Mert a politika is lehet érdekes

PoliPraktika

PoliPraktika

Szedni kellene a sátorfát

2016. december 21. - Herczeg Sándor

Odáig jutottunk, hogy egy lengyel kamionsofőr egyetlen délután alatt többet tett Európáért, mint az Európai Unió teljes vezérkara több éven keresztül. Én a helyükben mélyen elgondolkoznék ezen.

Dacára annak, hogy az öreg kontinensen még a nyugdíjas gátőr is készültségben áll, egy erőszakkal megszerzett kamionnal, egy többszörösen ellenőrzött és kiutasításra váró, álneveken élő terrorista simán belehajt a német főváros karácsonyi vásárába. Az Európai Unió csak utólagosan gyászolni képes és fekete Facebook-profilt posztoló vezetői évek óta a tökéletes tehetetlenség mintapéldáját mutatják a külvilágnak. Ezzel pedig nem csupán az önnön bénaságukat leplezik le, de folyamatosan dobálják a szélsőjobboldal kályhájába a fát a fékevesztett liberalizmus okozta vakságban.

afp_1.jpg

(a kép forrása: Index/Tobias Schwarz/AFP)

Ezek bármit megtehetnek. Jean-Claude Juncker és követői, illetve a terroristák is. Nincs senki, aki meg tudná őket fékezni. Az uniós szellemiséget kifordítottan és korlátoltan néző Európai Bizottsági elnök már régen elvesztette a fonalat, s halvány fogalma sincsen a megoldásról. Ezt pedig tökéletesen világosan látják azok, akiknek érdekük az európai pokol, valamint az, hogy senki egy pillanatig se érezze magát biztonságban. Legyen az nizzai parti sétány, székesegyház, párizsi szórakozóhely, netán berlini karácsonyi vásár. Ma itt, holnap ott. A lényeg a káosz.

Ott tartunk, hogy kivívott demokratikus szabadságjogaink korlátozása nélkül később már nem gyakorolhatjuk azokat. Rá kellene erre ébredni végre, hogy az üres szóbeszédek, semmitmondó kommünikék, valamint farizeus részvétnyilvánítások helyett a cselekvés ideje jött el.

Lucas nem volt képes elrántani a kormányt, de az életét adta azért, hogy minél kevesebben haljanak meg. Remélem, hogy ez nem kerülte el Juncker és elvtársai figyelmét.

Le kellene vonni a konzekvenciákat. Utána szedni a sátorfát.

A bejegyzés trackback címe:

https://polipraktika.blog.hu/api/trackback/id/tr2512066323

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2016.12.21. 21:05:20

Idióta... (a _többiektől_ elnézést kérek... ez a prolipraktikus mindig kiakaszt)

E.Katolnai 2016.12.22. 08:26:17

Nem kell sajnálni az agymosott hülye németeket, épp most nézem a tv.-ben, h tömegesen tüntetnek a szemét mellett, védik a moslék mohamedánokat, azt üvőltik kórúsban "nácik kifelé" és még többett akarnak belőlük. Az ilyen barmokat nem szabad sajnálni.
Remélem még kapnak a pofájukra ...

desw 2016.12.23. 02:48:16

Egyetértek!

A kérdés számomra csak az, hogy ezek az politikusok tényleg ennyire idióták, vagy pénzért adják el a népüket, vagy bábok, akiket rángatnak,...???

desw 2016.12.23. 02:49:40

@E.Katolnai:

"Az ilyen barmokat nem szabad sajnálni.
Remélem még kapnak a pofájukra ... "

Ezt mondanám én is, ha egy másik kontinensen lennének. De így, hogy csak pár kilóméterre vannak??

E.Katolnai 2016.12.23. 05:14:50

Mig az európai politikusok, "értelmiségek" képtelenek megfogalmazni a mahmutizmus káros, európai emberek számára végzetesen veszélyes ideológiájának búnös voltát, addig nem lehet igazi változás. Mert a rákfene alapja a mahmutizmusnak nevezett, vallásköntösbe bújtatott undormány-együttes, ami még köszönőviszonyban sincs békével, türelemmel, egyenlőséggel, tiszteséggel. Amig a vezetők elhatárolódnak a mahmutizmus kritizálásától és helyette versengve agyba-főbe dicsérik ezt a mocskos, pszichopata ideológiát, addig nem létezhet érdemi lépés, csak ragtapasz megoldások.

HaD 2016.12.23. 07:12:26

Szedjék a sátorfát? Ès ki lenne a jó megoldás? Vannak biztos önjelöltek akik már eddig is megmentették Európát...nem is kell messze menni. Mondjuk a sátorfa szedés helyett elöször is felelösségre vonás járna. Pl. a titkosszolgálati vezetöknek belengeni hogy munkakörben elkövetett gondatlan(a szándékosság sajna nem állna meg de valószínüsíthetö)veszélyeztetés...melynek halálos kimenetele lett. Aztán felkérnémém az öket kinevezö bandát, hogy meséljék el hogy pontosan milyen koncepció alapján válsztották ki a föszekusaikat? Aztán ha csak a nyökögés a válasz akkor gyorsan kiosztani mindkettönek 20-20 évet és teljes vagyonelkobzás...aztán kérem a következöt!!! Koncepció/ellenörizhetö munkavégzés(nem kell a rizsa a titkos jellegröl...nem a sarki füszeresnek kell ellenörizni a szekut)....Esetleg a párizsi merénylö talán nem lövöldözött volna ha pl. a magyar(utólag qrva okos/és qrvára együttérzö) illet´kes elvtársak tették volna a dolgukat...de persze ide lehet sorolni még fél európát az adófizetök pénzén élösködö politikusok és bandájukkal az élen!!!

irónika 2016.12.23. 08:04:34

Azert en nagyon orulok, hogy az altalad alkalmatlannak itelt emberek allnak Europa elen, mondjuk helyetted.
Amit Te kepviselsz, abba az elmult evezredek alatt mindenki belebukott. Zarkozzunk be, csukjunk be ajtot, ablakot, abbol baj nem lehet. Ha nem nezzuk a hireket, akkor Sziriaban nem valnak milliok hontalanna, akkor a szaharai hoseg elol menekulok nem fulladnak a Foldkozi tengerbe...
A szo amit nem ismersz, SZOLIDARITAS.
Azt hiszed, ez valami liberalis maszlag es osszemosod a kettot.
Pedig ez az a szo ami a leginkabb kulonbozove tesz/tehetne minket az allatoktol.
Segiteni embertarsainkon, akik lehetetlen, megoldhatatlan helyzetbe kerultek 99,9%-ban onhibajukon kivul.
Az Europaba erkezo menekultek szama nem eri el a 3 millio fot. Ez az Unio letszamanak a 0,6%-a. Ha Mo-ra forditom, 60.000 ember. Ami kb nyolcada a Mo-rol Europaba koltozott hazank fianak.
Mi a franc ezzel a baj?
Hallom a valaszod. Integralhatatlanok, terroristak.
Nezzuk az utobbit. (Mielott megvadolnal, rendkivul sajnalom azt a rengeteg artatlan aldozatot!!!) Az elmult evekben megszaporodonak tuno terrorakciok szama az egyik legalacsonyabb a II. vilaghaboru ota, de sokkal tobb es gyorsabban elerheto hir van rola. Az irek, a baszkok es ki tudja meg ki nem rettegesben tartottak Europat, Londonban majd 30 evig nem volt kozteri szemetes mert oda rejtettek a bombat. Spanyolorszagban tobb merenyletet kovettek el a 70-es, 80-as evekben, mint ahany enber terrocselekmeny aldozata lett az elmult ket evben. A sor sokaig folytathato.
Az akkori europai vezetok sem zartak be a kapukat, hanem erovel, kesobb politikaval rendeztek a viszonyt. Szerencsere a maiak is ezt a forgatokonyvet valaszthak, ellentetben a Te otleteddel.
Csak egy pelda. Ha arviz eseten gatat epitesz a sajat hazad kore szinte biztos, hogy elviszi az ar, de ha kozosen az egesz utca gatat epit es a folyot a mederben tartja megmenekulhet a falu donto resez, maximum egy-ket a folyohoz kozel kevo haz vesz el. Viktor gatat epitett a sajat haza kore, de ettol meg a migransarsdat nem allt meg, hanem korbeololve minket haladt tovabb. Aki azt hiszi, hogy Mo-on ezert nincs terrorcselekmeny, az nem erti a terror lenyeget. A terrorista nem a TEK-es agyament felvonulastol fel, hanem attol, hogy feleslegesen, ertsd zaj nelkul hal meg. Mo ugyanis nem lepi at az ingerkuszobot, nem fog a CNN napokig tudositani, meg egy Bresking newst sem biztos, h meger. Berlin, Parizs, Brusszel igen. Na ezert nem vagyunk veszelyben es nem a kerites miatt.
Tudod gyulolni sokkal konnyebb, mint megerteni. De tudod miert fanatizalhatoak a muszlimok ellenunk? Mert gyulolnek minket. Az ilyen allapotok meg sosem vezettek bekehez.
Meg nem keso gondolkodni es megoldast talani az uszitas helyett.

röf 2016.12.23. 08:52:12

Szabadon sétál ma is ez a szegény menekült berlini kamionos, aki elvesztette uralmát a jármű felett...
Minden ország titkosszolgálata tudott róla mindent.
Nem tud nem eszembe jutni, két hónapja az a problémája a gyökér ellenzékünknek, hogy miért nem tartóztattuk le PHARAON-t, akit húsz éve köröznek az amik.

irónika 2016.12.23. 09:10:53

@FILTOL: Szivesen, csak tudnam kin izet a velemenyemert...

irónika 2016.12.23. 09:11:56

@FILTOL: ja, amugy kosz az epito jellegu gondolataidert. Sokat tanultam belole!

ügyfélszolgálatos 2016.12.23. 12:54:53

Gyorsan ki kellett tolnod egy posztot Karácsony előtt mert különben nem lett volna segélycsomag a fidesztől? Szánalom ez a blog.

2016.12.24. 08:32:59

@irónika: „A szo amit nem ismersz, SZOLIDARITAS.”

Nem tudom barátom neked hány halál kellene még hogy végre megértsd, ez az álszent humanitárius magatartásod egyszer ostorként fog csattanni. Talán pont rajtad, vagy a családodon. A szolidaritás nem azt jeleni, hogy feladod a saját nemzeted, kontinensed jövőjét, kultúráját, történelmét, vívmányait, és alkalmazkodsz, tolerálsz, mert az olyan szép. Már ne is haragudj a nyers szóért, de szarok a szolidaritásra, nekem szülőként elsősorban a SAJÁT gyerekem, és az unokáim jövője a fontos. Állampolgárként pedig a rendelkezésre álló szegényes eszközeimmel azon kell lennem, hogy a kárpát medencét 100 év múlva is Magyarországnak hívják, és ne magyarisztánnak. Egyébként egy végletekig kivéreztetett ország vagyunk, a nagy csilli-villi külsőségek, és látszat ellenére kilóg a seggünk a gatyából, hitelből élünk, és visszafizethetetlen mértékű államadósságunk van, és határon belül is él már évtizedek óta számtalan ember, aki menekültként él az utcán. Őértük nem vérzik a szíved? Dehogy vérzik, észre se veszed őket… Úgy gondolom Magyarország maga is segítségre szorul, nem értem miért érzik egyesek, hogy nekünk kell a világ gondjait megoldani. Az itt már mellékes szál, hogy egyébként integrálhatatlan más kúltúrájú népségről van szó, akik rárúgták az ajtót európára, és követelőznek, nomeg költői kérdés, fordított esetben, ha mi menekülnénk hozzájuk, vajon mennyi, és milyenfajta segítséget kapnánk? Inkább nem akarom megtudni.

„Az Europaba erkezo menekultek szama nem eri el a 3 millio fot.”

És az mikor fog végre leesni, hogy ez nem állapot hanem folyamat? Valamint az, hogy ezeknek csak egy része igazi menekült, a többi csak azért jön hogy beleülhessen a tutiba, és kapjon a gesztenyéből, amit mások kapartak ki helyette.

irónika 2016.12.24. 08:56:41

@Jankove: Leszarhatod a szolidaritást, de Mo pont ezért van szarban. A javainkat, jövedelmeinket sokkal jobban, sokkal igazságosabban el lehetne osztani, úgy gondolom ezt nem kell magyaráznom. És hogy mi köze ennek a szolidaritáshoz? Az, hogy az Orbán kormány annyi csoportba, rétegbe rúgott bele, hogy megszámolni sem tudom, de kiállni mindenki maximum - ez sem igaz - magáért volt képes, másért nem. Mindenki a saját pecsenyéjét sütögeti, és ha azt nem látja veszélyben, akkor nem érdekli, hogy másnak éppen mit árt a kormány. Persze mindenkinek a SAJÁT gyereke a fontos, meg a saját élete, a család, a bevétel... Olvasd el újra az árvízről írt párhozamomat. Ide is igaz. Egyedül nagyon szűk eszközökkel tudsz a családodért tenni. Ha a közösség javáért tennél/tennénk, akkor többre jutnánk.
Ami pedig a migráns kérdést illeti. Írtam én olyat, hogy jöjjön, jöhet mindenki? Nem. Azt írtam megoldást kell találnunk azon emberek problémáira, akik akkor is jönni fognak, ha Te nem akarod. És itt van óriási tévedésben OV és helyes úton Merkel, Junkers és a többiek. Ha 50 napon keresztül 40 fok felett van a hőmérséklet 10-től 17 óráig, ivóvíz alig, öntözni nincs mivel, élelmet nem lelsz, akkor nincs vesztenivalód (lásd: a SAJÁT gyereked a fontos) és elindulsz, mert ennél csak jobbat találhatsz. Ha immárom 5. éve dúl a fejed fölött egy háború, ahol te sem tudod, ki az ellenség, a házadat, az utcát régen szétlőtték, a 10 éves gyerekednek esélye sincs iskolába járni, ahol a jövőkép annyi, hogy túléljem valahogy, akkor megint csak útra kelsz. Azt hiszed a magyar mélyszegénységben élők egyszer nem fognak kapát és kaszát ragadni és elindulni?
Nem tudom másképp befejezni, mint az előző hozzászólást. Gyűlölni egyszerű, megoldani nehéz. Elhitetni 10 millió emberrel, hogy a 3 millió migráns töknre fogja tenni 500 millió ember életét, kultúráját, mert ők elvesznek, nem kérnek, ez nem bonyolult, bár ez is belekerült vagy 20 milliárdba. Most komolyan? Ezt tényleg elhiszed?
London, New York, Berlin multikulturális városok (amúgy még sorolhatnám). És egészen jól működnek. Biztos lehetsz benne, nincs egyik helyen sem szól kormányzati kommunikáció arról, hogy a bevándorlók tönkreteszik a kulturánkat.

2016.12.26. 14:03:46

@irónika: „London, New York, Berlin multikulturális városok (amúgy még sorolhatnám). És egészen jól működnek”

Működő multikulturalizmus? Na ez nekem új. Ha idegen kultúrájú népeket keversz össze, ott mindig is feszültség van, volt, lesz, ez alapvetés. Ha olyan népekről van szó, akik ráadásul fanatikusan ragaszkodnak a saját gyökereikhez, és nem integrálhatók, ott szvsz kizárt a békés együttélés. A multikulti jól működő eszköz a hatalom kezében, heterogén, megosztott, feszült, identitásától megfosztott masszát eredményez, az eltérő kultúra, eltérő szokások, eltérő nézetek miatt, egy ilyen társadalom sosem fog közös nevezőre jutni gyakorlatilag semmiben. Ez a tömeg jól kontrollálható, a keletkező ellentétes irányú energiákat kioltja társadalom maga (lásd berlin, ahol a bevándorlók elleni tüntetésen, rögtön összeállt egy ellentüntető tábor is). Egyébként annyira kurva jól működnek az általad működőnek titulált világvárosok, hogy számtalan videó található feltöltve a neten, (bevándorlói atrocitások, no go zóna események, stb) ami instant bizonyítja az ellenkezőjét. Persze a polkorrektség jegyében a hírekben mindig csak a szépet és a jót fogod hallani, egykét kirívó esetet leszámítva, amit már nem lehet besöpörni a szőnyeg alá (pl; lépcsőn lerúgott nő, vagy a kamionos támadás). Amerika ékes példája, mennyire jól működik a multikulti, pedig ők már több száz éve össze vannak zárva. A „sikertörténet”, ami most csúcsosodik ki, miután a fehérek lassan kisebbségbe kerülnek a saját kontinensükön. Nem is telik el hét rasszista gyilkosságok, rendőri túlkapások, zavargások, rendbontások nélkül, és abban is biztos vagyok, hogy mi csak a jéghegy csúcsát látjuk innen.

„Ha 50 napon keresztül 40 fok felett van a hőmérséklet 10-től 17 óráig, ivóvíz alig, öntözni nincs mivel, élelmet nem lelsz, akkor nincs vesztenivalód”
Nem kéne ezt úgy beállítani, mintha az éghajlat az elmúlt 1 évben változott volna meg. Számtalan –az európai ember mértékével- zord éghajlatú zuga létezik a földnek ahol élnek emberek. Pl; szibériában is él 40 millió ember, pedig mínusz ötven, hatvan fokban (a rekord -71 fok) azt gondolná az ember, hogy ez lehetetlen. Pedig nem, egyszerűen aki ide születik, megszokja, akklimatizálódik, és természetesnek veszi. Egyébként ezek a „menekültek” nem úgy néznek ki, mint akik eddig nélkülöztek. Ereje teljében lévő népség, akik át”menekültek” 10 országon, és itt is simán kib*szták a kukába a nekik adott élelmet, mert nem volt elég kóser. Hagyjuk már ezt a demagóg érvelést, hogy éhesek, meg szomjasak mert hánynom kell. Aki éhezik, az elfogad bármit, aki a halál elől menekül, az nem válogat az úticélokban, hanem megállapodik az első nyugodt helyen, ahol békén hagyják. Ja és legfőképpen: aki a halál torkából menekül, az nem hagyja hátra a családját, meg a gyerekeit.

„5. éve dúl a fejed fölött egy háború, ahol te sem tudod, ki az ellenség, a házadat, az utcát régen szétlőtték”
Ahol ezek az események történtek, az egy kicsiny elszigetelt szeglete a világnak, de nem tudom észrevetted-e, hogy közben nyugat afrikától kelet indiáig mindenki ide igyekszik, és mindenki kibombázott szírnek vallja magát. A valódi menekülteken emberi kötelesség segíteni, (természetesen ezt sem korlátok nélkül, amennyire erre lehetőség van) de nem európának kell megoldani, hogy a világ összes szegény embere autóval járhasson, és európai szinvonalon élhesse az életét. Magyarországnak ezt elérni 1100 évébe tellett, úgy hogy közben a kutya nem segített nekünk, és igazából most sem segít senki.
süti beállítások módosítása