Kétségtelen tény, hogy az október 2-re kitűzött kvótareferendum Brüsszelre nézve olyan mértékű jogi jelentőséggel bír, mint a ruandai kormánynak egy antarktiszi kutatóállomás földtani jegyzőkönyvének hitelessége. Mindazonáltal augusztus közepétől politikai cunami várható, s ennek csak áttételesen lesz köze a határainkhoz érkező migránsokhoz.
A kormánypártoknak létkérdés, hogy egy olyan ügyben, amelyben várhatóan az ő álláspontjuk kerül ki győztesen, minél magasabb legyen a részvételi arány, s azon belül a „nem”-ek száma. Az érvényességhez a korábbi népszavazásokhoz képest jóval magasabb részvételt kell produkálni. 2014-től ugyanis a népszavazás akkor érvényes, ha az összes választópolgár több mint fele - nagyjából négymillió szavazásra jogosult - érvényesen voksolt, és eredményes, ha az érvényesen szavazó választópolgárok több mint fele a megfogalmazott kérdésre azonos választ adott. A Fidesz és a KDNP az elmúlt két évben viszonylag gyakran bukott el időközi választásokat, – két esetben parlamentit is - nem is szólva a vasárnapi boltzárral járó presztízsveszteségről. Jól jönne nekik egy népszerűségnövelő történet.
Orbán Viktor egy korábbi szavazáson
(a kép forrása: Index)
Ennek célja kettős. Egyrészt a „nem”-ek nagy aránya a választópolgárok szemében nem csupán a kormány álláspontját legitimizálná, hanem Fidesz helyzetét is stabilizálná a pártok népszerűségi versenyében. Kétségem sincs, hogy a népszavazás eredményessége és a „nem”-ek többségre kerülése esetén bel- és külpolitikai győzelmet egyaránt kommunikálna a kormányzati propaganda, ami teljes gőzerővel fog dübörögni a kampányban. Senkit se tévesszen meg, hogy a népszavazás maximum erkölcsi jelentőséggel bír. A kormánypártoknak egyáltalán nem mindegy az esetleges győzelem nagysága sem. Távolról sem érdekes, hogy Brüsszelt a magyarok döntése nem kötelezi, sokkal inkább fontos minél nagyobbat ütni a jelenleg távolmaradásra buzdító baloldali erőkön. Az MSZP, az Együtt, a PM és a DK is a bojkott mellett kardoskodik, ami a Fidesznek ragyogó alkalom arra, hogy az általuk óhajtott eredményből font szókorbácsokkal még két évig csépelhessék őket. Az már csak hab a tortán, hogy az Unió vezetői elé milyen elégedett arccal és mögöttes támogatással állhatnának oda. Mindezek miatt a bevándorlók kitűnő eszközök lesznek a voksolásra buzdító reklámok csúcsra járatásában.
Az ellenzék számára felettébb érdekes feladat lehet annak kommunikációja, hogy vajon az emberek miért NE éljenek demokratikus jogaikkal. Fogós dilemma ugyanis, hogy megalapozott vélemény hiányában inkább az otthonmaradásra voksolnak. Egyetlen esélyük az, hogy a választásra jogosultak kevesebb, mint fele járul az urnákhoz. Ha ez történne, akkor a baloldali tömb jóval nagyobb sikert aratna, mint a végül nem megvalósult vasárnapi boltzáras referendum esetében. Már most leszögezhető az, hogy egy eredménytelen, vagy az „igen”-ek többségét hozó szavazást a kormány bukásaként értelmeznének és rögtön a lemondását követelnék. Ez a forgatókönyv természetesen valószínűtlen, még akkor is, ha a rendszerváltás óta megtartott hat népszavazásból csak két esetben volt 50 %-nál magasabb a részvételi arány, ugyanakkor a korábbi jogi szabályozás nem is írta ezt elő. Ebből világos, hogy az MSZP, a DK, az Együtt és a PM egyetlen sansza az, ha kevesen élnek a lehetőséggel, hiszen az egyértelmű, hogy a „nem” voksok többségben lesznek. A Fodor Gábor vezette Liberálisok döntése pedig szinte mindegy is, ők az „igen” mellett törtek pálcát, ami egyfajta menekülés az ismeretlenségből, hiszen szerepük marginális, médiafigyelmet csak emiatt kaptak.
A helyzet fokozódni fog. A kormány nyilvánvalóan az összes eszközét bedobja a minél magasabb részvételért, hiszen minden egyes szavazat pozícióerősítő, ráadásul többcélú létjogosultságot kap. Az ellenzéki bojkott kommunikációja pedig szokatlan szerepkörbe kényszeríti a baloldalt, mivel korábban a népfelség elvét piedesztálra emelőknek kell elmagyarázni azt, hogy miért ne éljenek azzal a jogukkal, melynek gyakorlásával ellentmondhatnak a kormányzati akaratnak. Nem beszélve arról, hogy később nehéz lesz az őket támogatókat felrázni abból a közönyből, amit most kérnek tőlük. Nyilván nem véletlen akarta például Szanyi Tibor is megfúrni az egészet, ahogyan a Fidesz tette a vasárnapi boltzár esetében. Mindazonáltal nem lenne meglepetés, ha a részvételi arány meghaladná a legutóbbi, 2008-as referendumot, ahol a választók valamivel több mint fele szavazott. Nem csodálkoznék azon sem, ha a kampány intenzitása elérné a 2014-es szintet, s ha így lesz, akkor nem nézünk langyos nyárutó és unalmas ősz elé.