hiszen azok mindent elutasítanak, többségük legalább is.
Egyetlen remény a bizonytalanok tábora. Akik csak a saját érdekeikkel egyeztetve döntenek valakik mellett, ill. ellenében. Ma Mo-on egészségtelenül nagy a bizonytalanok tábora, lenne kiket megszólítani.
A kormányzók érdekeltek ebben? Csak annyiban, hogy a veszteségeiket esetleg belőlük pótolják. Az érdekük inkább az lenne, hogy ez a tábor lehetőleg minél kisebb legyen, hogy ne képezzen megszólításra alkalmas választókat bárkinek is.

Mi is tulajdonképpen az igazi probléma jelenleg Mo-on?

Nincs aki megszólíthatná ezt az óriási tábort. Sem a jelenlegi ellenzékből, új erőkről nem is beszélve, mert ilyen nincs. (komolyan is vehetőkről beszéljünk csak)

Kinek jó ez?
Senkinek, az országnak főleg nem.

Kinek a hibája?
A polgároknak (?).
Ebből kellene kiindulni, itt keresni a megoldást.

Ez, hogy blogok tucatjain egymás fejéhez vagdosunk torzított statisztikai adatokat, hivatkozunk más országokra, figyelmen kívül hagyva a más körülményeket, semmi értelme, szerintem.Kiélni elferdült hajlamokat, esetleg kiváló terep, de minek.

Ezt a kérdést itt, és nekünk kellene megoldanunk, figyelembe véve mások érdekeit is, mások eredményeit is, és nem erőből diktálni, másokat megalázva, de közben a hozzájárulásukat kérve. Nem fog menni, eddig se ment. Hosszútávon biztos, hogy sikertelen.

blexpress 2017.01.01. 11:43:38

@6.Lenin: lehet,hogy ez is egy lehetőség a fene tudja, de az biztos, hogy valami nagyon nem jó most......és ne vagyok biztos, hogyha más rezsim jön az jó lesz?
Szerintem az emberekben van a hiba (a magyar emberekben) és a multunkban.
Túl sokáig volt nagyon rossz az élet Magyarországon (kb.150-200év)és ezt nem lehet 10-20 évvel eltüntetni csak attól tartok mire meglenne a megoldás addigra nem lesz Magyar ember és nem lesz Magyarország !.....és amilyen szerencsénk van beleolvadunk az Oroszokba..!

6.Lenin 2017.01.01. 11:57:50

@fidesz maszop dk egykutya:

Vannak ennél fontosabb dolgok is az országban, meg lehetetlen is mindenki számára elfogadható megoldást találni.
Az emberek többsége élni, túlélni akar, nem gondolkodnak nagyobb távlatokban.
Nem vagyunk egyformák, szerencsére, vagy?
Gyurcsánynak több százezres tábora van, Vonának is. És? Öljük meg őket?

Macerás dolog a demokrácia (mások érdekeinek is a figyelembe vétele).
Szerintem egyetlen megoldást tudok elfogadni, a többség számára adunk megoldást, de tekintettel a kisebbségben maradókra is.
(persze nem úgy, hogy a nácik havonta 10 cigányt, zsidót nyugodtan lelőhetnek, csak le kell őket adni a kormányhivatalokban)

Ellentétes érdekek mindig is lesznek,míg legalább ketten, na adj Isten többen leszünk a Földön. Ez harc a túlélésért, az életrevalóbb pedig nyer. A fáma szerint egyszer minden visszadurran a semmibe, tehát nyugodtan maradhatunk optimistának, eltűnnek problémák egy adott időben, és még nagyon örülnünk se kell majd ennek, mert mi se leszünk.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.01.01. 11:59:06

@blexpress:

"addigra nem lesz Magyar ember és nem lesz Magyarország !.....és amilyen szerencsénk van beleolvadunk az Oroszokba..!"

Oroszországba biztos nem fogunk beolvadni, sokkal nagyobb az a veszély, hogy 50 év múlva csak mutatóban lesz magyar ember az országban. Már ma is vannak olyan falvak, főleg Kelet-Magyarországon, ahol az iskolákban csak cigány gyerekek "tanulnak".

Ahol meg ma "csak" 30% a cigány gyerekek aránya, ott 20 év múlva 60% lesz vagy még több, innen nem nehéz kitalálni egy mértani sor további tagjait.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.01.01. 12:05:10

@6.Lenin:

"A fáma szerint egyszer minden visszadurran a semmibe"

Jó hírem van: Jelenlegi ismereteink szerint gyorsulva tágul az univerzum, egy idő után már a Lokális Csoport galaxisai is a kozmikus horizont mögé kerülnek.

A rossz hír viszont az, hogy a galaxisunk egyben marad, ahogy a Föld is, ezért valahogy mégis ki kellen jönnünk egymással.

Amator 2017.01.01. 12:32:11

@6.Lenin: " Mi is tulajdonképpen az igazi probléma jelenleg Mo-on?
Nincs aki megszólíthatná ezt az óriási tábort. "
Egyetértek, igazából a többi gondolatoddal is. A baj az, hogy az ellenzék Orbán 2002 és 2010 közötti stratégiáját próbálja követni, mert azzal bizonyíthatóan kormányra lehet kerülni. Tehát: kritizálni mindent, letagadni a jó dolgokat is, mindig mást mondani, mint a hatalmon lévők, stb. Ez például a migráns kérdésben abszolut kontraproduktív volt, szalonrasszizmusban mindig is jó volt ez a társadalom, tegyük hozzá, én sem szeretném azokat az állapotokat, ami pl. Birmingham-ben van manapság, ahol bizonyos iskolákban muszlim szokásokat akartak bevezettetni szülők, a boltokban meg egyre inkább igazodik a kínálat az arab ízléshez ( személyes tapasztalat ).
A megoldást a civil szféra erősödése jelentené, nem véletlen hogy a kormány tűzzel vassal irtja őket. A CÖF meg a megtestesült korlátoltság és impertinencia.

6.Lenin 2017.01.01. 12:59:38

@blexpress:

"Szerintem az emberekben van a hiba (a magyar emberekben) és a multunkban."

Lehet benne valami, túl multikultik vagyunk, és a példa szerint ez nem nagyon működik. Végeredményben keveredhettünk az itt túlélőkkel, átgázolt rajtunk néhány másik náció is, mind elszórt közben mindenféle "magot" nyilván nem nyom nélkül (a génekben). Egyre lazulnak a még megmaradt kötelékek.
Lehetséges, érdemes lenne(?) keresni itt is az összefüggéseket. Nem tudom adna-é megoldást.
Ki fog minket maga alá gyűrni, szerintem akkor már tök mind1 lesz. Egy fejlődő Oroszország, vagy egy hanyatló Nyugat ? Van-é megoldás, célja az egésznek?

Mert, ha elfogadjuk, hogy 1x csak felrobbant a semmiben a semmi, mi a toszért keresnénk benne bármi célt is, ha meg volt célja és eleve minden megy egy kijelölt úton, akkor meg dőljünk hátra kortyolgassunk valamit, és élvezzük az utazást.

6.Lenin 2017.01.01. 13:03:23

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

Irigyellek, hogy talán első kézből vannak infóid. Meglátjuk, vagy nem.
(olvastam már, hogy ez a tágulás se úgy, meg nem is az, meg ....meg....)

6.Lenin 2017.01.01. 13:14:23

@Amator:

"A baj az, hogy az ellenzék Orbán 2002 és 2010 közötti stratégiáját próbálja követni, mert azzal bizonyíthatóan kormányra lehet kerülni. Tehát: kritizálni mindent, letagadni a jó dolgokat is, mindig mást mondani, mint a hatalmon lévők, "

Igen, eddig már eljutottak, de továbblépni nem tudnak, mert nem ez a lényeg.
A lényeg-még, ahogy a poszt írója is leírta-a választók megszólításán múlik igazán.

Van-é akkora réteg, akik megfelelően felkészítve megnyerik nekünk a választást ?
Fel is tudjuk a cél érdekében készíteni őket?

Ez nem megy a mai ellenzéknek. Erre a célra se született még meg a megfelelő vezető a jelenlegiekkel szemben.
Megszólítandó réteg lenne. Trump is megtalálta az "övéit". Putyin is.

A muszlimok is meg fogják találni, ők látszanak életképesebbnek.
Meg lehetne állítani?
???

Amator 2017.01.01. 13:43:28

@6.Lenin: " A lényeg-még, ahogy a poszt írója is leírta-a választók megszólításán múlik igazán. "
No ebben kételkedem igazán. Ezen a területen mutatkozik meg a mostani rendszer antidemokratikus jellege leginkább. Ugyan hogy tudná bárki is megszólítani a választókat, amikor nincs hozzá média. Az újságnak befellegzett, egyre kevesebben veszik. Rádióhoz, tv-hez nem lehet hozzájutni, nem kapsz frekvenciát. Azt ugye te sem gondolod, hogy a közszolgálati csatornákon majd biztosítanak egy kis lehetőséget a bemutatkozásra, olyan sötétség árad belőlük, annyira csak a kormánypropaganda árad onnan, hogy ez maga a tragédia. Simán tudna győzni egy kis párt, azzal hogy kiállít egy hiteles személyt, és azt mondják, hogy ők megpróbálnának kevesebbet lopni. Programra, ismétlem, semmi szükség, mert itt már a szavaknak régen nem hisznek az emberek, egyik pártnak sincs programja, lejáratódtak a programok. Ez meg onnan ered, hogy viták sincsenek, ahol legalább eldönthetnénk, hogy kit tartunk szakembernek. Mi gondolsz, miért nem vitázik Orbán már évek óta ? Még véletlenül szembesítenék a saját, ellentétes gondolataival, amit 2 különböző helyen, és időben mondott. A híveknek az a jó, amit éppen akkor hallanak. Siralmas. Egy példa. Pár éve azzal kampányoltak szerte a világban, hogy a magyar munkaerő milyen olcsó, és még olcsóbbá is tették. Emlékezzél rá, megnyírbálták a műszakpótlékokat, a Munka Törvénykönyvét is átírták több ponton, hogy tényleg olcsóbb és kiszolgáltatottabb legyen a magyar munkaerő. Most, amikor már tényleg gáz a lemaradásunk a szlovákok és lengyelekkel szemben, meg nő az elégedetlenség, most kitalálják, hogy növelni kell a fizetéseket. A hívek meg felállva tapsolnak, és elégedettek, megfelekeznek a korábbi akciókról. Nekik aztán végképp nem kell program, mert ez az a helyzet, amikor a fagyi visszanyal. Ez a Kádár kor szelleme, amit Orbán hozott vissza. Gratulálok.

6.Lenin 2017.01.01. 14:08:56

@Amator:

Hmm!

Nem tudsz szabadulni a rossz bizonyítvány magyarázatától. Bármilyen hosszan is teszed, nem válik igazzá, hihetővé. Lehetne részleteiben is cáfolni, de nem szoktam ilyesmibe belemenni, mert félreviszi a lényeget.

Mi kell a hatalomhoz?

A háttérben lévők érdekei legyenek a meghatározók.
Miként kell ezt megvalósítani?

Kell politikai, gazdasági, vagy valamilyen érdekérvényesítési kényszer.
Kellenek elégedetlen tömegek, akikkel ez meg is valósítható
Kell 1 vezető, aki el is hiteti a tömegekkel, hogy ez nekik most éppen jó lesz, csak erre vártak gyerek koruk óta.
Aztán kell még hozzá egy réteg, akik ezt az igényt támogatják, mert a haszon élvezői lesznek.

Ha minden összejön, müxik a dolog, ha bármelyik hiányzik, bukta.

Mennyi mindennek kellett összejönnie, hogy a semmiből legyen szarásig anyag, energia, tér, idő meg minden. Legyenek ballibek, zöldek, meg kétfarkúak, meg szeressük a migránsokat.
Ha nem jön össze, csak lett volna 1 pukkanás, füst, meg esetleg némi bűz, nuku ballibek, zöldek, meg kétfarkúak. Hol a toszban simogathatnád a migriket?

Nem kell mindig mindent túlbonyolítani, mert utána kénytelenek vagyunk magyarázkodni, ha elcsesztünk valamit, vagy az istenért se vagyunk képesek megcsinálni.
Nem.
Mindennek megvan a régen kitalált és működő módja, csak csinálni kellene.
Szerintem.
(kezdünk körbe-körbe járni)

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.01.01. 14:12:05

@Amator:

"Ugyan hogy tudná bárki is megszólítani a választókat, amikor nincs hozzá média."

Komolyan nem értem, miért hazudsz ilyen arcátlanul. A televízió, a rádió és a nyomtatott sajtó befolyása egyre csökken, főleg a fiatalabb generációk körében. Az internet meg tényleg mindenkié, semmibe nem kerül internetes fórumokon/blogokon terjeszteni a ballibsi maszlagot vagy bármit, tényleg bármit. Talán fogod, hogy te is ezt teszed, ahogy én is.

Eklatáns példa az internetadó elleni hatalmas tüntetés. Ugye fogod, hogy nem a nácifasiszta diktátor Orbán által uralt közszolgálati médiában hirdették meg, mégis működött?

Ballibsi (és egyéb) blogok tömkelegével van tele a blogoszféra, pénzbe sem kerül indítani egyet. Teszik is, a blog.hu például tele van ballibbant blogokkal, már megszámolni sem lehet őket. És horribile dictu, a nácifasiszta diktátor Orbán nem tiltja be őket, sőt csökkenti az internet ÁFA-ját. :D

Amator 2017.01.01. 14:23:53

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Nézd , próbáltam veled úgy beszélni, mint apa a hülyegyerekével, de elegem van, nevezd hazugnak valamelyik hozzátartozódat, primitív fidesz trollocskám. Inenntől hanyagoljuk a kommunikációt, ha kérhetném.

Amator 2017.01.01. 14:37:25

@6.Lenin: Félreértesz egy picit. Nem próbálom magyarázni a bizonyítványt, mert semmi közöm a mostani ellenzékhez, sosem voltam baloldali, bárhogy is próbálják egyes trollok ezt beállítani. Igazad van, hogy nem kell túlbonyolítani a dolgokat, de szerintem egy picit egyszerűbbnek látod a dolgokat, mint ahogy meg lehetne valósítani. Megfeledkezel a manipulációról például, amiben évek óta részünk van. De ok, tényleg ne ragozzuk túl a dolgokat, egy országos sztrájk kormányt tudna buktatni, ha lenne összefogás, de ez nálunk nem működik. Ezért tartanak ott a fizetések is ahol, mert Nyugaton a legtöbb országban ágazati minimálbérek vannak, de azt az erős szakszervezetek harcolták ki, netán összefogva más ágazatokkal. Az oszd meg és uralkodj elv ragyogóan működik nálunk.

6.Lenin 2017.01.01. 14:56:40

@Amator:

"egy országos sztrájk kormányt tudna buktatni, ha lenne összefogás, de ez nálunk nem működik."

Vagyis egyszerre két fontos dolog is hiányzik...

nincs kényszer a váltásra (csak óhaj, az meg bolhafing)
nincsenek tömegek akik ezt megcsinálnák, elhinnék az okot a váltásra

bukta
Leírtam. ez ilyen 1xű.
De, hogy esetleg megnyugtassalak. Természetesen nincs minden rendben, nem is lehet, mert elégedetlenek mindig is lesznek.
Lehetne jobban? Lehetne, még a körülményekhez képest is.

(ha jól körülnézünk még a Mindenható se csinálta frankón a dolgát, sőt, ezzel a sok szarral nem is lenne ildomos dicsekednie)

Azt értem, hogy Te elégedetlen vagy, mások is, másért, az is érthető, de az istenért, találjatok már ki olyasmit is, amiért imádnálak benneteket.
Szerintem ez a Teremtés is elég fusi módon lett végrehajtva, pedig bele sem mélyedtem különösebben, lenne biztos több is, ha megkapargatnám.
Hibát találni másban nem a legnehezebb feladat, csak az akaraton múlik, hogy valamit találjak is. A többi fantázia kérdése.

6.Lenin 2017.01.01. 15:01:43

@Amator:

Egy lényegest eddig kihagytam.

Felőlem lehetsz balos, libsi, kétfarkú, bárki, jogod van hozzá, nekem meg semmi közöm.
(két farok nekem is jól jönne, néha , de ez most mind1)

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.01.01. 15:14:08

@6.Lenin:

Hát bizony elfuserálta a teremtő, annyi szent. Elég, ha csak a szemünkre gondolunk, ott látható a súlyos tervezési hiba, ami azért is vicces, mert az idióta kreacionisták épp a szemet szokták példaként felhozni az evolúció tagadására.

Van egy sci-fi regény, Robert J. Sawyer Illegal Alien című műve. Ebben a garatunk felépítése - vagyis hogy hajlamosak vagyunk félrenyelni - játszik fontos szerepet, de csak a vége felé derül ki, miért.

Amator 2017.01.01. 15:21:47

@6.Lenin: Egész pragmatikusan kezeled a dolgokat, ez tetszik. Kicsit hasonlít az okfejtésed a szabadversenyes kapitalizmushoz, ott is egyenlő esélyekkel indult az elején mindenki. Nade később ?
Várjál, valamit előveszek a tarsolyból amiért imádni lehetne. Nemrég a Forma1-ben
dolgoztam. Ez elég lesz ? :)
Félretéve az élcelődést, megint ott bukik a dolog, hogy sok ember nem akar politikus lenni, főleg a mostani felhozatal mellett nem. Én is maradok viszonylag jobban képzett mérnöknek.

6.Lenin 2017.01.01. 15:49:20

@Amator:

Nem írtam sehol, hogy az emberek többsége politikus szeretne lenni. Az embereknek vannak érdekeik, van valamilyen "érték" amely mellett az érdekeit érvényesíteni szeretné az adott körülmények közt, ha már létezik.
Ez a gyakorlatban úgy történhet , hogy tudatosan, vagy elengedve az "értéket" besorol valahová, ha van megfelelő kínálat. Vagy gólyafoschként lengedezik a légben.
Ha van, aki képes felmérni a keresletet, és van nekije kínálata, létrejön a bót.
Aki az Északi-sarkon bikinit kínál, annak keservesen fog menni ez a bót, bár ha jó a beszélőkéje talán meg tudna győzni néhány jegesmedvét, hogy milyen mókás, trendi ott bikiniben lófrálni esténként.
Neked is van valamilyen saját "értékrendszered" hisz itt feszegetjük már mióta egymás idegeit, és se te , se én nem szeretnénk politikusok lenni (én 2x próbálkoztam, de....), de természetesen érdekel a körülöttem zajló, és jelenleg ráérek ilyesmikre is. Ennyi.

Amator 2017.01.01. 15:55:28

@6.Lenin: Jó, beismerem van abban valami perverz, hogy már órák óta politikáról folyik a diskurzus, miközben a nőkről is beszélgethetnénk. :)

6.Lenin 2017.01.01. 16:03:43

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

-Figyeled, a Lajos ott a parton már 1 ideje nem mozog.
-Hát persze, hisz nincs tüdeje, megdöglött.
-Miért? Nem tudta, hogy ott másként működik?
-Nem, a marhája, de mindig is ilyen izgága volt.
-Miért, te nem vagy kíváncsi, mi is van ott?
-De, én is kíváncsi vagyok, de megvárom míg lesz tüdőm is hozzá.
-Mi a tosz, ennyire ráérsz?
-Mi a toszért cseszegetsz, a Lajos kiment, rácseszett, én kivárom, ha nem jön össze tavaszig, na, bumm. Be kell lépnem miatta a kétfarkúba?
-Nem, nem kell belépned, de látszik, hogy nem vagy liberális, köcsög konzi, megyek úszom inkább, a Lajost meg ott egye meg aki akarja. Hülye keszeg, ezek mindig is ilyenek maradnak. Jó, hogy pontyként szelem a habot.

6.Lenin 2017.01.01. 16:11:45

@Amator:

Na, pont ez hiányozna nekem, nőkről beszélgetni 43 év házasság szavakban nem leírható ....... közt. Bocs, de 1 is idegpróbáló.
Szerintem maradjunk inkább a politikánál.

türelmesebb 2017.07.21. 18:59:35

Ha 2016-ban 3 pártnál több induló lesz, akkor én a viccpártra fogok szavazni mert szerintem minden párt csak a saját pecsenyéjét akarja sütögetni. A momosok szerintem a FIDESZ által kreált csoport, hogy az egységet bomlassza. (Olimpia rendezését úgy sem kaptuk volna meg, így veszteni valójuk nem volt.) Emlékezzünk 2014-re mikor mindent elkövettek hogy megakadályozzák a viccpárt indulását, ami sikerült is. Tartottak attól, hogy a sok kiábrándult ember a politikusok ellen összefogva egy pártra szavazna üzenetet küldve.